#ootd #now_I'm_stressed_out #nyissunk_szezont

Még egy kicsit igazgatom a ruhám alját, ami inkább pótcselekvés, mintsem szükséges lépés. Tény, hogy fodros, azoknak pedig katonás rendben kell állniuk (legalábbis a stylist ezt mondta nekem), de erősen kétlem, hogy most szüksége lenne igazgatásra, ugyanis percek óta folyamatosan hozzányúlok. Nagyon mást nem is tehetnék, hiszen hiába gyönyörű ez a ruha, elfelejtették, hogy viselője (jelen esetben én) akár helyváltoztatást is szeretne végezni, így maradt az, hogy csak állok egy helyben. Jó, ez sem teljesen igaz, mert ha kicsit felcsippentem az alját, és úgy alakítom a lábamhoz igazított vágást, akkor lehet mozogni benne, de valamelyik szervező szerint "több esztétikai élményt nyújt, ha nem rohangálsz benne". Ezt először nem is értettem, mert ugyan ki szeretne rohangálni, aztán amikor megláttam mennyi ember özönlött be ebbe a terembe hirtelen, akkor azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán ki tudna futni itt. Kétlem, hogy bárkinek menne, de ha mégis, akkor nagyon szeretnék az a bárki lenni. Amikor évekkel ezelőtt erről álmodoztam, akkor nem tűnt ilyen bonyolultnak ez az egész. Kívülről tényleg csak úgy tűnik, hogy ha jól játszol, akkor kapsz egy szerződést, edzésekre jársz, meccseken a legjobbat nyújtod és elvagy. A valóságban ez még úgyis sokkal nehezebb, hogy az idény el sem kezdődött, és nem mellesleg csak ificsapattag lettem. Na, nem mintha problémám lenne vele, csupán meglepő, hogy körém is ekkora felhajtás kell. Mint minden ifi- és felnőttcsapattagot, engem is elhoztak a szezonnyitó gálára, ahol az edzőm szerint debütálhatok. Eddig azt hittem, hogy az első meccsemen fogok debütálni, de ezek szerint akkor nem. Aztán ha már úgyis elmentem, akkor nekem is terveztek ilyen nagyon elegáns ruhát, kisminkeltek, megcsinálták a hajamat és mondták, hogy majd mit kell csinálnom, ha fotóznak, meg hogy mosolyogjak sokat, kellemesen beszélgessek mindenkivel, aki odajön, és egyéb elengedhetetlen dolgokat, amik a mai estéhez kellettek. Amióta elkezdődött a gála, és a bemondó néni nagy szeretettel köszöntött mindenkit, azóta gyorsabban ver a szívem, mint azt szerintem kellene és eléggé frusztrált vagyok. Valahonnan néha felbukkan az edző vagy a menedzser, hogy akkor más embereknek is bemutasson, aztán továbbmenjen a következő újonchoz is, néha pedig csak úgy odajönnek hozzám emberek. Van aki azért, mert a bagolyköves meccsek miatt hallott rólam, de ez elenyésző mennyiség. A legtöbben azért jönnek, mert vagy felismertek vagy hallották a nevem és sikerült összekötniük a pontokat, amivel kijött, hogy akkor kinek is a lánya vagyok. Nem számoltam, de valószínűleg többet beszéltem apukámról, mint saját magamról, pedig amúgy néhányan igyekeztek. Két apus kérdés közé beszúrták, hogy amúgy én ki vagyok, vagy gratuláltak az igazolásomhoz, sok szerencsét kívántak az idényhez és egyéb kedvességeket mondtak. Azt pedig megszámlálni sem tudnám, hogy hány üdvözletet kell átadnom apukámnak, amikor majd az este végén jön értem. Szerintem csak azt fogom neki mondani, hogy az egész magyar kviddics szövetség a legjobbakat kívánja neki, vagyis nekünk. Végül amint az utolsó bácsi is elköszön tőlem és továbbindul, elveszek egy pezsgőspoharat a mellettem elhaladó hostess tálcájáról, rámosolygok és az erkély felé veszem az irányt. Mindjárt jövök is vissza, csak most szeretnék friss levegőt szívni, hátha az kicsit elnyomja az idegességem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781055#post781055][b]Nérel Danka - 2019.11.17. 13:43[/b][/url]

#ootd #now_I'm_stressed_out #nyissunk_szezont

Még egy kicsit igazgatom a ruhám alját, ami inkább pótcselekvés, mintsem szükséges lépés. Tény, hogy fodros, azoknak pedig katonás rendben kell állniuk (legalábbis a stylist ezt mondta nekem), de erősen kétlem, hogy most szüksége lenne igazgatásra, ugyanis percek óta folyamatosan hozzányúlok. Nagyon mást nem is tehetnék, hiszen hiába gyönyörű ez a ruha, elfelejtették, hogy viselője (jelen esetben én) akár helyváltoztatást is szeretne végezni, így maradt az, hogy csak állok egy helyben. Jó, ez sem teljesen igaz, mert ha kicsit felcsippentem az alját, és úgy alakítom a lábamhoz igazított vágást, akkor lehet mozogni benne, de valamelyik szervező szerint "több esztétikai élményt nyújt, ha nem rohangálsz benne". Ezt először nem is értettem, mert ugyan ki szeretne rohangálni, aztán amikor megláttam mennyi ember özönlött be ebbe a terembe hirtelen, akkor azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán ki tudna futni itt. Kétlem, hogy bárkinek menne, de ha mégis, akkor nagyon szeretnék az a bárki lenni. Amikor évekkel ezelőtt erről álmodoztam, akkor nem tűnt ilyen bonyolultnak ez az egész. Kívülről tényleg csak úgy tűnik, hogy ha jól játszol, akkor kapsz egy szerződést, edzésekre jársz, meccseken a legjobbat nyújtod és elvagy. A valóságban ez még úgyis sokkal nehezebb, hogy az idény el sem kezdődött, és nem mellesleg csak ificsapattag lettem. Na, nem mintha problémám lenne vele, csupán meglepő, hogy körém is ekkora felhajtás kell. Mint minden ifi- és felnőttcsapattagot, engem is elhoztak a szezonnyitó gálára, ahol az edzőm szerint debütálhatok. Eddig azt hittem, hogy az első meccsemen fogok debütálni, de ezek szerint akkor nem. Aztán ha már úgyis elmentem, akkor nekem is terveztek ilyen nagyon elegáns ruhát, kisminkeltek, megcsinálták a hajamat és mondták, hogy majd mit kell csinálnom, ha fotóznak, meg hogy mosolyogjak sokat, kellemesen beszélgessek mindenkivel, aki odajön, és egyéb elengedhetetlen dolgokat, amik a mai estéhez kellettek. Amióta elkezdődött a gála, és a bemondó néni nagy szeretettel köszöntött mindenkit, azóta gyorsabban ver a szívem, mint azt szerintem kellene és eléggé frusztrált vagyok. Valahonnan néha felbukkan az edző vagy a menedzser, hogy akkor más embereknek is bemutasson, aztán továbbmenjen a következő újonchoz is, néha pedig csak úgy odajönnek hozzám emberek. Van aki azért, mert a bagolyköves meccsek miatt hallott rólam, de ez elenyésző mennyiség. A legtöbben azért jönnek, mert vagy felismertek vagy hallották a nevem és sikerült összekötniük a pontokat, amivel kijött, hogy akkor kinek is a lánya vagyok. Nem számoltam, de valószínűleg többet beszéltem apukámról, mint saját magamról, pedig amúgy néhányan igyekeztek. Két apus kérdés közé beszúrták, hogy amúgy én ki vagyok, vagy gratuláltak az igazolásomhoz, sok szerencsét kívántak az idényhez és egyéb kedvességeket mondtak. Azt pedig megszámlálni sem tudnám, hogy hány üdvözletet kell átadnom apukámnak, amikor majd az este végén jön értem. Szerintem csak azt fogom neki mondani, hogy az egész magyar kviddics szövetség a legjobbakat kívánja neki, vagyis nekünk. Végül amint az utolsó bácsi is elköszön tőlem és továbbindul, elveszek egy pezsgőspoharat a mellettem elhaladó hostess tálcájáról, rámosolygok és az erkély felé veszem az irányt. Mindjárt jövök is vissza, csak most szeretnék friss levegőt szívni, hátha az kicsit elnyomja az idegességem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=782487#post782487][b]Drinóczi A. Milán - 2019.12.05. 17:43[/b][/url]

Minden túlszocializált esemény legnépszerűbb helyszíne az erkély a nagy, romantikus filmes egymásra találások és meghatározó drámák elterjedése óta. Van aki csak el szeretne vonulni, van akinek szüksége van a feltöltődésre és olyan is akad, aki tudatosan várja itt a nagy bummot élete szerelmével - én egyszerűen csak egy cigarettát szeretnél elszívni.
Valószínűleg most minden valamire való sportgyógyító ferde szemmel nézne rám, de abban is határozottan biztos vagyok, hogy senki nem fog jönni, hogy kiverje a kezemből - a valóság ennél sokkal lehangolóbb. Amíg jó vagyok - és a körülmények között nagyon is jó vagyok -, azt csinálok, amit akarok, attól a perctől kezdve pedig, hogy szétbaszom a tüdőm, nos...
Ez inkább ne történjen meg azért.
Fellélegezve támasztom csípőm a kissé hűvös, de nem kényelmetlen korlát élének ahogy egy kisebb baráti csoport bevonul - ezzel együtt mégis nagyobb tér szabadul fel. Ajkaim közé szorítva a szálat meg is gyújtom azt, balomban egy pohár kávéval, félig lehunyva szemeim fújom ki az első slukk füstjét. Azért némi előnye mégis van az ilyen eseményeknek - például, sosem vagy egyedül. A résztvevők arcáról a nulladik pillanattól le lehet olvasni, melyik csoportjába  tartoznak a kviddicstársadalomnak, ez néha szórakoztató, néha rettenetesen unalmas, de mindig ad valami támpontot, amiből aztán indíthatsz, ha hozzá akarsz szólni valakihez.
És mégis miért ne akarnál, miután rájöttél, hogy a barátnőd megcsalt, a nővéred megölte a férjét aki évek óta bántalmazta, és visszakerültél Magyarországra, a tehetség és kibontakozás fekete lyukába? Na ugye.
- Az első mindenkinek kényelmetlen - belekortyolva a feketébe fordítom fejem a lány felé, majd oldalra téve pár lépést csúszok közelebb hozzá, még épp kényelmes távolságba.
- Akikkel megéri váltanod pár szót, az a férfi ott - tekintetem az üvegajtó másik oldalán nyüzsgőkre szegezem, miközben a szálat tartó kezem kisujjával mutatok a megfelelő alakra - és a nő ott. Utóbbinak négy macskája van, és imád róluk beszélni.