MeglepIlián
Begombolatlan kabátját hátra-hátradobja az enyhe szél, ha induláskor nem vágta volna zsebre kezeit, az anyag valószínűleg krémszínű szárnyként lengedezne utána. Lesétál a Rózsadombról, maga mögött hagyva a Minisztérium impozáns épületét, és vele együtt minden munkával kapcsolatos gondolatot is. Bámészkodik, élvezi, hogy végre nem az orra elé tett iratokat kell böngésznie. Tekintete végigfut az épületeken, az embereken, a járdán masírozó szürke galambokon. Léptei kopogását csak a többi járókelő hallhatja, számára elnyomja a város hangjait a fülhallgatóiból duruzsoló zene. Kényelmes tempóban fordul rá a Margit körútra, egy piros lámpánál vet egy kósza pillantást csukója belső felére fordított karórájának mutatóira. Picit késni fog, de úgy dönt belefér, így a zebrára lépve sem szaporázza meg lépteit. Rögtön megérzi mikor ér ki az épületek közül, egy erősebb és hűvösebb széllökés rögtön arcába söpri szőke tincseit. Fintorogva simítja ki látóteréből a finom szálakat, majd gyűri be őket körsála alá. Kezeit visszadugja a zsebekbe, majd - szigorúan az időjárás, nem is Anna miatt -, kicsit gyorsabb tempóban közelít a sziget lejáratához.
A már majdnem teljesen sötét eget felhők takarják, és hiába jár még csak öt felé az idő, az utcalámpák sárgás fénye festi bőrét egészségtelenül sárgára, ahogy a szökőkút felé sétál. A kisebb-nagyobb csoportosulásokat kikerülve dobja le magát egy padszerű székre, jobb lábát a balon átvetve dől neki a támlának és veszi elő mobilját, hogy immár azon csekkolja mennyi az idő. A picitből nyolc perc lett, de nem zavartatja magát, idefelé nem látta a nőt - na nem mintha annyira kereste volna -, ha meg ő veszi észre Sonját, majd azt mondja már itt vár egy ideje. Böngészni kezd, lehajtott fejének színét tovább árnyalja a képernyő kékes fénye. Igen, ne lepődj meg, ha mugli eszközök szokásszerű használatát észleled nála, elég régóta felfedezte már bennük a jót, rosszat. Emlékszel arra az appra ami magas frekvenciájú hangokat ad ki? Sonja is ismeri ám, és nem azért hogy mondjam, de nagyon hatékonyan meg tud zavarni bizonyos kellemetlen családi vacsorákat egy okos kis pöccintés a képernyőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781253#post781253][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.18. 23:03[/b][/url]

MeglepIlián
Begombolatlan kabátját hátra-hátradobja az enyhe szél, ha induláskor nem vágta volna zsebre kezeit, az anyag valószínűleg krémszínű szárnyként lengedezne utána. Lesétál a Rózsadombról, maga mögött hagyva a Minisztérium impozáns épületét, és vele együtt minden munkával kapcsolatos gondolatot is. Bámészkodik, élvezi, hogy végre nem az orra elé tett iratokat kell böngésznie. Tekintete végigfut az épületeken, az embereken, a járdán masírozó szürke galambokon. Léptei kopogását csak a többi járókelő hallhatja, számára elnyomja a város hangjait a fülhallgatóiból duruzsoló zene. Kényelmes tempóban fordul rá a Margit körútra, egy piros lámpánál vet egy kósza pillantást csukója belső felére fordított karórájának mutatóira. Picit késni fog, de úgy dönt belefér, így a zebrára lépve sem szaporázza meg lépteit. Rögtön megérzi mikor ér ki az épületek közül, egy erősebb és hűvösebb széllökés rögtön arcába söpri szőke tincseit. Fintorogva simítja ki látóteréből a finom szálakat, majd gyűri be őket körsála alá. Kezeit visszadugja a zsebekbe, majd - szigorúan az időjárás, nem is Anna miatt -, kicsit gyorsabb tempóban közelít a sziget lejáratához.
A már majdnem teljesen sötét eget felhők takarják, és hiába jár még csak öt felé az idő, az utcalámpák sárgás fénye festi bőrét egészségtelenül sárgára, ahogy a szökőkút felé sétál. A kisebb-nagyobb csoportosulásokat kikerülve dobja le magát egy padszerű székre, jobb lábát a balon átvetve dől neki a támlának és veszi elő mobilját, hogy immár azon csekkolja mennyi az idő. A picitből nyolc perc lett, de nem zavartatja magát, idefelé nem látta a nőt - na nem mintha annyira kereste volna -, ha meg ő veszi észre Sonját, majd azt mondja már itt vár egy ideje. Böngészni kezd, lehajtott fejének színét tovább árnyalja a képernyő kékes fénye. Igen, ne lepődj meg, ha mugli eszközök szokásszerű használatát észleled nála, elég régóta felfedezte már bennük a jót, rosszat. Emlékszel arra az appra ami magas frekvenciájú hangokat ad ki? Sonja is ismeri ám, és nem azért hogy mondjam, de nagyon hatékonyan meg tud zavarni bizonyos kellemetlen családi vacsorákat egy okos kis pöccintés a képernyőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781787#post781787][b]Machay Ilián Konstantin - 2019.11.25. 10:09[/b][/url]

Hónapok óta nem látta szeretett hugicáját, ez a helyzet pedig már kezdett tarthatatlanná válni. Miután Ábellel kirúgták a ház oldalát és megtartották szokásos testvéri szeánszukat, már csak Sonja maradt hátra, hogy jól elkapja és megölelgesse. Noha vele nem olyan szoros a kapcsolata, mint a legfiatalabb Machay-val, tagadhatatlanul odavan a lányért. A ragaszkodás persze kölcsönös, azonban tekintve, hogy a két kisebbik állandóan egymásra féltékenykednek és Iliánon veszekednek, nem könnyű megteremteni az egyensúlyt. Ezért is dönt úgy, hogy nem él olyan snassz megoldásokkal, minthogy bekopogjon a szőkéhez, sokkal inkább megvezeti. Írt egy levelet az egyik barátnője nevében, hogy találkozzanak egy mugli parkban.
A férfi jóval előbb megérkezik, így a zord időjárásnak kitéve habtestét ácsorog egy fa tövében és rágyújt, míg várakozik. Jobbja bőrdzsekijében nyugszik, úgy szemléli az érkezőket: fiatal párok, akik szerelmesen andalognak, anyák és apák gyermekeikkel, ahogy sietve indulnak a buszok felé, hiszen későre jár. És ekkor pillantja meg a szőke tincseket, ahogy elhaladnak a szökőkút túloldalán, végül egy padnál állapodnak meg. Leül és láthatóan a barátnőjét keresi. Ilián egy halvány mosollyal az arcán figyeli, amíg cigarettája végleg le nem ég kezében. Eldobja a csikket, nem is ügyelve arra, hogy a kukába landoljon, majd megindul az említett ülőhely felé. Zsebre dugott kezekkel áll meg a lány előtt, arcán a megszokott, kedves mosoly. Mindig így néz a lányra, ha látja: gyengéden és szeretőn, akár egy tisztességes báty, aki nem hagyja magára a húgát hónapokra. A különbség csak az, hogy ő igen.
- Meglepetés - széttárja karjait és várja, hogy magához szoríthassa a másikat. A férfi mit sem változott, erős, fűszeres parfümjének illata keveredik a megszokott dohánnyal, erős karjai pedig ugyanolyan óvón kulcsolódnak a másikra, mint eddig mindig. A maga módján nagyon tud szeretni, a maga módján nagyon szeret is, s ahogy ott állnak, egy időre lehunyja a szemét, hogy csak a pillanat maradjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781890#post781890][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.26. 12:56[/b][/url]

MeglepIlián
Érzékeli, hogy valaki megközelíti, ahogy azt is látja, hogy az illető nem éppen az ő 160 centis, vasággyal 40 kilós barátnőjének alkatával rendelkezik. Legalábbis az árnyék, ami a térkövekre vetül határozottan robosztusabb teremtést enged sejtetni. Menj tovább, menj tovább - szűri némán fogai között, ölébe eresztett telefonján abbamarad a pötyögés. Nem tudja mi lenne a rosszabb, ha a "van egy szál cigid" vagy a "hisz ön Istenben" kezdetű párbeszédet kezdeményezné az ismeretlen, de a biztonság kedvéért feljebb nyomja a hangerőt. Ha nem hallja, nem kell válaszolnia. Vállai befeszülnek, ahogy a férfi megáll előtte, és végül minden jobb meggyőződése ellenére kénytelen-kelletlen felnéz. Már készülne, hogy idegeit lecsillapítandó veszekedjen egy sort a privát szféra fogalmáról, vagy a személyes tér tiszteletben tartásáról, amikor lángoló tekintete végre megtalálja a másikét, és addig vonallá préselt ajkai meglepetten nyílnak el.
- Ilián! - változik meg arckifejezése egy csapásra, ahogy már nyúl is fülese zsinórjához, hogy telefonjával együtt zsebrevághassa azt. Felpattan, táskáját öléből a földre csúsztatja, majd egy boldog mosollyal nyújtózkodik és öleli át bátyja nyakát. Arcát a kabátjába fúrja, mély levegőt véve fonja szorosabbra karjait, szinte már elbújik Ilián ölelésében. - Megleptél - motyogja kis mosollyal a hangjában, és egy utolsó, jó hosszú lélegzetvétel erejéig lehunyja szemét.
Aztán a pillanat megszakad, a lány lassan hátrébb húzódik, a másik tekintetét keresve. Egy finom legyintést mér Ilián vállára, pusztán jelzésértékűen, miközben ajka lebiggyed, és újra azzá a durcás kislánnyá változik, aki elpityeredett ha Ábel kisajátította magának a bátyját. Nem tud róla, hogy a két férfi már találkozott, elvégre nem kukkolja állandóan a házukat - bár ezek után még arra is sor kerülhet -, a morcos kifejezés most éppen a férfi munkájának szól, ami hónapokra elrabolta őt tőle.
- Igazán hazajöhettél volna már korábban - fonja karba kezeit. Bár igyekszik megtartani a szemrehányó hangsúlyt, nem igazán sikerül neki, szája széle újra és újra mosolyra akar húzódni, és hangja is ellágyul a mondat végére. - Jól vagy? - teszi aztán hozzá finoman, már-már egészen aggódón, tekintete újra és újra végigfut a másikon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781894#post781894][b]Machay Ilián Konstantin - 2019.11.26. 15:36[/b][/url]

Óóó, az ő bújós kiscicája, de szereti. Magához szorítja és szőke tincsei közé egy apró csókot lehel, csak a mihez tartás végett. Tudja, hogy túl kevés időt töltött velük világ életében, ezen pedig sajnos már nincs lehetősége változtatni. A jelenlétére való igény állandó, hiszen apjukra nem számíthatnak, anyjukat pedig közellenségként kezeli a két legkisebb. Kellett nekik valaki, a legidősebb testvér, aki mellettük áll akkor, mikor a világ ellenük fordul - márpedig a kamaszkorban ez igen jellemző nézőpont.
- Ez volt a célom. Ebben is überelhetetlen vagyok - szokásos derűjével dobja fel az egyébként pocsék napot, hiszen az időjárás szomorú, az eső már szinte kabátjukon kopog, a szél pedig agresszívan cibálja az embereket jobbra-balra. Mégis, Ilián mosolya és jó kedve napsütésként ragyog fel, hiszen ő egy örök optimista. Vallja, hogy az a probléma, ami három napon belül nem oldódik meg magától, azzal nem érdemes foglalkozni. Életfilozófiája szerint az élj a mának alaptézis, erre pedig az élmények és tapasztalatok szerzése csak rátesz egy lapáttal.
Lassanként elereszti Sonja-t és nevetve fogadja a vállára csapást. Ha valaki, akkor ő aztán halálosan megijed, mikor a lány "dühös". Megkockáztatom, hogy azon kevesek közé tartozik, aki, ha nem is egy, de két szempillantás alatt meg tudja nyugtatni. Meg hát ugye húga nagyon szereti, szóval amúgy sem tud rá sokáig haragudni.
- Tudod, hogy dolgoztam, nem lehetett. A munka az én szerelmem - színpadiasan öleli át magát, mint valami gyerek, ezzel jelezvén, hogy élete párja az auror szakma. Nem, nem is szakma, hivatás. Ezernyi nő megfordulhat az ágyában és teheti neki a szépet, sohasem fogja úgy szeretni őket, mint a vérfagyasztó akcióikat. - Kutya bajom. De szereztem egy új heget, majd megmutatom - pimasz vigyor ül ki arcára, ahogy végül fél karral átöleli a lányt és óvatosan útnak indítja magukat. Értem én, hogy optimizmus, de attól még kurva hideg van.
- Kérdeztem Ábelt, mi van veled, de ködösített. Szóval a saját szememmel kellett látnom, hogy minden oké - nem mintha egyébként nem jött volna el hozzá vagy ne látogatta volna meg. Nyilván megteszi, de lássuk be, valahol hízelgő neki az a versengés, ami a kegyeiért folyik. Rájátszani nem szokott, ha nem muszáj, de Sonja akkor a legédesebb, mikor felfújja magát és bedurcizik. Olyankor lehet a legtöbbet ölelgetni és olyankor lehet a legjobban szeretni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781927#post781927][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.26. 19:57[/b][/url]

MeglepIlián
És szerény is, tudjuk Ilián. A derűs megszólalásra csak egy halk pff érkezik válaszul, Sonja még azt is megállja a viszontlátás örömében fürdőzve, hogy finoman megcsapkodja azt a felettébb überelhetetlenül kotyogós kobakját.
- Tudom - bólint rá olyan szigorúan, hogy már csak a szoros konty hiányzik és elmehetne gardedámnak is. Az ám, az kéne Iliánnak, valaki aki biztonságos távolságban tartja a "szerelmétől". - Remélem is hogy hamar megözvegyülsz - bújik elő a cinikus kisördög, ahogy önmagát ölelgető bátyját bámulja. Táskája után nyúl, hogy vállára akaszthassa, megkönnyebbült mosolyát így a másik nem láthatja - pedig nagyon is örül, hogy Iliánnak van lehetősége az egészségén poénkodni, hiszen ez is azt mutatja, hogy jól van. Visszafordulva egy kart talál maga körül, mire engedve a finom noszogatásnak megindul. Igazából tökre nem érdekli, hogy valakivel találkozója lenne éppen, testvére fontosabb, s igazából eszébe sem jut barátnője. Jó, nevezzük inkább viszonlag közelebbi ismerősnek. - Csak akkor vagyok rá kíváncsi, ha Ábel még nem látta - fekteti le a játékszabályokat, majd tessék, mintha csak ennyi kellett volna neki, már fény is derül az árulásra. Hogy tessék, neki volt ideje megkérdezni az öccsét, hogy mi van vele? Persze, gondolhatta volna, hogy nem hozzá jött először... Durcás ajakbiggyesztéssel bújik ki az ölelő kar alól, és még táskáját is átdobja a másik vállára, közéjük.
- Hát jól van Ilián, jól van - néz mereven előre, szavai pattognak közöttük, olyan hanggal, mint amit a teniszlabda ad ki, amikor valaki dühében számtalanszor a falnak vágja. Jól van, jól van... - ismétlődik fejében újra és újra ez a két szó, de a változatosság kedvéért néha-néha megtűzdeli pár kevésbé nyomdaképes kifejezéssel is.
- Láttál, jól vagyok, mehetsz vissza hozzá, bár nekem a múltkor azt mondta, hogy kezdi cikinek érezni, hogy ennyire ráakaszkodsz - fordítja el még fejét is tüntetően. Szemei makacsul tapadnak a sötétbe burkolózó fákra, de lépésein nem lassít, szavaival ellentétben Ilián tempójában sétál tovább, és elég szomorú lenne, ha valóban magára lenne hagyva. - Tényleg, mit is keresel itt? - kezdi végre furcsállni a véletlen találkozást. Ismét vet egy pillantást órájára, és azon gondolkodik, vajon van-e ennek bármi köze ahhoz, hogy a férfi "Meglepetés"-t dalolászva köszöntötte őt.