[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781253#post781253][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.18. 23:03[/b][/url]

MeglepIlián
Begombolatlan kabátját hátra-hátradobja az enyhe szél, ha induláskor nem vágta volna zsebre kezeit, az anyag valószínűleg krémszínű szárnyként lengedezne utána. Lesétál a Rózsadombról, maga mögött hagyva a Minisztérium impozáns épületét, és vele együtt minden munkával kapcsolatos gondolatot is. Bámészkodik, élvezi, hogy végre nem az orra elé tett iratokat kell böngésznie. Tekintete végigfut az épületeken, az embereken, a járdán masírozó szürke galambokon. Léptei kopogását csak a többi járókelő hallhatja, számára elnyomja a város hangjait a fülhallgatóiból duruzsoló zene. Kényelmes tempóban fordul rá a Margit körútra, egy piros lámpánál vet egy kósza pillantást csukója belső felére fordított karórájának mutatóira. Picit késni fog, de úgy dönt belefér, így a zebrára lépve sem szaporázza meg lépteit. Rögtön megérzi mikor ér ki az épületek közül, egy erősebb és hűvösebb széllökés rögtön arcába söpri szőke tincseit. Fintorogva simítja ki látóteréből a finom szálakat, majd gyűri be őket körsála alá. Kezeit visszadugja a zsebekbe, majd - szigorúan az időjárás, nem is Anna miatt -, kicsit gyorsabb tempóban közelít a sziget lejáratához.
A már majdnem teljesen sötét eget felhők takarják, és hiába jár még csak öt felé az idő, az utcalámpák sárgás fénye festi bőrét egészségtelenül sárgára, ahogy a szökőkút felé sétál. A kisebb-nagyobb csoportosulásokat kikerülve dobja le magát egy padszerű székre, jobb lábát a balon átvetve dől neki a támlának és veszi elő mobilját, hogy immár azon csekkolja mennyi az idő. A picitből nyolc perc lett, de nem zavartatja magát, idefelé nem látta a nőt - na nem mintha annyira kereste volna -, ha meg ő veszi észre Sonját, majd azt mondja már itt vár egy ideje. Böngészni kezd, lehajtott fejének színét tovább árnyalja a képernyő kékes fénye. Igen, ne lepődj meg, ha mugli eszközök szokásszerű használatát észleled nála, elég régóta felfedezte már bennük a jót, rosszat. Emlékszel arra az appra ami magas frekvenciájú hangokat ad ki? Sonja is ismeri ám, és nem azért hogy mondjam, de nagyon hatékonyan meg tud zavarni bizonyos kellemetlen családi vacsorákat egy okos kis pöccintés a képernyőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781890#post781890][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.26. 12:56[/b][/url]

MeglepIlián
Érzékeli, hogy valaki megközelíti, ahogy azt is látja, hogy az illető nem éppen az ő 160 centis, vasággyal 40 kilós barátnőjének alkatával rendelkezik. Legalábbis az árnyék, ami a térkövekre vetül határozottan robosztusabb teremtést enged sejtetni. Menj tovább, menj tovább - szűri némán fogai között, ölébe eresztett telefonján abbamarad a pötyögés. Nem tudja mi lenne a rosszabb, ha a "van egy szál cigid" vagy a "hisz ön Istenben" kezdetű párbeszédet kezdeményezné az ismeretlen, de a biztonság kedvéért feljebb nyomja a hangerőt. Ha nem hallja, nem kell válaszolnia. Vállai befeszülnek, ahogy a férfi megáll előtte, és végül minden jobb meggyőződése ellenére kénytelen-kelletlen felnéz. Már készülne, hogy idegeit lecsillapítandó veszekedjen egy sort a privát szféra fogalmáról, vagy a személyes tér tiszteletben tartásáról, amikor lángoló tekintete végre megtalálja a másikét, és addig vonallá préselt ajkai meglepetten nyílnak el.
- Ilián! - változik meg arckifejezése egy csapásra, ahogy már nyúl is fülese zsinórjához, hogy telefonjával együtt zsebrevághassa azt. Felpattan, táskáját öléből a földre csúsztatja, majd egy boldog mosollyal nyújtózkodik és öleli át bátyja nyakát. Arcát a kabátjába fúrja, mély levegőt véve fonja szorosabbra karjait, szinte már elbújik Ilián ölelésében. - Megleptél - motyogja kis mosollyal a hangjában, és egy utolsó, jó hosszú lélegzetvétel erejéig lehunyja szemét.
Aztán a pillanat megszakad, a lány lassan hátrébb húzódik, a másik tekintetét keresve. Egy finom legyintést mér Ilián vállára, pusztán jelzésértékűen, miközben ajka lebiggyed, és újra azzá a durcás kislánnyá változik, aki elpityeredett ha Ábel kisajátította magának a bátyját. Nem tud róla, hogy a két férfi már találkozott, elvégre nem kukkolja állandóan a házukat - bár ezek után még arra is sor kerülhet -, a morcos kifejezés most éppen a férfi munkájának szól, ami hónapokra elrabolta őt tőle.
- Igazán hazajöhettél volna már korábban - fonja karba kezeit. Bár igyekszik megtartani a szemrehányó hangsúlyt, nem igazán sikerül neki, szája széle újra és újra mosolyra akar húzódni, és hangja is ellágyul a mondat végére. - Jól vagy? - teszi aztán hozzá finoman, már-már egészen aggódón, tekintete újra és újra végigfut a másikon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=781927#post781927][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.26. 19:57[/b][/url]

MeglepIlián
És szerény is, tudjuk Ilián. A derűs megszólalásra csak egy halk pff érkezik válaszul, Sonja még azt is megállja a viszontlátás örömében fürdőzve, hogy finoman megcsapkodja azt a felettébb überelhetetlenül kotyogós kobakját.
- Tudom - bólint rá olyan szigorúan, hogy már csak a szoros konty hiányzik és elmehetne gardedámnak is. Az ám, az kéne Iliánnak, valaki aki biztonságos távolságban tartja a "szerelmétől". - Remélem is hogy hamar megözvegyülsz - bújik elő a cinikus kisördög, ahogy önmagát ölelgető bátyját bámulja. Táskája után nyúl, hogy vállára akaszthassa, megkönnyebbült mosolyát így a másik nem láthatja - pedig nagyon is örül, hogy Iliánnak van lehetősége az egészségén poénkodni, hiszen ez is azt mutatja, hogy jól van. Visszafordulva egy kart talál maga körül, mire engedve a finom noszogatásnak megindul. Igazából tökre nem érdekli, hogy valakivel találkozója lenne éppen, testvére fontosabb, s igazából eszébe sem jut barátnője. Jó, nevezzük inkább viszonlag közelebbi ismerősnek. - Csak akkor vagyok rá kíváncsi, ha Ábel még nem látta - fekteti le a játékszabályokat, majd tessék, mintha csak ennyi kellett volna neki, már fény is derül az árulásra. Hogy tessék, neki volt ideje megkérdezni az öccsét, hogy mi van vele? Persze, gondolhatta volna, hogy nem hozzá jött először... Durcás ajakbiggyesztéssel bújik ki az ölelő kar alól, és még táskáját is átdobja a másik vállára, közéjük.
- Hát jól van Ilián, jól van - néz mereven előre, szavai pattognak közöttük, olyan hanggal, mint amit a teniszlabda ad ki, amikor valaki dühében számtalanszor a falnak vágja. Jól van, jól van... - ismétlődik fejében újra és újra ez a két szó, de a változatosság kedvéért néha-néha megtűzdeli pár kevésbé nyomdaképes kifejezéssel is.
- Láttál, jól vagyok, mehetsz vissza hozzá, bár nekem a múltkor azt mondta, hogy kezdi cikinek érezni, hogy ennyire ráakaszkodsz - fordítja el még fejét is tüntetően. Szemei makacsul tapadnak a sötétbe burkolózó fákra, de lépésein nem lassít, szavaival ellentétben Ilián tempójában sétál tovább, és elég szomorú lenne, ha valóban magára lenne hagyva. - Tényleg, mit is keresel itt? - kezdi végre furcsállni a véletlen találkozást. Ismét vet egy pillantást órájára, és azon gondolkodik, vajon van-e ennek bármi köze ahhoz, hogy a férfi "Meglepetés"-t dalolászva köszöntötte őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786049#post786049][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 01:36[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Valaki tökre azt hazudta neki, hogy így karácsony után majd csökken a boltokban a tömeg, meg több lesz az akciós csecsebecse. Nos, ez a mellékelt ábra szerint baromira nem igaz, de Sonja benyelte, szóval itt van, hogy vázát nézzen. Jelenleg ugyanis nincs neki, hiszen egész eddig hihetetlenmód ágállt azellen, hogy beszerezzen egyet, mondván úgysem vesz soha vágott gazt, manapság ugye meg mégis kitől kapna?
Nos. Kapott. Úgyhogy az idegességét visszaküldve oda ahonnan elő szokott törni kapja magát hogy keressen egy értelmes boltot, ami nem zár be este nyolckor. Ott aztán majd jól megfogja az első ronda vázát amit talál, megveszi és hazamegy vele. Hülye rózsák.
Ilyen csodálatos hangulatban vágtat végig a sorok között, majd áll meg egy polc takarásában, hogy kibogarászhassa melyik a legolcsóbb választás. Kerek, szögletes, lapos, magas, közepes, üveg, kerámia, mi a lótüdőért van ennyiféle? Körülötte a vásárlók hada hömpölyög (amiket ugye megígértek hogy nem lesznek...), neki pedig eléggé kezd elege lenni a zsivajból, frusztrált is meg minden, így csak fogja magát, és felkap egy random üveghengert, aminek nincs lezárva mindkét vége, és köszöni, ő itt végzett. Ellép a polctól, fordultában nem is nézve ki van, vagy van-e egyáltalán valaki mögötte. De ugye, miért ne lenne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786052#post786052][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 02:20[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
A keze egy testnek ütközik, a benne lévő váza pedig a padlóra vetített, untig ismert fehér nyílnak. Csörömpölés. Az üvegdarabkák pillanatok alatt terítik be körülöttük a földet, mint valami morbid hó, ami nem lefagyaszt hanem szétszabdal ha rálépsz, és a talpadból kifolyó vér festi pirosra, nem Rudolf orrának tükröződése. Ah, csak egy újabb giccses, karácsonyi életkép. Nem lép el, hiszen a hülye is tudja, hogy ha üveg törik nem moccanunk, így bámul a férfi mellkasára, csakhogy a beszólásra idegesen rántsa fel fejét. Szája keskeny vonallá préselve össze, smink nélkül, széltől borzolt hajjal tekint fel, és már nyitja is a száját, hogy kikérje magának a hibáztatást.
- Talán a saját tanácsodat kéne megfogadnod - sziszegi hasonló ingerültséggel, fényes kék szemeiben csalafintán csillan meg a túl erős, természetellenesen fehér bolti neonfény. A közelben egy dolgozó már meg is indul, hogy felsöpörje a darabkákat, ám amíg ez a kettő mozdulatlanul ácsorog egymással szemben esélyesen más is törik még itt. Mondjuk a férfi büszkesége? Sonja nem bánná. - Nem én voltam az, aki kiverte a kezemből ezt a szart - fújja fel magát, és érzi ahogy idegessége körbe-körbe kering az ereiben, egyre csak hergelve saját magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786056#post786056][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 02:58[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Azt a smúzoló, mézédesen csalogató hangját, na azt kéne betiltani. Sonja megfeszül a játékos hangnemre, mivel azonban sajnos ő is azok közé tartozik akik nevetni szeretnek, csak még jobban megremeg a másik nyilvánvaló jókedvén, hiszen az épp vele játszadozik. Amit pedig kifejezetten utál. Szemöldöke, talán a másik mintájára, talán tükreként homlokára szalad ahogy gunyorosan elmosolyodik, és megforgatja szemeit a kifogás hallatán. Nem, nem úgy mosolyog, ebben semmi babona, semmi varázs nincs, illetve pont annyi, amennyit a férfi varázslatosan feldughat magának, ha éppen kedve tartja. Meg no, nem vagyok én semmi jónak elrontója. Akkor is ha nem.
Fogalmi gondok vannak itt kérem. Nem a vacak miatt dühös, az a szar senkit nem érdekel, a nő már eleve a plafonon csünggve jött be (persze nem szó szerint), és még erre rakódott rá a tömeg, és a bunkó állatja, aki rögtön rá akarja kenni a saját hibáját. Hát hogy nézzen ő körbe, legyen talán a hátán is szeme?!
- Én törtem volna? - csendül fel a jéghideg szólam, miközben rezzenéstelenül állja, hogy az idegen nő gyakorlott mozdulatokkal seperje össze a váza maradvnyait körülöttük. Amúgy is ronda volt. Szóval mesedélutánt tartunk? Hát lehet így is. - Én úgy emlékszem te verted ki a kezemből, amikor nem hagytam készségesen, hogy fogdosni kezdj.
És tessék, még pillázik is mellé párat, igazi áldozatként. - Én leszek morcos - néz kihívóan a másik szempárba -, és az neked sokkal nagyobb probléma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786059#post786059][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 03:52[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Első szavai már szinte túl gyengék, túl kedvesek. Ha valaki ilyen természetességgel köt bele, ennyire csípőből nyúl a tűért, hogy beadja az oltást, az bizony nem tegnap kezdte, és egy ekkora közhelynél nem is fog megállni. Sonja is tudja, Ruben is, egyedül a nyakát behúzó alkalmazott reménykedik még, de ő sem sokáig tud már.
Immáron üres keze, ami eddig hanyagul pihent teste mellett, felemelkedik, hogy ujjai finom határozottsággal fonódjanak a férfi ruhájának nyakrészére. Nem ránt rajta, nem kezdi el fojtogatni, nem kell a dráma, de érezhető az apró húzás, ami jelzésértékűen feszül a másik nyakán. Fölényre utazik az ismeretlen fölött, aki könnyelmű gesztusként hajol le hozzá, önként sétálva be a szavak csapdájába. Nem szól semmit, sőt, a nevetésre is csak gunyoros mosolya lesz szélesebb, illetve pupillái a vadászó macskákra jellemző módon, kerekre tágulnak a hang hallatán.
- Nem magyarázok én itt ki semmit, kettőnk közül nem én élek mesevilágban - feleli vissza tiszta, remegéstől mentes hangon. Mint a vízfolyás, oly könnyedén tartja fent a hazugságot, az álcát, pedig bizony a másik szavai hallatán igencsak nehezen fogja vissza dühét, és előbújni vágyó, provokatív örökségét. - A vázán a francokat - mondja ki immár hangosan is, csak hogy tisztázzák a dolgokat. - Nem érdekel az a giccses üvegdoboz, legfeljebb a mosdókagylóba szórom bele a nyamvadt virágokat, éljenek ott. Az viszont - s itt hangja halkabbra vált, ahogy még közelebb húzza magát az archoz -, hogy nekem jössz, és még rám akarod kenni a balhét, több mint elég ahhoz, hogy pörögjek. - Remélem mindenki hallja azt a gunyoros hangsúlyt.
- Azt hiszed, hogy olyan nagyon vágynék az érintésed után? - kezd el egészen halkan duruzsolni, olyan finoman, hogy csak ők ketten halhassák. - Mégis mi mondatja ezt veled? Honnan ez a nagy arc, nem látom, hogy bármivel is rászolgáltál volna... De ne mérgelődj, azt hallottam túl a negyvenen a ráncok bizony már nem tüntethetők el olyan könnyedén.
Szemét magával elégedetten húzza összébb, nem engedve se a ruhán ejtett szorításból, se pillantásának erejéből. Ne merészelj közbevágni, vagy megjárod. Hangulatát kis tetovált kígyója is átveszi, bizsergő csíkot húzva tekereg fejbőrén, megbújva a hajhagymák között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=791164#post791164][b]Machay Menta Sonja - 2020.01.31. 13:13[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Talán valóban azt tette volna amit a férfi javasol, ha nem kapja nulladik pillanatban nyakába a morgó szavakat. Merthogy ő kapta, nem adta, a nő szavai csupán válaszok voltak már. Ha most óvodás minőségében állna itt, ez lehetne a következő érve is - abba viszont nem esik nehezére belegondolni, hogy ezzel csak maga alatt vágná a fát, ugyanis a férfi tuti kinőtte már azt a korosztályt, ahol van még értelme te kezdteddel takarózni. Szája szorosabbra húzódik a hiszti szó hallatán, fejben pedig hangosan pendülve szakad el az a bizonyos türelmet jelképező fonál. Megérzi azt a frusztráló szorítást a szemöldökei mögött, ami akkor alakul ki ha nagyon akarsz valamit amit már tudod, hogy nem kaphatsz meg. Vérnyomása minden egyes kimondott szóval lendül feljebb feljebb és még feljebb, úgy érzi magát mint egy csiga, aki nyújtogatja a kis szemeit szerencsétlen, de a kétéves folyton megpöcköli, hogy hehe de vicces. Nem szólal meg, vár, vár, hogy ha a férfi annyira unja akkor lépjen arrébb, hagyja itt, így engedi is, hogy a gallér kicsusszanjon ujjai közül. Keze gondosan kiszámított módon dermed meg mellkasának magasságában, nyaka rögtön biccen is feljebb, ahogy követi a másik mozdulatait.
Már azt hinné, elhangzik a "na én megyek", de helyette további provokáció érkezik, a férfi pedig talán nem is tudja milyen lavinát indít el azzal, hogy szándékosan tovább kóstolgatja. Olyat akar mondani amire a másik meghátrál, olyat, ami után megkönnyebbülten léphet arrébb, egy rettentően lényegtelen szópárbaj rettentően lényegtelen győzteseként. És ebben a pillanatban, amikor egy pillanatra fennakadnak a gondolatai a férfi szavai húzta akadályon, pontosan tudja, hogy erre nem tud olyat mondani, amivel el fogja tudni némítani.
A feje kiürül, az idegességtől befeszülnek az izmai, amin nem segít, hogy már szorongatni sem tud mit. Ez lenne az a pont, amikor valaki feladná a veszekedést, ellépne, megsemmisülten fordulna odébb, sőt talán még bocsánatot is kérne amiért az idejét rabolta. És egyben ez az a pont, ahol Sonját elfelejti érdekelni az elhatározása, hogy nem használja ki lehetőségeit. Látszólag semmi sem történik, ha körbetekintene láthatná, hogy már nem is igazán figyelik őket a vásárlók, szomorú, de lejárt az a 10 másodperc ameddig manapság egy szóváltás érdeklődést vonz.
Tekintete nem ereszti a férfiét, kékjében csábítóan csillan meg a dac, és ahogy már érzi bőrén pattogó mágiáját, kénytelen megállni, hogy egy önelégült vigyor is kiüljön arcára.
- Kérj bocsánatot a kioktató hangnemért, és már közünk sem lesz egymáshoz - parancsolja szépen, duruzsoló, mézesmázos hangon, miközben lábujjhegyre emelkedik, hogy félúton megtartott keze lassan indulhasson meg ismét fel, úgy, hogy ujjaival végigsimíthasson a markáns arcélen. Egy szó, egy könnyed szó, és a nő már itt sincs. Ennyi kell. Egyetlen. Egy. Testének minden porcikája azért az egy szóért sikít, könyörög... Vagy ha úgy jobban tetszik, követelődzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=792488#post792488][b]Machay Menta Sonja - 2020.02.08. 22:17[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
A felvágott nyelve nagyon jó helyen van ott, Ruben, te csak ne aggódj miatta. Az ideg mélyre mar a nő ösztöneiben, fúr, kutat, keresi a forrást amiből erőt merítve megszüntetheti a problémát. És szerencsére a vélamágia mintha csak erre várna, már kúszik is a felszínre, halk, csábító, alaktalan hangokkal kígyózva elő rejtekéből, elsimulva az elmén, átvéve a racionális gondolatok felett az irányítást. A sóhajnál már érzi, tudja, hogy győzött. Éhesen issza be az elgyengült szavakat, arcán levakarhatatlanul ragyog elégedett mosolya, ami nem halványul akkor sem, amikor a kéz az övére simul. Olyan odaadóan mozdul bele az érintésbe mintha összeszokott páros lennének, ujjai végigsimítanak a markáns arccsonton, elmélyítve az illúziót. Szerepet játszik, és ezt kényszeríti a másikra is, a jelenetből egyszemélyes bábszínház alakul ki ahol Sonja az előadó, Ruben az eszköz, s a körölüttök hömpölygő tömeg a nézőközönség. És hogy ki élvezi legjobban az előadást? Ó, a nő, persze, hogy ő, és ezzel pontosan tisztában is van. Jól is van ez így.

- Nem indulunk el? - búgja közelebb hajolva, miközben a feszültség lassan áramlik ki tagjaiból, hogy helyére a kihívás jelentette izgatottság kúszhasson. Már csak játszik, már nem ideges, elengedni viszont nem akarja megbabonázott áldozatát. Ki tudja, hogy reagálna miután leoldozza róla a férfi hülyesége önnön vonzotta béklyóját... így még most, amíg könnyű dolga van, és a markában tartja szeretne eltűnni a kíváncsi muglik elől. Majd odakint, a bolt mögötti lámpafények rajzolta ívek szélén meglapulva tervez kámforrá válni, amikor a férfi épp nem pillant felé. Volt, nincs, eltűnik, mint egy rossz álom, s nem marad más mögötte csak a zavartság, a kétség, az értetlenség és a düh. Ó igen, kár, hogy nem láthatja majd, ahogy lassan eltűnik tekintetéből a tompa fény, s visszaköltözik belé a dacos tartás... - Hazakísérnél? Kérlek! - nyújtózkodik, bájába csavarodva húzódva közelebb Rubenhez. A szemérmetlen meghívás miatt nem zavartatja magát, ő ismeri terveit, a férfi úgysem ellenkezhet, mások meg nem is igen hallhatják az elsuttogott szavakat. Törleszkedik, az eszét akarja venni, hogy Ruben teljes megadással kövesse, annak reményében, hogy így a kedvére tehet majd. Bűntudat nélkül, sértettségére támaszkodva szórakozik a másikkal, kiélvezve befolyását amivel térdre kényszerítette a férfi belsejében üvöltő vadállatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=795307#post795307][b]Machay Menta Sonja - 2020.02.22. 19:43[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Hazugság lenne azt mondani, hogy a nő nem élvezi ezt, még ha tudja is, hogy a férfi szemében csillogó csodálat csupán bűvölet, s nincs mögötte valódi érzés. Mégis ösztönösen simul bele az ölelésbe, engedi, hogy karok határozottan fonódjanak köré, s háta finom, kecses ívbe húzódik, hogy minél jobban idomuljon a másik alakjához. A kocsi keltette apró csattanást kizárja, üdvözli a férfi átforduló érzelmeit, a néma, megbéklyózott vágyat. Nem lenne szabad ezt csinálnia, tudja, csakhogy kivételesen nem érdekli. Úgysem ismeri itt senki. A férfi sem fogja tudni ki is volt ő, és nem is találkoznak soha többé. Azonban még mielőtt eltűnne, felszívódna haragos értetlenséget hagyva maga után, még megenged megának egy apró szórakozást. Mert ez most az számára, bár nem szereti kihasználni képességét, minden porcikája azt sikítja, hogy ez a bunkó alak most megérdemli, és mivel később úgysem lesz belőle baja a férfinak, max egy kis önszégyen és értetlenség... Játssz velem!
Csak halkan felnevet - nem kuncog, nem az a típus - az elrebegett kérdésre, a finomkodó, alázkodó szavakra. Így, hogy a másik már nem küzd, nem is akkora kihívás, Sonja egyre nyugodtabban veszi a levegőt, már kezdi is eleszteni az érdeklődését. Megkapta amit akart, kiélvezte, azonban érzi, hogy ha nem vigyáz, hamarosan feltör belőle a bűntudat, és megsajnálja a másikat. De ó, ne szaladjunk előre.
Jobb lába már épp meglendülne hátrafelé, hogy az ölelésből kibontakozva elinduljon, amikor a férfi közelebb hajol, s száját a nőére tapasztja. Azonnal kapcsol, ujjai határozottan csúsznak a fürtök közé, ajkai elnyílnak, reszkess Ruben, a saját gondolataidat egyszer már elnyomta benned a mágia, most ezeket a frisseket, újakat is el akarja a csók, s a mellette új életre kelő bűvölet. Az érzésbe belesóhajtva támad fel újra a kíváncsiság a nőben, a megkísértő játék bizony hatással van rá is, és ismét visszadobja oda ahonnan indultak - újra a férfi fejének elcsavarása a célja. A tarkón megfeszülnek a hajszálak ahogy végül elhúzza magától, s somolyogva, ellentmondást nem tűrően bontakozik ki a karokból.
Izgalmasabb, mint várta, bár kezdi érdekelni milyen lenne, ha levenné róla a kábulatot, ha különleges mágiájának apró, mérgező csápjai visszahúzódnának bőre alá. - Gyere - szól ismét, s ezúttal már fordul is, kivezeti magukat az üzletből. Léptei szaporák, s a férfit is erre kényszeríti, de ahogy végre kiérnek, lassít. - Erre - csalja tovább a kis molylepkét a láng felé, ellentmondásosan a sötétbe, s ahogy az épület sarka mögött befordulnak, szemepördül vele. Bűbája változatlan, a hold sápadt fényében arca szinte világít, száján fényesen csillan meg korábbi csókjuk. Vacillál, levegye róla az ábrándot mielőtt eltűnik? Látni akarja a férfi arcát, ahogy az magához kezd térni, s mégsem biztos benne, hogy jó ötlet...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799439#post799439][b]Machay Menta Sonja - 2020.03.20. 00:46[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Érzi a szándékot, a köré lopakodó jelenlétet, ami utánanyúl, s magával akarja ragadni, húzni, taszítani a mélybe, olyan mélyre ahová a nő lökte őt nem is olyan régen. Felemelt fejjel zökken a támfalnak, a hűvös éjjeli kő ruháján átszűrődik, bőre is kap belőle valamennyit, ugyanúgy ahogy Ruben lehelete égeti ajkait. A pillanatot elnyújtva csap át önnön mágiája feje fölött, elégedetten, kéjes élvezettel simul bele a pillanatba, a karokba, talán az érzés az, ami most ad neki ennyit, hogy elvesszen cseppet a pillanatban. A halk hangok ott dobognak benne ahogy az előbbi csókok méltó folytatásukra találnak, de teljesen nem tűnnek el, csupán Sonja nem vesz tudomást róluk pár bűnös, röpke pillanatra. Aztán változik a szél, a kedv, a hangulat, talán sose derül ki mi volt az ami volt és most hirtelen nincs, a józanész felülkerekedik a lányon, s immár tettének teljes tudatában csókol vissza, őrületbe kergetve a másikat. Csak még egy kicsit had játsszon.
Kiszakad a pillanat elragadó varázsából, nem, egészen pontosan kiszakítja magát, kezei a másik vállára siklanak, ujjai remegtető vonalakat húzva fonódnak a tarkóra, s egy utolsó, törleszkedő pipiskedés után oldalra siklik. Mintha táncolna, valami csúf, mégis kecsességében gyönyörű táncot járna, mint a higany, folyik ki az ölelésből, hogy aztán megálljon a férfi háta mögött.
- Ne mozdulj - suttogja bűbájosan, jobb keze ismét a tarkóra tapad, megakadályozva, hogy Ruben megforduljon. - Háromra olyan ajándékot kapsz, amit most el sem tudsz képzelni - búgja a másik fülébe, és kivár, reméli a megadó, beleegyező sóhajt, bólintást. - Egy... - kezd bele, mielőtt a férfi bármit is mondhatna, abban reménykedik, hogy ezzel felkelti kíváncsiságát, nem engedi magához térni, márpedig neki pontosan ez a célja, hogy sodorgassa még, sodorgassa egy kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804145#post804145][b]Machay Menta Sonja - 2020.04.08. 21:27[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Élvezi, ahogy a másik belefagy a mozdulatba, ez egész tartásán látszik, álla felbiccen, háta megfeszül, határozott alakjának még árnyáka sem remeg meg a seszínű betonon. Ujjai a tarkót cirógatják, míg másikja a vállra siklik, bár nyomatékos kérése is elegendő rá, hogy Ruben szót fogadjon, sosem lehet tudni. Márpedig, mivel Sonja nem ismeri a férfit, nem teheti meg, hogy csak úgy a szeme láttára felszívódik. Habár... csábító a gondolat, hiszen arra is kíváncsi lenne milyen arcot vágna, ha egyszercsak meglepetésként engedné, hogy magához térjen.
De nem, a játéknak vége, a nő nem akar ennél jobban belegabalyodni a helyzetbe, éppen itt az ideje elegánsan lelépni. Mint apró kolibri a virágok felett, szinte mozdulatlanul vár, s csak halkan, mosolyogva hümmög kérdőn a férfi sürgető szavaira. Ó hiszen mindenképen, leesett ám neki, hogy Ruben őt szeretné, csupán azt nem tudja a másik amit ő igen, hogy ennek a fele tréfa, a maradék meg kábítás, ámítás és szemfényvesztés. - Sietek, ne aggódj - nevet fel végül, csak nem bírja ki, hangja még bájos-lágyan kígyózik közéjük, sarka megcsikordul, ahogy arrébb mozdul. Feje félrebiccen, számolni kezd, de a türelmetlenje ezt sem bírja végigvárni. Vajon ha tudná, hogy a számolással a nő indulását gyorsítja, akkor is így sietne? Igen. Rá kell döbbennie, hogy ha tudná, hát a mágiát is tudhatná ennyi erővel, és bizony a boltban látott csupa ideg másik énje pontosan siettetné a pillanatot, mikor elválnak útjaik. Hümmögve húzza végig hát körmét tompán a nyakszirten, egészen a hajvonal alatt, miközben feje rosszallón oldalra biccen.
- Három hát - vonja meg vállát, elengedi, s mielőtt Rubi annyit mondhatna "na", már fordul is, a férfi hátához immár csak az éjszaka simulhat. Sonja megjelenik háza előtt, ahol végül jobb híjján tényleg a mosdókagylóba szórja virágait. Megpaskolja azért az egyik fejét, amolyan "sajnálom, én megpróbáltam" módon, de ennyi is, jobb elfoglaltság után néz.
Ott állsz, eltűnik a lágy kéz, a puha hang, a halvány almaillatot pedig mintha csupán képzelted volna. A vonzalom, amilyen könnyen jött, most olyan lassan kezd el oszlani, egy pillanatra talán még keresed, majd ahogy tisztul a fejed... ki tudja milyen gondolatok csúsznak ki szádon. Emléke csúfos vigyorral int és kacsint rád, a halk kuncogást viszont már csak a macskabagolyban lehetne hallani. Mosolyogj, Ruben. Nézd, milyen szép az este! Élvezd.