Weiss Arion Ruben
well well
Valaki tökre azt hazudta neki, hogy így karácsony után majd csökken a boltokban a tömeg, meg több lesz az akciós csecsebecse. Nos, ez a mellékelt ábra szerint baromira nem igaz, de Sonja benyelte, szóval itt van, hogy vázát nézzen. Jelenleg ugyanis nincs neki, hiszen egész eddig hihetetlenmód ágállt azellen, hogy beszerezzen egyet, mondván úgysem vesz soha vágott gazt, manapság ugye meg mégis kitől kapna?
Nos. Kapott. Úgyhogy az idegességét visszaküldve oda ahonnan elő szokott törni kapja magát hogy keressen egy értelmes boltot, ami nem zár be este nyolckor. Ott aztán majd jól megfogja az első ronda vázát amit talál, megveszi és hazamegy vele. Hülye rózsák.
Ilyen csodálatos hangulatban vágtat végig a sorok között, majd áll meg egy polc takarásában, hogy kibogarászhassa melyik a legolcsóbb választás. Kerek, szögletes, lapos, magas, közepes, üveg, kerámia, mi a lótüdőért van ennyiféle? Körülötte a vásárlók hada hömpölyög (amiket ugye megígértek hogy nem lesznek...), neki pedig eléggé kezd elege lenni a zsivajból, frusztrált is meg minden, így csak fogja magát, és felkap egy random üveghengert, aminek nincs lezárva mindkét vége, és köszöni, ő itt végzett. Ellép a polctól, fordultában nem is nézve ki van, vagy van-e egyáltalán valaki mögötte. De ugye, miért ne lenne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786049#post786049][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 01:36[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Valaki tökre azt hazudta neki, hogy így karácsony után majd csökken a boltokban a tömeg, meg több lesz az akciós csecsebecse. Nos, ez a mellékelt ábra szerint baromira nem igaz, de Sonja benyelte, szóval itt van, hogy vázát nézzen. Jelenleg ugyanis nincs neki, hiszen egész eddig hihetetlenmód ágállt azellen, hogy beszerezzen egyet, mondván úgysem vesz soha vágott gazt, manapság ugye meg mégis kitől kapna?
Nos. Kapott. Úgyhogy az idegességét visszaküldve oda ahonnan elő szokott törni kapja magát hogy keressen egy értelmes boltot, ami nem zár be este nyolckor. Ott aztán majd jól megfogja az első ronda vázát amit talál, megveszi és hazamegy vele. Hülye rózsák.
Ilyen csodálatos hangulatban vágtat végig a sorok között, majd áll meg egy polc takarásában, hogy kibogarászhassa melyik a legolcsóbb választás. Kerek, szögletes, lapos, magas, közepes, üveg, kerámia, mi a lótüdőért van ennyiféle? Körülötte a vásárlók hada hömpölyög (amiket ugye megígértek hogy nem lesznek...), neki pedig eléggé kezd elege lenni a zsivajból, frusztrált is meg minden, így csak fogja magát, és felkap egy random üveghengert, aminek nincs lezárva mindkét vége, és köszöni, ő itt végzett. Ellép a polctól, fordultában nem is nézve ki van, vagy van-e egyáltalán valaki mögötte. De ugye, miért ne lenne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786051#post786051][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.27. 02:06[/b][/url]

Van még mit csiszolni azon a házon ez tény és bár inkább csicskáztatna valakit orrvérzésig, hogy minden meglegyen, néhány simítást, még ha kelletlen is, de magára vállal. És még hogy nincs lelke, meg ilyenek, kész vádaskodás. Az már zárójeles tény, hogy volt egy röpke találkozója, meg egy végre kényelmes helyen elköltött ebédje, de ha már itt van, és nem a nullásról kell visszafordulnia, mert ott jut eszébe... mindegy is. Eltökélt, bár tudja, az útvesztőbe sétál. Emberek közé, akik bizonyára, mint minden üzletben, úgy tesznek, mintha először látnának bármit is, totyognak és ámuldoznak, jajonganak, hogy milyen drága és elmennek. Közben meg letapossák hatszor a lábát.
A jó ég tudja, miért ide kívánkozott. Ismeri mondjuk, talán ebben nem tér el annyira, mint odakint, talán még meg is leli, amit keres. Hogy pontosan mit, azt maga sem tudja, de a letisztult és fehér bútorok mellett elsétál. Feltűnőt keres, kristálycsillárt, bármit, amivel elnyerhet egy olyan ízlést, amelyet nem lehetetlen csak épp... számára érdekes. Már megszokta valahogy, még ha minden egyes nap megszólja és le, vagy volt, hogy mérgében el is tüntette egy-egy darabját. Ezek mind érdekes történetek és vigyorogna is rá magában, ha arca épp nem fintorba húzódna, amint befordul egy sorra. Giccses vázák hada, ez kellene, kell majd, de épp maga sem figyel, van itt tömeg, amivel nincs gondja, még ha orra ráncolódik is, mint aki olyat érez. De aztán csak meglöki, bárki az, aki neki ütközik, ösztönösen taszít rajta egy keveset, aztán...
- Nézz már a lábad elé – mert az övére nem figyelt. Taposd csak, tényleg...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786052#post786052][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 02:20[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
A keze egy testnek ütközik, a benne lévő váza pedig a padlóra vetített, untig ismert fehér nyílnak. Csörömpölés. Az üvegdarabkák pillanatok alatt terítik be körülöttük a földet, mint valami morbid hó, ami nem lefagyaszt hanem szétszabdal ha rálépsz, és a talpadból kifolyó vér festi pirosra, nem Rudolf orrának tükröződése. Ah, csak egy újabb giccses, karácsonyi életkép. Nem lép el, hiszen a hülye is tudja, hogy ha üveg törik nem moccanunk, így bámul a férfi mellkasára, csakhogy a beszólásra idegesen rántsa fel fejét. Szája keskeny vonallá préselve össze, smink nélkül, széltől borzolt hajjal tekint fel, és már nyitja is a száját, hogy kikérje magának a hibáztatást.
- Talán a saját tanácsodat kéne megfogadnod - sziszegi hasonló ingerültséggel, fényes kék szemeiben csalafintán csillan meg a túl erős, természetellenesen fehér bolti neonfény. A közelben egy dolgozó már meg is indul, hogy felsöpörje a darabkákat, ám amíg ez a kettő mozdulatlanul ácsorog egymással szemben esélyesen más is törik még itt. Mondjuk a férfi büszkesége? Sonja nem bánná. - Nem én voltam az, aki kiverte a kezemből ezt a szart - fújja fel magát, és érzi ahogy idegessége körbe-körbe kering az ereiben, egyre csak hergelve saját magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786055#post786055][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.27. 02:41[/b][/url]

Egyet hátra, persze, fordulnak a fejek, nyúlnak a nyakak, ez a népek errefelé, mint általában mindenhol, mindent megbámulnak, ami történik. Akármi van, akár csak a rohadt lámpaoszlopnak döccen a lökhárító, már jön valami nyúllottképű idióta, hogy tátogjon és bámulja. Hát még ha nagyobb a baj...
Elég azonban ezeknek visszabámulni, és mivel kifejezetten nem kedvesen teszi, máris jön a zavar. Ő a feje fölötti táblát olvassa, a másik visszabújik a mobilba, vagy tovább tolják a szekeret és mintha mi sem történt volna, úgy andalognak tovább. Biztos benne, hogy van egy-kettő aki épp bénázik, gyökerezik magában, kimondani azonban... nem fogják. Ennyi telik tőlük. Helyes.
Ellenben a fehérnép itt előtte... Letekint rá, áldásos magassága emeli ki a tömegből, és amúgy is elég kiskirályos jellemét ékesíti azzal, hogy a legtöbbször lefelé pillant. Szemöldöke lágyan emelkedik meg, mint aki nem hiszi, amit hall.
- Talán egyszer, ha lesz időm – mintha most sietne, úgy néz az órája felé, bár tény, nem akar szilánkokba taposni, de nem is érdekelné. Azonban félretekintve, az áttetsző darabok nehezebben vehetők ki és itt nem folyamodhat a könnyed megoldáshoz, miszerint pöccint és helyrerakja. Dolgozzon akinek ideje van, ő visszapillant a harcias lánykára. És elvigyorodik. Ennyi düh, egy vacakért?
- Édesem, higgadj le, nem áll jól a szép kis arcodnak ennyi harag. Kifizeted azt a vacakot, amit te törtél el és vége. Mindenki boldog – mintha csitítani akarná, de hangneme, na az nem ezt mondja. Sőt. Aljas módon húzza még jobban.
- Vagy netán apuci mérges lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786056#post786056][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 02:58[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Azt a smúzoló, mézédesen csalogató hangját, na azt kéne betiltani. Sonja megfeszül a játékos hangnemre, mivel azonban sajnos ő is azok közé tartozik akik nevetni szeretnek, csak még jobban megremeg a másik nyilvánvaló jókedvén, hiszen az épp vele játszadozik. Amit pedig kifejezetten utál. Szemöldöke, talán a másik mintájára, talán tükreként homlokára szalad ahogy gunyorosan elmosolyodik, és megforgatja szemeit a kifogás hallatán. Nem, nem úgy mosolyog, ebben semmi babona, semmi varázs nincs, illetve pont annyi, amennyit a férfi varázslatosan feldughat magának, ha éppen kedve tartja. Meg no, nem vagyok én semmi jónak elrontója. Akkor is ha nem.
Fogalmi gondok vannak itt kérem. Nem a vacak miatt dühös, az a szar senkit nem érdekel, a nő már eleve a plafonon csünggve jött be (persze nem szó szerint), és még erre rakódott rá a tömeg, és a bunkó állatja, aki rögtön rá akarja kenni a saját hibáját. Hát hogy nézzen ő körbe, legyen talán a hátán is szeme?!
- Én törtem volna? - csendül fel a jéghideg szólam, miközben rezzenéstelenül állja, hogy az idegen nő gyakorlott mozdulatokkal seperje össze a váza maradvnyait körülöttük. Amúgy is ronda volt. Szóval mesedélutánt tartunk? Hát lehet így is. - Én úgy emlékszem te verted ki a kezemből, amikor nem hagytam készségesen, hogy fogdosni kezdj.
És tessék, még pillázik is mellé párat, igazi áldozatként. - Én leszek morcos - néz kihívóan a másik szempárba -, és az neked sokkal nagyobb probléma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786058#post786058][b]Weiss Arion Ruben - 2019.12.27. 03:12[/b][/url]

Nem tetszik neki. Ó, ez volt a cél. Persze, tud ő kedveskedni, szépen beszélni, de amikor azt látja, hogy valaki már a képe miatt, egy mondat miatt pattan, na az egy olyan játék, amire akaratosan kap rá és nem engedi. Mert egy dög, egy rossz dög, aki mindig játszani akar. Mert a komolyság nem itt van, nem ezen sorok között és nem most, az egy másik arc, másik pillanat, ha mindig pattanásig feszült lenne és nem engedne el – igen, még ez is ebbe tartozik, amikor mégse jó semmi – akkor robbanna és az a világnak fájna. Nem jó, ha mindig csőre töltött fegyver, vagy kifeszített ideg. És mégis, ha nem az, az másoknak nem jó. Ki érti ezt a világot?
Ő maga. Valamelyest. Az, hogy a nő mosolyogni kezd, mint a körmök a táblán, úgy csikorog, ha valaki még mindig nézi őket, talán most fúj hátraarcot, mert ebből semmi jó nem fog származni. Ohh. Ám legyen. Lazán áll, könyökével a kocsira támaszkodik, amelybe a szarokat kívánta pakolna, szinte már-már unott tartása és görnyedése is elég olaj, leereszkedik a másikhoz, arcuk egy vonalban pihen. Mert nem fél. Mitől kellene? Ostoba a félelemhez, vagy saját maga az.
- Gond van a memóriáddal? - persze, persze, fel kell mindent vezetni. Hagyja is, szinte már várja, hogy tovább fűzze és megint igaza lesz. Szinte már remélte, hogy nem hagyja ennyiben. Úgyis unatkozik manapság, bár tudna szebb módszert is elűzni, de... Azzal kell beérni, ami van. Néha tudni kell szerénynek is lenni. Amint kimondja, úgy nevet fel. Szinte már valami, ami kellemes benne, az a nevetése. Most főleg. De rövid, hamar elhal, nem volt teljesen őszinte.
- Komolyan ilyen gyerekes indokkal magyarázod ki? Fogdosás? - hát még a végén jót mulat. Menten. Vigyora nem hal el, ragadózóként villant fogsort. - Hogy sikítasz, mert be akartam nyúlni a lábad közé? Maradi vagy, már nincsen csendőrség sem. Én elmegyek innen, te meg csak egy pattogó kislány leszel, aki talán mégis azt akarta, hogy fogjam meg. Hol itt a probléma? Még mindig egy szaros vázán pörögsz, ugye tudod – persze a takarító is hall, de arra meg nem figyel. Minek. Felegyenesedik, nyújtózik, mint aki távozni is készül. Nem fog vitatkozni a semmin, mert ha ő tényleg morcos lesz, annak senki sem fog örülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=786059#post786059][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 03:52[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Első szavai már szinte túl gyengék, túl kedvesek. Ha valaki ilyen természetességgel köt bele, ennyire csípőből nyúl a tűért, hogy beadja az oltást, az bizony nem tegnap kezdte, és egy ekkora közhelynél nem is fog megállni. Sonja is tudja, Ruben is, egyedül a nyakát behúzó alkalmazott reménykedik még, de ő sem sokáig tud már.
Immáron üres keze, ami eddig hanyagul pihent teste mellett, felemelkedik, hogy ujjai finom határozottsággal fonódjanak a férfi ruhájának nyakrészére. Nem ránt rajta, nem kezdi el fojtogatni, nem kell a dráma, de érezhető az apró húzás, ami jelzésértékűen feszül a másik nyakán. Fölényre utazik az ismeretlen fölött, aki könnyelmű gesztusként hajol le hozzá, önként sétálva be a szavak csapdájába. Nem szól semmit, sőt, a nevetésre is csak gunyoros mosolya lesz szélesebb, illetve pupillái a vadászó macskákra jellemző módon, kerekre tágulnak a hang hallatán.
- Nem magyarázok én itt ki semmit, kettőnk közül nem én élek mesevilágban - feleli vissza tiszta, remegéstől mentes hangon. Mint a vízfolyás, oly könnyedén tartja fent a hazugságot, az álcát, pedig bizony a másik szavai hallatán igencsak nehezen fogja vissza dühét, és előbújni vágyó, provokatív örökségét. - A vázán a francokat - mondja ki immár hangosan is, csak hogy tisztázzák a dolgokat. - Nem érdekel az a giccses üvegdoboz, legfeljebb a mosdókagylóba szórom bele a nyamvadt virágokat, éljenek ott. Az viszont - s itt hangja halkabbra vált, ahogy még közelebb húzza magát az archoz -, hogy nekem jössz, és még rám akarod kenni a balhét, több mint elég ahhoz, hogy pörögjek. - Remélem mindenki hallja azt a gunyoros hangsúlyt.
- Azt hiszed, hogy olyan nagyon vágynék az érintésed után? - kezd el egészen halkan duruzsolni, olyan finoman, hogy csak ők ketten halhassák. - Mégis mi mondatja ezt veled? Honnan ez a nagy arc, nem látom, hogy bármivel is rászolgáltál volna... De ne mérgelődj, azt hallottam túl a negyvenen a ráncok bizony már nem tüntethetők el olyan könnyedén.
Szemét magával elégedetten húzza összébb, nem engedve se a ruhán ejtett szorításból, se pillantásának erejéből. Ne merészelj közbevágni, vagy megjárod. Hangulatát kis tetovált kígyója is átveszi, bizsergő csíkot húzva tekereg fejbőrén, megbújva a hajhagymák között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=790751#post790751][b]Weiss Arion Ruben - 2020.01.27. 05:43[/b][/url]

Nem ijed meg attól, amit lát. Nem ő lesz az első és nem is az utolsó hisztérika, vagy épp legyűrni készülő akárki, akibe már csak azért is bele kellett kötnie, mert annyira kívánta a helyzet, majd az, hogyan reagál, még jobban tüzeli fel a helyzetet. Nem titkolja, hogy mennyire jól szórakozik azon és amúgy mennyire telibe szarja amúgy hol vannak, mikor, no meg, a másikat is, igazából rég nem érdekli ha ő lökte ki azt vackot, semmi sem, csak... Mulat. Veszélyesnek nem veszélyes, nincs itt arról szó.
Ahogy lent van, úgy éri el. Talán direkt, talán nem számolt vele, de kinyúl, ujjak fonódnak a gallérra, amelyet idefele jövet olyan gondosan megigazgatott, mert mindennek úgy kell állnia, ahogy meg van írva, ahogy illik, most pedig az ujjak közé szorul, és mint holmi béklyó, úgy tartja ott, közel, egy kicsit elhitetve a harcimacskával, hogy még mindig fölényben van, erősebb. A szórakozott arckifejezése pont nem ezt mondja, ha pedig ezért kiadós pofon járna, vagy épp kísérlet a szeme kikaparására, ám legyen. De akkor nem lesz több finom szava.
- Nahát, én se ott élek. Ezt gyorsan meg is beszéltük – finoman érinti meg a kezet, pakol rá, mintha barátok, a haverja lenne, egy alak, akivel tényleg jót beszél. Nem. Kezdi untatni a téma, ha maga a helyzet nem, szívesen beszélne másról is, de úgy tűnik, a nő nem hajlandó erre. Persze. Nők. Ameddig nincs bűnbocsánat, addig nincs menekvés se? Sóhajt egyet, így és közel, enyhén dohány és mentolszagú lehelete cirógatja meg a nő bőrét, ha nem mászik el.
- Akkor min? – vonja fel szemöldökét, most komolyan. Akkor mi a francon pörög, ha nem ezen? Tény, nem érték, tudna olyat mutatni otthon, azt a kristály vackot, amiért már a nő térdelne, ha így csúszna ki ujjai közül, ez itt vacak. Halkan nevet fel a válaszra, komolyan, őszintén. De, még mindig ezen. – Édesem, egy apró koccanásról van szó. Mennyi feszkó van benned, mmm? Az utcán ha a válladhoz érnek így, őt is berángatod magad elé lebaszásra? Nem. El kellett volna engedni, anyázni egy sort és ennyi. És most? Még mindig hisztizel... Sajnálom a gazaidat, de komolyan – forgatja meg a szemeit, a sajnálatnak szikrányi helye sincs, de mit számít. Nem hagyja, nem engedi, sehova sem moccan. Már-már kezd kedves mosoly húzódni arcára, az eddig paskolt kézre finoman fog rá, hagyja beszélni, csak ujjbegye kezdi el lustán megcirógatva a bőrét, mert sajnálja, de úgy néz ki, neki ez a legnagyobb inger az életében. Ami... Igen keservesen kevés.
- Az mondatja, hogy még mindig itt vagy. Hogy ezerrel mondod, hogy kicsi tündérhercegnő életedben most én vagyok mégis, nem más. Nem vagyok még harminc sem, nem kell ezen sem aggódni. Szóval, lelkem, súgd már meg, mi a francot akarsz még ettől a helyzettől, mert nekem marha unalmas – azzal a kezére szorít, ránt egyet, a gallér szabadul, ő meg felegyenesedve pillant le rá, szinte már türelmetlen tekintettel.
- Nos, még valamit? – ó nagyon jól tudja, hogy ezzel végképp kihúzza a gyufát. Robbanjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=791164#post791164][b]Machay Menta Sonja - 2020.01.31. 13:13[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Talán valóban azt tette volna amit a férfi javasol, ha nem kapja nulladik pillanatban nyakába a morgó szavakat. Merthogy ő kapta, nem adta, a nő szavai csupán válaszok voltak már. Ha most óvodás minőségében állna itt, ez lehetne a következő érve is - abba viszont nem esik nehezére belegondolni, hogy ezzel csak maga alatt vágná a fát, ugyanis a férfi tuti kinőtte már azt a korosztályt, ahol van még értelme te kezdteddel takarózni. Szája szorosabbra húzódik a hiszti szó hallatán, fejben pedig hangosan pendülve szakad el az a bizonyos türelmet jelképező fonál. Megérzi azt a frusztráló szorítást a szemöldökei mögött, ami akkor alakul ki ha nagyon akarsz valamit amit már tudod, hogy nem kaphatsz meg. Vérnyomása minden egyes kimondott szóval lendül feljebb feljebb és még feljebb, úgy érzi magát mint egy csiga, aki nyújtogatja a kis szemeit szerencsétlen, de a kétéves folyton megpöcköli, hogy hehe de vicces. Nem szólal meg, vár, vár, hogy ha a férfi annyira unja akkor lépjen arrébb, hagyja itt, így engedi is, hogy a gallér kicsusszanjon ujjai közül. Keze gondosan kiszámított módon dermed meg mellkasának magasságában, nyaka rögtön biccen is feljebb, ahogy követi a másik mozdulatait.
Már azt hinné, elhangzik a "na én megyek", de helyette további provokáció érkezik, a férfi pedig talán nem is tudja milyen lavinát indít el azzal, hogy szándékosan tovább kóstolgatja. Olyat akar mondani amire a másik meghátrál, olyat, ami után megkönnyebbülten léphet arrébb, egy rettentően lényegtelen szópárbaj rettentően lényegtelen győzteseként. És ebben a pillanatban, amikor egy pillanatra fennakadnak a gondolatai a férfi szavai húzta akadályon, pontosan tudja, hogy erre nem tud olyat mondani, amivel el fogja tudni némítani.
A feje kiürül, az idegességtől befeszülnek az izmai, amin nem segít, hogy már szorongatni sem tud mit. Ez lenne az a pont, amikor valaki feladná a veszekedést, ellépne, megsemmisülten fordulna odébb, sőt talán még bocsánatot is kérne amiért az idejét rabolta. És egyben ez az a pont, ahol Sonját elfelejti érdekelni az elhatározása, hogy nem használja ki lehetőségeit. Látszólag semmi sem történik, ha körbetekintene láthatná, hogy már nem is igazán figyelik őket a vásárlók, szomorú, de lejárt az a 10 másodperc ameddig manapság egy szóváltás érdeklődést vonz.
Tekintete nem ereszti a férfiét, kékjében csábítóan csillan meg a dac, és ahogy már érzi bőrén pattogó mágiáját, kénytelen megállni, hogy egy önelégült vigyor is kiüljön arcára.
- Kérj bocsánatot a kioktató hangnemért, és már közünk sem lesz egymáshoz - parancsolja szépen, duruzsoló, mézesmázos hangon, miközben lábujjhegyre emelkedik, hogy félúton megtartott keze lassan indulhasson meg ismét fel, úgy, hogy ujjaival végigsimíthasson a markáns arcélen. Egy szó, egy könnyed szó, és a nő már itt sincs. Ennyi kell. Egyetlen. Egy. Testének minden porcikája azért az egy szóért sikít, könyörög... Vagy ha úgy jobban tetszik, követelődzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=791356#post791356][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.02. 14:27[/b][/url]

Úgy tűnik, ezt a csatát senki sem fogja megnyerni, egyszerűen mindkettejük természete – mert most nem búj Ruben kimért és óvatosan bájolgása mögé, hanem adja, amit zsigerből akar – összeférhetetlenül nem enged semmi közös nevezőt, semmi olyat, amitől könnyebb lehetne. Sőt mi több, egyre rosszabb, élesebb a helyzet, és nem, nem hagyhatja csak úgy annyiban és itt. Nem, mert tudja, hogy akkor olyan lenne, mintha megijedt volna és feladná, más esetben nem is érdekelné, más emberrel nem foglalkozna, de ez a perszóna tuti, hogy úgy pöffeszkedne, mint valami páva, hogy igen, ő nyert, ő az erős. Nem, nem, mert látja maga előtt és egyszerűen már ettől megemelkedik a vérnyomása, arcán mégsem látszik, nincs lüktető ér a homlokon, elsimítja, de most éri el lassan azt a pontot, hogy nem érdekli, nő van előtte, megragadja a torkát és addig szorítja, ameddig lila nem lesz a feje és utolsókat nem hörög. Ritkán önti el az ilyen, de megesik. Van amikor meg is teszi, de ezek nem tudott tények, a felszín alatt pihennek minden mocsokkal együtt, csendben ringatózva és időre várva. Nem tehet semmi ilyesmit, erről bőven ki lett oktatva, le lett nyomva, hogy ne és meg ne merje. Nem lehet. De lassan muszáj. Ez a nő... Talán kicsit olyan, mint ő, csak más paraméterekkel és ez sehogy sem jó. Sehogy sem jó az a mentalitás, ami az övé és amik találkoznak. Ebből viharok születnek, nagyon nagyok.
A takarító egyszerűen lelép, biztos benne, hogy ha kettővel több az esze, mint aminek tűnik, most egy pocakos, lassú, stroke és szívroham között álló biztonsági őrnek meg szólni, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Senkit nem érdekel a váza, senki nem tör ide, hogy fizessen valamelyik nagypofájú, már csak őket érdekli, mert ez a tárgya annak, amely miatt szemben állnak egymással.
- Na, hol van az a felvágott nyelved – mert láthatóan elnémult, csak tekintete változik, nagyon változik és mégis, ő azt várta, hogy szól valamit, beszól, elé köp, sértetten távozik, esetleg pofoz, de... nem. Semmi. Nem történik és nem hangzik el újabb szó, ő pedig már majdnem unottan fújtat egyet. Jó, jobb is, legalább ujjaiban élő bizsergést lohaszt le, hogy tényleg ne toroknak essen. Aztán...
Szép lassan mászik belé az érzet, amely szinte könyörtelen tapos el minden mást. Az egymásba fűzött tekintetek immáron nem képesek megszakítani a kontaktot, a mágia, amely felőle érkezik, aljas és ocsmány csalás, ő sem hozta elő a sajátját, de már mit bánni. Vonásai lazábbal lesznek, ahogy figyeli, közelebb is merészeli magát, mintha meghajolna az akarat előtt és való igaz, elméje most hajlik. Ritka dolog ez, sosem tudni honnan jön, nem volt alkalma úgy felkészíteni magát, mint a legilimenciára akár. Egy lusta pislogás, megérzi az ujjait az arcán, bőre beleborzong, mintha csak erre vágyott volna, türelmetlen és éhes sóhaj tör ki belőle. Többet akar, érjen még hozzá. Akarja.
- Bocsáss meg nekem... - búgja felé, hangjában nincs gúny, nincs semmi, pont úgy ejti, ahogy akarja. De hogy ne legyen egymáshoz közül. Ó nem. Finoman fog rá az előbb őt érintő kézre és húzza közelebb magához, túl közel. Kellett neki ezt alkalmazni, ameddig követelőzik, ameddig eteti a hamisságot, addig ez van. - De ne menj még, gyerek az idő – most ő simítja végig a kézfejet, érinteni akarja. Csak ébredjen fel, mélyen odabent üvölt, csak épp süket a tiltakozásra. A nyakára vándorol a tekintete, de most már jóval másabb dolgot akar oda, mint ujjait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=792488#post792488][b]Machay Menta Sonja - 2020.02.08. 22:17[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
A felvágott nyelve nagyon jó helyen van ott, Ruben, te csak ne aggódj miatta. Az ideg mélyre mar a nő ösztöneiben, fúr, kutat, keresi a forrást amiből erőt merítve megszüntetheti a problémát. És szerencsére a vélamágia mintha csak erre várna, már kúszik is a felszínre, halk, csábító, alaktalan hangokkal kígyózva elő rejtekéből, elsimulva az elmén, átvéve a racionális gondolatok felett az irányítást. A sóhajnál már érzi, tudja, hogy győzött. Éhesen issza be az elgyengült szavakat, arcán levakarhatatlanul ragyog elégedett mosolya, ami nem halványul akkor sem, amikor a kéz az övére simul. Olyan odaadóan mozdul bele az érintésbe mintha összeszokott páros lennének, ujjai végigsimítanak a markáns arccsonton, elmélyítve az illúziót. Szerepet játszik, és ezt kényszeríti a másikra is, a jelenetből egyszemélyes bábszínház alakul ki ahol Sonja az előadó, Ruben az eszköz, s a körölüttök hömpölygő tömeg a nézőközönség. És hogy ki élvezi legjobban az előadást? Ó, a nő, persze, hogy ő, és ezzel pontosan tisztában is van. Jól is van ez így.

- Nem indulunk el? - búgja közelebb hajolva, miközben a feszültség lassan áramlik ki tagjaiból, hogy helyére a kihívás jelentette izgatottság kúszhasson. Már csak játszik, már nem ideges, elengedni viszont nem akarja megbabonázott áldozatát. Ki tudja, hogy reagálna miután leoldozza róla a férfi hülyesége önnön vonzotta béklyóját... így még most, amíg könnyű dolga van, és a markában tartja szeretne eltűnni a kíváncsi muglik elől. Majd odakint, a bolt mögötti lámpafények rajzolta ívek szélén meglapulva tervez kámforrá válni, amikor a férfi épp nem pillant felé. Volt, nincs, eltűnik, mint egy rossz álom, s nem marad más mögötte csak a zavartság, a kétség, az értetlenség és a düh. Ó igen, kár, hogy nem láthatja majd, ahogy lassan eltűnik tekintetéből a tompa fény, s visszaköltözik belé a dacos tartás... - Hazakísérnél? Kérlek! - nyújtózkodik, bájába csavarodva húzódva közelebb Rubenhez. A szemérmetlen meghívás miatt nem zavartatja magát, ő ismeri terveit, a férfi úgysem ellenkezhet, mások meg nem is igen hallhatják az elsuttogott szavakat. Törleszkedik, az eszét akarja venni, hogy Ruben teljes megadással kövesse, annak reményében, hogy így a kedvére tehet majd. Bűntudat nélkül, sértettségére támaszkodva szórakozik a másikkal, kiélvezve befolyását amivel térdre kényszerítette a férfi belsejében üvöltő vadállatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=794395#post794395][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.16. 20:23[/b][/url]

Egy laza csípőmozdulattal löki el maguktól a kocsit, amelybe annyira bele akarta pakolni a giccses vacakokat nem is olyan rég, hogy lenyűgözzön vele valakit, és amely most lazán gurul el tőlük, apró koccanással állítja meg egy polc széle és megáll. Senkit sem érdekel és jelenleg azt is elfelejtette, minek volt nála és ki miatt. Fejében eddig is a nő volt, de hogy nem azért, amiért most, ez biztos. Megfojtani, felpofozni, bármit, ami fáj, addig savazni, ameddig sírva nem fakad, faképnél hagyni és minden más. Ezek mintha sose lettek volna. Most őt akarja lenyűgözni, őt akarja kényeztetni, szép szavakkal, mindennel, amije csak akad. Ahogy a kezére fog, úgy erősödik benne az érzés és a vágy, úgy issza át a babona, amelyről alapesetben ódzkodna és tudja, mennyire veszélyes, mert tanult ember ő, de az is ismert, hogy miután elkap, nem ereszt addig, ameddig a másik nem akarja. És az igazság jelenleg az, hogy nem is akarja ereszteni. Nem érdekli, hogy a takarító, amely nemrég itt söprögetett, kis kocsiját tolva feléjük pillant és nem érti, hol vannak az indulatok. Mert ő közelebb húzza magához, finoman és gyengéden, óvatosan, mintha törékenyebb lenne a vázáknál. Hogy nem érdeklik valóban a virágok, amik elhervadnak, mert most csak a pillanat számít. És a vágyak. Szabad keze a törékeny derékra simul, ujjaival még így is magához láncolja, bőre belebizsereg a közelségbe. Olyasmi varázs ez, amit gyűlöl, mert nem ő műveli. Az illúziók mások, az elme irányítása főleg, ha ő csak az alapok ellen védekezik.
- Hova kívánsz indulni? - mintha csak arra vágyna, és vágyik is, hogy bárhova mehet, ameddig vele teszi. Mert őrjítő a táv, ajkaival a bőrét csókolni kívánja, akarja, nem bírja tartani magát sokáig. Nem, ez most nem AZ a vágy, nem teljesen. Ha tudná, ha ép esze, amely most mélyen sikítozik, időt kapna és teret, de nem, ez a lényege. Ő most teljesen más, ami. Egy más ember, akit nem ő alkotott. És ez rossz, még ha nem is tud róla. És jelenleg nem is akar.
- Ezer örömmel, a világ végére is – mosoly nyúlik ajkaira, gusztustalan vonásokkal, arcának talán nem idegen, de aki ismeri, meglepődne. Mi több. Nem. Ez nem ő, nem lehet ő. És mégis. Ahogy a nő nyújtózik, úgy kap merszet ő is, ujjai, amelyek derekát tartják, szorosabban fonódnak rá, közelsége – az erő – még jobban megcsapja és elszalad vele a ló.
- Ha kibírom addig... - szinte már üvölt a fejében a hang, hogy akarja, lehessen az övé. Menni fognak, de nem rest ajkaihoz hajolva csókot lopni, szinte már-már mohón kapni rá és kóstolni, bensője szinte felrobban rá, mintha sose érzett volna ilyet. És valóban, ennyire talán nem. Halk sóhaj, ahogy elválik, ha nem löki el, ha nem húzza vissza, ellép, hoz kézfejét finoman tartva teljesítse az akaratot, hogy kísérje. Lassú lépések, hogy ha repetázna, ha bármi mást kívánna, legyen idő rá. Vagy neki kell egy kis tér, mert még mindig mást akar. Teret, mindenre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=795307#post795307][b]Machay Menta Sonja - 2020.02.22. 19:43[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Hazugság lenne azt mondani, hogy a nő nem élvezi ezt, még ha tudja is, hogy a férfi szemében csillogó csodálat csupán bűvölet, s nincs mögötte valódi érzés. Mégis ösztönösen simul bele az ölelésbe, engedi, hogy karok határozottan fonódjanak köré, s háta finom, kecses ívbe húzódik, hogy minél jobban idomuljon a másik alakjához. A kocsi keltette apró csattanást kizárja, üdvözli a férfi átforduló érzelmeit, a néma, megbéklyózott vágyat. Nem lenne szabad ezt csinálnia, tudja, csakhogy kivételesen nem érdekli. Úgysem ismeri itt senki. A férfi sem fogja tudni ki is volt ő, és nem is találkoznak soha többé. Azonban még mielőtt eltűnne, felszívódna haragos értetlenséget hagyva maga után, még megenged megának egy apró szórakozást. Mert ez most az számára, bár nem szereti kihasználni képességét, minden porcikája azt sikítja, hogy ez a bunkó alak most megérdemli, és mivel később úgysem lesz belőle baja a férfinak, max egy kis önszégyen és értetlenség... Játssz velem!
Csak halkan felnevet - nem kuncog, nem az a típus - az elrebegett kérdésre, a finomkodó, alázkodó szavakra. Így, hogy a másik már nem küzd, nem is akkora kihívás, Sonja egyre nyugodtabban veszi a levegőt, már kezdi is eleszteni az érdeklődését. Megkapta amit akart, kiélvezte, azonban érzi, hogy ha nem vigyáz, hamarosan feltör belőle a bűntudat, és megsajnálja a másikat. De ó, ne szaladjunk előre.
Jobb lába már épp meglendülne hátrafelé, hogy az ölelésből kibontakozva elinduljon, amikor a férfi közelebb hajol, s száját a nőére tapasztja. Azonnal kapcsol, ujjai határozottan csúsznak a fürtök közé, ajkai elnyílnak, reszkess Ruben, a saját gondolataidat egyszer már elnyomta benned a mágia, most ezeket a frisseket, újakat is el akarja a csók, s a mellette új életre kelő bűvölet. Az érzésbe belesóhajtva támad fel újra a kíváncsiság a nőben, a megkísértő játék bizony hatással van rá is, és ismét visszadobja oda ahonnan indultak - újra a férfi fejének elcsavarása a célja. A tarkón megfeszülnek a hajszálak ahogy végül elhúzza magától, s somolyogva, ellentmondást nem tűrően bontakozik ki a karokból.
Izgalmasabb, mint várta, bár kezdi érdekelni milyen lenne, ha levenné róla a kábulatot, ha különleges mágiájának apró, mérgező csápjai visszahúzódnának bőre alá. - Gyere - szól ismét, s ezúttal már fordul is, kivezeti magukat az üzletből. Léptei szaporák, s a férfit is erre kényszeríti, de ahogy végre kiérnek, lassít. - Erre - csalja tovább a kis molylepkét a láng felé, ellentmondásosan a sötétbe, s ahogy az épület sarka mögött befordulnak, szemepördül vele. Bűbája változatlan, a hold sápadt fényében arca szinte világít, száján fényesen csillan meg korábbi csókjuk. Vacillál, levegye róla az ábrándot mielőtt eltűnik? Látni akarja a férfi arcát, ahogy az magához kezd térni, s mégsem biztos benne, hogy jó ötlet...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=795788#post795788][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.25. 21:28[/b][/url]

Áldásos tudatlanság helyzete az, ahogy belebonyolódva némítja el a nő valódi személyét és kreál egy olyan valamit, ami neki kedves, csakis neki, senki másnak. Mert valóban, olyannyira sokszor és sokfélét játszott és játszik akár mai napig is, a pillanat heve, amelybe más is belekeveredik, mégis mindig az övé volt, csak a sajátja és ő diktált mindent. És akkor van itt most ő, ez az egész, amelyről fogalma sincs ugyan, de ha lesz, akkor az örömteli emlékei között hiába fogja majd keresni. Tenni nem tud ellene, most és jelenleg semmit, mert ha van is pillanat és alkalom arra, hogy valahogy kimásszon belőle, már rég olyan mélyen benne van, hogy képtelenség. Hogy feje tetejétől, talán még a polcokra vetülő árnyékát is olyannyira vegyíti át, hogy az nem a napot, hanem a nőt követi. Áldatlan tudatlanság, de még tart és él. Nagyon. Ahogy a nő végül mozdul, simul hozzá és szinte összetapadnak, ez már biztos és erős, egyre jobban tör fel belőle, gurgulázik és követel, mert ő nem nyugodt, nem az a férfi, akinek rajongása kimerül abban, ha bámulhat, ha beszélnek, ha rámosolyog. Nem, ő nem ilyen. Ő sokkal másabb, sokkal… hevesebb, olyan heves, mint a báj, amit kivetített, és amellyel becsapja minden érzékét. Baj lesz belőle, az, hogy kinek, hogyan, az jó kérdés. Elválik. Vágyik arra, vágyik rá, vágyik mindenre, amit csak lehet. És a másiknak fogalma sincs, hogy ha ő akar valamit, azt mennyire is követeli ki magának.
Talán dőre dolog volt a nőtől, hogy ennyire belement. Ő csak a mocskos szemétládát látta, akire büntetés és persze megtorlás vár, többet nem is láthatott, mert nem mutatott, és most mégis belekóstol, falatozik és ezzel utat is enged. Megérzi a tincsek közé fúródó ujjakat, tarkóját azon nyomban elönti a libabőr és a bizsergés, ujjaival megint csak enyhén növelve szorongat rá, tartja magánál, és bár csókja nem durva, mégis, olyan elánnak kóstolja az ajkakat, mintha az lenne számára a mennyei manna. Elméje teljesen ugyan nem üres, de ritka mód csak a nő tölti ki, vele minden vágy, akarat, vagy épp késztetés, hogy bármit mond, neki azt meg kell tennie. Máskor nincs egyszerű irányító, nincs az, hogy bárki jön, és csak úgy megmondja, nem. És ez kellemetlen, erős kellemetlen, azonban, az általa nem észlelt, éppen feltámadó mágiahullám azt is elnyomja.
Felmordul. Szinte csalódottan és követelőzően, ahogy eltávolodik tőle. Ő ezt akarja, a nő mást, és az ő kedvére kell tenni. A vágy, hogy érintse, hogy még közelebb legyen, erős, hangos a fejében, szemei csillognak, ugrásra készen, azonban mennie kell. Követni kezdi, míg amaz sebes, az ő lépései nyúlánk módon könnyedén veszi fel tempóját, vissza sem nézve hagyja el az üzletet és a megszokott mozdulat, miszerint cigaretta után nyúl, elmarad. Mert most csak Ő van, senki több. És megy ő, erre, amerre csalja, amerre… Ahol mosolya széles és azt hiszi, másképp játszanak kissé.
- Mondtam, hogy nem biztos, hogy kibírom – igen, innen kéne most eljutni bármerre, azonban mégsem. Ismét magához vonja, közel, finoman tolva az épület falának, ahonnét nem tud könnyedén meglépni. Ahol mindenhogy eléri.
- Csak egy kicsit, ígérem – mert ugye menni kellene, haza, de hát… és ismét odahajol, odakap, most mégis vadabb tempóban kapja el ajkait és mielőtt bármit szólhatna ez ellen, a sajátját rátapasztva folytatja szinte ott, ahol odabent abbamaradt. Egyiküknek sem veszélytelen ez. Vagy mégse?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799439#post799439][b]Machay Menta Sonja - 2020.03.20. 00:46[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Érzi a szándékot, a köré lopakodó jelenlétet, ami utánanyúl, s magával akarja ragadni, húzni, taszítani a mélybe, olyan mélyre ahová a nő lökte őt nem is olyan régen. Felemelt fejjel zökken a támfalnak, a hűvös éjjeli kő ruháján átszűrődik, bőre is kap belőle valamennyit, ugyanúgy ahogy Ruben lehelete égeti ajkait. A pillanatot elnyújtva csap át önnön mágiája feje fölött, elégedetten, kéjes élvezettel simul bele a pillanatba, a karokba, talán az érzés az, ami most ad neki ennyit, hogy elvesszen cseppet a pillanatban. A halk hangok ott dobognak benne ahogy az előbbi csókok méltó folytatásukra találnak, de teljesen nem tűnnek el, csupán Sonja nem vesz tudomást róluk pár bűnös, röpke pillanatra. Aztán változik a szél, a kedv, a hangulat, talán sose derül ki mi volt az ami volt és most hirtelen nincs, a józanész felülkerekedik a lányon, s immár tettének teljes tudatában csókol vissza, őrületbe kergetve a másikat. Csak még egy kicsit had játsszon.
Kiszakad a pillanat elragadó varázsából, nem, egészen pontosan kiszakítja magát, kezei a másik vállára siklanak, ujjai remegtető vonalakat húzva fonódnak a tarkóra, s egy utolsó, törleszkedő pipiskedés után oldalra siklik. Mintha táncolna, valami csúf, mégis kecsességében gyönyörű táncot járna, mint a higany, folyik ki az ölelésből, hogy aztán megálljon a férfi háta mögött.
- Ne mozdulj - suttogja bűbájosan, jobb keze ismét a tarkóra tapad, megakadályozva, hogy Ruben megforduljon. - Háromra olyan ajándékot kapsz, amit most el sem tudsz képzelni - búgja a másik fülébe, és kivár, reméli a megadó, beleegyező sóhajt, bólintást. - Egy... - kezd bele, mielőtt a férfi bármit is mondhatna, abban reménykedik, hogy ezzel felkelti kíváncsiságát, nem engedi magához térni, márpedig neki pontosan ez a célja, hogy sodorgassa még, sodorgassa egy kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799797#post799797][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.22. 11:20[/b][/url]

Türelmetlen. Ő már az. Lehet a mágia elvette az eszét, lehet, hogy megbabonázta, de attól még ő az, ő pedig nem kér finoman, nem áll hatalmas, csillogó tekintettel, hogy csak rá figyeljen, hogy ő is rá figyelhessen és ez elég, ennyi elég. Hogy lopott érintések és apró simítások okozta borzongás legyen a jutalma, esetleg egy-egy apró csók, vagy több. Nem. Ő nem ilyen. Ő ha akar valamit, akar valakit, valahogy eléri vagy ha nem is, akkor is dolgozik rajta, csak nem finoman. Ezért a törleszkedő tett, az, hogy nekipréseli a falnak, kitölti a teret és nem engedi másra, csak arra, amit ő akar. Fogalma sincs, hogy a nő mit tervez, hogy igazából ez csak kínzás és bosszú, nem érzi, mert pontosan ezt akarja a mágia, a báj, hogy ne figyeljen a józan esze intéseire, a megérzésekre, hogy óvakodjon inkább és ne akarja ezt a nőt, nem tudja legyűrni és nem azért, mert nincs meg benne az akarat vagy az, hogy véghez tudja vinni. Nyilván, neki az sem baj, ha még nevet sem tud, ha még csak akkor és ott látta, neki az ilyenek mit számítanak, sok és számtalan alkalom volt, hogy él a pillanattal és belement, majd aztán el is engedte, miután kiélvezte az egészet. Miután kifulladt, vagy megesett az, aminek kellett. És most is ezen dolgozik, a nő nem tiltakozik, visszakozik elég egyértelműen és bár nem törné meg, mégis, akkor erősebben mutatná ki akaratát. Ha már csak ő jár valamiért a fejében, csak rá tud gondolni, csak arra, hogy...
Felsóhajt, szinte már bosszúsan, ahogy elszakad. Ahogy tarkóját érinti, úgy borzong belé, ujjai úgy vájnak belé mélyebben, éhesebben. Kicsusszan a kelepcéből, feje fordul utána és már a teste is, csak épp arra készteti, hogy ne tegye. És mint valami parancs, úgy áll meg és úgy fagy bele. Érzi ujjait tarkóján, feje kissé előre billen, hogy jobban érje a bőrfelületet, miközben fújtat egyet.
- Nem ajándékot akarok, hanem téged, ha még nem esett le – mordul egyet, mozdulna, de nem teheti, hiszen, nem mozdulhat. Ujjai ökölbe szorulnak, nem méreg ez, hanem türelmetlenség. Akarja. Akár azt a vackot is. - Valóban nem tudom elképzelni, hogy mi a francot akarsz, de siess. Legyen – szusszan ismét, most már egy fokkal nyugodtabban. Hátrasandít. Ezt nem tiltja meg.
- Három? - csak tegye már. Nem, ez a mágia nem tesz jót neki, ez túl sok. Ez ő és mégsem. Legyen vége, ha tudná, hogy mi történik vele, azon lenne. De így csak belesodródik. Újra és újra. De ha vége...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804145#post804145][b]Machay Menta Sonja - 2020.04.08. 21:27[/b][/url]

Weiss Arion Ruben
well well
Élvezi, ahogy a másik belefagy a mozdulatba, ez egész tartásán látszik, álla felbiccen, háta megfeszül, határozott alakjának még árnyáka sem remeg meg a seszínű betonon. Ujjai a tarkót cirógatják, míg másikja a vállra siklik, bár nyomatékos kérése is elegendő rá, hogy Ruben szót fogadjon, sosem lehet tudni. Márpedig, mivel Sonja nem ismeri a férfit, nem teheti meg, hogy csak úgy a szeme láttára felszívódik. Habár... csábító a gondolat, hiszen arra is kíváncsi lenne milyen arcot vágna, ha egyszercsak meglepetésként engedné, hogy magához térjen.
De nem, a játéknak vége, a nő nem akar ennél jobban belegabalyodni a helyzetbe, éppen itt az ideje elegánsan lelépni. Mint apró kolibri a virágok felett, szinte mozdulatlanul vár, s csak halkan, mosolyogva hümmög kérdőn a férfi sürgető szavaira. Ó hiszen mindenképen, leesett ám neki, hogy Ruben őt szeretné, csupán azt nem tudja a másik amit ő igen, hogy ennek a fele tréfa, a maradék meg kábítás, ámítás és szemfényvesztés. - Sietek, ne aggódj - nevet fel végül, csak nem bírja ki, hangja még bájos-lágyan kígyózik közéjük, sarka megcsikordul, ahogy arrébb mozdul. Feje félrebiccen, számolni kezd, de a türelmetlenje ezt sem bírja végigvárni. Vajon ha tudná, hogy a számolással a nő indulását gyorsítja, akkor is így sietne? Igen. Rá kell döbbennie, hogy ha tudná, hát a mágiát is tudhatná ennyi erővel, és bizony a boltban látott csupa ideg másik énje pontosan siettetné a pillanatot, mikor elválnak útjaik. Hümmögve húzza végig hát körmét tompán a nyakszirten, egészen a hajvonal alatt, miközben feje rosszallón oldalra biccen.
- Három hát - vonja meg vállát, elengedi, s mielőtt Rubi annyit mondhatna "na", már fordul is, a férfi hátához immár csak az éjszaka simulhat. Sonja megjelenik háza előtt, ahol végül jobb híjján tényleg a mosdókagylóba szórja virágait. Megpaskolja azért az egyik fejét, amolyan "sajnálom, én megpróbáltam" módon, de ennyi is, jobb elfoglaltság után néz.
Ott állsz, eltűnik a lágy kéz, a puha hang, a halvány almaillatot pedig mintha csupán képzelted volna. A vonzalom, amilyen könnyen jött, most olyan lassan kezd el oszlani, egy pillanatra talán még keresed, majd ahogy tisztul a fejed... ki tudja milyen gondolatok csúsznak ki szádon. Emléke csúfos vigyorral int és kacsint rád, a halk kuncogást viszont már csak a macskabagolyban lehetne hallani. Mosolyogj, Ruben. Nézd, milyen szép az este! Élvezd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=806018#post806018][b]Weiss Arion Ruben - 2020.04.19. 10:34[/b][/url]

Kezdi unni a fal bámulását, a számolósdit, mindent, mert türelmetlen és ez nem erény, ez semmi, csupán az, hogy a francos mágia miatt még jobban tobzódik csak, fogalma sincs, hogy a nő olyasfajta kegyetlenséggel élvezi ezt, ahogy általában ő szokta. Nem kellemes játék, tudja ő, mégis műveli, de olyan, hogy vele, nos, ritkán. Sokkal ritkábban, mint amire gondolni lehet. Lehetne. Elmondta mit akar, de ezek szerint ő vagy egy prűd picsa, aki csak mindig játszik, húzza az agyat, majd amikor már történne, akkor visszakozik. Fogalma sincs, de látott ilyet eleget, unja is, tenne is vagy menne is, akkor már legyen kimondva vagy bármi, ami értékelhető. De nem.
- Persze, sietsz – forgatja meg a szemeit a nevetésre és a szavakra is. Siet. Nem ide és nem erre, erre az is rájön, akinek kettő iq-ja van, vagy kevesebb. Siet. Az ő bensője is siet, ahogy a mágia tekereg benne és dolgozik, hajtja a vére, az agya, az, ahogy elborította és csak azon kattog az agya, hogyan és mennyire, hogy csak ez a nő tölti ki. Gyanakvás apró, halovány jele, amelyre nem figyel, mert miért figyelne, ha teheti azt a másikra is, nem? Minek kellene a logikus ész, amikor lehet cselekedni is? Lehetne, ha hagyná. Sóhaj tör ki belőle, ahogy ismét körmeivel cirógatja, egész teste beleborzong, villámként cikázik le a gerincén, kihúzza kissé magát, hogy még, jöhet. Jöjjön. De elhúzódik a kéz, a három elhangzik és valahogy olyan ez, mint valami lufi, buborék, amely kipukkan. Még ott áll egy ideig, idegesen dobol a lábával, türelmetlen, de már csak a város zajait hallja. Semmi több. Végül épp megfordul, hogy ráolvasson a fejére, de csak a hűlt helyét találja. Az még semmi, számolt a prűdség és a menekülés esélyével, azonban agyáról kezd lehúzódni a köd, lecsurog, mint a víz az ablakon, foltot hagy és felszárad. Pislogva realizálja a valóságot, már nincs vágy, nincs az, hogy mindenébe a nő költözik, nincs semmi. Csak az, ahogy emlékszik, ahogy lassan kezd mélyeket lélegezni. Ne értse félre senki, verték már át, nem egyszer, nem egyszer ő maga tette, itt inkább a mágia aljassága az, amely az előbbi, kellemes érzést gerinctájon valami mássá alakítja. Hosszan fújja ki a levegőt, miközben orrnyergére dörzsöl és hátát a falnak vetve hagyja, hogy minden a normálisba rendeződjön. Ha most térne vissza, nyaka után kapna és belefojtaná a kis hülye nevetését, amely amennyire tetszett, most úgy irritálja. Szórakozzon csak, nem fog, ha egyszer megpillantja. És már okosabb.
- Rohadt picsa – löki el magát a faltól és a hűlt helyére csak köp egyet. Persze, hogy dühös, fortyog, de nem dőlt össze a világ. Nem. Csak egy olyan, ami illúzió volt, de azért sosem kár. Kilép a sikátorból, hogy rágyújtson, mélyet lélegzik és elindul. Hát így állunk. A dühe, ahogy jött, úgy távozik, mert talán a nő sem tudta, kit próbál magához édesgetni. Már mindegy. De megjegyezte, az arcot, a vonásokat. Mindent.