A vizsgákkal már végezett, így otthon hesszelget pár napja. Persze szociális élete nem állt le, bár a múltkori kis baki után sokszor vették elő a társaságban, hogy ugyan, miért nem osztotta meg velük azt az apró információt, hogy párja van, aki nevezetesen fiú. A lányok egy része teljesen el volt alélva ettől a gondolattól (s nekik hiába bizonygatta, hogy ő nem csak egy, hanem két kapura játszik egyébként), a srácok közül azonban sokan nem voltak elragadtatva ettől a dologtól, elég furcsán, tartózkodóan kezelték. Andris ezen bár sokat stresszelt, mostanra mégis lazábban kezeli - hiszen ha az ő párját nem fogadják el, akkor ugye nincs miről beszélgetniük egymással, mivel Milán... Milán csak Milán. És nála nincsen jobb szerinte.
Így a mai zenekari próba előtt csak fekszik az ágyában és Ninát, hű gitárját pengeti. Mostanában ismét rákapott a 30Y-ra, így tőlük játszik éppen, ahelyett, hogy hallgatná - a szöveget hol csak dúdolja, hol halkan énekli, és jól esik neki ez a fajta nyugodtság, a saját környezete és a Lizanka által keltett halk zaj, a víz locsogása az akváriumban történő fürdőzés miatt.
Így, teljesen nyugodtan létezik Andris, egészen idilli állapotban, szinte már gondolatok nélkül, amikor lentről kiáltás szűrődik fel.
- Tamás! - Hallja az édesanyja hangját, ő pedig halkan fúj egyet. Az még hagyján, mikor Tominak hívják, már azt is épp eléggé utálja, de mikor Tamásnak, na azzal ki lehet kergetni őt a világból. Ki hallott ilyen nevet, hogy Tamás? Olyan hivatalos, és különben is, egy karót nyelt ember jut róla eszébe. Akkor szokták Tamásnak hívni, ha valami nagy bajt csinált - néha még az anyja is Andrisozza, ha hirtelen megfeledkezik magáról, ez a "Tamás" pedig semmi jót sem jelent neki. Lehet, hogy csak elfelejtett elmosogatni?
- Megyek már! - Kiált vissza, majd gitárját félretéve még odacsoszog az all inclusive wellnesfürdőjét élvező háziállathoz. - Neked bezzeg jó dolgod van. Lennék most a helyedben. - Motyogja neki egy sóhaj után.
Fájdalmas búcsút vesz végül a békától, majd kapva magát lekocog az alsó szintre, hogy aztán szüleit a konyhában találja meg. A látvány, ami elé tárul, nem biztató - az anyja éppen a mosogatónak támaszkodik, az apja pedig gondterhelten bámul maga elé, előtte a vasárnapi újság, amire nem fektet túl sok figyelmet - és ha az apja nem az újságot olvassa úgy, hogy előtte van, akkor...
- Mi az, meghalt valaki? - kérdezi hősünk gondterhelten, mire az anyja lesújtó pillantást vet rá, majd int a fejével, hogy üljön le. Hajjaj. Hajjajjajjaj. Andris kissé ódzkodik letenni magát az ülőalkalmatosságra (az ugyanis hosszú itt-tartózkodást jelentene), így csak a székhez sétál, kezét a támlára téve. - Akkor valami rosszat csináltam?
- Ülj le, Tamás - kéri az apja komoly hangon, ennek pedig már a fiú sem mer ellenkezni, hát helyet foglal a férfival szemben.
- Nyilvánosságra került rólad egy videó, tudtad ezt? - Szegezi neki az anyja a kérdést, mint egy vallatáson, a srác arcából pedig kiszalad a vér, de olyan hirtelen, hogy tényleg megszédült volna, ha állva marad.
- Igen, ömm... már mondani akartam... - kezdi bénán, majd igyekezve magán erőt venni sóhajt egyet, és bár nem hívő, most azért mégis szívesen rimánkodna a Jóistennek, hogy óvja meg ettől a csapástól.
- Hogy...? - Szinte vágni lehet a feszültséget a szobában. A nő pillantása pengeélként hasít Andrisba, amitől kicsit talán össze is szedi a bátorságát. Na, most lény Eridonos!
- Akartam mondani, hogy... szóval...
- Tamás, én - mi anyáddal úgy sejtettük egy ideje, hogy van valakid. Úgy gondoltuk, még nem akarod elmondani, mert megvárod, hogy komoly lesz-e a dolog. Remélem, hogy rosszul láttunk valamit azon a felvételen.
- Azt a valakit... Milánnak hívják. - Mondja halkan.
Pár percen belül pedig az Andrássy-házban áll a bál.
- Te most hallod magadat, anya?! Komolyan azt állítod, hogy CSALÓDÁST OKOZOK azért, mert végre boldog vagyok valakivel?! - Andris ekkor már felállt az asztaltól - ahogy hirtelen felpattant, még a szék is feldőlt mögötte, a robaj visszhangját azonban elnyomja a felháborodott hang.
- Vigyázz, hogy beszélsz az anyáddal! Fel ne merd emelni a hangodat! - Kiált vissza a nő.
- Ezt nem hiszem el, komolyan! Nem mondhatod azt, anya, hogy emiatt romlik a megítélésetek a munkahelyeteken, te tökre nem vagy normális! - És bár Andris édesanyja is kiabálni kezd, a fiú ettől függetlenül folytatja monológját, így az egész konyhában dobhártyarepesztően hangos kiabálás uralkodik el. - Ez a huszonegyedik század, édesanya, itt már nem köveznek meg és dugnak börtönbe, és ne gyere nekem azzal, hogy féltesz, mert likantróp vagyok és még barátom is van, mert komolyan főbe lövöm magam! - Ekkor pedig elcsíp egy foszlányt az anyja beszédéből. - UNOKÁK? Huszonegy éves vagyok! Nem, nem fogok huszonegy évesen unokákat csinálni neked, és különben sem akarok biológiai gyereket, de ezt is baromi sokszor elmondtam már, kösz, hogy figyelsz!
És a kiabálás csak folytatódik, miközben Andris apja szinte megsemmisülten, ám egyre növekvő dühvel hallgatja a vasárnapi újság fölött ezt a diskurzust. Az ütőér a fején, mint egy bomba pulzál, szinte kattog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734132#post734132][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.09.15. 00:33[/b][/url]

A vizsgákkal már végezett, így otthon hesszelget pár napja. Persze szociális élete nem állt le, bár a múltkori kis baki után sokszor vették elő a társaságban, hogy ugyan, miért nem osztotta meg velük azt az apró információt, hogy párja van, aki nevezetesen fiú. A lányok egy része teljesen el volt alélva ettől a gondolattól (s nekik hiába bizonygatta, hogy ő nem csak egy, hanem két kapura játszik egyébként), a srácok közül azonban sokan nem voltak elragadtatva ettől a dologtól, elég furcsán, tartózkodóan kezelték. Andris ezen bár sokat stresszelt, mostanra mégis lazábban kezeli - hiszen ha az ő párját nem fogadják el, akkor ugye nincs miről beszélgetniük egymással, mivel Milán... Milán csak Milán. És nála nincsen jobb szerinte.
Így a mai zenekari próba előtt csak fekszik az ágyában és Ninát, hű gitárját pengeti. Mostanában ismét rákapott a 30Y-ra, így tőlük játszik éppen, ahelyett, hogy hallgatná - a szöveget hol csak dúdolja, hol halkan énekli, és jól esik neki ez a fajta nyugodtság, a saját környezete és a Lizanka által keltett halk zaj, a víz locsogása az akváriumban történő fürdőzés miatt.
Így, teljesen nyugodtan létezik Andris, egészen idilli állapotban, szinte már gondolatok nélkül, amikor lentről kiáltás szűrődik fel.
- Tamás! - Hallja az édesanyja hangját, ő pedig halkan fúj egyet. Az még hagyján, mikor Tominak hívják, már azt is épp eléggé utálja, de mikor Tamásnak, na azzal ki lehet kergetni őt a világból. Ki hallott ilyen nevet, hogy Tamás? Olyan hivatalos, és különben is, egy karót nyelt ember jut róla eszébe. Akkor szokták Tamásnak hívni, ha valami nagy bajt csinált - néha még az anyja is Andrisozza, ha hirtelen megfeledkezik magáról, ez a "Tamás" pedig semmi jót sem jelent neki. Lehet, hogy csak elfelejtett elmosogatni?
- Megyek már! - Kiált vissza, majd gitárját félretéve még odacsoszog az all inclusive wellnesfürdőjét élvező háziállathoz. - Neked bezzeg jó dolgod van. Lennék most a helyedben. - Motyogja neki egy sóhaj után.
Fájdalmas búcsút vesz végül a békától, majd kapva magát lekocog az alsó szintre, hogy aztán szüleit a konyhában találja meg. A látvány, ami elé tárul, nem biztató - az anyja éppen a mosogatónak támaszkodik, az apja pedig gondterhelten bámul maga elé, előtte a vasárnapi újság, amire nem fektet túl sok figyelmet - és ha az apja nem az újságot olvassa úgy, hogy előtte van, akkor...
- Mi az, meghalt valaki? - kérdezi hősünk gondterhelten, mire az anyja lesújtó pillantást vet rá, majd int a fejével, hogy üljön le. Hajjaj. Hajjajjajjaj. Andris kissé ódzkodik letenni magát az ülőalkalmatosságra (az ugyanis hosszú itt-tartózkodást jelentene), így csak a székhez sétál, kezét a támlára téve. - Akkor valami rosszat csináltam?
- Ülj le, Tamás - kéri az apja komoly hangon, ennek pedig már a fiú sem mer ellenkezni, hát helyet foglal a férfival szemben.
- Nyilvánosságra került rólad egy videó, tudtad ezt? - Szegezi neki az anyja a kérdést, mint egy vallatáson, a srác arcából pedig kiszalad a vér, de olyan hirtelen, hogy tényleg megszédült volna, ha állva marad.
- Igen, ömm... már mondani akartam... - kezdi bénán, majd igyekezve magán erőt venni sóhajt egyet, és bár nem hívő, most azért mégis szívesen rimánkodna a Jóistennek, hogy óvja meg ettől a csapástól.
- Hogy...? - Szinte vágni lehet a feszültséget a szobában. A nő pillantása pengeélként hasít Andrisba, amitől kicsit talán össze is szedi a bátorságát. Na, most lény Eridonos!
- Akartam mondani, hogy... szóval...
- Tamás, én - mi anyáddal úgy sejtettük egy ideje, hogy van valakid. Úgy gondoltuk, még nem akarod elmondani, mert megvárod, hogy komoly lesz-e a dolog. Remélem, hogy rosszul láttunk valamit azon a felvételen.
- Azt a valakit... Milánnak hívják. - Mondja halkan.
Pár percen belül pedig az Andrássy-házban áll a bál.
- Te most hallod magadat, anya?! Komolyan azt állítod, hogy CSALÓDÁST OKOZOK azért, mert végre boldog vagyok valakivel?! - Andris ekkor már felállt az asztaltól - ahogy hirtelen felpattant, még a szék is feldőlt mögötte, a robaj visszhangját azonban elnyomja a felháborodott hang.
- Vigyázz, hogy beszélsz az anyáddal! Fel ne merd emelni a hangodat! - Kiált vissza a nő.
- Ezt nem hiszem el, komolyan! Nem mondhatod azt, anya, hogy emiatt romlik a megítélésetek a munkahelyeteken, te tökre nem vagy normális! - És bár Andris édesanyja is kiabálni kezd, a fiú ettől függetlenül folytatja monológját, így az egész konyhában dobhártyarepesztően hangos kiabálás uralkodik el. - Ez a huszonegyedik század, édesanya, itt már nem köveznek meg és dugnak börtönbe, és ne gyere nekem azzal, hogy féltesz, mert likantróp vagyok és még barátom is van, mert komolyan főbe lövöm magam! - Ekkor pedig elcsíp egy foszlányt az anyja beszédéből. - UNOKÁK? Huszonegy éves vagyok! Nem, nem fogok huszonegy évesen unokákat csinálni neked, és különben sem akarok biológiai gyereket, de ezt is baromi sokszor elmondtam már, kösz, hogy figyelsz!
És a kiabálás csak folytatódik, miközben Andris apja szinte megsemmisülten, ám egyre növekvő dühvel hallgatja a vasárnapi újság fölött ezt a diskurzust. Az ütőér a fején, mint egy bomba pulzál, szinte kattog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734418#post734418][b]Fellegi L. Milán - 2018.09.18. 20:03[/b][/url]

Megvan a maga előnye annak, ha két utcára laksz a pasidtól. Például az, hogyha pedzegeted a gondolatot, hogy ma este találkozz vele (tök elfelejtve, hogy próbája van, mert hát férfiból vagy), de ő már valamiért jó fél órája nem elérhető messengeren és így nem tudsz rá hatást gyakorolni a kétértelmű csábító üzeneteiddel, nos akkor... Akkor átsétálsz.
Ezzel a remek (jajj, még nem is tudja a lelkem, milyen remek) ötlettel állt elő Milán is. Szóval magára kapott gyorsan egy kinyúlt pólót - ez került éppen a kezébe, kifelé menet pedig nem volt kéznél Nóri, hogy megállítsa - és egy értelmesebbnek mondható nadrágot, aztán nekiindult a budanekeresdi utcáknak. Vagy legalábbis annak a kettőnek, amiről esetünkben szó van.
Megáll az ajtó előtt, járt már itt egyszer-kétszer, futólag Andris szüleit is látta, talán valamiféle iskolai projekt volt a fedőszöveg. Amennyire ő tudja, Andris még nem mondta el a szüleinek továbbra sem az igazságot, úgyhogy teljes nyugalommal csenget be, bár azért közben igyekszik valami relatíve hihető kifogást keresni arra, miért is jött át.
Már megtörténik a baj - nevezetesen a csengő megnyomása - miután rájön, hogy talán nem kellett volna. Akkor hallja meg ugyanis a kiabálásra emlékeztető hangokat, Andrisét is ki tudja venni, a másik pedig egy nő, feltehetőleg az anyukája. Elcsodálkozik azonban, mert a kibálás hangjai se nem halkulnak el a csengőre, de hagosabbak sem lesznek, az esetleges közeledtük miatt.
Értetlen tekintettel áll, már éppen azon gondolkodik, hogy inkább visszamegy haza, láthatóan rosszkor jött ugyanis. Meg is fordul, ekkor azonban kinyílik az ajtó. Andris apja áll a küszöb mögött, Milán arcára pedig ráfagy a barátságos mosoly amit bekészített, mert ha Andris apjának a tekintete ölni tudna, ő már jó pár másodperce holtan feküdne. Milán nem hülye, így a veszekedés témája elég gyorsan világossá válik. Baszki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734426#post734426][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.09.18. 21:26[/b][/url]

Ideges léptek hangja hallatszik kívülről, mikor csönget valaki az ajtón. Andris és az édesanyja meg sem állnak a kiabálásban, az összesűrűsödő hangos szavak pedig egyre inkább elbeszélnek egymás mellett.
Mikor Andris apja kinyitja az ajtót, egy éles fintor jelenik meg az arcán, ahogy meglátja a fiút, aki a küszöbükön áll. Igen, rémlik neki, sőt, egyenesen tudja, hogy a jövevényt Milánnak hívják, és ez látszik is az arcán.
- Na, tessék... - szólal meg, sóhajt is egyet. - Tamás, küldd el a kis barátod, aki itt áll az ajtóban! - Hangja (melyet ritkán emel fel egyébként) mennydörgésként csendesíti el a könyhában lévőket. Ezzel a lendülettel meg is fordul, hátát mutatva Milánnak, de csak az előszoba végéig megy el, majd a falnak támasztja a hátát. Várja a fiát ugyanis.
Andris eközben már vérig sértve, kivörösödött fejjel caplat oda - szemeiben könnyek ülnek, de csak az idegesség könnyei ezek, hogy felhúzta magát azon, ami odabent történt. Úgy hiszi, biztosan Gergő áll az ajtóban, valószínűleg sörözni akarhatott próba előtt, hát trappolva vágtat ki az előszobába, aztán... aztán meglátja Milánt.
Meglepve torpan meg, ahogy összenéz a fiúval. Milán? Milán itt, most? Szemei kissé talán el is kerekednek egy másodperc erejéig, ahogy tekintetével egyértelműen átadja az üzenetet (ha eddig nem lett volna egyértelmű): ez az a vita, és ő most a közepére került.
De Andrisnak nincs sok ideje átgondolni, mi lenne a helyes cselekedet; hallja a közeledő sarkak kopogását, és az apja még mindig figyeli a rezzenéseit. Legszívesebben csak annyit mondana: "Milán, félek", de nem mondhatja, a büszkesége nem engedi. Pedig fél - fél attól, hogy mi fog kikerekedni ebből a helyzetből.
- Szia. - Ennyit mond végül. A hangja talán kissé megremeg az elkeseredettség és a düh utózöngéjeként. Hátrafordul az apjához, így pedig szinte védelmező pozíciót vesz fel, kissé talán kitakarva párját a szülei elől, tudatosan, vagy sem. - Most miért állsz itt, végig akarod nézni, hogy mit beszélünk? Ez így baromi kínos, apa. - Szól egyelőre még higgadtan. Ez a higgadtsága pedig egészen addig tart, amíg meg nem látja az édesanyja arcát kibukkanni az előszoba ajtajában.
- Na tessék! - Csattan fel, de Andris apjának egyetlen figyelmeztető pillantására elnémul; nyitva van az ajtó. A szomszédok mindent hallanak. Andris anyja a magába fojtott dühtől szintén kipirosodni látszik ekkor, a szemében minden idegessége ott kavarog, és ha Andris apja úgy nézett, mint egy hidegvérű gyilkos - akkor az anyja úgy, mint egy sorozatgyilkos. Egyébként itt jegyezném meg, hogy ha nem nézne ilyen ellenségesen, és a kedves arcát mutatná (ha van olyanja), látható lenne, hogy Andris a nő kiköpött mása, le sem tagadhatnák, hogy rokonok. A fiatalos kosztüm arra enged következtetni, hogy nemrég jött haza a munkából, mint ahogy édesapján is hasonlóan elegáns öltözék van, még ha ő egy fokkal pocakosabb is.
Andris pedig, felismerve a tényt, hogy a nyitott ajtó ennyire megzavarta a szüleit, dialattisan (és kissé talán elborultan) elvigyorodik.
- Odanézz, nem mernek beszélni, ha nyitva van az ajtó! - Felnevet. - Istenem, annyira szánalmas, hogy ennyire fontos nektek az, hogy mit gondolnak Kovátsék a szomszédban meg szemben Haiczingerék! Látjátok, pont ez a baj, hogy erre gondoltok, és nem arra, hogy én vele - és itt jelentőségteljesen Milánra néz egy pillanatra - boldog vagyok, és boldogok vagyunk.
Az anyuka összepréseli ajkait, párja pedig csak bámul a fiukra. Egy fél perc erejéig hosszú, feszült csönd áll be a furcsa négyes között.
- Tudod mit? - A férfi orgánuma, bár halkan beszél, szinte átvágja az eddigi hangtalanságot. Kérdését Milánnak szegezi, könnyűszerrel átnézve Andris válla fölött, mely eddig kitakarta a jövevényt - hiszen az apuka sokkal magasabb fiánál. - Gyere be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734477#post734477][b]Fellegi L. Milán - 2018.09.19. 19:04[/b][/url]

Habár nem mondható el Milánról, hogy különösebben profin olvasna az emberek különböző gesztusaiban, Andris kétségbeesett és ideges arckifejezése mégis mindent elmond neki, amit tudnia kell a helyzettel kapcsolatban. Meg hát egyébként sem hagy sok kétséget maga után az, hogy mindkét szülő köszönés helyett egy "na tessék"-kel illeti a megjelenését az ajtóban. Hát igen, tutira ők sem véletlenül házasok, egy rugóra jár az agyuk, az pedig elég jól látszik, hogy egyikőjük sincsen elragadtatva az érkezésétől, mondhatni éppen csak ő kellett még a habként arra a bizonyos tortára, ami most igencsak keserű, édes helyett.
Betolakodónak érzi magát, legszívesebben még mindig menekülőre fogná, Andris apukája pedig láthatóan támogatja ezt az ötletét, mindezek ellenére azonban azt is érzi, hogy Andrisnak talán pont hogy jót tesz a jelenléte. Így aztán makacsul álldogál a bejárat előtt, mintha jobb dolga sem volna.
Arra nincsen felkészülve, amit kedves párja a szüleire zúdít - a boldogságukat, tulajdonképpen - így a gyomra liftezni kezd, és valamiféle nagyon disszonáns örömérzete támad, még akkor is, hogyha egyébként az egész jelenetben nincs is most semmi örömteli. Annyiszor elképzelte ezt, hogy Andris kiáll érte, értük, a barátaival szemben, a szüleivel szemben, mindenkivel szemben, de a lelke mélyén talán nem is hitte már, hogy tényleg meg fog történni. És ez most Andris szájából sokkal tökéletesebb, mint ahogyan Milán valaha is el tudta volna képzelni. Legszívesebben elkapná a kezét, de nem akarja kiverni a biztosítékot (az eddiginél is jobban) a szülőknél, úgyhogy ezt gondolatban inkább későbbre halasztja.
Meglepetten pillog fel Andris édesapjára, aki most először őt szólítja meg, bár ettől egy kicsit sem lesz kevésbé félelmetes, sőt. Tétován lépi át a küszöböt, majd megtéve a nehéz áthidaló lépéseket, annak túloldalán állapodik meg.
- Jó estét - nyögi, mert most eszmél rá, hogy köszönnie eddig nem annyira sikerült. De hogy innen hova tovább, arról egyelőre nem sok elképzelése akad. Van egy olyan gyanúja, hogy a jó első benyomás kártyáját már akarata ellenére is ellőtték.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734850#post734850][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.09.23. 20:27[/b][/url]

Amikor az édesapja beinvitálja Milánt, egyszeriben lesokkolódik - ha fizikailag nem lenne lehetetlen, hogy vérvörös orcái egy másodperc alatt elveszítsék minden létező színüket, valószínűleg ez lenne a reakciója. Sejti, érzi, mire fog kimenni ez az egész, és nagyon nem akarja, hogy az megtörténjen.
Milán pedig láthatóan nincsen képben, nem ismeri Andris szüleit, így egyszerűen... belép az ajtón. Andris szinte megcsalt tekintettel pillant hát a párjára, már-már csalódottan, de szemében ott csillan a félelem és a feszültség is. Vállai még mindig kihúzza, akárcsak egy támadásra kész vad. Vacillál. Meg akarja fogni a másik kezét, de tudja, hogy nem tudná kellő határozottsággal és bátorsággal megtenni ezt a lépést.
- Jó estét... - dörmögi az apja még mindig idegesen, nagyon vészjósló ez a halk hang. Az ajtó becsukódik Milán mögött.
Ez így nagyon nem lesz jó... - szinte üvölt Andris arcáról, hogy most éppen egy borzalmas csapdába sétáltak vele, és ő a tudatában van ennek. Már azon agyal, hogyan lehetne a legkönnyebben kislisszolni, meglépni ebből a szituációból, ekkor azonban az édesapja egyszerűen elindul a konyha felé. Anyja még mindig összepréselve ajkait megfordul, hogy kövesse a férfit, Andrisnak pedig így van esélye megragadni Milán csuklóját, hogy magára vonja a fiú figyelmét az értékes szülőmentes másodpercekre.
- Ez így nagyon nem lesz jó - suttogja immár, feszülten pillantva a párja szemébe. - Félek - sóhajtja még, aztán egy pillanat erejéig barátja homlokának támasztja a sajátját, lehunyva szemeit. Az említett érzelmei így sem tűnnek el persze egy csapásra, de tény ami tény, időleges nyugalmat ad neki ez a kontaktus.
El kell indulniuk, különben még vissza kéne jönni értük - ő is érzi, hogy letelt az az idő, amit büntetlenül kint tölthetnek, ami még nem feltűnő, így hát igyekszik megemberelni magát. Milán ujjain fűzi át a sajátjait, majd egy csókot ad a fiú kézfejére, így vezeti be őt az előszobából a konyhába.
A látkép sokkal ijesztőbb főhősünk számára, mint bármelyik közismert horrorfilm legfeszültebb jelenetei. Édesapja az asztalnál ül, ujjával a vasárnapi újságon dobolva, tekintetét a lapokra szegezve, de nem olvas - anyja pedig keresztbe font karral támasztja a férfi mellett az asztalt. Mint valamiféle kihallgatás. A csend ismét leül a szobára egy pillanatra, amíg a nőből ki nem tör az eddig visszafojtott indulat.
- Tehát hogy is vetted rá a fiunkat erre? - kérdezi komoran és kissé talán hisztériásan, mire Andris megszorítja Milán kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=734908#post734908][b]Fellegi L. Milán - 2018.09.24. 15:28[/b][/url]

Nagyon küzdenie kell magával, hogy Andris pánikja ne rántsa magával. Ő is igyekszik a konyha előtt töltött másodpercekből erőt gyűjteni egy kicsit, mert tudja, hogy a most következő percekben sok minden eldőlhet, és bármi is lesz, az nagy kihatással lehet a kapcsolatukra. Így aztán nagyot nyel, hogy az ijedtség gombócát minél lejjebb tuszkolja a torkán, mert habár Andris szülei minden bizonnyal nem szörnyetegek - elvégre neveltek egy Andrist, please - egy hegyitrollal azért most kicsit szívesebben társalogna, az valószínűleg empatikusabban állna a kérdéshez.
Szóval belép az ajtón - jöjjön aminek jönnie kell - vesz egy mély sóhajt, és még fel sem készíti magát az esetleg kérdésekre vagy vádakra, már hozzá is vágnak egy olyan megszólalást, ami mindkettőt ötvözi. Kérdésnek hangzik ugyan, de sokkal fontosabb a mögötte lapuló feltételezés, hogy ő valamiféle módon erre rávette Andrist, mondhatni lépre csalta, behúzta a csőbe. Mint afféle sötét, kapucnis alak a transitban, aki csak arra vár, hogy behúzhasssa a szegény ártatlan gyereket az ablakon. Szép. Egyfajta keserű, de apró mosollyal megsépkelt szusszanás hagyja el Milánt, miközben azon gondolkodik, miként is tálalhatná azt, ami a fejében van. Mikor pedig végre kiejti a szavakat, látja maga előtt előre, ahogyan Nórival boncolgatja majd otthon, hol is cseszte el pontosan, vagy mit kellett volna másképpen mondania. Vagy esetleg azt, amint Nóri megerősíti abban, hogy jól csinálta. Ezt a szebb képet tartja a fejében, miközben beszél.
- Én hiszek a szabad akaratban, a fiúkat pedig egy autonóm, felnőtt embernek gondolom... - kezd bele, de aztán gyorsan folytatja is - ... de ha már így kérdezi; szeretettel. Szerelemmel. Elfogadással - mondja végül, és nagyon igyekszik, hogy az elfogadás szócskát ne nyomja meg, habár igencsak részletes levezetést tudna nyújtani arról, vajon miért is számít olyan sokat ez valakinek, esetleg van-e valamiféle köze ahhoz, mennyit kapott belőle otthon. Ezt a gombot azonban inkább nem nyomja meg, helyette megvonja a vállát és egy egészen apró, alig észrevehető gesztussal még a karjait is széttárja, így talán nem is tudatosul a többiekben, mégis érzékelteti, hogy ennyivel szolgálhat mindössze. Ezek az ő ördögi eszközei, amivel Andrássy Tamás Milánt végérvényesen megrontotta. Ugye milyen felháborítóan egyszerű volt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735030#post735030][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.09.25. 23:04[/b][/url]

Andris édesanyjában az a megtévesztő, hogy a bőre és a haja meleg barnasága tetszést, barátságos kisugárzást kölcsönöz neki, ha nem figyeli meg jobban az ember - a fiú egyetlen dolgot nem örökölt tőle, az pedig a szeme színe, ebben az apjára ütött. Jázmin azonban e barátságos külleme ellenére sokat tesz azért, hogy a megfelelő bánásmódban részesüljön - haját szoros kontyba fogva hordja, és tekintete épp most feszült, szemei nagyobbra nyílnak, ahogy idegesen figyeli a fia mellett álló jövevényt.
Amikor pedig a fiú elmosolyodik és beáll a pár pillanatnyi csend, Jázmin óvatosan felvonja fél szemöldökét - tekintete talán becsmérlő, de mindenképpen hideg, bár lehet, hogy csak az átható kék szem teszi. Az arcán eddig szétterülő pír, mely dühét mutatta - és mely ugyanúgy megtalálható (még most is) fia arcán - eltűnni látszik.
Andris édesapja, László pedig még mindig a vasárnapi újságon dobol, mintha másra sem várna, csak hogy végre folytathassa a cikk olvasását. Ha Andrisnak döntenie kéne, hogy kit küldjön ki a szobából, minden bizonnyal a férfire esne a választása - ő talán még vérfagyasztóbb így, hogy nem szól semmit, csak néz rájuk szinte érdektelen tekintettel.
Milán szavai pedig hirtelen reakciókat okoznak, körülötte mindhárom ember hevesen reagál rájuk, mintha csak egy érzékeny közegbe csöppentett volna valaki maró savat. Andris újfent kipirosodva pillant rá nagy szemekkel, majd akaratlanul is megszorítja a kezét - hirtelen annyi, de annyi erőt adtak neki a párja szavai, és a bénult félelem, az idegesség mellett felbugyogott benne a szeretet is, bár e három érzést elég nehéz egyszerre kezelnie...
László csak sóhajt. Ez a sóhaj, ez a gondterhelt hang egyszerűen lebecsmérli Milán szavait - láthatóan nem hiszi el, amit hall, nem hisz benne, hogy igaziak lennének, a szerelem és az elfogadás... Jázmin pedig...
- Remélem, kedves, hogy ezzel nem azt szeretted volna kifejezni, hogy én _nem _szeretem _eléggé a saját fiamat! - Hangjában az anyák legnagyobb sértettsége csattan, az indulat és a felháborodottság elegyedik. Szinte már fenyegető. - Hogy is állíthatnál ilyet? Nyilvánvalóan nem is ismered a helyzetét, a helyzetünket, így azt sem tudod, mibe kontárkodsz bele éppen, hogy mit rontasz el most, ebben a pillanatban is!
Andris döbbenten figyeli a nőt, ahogy ellép a konyhapulttól. Elsősorban idegesnek kéne lennie, tudja, de hirtelen az elkeseredettség és a szomorúság lett rajta úrrá.
- Anya...
- Tomi már hónapok teljesen máshogy viselkedik, mit gondolsz, ez mégis kinek a hatása lehet?! Hogy ilyen hanyag, hogy teljesen elszállt! Gyakorlatilag már letett arról, hogy normális munkája legyen, alig figyel a tanulásra, mégis mit gondolsz, kinek a hibája ez?!
- Anya!...
- És mit gondolsz, hogy fog boldogulni homoszexuális likantrópként az életében, hm?!
- Basszus - A fiú szeme ismét könnybe lábad, így tekint a nőre, legszívesebben tenne egy lépést felé, de valahogy most nem tud megmozdulni. Nagyon szeretné megvédeni magát, de most nem érzi, hogy képes lenne rá, annyira megalázónak érzi ezt a helyzetet. Elfordítja a fejét.
- Mit gondolsz, hogy fog boldogulni?! Szerinted ez így rendben van? Hogy az utcán akar majd zenélni, nem kap majd munkát! Mondd csak, akkor is ott leszel mellette, ha egyre leromlik az állapota, vagy már más társaságát fogod keresni?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735299#post735299][b]Fellegi L. Milán - 2018.09.28. 16:19[/b][/url]

- Én nem mondtam... - kezdene bele, de a párja kedves édesanyja légvétel nélkül zúdítja a sérelmeket. Egy pillanatra megemeli a szemöldökét, majd hamar leadja azon döntés mellett a voksát, hogy itt bizony jobb lesz megvárni, amíg Jázmin a végére ér a mondandójának. Úgyhogy csak áll, nézi figyelmesen nagy kékjeivel a kétségbeesett édesanya kifakadását, közben kissé lebiggyesztve a száját.
És itt érkezik el azon ritka szituációk egyike, amikor kivételesen Milán legnagyobb defektje erősséggé válik. Nem állítjuk, hogy nem fagy le pár pillanatra, vagy hogy érzelmileg semmilyen szempontból nem érinti meg (sőt, ijeszti meg) az egész kis bájos kirohanás, az azonban biztos, hogy afféle racionális távolságtartással tudja szemlélni a helyzetet, önmagát legalábbis mindenképpen. Semmiféle késztetést nem érez csípőből odavetett, sértett megjegyzések odaböfögéséhez. Végig tudja gondolni, mit szeretne mondani. Ez pedig olyan előny Andris anyukájához képest, ami hősünk számára talán még némi szánalmat is kölcsönöz a nővel szemben. Nem mondhatnánk, hogy fölényt érez, inkább csak szerencsésnek érzi magát, amiért el tud vonatkoztatni önnön hisztériájától még most is, pedig más felnőtt emberek erre láthatóan képtelenek. Hirtelen még az is összeáll a fejében, hogy Andris tulajdonképpen egy ilyen édesanyával egészen konszolidáltra sikeredett. Máris tudja értékelni amije van, nocsak, még ennek az ámokfutásnak is van értelme. Küldene egy együttérző pillantást Andris apja felé, de nem bolondult meg - megspórolná Andrisnak a látványt, ahogyan a tulajdon anyja kizsigereli a szerelmét.
- El sem tudom képzelni, milyen lehet a szülői aggodalom - well, legalább hazudni nem hazudik - és én megértem, de Andris már nem gyerek, és még csak nem is különösképpen befolyásolható egyébként. Azért csinál vagy nem csinál dolgokat, mert ő így döntött. Azért zenél, mert ez teszi boldoggá. Azért van velem, mert boldoggá teszem - reménykedve pillant fel Jázminra, hátha be tudja fejezni a mondatát, bár ezek tényleg csak a legvadabb reménységei, azon is meg van döbbenve, ha idáig nem szakította még félbe.
- Tudom, hogy nem könnyíti meg az életét az, hogy fiúval van együtt, mellesleg az enyémet sem könnyíti meg - megvonja a vállát, jelezve, hogy ez van. Mindketten így jártak. Szereti magát azzal áltatni, hogy több örömet visz Andris életébe, mint amennyit elvesz belőle azzal a ténnyel, hogy pont mindketten fiúnak születtek. Ő részéről úgy érzi, megfizethető az ár, amit Andrisért a sorsnak fizet.
Jázmin utolsó feltételezése azért zsigerileg sértő, így aztán Milán hangja is valamennyire felerősödik (nem túlzottan, éppen csak nyomatékot adva a szavainak), a vonásai pedig megkeményednek.
- Vele leszek hát. Ha akarni fog engem. Ha olyan könnyen elszaladnék minden nehézségtől, hagynám most, hogy mindezt a fejemhez a vágja? Végigcsináltam volna vele az elmúlt tizenhat holdtöltét? - bizony, számolta. Az mondjuk fel sem tűnik neki, hogy ezzel a számmal egy újabb olyan információt osztott meg a szülőkkel, ami idegbajra adhat okot. Hacsak a betoppanása előtt Andris el nem mondta, mióta vannak együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735795#post735795][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.02. 00:06[/b][/url]

Andris édesanyja kikel magából, szülői féltése és - valljuk be - arroganciája most Milánon csapódik le, Andris édesapja pedig mindezt higgadtan hallgatja végig; az embernek az az érzése támad, hogy egy átgondolt sorozatgyilkossal van dolga, ami Lászlót illeti.
Amíg a szópárbaj folyik, Andris csendesen meghúzza magát, még a fejét is elfordítja anyja megalázó szavaira, azonban Milán olyan higgadt tud maradni, amit az eridonos komolyan becsül. Szinte meglepve néz párjára, mikor csak annyit magyaráz, hogy a fiú felnőtt már, és felelős döntések meghozására (is) képes. No persze, attól tekintsünk el, hogy a videófelvétel elkészültének estéjén meghozott döntése, miszerint Milánt az egész világ szeme láttára illeti szenvedélyes csókkal, minden volt, csak felelősségteljes felnőtt döntés nem.
Amíg Jázmin ettől a csendes csitítástól meghökken, a szavai bennrekednek, s ő megfordul, hogy töltsön magának egy pohár vizet, addig se kelljen a jövevényt figyelnie. Andris megszorítja Milán kezét - köszönöm, üzeni vele.
Jázmin azonban a második érvbe se tud belekötni, csak csóválja a fejét hitetlen, mert Milán helyzetét nem tudja, és nem is akarja átgondolni.
- Édesanyád és édesapád tud erről a dologról, fiatalember? - László megszólal, Andris lába pedig a földbe gyökerezik, ugyanis édesapja nem őt, hanem Milánt veszi célba ezzel a megnevezéssel. Nehéz ügy - a férfi olyan hangsúlyt használ, ami alapján nem lehet eldönteni, hogy ez egy lenéző megszólítás, vagy pont hogy egyenlő partnerként kívánja kezelni Fellegiék fiát. - Édesanyádat, Annát ismerem, édesapáddal pedig a feleségem dolgozott együtt, ha jól tudom. Fellegi Márton - fordul oda László a nőhöz. És ahogy a két felnőtt tekintete összetalálkozik, rendkívül érdekes dolog történik: Jázmin pár pillanatig csak pislog a férfire, majd Milánra les egy aprót, s mintha most esne le neki, kivel is üvöltözött az imént, eszmél rá az igazságra - nevezetesen rájön, hogy Milán vezetékneve Fellegi, s hogy ismeretségük van a szüleivel, még ha csak felületes is.
A beszélgetés tovább halad, szavak repkednek egymás után, Milán pedig kikotyog egy olyan információt, mely ismét megmutatja, hogy rokonsági kötelék van Jázmin és Andris között - a két személy egy emberként mered meglepetten Milánra, és megint beáll a pillanatnyi csend. László eközben lemondóan sóhajt.
- Tizen-hat-holdtölte. - Ismétli az anyuka vészjóslóan megszaggatva a szavakat.
- Igen, tizenhat, anya, igen, tizenhat, már eléggé jól ismeri a dolgot, és nem, nem én mondtam el neki, csak kiderült, mikor felkísért a gyengélkedőre, és utána ennek ellenére is nagyon jóban maradtunk, aztán meg, én... mi... ne akadj ki ennél is jobban, azért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ezt fogod csinálni. - Hadarja Andris, mert érzi, hogy édesanyja behiperventillál, ha engedi tovább tajtékozni, így megpróbálja a kezébe venni az irányítást. - És annyira jó lenne, ha meg tudnánk ezt beszélni akkor, amikor már lenyugodtál egy kicsit.
Andris édesanyja ekkor elfordítja a fejét, és ismét enged magának egy pohár vizet. Tizenhat holdtölte, csak ez visszhangzik a fejében. Fogalma sincs, hogy a szomorúság vagy a sértettség az erősebb benne - a félelem, vagy az elkeseredettség dominál inkább. Nem tudja, de kell neki pár pillanat szünet, hogy eldöntse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736029#post736029][b]Fellegi L. Milán - 2018.10.03. 23:27[/b][/url]

Már éppen kezdene valamiféle megkönneybbüléshez hasonlatos érzést találni a lelke mélyén, amikor Andris apjának hangja félbeszakítja a folyamatot, amint átszeli a konyhát. Milán érdeklődve fordul felé, mert el sem tudja képzelni, mi lehet ilyen nyugodt hangon a férfi közlendője.
Miután a kérdést visszavonhatatlanul nekiszegezték, a fogaskerekek szokás szerint vad zakatolásba kezdenek a gépezet központjában (ami a hiedelmekkel ellentétben ebben a férfi példányban bizony az agyat jelenti, milyen is lenne ha ettől most inkább beindult volna, fúj), szóval maradjunk annyiban, hogy Milán gondolkodóba esik. Már azzal kapcsolatban, hogy ez a kérdés most valójában milyen funkciót is tölt be. Fenyegetés lenne talán? Vagy afféle teszt? Esetleg tapasztalatot szeretne gyűjteni Andris apukája, hogy más szülők hogyan reagálnak az ilyesmire? Vagy tényleg csak szívélyesen érdeklődik? Na ezt az opciót zárja ki hősünk a leggyorsabban.
- Igen, tudnak - mondja lassan, minden szótagot alaposan átgondolva, mintha félne tőle, mégis milyen bombát robbanthat fel a válasza. Mert hát igaz ami igaz, sok mindent tudna még mondani. Elmondhatná, hogy az anyja egyből rájött. Andris anyja nem. Elmondhatná, hogy a szülei - még az apja is - támogatóan áltak a dologhoz, Nóri egyenesen boldog volt. Andris családja nem. Elmondhatná, hogy egy pillanatig sem érezte szükségét, hogy bármit is eltitkoljon, s hogy eleinte mégis mégtette, azt is csakis Andrisért tette. Andris nem merte elmondani. Emondhatná, hogy az ő családja imádja Andrist, és hogy Andris lassan nála is jobban ismeri az anyja főztjét. Folytassam? Csupa olyan dolgot mondhatna a családjáról, ami meglátása szerint példaértékű lehetne Andris szülei számára, de megtanulta már, hogy a bezzegelés bizony sosem vezet jóra, főleg nem ilyen feszült keretek között. Szóval inkább a nyelvére harap, és meglepődve emeli fel a szemöldökét, mikor kiderül, hogy ráadásul a szüleik ismerősök. Na erre nem gondolt, pedig akár ki is találhatta volna, az pedig ritka, hogy ő nem talál ki valamit, amihez egyébként minden információ rendelkezésére állna. Tény mondjuk, hogy nem sokat gondolkodott rajta. Fogalma sincs, mennyire ismerhetik egymást, de innentől nem is érzi szükségét, hogy részletesebben taglalja a dolgot, mert ha pár mondatnál többet valaha beszéltek a szüleivel, akkor kell hogy tudják, hogy a legtöbb szempontból elég liberálisak. Miért pont ez lenne kivétel?
Újabb bonyodalom, hogy habár a szavai mentén Jázmin lenyugodni látszik, a tizenhat holdtöltés dolog láthatóan picit kiveri nála a biztosítékot. Hoppá, erre nem gondolt. Abban reménykedett, hogy ez egy aduász pro érv lesz a személye mellett, aztán helyette mindjárt ott tartunk, hogy ezért is kapnak egy újabb kirohanást... De szerencsére Andris megpróbál elébe menni a dolognak. Milán pedig most hagyja, hadd csitítsa. Nem akar ő sokkal többet beleszólni ebbe annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Ez ugyanis elsősorban nem az ő harca, még akkor sem, ha egyébként kérdés nélkül támogatja Andrist teljes mellszélességgel bármikor, ha erre szükség van.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737049#post737049][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.17. 19:43[/b][/url]

Teljesen más atmoszféra lengi körbe az Andrássy-ház konyháját, mikor Milán óvatosan válaszol, legalábbis Andris így érzi. Ha párja jól átgondolja és megrágja a szavakat magában - amit egyébként mindig megtesz, de ez most lényegtelen -, ott veszélyt sejt. Nyilván ő sem hülye, sejti, hogy az édesapja részéről ez egy... fenyegetés vagy ideges fröcsögés volt, de csak az ő fura stílusában. Sejti ezt, mégis az inti a leginkább óvatosságra, ahogyan párja a kérdésre válaszol.
Zoltán pedig hümmög egyet - alsó ajkát enyhén lebiggyeszti, mint aki gondolkozik, így vizsgálja Milánt, majd ujjával behajtja az asztalon fekvő újság egyik lapjának sarkát.
- Tehát tudnak róla - ismétli halkan, de mégis valami hűvös tónussal a hangjában. - És azt is tudják, hogy a fiammal? - Nem mondja ki a mondat végét, mert nem akarja, és amúgy sem érzi szükségét. Kissé előredől a székében, barna tekintetét még mindig Milánra szegezve. Nem kérdez többet, mint amennyit szükséges tudnia, Andris pedig úgy érzi, hogy ez a válasz sorsdöntő lesz, hogy valami itt most végleg kiderül, ráadásul az ő beleszólása nélkül, a feje fölött. És ez nem Milán hibája, hanem inkább az apjáé.
Próbál óvatosan manőverezni, mikor az anyjához beszél, de Eridonos léte itt is kiütközik - akaratlanul is arra késztetik szavai Jázmint, hogy elfordítsa a fejét. Andris most legszívesebben odabújna Milánhoz, belefúrná az arcát a másik nyakába, átölelné, aztán úgy maradna addig, amíg el nem ül a vihar - olyankor is szokta ezt csinálni álmában, mikor holdtölte előtt alszanak együtt, s e tevékenység sokszor (még ha nem is mindig) megnyugtatja a fiút annyira, hogy többet tudjon aludni, mint másfél órát egész éjszaka.
Most azonban ez a lehetőség nem bizonyul elérhetőnek, hiszen az apjuk is nézi őket, és be kell vallani, a fiú is érzi, hogy ez kevésbé lenne tiszteletteljes húzás, mint mondjuk csak állni, mint a cövek a konyha bejáratában, és figyelni idegőrlően elemző apját és ideges, csalódott anyját.
Csend ül ismét a családi rezidencia ezen helyiségére, és Andris most nagyon örül, hogy kishúga nem fültanúja az eseményeknek - szerencse, hogy éppen kis barátnőjénél tanyázik, és nincs itthon. Az is igaz, gondolja Andris, hogy szülei biztos előre kitervelték ezt a beszélgetést, hiszen a felvétel, amiről már oly sok szó esett, bizony nem épp mostani.
Az apja kérdése tehát még mindig a levegőben lóg, Andris kissé talán le is izzad, ahogy Milánra pillant, idegesen. Most légy okos, szerelmem, ezt gondolja. Mert ő nem mer válaszolni. Az intellektuális játszma sosem ment neki, a nyomásra mindig dühvel reagál vagy kitörő érzelmekkel, és tudja, hogy az most nem lenne jó. Senkinek.
Milán pedig válaszol: Igen, ismerik Andrist. De nem hiszem, hogy egy nemzetközileg elismert aurornak, vagy egy jogásznak lenne gondja a titoktartással, ha ez az, amitől tart.* Andris az utolsó félmondat előtt erősen megszorítja Milán kezét - "fejezdmárbe" -, de ez sem segít barátja hűvös hangnemén, flegma arckifejezésén. Andris szerint legalábbis flegma. Erre nem számított így.
László egy pillanatig még néz az ifjú Fellegire, majd kissé kihúzza magát a székben. Kihajtja az újság sarkát ujjával.
- Efelől nincs kétségem - bólint a férfi. Mintha direkt játszana rá az unszimpatikus apafigurára Milán előtt, e hűvös szóhasználat nem jellemző rá szűk családi körben; olyankor általában ennyit se beszél. - Ahogy afelől sincs, hogy ha valakinek az érdemeit kell bizonygatnod, az már nem jelent jót. - címzi szavait még mindig a kékszeműhöz. - Az, amit most mondani fogok, nem ellened irányul, fiatalember. Remélem érted.
És ekkor hosszú ideje először Andrisra emeli tekintetét, aki ebben a pillanatban nagyon-nagyon halk nyüsszenő hangot hallat, mint egy szűkölő kutya, de szinte biztos benne, hogy ezt csak párja hallja mellette, akit már nem ér felkészületlenül a hasonló, "állatias" megnyilvánulás.
- Az egy dolog, fiam, hogy szeretsz zenélni.
Basszus, már megint kezdi. Andrisból elkínzott sóhaj szalad ki, s habár most éppen eléggé meg van rettenve, zsigeri rossz érzete van, azért ez a téma még mindig ki tudja akasztani.
- Azt is megértem, hogy kamaszfiúként nem akarsz komoly dolgokkal foglalkozni. - Csend. - Szedd össze a cuccaid.
Ismét csend.
- Micsoda? - kérdezi a fiú álmatagon, szinte el se hiszi, amit hall.
- Szedd össze a cuccaid. - Andris édesanyja, Jázmin olyan tekintettel fordul hátra a mosogató felől, mintha leforrázták volna. Sápadtan pillant Lászlóra. - Szedd össze a cuccaid. Nem vagyok hajlandó tovább elviselni azt a patáliát, ami körülötted zajlik, Tamás. Anyád és én is belebetegedtünk ebbe, tíz éves korod óta próbáljuk menteni a menthetőt. Anyád ápolt. Folyamatosan visszautasítod a segítséget, ami a munkahelykeresést illeti, mert te zenész akarsz lenni. És most az a legújabb, hogy egy férfivel akarsz együtt élni. - Egy pillanatnyi szünet. - Nem vagyok hajlandó tovább elviselni ezt, elfáradtam. Menj utadra.


* Milán álmodójának tollából és engedélyével

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737072#post737072][b]Fellegi L. Milán - 2018.10.18. 09:03[/b][/url]

Hülyének érzi magát, amikor végre fény derül arra, mi is állt pontosan Andris apjának kérdése mögött. Hülyének, de csak egyetlen pillanatig, amíg azt gondolja, talán az ő tudatlansága, felkészületlensége, megfontolatlansága az oka annak, hogy nem vette be a lehetőségek közé pont ezt, ami végül a megoldásnak bizonyult. De aztán hamar rájön - nem másból, mint a benne lassan, de annál biztosabban kialakuló dühből - hogy nem ő volt itt a hülye. Nem ám, egyszerűen csak annyira felháborítóan önző a férfi szempontja, hogy legvadabb álmában sem jutott volna eszébe. Érzi, hogy most már talán az ő feje sem annyira tiszta, mint amire pár perccel ezelőtt még annyira büszke volt. Először dühöt, utána inkább szánalmat érez, hogy valakit ennyire csak a saját boldogulása és hírneve érdekel. Éppen ezért érezheti Andris - és felehetőleg mindenki más is a szobában - hogy a válasza meglehetősen hűvösre sikerül. Igyekszik sem a dühét, sem végtelen lenézését nem belevinni a hangleejtésbe, de utóbbival azért akad gondja, minden igyekezet ellenére. Így hát persze azt kapja vissza, amit azok kapnak vissza, akik nem tudnak uralkodni magukon. Erősebben rászorít dühében Andris kezére, amikor az apja arról beszél, hogy bizonygatnia kellene bármit a szüleivel kapcsolatban. Annyi kéretlen dolgot tudna erre mondani, olyan szívesen elmondaná, hogy a világon semmit nem kell bizonygatnia, mert a szüleinek még a reggeli rossz lehelete is különb és értékesebb, mint az itteni két "felnőtt" közül bármelyik... De mindezt lenyeli, pedig már a levegőt is beszívja hozzá, hogy elkezdje mondani. De aztán ránéz Andrisra, érzi a félelmét, érzi hogy már így is nagyon távol áll az egész helyzet attól, hogy valaha rendben legyen, és a párja pillantása lehúz egy falat, ami mögül végül nem jön ki az a sok keserűség, amit ki akarna mondani. Egy kézszorítás, ennyi marad belőle. Aztán egy bocsánatkérő pillantás.
Amikor közli, hogy Andrisnak el kell mennie, Milánnak talán meg kellene lepődnie, de tulajdonképpen nem lepődik. Sőt, kétségbe sem esik. Tudja, hogy Andris mit érezhet nagyjából, de benne most mélyen ott ül a dac, hogy talán nem is lenne akkora baj, hogyha Andris inkább náluk lakna, távol a seggfej szüleitől, akik úgyis csak szét akarnék őket választani. Tudja persze ésszel, hogy Andrisnak nem ez a legjobb, attól, hogy ő most ezt érzi. Éppen ezért nem is mond semmit, nem vonul ki Andrissal kézenfogva, még csak szusszanni sem mer, mert most már tényleg nem érzi a saját terepének, hogy ebbe beleszóljon. Inkább Jázmint fixírozza kékjeivel, mintha csak azt várná, hogy az anya fellázadjon a gyermeke mellett, vagy behódoljon engedelmesen a férjének, de legalábbis... Csináljon valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=738182#post738182][b]Andrássy Tamás Milán - 2018.10.26. 22:54[/b][/url]

A szobán döbbent csend lesz úrrá. Jázmin sápadt arca döbbenettel telik meg - pár pillanat eltelte után elkeseredetten néz fiára, sőt, még Milánra is, mintha azt remélné, hogy a két fiú előáll valami olyan ötlettel, mely visszafordíthatja az időt, és kimondatlanná teheti férje szavait. Összenéz a fiával. Andris tekintete azonban csakhamar visszavándorol apjára - a dühvel vegyes szomorúság olyan tisztán és élesen rajzolódik ki arcán, mintha gyakorolta volna a mimikát a tükör előtt már egy ideje.
- Laci, ezt te sem gondolhatod komolyan. - Kezdi a nő, de nem meri megközelíteni férjét - még mindig ott áll a mosogató előtt, mintha odaragadt volna, és onnan bámulja párját.
- Nagyon is komolyan gondolom.
Andris pedig... Andris megszorítja Milán kezét, csak hogy biztosan érezze, hogy ott áll mellette valaki. Kissé remeg - most pedig senki sem lenne elég okos hozzá, hogy eldöntse, dühében, félelmében, vagy szomorúságában teszi ezt. Annyi biztos, hogy felfokozott idegállapota szólásra készteti, megelőzi anyját a beszédben - s mivel az Eridon ház képviselője, már akkor lehet sejteni, mit fog mondani, mikor nagy levegőt vesz.
- Tudod mit, apa? - Nem kiabál, de hangja remeg - mégis inkább idegesnek hat, mintsem szomorúnak. Tulajdonképpen még tartja magát, de ha más nem, Milán biztosan sejtheti, hogy ez nem sokáig fog már kitartani. - Én most összeszedem a cuccaim, és elmegyek a barátomhoz, Milánhoz - szorítja meg ismét kedvese kezét. - Egy dolgot biztosan megtanultam tőletek: hogy hogyan rejtegessem magam, hogyan szoruljon görcsbe a gyomrom, mikor valaki a közelébe kerül az igazságnak rólam. Hogy hogyan titkolózzak folyamatosan, és hogyan féljek minden sarkon, hogy kiderül, hogy vérfarkas vagyok. - És akkor, ebben a szobában, ahogy ezt kimondja, valamiféle bátorság lesz rajta úrrá. Szinte sosem használják ezt a szót otthon, és lám, most mégis megteheti. - Tíz éved volt rá, hogy elfogadd. _Tíz. És tudod mit? Sajnálom, hogy nem tudtad. Mert nem az én hibám. Te is tudod, hogy miért szöktem el aznap este itthonról.
És ekkor menekülőre fogja, Milán kezét megragadva felrohan a szobájába, hogy ott némán dobálja a cuccait egy bőröndbe. Némán, és tényleg nem is akar megszólalni, mert tudja, hogy akkor robbanna minden, és ez most még nem az a hely. Előbb ki kell jutnia innen.
Még hallja, ahogy az anyja szólongatja, ahogy lent lassan kiabálás alakul ki, vita a két szülő közt, de Andris csak fogja a gitárját, a deszkáját és a békáját, mint utolsó nélkülözhetetlen ingóságokat, meg a bőröndjét, és ujjait összefonja Milánéval.
- Menjünk innen. - Kéri halkan.