Ez a legunalmasabb esküvő, ahol valaha voltam. Pedig szeretem a menyasszonyt, tényleg, meg biztos a férje is jó fej, de, hogy ezt nem tudták megszervezni, az biztos. Elhúzva szám nézek a kezemben tartogatott pohár tartalmára, ahogy zsebre dugom szabad kezem, s kicsit megmozgatva benne a bort támasztom hátam a puccos oszlopnak. Aztán megszagolom, s körbenézve bele is kóstolok. Mit keresek én itt? A nővel talán akkor találkoztam, amikor ide kerültem, aztán most meg meghívott, mert why not. Biztos csak az ajándék miatt. Tudom, hogy erre utaznak a magyarok.
- Unatkozom - ahogy kiszúrok egy úgy-ahogy ismerős arcot, el is indulok felé, majd le is ülök a szőkeség mellé, és nagyon remélem, hogy ő is unatkozik. Mert két unatkozó ember, mikor egymásra talál, akkor az jó.
- Téged ismerlek, nem? - bele is kezdek máris a közepébe, nincs kedvem lefutni a "heló, Adrian vagyok, 19 éves" köröket. Mert unalmas. És ennél több unalmat már nem bírnának el az agysejtjeim, bár szerintem már így is sorba harakiriznek.
- Fel kéne dobni... ezt - elfintorodva nézek az üresen hagyott táncparkettre. Komolyan, hogy lehetnek az emberek ennyire tunyák? Pedig az a szerencsétlen zenekar tényleg próbálkozik. Még egyet kortyolok a pohárba, aztán az iskolatársamra pillantok, amolyan "jössz?" nézéssel. Nem hiába fáradtam el idáig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=634139#post634139][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.11.04. 11:05[/b][/url]

Ez a legunalmasabb esküvő, ahol valaha voltam. Pedig szeretem a menyasszonyt, tényleg, meg biztos a férje is jó fej, de, hogy ezt nem tudták megszervezni, az biztos. Elhúzva szám nézek a kezemben tartogatott pohár tartalmára, ahogy zsebre dugom szabad kezem, s kicsit megmozgatva benne a bort támasztom hátam a puccos oszlopnak. Aztán megszagolom, s körbenézve bele is kóstolok. Mit keresek én itt? A nővel talán akkor találkoztam, amikor ide kerültem, aztán most meg meghívott, mert why not. Biztos csak az ajándék miatt. Tudom, hogy erre utaznak a magyarok.
- Unatkozom - ahogy kiszúrok egy úgy-ahogy ismerős arcot, el is indulok felé, majd le is ülök a szőkeség mellé, és nagyon remélem, hogy ő is unatkozik. Mert két unatkozó ember, mikor egymásra talál, akkor az jó.
- Téged ismerlek, nem? - bele is kezdek máris a közepébe, nincs kedvem lefutni a "heló, Adrian vagyok, 19 éves" köröket. Mert unalmas. És ennél több unalmat már nem bírnának el az agysejtjeim, bár szerintem már így is sorba harakiriznek.
- Fel kéne dobni... ezt - elfintorodva nézek az üresen hagyott táncparkettre. Komolyan, hogy lehetnek az emberek ennyire tunyák? Pedig az a szerencsétlen zenekar tényleg próbálkozik. Még egyet kortyolok a pohárba, aztán az iskolatársamra pillantok, amolyan "jössz?" nézéssel. Nem hiába fáradtam el idáig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=634149#post634149][b]Ardai Tánya - 2016.11.04. 11:30[/b][/url]

Elég rossz volt odahaza a helyzet. A nagypapám egyre rosszabbul volt, így amikor megjött a meghívó, egyértelművé vált, hogy nem tud egyik szülőm sem elmenni rá. Valami régi vevőről volt szó, és nem is értettem annyira, hogy anya miért akarja rám sózni az egészet. Mármint értem én, hogy fent kell tartania a kapcsolatot az emberekkel, hogy legyenek vevői, főleg most, hogy még faluról-falura sem tudnak menni, de attól még lett volna fontosabb dolgom is.
Most egyszerűen ott ültem egy széken, hallgattam a zenekart és egy üveg pezsgőt szorongattam a fogadalmak óta. Egyszerűen nem volt kedvem ahhoz a kesernyés ízű léhez. Az egész esküvő olyan elcseszettnek tűnt innen nézve.
Aztán egyszer csak lehuppant mellém egy körülbelül egy idősnek kinéző fiú.
- Lehet. Itt már annyi ismeretlen ember csinált úgy, mintha ismerne... - sóhajtottam. A pár rokonai is úgy tettek, mintha milyen jól ismernének, és mindenkivel természetesen el kellett illedelmesen beszélgetnem. Úgy tűnik potenciális célpont lettem. Még a korombelieknek is. Legalábbis ezt hittem. De amikor a srác a buli hangulatára utalgatott, akkor felkeltette az érdeklődésemet.
Olyan hevesen tettem le a teli poharat az asztalra, hogy az egyik irányba kilöttyent, és egy foltot hagyott maga után a terítőn, de nem foglalkoztam vele. Rögtön felpattantam, és a zenekarhoz léptem, és megkértem őket, hogy játszanak valami...pörgősebbet. Az utóbbi néhány szám ugyanis eléggé úgy hangzott mintha a jelenlévőket inkább akarnák elaltatni. Bár az is lehet, hogy ezek a belső érzelmeim voltak csak.
Visszasétáltam a fiúhoz, és rámosolyogtam. - Nos? Táncolunk? - tudtam, hogy ezt a fiú szokta megkérdezni, de ez már a 21.század. Itt mindent szabad.