Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=799857#post799857][b]Emma Renae Weißling - 2020.03.22. 18:21[/b][/url]

Emlékszem, a sarokban ültem, egy félreeső asztalnál. Tudom, hisz akárhányszor betévedtem, mindig ott foglaltam helyet. Már-már fel tudtam idézni magamban az asztal erezetének kusza, egymásba fonódó, majd szétváló vonalait, a sebhelyként éktelenkedő karcolásokat a tetején. A rikító sárga szék halk nyögéseit, mikor mocorogni kezdtem ültömben. Egyszer olyan erővel hasított panasza a levegőbe, hogy zavaromban inkább a kissé csálén sorakozó szalvétákat kezdtem számolni magam előtt, nehogy véletlenül tudomást vegyek a felém forduló tekintetekről. Tizenkettő volt ott.
Mégis szerettem azt a helyet. Ott nem figyeltek engem, de én figyelhettem a betévedő embereket, a szájuk szegletében feltűnő kis mosolygödröcskéket, az apró, de jelentős gesztusokat. Szerettem színeket rendelni hozzájuk, kitalálni az érzések és érzelmek gordiuszi csomóként tekeredő fonalát, hogy később ecsetet ragadva örökítsem meg a kigobozott megfejtést.
Akkor is ezt tettem, s közben próbáltam szemmel tartani a csicsergő kukoricaszememet is. Figyeltem, a pennám végét az ajkaim között tartva, jobbommal a vázlatfüzetem oldalát morzsolgatva. Figyeltem, majd gyors mozdulatokkal elevenítettem meg a lapon az elkapott apróságokat és óvatosan hessegettem odébb a szemecskét, mikor a pennám útjába került. Ha rám tévedt egy szempár pillantása, pirulva bámultam az asztal túlsó csücskén árválkodó poharat. A teám addigra már félig kihűlt, oldalán kiütköztek a pára cseppjei és úgy gördültek alá, mintha csak könnyezett volna. Kényszeredetten kortyoltam bele, ujjaimmal eldörzsölve az oldalára tapadt nedvességet.
Egy meghitt kis szertartás volt ez számomra, egy kellemes körforgás, amibe könnyű belesüppedni. Talán ezért sem vettem észre, hogy a motyorgó, tébláboló szemecske továbbállt és azt sem, hogy a pohár nyirkos alja újabb foltot ejtett az asztal lakkján. Sóhajtva hajoltam le, tekintetem végigpásztázta a padlót. A laza kontyom szétcsúszott, ahogy én leszálltam a székről és guggolva a másik asztalhoz araszoltam, ahol épp láttam még elbújni a kis szemtelent. Nem mertem felnézni, biztos voltam benne, hogy a szeplőim mögött lángvörössé vált az orcám. Végül mégis erőt vettem magamon.
- Ne-ne haragudj... - hangom alig volt hallható. Épp csak az arcom egy része bukkant elő az asztal mögül. Nem láthatott mást, mint a kissé zabolátlan tincseim, a nagyra tárt kékjeimet és az arcom bal oldalán maradt pirosas-lilás festékfoltot, amiről akkor még nem tudtam, hogy ott tündököl. - A... kukoricám leugrott és... ott van a lábad között. Visz-visszakaphatom? - Zavaromban az ajkamba haraptam és mutattam a kis rakoncátlanra, amit a férfi amúgy sem láthatott. Tekintetem elszakítottam az arcáról, inkább a szalvétatartót bámultam meredten. Tizenkettő volt benne.