Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

Egy galleonért? Egy vámpírnak is szerenádoznék félmeztelenül a Bagolykő egyik tornyának tetején a hűvös éjszakában.
Így, hogy egy képbe ötvöztem három félelmemet is, talán értitek, hogy mennyire könnyű döntés volt eleget tenni a kérésnek, és itt állni elegáns nadrágban, türkizkék ingben, fekete nadrágtartóval és gitárral egy kellemes, földszinti pizzázó előtt, felkeresni egy szép (halandó) lányt - halvány gőzöm sincs, kit, de kaptam róla egy fotót, úgyhogy fel fogom ismerni.
Egy önbátorító sóhajjal belépek az étterembe. Amint hozzászokik a szemem a vakító sárgasághoz, körülpásztázok és elégedetten nyugtázom, hogy valóban kevés vendég van. Direkt egy hétfő délelőtti időpontot választottam. Megbízóm nem kötötte ki, mikor adjam át üzenetét, én pedig nem ismerem a címzettet, de magamból kiindulva jobban örülnék, ha nem tömegben hoznának ilyen sebezhető helyzetbe.
A második megnyugtató dolog, hogy senki más sincs itt, akit személyesen ismernék, és akinek magyarázkodnom kéne. Csak egy pár felnőtt - vagy gondolom mestertanonc. Előttem áll az egész lyukasóra és az ebédidő, hogy végrehajtsam a küldetést.
Egy fal melletti asztalt választok, mert az étkezők inkább az ablakonál rendezkedtek be. Gitáromat kényelmesen a térdemre helyezem, halkan végigpengetek a húrokon. Minden rendben lesz.
Leplezetlen érdeklődéssel, és egy kis izgalommal pislogok a pult felé, de egyébiránt próbálok úgy tenni, mintha teljesen normális lenne, hogy egy ember beül egy pizzériába, és még az asztalnál ülve sem bír megszabadulni a gitárjától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=819436#post819436][b]Demeter Hunor - 2020.10.16. 18:36[/b][/url]

Egy galleonért? Egy vámpírnak is szerenádoznék félmeztelenül a Bagolykő egyik tornyának tetején a hűvös éjszakában.
Így, hogy egy képbe ötvöztem három félelmemet is, talán értitek, hogy mennyire könnyű döntés volt eleget tenni a kérésnek, és itt állni elegáns nadrágban, türkizkék ingben, fekete nadrágtartóval és gitárral egy kellemes, földszinti pizzázó előtt, felkeresni egy szép (halandó) lányt - halvány gőzöm sincs, kit, de kaptam róla egy fotót, úgyhogy fel fogom ismerni.
Egy önbátorító sóhajjal belépek az étterembe. Amint hozzászokik a szemem a vakító sárgasághoz, körülpásztázok és elégedetten nyugtázom, hogy valóban kevés vendég van. Direkt egy hétfő délelőtti időpontot választottam. Megbízóm nem kötötte ki, mikor adjam át üzenetét, én pedig nem ismerem a címzettet, de magamból kiindulva jobban örülnék, ha nem tömegben hoznának ilyen sebezhető helyzetbe.
A második megnyugtató dolog, hogy senki más sincs itt, akit személyesen ismernék, és akinek magyarázkodnom kéne. Csak egy pár felnőtt - vagy gondolom mestertanonc. Előttem áll az egész lyukasóra és az ebédidő, hogy végrehajtsam a küldetést.
Egy fal melletti asztalt választok, mert az étkezők inkább az ablakonál rendezkedtek be. Gitáromat kényelmesen a térdemre helyezem, halkan végigpengetek a húrokon. Minden rendben lesz.
Leplezetlen érdeklődéssel, és egy kis izgalommal pislogok a pult felé, de egyébiránt próbálok úgy tenni, mintha teljesen normális lenne, hogy egy ember beül egy pizzériába, és még az asztalnál ülve sem bír megszabadulni a gitárjától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=819548#post819548][b]Juhász Laura - 2020.10.18. 19:38[/b][/url]

egy laza hétfő délelőtt

Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=819585#post819585][b]Demeter Hunor - 2020.10.19. 17:34[/b][/url]

A célszemély közelít! Magammal hoztam a fotót, hátha puskázni kell, de nem kell elővennem, teljesen könnyű dolgom van. A lány pont olyan élőben, mint amilyen a képen,. Persze, hogy biztosan ne lőjek mellé (még azt is megkérdeztem a sráctól, van-e ikertestvére! Amúgy nincs.), azért rákérdezek.
- Juhász Laura? Ezt neked küldik.
Halkan kezdek bele Shawn Mendes Treat you betterjébe.
A hangom megbízható, de az arcszínem lehet elárulja, hogy némileg zavarban vagyok. Akármilyen temperamentumú is címzettünk, az biztos, hogy a postás nem szokott ekkora figyelemhez. Az első refrénnél azonban megemberelem magam és lerázom a zavart; kizárok minden egyebet az előttem állón kívül. Így sokkal könnyebb. A refrén második felétől kezdve már annyira élvezem, amit csinálok, hogy nem is értem, miért nem játszok gyakrabban másoknak.
Hülyére gyakoroltam ezt a dalt, nehogy belebakizzak, és az ujjaim is tudják a dolgukat. Ennek köszönhetően van lehetőségem olvasni az arcáról. Meghatódott? Zavart? Netán dühös?
Arról nem beszéltünk a feladóval, mindenképpen végig kell-e játszanom a dalt, de felkészültem egy rövidített verzióval arra az esetre, ha Laura láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Hiszen nem ez a cél. Mennyivel egyszerűbb volna, ha ismerném őt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=819641#post819641][b]Juhász Laura - 2020.10.20. 16:46[/b][/url]

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=819920#post819920][b]Demeter Hunor - 2020.10.23. 21:01[/b][/url]

A kezdeti ijedség után (hogy felmérgesedik a házigazda, és máris felkészülhetek, hogy az életem árán is védjem meg a hangszerem), ahogy címzetten testbeszéde is ellazul valamelyest, amennyire lehet, én is megnyugszom. Miközben a fő fókuszom azon van, hogy jól fogjam le az akkordokat és hogy ne vétsek a szövegen sem, azért van időm megfigyelni a pincérlányt. Egyszerűen kedvesnek tűnik. Amire pedig igazán nem számítok, hogy a dal második felében már együtt éneklünk! Vagy legalábbis velem dúdolja a számot, és mozog az ütemre.
Miközben játszom, végleg elhatározom, hogy énekléshez jobb lesz a saját hangom a jövőben. Még ha a lány hang rögtön elárul is majd, sokkal biztosabban tudom használni. Ennél a dalnál igazából mindegy, sőt... Jaj, mellé! Az ujjam rossz bundra csúszott, de rötön korrigálom a hibát. Talán elnyomta az énekem. Talán.
Kiverek minden egyéb gondolatot a fejemből, nehogy még egyszer belesüljek. Hamarosan a végéhez érünk, és nem kellett rövidítenem! Az elején kicsit a Stitches intrójához hasonlóra vettem a figurát, most a végén a refrén unalomig ismétlése helyett visszatérek ehhez. Az utolsó pár sort egy másik dalból lopom. Kitartok egy utolsó C-t, és egy nagy sóhajjal és mosollyal hátradőlök, jobb karomat lazán átvetem a gitártesten. Ez jó volt.
Úgy sejtem, van néhány kérdése a lánynak, nekem pedig megszabták, mit árulhatok el. Szóval bár kevésbé volna ijesztő kereket oldani, nem menekülök. Laura szemébe nézek, várva, mit szól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820103#post820103][b]Juhász Laura - 2020.10.26. 12:45[/b][/url]

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

A „házigazda” jelenleg házon kívül van, amikor kevés a vendég, akkor nem feltétlenül szokott benn tartózkodni. De amúgy sem dobná ki a fiút, csak mert elénekel egy dalt. Ha belekerül a sztori az újságokba, akkor meg még örülni is fog neki. Ingyen hírverés, jó is az.
Egész kellemes ez a szerenád dolog, mármint mindig is szerettem hallgatni amikor más játszik valamilyen hangszeren, meg az énekelgetést is. A helyszín az egyetlen dolog, amiben találok kivetnivalót. Vagyis inkább az, hogy vannak itt mások is. Na de mindegy, elég hamar el is feledem ezt a tényt. Egyáltalán nem tűnik fel, hogy a hang ne saját hang lenne, az énekhang amúgy is sokszor különbözik a beszédhangtól. És nem is igazán hallottam még beszélni a srácot, szóval így aztán pláne nem tűnik fel semmi. Leszámítva azt a félre ment hangot. De a szemem se rebben, semmi jelét nem adom annak, hogy észrevettem volna. Mindenki hibázik néha, és ez a kis botlás egyáltalán nem rontja az összképet. Mindenesetre kicsit sajnálom, hogy véget ér a dal.
- Köszönöm, ez nagyon szép volt! Jól gitározol és énekelsz – szólalok meg végül mosolyogva. A kezdeti idegessége a fiúnak a dal közben elszállt, kérdéses, hogy visszatér-e. – Hozok neked valamit inni, biztosan kiszáradt a torkod, jó? – teszem még hozzá, majd megvárom, hogy mit választ és rekordidő alatt térek vissza az üdítővel. Kicsit tartok attól, hogy lelép a srác. – Miért kaptam a dalt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820166#post820166][b]Demeter Hunor - 2020.10.26. 19:55[/b][/url]

- Köszönöm - fogadom el motyogva-szerényen a dicséretet. Elvégre nem az volt a cél, hogy magamat fényezzem. Én csak az eszköz vagyok most.
A lányon túl nézve látom a többi vendég egy részét is. Néhány kivétellel eddig minket néztek. Ők most, hogy vége a műsornak, visszafordulnak társaságukhoz.
Juhász Laura ezután itallal kínál. Ez kizökkent, mert a fejemben minden forgatókönyv azzal folytatódott - amiben egyáltalán eljutottunk ugye a dal végéig -, hogy a lány egy kondérnyi kérdést zúdít rám.
- Öh, köszönöm - ismétlem az előzőt, és mivel még mindig rám vár, rájövök, hogy azt is nekem kéne megmondanom, mit szeretnék fogyasztani.
- Egy narancslevet kérek szépen.
Félreteszem magam mellé a padra a gitárt, és kezeimet a térdemen tartva várok, amíg visszatér a pulthoz. Azután kínosan kezdem érezni magam, és inkább visszaveszem ölembe a gitárt, és hangolgatok rajta... mintha bármi hangolnivaló lenne rajta. Inkább csak ellenőrzöm a húrokat. E A D G H E.
Nem sokáig kell ily módon mímelnem, hogy lenne bármi dolgom, a pincérlány rekordidő alatt visszaér. És megérkezik vele az első kérdés is, úgyhogy lefogom a húrokat, ne csengjenek tovább.
- Egy titkos hódolód küldte neked ezt a számot.
Hát, ez valószínűsíthető volt.
- A szövege különösen fontos - teszem még hozzá, mert bár úgy gondoltam, az elég beszédes végig, talán mégsem.
A pohárért nyúlok, és kortyolok belőle egyet. Próbálom megfejteni Laura arckifejezéseit és testbeszédét. Bár ez nem volt feladat, de nagyon izgalmas, mi sülhet ki egy ilyen szerenádból. Jól fog jönni a tapasztalat, amikor saját kontóra csinálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820199#post820199][b]Juhász Laura - 2020.10.27. 16:39[/b][/url]

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Lehet, hogy csak eszköz, egy üzenet átadója, de én akkor is elmondom neki a véleményemet a produkciójáról. Ha nem pozitív véleménnyel lettem volna akkor csak szimplán megköszöntem volna, akkor persze nem kezdem el azt hangoztatni, hogy de jó volt. Ezt ő persze nem tudhatja, és láthatólag nem is számított arra, hogy ilyeneket mondok. Pedig én mondok olyanokat, amiket nem szokás.
Talán az itallal kínálás is egyike az ilyeneknek, mert ezzel is meglepem. Kedvesen mosolyogva megvárom, amíg eldönti mit is szeretne, aztán pár pillanat múlva már vissza is térek. Kolleganőm kíváncsi pillantásokkal bombáz, de nem kérdez semmit, valószínűleg amíg itt van a fiú nem is fog.
- Egy titkos … ? – hökkenek meg a válaszon. Egy kicsit össze is zavar vele, hiszen én nem azt kérdeztem, hogy kitől. Persze nem mintha ez konkrét válasz lett volna arra a kérdésre. Aztán szépen lassan leesik ám, hogy a miértre is válasz. Hódoló, tehát így fejezi ki, a … - A szövege? – komolyan átmegyek valami papagájba, ami csak a mondatok elejét képes elismételni. Összeráncolom a homlokomat, ahogy végiggondolom az elhangzottakat. Oké, tehát egy üzenet-szerűség, és a dal szövege a kulcs.
- Kriszti átvennéd egy kicsit? – szólítom meg gyorsan a mellettünk elsuhanó kolleganőt, látva hogy az egyik asztalnál fizetni készülnek a vendégek. Én vettem fel a rendelésüket, szóval így nekem kéne mennem, de most nem fogok. Most nem.
- Tehát … - térek vissza a témához miközben dúdolni kezdek és némán mondom a szöveget. Eleinte még egész nyugodtak a vonásaim, majd egyre inkább komorulnak el. Végül teljesen kifejezéstelenné válnak. A helyzet az, hogy mérges vagyok. Nagyon.
- Értem. Kell visszavinned valami választ? Vagy csak ennyi, hogy elénekled? – kissé megremeg a hangom, majd megrázom a fejemet. Mindegy, hogy kell-e vagy sem. Vagyis, hogy vár-e választ az a valaki vagy sem.
- Nézd, nagyon kedves attól az illetőtől meg minden, de … téved. Semmit sem tud rólam, semmit sem tud róla, semmit sem tud rólunk – sikerül egész udvariasan és főleg normálisan hangon válaszolnom. Pedig aztán tele vagyok olyan kérdésekkel, hogy mégis milyen jogon jön ő ezzel a feltételezéssel? Meg hogy mit képzel? Az alapján ítél, amit lát, ahogy viselkedünk nyilvánosan? Nem tud ő semmit sem. – Még hogy nem nekem való … pff … nincs nála nekem valóbb ember a világon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820272#post820272][b]Demeter Hunor - 2020.10.28. 19:34[/b][/url]

Valamiért úgy képzeltem, ebből már minden egyértelművé válik számára. De talán csak nekem olyan sokatmondó ez a dal, hogy amint meghallom csak egy sorát is, az egész történet kibonatkozik előttem.
Na, ezen a ponton már kapiskálnom kellett volna, mi lesz a probléma. Én viszont egészen addig nem fogtam fel, amíg csak váltakoztak az arcán az érzelmek. A haragos ábrázat végre nálam is felkattintotta a lámpát.
Megismerhettem, milyen érzés, amikor valaki más hibájából rajtam verik el a port. Pontosan olyan nyomorultul éreztem magam, mint annak az illetőnek kellett volna, aki ilyen tapintatlanul választ dalt valakinek, aki foglalt. Persze a szám miatt evidens volt, hogy Laurának van barátja, de egészen eddig úgy képzeltem, abban a kapcsolatban szenved és most egy mentőakció büszke részese lehetek. Hát, mint kiderült, a legkevésbé sem.
- Borzasztóan sajnálom - nézek rá esdekelve. Kezemmel kinyúlok, de végül csak az asztalra ejtem.
- Azt hittem, hogy... nem tudtam... hogy rosszkor és rossztól jön ez a dal - foglalom össze finoman.
Abszolút nem erre számítottam. Eléggé elszomorodom, hogy így sikerült az egész. Innentől már nincs szerepem a dologban, hála a moiráknak, de kötelességemnek érzem felkészíteni a lányt arra, ami jön. No meg ezt is meghagyta nekem a fickó - kinek neve a személyiségi jogai védelmének érdekében maradjon itt titok -, hogy adjam át.
- Ez csak az első ajándék volt. Még lesz kettő, de ezekről nem tudok semmit - szinte suttogom, és azt hiszem, leolvasható a fejemről, hogy nem szívesen frusztrálom még jobban ezzel őt.
Asztalon felejtett kezemet újra munkára fogom, de csak a gitárt teszem megint félre, a bal oldalamra vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820580#post820580][b]Juhász Laura - 2020.11.01. 19:39[/b][/url]

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Ha odafigyelek a dal szövegére, akkor már tökre egyértelmű, hogy miről is szól ez az egész. De nem figyeltem. Legalábbis nem annyira. Vagyis inkább nem raktam össze, hogy ezt a dalt nekem küldték. Szándékosan ezt a dalt.
Dühös vagyok ugyan, de ezt egész jól magamban tartom. Nem csattanok fel, nem dühöngök és főleg nem zúdítok rá mindent a küldöncre. Persze ettől még világos számára, hogy nem éppen örülök ennek az egésznek, de őrá egy fél másodpercig sem haragszom.
- Miért? – hökkenek meg a bocsánatkérés hallatán. – Te nem tettél semmi rosszat. Felkértek, hogy énekelj el egy dalt, azt megtetted, méghozzá tök jó. Nem te választottad meg ilyenek.
Kedvesen mosolygok Hunorra, jelezve, hogy tényleg nincsen semmi baj. Őrá nem haragszom. A névtelen akárkire valamennyire igen. De őrá sem igazán.
- Gondolom többen így vélekednek, csak mert mi nem … mi nem … szóval mi nem borulunk egymás nyakába, nem lógunk folyton együtt. És lehet, hogy emiatt érezte úgy az illető, hogy … de … nem tudja, nem ismer minket – próbálom meg elmagyarázni a dolgot. Dehogy kell engem megmenteni, jesszusom. Köszönöm szépen tökéletesen boldog vagyok Thomasszal.
-Azt, hogy kitől jött a dal nem tudom, ötletem sincs, de nem foglak kérdezgetni erről. Úgysem mondhatod el, és nem is igazán számít – nyugtatom meg a srácot, talán tart attól, hogy majd nekiállok faggatózni vagy ilyenek. – Még kettő? Uhh. Hát … remélem azokkal is téged küld majd – elsőre kissé elborzadok attól, hogy még ki tudja miket kell „elszenvednem”, aztán elvigyorodok a gondolatra, hogy talán Hunor jön akkor is. Az klassz lenne, főleg, hogy ő már tudja mi a helyzet, és nem kell még egyszer izé kétszer végigmennem ezen a kínos szituáción. – Még ha nem is énekelgetős, gitározós ajándék is lesz.
Tekintetem a kezeire téved, arra, hogy rendszeresen hozzáér a hangszeréhez, pakolgatja ide-oda. Vagy nagyon szereti a hangszert, vagy nagyon zavarban van. Vagy mindkettő.
- Mióta játszol? Hogy szerezted az első gitárod? – érdeklődöm kedvesen, remélhetőleg olyan irányba terelve a beszélgetést, ami feldobja, amitől jobban érzi majd magát, na meg amiről szívesen mesél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820693#post820693][b]Demeter Hunor - 2020.11.02. 23:00[/b][/url]

Juhász Laura egy őrülten kedves lány - fogalmazódik bennem a gondolat. Eddig is gyanús volt, de amikor engem kezd vigasztalni, pedig én hoztam őt ilyen kellemetlen helyzetbe, akkor megszilárdul ez a sejtés.
- Hát jó, de felelősnek érzem magam. Le is beszélhettem volna róla, ha tudom, hogy ez a helyzet.
Mindketten tudjuk, hogy egy szerelmes pasast egy bérénekes erkölcsi intelmei nem hatották volna meg.
- De legalább az már biztos, hogy legközelebb jobban odafigyelek, hogy mit vállalok el.
Még akkor is, ha egy galleon ütné a markam érte.
Egy kicsit zavarba jövök, amikor arról beszél, hogy milyen visszafogottak a párjával. Mintha a diszkrét intimitásról még beszélni is kínos lenne. No meg... még sosem volt senkim, mit tudhatok erről?
Már belekezdenék, hogy sajnálattal közöljem, nem fedhetem fel a srác kilétét, mikor arról beszél, ötlete sincs, ki az. Szerencsére azzal folytatja, hogy nem fog róla faggatni, így becsukom a számat.
A beszélgetésünk valahogy könnyedbe vált át észrevétlenül, Laura sokkal vidámabbnak tűnik. Egy alkalommal szélesen elmosolyodik, engem viszont éppen meghökkentenek szavai.
- Engem? Miért reméled, hogy engem küld? - pislogok sűrűn. Ahhoz képest, ami benne játszódhatott, jóval kedvesebben fejezte ki nemtetszését a dalválasztás és az egész szerenád-dologgal szemben. Azért olyan botor nem vagyok, hogy még kétszer beleálljak a húrt feszegető bábu szerepébe.
Bár mivel mi már úgyis tudjuk, hányadán állunk, legalább több kényelmetlen meglepetés nem érné. Ellennénk, játszanék neki valamit...
Megszülető ötletemet egy kérdés szakítja félbe.
- Nem is tudom, mióta gitározom. Talán három éve. Honnan tudtad, hogy nem ez az első? - nézek rá furcsán.
Talán legilimentor? Az megmagyarázná, miért ilyen elnéző velem: látja, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Akárhogy is, azért válaszolok, nincs abban semmi.
- A kisebbik bátyámtól örököltem az első gitárt, ő mutatta meg először, hogyan kell játszani. Ez a második, simítom meg szeretettel a fekete testet magam mellett. A nagynénémtől kaptam karácsonyra, mert látta a család, hogy én nem fogom egyhamar abbahagyni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820943#post820943][b]Juhász Laura - 2020.11.08. 18:12[/b][/url]

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

- Nem hiszem, hogy hallgatott volna rád. Gondolom keresett volna valakit, aki nem kérdez vagy mond semmit, csak elvállalja és kész – vonok vállat. Persze felesleges volt ezt elmondanom, hiszen Hunor is tudja mindezt, de legalább így tudja, hogy én egyáltalán nem tartom őt se hibásnak, se felelősnek az egészért.
- Mert téged már ismerlek, mert te már tudod mi a szitu és nem kéne magyarázkodnom semmit se. Plusz jól játszol és jó a hangod is – felelem teljesen komolyan, őszintén. Kizárt dolog, hogy haragudjak rá ha legközelebb is ő jön. Valószínűbb, hogy mosolyogva mondanám neki, hogy na halljuk, essünk túl a dolgon, hogy mielőbb megkaphassa a fizetségét. Erről eszembe is jut valami.
- Mennyit lehet így keresni amúgy? – billentem féloldalra a fejemet kíváncsian. Nem áll ugyan szándékomban a szintetizátorommal mászkálni bárhova is, nem játszom másoknak és nem is éneklek másoknak. Tisztelet a kivételnek. Abból pedig nincs sok.
- Nem tudtam, csak tippeltem – viszont ezek szerint beletrafáltam. – A játékodból arra saccoltam, hogy évek óta játszol, talán kicsi korod óta. Márpedig akkor kizárt, hogy ez legyen az első.
Remélem nem veszi zokon az elméletem, még akkor sem ha igaznak bizonyult. Talán nem, legalábbis mesélni kezdi a sztorit. Értőn mosolyodom el, amikor kedveskedve ér a hangszerhez, ez nem csupán futó hóbort.
- Tök jó! Nem is jártál sehova se tanulni? Tesód megmutatta, aztán egyedül fejlesztgetted magad? Én amúgy zongorázom, kiskorom óta – árulom el neki ezt a kis apróságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=820955#post820955][b]Demeter Hunor - 2020.11.08. 22:25[/b][/url]

Bár tudtommal a másik két romantikus próbálkozása a srácnak nem éneklős lesz, azért eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha továbbra is én lennék a postabagoly.
- Egy galleont - felelem kelletlenül az árat, amiért ezt a dalt eljátszottam neki. - De ez elég sok amúgy. Szerintem pár sarlónál többet nem lehet elkérni érte.
Felébred bennem a gyanú, miért kellett ennyire ez a szerenád a fickónak, hogy sokszorosát adja a piaci értékének. Tudta, hogy vaj van a füle mögött!
Vagy csak nem tudta, mennyiért mennek a dalok.
- Jártam tanulni a szüleim egyik ismerőséhez, aki zenetanár, de... fél év után abba kellett hagynom.
Nem akarok belemenni, miért.
- Lassan kezdődnek a délutáni óráim, mennem kell - jut eszembe. Felhajtom narancslevem maradékát.
- De egyszer még játszom egy dalt, csak a te kedvedért. Amit csak szeretnél - ajánlom fel neki. - Vagy játszhatunk együtt!
- Amúgy: Demeter Hunor vagyok, másodikos levitás - teszem hozzá, mert én már tudom az ő nevét, sőt a fellelhetőségét is, neki is szüksége lesz az enyémre, ha még akarunk zenélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=821220#post821220][b]Juhász Laura - 2020.11.14. 20:38[/b][/url]

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Felhúzom a szemöldökömet, hiszen én nem egészen úgy gondolom, ahogy ő.
- Csak? Szerintem az tökre kevés, hiszen megkeresed az illetőt, énekelsz neki, meg gitározol meg minden. Nem csak egy egyszerű levelet kézbesítesz – lehet, hogy naív vagyok, de azért egy szolgáltatást meg kell fizetni és nekem nem tűnik úgy, hogy ennyiért megérné. Hacsak … - Kivéve ha sok megrendelésed van, rengeteg, mert akkor az úgy összeségében egész jó.
Aprót bólintok. Szóval járt zenetanárhoz, az tök jó. Sokat lehet tanulni tőlük. Aztán összeráncolom a homlokomat.
- Ó – abba kellett hagynia? Elég sok oka lehet annak, például hogy nem telt rá a családjának. Mindenesetre nem faggatózok, nem kérdezek rá. Ha akarja úgyis elmondja. – Mondjuk úgy tűnik, hogy nem is nagyon szorulsz rá több leckére.
Aprót biccentek jelezve, hogy megértettem a dolgot, a végéhez közeledik ez a kis csevej. Sokáig én se cseverészhetek, hiszen elvileg éppen dolgozom. Elvileg.
- Hű, oké. Majd töprengek rajta, hogy mit szeretnék hallani – egészen pontosan most rögtön el is kezdek agyalni rajta, aztán csak eljutok hozzám a folytatás és ettől ki is megy a fejemből minden, ami addig eszembe jutott. Együtt játszani? Nagyon ritkán játszom úgy, hogy van közönségem. Együtt játszani meg még ritkábban szoktam másokkal. De ettől még nem vetem el az ötletet. – Jó, majd egyeztetünk – felelem végül. Hisz most rögtön úgysem tudunk együtt zenélni, na meg erre a dologra még fel kell készülnöm lelkileg.
- Szia Hunor! Most már akkor tudom hol keresselek majd, meg hogy  - mosolygok rá a bemutatkozása után. A teljes nevem ugyan nem mondom el neki, hisz azt már tudja, de azért egy apróságot megemlítek neki. – Szólíts amúgy nyugodtan Lau-nak És köszönöm szépen még egyszer a dalt, meg kitartást neked az órádhoz – búcsúzom el a fiútól, miközben megkaparintom az üres poharát. – Ja, és a ház vendége voltál – teszem még hozzá, még mielőtt megkérdezi, hogy mennyivel tartozik a narancsléért. Semmivel, ez a minimum, amiért vállalta, hogy ilyen kínos helyzetbe hozza magát, na meg engem. De tök jól sült el, szerintem legalábbis. Megvárom amíg összeszedelőzködik és csak az után lépek el az asztaltól, hogy visszavigyem a poharat a pulthoz, és folytatom a munkát.