Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Elképesztő, hogy repül az idő. És most nem csupán arra gondolok, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a novembert is, hanem inkább arra, hogy már több mint egy hónapja dolgozom a pizzériában. Vagyis lassan meglesz az kettő is. Már olyan szinten beleszoktam ebbe, hogy sokszor észre se veszem hogy milyen gyorsan telik az idő a műszakomban. Mint például most azt sikerült elfelejtenem, hogy kimenjek szünetre. Korgó gyomorral intek a másik lánynak, hogy pár percre hátra ugrom, amíg bekapok pár falatot.
Mielőtt azonban ezt megtehettem volna, összetalálkoztam a tulajjal egy kellemes ám elgondolkodtató csevejre, majd mindenki ment tovább a dolgára. Végül pár kekszet majszolok csak el, aztán már sietek is vissza a vendégtérbe. Hamarosan lejár a műszakom, és azt beszéltük meg Thomasszal, hogy beugrik amikorra végzek. Amúgy is szokott ilyet csinálni, de ilyenkor, amikor éjszaka a kastély folyosóit rójja, akkor meg pláne. Igyekszem a vendégekre koncentrálni, és nem az ajtó felé pislogni, arra várva, hogy mikor látom meg a torzonborz buksiját.
Az utolsó asztalomhoz lépek, figyelmesen hallgatom az óhajokat, sóhajokat, és határozottan biccentek mielőtt otthagyom őket. Már nincs szükségem noteszra, meg tudok jegyezni ennyit. A pultnál aztán elmondom a megfelelő asztalszámot viselő kukoricajancsinak a rendelést, ami továbbítódik a konyha felé. Már egy csomószor végighallgattam hogy működik ez, de még most se sikerült megjegyezni. A lényeg, hogy hátamat a pultnak támasztva figyelem az embereket, várva, hogy elkészüljön a rendelés, vagy hogy valaki jelezzen. Vagy hogy valaki betoppanjon.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782000#post782000][b]Juhász Laura - 2019.11.27. 22:24[/b][/url]

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Bocsánatkérően nézek rá, amikor apró grimaszt vág. Sajnálom, hogy ennyire fogalmam sincs, mit kéne most tenni. Nekem az tökéletesen megfelelő most, hogy itt van velem, mellettem. Az, hogy megkérdez az jó egyébként, mármint jól is esik. Csak tényleg nem tudom. Most ha kerek perec kijelentené, hogy legyaloglunk Kanadáig, hát egy zokszó nélkül kelnék fel és indulnék el vele. És valószínűleg pár perc séta után összeesnék, de az már más kérdés.
Bólogatok csupán, amikor egyet ért. Oké, akkor át kéne öltöznöm. És nem, jelenleg ezt sem tudom, hogy szeretném-e. Össze kell majd szednem a cuccaimat, mielőtt elmegyünk innen, ez biztos. Kabátot is vennem kell, mert megfázom, ez is biztos.
- Rendben – sóhajtok megkönnyebbülten. Döntött, hál istennek. És tessék már az is meg van, hogy akkor kaját is rendelünk. Meg is keresem tekintetemmel az esti műszakos leányzót, aki kicsit furcsán pislog ránk. Nem igazán érti, hogy miért vagyok még mindig itt a felszolgáló ruhámban. Ő ugye nem tudja, hogy mi történt.
- Én nem vagyok éhes. De rendelj nyugodtan, amit gondolsz, majd megpróbálok pár falatot legyűrni – szedem kicsit jobban össze magam. Az édesség sem hozott különösebben lázba, bár lehet, hogy csak előttem kéne lennie és az első falatot kéne elmajszolnom és már habzsolnám is be. Valószínűleg.
– Szerintem addig én átöltözöm – teszem hozzá, majd lassan, megfontoltan, két kézzel az asztalba kapaszkodva felállok. Biztos, ami biztos kapaszkodok, hátha megszédülnék. Egyelőre nincsen gond, így bíztatóan rámosolygok Thomasra, majd elindulok hátra, ahova a vendégek nem jöhetnek be. Nem vártam meg, amíg odaér a kolleganő, hogy rendeljünk. Nem tudnék dönteni úgy sem. Inkább szépen lassan elcsoszogok a szekrényemig, és remegő kézzel kezdek el átöltözni. Majd inkább leülök és kifújom magam. Előrébb csúszok a padon és homlokomat a hideg, fém öltözőszekrénynek nyomom, hogy elmúljon a szédülés. Tényleg kell valami cukros vagy sós vagy akármi. Pár perc ücsörgés után bevillan egy dolog, amit lenne kedvem enni: levest. Sima, egyszerű levest. Kár, hogy azt itt nem lehet kapni, na de majd otthon! Pár perc ücsörgés után felkelek és folytatom az öltözést, majd ugyanolyan lassan megyek vissza az asztalunkhoz, ahogy eljöttem onnan. Táskám, kabátom a karomon átvetve hozom, ma már nem megyek hátra az is biztos. Talán nem vagyok sápadtabb, mint az imént voltam, de az biztos, hogy a mosolyom az kezd erősödni. Jó ötlet volt ez az átöltözés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782094#post782094][b]Thomas Middleton - 2019.11.29. 22:03[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #omnomnomnomGIF


Már megint el kell húznom a számat. Ő nem akar enni. Az pedig így nem lesz jó. Vonásaim enyhülnek picit, amikor megígéri, hogy azért vesz majd magához valamit, valamennyit. Mikor elkezd felkelni, felállok én is. Hiszen nem itt fogok ülni, nem ide kérem a kaját. Figyelem őt, hogyan boldogul. A mosolyára visszamosolygok és nézek is még utána, ahogy elsétál. Részemről meg visszatérek az asztalomhoz az ablak mellett. Leadom a rendelést, saját feltétes pizzákat kérek most és csak kisebbeket. Mindkettőnknek, amiket tudom, hogy szeretünk. Mármint én magamról persze, hogy tudom, de remélem, barátnőmét is jól lövöm be.
Egy sóhajjal kinézek az esti utcára, amelyen kedvesen világlanak a lámpások, a kirakatok és vendéglátó helyek fényei. Némi gondolattalanság után visszakúsznak belém az elmúlt percek eseményei és kicsit búsan pislogok tovább kifelé. Hiába Lau bíztató szavai és az, hogy nem haragszik rám, mégis kellemetlenül érzem magam az egész miatt. Nem ez az első eset, csak eddig apróbb dolgok voltak, amik aztán nem hagytak nyugodni. Ez most nagy volt. Mindegy, próbálom elhessegetni. Változtatni úgysem tudok ezen, gondolom. Vagy igen? Lehet, beszélgetek Rileyval kicsit erről majd.
Ahogy körbenézek a pizzériában, rögtön észreveszem a közeledő lányt. Szelíden rámosolygok és ahogy odaér hozzám, felállok. Végigpillantok rajta és vele együtt ülök vissza, tájékoztatva róla, hogy mit kértem neki.
- Úgy hallottam, idén később nyit a korcsolyapálya. Meg a karácsonyi vásár is. De nem sokkal. Mehetünk majd megint - mesélek neki pár dolgot, amiket megtudtam, amikor Edictumhoz szedtük össze az anyagokat, híreket a következő számhoz. Ezt is nagyon szeretem ebben a feladatban, hogy elég tájékozott vagyok tőle, ami egyébként biztos nem lennék.
- Tavaly is milyen jó volt - emlékszem vissza rá boldogan csillogó szemekkel. Ha az emlékezetem nem csal, ott kezdtünk ténylegesen közel kerülni egymáshoz. Előtte éppen csak köszönőviszonyban voltunk. Picit elábrázndozok, amiből az érkező vacsoránk zökkent ki. Megköszönöm Lau kolléganőjének és állhatunk neki. Az imádság elmarad, mint nyilvános helyeken mindig. Kézzel veselkedem neki a szeleteknek, most ilyen kedvem van, nem evőeszközös.
- Mmm, olyan finomakat csináltok - szól eképpen szakértő kritikám, mintha legalábbis minden egyes alkalmazott együtt készítette volna ezt a pizzát is, amit éppen nyomok magamba. Elég sok zöldséget kértem rá, tiszta frissnek érzem. - El kell hozzam apát ide egyszer - rázom a fejem elismerően, bűvölve a kezemben fogott szeletet, és egyáltalán fel sem tűnik, mit mondtam. - Odalenne érte. Szerintem nem járt még itt - csacsogok tovább, körbenézve és már harapok is ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782095#post782095][b]Juhász Laura - 2019.11.29. 22:37[/b][/url]

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este | o
 

Amikor már odaérek hozzá jövök rá, hogy ez nem is az asztal, ahonnan elindultam átöltözni. Jól megfigyeltem a dolgokat én is, de talán elnézhető ez most nekem. A lényeg, hogy a barátomhoz megyek vissza, oda ahol éppen ő van. Valószínűleg ha a pultnál ácsorgott volna, akkor oda mentem volna.
Kissé elgyötört tekintetembe melegség költözik, ahogy meglátom az udvarias gesztust, meg úgy eleve őt és szinte megkönnyebbülten ülök le. Hálásan bólogatok csupán amikor megtudom, hogy miket rendelt, szerencsére tényleg nem várt meg ezzel. Azt ugyan még nem tudom, hogy mennyit fogok enni de pár falat talán lemegy.
- Tényleg? Az klassz. Mármint, hogy lesz idén is – bólogatok egy pillanatra elcsodálkozva, hogy ezt meg vajon honnan tudja a barátom. Aztán persze rájövök a dologra és meg is csóválom a fejemet egy picit. – És nem gond, hogy csak így elhinti ezeket az információkat a főszerkesztő úr?
Persze csak viccelődöm, igaz picit nehéz eltalálnom a megfelelő hangsúlyt hozzá, de láthatja rajtam hogyan is értem, amit mondok. Nyilván nem mondaná el, ha akkora nagy titok lenne. A tavalyi vásár pedig bennem is előhív pár emléket, a közös gesztenyemajszolást, a fagyöngyös témát, hogy Benito ott találkozott először a fiúval és zárta a szívébe azonnal. Hogy ott értem először hozzá, megböktem majd megfogtam a kezét és úgy húztam végig a fél falun.  Sok szép emlék.
- Nagyon jó volt, már várom, hogy megint menjünk. Emlékszel amikor Mikulássá változtattalak és csak ho-hoztál? – felelem vidáman, majd elhallgatok ahogy megérkezik a pizza. Még kérek a lánytól egy hideg őszilevet is, azt most így szívesen innék. Majd figyelem, ahogy Thomas nekilát. Majd megérkezik az italom és aprót kortyolok belőle.
- Köszönjük, majd átadom a szakácsnak a dícséretet – biccentek egyet, és valóban így is fogok tenni. Mindig jó azt hallani, ha ízleteset alkot az ember. Panasz az nem is nagyon szokott lenni rá, de sebaj. Lepiszkálok egy brokkolit a pizzám tetejéről, forgatom a kezemben, majd már éppen a számhoz emelném, amikor megállok a mozdulatban. Apát?
- Jó ötlet, szerintem is ízlenének neki a pizzáink. Majd szólj, hogy mikor jöttök Apukáddal – felelem egy kis fáziskéséssel hiszen kissé megdöbbentem. Még sose hivatkozott Liam bácsira úgy, mint az apukájára. Én magamban rengetegszer, de kimondani sose mondta így ki előtte. Most teljesen természetesen mondtam ki ezt a szót, mintha mindig is így neveztük volna, majd térek is rá a következő kérdésemre. – Melyik a jobb amúgy? Ez, vagy az a pizza, amit a ’jó’ helyről szokott vinni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782098#post782098][b]Thomas Middleton - 2019.11.29. 23:01[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #whatdidijustGIF


Amikor a pultnál kell állnom, mindig olthatatlan vágyat érzek, hogy valami menő pózban tegyem. Néha próbálkozom is, és ugyan fogalmam sincs, milyen szokott lenni a végeredmény, de a lényeg, hogy jól érzem magam olyankor. Na ez csak eszembe jutott.
- Nem - vigyorodom el szélesen a főszerkesztő úri önmagamnak feltett kérdésre. - Ezek nyilvános infók, csak még kevés helyen találkozni velük. De mi elvisszük a híreket a kedves olvasóknak - adom elő megemelt szemöldökkel, egyenes tartással megnyerő szövegemet, mosolyogva.
- Jesszus, azt el is felejtettem - pislogok pár nagyot, széttárva a kezeimet. Derűs tekintetem elüvegesedik kicsit, ahogy felidézem ezt is. Ajj, tök jó volt az egész. Az is. Mint a közös élményeink általában. Még akkor is be-bevillan pár kép, mikor már jóízűen falatozok, de ezek már csak ilyen helyesen lebegnek elém néha, nem rabolnak el.
Most rajtam a sor, hogy megakadjak az evésben. Apukámmal? Rögtön melegség járja át mindenemet erre a szóra és egyszerre izgatottá is leszek. Ez most hogy? Aztán valahogy bevillan, mit mondtam. Komolyan csak így? Ajkaim eltárva, a fél szelet pizzám félig elemelve a tányérról és csak nézek ki a fejemből.
- T-tessék? Bocsánat... Mit mondtál? - pislogok sűrűn, ahogy rájövök, hogy a barátnőm beszélt hozzám. Kérdezett valamit. Lerakom aztán gyorsan a pizzám és megtörlöm a kezem, a tányéromra pislogva, felbolydultan. Veszek egy mély levegőt, és a szőkeségre nézek.
- Lau, a hétvégén... történt valami - jelentem be és nyelek egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782099#post782099][b]Juhász Laura - 2019.11.29. 23:21[/b][/url]

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

- Az újság megjelenése előtt jelen esetben – teszem hozzá ártatlanul. Amúgy klassz kis szöveg volt, és  örülök neki, hogy tényleg értette a furcsán előadott poénkodásomat. Hiába, azért még nem vagyok teljesen helyrejőve. Időről időre megjelenik a tekintetemben valamiféle fáradt levertség. Nem vészes a dolog, majd kialszom ezt a megrázkódtatást.
- Pedig még tapogattam is a szakálladat – és közöltem hogy még úgy is jól néz ki. Ó igen, én jól emlékszem ezekre az apróságokra. Meg arra, hogy tényleg elképesztően jól éreztem magam akkor. Felszabadult voltam és egy pillanatig sem elemezgettem a mozdulatait, a mimikáját, hogy mit fog tenni. Életemben először. Még jó, hogy belém ivódott a részletek többsége.
Rögtön észreveszem, ahogy félbehagyja az evést és csak pislog rám nagy szemekkel. Rosszat mondtam talán? Az apuka szó az olyan kedvesen hangzik, sokkal kedvesebben, mint az apáddal. Édesapjának is hívhattam volna, még az is egész kellemesen cseng, de nem tudom, hogy nem venné-e ki magát rosszul ez a szó. Mondjuk az apuddal is jó tudna lenni. Vagy … nekem inkább továbbra is Liam bácsinak kéne őt hívnom így magunk között?
- Mindegy, nem fontos – motyogom gyorsan a visszakérdezésére válaszként. Igazából teljesen lényegtelen most a pizzás téma, amit felvetettem. Gondoltam simán társalgunk tovább. Úgy tűnik, hogy még sem. Egy gyanú kezd el ébredni bennem, hogy talán nem is szándékosan hívta így. Akkor viszont lehet, hogy most kínosan érzi magát. A fenébe, ezt jól megcsináltam akkor. Visszaejtem a brokkolit a tányéromra, ahogy gombóc szorongatja a torkomat, legalábbis úgy érzem. Az evés még annyira nem jöhet most szóba, mint eddig.
- I-i-igen? – kérdezem óvatosan, bár kíváncsian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782125#post782125][b]Thomas Middleton - 2019.12.01. 00:47[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az jó, ha nem fontos. Az nagyon jó, mert lehet, hogy másodszorra se tudnék rá figyelni, vagy ha mégis, felfogni, vagy ha azt is, felelni. Úgyhogy a barátnőm engedelmével hagyom elúszni ezt most, hiszen már egészen máshol járok.
- Mentem edzeni az An Dojoba szombaton. Liam bácsi már ott volt, mert ő előbb lement. Az előtérben várt rám... és... de bocs, ezek nem annyira érdekesek - akadok meg és vigyorodom el zavaromban, ahogy rájövök, mennyi fölösleges dolgot hordok itt össze. Nem akartam én mindent elmesélni. Jó, hogy azt nem mondom el, hánykor értem oda és milyen ruhában voltam.
- Ami történt, az az, hogy kapott egy levelet, amit odaadott nekem, hogy elolvassam és a levélben az volt, hogy... szóval az arról szólt, hogy... - hebegem, a pizzámra pislogva. Már amennyi még van belőle. Ujjbegyeimmel egyszerre kopogtatok a tányér mellett.- A Minisztérium értesítette, hogy elfogadták a kérelmét, így... már nem csak a gyámom. Örökbe fogadott - bontom ki a lényeget, valami fura, lebegős hangon, mintha közben próbálnám a víz felszíne felett tartani a fejemet. Mintha csak annyi időm lenne, hogy ezt elmondjam. De elmondtam. - A fia vagyok. Hivatalosan - teszem hozzá, bólogatva, majd összeszorítom lebiggyedni készülő számat és elnézek az utca felé. Belülről harapdálom kicsit ajkamat, odabent remegni kezdve és összpontosítva, hogy ne sírjam el magam. Könnycsatornáim vadul dübörögnek, kezeim az asztalon ökölbe szorítva. Én azt hittem pedig, hogy kipityeregtem már magam a hétvégén emiatt éjjel az ágyamban, a párnámat szorongatva boldogan. Hát tévedtem. Tény, nem mondtam még ki eddig. Nem meséltem még el senkinek. Úgyhogy, amilyen törékeny most az, ahogy tartom magam, már biztos nem teszem hozzá a nyilvánvalót, ami pedig eredetileg a nyelvemen volt. Azt, hogy ő ki nekem. Dehát az imént már kimondtm úgyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782159#post782159][b]Juhász Laura - 2019.12.01. 18:41[/b][/url]

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Jaj dehogy fontos, az sokkal fontosabb, amit most mondani készül. Fogalmam sincs, hogy miről lehet szó, azon kívül hogy valami nagy, valami komoly. És hogy nem tudok leolvasni az arcáról semmit, így inkább óvatosan jelzem azt, hogy figyelek. Valóban így is teszek. A brokkolit már rég elfelejtettem, felkönyökölök az asztalra, ujjaimat összefűzöm, arcomat nekitámasztom, és egy pillanatra sem vonom el a tekintetem tőle.
Aprókat biccentek jelzésként, hogy értem, amit eddig mond. Majd gyorsan megrázom a fejemet, nem annyira azért, hogy nincsen semmi baj, hanem azért, mert érdekesek. Engem legalábbis érdekelnek, mert már meg is jelent a lelki szemeim előtt a dolog. Szóval ha végigmondaná, hogy ki milyen ruhában volt, ki mikor hol ült vagy állt és mit hadonászott össze, nos az is érdekelne. De nem szakítom félbe holmi közbekotyogásokkal, teljesen lényegtelen most az, hogy mit tartok én érdekesnek, és mit ő. De amúgy felvezetésnek is tökéletesen megfelelő volt, nem rögtön a közepébe vágott. Azt most teszi.
Felkapom a fejemet és egy halk nyikkanás hagyja el a számat, amikor elmondja hogy örökbe fogadta Liam bácsi. Aki már nem is Liam bácsi neki. Szemeimet örömkönnyek lepik el hiszen ez valóban nagy dolog, és pontosan tudom, hogy mekkora szó. Így is az apja volt neki a férfi, de most ugye hivatalossá vált, így az egész világ számára világossá válik a dolog. Nahát! Nem is tudtam róla, hogy egyáltalán tervezgeti az örökbefogadást, ami ugye egyáltalán nem probléma, sőt, így még nagyobb a meglepetés, váratlanabb, magával ragadóbb.
- Thomas, hiszen ez fantasztikus! – mondom kissé remegő hangon, egyrészt a meghatottságtól, másrészt meg mert próbálom visszafogni, hogy ne denevérhangon visítsak, vagy túl hangosan. Vetek egy pillantást a tükörképére, ami megerősíti a gyanúmat, hogy mennyire nagyon mélyen érinti az is, ahogy ezt most elmeséli nekem. Gyorsan megtörlöm a kezeimet, majd az övéire helyezem azokat egy picit rá is szorítok. Szaporán pislogok, így sikerül szárazabbá varázsolnom a szemeimet, ám még mindig csupa libabőr vagyok a pompás hírtől. – Gratulálok! Mindkettőtöknek! Ez … istenem! Ez … egyszerűen … awesome! – lelkendezek tovább, eljutva arra a pontra, amikor az amúgy a nagyon is gyönyörű és kifejező anyanyelvem már kevésnek bizonyul az érzéseim leírására. Valahogy ez a szó sokkal inkább megfelelőbbnek tűnik most, vagy legalábbis közelebb áll ahhoz, amit érzek. És nem, szó szerint lefordítva nem ugyanaz a dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782192#post782192][b]Thomas Middleton - 2019.12.02. 02:27[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az, hogy kimondtam, és az, hogy látom a barátnőm szemében azt a bizonyos csillogást, ami ugyanaz a fény, ami bennem van, amióta csak elolvastam a hírt, nos... ezek adnak új táptalajt, előhívják megrendültségemet. Ám ez egyértelműen a csodálatos fajta.
Végre kiengedem ökleimet a szorításból, ahogy a lány hozzámér. Visszafogok a kezére és ránézek újra, csak nem bírok túl soká. Inkább ide-oda jár tekintetem. Túl erős minden. Árvaházban nőttem ugyan, nem tartoztam azok közé a gyerekek közé, akik állandóan azért morognak, hogy nem őket vitte magával most sem egy házaspár; sem azok közé, akik folyton álomba sírták magukat, család után vágyódva. Mindigis azt szerettem igazán, amit éppen megélhettem, nem azt, ami már rég elmúlt, vagy ami majd esetleg, talán lehet. Viszont a szívem mélyén nagyon sok mindenre vágytam mindigis. Természetesen. Azonban ritkán találnak rám ezek az érzések, túlságosan lefoglal a jelen. Ám, amikor hirtelen valóság lesz az, amit addig végig csak reméltem, az... elsöprő erejű. A legapróbb dolgok is nevetségesen nagy hatással képesek lenni rám, úgyhogy, amit ez tesz velem most, arra szavaim is alig vannak. Szép történet, hogy egy otthonban nevelkedett fiú családot kap. Igen, ez másoknak csak egy történet. Aki nem élte át, nem tudhatja, mit jelent. Ahogy persze mindennel így van. De nem baj, nem is kell tudniuk. Elég, hogy én tudom. Érzem minden porcikámban. Ráadásul a család, ami rám talált, olyan csodálatos, amit én soha elképzelni se lettem volna képes. A család, aki rám talált. Aki zokszó nélkül magához vett, feladva független agglegény mindennapjait és akivel valószínűleg pillanatok alatt szerettük meg egymást ott a palacsintázóban. Én biztosan. Teljesen óvatlanul, kiszolgáltatottan zártam a szívembe rögtön és azóta ki sem engedtem. Soha nem is fogom.
Kissé ügyetlenül visszaveszem a pizzaszeletem a kezembe és eszegetek tovább. Nagyon lassan, apró falatokban, összeszorult torokkal. Dehát beszélni tényleg nem tudok. Elújságoltam, amit szerettem volna, viszont nem állok készen erről hosszabban beszélgetni. Különösen nem így egy étteremben. Majd, valamikor, kettesben, nyugiban. Remélem, tudja azért Lau, milyen jól esik nekem, hogy ténylegesen átérzi és velem örül, még ha most képtelen is vagyok ezt kimutatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782221#post782221][b]Juhász Laura - 2019.12.02. 20:28[/b][/url]

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Mint mindig, most is vele együtt örülök, és mint oly gyakran most is ösztönösen jön az, hogy valamiféle fizikai kontaktussal is kifejezzem magam. Látom mit jelent neki mindez, érzem, tudom. Mint ahogy azt is, hogy mennyire tartja magát. Ha nem itt lennénk, akkor más lenne a helyzet, akkor nem szorítaná olyan erővel az ökleit, hogy elfehéredjenek. Nem vagyok tudatában annak, hogy azzal, hogy megfogom a kezét tulajdonképpen azt igyekszem elérni, hogy felengedjen egy kicsit.  Ami meg is történik, már az én kezemet fogja, és nem kifelé néz, hanem össze-vissza.
Azt mondtam, hogy tudom mit jelent neki mindez … oké, ez nyilván nem teljesen igaz. Hiszen, nem tudom milyen lehetett ott felnőni. És ha én is ilyen helyen éltem volna, sem tudnám pontosan, mert ő teljesen másképp éli meg a dolgokat, mint én. Nagyon másképp. De azt, hogy mennyire megrendítő ez neki, és mennyire magával ragadó az, hogy Liam bácsi most már hivatalosan is az apukája, na ezt értem és tudom. A múltról pedig nem fogom kérdezgetni a fiút, nem lenne értelme.
Amint újra az evésre koncentrál elkönyvelem magamban a tényt, hogy egyelőre lezártuk ezt a témát. Igen, egyelőre, ebben biztos vagyok. Követem hát a példáját, és bár kedvetlenül de elmajszolom azt a brokkolit, amit már korábban is kiszemeltem. Finom, azzal nincsen baj, de úgy érzem, mintha nem is lenne gyomrom. Majszolgatok tovább, de talán ha a negyedét bírom legyűrni az egész szeletnek. El is tolom utána a tányért, és inkább iszogatom az üdítőmet, időnként rá-rámosolyogva a fiúra. Mások biztos azt mondanák, hogy nem mutatja ki azt a bizonyos jóleső érzést, én azonban nem így látom. Kimutatja ő, csak tudni kell, mikre kell figyelni.
- Kérünk esetleg valami édességet? Vagy jól laktál? – kérdezem meg egy idő után. Én, aki a pizzájából se evett túl sokat. De, ettem! Senki nem mondhatja, hogy nem ettem. Viszont annyira eseménydús volt ez az óra? Fél óra? Több óra? Egek, azt se tudom, hogy mennyi ideje vagyunk itt, na mindegy is…szóval sok minden történt, és igen is hogy megérdemlünk valamiféle nasst. Ünneplésként vagy energianyerési célból, vagy csak mert szeretjük. – A pizzám maradékát majd hazaviszem, később biztos el fog fogyni – teszem még azért hozzá miközben a két kezem között forgatom az üres poharamat. Tekintetemmel megkeresem a kolleganőmet, ha valami finomságot nem is, de innivalót még biztos, hogy fogok rendelni mielőtt megyünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782230#post782230][b]Thomas Middleton - 2019.12.03. 00:50[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782262#post782262][b]Juhász Laura - 2019.12.03. 19:45[/b][/url]

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az édességötlet telitalálat volt, Thomas rögtön rá is harap. Szapora bólogatásba kezdek, a sajttorta felezés nagyon jól hangzik, úgyhogy amikor ideér a pincérlány már ki is kérem a finomságot. Elbambulva szemlélem a kinti fényeket, dekorációkat, ugyanis általában nem szoktam nézegetni őket. Amíg melózom ugye nem sok időm van kifelé bámulni. Utána meg megyek haza vagy vissza a kastélyba őrjáratozni, nem nagyon szoktam ráérni. Mindig eltervezem, hogy na majd jól körbejárom a falut, komótosan megszemlélek mindent, de arra jutok általában, hogy még bőven ráérek. Később sokkal több dekoráció lesz, majd inkább akkor. Vagy, lehet hogy akkor is kéne és most is? Hm, na ezen majd még töprengek, egyelőre marad a sokféle szín nézegetése az ablakon át.
Csodálkozva fordulok vissza Thomashoz, nem igazán értem, hogy mire fel ez a nagy kotorászás. Mert mire ránézek, addigra már kutakodik, szóval nem sokáig kell azon tanakodnom, hogy mi az Ó tárgya, meg hogy mit csinál. Felvonom a szemöldökömet, amikor kijelenti, hogy a rejtélyes tárgy hol lapul, oda is pillantok én is, na nem mintha bármi különöset felfedeznék a kabáton.
-  Takaródóig biztosan. A baglyok alapvetően éjszakai állatok, fenn lesznek. És nem zárják a bagolyházat. De mivel prefektus vagy és ma őrjáratozol, így takarodó után is mehetsz – felelek a kérdésre. Kicsit csodálkozom ezen amúgy, mert hiszen miért ne lehetne bemenni? Oda bármikor, bárki bemehet, napközben ugyebár. Nem meglepő módon kizáró okként rögtön az jutott az eszembe, hogy vajon zavarja-e majd az állatokat. Mert ugye sokan közülük nappal is dolgozik, igaz hogy amint végeznek a kézbesítéssel elvonulnak aludni, amíg valaki ki nem választja őket egy újabb fuvarra. Kifejteném még azt is, hogy még ha nem is azon a szakaszon ügyel is felmehet oda, nem fognak szólni érte se a tanárok, se a többi prefi, tehát bajba sem kerül érte, de idáig már nem jutok el. Megérkezik ugyanis a desszert, és az üdítőm. Azonnal a kezem közé kaparintom a poharat és nagyokat kortyolok belőle. Csak ez után ragadok villát, hogy egy kis falatnyi sütit szerezzek.
- A Mi … mi? – hökkenek meg nagyokat pislogva. A Mikulásnak? Hát ezt, most mégis … ó. Már emlékszem, beszélgettünk ilyesmikről, hogy ki mikor jön, meg ki mibe hisz és ilyenek. Oké, már értem.
– Öhm … - kezdek bele, viszont ezen gondolkodnom kell. Kislány koromban írtam utoljára a Mikulásnak. Vagyis hát inkább rajzoltunk neki az iskolában. Meg ugye volt a tipikus ülj az ölébe és súgd a fülébe dolog, ami nem meglepő módon nálam kimaradt. – Én semmikor, nem … nem szoktam kérni semmit sem  - mert miért is tettem volna? Ha valamire nagyon szükségem volt, akkor általában x idő után megvettem, extra kívánságaim sose voltak. – De ha jól emlékszem akkor talán november végefelé volt mindig ez a projekt a suliba, hogy írjunk a Mikulásnak,meg rajzoljuk le, hogy mit szeretnénk. Ti mikor szoktatok? Szerinted tényleg kell írni neki? Mármint, nem tudja ő, hogy ki mit szeretne? – ha azt tudja, hogy ki volt jó meg rossz gyerek, akkor ezt is tudnia kellene nem? Érdekes, eddig ezen sose gondolkoztam el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782294#post782294][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 00:50[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782350#post782350][b]Juhász Laura - 2019.12.04. 17:54[/b][/url]

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Én se vagyok profi levélfeladásban, nem járok rendszeresen fel a baglyokhoz, vagy legalábbis nem emiatt. A lényeg a lényeg, hogy nem írok én senkinek se. Mármint iskolán kívülieknek, mert ugye volt már bagollyal küldtem üzenetet diákoknak. De egyszerűbb egy sms-t elküldeni, vagy akár Sutrát is. Igaz, ő limitált üzemmódban működik, Thomason kívül máshoz még nem is irányítottam el. Viszont ettől függetlenül tudom mi a rend odafenn a tollasoknál, hogy működik a dolog. Néha csak úgy felmegyek, amikor ráérek, viszek nekik csemegét, meg figyelem ahogy tollászkodnak, alszanak, valami. Cukik. A baglyok cukik.
A feleletem után eljutok odáig én is hogy megkóstoljam egyáltalán az édességet, és már az első falat megízlelése után elégedett mosolyra húzódik a szám. Ez egy szuper ötlet volt. A pizzával ellentétben ebből azért eszegetek rendesen. Bár csak lassan, mert nem szeretném ha rosszul lennék a hirtelen sok kajától. Falatozás közben hallgatom a barátom szavait, ritkán idézi fel az otthoni dolgokat. És még annál is ritkábbak az ilyen kis aranyos emlékek.
- … de könnyebb neki, ha van egy lista – bólintok miközben befejezem a félbehagyott mondatot úgy, ahogy szerintem igaz. A listát nem is kérdőjelezem meg, az elvileg amúgy is csak arról szól, hogy ki jó meg rossz, hogy ki kap ajándékot meg ki nem. Az nincs rajta, hogy milyen ajándékot, vagy igen? De most komolyan, miért kell megtanulni lépésről lépésre egy költő napját, ahelyett, hogy inkább erről elmélkednének a sulikban? Picit megakadok az evésben, egyrészt mert eltöprengek ezeken, másrészt meg nem is bírok többet enni. A fél sajttorta felénél, szép teljesítmény.
- Nem? Ó, értem. És … miket írsz neki? – érdeklődöm csodálkozva, majd rögtön megrázom a fejemet. – Bocsi, ez … ez nem tartozik rám. Ez csak Rá meg Rád tartozik – visszakozom rögtön mosolyogva. Kérhettem volna azt is ennyi erővel, hogy azt árulja el mit kíván amikor elfújja a gyertyák a szülinapi tortáján. Őt ismerve biztos kedves meg aranyos dolgokat, udvariasan kifejezi például abbéli reményét, hogy jól érzi magát a pirosruhás uraság, hogy sikerült kipihennie a tavalyi év fáradalmait, megköszön neki mindent, amit hozott meg ilyesmik. Csak tipp.
Bekapok még egy kis falatot, majd messzebb tolom a tányért tőlem, jelezve, hogy én részemről befejeztem a sütifogyasztást. Egy ideig még forgatom a számban a villát miközben a vonásaim töprengőből gondterheltté válnak.
- Én ezt nem értem. Nálatok a Mikulás hozza az ajándékot, meg sok más helyen is. Neki írtok hát levelet. De … nálunk a Jézuska hozza – összeráncolom a homlokom, ahogy lassan elgondolkodva ejtem ki a szavakat. – Mi miért a Mikulásnak írunk akkor és miért nem a Jézuskának? Ez így … nem oké. Furcsa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782405#post782405][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 21:47[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #letterbusinessGIF


Olykor én is benézek ám a baglyokhoz csak úgy. Főleg figyelni szoktam őket, ahogy röpdösnek vagy épp ücsörögnek a helyükön. Aztán persze megsimogatom őket, ha közel jönnek és kedvesen csipdesni kezdenek. Nade ennyit a tollas barátainkról. Elégedetten figyelem, ahogy barátnőm jóízűen falatozik az édességből. Helyes. Ez tesz neki igazán jót most.
- Nem, mert anno mondták is nekünk, hogy ne kérjünk ám nagy dolgokat, nem úgy megy, hogy mindent megkapunk; meg én amúgyis mindig örülök azoknak, amiket hoz - magyarázom meg, miért nem kívánságlistát küldök az Északi-sarkra. - Most meg alapvetően megvan mindenem - rántom meg vállam, mosolyogva. Nincsenek és soha nem is voltak hatalmas igényeim, és jelenleg bármit, amit szeretnék, csak kérnem kell Liam bácsitól vagy megvenni a zsebpénzemből. - Meg én szeretem, ha egyáltalán nem tudom, mi vár a fa alatt. Úgy az igazi a meglepetés - érkezik a harmadik ok. Aztán megrázom a fejem. Tökre nem baj, hogy ilyeneket kérdez. Szerintem ez nem olyan, mint a gyertyaelfújós dolog, hiszen itt tényleg nincsen szó kívánságokról, amik ne válnának valóra, ha elmondom.
- Nem a Jézuskának írtok karácsonykor? - kérdezek vissza szemöldökösszevonva. Mert oké, írnak a Télapónak novemberben, mielőtt jönne hozzájuk, viszont Szenteste előtt meg a Jézuskának külenek, nem?
- Hát... - kezdenék neki taglalni, miket szoktam írni neki, ám rögtön megakadok, mert olyan fura érzés lenne ezt most így elmesélni. Inkább kézbe veszem a pálcám és magamhoz invitozom a zsebemből a levelet. - Elolvashatod, ha szeretnéd. Sőt, igaziból megköszönném. Hátha valami nem érthető benne vagy ilyesmi - kérem is fel akkor már lektornak. Igazából a nevelőink mindig átnézték a leveleinket ilyen céllal. Azt már nekem nem kell tudnom, hogy egyrészt azt ellenőrizték, hogyan állunk a helyesírással, nyelvtannal, másrészt pedig kicsit jobban belénk láthattak ezáltal. Átnyújtom a még le nem zárt levelet barátnőmnek, a borítékon az akkurátus címzéssel, és amíg olvassa (ha olvassa), én elfalatozom a maradék sajttortát, ne maradjon már itt. Micsoda önfeláldozás! És inkább kifele nézelődöm az ablakon vagy éppen az étterem népét fürkészem, hogy ne zavarjam őt. KATT

Drága Mikulás, Köszönöm az ajándékokat, amiket tavaly hoztál, nagyon-nagyon tetszettek. Idén sem érkeztem kívánságlistával. Ugye ez tényleg nem baj? Röstelleném, ha megnehezíteném a munkátokat. Ezért is írtam most rá a borítékra, hogy "nem kívánságlista". Gondoltam, így nem okozok galibát a rendszerben. Remélem, hogy megfelel ez a módszer! Mindenem megvan, amit csak kérhetnék. Ha gondolod, nekem nyugodtan készülj kevesebb ajándékkal, és másoknak meg többel, amennyiben lehet ilyet. Csodálatos vagy és fantasztikus, amit csinálsz! Köszönöm neked és minden segítődnek, hogy rendületlenül örömöt hoztok a világba. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok! Szeretettel, Thomas Arthur Middleton

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782421#post782421][b]Juhász Laura - 2019.12.04. 22:27[/b][/url]

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az egy dolog, hogy mondták nekik, hogy csak apróságokat kérjenek. De ha nem mondták volna sem hiszem azt, hogy Thomas nagyon sok mindent kért volna. Szerintem nem változott volna semmi sem. Ezt a szerénységet meg már hallottam tőle, hogy megvan igazából mindene, sok cucca van, nem kell neki úgy igazán semmi sem. Vagy valami hasonlót mondott akkor is.
- Egyet értünk – felelem végül bólogatva. Az a jó, ha az ember nem tudja mit kap. Viszont most már pláne kezdek teljesen összezavarodni, hogy jött ez az írjuk meg a Mikulásnak amit szeretnénk dolog? Mármint nem most mint téma, hanem úgy egyáltalán, mikor meg miért alakult ki. És pompás, most már azt se tudom, hogy kinek írunk mi, magyarok.
- Öö. Ja, de – válaszolok, bár látszik rajtam hogy nem vagyok túl biztos ebben az egészben. Mikulás, Jézuska, csokit hoz, ajándékot hoz, ekkor jön, akkor jön. Áh, és még keverednek is a különféle kultúrák, a filmekben a Mikulás hozza az ajándékot és nekik írnak levelet, én meg már keverem a kettőt rendesen. A végén még teljesen lemondok a magyar hagyományokról ezen téren. Vagy nem tudom. – Bocsánat, kicsit én … - rázom meg a fejemet, nem találva a szót, hogy kicsit mi is vagyok. Legyintek egyet végül, úgyse fogok rájönni.
- Tényleg? Nem gond? – elcsodálkozom a felajánláson, sőt immáron kérésen, hogy olvassam el a levelét. Megilletődötten veszem hát át a borítékot, alaposan végigolvasva a címzést, majd óvatosan veszem ki belőle a levelet. Ez hatalmas nagy dolog ám, nem lehet csak úgy kapkodva elolvasni egy a Mikulásnak szóló levelet! Rápillantok a sajttortát eltüntető fiúra, majd belekezdek az olvasásba.
Már a legelejénél mosoly költözik az arcomra, tudtam én, hogy megköszöni a tavalyit. Aztán a mosoly elhalványul, ajkaim enyhén elnyílnak, hogy bezáródjanak és egy újabb kis mosolyra húzódjanak, szemeim csillogni kezdenek, mígnem alig bírom kibetűzni a végét a könnyeimen át. Istenem, hát hogy lehet ilyet írni?
- Ez … nagyon jó kis levél – véleményezem végül elfúló hangon szipogva. Szégyen, nem szégyen, de annyira végtelenül kedves ez a kis üzenet, hogy teljesen elérzékenyültem tőle. Gyorsan átolvasom még egyszer mielőtt visszanyújtanám a fiúnak, még mielőtt elmaszatolom véletlenül ezeket a kincset érő betűket, szavakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782436#post782436][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 23:01[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #littlebitconfusedGIF


Elmosolyodom. Akkor jól hittem, hogy ők a Jézuskának írnak. Kedvesen rázom meg aztán a fejemet. Megkavarodott csak, gondolom. Igazán semmi gond. Egyébként sem lenne az, most meg végképp érthető, ha picit zavart. Kimerítették a közelmúlt eseményei. Nyugodtan elolvashatja a levelemet. Nincsen benne egyáltalán semmi titkos vagy szigorúan bizalmas. Eleve nem tengek túl ilyenekből az életemben, a barátnőm előtt aztán még annyira sem.
Mialatt ő olvasgat, a sajttorta végleg elfogy. Megint hátradőlök egy szájtörlés után. Eközben belém furakszik egy megkönnyebbült gondolat amiatt, hogy milyen lazán elbeszélgettünk erről. Nem is volt bennem félsz, előállni ezzel. Pedig alapvetően van. Az egyik alkalommal ugyanis azért látták el a bajomat árvaházbéli társaim, mert hiszek a Mikulásban. Először csak nevettek rajtam, aztán elkezdték magyarázni, miért nincs semmi értelme ennek és miért lehetetlen, hogy valódi legyen. Azt mondták, ideje megtudnom, hogy nem létezik. Én meg mondtam nekik, hogy sajnálom, ha ők nem hisznek már benne, de ettől még létezik. Általában nem szájaltam vissza, ezúttal viszont kötelességemnek éreztem. Kaptam is érte. Ennek már sok éve, hitem viszont azóta is töretlen. Senki olyan nem állította még, hogy ne lenne Télapó, akinek adnék ennyire a szavára, és más módon sem bizonyosodott be nekem soha, hogy tévednék. Lehet, nem is tud bebizonyosodni. Lehet, mondhatna nekem bárki bármit. Lehet, soha nem fogok mást gondolni. Ami igazából rendben is van, hiszen a Mikulás létezik.
A lányra pillantok, ahogy megszólal. Ő... sír? Elkerekednek kissé a szemeim és csak figyelem őt, enyhén elnyílt ajkakkal, sűrűn dobogó szívvel.
- I-igen? - kérdezem, picit megkavarodottan. Mit csináljak most?
- Tényleg? Szívesen írnék még hosszabban, csak hát... nem akarom feltartani. Gondolom, ilyenkor főleg nincs túl sok ideje. Remélem, azért a lényeg benne van - mosolygok szégyellősen, miközben még mindig kissé tanácstalanul nézem Laut, visszavéve közben a levelet, vetve a borítékra egy pillantást. Talán olyasmit írtam, ami eszébe juttatott valamit? Mi lehet?
- Visszateszem - jelentem be, hova megyek és felkelek, odasétálok kabátomhoz és visszarakom zsebébe. Az nagy, abban nem gyűrődik össze. Ismét itt vagyok aztán barátnőmnél. Barátságos vonásokkal, ám fürkészőn lesve, jól van-e. És csak ekkor ugrik be, hogy talán egyszerűen csak meghatotta. Vonásaim ellágyulnak. Erről lehet szó?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782441#post782441][b]Juhász Laura - 2019.12.04. 23:41[/b][/url]

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Nem most először beszélgettünk erről, bár az erkélyen csak éppen, hogy megemlítettük ezt a van-e Mikulás vagy nincs dolgot. Gyerekkorban hiszünk benne, aztán azt mondják, hogy nincs. Vagy úgy vesszük észre, hogy nincs, mert … hát mindenféle miatt. Beöltözik egy rakás ember, lebuktatjuk a szüleinket, amint becsempészik az ajándékot meg hasonlók. De ettől még igen is létezhet, nem? Hiszen mugliként mást se hallottam, hogy nincsenek boszorkányok, varázslók, mágia, sárkányok, unikornisok és még sorolhatnám. És tessék, itt vagyok én, egy boszorkány, itt van ő, egy varázsló. Mágiát tanulunk és ó de még mennyire, hogy vannak sárkányok meg unikornisok. Jaj, kihagytam a vámpírokat és vérfarkasokat. Azok is vannak, vagyis ők. Szóval nekem mindenki azt mond amit akar, hogy mik nincsenek. Majd ha a saját szememmel győződök meg egy ilyenről, vagy találok rá bizonyítékot, na majd akkor elhiszem hogy valóban nincs az a dolog. Addig van és kész. Ha meg még sincs Télapó … hát mit árt az bárkinek is ha valaki mégis hisz benne? Nem hiszem, hogy Thomas ártana ezzel bárkinek is, sem azt hogy én ártanék. Úgyhogy én aztán biztosan nem fogom azt bizonygatni a fiúnak, hogy nem létező embernek akar levelet küldeni.
Igen, én sírok. Sírok, mert mélységesen meghatott ez a levél. Az persze nem jut eszembe, hogy meg is ijeszthetem ezzel szegényt, hiszen fogalma sincs, hogy mi üthetett belém. A hangja alapján eléggé tanácstalan. Visszanyújtom a levelet, majd gyorsan megtörlöm a szememet, hogy legalább tisztán lássak, aztán egy zsepit húzok elő a nadrágom zsebéből. Amíg ő visszateszi a borítékot a kabátba addig gyorsan megtörlöm az orromat is, majd miután leült felelek csak az elhangzottakra.
- Igen. Minden … minden benne van. Nagyon kedves levél, tetszeni fog neki. Sőt, szerintem meg fog hatódni ő is – mosolyodom el, miközben megerősítem a gyanúját. Igen, erről van szó. – Nem baj, hogy nem hosszabb, hidd el ez is elég.
Elpillantok a kabát felé, zavarban vagyok egy kicsit, hogy egy ilyen miatt kezdem el itatni az egereket, ráadásul tök nyilvánosan. De úgy tűnik ez a nap ilyen. Sokkot kapok, sírva fakadok, ó meghatódok azon, hogy Liam bácsi Thomas apukája ezentúl. Mi van még? Ennyi? Eseménydús egy este azt meg kell hagyni.
- Mindig elfelejtem, hogy két keresztneved van, furcsa látni – jut eszembe az aláírás a levél alján. Elég ritkán szembesülök ezzel a ténnyel, hiszen a mindennapokban nem úgy használja. Így olyan … hivatalos. Aztán beugrik még valami. – Ezek szerint akkor a neved nem fog változni? Vagy nem lehet választani, változtatni most hogy Liam bácsi hivatalosan is az apukád lett?
Sajnos fogalmam sincs, hogy mennek ezek a dolgok, remélem nem kérdezek túl nagy butaságot. Azt meg főleg remélem, hogy nem baj, hogy most ezt felhoztam. Ugye nem? Ezen morfondírozva kiiszom az üdítőmet és pillantok rá a falon lógó órára a pult mögött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782445#post782445][b]Thomas Middleton - 2019.12.05. 00:33[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #errorGIF


Ó, hála az égnek! Akkor nem szomorú vagy ilyesmi, pont ellenkezőleg. Megilletődött. Szívem tovább zakatol ugyanolyan lendülettel, viszont mostmár az örömtől. Akkor aztán különösen, mikor a lány azt mondja, szerinte ez a levél a Mikulásra is ilyen hatással lesz. Boldogságomat pedig ezzel már nehezen lehetne fokozni. Hihetetetlen jó érzés, hogy barátnőmet ennyire megérintette az írásom, hát még azt elképzelni, hogy a Télapó szemei is könnybelábadnak majd pirospozsgás arca felett, ha ezek a sorok elé kerülnek. Auguránt lehetne velem fogatni. Nem szoktam pedig arról fantáziálni, mit szól majd hozzá, hogyan fogadja. Elküldöm a levelet és kész. Elég maga a gondolat, hogy megtettem és majd eljut hozzá.
- Így szoktam neki aláírni. Gondolom, van pár Thomas Middleton - árulom el, hogy ezzel is energiát akarok spórolni neki. Oké, hogy a postacímem alapján beazonosíthat, de lehet, hogy egyszerűbb, ha már eleve a nevemről beugrik neki, pontosan melyik srác vagyok én.
Valóban eseménydús ez az este. Most is, miután percekig vidáman üldögéltem a szőkeséggel szemben, félig az Északi-sarkon járva, érkezik hirtelen egy jogos kérdés, amitől mosolyom elhalványul és nagyot nyelek, megfeszülve kicsit.
- Nem... n-nem beszéltünk még erről - felelem kicsit robot hangon. Legalábbis ugyanolyan egyszínűen, mint ahogy eddig én találkoztam ezeknek a géplényeknek a beszédével a filmekben. Zavartan elpillantok az ablak felé, az egekben száguldó pulzussal. Eszembe jutott már ez. Hogy vajon hogyan lesz. Viszont bácsikámmal... apával nem tárgyaltunk még róla.
- Úgy lesz, ahogy döntünk. Fe-felvehetem a nevét, de nem muszáj - próbálok tisztességes választ adni, miközben a tányér szélét piszkálom előttem. Tudom ezeket, hiszen az otthonban sok szó esett az örökbefogadás utáni életről. Konokul kifele kezdek nézni aztán az utcára, és minden erőmmel azon vagyok, hogy kiürítsem most a fejem. Hogy ne gondolkozzak most erről.
- Meglátjuk - erőltetek végül egy mosolyt magamra, visszanézve barátnőmre. Szemeimben ott a kérés, hogy erről ne beszélgessünk most tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782498#post782498][b]Juhász Laura - 2019.12.05. 19:25[/b][/url]

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Minden valamirevaló normális ember hasonlóan kellene, hogy reagáljon szerintem erre a levélre. Jó nem feltétlenül fakadna mindenki sírva, de hogy meghatná az, amit olvas, azt biztos. De hát persze a legtöbbek szerint nem is létezik a pirosruhás, úgyhogy mindegy is. A meghatottságomra pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy megnézhettem egyáltalán. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzem úgy, hogy ez hatalmas nagy megtiszteltetés, de mindenesetre mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy így történt.
- Lehetséges, hogy van. Bár talán nem olyan gyakori név, mint mondjuk egy Smith – azt már hozzá sem teszem, hogy szerintem ha csupán annyit írna, hogy Thomas, hát akkor is pontosan be lehetne azonosítani, hogy igen, ő az a srác. Ilyen fiú nincs még egy ezen a világon, sőt, az egész univerzumban. Multiverzumban. Úgyhogy nem hiszem, hogy össze lehetne keverni bárki mással.
Abba viszont hiába reménykedtem, hogy nem gond hogy felhoztam az örökbefogadás miatti névváltoztatás dolgát. Azonnal leszűröm a reakciójából, hogy de, az. Nem úgy baj, hogy ez ilyen kerülendő téma lenne, amiről soha de soha nem szabad beszélni. Úgy baj, hogy most még nem áll készen ezekről beszélgetni. És ahogy hallom, még Liam bácsival sem beszéltek róla.
- Bocsánat, hogy felhoztam, hiszen persze, ez még nagyon friss, ráértek megbeszélni meg eldönteni mindenfélét – felelem halkan úgy, hogy minden egyes kiejtett szóból érezni lehet, hogy tényleg mennyire sajnálom, hogy előrángattam ezt a témát. Még a vonásaim, testbeszédem is ezt tükrözi. Nem is mondok ez után semmit, várok, időt hagyok neki, hogy visszazökkenjen egy vidámabb útra. Viszonzom azt az erőltetett mosolyt, tekintetemben egyrészt megértés, másrészt pedig még mindig bocsánatkérés látható.
- Nincs kedved sétálni mielőtt visszamennél a kastélyba? Nem igazán volt még alkalmam megnézni a feldíszített kirakatokat – állok elő a javaslattal rápillantva az üres tányérra, meg pohárra előttünk. Meg az órára, hiszen még van egy kis időnk. Ez legalább egy jó ötlet tőlem, vidám karácsonyi fényeket, díszeket nézegetni csodaklassz dolog. Garantáltan hangulatjavító. Ha meg még kérek is elvitelre forró csokit, hát úgy meg még pláne. Thomasnak is tetszik az ötlet, így hamarosan le is adom a jelzést meg a rendelést a kolleganőmnek, a fizetés részét egy laza ’írd a számlámhoz’ mozzanattal rendezem le. Vagyis egész pontosan a fizetésemből fogják levonni, így szoktuk elszámolni, ha ezzel a módszerrel élünk. Meglátogatom még a mosdót, összekészülünk és magunk mögött hagyjuk a pizzázót, hogy a vidáman világító-zenélő kirakatokat nézegessük a finom italt kortyolgatva mielőtt ki-ki megy a maga a dolgára. Thomas a kastélyba őrjáratozni, én haza, hogy ígéretemhez híven megegyem a maradék pizzámat egy könyvet olvasgatva.