Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777007#post777007][b]Thomas Middleton - 2019.10.05. 21:00[/b][/url]

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Sűrű ez a vasárnap, de nem bánom. Reggel szokás szerint templomban voltunk bácsikámmal, utána edzettünk, most pedig megérkezem a bogolyfalvi hivatalba a kandallón át és indulok a pizzériába barátnőmhöz, aki randevúra hívott oda. Szokásommá vált, hogy ha jó előre megbeszélünk valami ilyen kiruccanást, akkor kiteszek magamért kicsit. Hiszen azokat mind randiknak könyvelem el. Nyilván, ha hirtelen ötlettől vezérelve beugrunk valahova, erre amúgy se lenne alkalom. Ilyenkor viszont van. Szeretem a különleges alkalmakat és megadni a módjukat. Márpedig minden attól különleges, hogy mi annak tartjuk.
Frissen, illatosan, üdén szétálló hajjal toppanok be az étterembe. Mivel ilyen kellemes, enyhe, napsütéses őszi idő van, úgy gondoltam, kihasználom a lehetőséget, hogy még a cidri előtt bemutassam a valamikor a nyár végén beújított, rövid ujjú, sötét ingemet, ami tele van kis fehér mintával, mintha a világűrben sunannánk. Nagyon szeretem. Azért rádobtam egy vékony, barna dszekit, hogy ne fagyjak meg, amíg a helyszínre nem érek, ezen kívül sötét farmert és legklasszabb, sárga csíkkal feldobott, fekete csukámat viselem. Körbepillantok, lecsúsztatva közben vállamról kabátomat és a karomra terítem. Először túlsiklik tekintetem a lányon. Túlságosan terepszínű. Pedig sejthetném, hogy mivel itt dolgozik, viseli az egyenruhát. Másodjára csak megakad rajta a szemem végre, mikor éppen hajamat túrom hátra. Szélesen elmosolyodom, de nem köszöntgetek oda neki meg rontok rá. Látom, vendégekkel van elfoglalva. Nem akarok zavarni. Kivárom a sorom. Addig toporgok itt kicsit a vendégtér közepén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777022#post777022][b]Thomas Middleton - 2019.10.05. 22:14[/b][/url]

LAU
érkezés a kora délutáni randira | x



Odalibben hozzám a piros-sárga tünemény.
- Ú, köszi - vigyorgok vadalmamód, végig is simítva mellkasomon. Egyből észrevette. Persze, hogy egyből észrevette. - Neked meg csini a pincérlány ruhád - pillantok végig rajta én is. Tök helyes benne. Megyünk aztán az egyik asztalhoz.
- Nem, köszönöm, megvárlak. Menj csak - bólogatok neki. Szomjas vagyok igazság szerint nagyon, viszont nem akarom feltartani. A vendégek az elsők és a munkája. Nem akarom elvonni ezektől. - Itt leszek - biztosítom róla jókedvűen, aztán felteszem a közeli akasztóra dzsekim, majd helyet foglalok. Kellemesen elnézelődöm. Figyelem, ahogy Lau dolgozik, tüsténkedik, ahogy az emberekkel bánik. Számon apró mosollyal gyönyörködöm benne. Na nem bámulom, azonban mindenképp gyakran tekintek felé. Máskor meg ki az utcára, a sétálgató emberekre, vagy az éppen betérőkre.
Odalép aztán hozzám egy lány. Pár perce sétáltak be ketten. Nem bagolykövesek. A másikuk ott üldögél távolabb, felénk pislogva. Aki idejött hozzám, könnyedén ledobja magát velem szembe, előre hajol az asztalra és beszélni kezd hozzám. A háttérben a barátnője csöndesen kuncog kicsit, amikor váratlan társaságom visszasandít közben felé. Elnézek én is arra, aztán arcomon kedves mosollyal mondok neki valamit. Váltunk még pár szót, majd elköszön és visszasétál a másik lányhoz, hogy sutyorogni kezdjenek, oda-odasandítva felém. Csak mosolygok egyet még rájuk, aztán megkeresem tekintetemmel Laut, merre ténykedik épp. Úgy látom, talán most fogja leadni a munkát. Pompás!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777224#post777224][b]Thomas Middleton - 2019.10.06. 20:30[/b][/url]

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Az a helyzet, hogy ezeket a lányokat nem ismerem ám. Egyszerűen odajött az egyikük és azt mondta, hogy ha nem szeretnék egyedül enni, a barátnője szívesen lenne az asztaltársaságom. Igazán kedvesnek találtam ezt, de tudtára adtam, hogy valójában nemsokára nem leszek már egyedül. Minden esetre megköszöntem a felajánlást. Megesnek ilyen fura, aranyos dolgok néha velem. Jól esnek, komolyan.
Végre csatlakozik hozzám Lau. Megint kétszer kell ránéznem, hogy egyszer rájöjjek, hogy ő az, pedig fel lehettem volna készülve, hogy már nem a kis pincérnő szerkójában fog idelejteni. Legszívesebben megint elárasztanám a dicséreteimmel az öltözéke, kinézete miatt, viszont félek, sok lennék velük, hiszen az előbb megtettem már a másik rucija kapcsán, így hagyom, hogy az bókoljon neki, ahogy mosolyogva végigjáratom rajta tekintetem, miközben felállok. Mindig felállok, ha nem huppan le túl gyorsan mellém és van időm, alkalmam rá. Együtt ereszkedünk le helyünkre.
- Köszönöm - sötőtöklé. Tökéletes!
- Egészségedre - emelem is poharam és iszom. Hú, ez nagyon kellett.
- Egyszer-kétszer már igen - bólogatok neki, nézelődve körbe.
- Mártonnal meg... talán Annievel? - morfondírozom. Azt hiszem, vele.
- De tök jó kis hely - véleményezem, majd kortyolok egyet ismét, hogy aztán számat nyalogatva vegyem magamhoz a menüt és válasszunk. Részemről egy pásztorpite pizzát fogok szerintem. Nem pattogok azt illetően, hogy én intézzem a rendelést meg ilyenek. Kicsit most barátnőmre bízom magam. Ez az ő terepe és végülis ő is hívott el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777388#post777388][b]Thomas Middleton - 2019.10.07. 21:04[/b][/url]

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Vigyorogva bólogatok. Kaptunk kukoricát, bizony. Márton sokat elhülyéskedett vele. Igen, Márton. Vele voltam itt. Mostmár tudom, hogy az is Zsombi volt, de ugyebár egyúttal mégsem. Egyúttal tényleg Márton. Viszont látni rajtam, nem akadok fenn azon, hogy eszembe jutottak barátaim. Ugyanolyan természetesen beszélek róluk, mint régebben, amikor még sokkal egyszerűbbnek tűnt ez az egész. Bár nem tisztázódtak még le bennem a dolgok és még soká nem fognak, most simán hagyom magam sodródni épp. Mint ahogy most is teszem,  barátnőm gondjaira bízva magam. Mosolygok, hogy mennyire beleszokott már a pincérnősködésbe. Nem is igazán bír hosszabban megülni.
Nagy örömmel veszem, hogy most mellém húzódik. Arrébb csúszom picit, csak hogy kényelmesen elférjen. Helyezkedem még egy darabig, aztán elnézek a lányok felé, és bökök egyet irányukba fejemmel, visszatekintve Laurára.
- Te ismered őket? Mert szerintem én nem - vonom össze szemöldököm - De aranyosak voltak, ide akartak ülni, mert azt hitték, hogy egyedül vagyok - mesélem derűsen. - Vagyis... igazából csak a másikuk. Mármint az egyikük azt mondta, hogy a másikuk ideülne - ráncolom homlokom, belebonyolódva, de ezt már akkor se teljesen értettem. Mindegy. Megvonom vállam és biggyesztek egyet számon, hogy nem is érdekes. A lényeg, hogy kedves volt tőlük.
- A meglepe... ? - kezdeném kérdezni felcsillanó szemmel, de ekkor beugrik valami. - Jaj, tényleg, elfelejtettem... - állok neki matatni zsebemben. Dehát sügér vagyok, a dszekimben van. Pálcát ragadok, azzal a szándékkal, hogy ideinvitozzam, amit szeretnék, de rájövök, akkor ahhoz ki kéne mondani, mi az. Mosolyogva, mintha mi sem történt volna, visszarakom varázspálcám, ami pont elég arra, hogy rájöjjek, tökre szegény Lau mondandójába vágtam ezzel.
- Szeretem - bólogatok és eldöntöm, amit én hoztam, megvár. Csak egy szokásos kis apróság. Mindig kap valamit. Más kérdés, hogy sokszor csak a találkánk végén kerül elő. Folyton kimegy a fejemből, pedig annyira szoktam várni, hogy odaadjam neki ezeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777414#post777414][b]Thomas Middleton - 2019.10.07. 22:16[/b][/url]

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Mosolyogva rázom csak a fejem. Semmi, semmi, nem sürgős. Folytassa csak.
Nagyon várom, hogy megtudjam, miről van szó. Felé fordulva ülök, egyik könyököm fönn a támlán, a másik az asztallapon, ujjaim pedig összecsúsztatva mellkasom előtt. Kezd körvonalazódni, hogy el szeretne menni valahova. Csak nézek rá kerek szemekkel, még akkor is, amikor elvileg már befejezte. Ja, hogy nem mondja tovább? Ó, az a meglepetés, ahova megyünk?
- De mégis hol? Hol eszik meg a pizzát, ha nem itt? - motyorog magában az egyik kukoricalény, hangosan morfondírozva, mégis mi folyik itt körülötte. Lemosolygok rá, aztán visszapillantok barátnőmre.
- Hát, ha ott szeretnél enni inkább a... valahol... - húzom fel vállaimat, félmosollyal, hogy részemről oké. Nem igazán értem, mit kell ezen eldöntenem, vagy el kell-e bármit, hiszen nem tudom, hol akarja elfogyasztani a kajánkat, mivel talán pont ez a meglepi ugye. Viszont az tényleg fontos, ráérek-e.
- Olyan hat körül elég hazaindulnom - adok hát egy kis támpontot neki. Általában hét óra magasságában vacsorázunk meg Liam bácsival. A mai, vasárnapi pedig ugyebár különösen fontos. Arról semmiképp sem szeretnék elmaradni, viszont amíg ez nem történik meg, tőlem mehetünk, amerre látunk. Persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=777552#post777552][b]Thomas Middleton - 2019.10.08. 21:08[/b][/url]

LAU
kora délutáni randi egy ablak melletti asztalnál | x



Aj, szegény kis kukorica. Tovább sutyorog, hogy de miért kéne csendben maradnia és egyáltalán. Reflexszerűen nyúlok oda hozzá és megsimogatom ujjbegyemmel, hogy megnyugodjon. Na ez viszont tetszik neki. Motyog valamit arról, hogy ez kellemes.
- Jó - bólogatok hát, ha barátnőm szerint inkább ott kéne ennünk a valahol. Nem túl nehéz velem, lássuk be. Akárhogy okés nekem.
- Nem, én elvagyok a sütőtöklevemmel, köszönöm. Edzések után nem tudok túl hamar enni még úgyse - árulom el, hogyan megy ez. Ilyenkor annyira kellemes fáradtság ül rajtam, ami energiával tölt fel. Van ennek értelme? Mindegy, ezt érzem. Meg az izmaimat. Nem izomlázat, azt szerencsére egyre kevésbé, hanem azt, hogy megdolgoztattam őket. Az aikiodó gyakorlás utóhatásai pedig itt vibrálnak most is körülöttem, a pár hónapja belém ivódott magabiztosság ilyenkor főleg kiütközik. Valahogy... erősnek érzem magam.
Összesimult karral ücsörgünk és derűsen hallgatom a lány mesélését. Én persze nem veszem észre, hogyan néznek rá a csajok. Eleve kevésszer pillantok feléjük, ha meg teszem, változik az arcuk. Nincs esélyem elkapni a csúnyán nézést. De ha lenne se tudnám hová tenni. Nem filmeztünk Liam bácsival különben, főleg szombat reggel meg ma délelőtt voltunk együtt a Dojoban meg a templomban, tegnap este otthon csak vacsoráztunk, elég sok munkája volt most.
Odanézek a kukoricára, mikor Lau is így tesz és megsejtem én is, mi készül. Izgatottan várom, hogy elkiabálja magát, ám barátnőm rászól. Vajon mi baja ezekkel a kis lényekkel? Nem adok hangot csalódottságomnak, amiért valószínűleg mégsem fog ordibálni a kis rikkancs, kiváltképp, mert végül mégis megtörténik. Szélesen elvigyorodom, aztán mérséklem kicsit, mikor a lány rám néz. Remélem, nem baj, hogy én ennek így örülök. De olyan klassz!
- Ó. Mehetünk, persze, csak... ezt hadd adjam oda - nyúlok az imént visszavett dzsekim zsebébe, miután készülődni kezdtünk és egy lapos, meleg színekben fürdő kis papírdobozt nyújtok neki, amin aranyszín, cirkalmas betűkkel áll: Levél falás. Értitek, a levélhullás helyett.
- Finom kis falevél alakú cukrok, mindenféle őszies ízzel. Narancsos, fahéjas, almás, sütőtökös, ilyenek. Ha feldobod őket, szép lassan hullanak le és el tudod kapni őket a száddal - mesélem vidáman, miféle édesség ez. Közben átveszem a pizzát a barátnőmtől. Nekem minden kezem szabad, tök lazán vagyok.
- Hozhatom a táskádat? - nyújtom felé kezem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781497#post781497][b]Thomas Middleton - 2019.11.22. 21:40[/b][/url]

LAU
érkezés a suliból késő-késő délután | #hereicomeGIF



A múlt hétvégén nem volt ottalvós és azóta éppen csak összefutottunk párszor a folyosón barátnőmmel, meg nézelődtünk egymás felé órákon, szóval megbeszéltük, hogy ma elé megyek a munkába. Talán benyomunk ott náluk valamit, vagy ellófrálunk valamerre az őrjáratozásom előtt, majd meglátjuk.
Valami karácsonyi dallamot dúdolgatva baktatok az utcán, kezem zsebembe bújtatva, állam sálam alá nyomva. Az ünnepi hangulat már november elején belémkúszott és egyre csak nő bennem tovább. Az, hogy eddig a kandalló mellett beszélgettem meg szójátékoztam Annievel, csak tovább fokozta. Igazából minden ilyen apróság csak újabb fény a képzeletbeli karácsonyfámon, ami aztán ezek a kis darabkáknak hála Szentestére tündököl majd teljes valójában.
Már az utcán haladva meglátom a lányt a nagy ablakokon át, a pultnak támasztva és hatalmas mosollyal lépek be a pizzériába. Összedörzsölöm a kezeimet, letörlöm a cipőmet a szőnyegen és tekerem is le sálamat. Lauhoz sétálok aztán, köszönve a kollégáinak is vidáman, aztán elé lépek.
- Szia - üdvözlöm ragyogóan. - Tudom, korán jöttem. Elüldögélek addig. Dolgozz nyugodtan. Itt sem vagyok - tisztázom ezt első körben, noha szerintem számított rá, hogy nem utolsó pillanatban toppanok be. Én vagyok az a bizonyos mindenhova odaérő, de lehetőleg még sokkal előbb megérkező srác. A szőke pincérlányka persze rögtön érdeklődik, kérek-e azért valamit, hoz nekem szívesen. Egy innivalóra benevezek, ám tökre ráérek, semmiképp nem akarnám, hogy bármelyik vendéget vagy akármit is háttérbe szorítson miattam.
Kabátom, sálam a fogasra lebegtetem, igazítok kicsit kék kockás ingemen, feltűrbe ujjait is, aztán lehuppanok a legutolsó asztalhoz az ablak mellett és mosolyogva pislogok kifelé az utcára. Már sok kirakatban ott a karácsony, ahogy a házak ablakaiban is néhol a fények. Jólesőt szussszanok. Kezeim az asztallapon hevernek összekulcsolva, ahogy könyökölök rajta. Olykor serénykedő barátnőm felé pillantok. Szeretem csak így elnézegetni, miközben itt sem vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781607#post781607][b]Thomas Middleton - 2019.11.23. 20:42[/b][/url]

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #wowthanksGIF



- Azta - véleményezem az italkölteményt, amit kihoz nekem a hozzám libbenő pincérlány. Megköszönöm neki, nézegetve, birizgálva a macikat a szívószállal, miután magamra maradtam. Beleszürcsölök. Pompás. Tovább bolygatom a kis gumilényeket és az egyik brummogni kezd. Dúdolva. Brummolni. Felemelem a poharat és felé fordítom a fülemet. Ez a First Noel. Mosolyogva tanulmányozom aztán az ital alját, melyiküktől szól a dalt, de nem bírok rájönni. Mindegy, annyira nem is fontos. Kicsit körbenézek, vajon mennyire hangos, máshoz eljut-e, ám senki nem néz felém annyira, szóval szerintem nem. Mármint barátnőm egyik kollegája igen, ám kétlem, hogy ő azért, mert odahallatszódna. Ahhot messze van.
Lau már megy is az újonnan érkezettekhez: egy idős pár meg két kisgyerek, valószínűleg az unokáik. Kikérik az innivalókat, aztán egy néhány perc elteltével már keresi a nagypapa a felszolgáló tekintetét és lágyan int, hogy már tudják, mit szeretnének. Felsorolják szépen a kívánságaikat, és mikor barátnőm suhanna is tova, továbbítani őket, a bácsi a karja után nyúl, gyengéd határozottsággal megragadva.
- Ó, bocsánat, kedves, egy pillanat, azt elfelejtettem megkérdezni, hogy... - áll neki érdeklődni az egyik pizza feltétjéről, szabad keze mutatóujját a menü passzoló során vezetve végig, közel hajolva, hogy olvasó szemüvegén át rendesen kivegye a betűket. Éppen ajkaimat nyalogatom egy korty után, követve egyik háztársunk útját az utcán, majd a szőkeség és vendégei felé tekintek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781619#post781619][b]Thomas Middleton - 2019.11.23. 21:48[/b][/url]

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #ohnononoGIF



Már ahogy odanézek, furcsa valami. Meg nem mondanám, mi. Az idős varázsló nyilván elfelejtett valamit, ezért állította meg még a lányt. Igen, nagyon böngészi a menüt. De... várjunk csak... Mi van Lauval? A profilját látom csak, de ahogy néz, az egész tartása... Mi baj van? Rögtön összeszökik szemöldököm és közvetlenül ezután ráébredek: a férfi fogja őt. Fogja a karját. Szerencsére mindez durva gyorsan végigfut bennem és már pattanok is fel helyemről, sietve szedve lépteimet feléjük, meglepően hamar odaérve ahhoz képest, milyen messze voltam.
- Uram, engedje el őt, kérem - közlöm azonnal, amint elég közel vagyok és kezem a nagypapa ráncos, hűs kezére teszem, ami barátnőm alkarjába kapaszkodik. Szavaim nem vádlóak, nem dühösek. Nyugodtak, komolyak és kérőek, ahogyan tekintetem is. A bácsi felkapja rám pillantását, rögtön visszaveszi kezét és Lau arcára néz, melyen csak most látja meg a... hát azt, hogy baj van. Ijedelemnek nem igazán nevezhető. Ez túl mély ijedelem ahhoz, hogy kiüljön rá. Inkább ledermedés.
- Bocsánat, én nem... - szabadkozik, lekapott szemüvegét morzsolgatva.
- Nincsen semmi baj - rázom meg a fejem, finoman elmosolyodva, biztosítva afelől, hogy nem tehet róla. Hiszen nem tudhatta. Az egész kis asztaltársaság nagy szemekkel, ki értetlenül, ki sajnálva pislog ránk, főleg barátnőmre, akinek megsimogatom a vállát és tekintét keresem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781627#post781627][b]Thomas Middleton - 2019.11.23. 22:42[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Eszem ágában sincsen sehova sem menni.
Feldúl az, ahogyan látom őt, viszont ilyenkor képtelen vagyok magammal foglalkozni. Rá figyelek egyedül, semmi és senki másra. Olyannak tetszik, mint aki akármelyik pillanatban összeeshet. Nyugtatóan simogatom őt, ám tekintetét hiába kutatom, nem akad össze az enyémmel. Alig van eszméleténél.
- Gyere - kérem lágyan és vonom őt magammal. Nem messze, éppen csak a családdal szomszédos, üres asztalhoz. Utánunk is pislognak kicsit, aggódón.
Lenyomom a székre és odahúzom közel a másikat magamnak. Leülök, térdem combjai közt, jobbom kezét fogja meg, balom arcára simítom. Vajon... hoznom kéne neki valamit? De nem akarom itt hagyni. Szerencsére a fiatal kolléganője észreveszi, hogy valami nem stimmel és odalép érdeklődni, mi a helyzet és tud-e segíteni.
- Rosszul lett kicsit. Tudnál neki hozni egy pohár vizet esetleg? - kérem meg rá, ő pedig már el is illan érte, közben kitérve a vendégekhez is, nyugtatva őket mind Lau állapota felől, mind pedig megígéri, mindjárt intézi a rendelésüket, ám ők kérik, hogy először törődjön nyugodtan a másik pincérhölggyel, ők nem sietnek sehova. Visszakapom tekintetem barátnőmre és simogatom tovább, szelíden mosolyogva rá. - Minden rendben - susogom neki közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781642#post781642][b]Thomas Middleton - 2019.11.23. 23:37[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Nézelődnek felénk jópáran, ám ahogy látják, hogy leültünk és hogy én gondoskodom a pincérlányról, egyre ritkulnak az erre tekintéseik. Figyelem barátnőm falfehér arcát, ahogy lehunyt szemmel üldögél. Odakapom kicsit pillantásomat csuklómra nyomódó ujjaira, aztán elmosolyodom, mikor ügyesen lélegezni kezd. Szinte csinálom vele én is, bár én csak orromon át és visszafogottabban, nem tudva róla, hogy saját szívverésemet követem rajta keresztül. Saját szívverém, aminek különben baromi fura most az üteme, de ez most mellékes.
Jobban elmosolyodom, mikor kinyitja szemét. Látom rajta, hogy kábult még. Nem baj, idő kell ehhez. Addig maradok így vele, ameddig csak szkséges. Érkezik közben vissza a másik felszolgáló. Odaadja a vizet, megköszönöm neki, méregeti picit Laut, aztán már ott sincs. Törődik a vendégekkel.
- Igyál kicsit - engedem el őt, hogy egyik kezemmel a poharat a fogjam, a másikkal pedig a szívószálat a szájához illesszem. Mikor bekapta, felszabadult jobbommal karjára simítok, aztán mikor megvan a pár korttyal, félreteszem az innivalót az asztalra, visszafordulva ismét hozzá, kezeimbe fogva kezeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781708#post781708][b]Thomas Middleton - 2019.11.24. 20:28[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Ott tartom a szívószálat, poharat nála, amíg nem kortyol szépen párat. Érzem, hogy ezt sem fogja tudni gyorsan megtenni, de nem is kell. Végül csak meglesz, ennyi elég is most, a víz félre kerül. Jobban érzem magam tőle én is, hogy foghatom őt ismét.
Hálájára még jobban elmosolyodom, hüvelykujjammal megsimogatva kezét, és nem teszek egyebet, mint itt vagyok vele. Nézegetem őt. Nem bámulón vagy kutatón. Simán csak pislogok rá, ahogy szoktam. Kérdőn húzódnak aztán össze a szemöldökeim, amikor úgy elkomorul és lesüti szemét. Pedig úgy tűnt, kezd magához találni. Kezd jobban lenni. Már sápadnak sem olyan sápadt.
Nem akarom faggatni, kérdezgetni. Azt szeretném, hogy a saját tempójában helyre rázódhasson. Aki elesett, sem kell rögtön felrángatni a földről. Hagyni kell neki feldolgozni, hogy lent van és úgy álljon talpra, ahogy ő szeretne. Legalábbis szerintem. Én azt szeretem, ha így segítenek nekem és eddig mindig, ha én eképpen segítettem, úgy vettem észre, jót teszek.
Igen, láttam, mi történt vele. Azonban egyelőre ezt valahol mélyen lent tartom magamban. Akármilyen különös, nem láttam még pánikrohamát eddig. Csak tudtam, hogyan viszonyul az érintésekhez általában. Hogy mi történik vele. Elmondta nekem, én pedig hittem neki. Nem kellett tanúság hozzá, hogy tényként kezeljem. Ám még nem éltem át soha ezelőtt. Ennyire markánsan biztos nem. Ennek nyilván az is az oka, hogy mikor együtt vagyunk, máshogy viszonyulnak az emberek hozzánk. Nem ér hozzánk feltétlenül olyan, aki egyébként tenné, mert látja, hogy tartozol valakihez, legyen az kedves, barát, családtag. Szóval mindössze véletlen kis koccanások voltak, amiknél jelen voltam, és ezek ilyen erős, látható pánikot nem hoztak magukkal. Ezúttal viszont tanúja voltam. Még ha ezt tényleg el is nyomom egyelőre, így pedig még csak sejtésem sincs róla, mi aggasztja most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781732#post781732][b]Thomas Middleton - 2019.11.24. 21:27[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Mondani fog valamit szerintem. Úgy tűnik nagyon. Jól van, én megvárom. Néha arcát nézegetem, máskor kezeinket és van olyan is, hogy körbepillantok kicsit, és mikor tekintetem találkozik egy-egy kollégájáéval vagy éppen a szomszédos asztalnál ülőkével, bíztatóan rájuk mosolygok.
Nem figyelt? Mire nem figyelt? Próbálom összerakni, viszont nem akarok sejtelmekre támaszkodni. Szerencsére mondja is tovább és világossá válik nagyjából. Viszont rögvest fejrázásra is késztet.
- Nem. Ugyan. Nem tehetsz róla - simít fel jobbom karjára. - Nem vehetsz mindig mindent észre. Nem lehetsz mindig résen - próbálom megértetni vele, hogy már csak az hiányzik neki, hogy még magát okolja. - Ne emészd ezen magad! - mosolygok rá, tovább rázva a fejem.
- Ez... ez ritka, nem? Mármint, hogy... hogy nem veszed észre - feltételezem, csakis abból, amit most elmond, meg ahogy ostorozza magát. Ha mindig ez lenne, nem tenné ennyire, gondolom. - Dehát előfordul. Néha előfordul. Ez megesik. De... semmi baj - vonok vállat, próbálva valahogy elvenni a dolog súlyát a számára. Remélem, az ő számára! Nem pedig a magaméra. Remélem, nem azért terelem afelé, hogy semmiségként kezelje, mert én azt szeretném, ha semmiség lenne! Ha túl lehetne lendülni rajta. Ugye nem ezért csinálom? Ugye az ő helyzetét akarom könnyíteni, nem a magamét? Persze, hogy azért. Persze, hogy szeretném, ha jól lenne. Ha nem törnének rá ilyenek. Ha nem kéne ilyesmit átélnie. Hiszen a legjobbat kívánom neki és csakis azt. Viszont... ettől függetlenül talán azért is szeretném eljelentékteleníteni, hogy nekem se kelljen törődni ezzel. Lehetséges ez? Nyelek egyet és lágy vonásaimba halovány feszültség költözik, ahogy a vész már szerencsésen múlik, és én ráérek kicsit magamra is figyelni. Jobb lenne, ha nem érnék rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781868#post781868][b]Thomas Middleton - 2019.11.25. 22:50[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Bólogatva hallgatom csak őt és figyelem reszketeg mozdulatait. Amit mond, arról beugrik, amikor megvertek, és hogy én is azt hittem, hogy megpróbálhatom kivédeni. Hiszen edzésen minden olyan jól ment. De éles helyzetben simán kicsúszik az ember lába alól a talaj. Viszont ezt nem kezdem most ecsetelgetni barátnőmnek, hiszen most ez nem rólam szól. Nem az én élményeimről, az én fejlődésemről, hanem az övéről.
- Az lesz - értek egyet reményeivel. Jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz. Szemöldökösszevonva rázom meg aztán a fejem, hogy ne butáskodjon már. Semmi baj nincs vele, hogy tanúja voltam. Nem zavar. Mármint... nem úgy nem zavar, hogy nem gond, hogy Launak rossz. Vagy hogy rám ne lenne hatással. Csak... szóval nem baj. Ami inkább baj, az az, hogy alig érzek bármit ezzel kapcsolatban. Ez dúlt fel. A saját ürességem. Meg az, hogy megijedtem, mi történik. Nem az, hogy... a lányt sajnáltam. Istenem, ez borzalmasan hangzik. Hogy lehetek ilyen? Neki is állok kicsit kerülni barátnőm tekintetét, azt hiszem. Komolyan nem azért érzem kiakadva magam, mert ő szenved? Azért kéne kiakadva lennem. Csak éppen nem tudom mihez kötni ezt. Képes voltam azonnal reagálni és talán a leghelyesebben cselekedni, ám mindebben semmi érzelem nem volt. Mert nem tudom megfogni ezt. Nem tudom, mit él át, és még ha találnék is valamit a saját élményeim közt, amivel közelebb hozhatom magamhoz -márpedig bőven vannak olyan leblokkolásaim, amikkel ez testvér lehetne-, az sem biztosíték, hogy kevésbé lennék üres. Van, amit azonnal mélyen megélek, akár kell, akár nem, és van, amire alig rezdülök, bármilyen kemény és fontos ügy. Hogy miért is vagyok ilyen? Arról elég sok szakírás készült már és Riley is simán megfelelné. Én viszont csak rém furán érzem magam és nem tudom, milyen képet vágjak hozzá, hogy ennyihez értek, hogy ülök itt vele, a kezét fogva, miközben ő olyan törődőn, gondosan, együttérzőn nyugtat meg mindig, akármilyen felfoghatatlan nyomorom van éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781932#post781932][b]Thomas Middleton - 2019.11.26. 20:53[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Nem érzem magam rosszul és nem aggódom. Látom, hogy azért már kezd jobban lenni, kezd megnyugodni. Tény viszont, hogy átsuhant az agyamon mielőtt hozzáértem volna, hogy vajon megtehetem-e. Hogy nem tetézem-e a bajt. Ám ösztönösen jött. Talán előbb mozdultam már, mint hogy nekiláttam volna parázni ezen. Nem tudom, nem emlékszem. A lényeg, hogy megfordult bennem. Ám eloszlott, amint éreztem, hogy jót teszek vele. Hogy rám nem úgy reagál.
- Nem, nem akadt ki. Csak nem értette, mi történik. Meg persze, gondolom, azt hitte, valami rosszat tett, de megnyugtattam, hogy nem - magyarázom neki, igazából hosszabban, mint egyébként történt. Dehát ott és akkor a tekintetek és mozdulatok beszéltek főleg. Elmosolyodom picit, alátámasztva a részletezésem és vígasztalóan simogatom tovább barátnőm kezét. A velem kapcsolatos kérdésére direkt nem felelek. Ám tartok tőle, hogy mindjárt kell, ezért nyelek egy nagyot, ám szerencsére érkezik közben a másik pincérlány. Felpislogok rá, aztán lesütött szemmel hagyom őket beszélgetni. Kezeimet is hátrébb húzom a lánytól. Nem távolodom el, csak nem simogatom tovább. Fura így, ha közben társaságunk van. Meg már úgy érzem, a nehezén túl van és nem történik szörnyűség, ha elenegedem kicsit.
Mikor elmegy, barátnőmre mosolygok. Viszont ő ezt nem látja. Ruhájával babrál.
- Amikor... amikor megvertek, az egyik legrosszabb az volt, hogy tökre nem tudtam alkalmazni azt, amit az edzéseken tanultam. Pedig annyira klasszul ment mindig és azt hittem, talán valamennyire menni fog ilyen helyzetben is, de... dehát nem. Utána rájöttem, hogy... ez nem így működik. Más gyakorolni és más, ha váratlanul történik valami. Ahhoz sokkal többet kell gyakorolni, hogy reflexszerű legyen - állok neki mégis ecsetelni, amit az imént magamban tartottam. Mert rájöttem közben, jól szokott esni neki, ha saját példával közelítem meg. Talán nem érzi magát tőle olyan egyedül. Békés, csöndes hangon tárom elé mindezt, lágy vonásokkal. Megtörtnek, meghökkentnek továbbra sem tűnök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781938#post781938][b]Thomas Middleton - 2019.11.26. 21:41[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Mosolyom jelentékenyebbé lesz, ahogy elmondja, tudta, hogy én érek hozzá. Ezek szerint nem is látott akkor? Bár így visszagondolva, tényleg nem úgy festett, mint aki bármit felfogna. Meg hát nem véletlenül kérdezi, mi történt. Most fogom fel lassan, tényleg mennyire nem volt magánál.
- De. Megpróbáltam, csak egyáltalán nem sikerült - felelem a védekezési technikámat illetően, elhúzva kicsit a számat. - Nem. Nem beszéltünk róla, mert... mindegy - vonom össze a szemöldököm és sütöm le a szemem. Megrázom a fejem. Hagyjuk. Nem beszéltünk róla, ennyi. Nem tudok erről többet mondani. Mármint tényleg nem tudok, mert nincs mit, jobban meg nem akarok ezen elgondolkozni. Egyszerűen folytattuk az edzéseket. Bácsikám többször hangsúlyozta, hogy nem muszáj, hogy kihagyhatunk párat, de én szerettem volna.
Nem tudhatom, mik járnak a barátnőm fejében most, ahogy ő sem, az enyémben mik. Látom, hogy feszült még, hogy még mindig csak rendeződik, így nem is kérdezek rá egy-egy arcrándulására, rezdülésére. Nem akarom faggatni. Békén akarom hagyni. Nyugodtan figyelem, aztán szusszanva nézek körbe. A kérdéséről, hogy én hogy vagyok, már el is felejtkeztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781945#post781945][b]Thomas Middleton - 2019.11.26. 22:33[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #noproblemGIF


Oké, hát de én nem is ezért mondtam. Mégse kellett volna mondanom? Mégse hasonlít ez a kettő annyira? Vagy nem azért mondta? Különben érdekes ez, hogy itt nincs gyakorlat. Lehetne pedig szerintem. Simán el tudom képzelni. Dehát én nem vagyok szakember. Lehet, tiszta hülyeség.
- Mondjuk úgyis az a legfontosabb, nem? Mármint, hogy mit éreztél - vonom meg egy kicsit egyik vállam. Nem nyeglén, csak idomulva kérdésem könnyedségéhez. Különben válaszolnia se kell rá. Egyszerűen bedobtam ezt a feltételezést. Ám belegondolva talán tényleg idétlenség. Hiszen fontos a környezet, fontos tudni, mi az, amit főleg rosszul vesz vagy amit épp jobban. - Vagy hát... jó, nem csak az - javítom ki magam, viszont nem folytatom, mert úgy érzem, csak jártatom itt a szám és se eleje, se vége. Nem kell ennyit beszélni.
- De... akkor nem tudsz ilyenkor semmiről? - érdeklődöm meg viszont ezt, homlokráncolva. Tök kiesik neki, ami történik körülütte? Mintha elájulna?
- Hm. Hát... elmehetek, ha nem zavarok - felelek elmerengő vontatottan.
- Dehogy, egyáltalán - rázom a fejem mosolyogva. Nem megterhelő. Simán, semmi gond. Derűs kis kifejezésem halványulni kezd aztán és körbepillantok az étteremben, megfeszülő nyakkal. Leesett, mit mondtam. Leesett, hogy visszatértünk a kérdésre, csak nem vettem észre és óvatlanul feleltem rá. Persze, őszintén. Hiszen máshogy nem tudok. Remek. Inkább nézelődöm még kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781953#post781953][b]Thomas Middleton - 2019.11.26. 23:35[/b][/url]

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #whatareliefGIF


Figyelmesen hallgatom, hogy is van ez, hogyan éli meg az ilyen eseteket. Olyan ismerős ez az egész. Nem pontosan az, ami vele történik, csak ez, hogy nem emlékszik. Honnan olyan ism... ó. Zsombi. Hát persze. Barátom emlékezetkiesései, amikről mostmár tudjuk, hogy olyankor a másik része vette át az uralmat. Azonban én jó ideig abban éltem, hogy kiesnek neki dolgok. Ő is. Dehát ez tök más, mint ami Lauval van. El is odázom magamban és visszatérek hozzánk.
- Igen? - kapom rá vissza a fejem, tekintetem.
- Nem baj? - kérdezgetem tovább, reménykedve. Kész, kitör belőlem.
- Azt hittem, hogy ez baj, mármint... azért ki kéne legyek akadva, nem? Vagy nem kell? Vagy rosszul kéne éreznem magam - tárom szét a kezeimet, miközben megered a nyelvem. Egyszerűen kiszakad belőlem, ami az elmúlt, hosszú percekben feszített. Mindez a lány kis mondatától, amit pedig ő egyáltalán nem is arra szánt, ami ténylegesen van velem. Hiszen nem tudja, mi van velem, bennem. Vagyis eddig nem tudta. De most szépen ráengedem.
- De nem érzem. Akkor nem baj, ha nem érzem? Megijedtem kicsit, persze, viszont... aztán minden rendben lett lassan - húzom fel vállaimat. - Jó, e-e-eléggé megijedtem, de... - dadogok, a dadogás ütemére fennakadó szemhéjjal, ahogy belém nyilall az az első benyomás. Ahogy hirtelen a lány teljesen más volt, mint ahogy valaha is láttam. Ahogy kiszökött az élet az arcából, a testéből. Ösztönösen mozdultam felé, teremtem ott nála. A lénye odavolt és egy kéz markolta a karját.
Megrándulok, fejem előre tolom, mint egy öklendező macska. Szám elé vonom öklöm, kitágult orrlyukaimon gyorsan szívok be egy adag, csöndes levegőt.
- Bocsánat - nyögöm csak szinte, felpattanok és elviharzok a mosdóba, az egyszemélyes kis helyiségek egyikébe. Van szabad szerencsére. Lendületesen magamra csukom és elreteszelem az ajtót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781961#post781961][b]Thomas Middleton - 2019.11.27. 00:52[/b][/url]

LAU
a mosdóban késő-késő délután | #ughGIF


Ez igaz. Mindenképp hatással volt rám. Csak talán nem az elvártakkal. Ami nem annyira zavar, csak az volna baj, ha az ő általa elvártaknak sem felel meg. Azonban most éppen azt tárja elém, hogy nincs neki ilyenje. Meg hogy nem szabad ilyennek lennie. Mert érzek, ahogy érzek. Vagy éppen nem érzek, ahogy nem érzek. Mármint, gondolom, ez is beletartozik. Az nem is kérdés, hogy mellette vagyok és még ha nem is tudom átérezni, befogadni, úgy cselekszem, ahogyan szerintem helyes és ahogyan neki szerintem a legjobbat tehetek. Erre irányulnak a törekvéseim. És neki ez elég. Ugye jól értem? Ez jut el hozzám a szavaiból és ettől igazán megkönnyebbülök. Nem kellett volna úgy cidriznem attól, hogy elmondjam neki? Vagy hát... nem is tudom, elmondtam-e rendesen. Talán, ha tudná teljesen, nem feltétlen lenne ennyire megértő a véleménye. De ezen kár filóznom. Egyelőre inkább örülök annak, amit kaptam.
Nem, nem neki tűnt csak hamarnak. Gyorsan történt minden. Ijedelmem is egy szempillantás volt. Azonban olyan sok minden egy szempillantás, ami aztán mégis végzetesen meghatározónak bizonyul...
A mosdókagylóra támaszkodom, mélyeket lélegezve, főléhajolva. Azt hittem, hogy hányni fogok, ami irtó fura, mert nem szoktam. Csak súlyos betegségnél és az mindig olyan, mintha kiszakadna a mellkasom. Úgyhogy most rettegek tőle, hogy megint megtörténik. Értek már fájdalmas dolgok az életben, ehhez a tapasztaláshoz viszont kevés hasonlítható. Kevéstől félek ennyire. A lényeg, hogy mélyeket lélegzek és úgy tűnik, mégsem lesz semmi. Nagy kő esik le a szívemről, lehunyom a szemem kicsit, majd iszom, megmosom arcom. Ettől még jól nem vagyok. Fogódzom tovább, émelygőn. Tompaságomon át belém villan ismét a jelenet és mindaz, amit előidézett bennem, ám amit rögvest háttérbe szorítottam, hogy barátnőm segítségére siessek, aztán pedig támaszt nyújtsak. Csak nézek magam elé a csapra, homlokomba lógó hajjal és próbálom kiüríteni a fejem. Vagy inkább jó dolgokra gondolni. Arra, hogy egész ügyesen intéztem és hogy végülis minden rendbe jött. Eltöltök viszont így bent egy pár percet, mire ráveszem magam, hogy előjöjjek.
Hátratúrom hajam, miközben Lau felé tartok. Erőtlen kis mosolyt dobok a rám néző egyik kollégája felé, aki elmegy mellettem, és próbálom ezt ott is hagyni magamon barátnőmnek is. Legalábbis valami picit bíztatót. Visszaülök hozzá. Csak tekintetemmel mondok annyit, hogy jól vagyok. Mármint ahhoz képest biztosan, ahogy elszáguldottam. Viszont magyarázkodni nem kezdek. Nem igazán tudom most felmérni, minek tűnhetett ez kívülről, vagy tűnt-e bárminek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781992#post781992][b]Thomas Middleton - 2019.11.27. 20:48[/b][/url]

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Bizony para ilyet elmondani. És nem is csak azért, mert mit illik. Hanem, mert attól függetlenül, hogy bennem sokszor máshogy vannak a dolgok, mint a többségben, ettől még általában átlátom, mi helyes és mi helytelen. Úgy gondolom, viszonylag helytelen nem éreznem semmit egy ilyen helyzetben. Nem így kellene lennie. Ez kattog bennem. Hogy ez így talán nincs rendjén. Magunk miatt. A barátnőm miatt. Mert nem tudom, elég segítség-e neki mindaz, amit adok, és nem hiányolja-e belőle a mély együttérzést. Hogy vajon tudom-e teljeskörűen támogatni úgy, ha ezekkel nem szolgálhatok. Elég-e, ha mindazt adom, amit csak módomban áll. Remélem, elég.
- Köszönöm - bólintok és bár kiittam a csapot odabent, kortyolok még. Úgy érzem, simán legördül. Aprót sóhajtok aztán és visszafogom a lány kezét.
- Mit szeretnél most? - érdeklődöm meg tőle kedvesen, hogyan tovább. Tőle függ. Kell-e még dolgoznia kicsit, tud-e egyáltalán, ha nem, akkor meg maradunk-e itt vagy elmenne máshová. Ilyenek. Részemről bármi megfelel. Szívesen lennék még itt és ennék valami könnyűt. De komolyan, ahogy ő akarja. Minden esetre nem úgy festek, mint aki szeretne bármit is mondani arról, miért sietett el, vagy akár arról, hogyan van. Nem is tudnék. Nem tudnék most mit mondani. Majd. Egyszer. Talán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=781996#post781996][b]Thomas Middleton - 2019.11.27. 21:55[/b][/url]

LAU
ismét a random asztalnál kora este | #whatsnextGIF


Semmit. Nem szeretne semmit. Szomorkásan húzom el a számat. Nem kéne kérdezgetnem őt, hanem most inkább nekem kéne döntenem? Fogalmam sincs. Nem szokott ő ilyen kedvetlen és tanácstalan lenni. Mondjuk természetes, hogy most olyan, amilyen nem szokott lenni.
- Lehet - értek egyet visszafogottan. Ő tudja, át szeretne-e öltözni. Lehet, jól esne neki. Mármint csak egyáltalán járnia, ténykednie kicsit. Kizökkenni rendesen.
- Maradjunk akkor szerintem - határozok hát én, hogy neki ne kelljen.
- Picit kezdek. És... te? Ehetnél valamit - bólogatok, még mindig eléggé sápadt arcát figyelve. - Akár csak valami édességet, ha máshoz nincs is kedved - mosolyodom el jobban. Már amikor a vizet hoztam neki, akkor az eszemben volt, hogy egy kis csokit is kéne vagy bármi cukrosat, csak elmaradt valahogy. Pedig fontos volna, ha nem akarjuk, hogy menet közben elájuljon. Márpedig nem akarjuk. Kell neki egy kis energiapótlás. Meg némi finomság amúgy sem árt soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782094#post782094][b]Thomas Middleton - 2019.11.29. 22:03[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #omnomnomnomGIF


Már megint el kell húznom a számat. Ő nem akar enni. Az pedig így nem lesz jó. Vonásaim enyhülnek picit, amikor megígéri, hogy azért vesz majd magához valamit, valamennyit. Mikor elkezd felkelni, felállok én is. Hiszen nem itt fogok ülni, nem ide kérem a kaját. Figyelem őt, hogyan boldogul. A mosolyára visszamosolygok és nézek is még utána, ahogy elsétál. Részemről meg visszatérek az asztalomhoz az ablak mellett. Leadom a rendelést, saját feltétes pizzákat kérek most és csak kisebbeket. Mindkettőnknek, amiket tudom, hogy szeretünk. Mármint én magamról persze, hogy tudom, de remélem, barátnőmét is jól lövöm be.
Egy sóhajjal kinézek az esti utcára, amelyen kedvesen világlanak a lámpások, a kirakatok és vendéglátó helyek fényei. Némi gondolattalanság után visszakúsznak belém az elmúlt percek eseményei és kicsit búsan pislogok tovább kifelé. Hiába Lau bíztató szavai és az, hogy nem haragszik rám, mégis kellemetlenül érzem magam az egész miatt. Nem ez az első eset, csak eddig apróbb dolgok voltak, amik aztán nem hagytak nyugodni. Ez most nagy volt. Mindegy, próbálom elhessegetni. Változtatni úgysem tudok ezen, gondolom. Vagy igen? Lehet, beszélgetek Rileyval kicsit erről majd.
Ahogy körbenézek a pizzériában, rögtön észreveszem a közeledő lányt. Szelíden rámosolygok és ahogy odaér hozzám, felállok. Végigpillantok rajta és vele együtt ülök vissza, tájékoztatva róla, hogy mit kértem neki.
- Úgy hallottam, idén később nyit a korcsolyapálya. Meg a karácsonyi vásár is. De nem sokkal. Mehetünk majd megint - mesélek neki pár dolgot, amiket megtudtam, amikor Edictumhoz szedtük össze az anyagokat, híreket a következő számhoz. Ezt is nagyon szeretem ebben a feladatban, hogy elég tájékozott vagyok tőle, ami egyébként biztos nem lennék.
- Tavaly is milyen jó volt - emlékszem vissza rá boldogan csillogó szemekkel. Ha az emlékezetem nem csal, ott kezdtünk ténylegesen közel kerülni egymáshoz. Előtte éppen csak köszönőviszonyban voltunk. Picit elábrázndozok, amiből az érkező vacsoránk zökkent ki. Megköszönöm Lau kolléganőjének és állhatunk neki. Az imádság elmarad, mint nyilvános helyeken mindig. Kézzel veselkedem neki a szeleteknek, most ilyen kedvem van, nem evőeszközös.
- Mmm, olyan finomakat csináltok - szól eképpen szakértő kritikám, mintha legalábbis minden egyes alkalmazott együtt készítette volna ezt a pizzát is, amit éppen nyomok magamba. Elég sok zöldséget kértem rá, tiszta frissnek érzem. - El kell hozzam apát ide egyszer - rázom a fejem elismerően, bűvölve a kezemben fogott szeletet, és egyáltalán fel sem tűnik, mit mondtam. - Odalenne érte. Szerintem nem járt még itt - csacsogok tovább, körbenézve és már harapok is ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782098#post782098][b]Thomas Middleton - 2019.11.29. 23:01[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #whatdidijustGIF


Amikor a pultnál kell állnom, mindig olthatatlan vágyat érzek, hogy valami menő pózban tegyem. Néha próbálkozom is, és ugyan fogalmam sincs, milyen szokott lenni a végeredmény, de a lényeg, hogy jól érzem magam olyankor. Na ez csak eszembe jutott.
- Nem - vigyorodom el szélesen a főszerkesztő úri önmagamnak feltett kérdésre. - Ezek nyilvános infók, csak még kevés helyen találkozni velük. De mi elvisszük a híreket a kedves olvasóknak - adom elő megemelt szemöldökkel, egyenes tartással megnyerő szövegemet, mosolyogva.
- Jesszus, azt el is felejtettem - pislogok pár nagyot, széttárva a kezeimet. Derűs tekintetem elüvegesedik kicsit, ahogy felidézem ezt is. Ajj, tök jó volt az egész. Az is. Mint a közös élményeink általában. Még akkor is be-bevillan pár kép, mikor már jóízűen falatozok, de ezek már csak ilyen helyesen lebegnek elém néha, nem rabolnak el.
Most rajtam a sor, hogy megakadjak az evésben. Apukámmal? Rögtön melegség járja át mindenemet erre a szóra és egyszerre izgatottá is leszek. Ez most hogy? Aztán valahogy bevillan, mit mondtam. Komolyan csak így? Ajkaim eltárva, a fél szelet pizzám félig elemelve a tányérról és csak nézek ki a fejemből.
- T-tessék? Bocsánat... Mit mondtál? - pislogok sűrűn, ahogy rájövök, hogy a barátnőm beszélt hozzám. Kérdezett valamit. Lerakom aztán gyorsan a pizzám és megtörlöm a kezem, a tányéromra pislogva, felbolydultan. Veszek egy mély levegőt, és a szőkeségre nézek.
- Lau, a hétvégén... történt valami - jelentem be és nyelek egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782125#post782125][b]Thomas Middleton - 2019.12.01. 00:47[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az jó, ha nem fontos. Az nagyon jó, mert lehet, hogy másodszorra se tudnék rá figyelni, vagy ha mégis, felfogni, vagy ha azt is, felelni. Úgyhogy a barátnőm engedelmével hagyom elúszni ezt most, hiszen már egészen máshol járok.
- Mentem edzeni az An Dojoba szombaton. Liam bácsi már ott volt, mert ő előbb lement. Az előtérben várt rám... és... de bocs, ezek nem annyira érdekesek - akadok meg és vigyorodom el zavaromban, ahogy rájövök, mennyi fölösleges dolgot hordok itt össze. Nem akartam én mindent elmesélni. Jó, hogy azt nem mondom el, hánykor értem oda és milyen ruhában voltam.
- Ami történt, az az, hogy kapott egy levelet, amit odaadott nekem, hogy elolvassam és a levélben az volt, hogy... szóval az arról szólt, hogy... - hebegem, a pizzámra pislogva. Már amennyi még van belőle. Ujjbegyeimmel egyszerre kopogtatok a tányér mellett.- A Minisztérium értesítette, hogy elfogadták a kérelmét, így... már nem csak a gyámom. Örökbe fogadott - bontom ki a lényeget, valami fura, lebegős hangon, mintha közben próbálnám a víz felszíne felett tartani a fejemet. Mintha csak annyi időm lenne, hogy ezt elmondjam. De elmondtam. - A fia vagyok. Hivatalosan - teszem hozzá, bólogatva, majd összeszorítom lebiggyedni készülő számat és elnézek az utca felé. Belülről harapdálom kicsit ajkamat, odabent remegni kezdve és összpontosítva, hogy ne sírjam el magam. Könnycsatornáim vadul dübörögnek, kezeim az asztalon ökölbe szorítva. Én azt hittem pedig, hogy kipityeregtem már magam a hétvégén emiatt éjjel az ágyamban, a párnámat szorongatva boldogan. Hát tévedtem. Tény, nem mondtam még ki eddig. Nem meséltem még el senkinek. Úgyhogy, amilyen törékeny most az, ahogy tartom magam, már biztos nem teszem hozzá a nyilvánvalót, ami pedig eredetileg a nyelvemen volt. Azt, hogy ő ki nekem. Dehát az imént már kimondtm úgyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782192#post782192][b]Thomas Middleton - 2019.12.02. 02:27[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #sothishappenedGIF


Az, hogy kimondtam, és az, hogy látom a barátnőm szemében azt a bizonyos csillogást, ami ugyanaz a fény, ami bennem van, amióta csak elolvastam a hírt, nos... ezek adnak új táptalajt, előhívják megrendültségemet. Ám ez egyértelműen a csodálatos fajta.
Végre kiengedem ökleimet a szorításból, ahogy a lány hozzámér. Visszafogok a kezére és ránézek újra, csak nem bírok túl soká. Inkább ide-oda jár tekintetem. Túl erős minden. Árvaházban nőttem ugyan, nem tartoztam azok közé a gyerekek közé, akik állandóan azért morognak, hogy nem őket vitte magával most sem egy házaspár; sem azok közé, akik folyton álomba sírták magukat, család után vágyódva. Mindigis azt szerettem igazán, amit éppen megélhettem, nem azt, ami már rég elmúlt, vagy ami majd esetleg, talán lehet. Viszont a szívem mélyén nagyon sok mindenre vágytam mindigis. Természetesen. Azonban ritkán találnak rám ezek az érzések, túlságosan lefoglal a jelen. Ám, amikor hirtelen valóság lesz az, amit addig végig csak reméltem, az... elsöprő erejű. A legapróbb dolgok is nevetségesen nagy hatással képesek lenni rám, úgyhogy, amit ez tesz velem most, arra szavaim is alig vannak. Szép történet, hogy egy otthonban nevelkedett fiú családot kap. Igen, ez másoknak csak egy történet. Aki nem élte át, nem tudhatja, mit jelent. Ahogy persze mindennel így van. De nem baj, nem is kell tudniuk. Elég, hogy én tudom. Érzem minden porcikámban. Ráadásul a család, ami rám talált, olyan csodálatos, amit én soha elképzelni se lettem volna képes. A család, aki rám talált. Aki zokszó nélkül magához vett, feladva független agglegény mindennapjait és akivel valószínűleg pillanatok alatt szerettük meg egymást ott a palacsintázóban. Én biztosan. Teljesen óvatlanul, kiszolgáltatottan zártam a szívembe rögtön és azóta ki sem engedtem. Soha nem is fogom.
Kissé ügyetlenül visszaveszem a pizzaszeletem a kezembe és eszegetek tovább. Nagyon lassan, apró falatokban, összeszorult torokkal. Dehát beszélni tényleg nem tudok. Elújságoltam, amit szerettem volna, viszont nem állok készen erről hosszabban beszélgetni. Különösen nem így egy étteremben. Majd, valamikor, kettesben, nyugiban. Remélem, tudja azért Lau, milyen jól esik nekem, hogy ténylegesen átérzi és velem örül, még ha most képtelen is vagyok ezt kimutatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782230#post782230][b]Thomas Middleton - 2019.12.03. 00:50[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782294#post782294][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 00:50[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782405#post782405][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 21:47[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #letterbusinessGIF


Olykor én is benézek ám a baglyokhoz csak úgy. Főleg figyelni szoktam őket, ahogy röpdösnek vagy épp ücsörögnek a helyükön. Aztán persze megsimogatom őket, ha közel jönnek és kedvesen csipdesni kezdenek. Nade ennyit a tollas barátainkról. Elégedetten figyelem, ahogy barátnőm jóízűen falatozik az édességből. Helyes. Ez tesz neki igazán jót most.
- Nem, mert anno mondták is nekünk, hogy ne kérjünk ám nagy dolgokat, nem úgy megy, hogy mindent megkapunk; meg én amúgyis mindig örülök azoknak, amiket hoz - magyarázom meg, miért nem kívánságlistát küldök az Északi-sarkra. - Most meg alapvetően megvan mindenem - rántom meg vállam, mosolyogva. Nincsenek és soha nem is voltak hatalmas igényeim, és jelenleg bármit, amit szeretnék, csak kérnem kell Liam bácsitól vagy megvenni a zsebpénzemből. - Meg én szeretem, ha egyáltalán nem tudom, mi vár a fa alatt. Úgy az igazi a meglepetés - érkezik a harmadik ok. Aztán megrázom a fejem. Tökre nem baj, hogy ilyeneket kérdez. Szerintem ez nem olyan, mint a gyertyaelfújós dolog, hiszen itt tényleg nincsen szó kívánságokról, amik ne válnának valóra, ha elmondom.
- Nem a Jézuskának írtok karácsonykor? - kérdezek vissza szemöldökösszevonva. Mert oké, írnak a Télapónak novemberben, mielőtt jönne hozzájuk, viszont Szenteste előtt meg a Jézuskának külenek, nem?
- Hát... - kezdenék neki taglalni, miket szoktam írni neki, ám rögtön megakadok, mert olyan fura érzés lenne ezt most így elmesélni. Inkább kézbe veszem a pálcám és magamhoz invitozom a zsebemből a levelet. - Elolvashatod, ha szeretnéd. Sőt, igaziból megköszönném. Hátha valami nem érthető benne vagy ilyesmi - kérem is fel akkor már lektornak. Igazából a nevelőink mindig átnézték a leveleinket ilyen céllal. Azt már nekem nem kell tudnom, hogy egyrészt azt ellenőrizték, hogyan állunk a helyesírással, nyelvtannal, másrészt pedig kicsit jobban belénk láthattak ezáltal. Átnyújtom a még le nem zárt levelet barátnőmnek, a borítékon az akkurátus címzéssel, és amíg olvassa (ha olvassa), én elfalatozom a maradék sajttortát, ne maradjon már itt. Micsoda önfeláldozás! És inkább kifele nézelődöm az ablakon vagy éppen az étterem népét fürkészem, hogy ne zavarjam őt. KATT

Drága Mikulás, Köszönöm az ajándékokat, amiket tavaly hoztál, nagyon-nagyon tetszettek. Idén sem érkeztem kívánságlistával. Ugye ez tényleg nem baj? Röstelleném, ha megnehezíteném a munkátokat. Ezért is írtam most rá a borítékra, hogy "nem kívánságlista". Gondoltam, így nem okozok galibát a rendszerben. Remélem, hogy megfelel ez a módszer! Mindenem megvan, amit csak kérhetnék. Ha gondolod, nekem nyugodtan készülj kevesebb ajándékkal, és másoknak meg többel, amennyiben lehet ilyet. Csodálatos vagy és fantasztikus, amit csinálsz! Köszönöm neked és minden segítődnek, hogy rendületlenül örömöt hoztok a világba. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok! Szeretettel, Thomas Arthur Middleton

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782436#post782436][b]Thomas Middleton - 2019.12.04. 23:01[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #littlebitconfusedGIF


Elmosolyodom. Akkor jól hittem, hogy ők a Jézuskának írnak. Kedvesen rázom meg aztán a fejemet. Megkavarodott csak, gondolom. Igazán semmi gond. Egyébként sem lenne az, most meg végképp érthető, ha picit zavart. Kimerítették a közelmúlt eseményei. Nyugodtan elolvashatja a levelemet. Nincsen benne egyáltalán semmi titkos vagy szigorúan bizalmas. Eleve nem tengek túl ilyenekből az életemben, a barátnőm előtt aztán még annyira sem.
Mialatt ő olvasgat, a sajttorta végleg elfogy. Megint hátradőlök egy szájtörlés után. Eközben belém furakszik egy megkönnyebbült gondolat amiatt, hogy milyen lazán elbeszélgettünk erről. Nem is volt bennem félsz, előállni ezzel. Pedig alapvetően van. Az egyik alkalommal ugyanis azért látták el a bajomat árvaházbéli társaim, mert hiszek a Mikulásban. Először csak nevettek rajtam, aztán elkezdték magyarázni, miért nincs semmi értelme ennek és miért lehetetlen, hogy valódi legyen. Azt mondták, ideje megtudnom, hogy nem létezik. Én meg mondtam nekik, hogy sajnálom, ha ők nem hisznek már benne, de ettől még létezik. Általában nem szájaltam vissza, ezúttal viszont kötelességemnek éreztem. Kaptam is érte. Ennek már sok éve, hitem viszont azóta is töretlen. Senki olyan nem állította még, hogy ne lenne Télapó, akinek adnék ennyire a szavára, és más módon sem bizonyosodott be nekem soha, hogy tévednék. Lehet, nem is tud bebizonyosodni. Lehet, mondhatna nekem bárki bármit. Lehet, soha nem fogok mást gondolni. Ami igazából rendben is van, hiszen a Mikulás létezik.
A lányra pillantok, ahogy megszólal. Ő... sír? Elkerekednek kissé a szemeim és csak figyelem őt, enyhén elnyílt ajkakkal, sűrűn dobogó szívvel.
- I-igen? - kérdezem, picit megkavarodottan. Mit csináljak most?
- Tényleg? Szívesen írnék még hosszabban, csak hát... nem akarom feltartani. Gondolom, ilyenkor főleg nincs túl sok ideje. Remélem, azért a lényeg benne van - mosolygok szégyellősen, miközben még mindig kissé tanácstalanul nézem Laut, visszavéve közben a levelet, vetve a borítékra egy pillantást. Talán olyasmit írtam, ami eszébe juttatott valamit? Mi lehet?
- Visszateszem - jelentem be, hova megyek és felkelek, odasétálok kabátomhoz és visszarakom zsebébe. Az nagy, abban nem gyűrődik össze. Ismét itt vagyok aztán barátnőmnél. Barátságos vonásokkal, ám fürkészőn lesve, jól van-e. És csak ekkor ugrik be, hogy talán egyszerűen csak meghatotta. Vonásaim ellágyulnak. Erről lehet szó?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=782445#post782445][b]Thomas Middleton - 2019.12.05. 00:33[/b][/url]

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #errorGIF


Ó, hála az égnek! Akkor nem szomorú vagy ilyesmi, pont ellenkezőleg. Megilletődött. Szívem tovább zakatol ugyanolyan lendülettel, viszont mostmár az örömtől. Akkor aztán különösen, mikor a lány azt mondja, szerinte ez a levél a Mikulásra is ilyen hatással lesz. Boldogságomat pedig ezzel már nehezen lehetne fokozni. Hihetetetlen jó érzés, hogy barátnőmet ennyire megérintette az írásom, hát még azt elképzelni, hogy a Télapó szemei is könnybelábadnak majd pirospozsgás arca felett, ha ezek a sorok elé kerülnek. Auguránt lehetne velem fogatni. Nem szoktam pedig arról fantáziálni, mit szól majd hozzá, hogyan fogadja. Elküldöm a levelet és kész. Elég maga a gondolat, hogy megtettem és majd eljut hozzá.
- Így szoktam neki aláírni. Gondolom, van pár Thomas Middleton - árulom el, hogy ezzel is energiát akarok spórolni neki. Oké, hogy a postacímem alapján beazonosíthat, de lehet, hogy egyszerűbb, ha már eleve a nevemről beugrik neki, pontosan melyik srác vagyok én.
Valóban eseménydús ez az este. Most is, miután percekig vidáman üldögéltem a szőkeséggel szemben, félig az Északi-sarkon járva, érkezik hirtelen egy jogos kérdés, amitől mosolyom elhalványul és nagyot nyelek, megfeszülve kicsit.
- Nem... n-nem beszéltünk még erről - felelem kicsit robot hangon. Legalábbis ugyanolyan egyszínűen, mint ahogy eddig én találkoztam ezeknek a géplényeknek a beszédével a filmekben. Zavartan elpillantok az ablak felé, az egekben száguldó pulzussal. Eszembe jutott már ez. Hogy vajon hogyan lesz. Viszont bácsikámmal... apával nem tárgyaltunk még róla.
- Úgy lesz, ahogy döntünk. Fe-felvehetem a nevét, de nem muszáj - próbálok tisztességes választ adni, miközben a tányér szélét piszkálom előttem. Tudom ezeket, hiszen az otthonban sok szó esett az örökbefogadás utáni életről. Konokul kifele kezdek nézni aztán az utcára, és minden erőmmel azon vagyok, hogy kiürítsem most a fejem. Hogy ne gondolkozzak most erről.
- Meglátjuk - erőltetek végül egy mosolyt magamra, visszanézve barátnőmre. Szemeimben ott a kérés, hogy erről ne beszélgessünk most tovább.