A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

A mai Eridon-Rellon meccs egészen jól sikerült, azt kell mondjam. Nyert a házam, együtt ünnepelhettem a gyerekeimmel, és most ugyan látásom nem éppen a legtisztább, még ez sem ronthat az élményen. Nem, nem csak az a pár sütőtökös ízesítéssel megáldott feles az oka ennek – hiszen nem szokásom már annyit rövidezni –, hanem az a kretén Zalatnay fiú, és a vicces pora. Nem, ez sem olyan jellegű por, hogy rossz fiú legyek; a srác mindenféle „vicces” dologgal kísérletezik, amivel meg lehet viccelni másokat. Ennek pedig az volt a célja, hogy az Eridon csapatának egyik tagját szemen találja, és elhomályosítsa a látását. Szerencsére nem talált célba. Helyette az én lélektükreim kaptak belőle. Ezért minden kissé életlenné és homályossá vált. Sokat, rengeteget pislogok, mint akinek valami tikkje van, de már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok. Leginkább azért nem, mert a mérkőzést követően meghívást kaptam az after buliba, amit a csónakháznál rendeztek a főnixek. Minden a ház színeiben úszik, fiatalos – de gáz vagyok – zene szól, és ünnepeljük a ház győzelmét. Volt diákjaimtól elnézést kérve indulok meg az egyik csónakból kialakított pult felé, hogy valami kevésbé erős italt kérjek. Mosolyom széles, önfeledt. Végre. Az utóbbi időben nem adatott meg nekem ez az érzés, és most teljességében szeretném kiélvezni. Jellegzetes, rágózó vigyorommal fordulok hát a „pult” felé, de arra, akit látok, nem számítottam. A szemembe került por hatására – és az elfogyasztott néhány ital is közre játszik, persze – egy régen nem látott nőt vélek felfedezni. Zsófi? Hunyorítok. Azonban a félhomály és a többi közre játszó tényező… s természetesen a lelkiismeretemben játszódó csúnya játszma rá emlékeztet. Őt látom. Az ő sziluettjét. Ezért mellé lépek, és egy mély sóhaj után megszólal mély basszusom. Kissé remegő, de – tudjátok – játszom a magabiztost.
– Hát szia! – köszönök kedvesen a régen látott nőnek. – Ezer éve…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856840#post856840][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.24. 19:07[/b][/url]

A mai Eridon-Rellon meccs egészen jól sikerült, azt kell mondjam. Nyert a házam, együtt ünnepelhettem a gyerekeimmel, és most ugyan látásom nem éppen a legtisztább, még ez sem ronthat az élményen. Nem, nem csak az a pár sütőtökös ízesítéssel megáldott feles az oka ennek – hiszen nem szokásom már annyit rövidezni –, hanem az a kretén Zalatnay fiú, és a vicces pora. Nem, ez sem olyan jellegű por, hogy rossz fiú legyek; a srác mindenféle „vicces” dologgal kísérletezik, amivel meg lehet viccelni másokat. Ennek pedig az volt a célja, hogy az Eridon csapatának egyik tagját szemen találja, és elhomályosítsa a látását. Szerencsére nem talált célba. Helyette az én lélektükreim kaptak belőle. Ezért minden kissé életlenné és homályossá vált. Sokat, rengeteget pislogok, mint akinek valami tikkje van, de már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok. Leginkább azért nem, mert a mérkőzést követően meghívást kaptam az after buliba, amit a csónakháznál rendeztek a főnixek. Minden a ház színeiben úszik, fiatalos – de gáz vagyok – zene szól, és ünnepeljük a ház győzelmét. Volt diákjaimtól elnézést kérve indulok meg az egyik csónakból kialakított pult felé, hogy valami kevésbé erős italt kérjek. Mosolyom széles, önfeledt. Végre. Az utóbbi időben nem adatott meg nekem ez az érzés, és most teljességében szeretném kiélvezni. Jellegzetes, rágózó vigyorommal fordulok hát a „pult” felé, de arra, akit látok, nem számítottam. A szemembe került por hatására – és az elfogyasztott néhány ital is közre játszik, persze – egy régen nem látott nőt vélek felfedezni. Zsófi? Hunyorítok. Azonban a félhomály és a többi közre játszó tényező… s természetesen a lelkiismeretemben játszódó csúnya játszma rá emlékeztet. Őt látom. Az ő sziluettjét. Ezért mellé lépek, és egy mély sóhaj után megszólal mély basszusom. Kissé remegő, de – tudjátok – játszom a magabiztost.
– Hát szia! – köszönök kedvesen a régen látott nőnek. – Ezer éve…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856857#post856857][b]Déry-Nagy Amarilla - 2022.11.25. 09:54[/b][/url]

A legtöbb nő egy olyan trauma után, mely engem ért bő egy hónappal ezelőtt, összetörne, magába fordulna, lehet, hogy még véget is vetne az életének. Én szerencsés vagyok, mert van egy csodálatraméltó bátyám, aki a kezdeti nehézségek és viták után, helyretett és a mai napig, újra és újra biztosít arról, hogy nem én vagyok a hibás. Nekem ez nagyon sok erőt, önbizalmat és okot ad arra, hogy éljek.
Ma estére én nem terveztem semmit, ami azt illeti, jelenlétem teljesen véletlen, ugyanis az esti futásom közepette keveredtem bele az Eridonosok által szervezett buliba. Miksa és Albert házavatója bulija után, már nem érzem annyira túlkorosnak magamat közöttük, főleg, mikor szembesülök azzal, hogy rajtam kívül más felnőttek is jelen vannak.
– Öhm, hello!? – fordulok kissé meglepetten felé. Tudom ki ő, hogyne tudnám. Ismeretségünk nem mély, nem tartós, de ugye ha az ember lánya mindenre emlékszik, akkor tényleg mindenre emlékszik, még arra is, ha véletlenül egyszer majdnem nyakon öntötte a másikat. No, de ez a közvetlenség eléggé meglep. – Igen, eléggé régen volt már. Hogy vagy? – helyeselek és jobban felmérem a helyzetet. Tekintete kissé ködös, arca is derűsebb, mint bármikor, szóval be tudom ezt az egészet annak, hogy már jól érzi magát. Azt hiszem, nekem is rá kéne kapcsolni kicsit. – Mit iszunk? – térek rá a lényegre mosollyal az arcomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856922#post856922][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.29. 16:23[/b][/url]

A zene hangos. A diákok és tanárok – no, meg persze azok, akik csak úgy beestek a buliba – is hangosak. Így nem csupán látásom miatt élek jelenleg némi fogyatékossággal, hanem a hallásom sem az igazi. Ezért még a nő hangjára sem tudom azt mondani, hogy „ez bizony nem Zsófi”. Valami furcsa benne, ez nyilvánvaló. De annyira izgulok, hogy újra egymás mellett vagyunk. Le fogja harapni a fejem? Mellkasomat fogja ütlegelni? Vagy egyszerűen tudomást sem vesz rólam? Mindegyik lehetséges. És meg is érdemelném az összes feltételezhető reakciót. Azonban érdekes módon egyik sem történik. Meglepett köszöntés, majd egy kis csönd. Ekkor teszem hozzá, hogy milyen régen is találkoztunk. Hogy vagyok?
– Az igazat megvallva; így valamivel jobb, hogy látlak – bókolok neki, mint mindig, habár nálam és Zsófinál ez igen veszélyes játék. – Még ha nem is olyan tisztán – teszem hozzá félhangosan, aztán gyorsan hozzáteszem. – Tudod… a félhomály – nehogy annak tudja be, hogy túl sokat ittam, mert akkor aztán tényleg fej nélkül folytathatom az életemet. Nem szereti, sőt megtiltotta, hogy alkoholt fogyasszak függőségem után, azonban ez az ígéret is elszökött egy távolabbi bolygóra, mióta nincsen ki „felügyeljen”. Mit iszunk? Hollóvölgyi Zsófia velem szeretne inni?
– Ömmm – kezdem gyámoltalanul. – Mihez lenne kedved? – kérdem egy lágyszívű mosollyal, majd mély levegőt veszek, és egy lépéssel közelebb oldalazok hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856935#post856935][b]Déry-Nagy Amarilla - 2022.11.29. 21:32[/b][/url]

Kissé értetlenül nézek rá. Tisztán emlékszem rá, hogy mi nekünk soha nem volt ennyire bensőséges kapcsolatunk, így hát lassacskán el kell jutok addig, hogy biztosan összekever valakivel. Egy rendes ember szólna neki, hogy hé haver, rossz kapu, de én most szórakozásra vágyom, így hát megengedek magamnak egy kis játékot. – Csak a félhomály, mi? – emelem az égre a tekintetemet, de szám sarkában mosoly játszik. Engem aztán nem zavar, ha valaki iszik, sőt.. Vicces helyzeteket tud szülni az elbódított elme, remélem, hogy ez is olyan lesz, amire majd nevetve lehet visszaemlékezni.
Apropó emlékek, ha nem teljes homályban akarok majd visszagondolni erre a találkozóra, akkor bizony nekem tisztának kellene maradni. – Nos, ha egy bárban lennénk, akkor Virgin Mojitora esne a választásom, de tekintettel arra, hogy ez egy diákok által rendezett, mérkőzés utáni buli, azt hiszem jó lesz a narancslé is – igen a tökéletes választás az üdítő lesz, mert az ösztöneim azt súgják, hogy ital nélkül sokkal viccesebb lesz vele a helyzet. – Te mit iszol? – tekintek érdeklődve a másikra.
– Egyébként, hogy kerültél ide? -  merthogy ő is túlkoros itt, éppen ahogy én. Ha jól emlékszem, az Eridonhoz már nincs köze, persze lehetnek tévesek az információim. Mostanában nem igazán pletykálgatok a tanodásokkal, vissza is kéne szoknom rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856954#post856954][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.30. 15:23[/b][/url]

Ahogyan kicsit közelebb lépek felé, megremeg a gyomrom. A vadul maró lelkiismeret rágcsál belülről, miközben – természetesen – többször is eszembe jut, hogy ami egyszer megtörtént közöttünk, az teljesen megváltoztatott mindent. Pedig megbeszéltük, hogy nem fog semmilyen nemű átalakulás bekövetkezni a kapcsolatunkban. Gyermeteg gondolat volt. Mindannyian tudhatjuk, hogy a testiség egy mérföldkő. És ha az ember lány és fia még fontos is egymásnak, akkor még ingoványosabb a talaj. Sokszor ösztönösen kerültem, nem akarattal. Például tudom, hogy hány órakor megy kis a verandára elfogyasztani a reggeli forró italát; akkor valahogy nem mentem az ablakomba. Onnan tiszta rálátásom lett volna varázslatosan gyönyörű barátomra. Ha még nevezhetem annak egyáltalán.
Közeledésem mindeközben nem talál visszautasításra. Bár – meg kell hagyni – nem is egy olyan feltűnő lépés ez részemről. – Igen – mondom ajkamba harapással elfojtott vigyorral, s először a pult végébe nézek, majd vissza Zsófira. – A félhomály – suttogom kettőnk közé – amit talán nem is hall –, hogy aztán halkan el is kuncogjam magam.
– Narancslé – húzom játékos grimaszra ajkaimat. – Óvatosabban, Tigris – mosolygok továbbra is. Bennem már így is van néhány löket. Teszteljem, hogy mennyire érdekli, hogy iszom-e ma? Miért ne? – Én szerintem egy sörbe nem halok még bele – vonok vállat, majd intek a fiúnak, ezzel le is adva a rendelésünket.
– Többnyire lábon – kezdem komolyan. – A meccsről jöttem amúgy – folytatom artikulálva és nagyokat pislogva, mert még mindig tiszta homály minden. Már lassan zavaró. De így, hogy alig merek Zsófira nézni, nem annyira veszek észre még semmit. – Hiányoztak a gyerekeim – bökök fejemmel az eridonos diákokra. – Ami azt illeti, te is hiányoztál. Ne haragudj, hogy… úgy mindenért… – tekintetét még mindig kerülöm, de jobb kezem hosszúkás mutatóujját elindítom karja felé, hogy bocsánatkérőn kettőt simíthassak rajta. Ajkaimat gyengéd mosolyra préselem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=856955#post856955][b]Déry-Nagy Amarilla - 2022.11.30. 16:55[/b][/url]

Gonosz vagyok? Valószínűleg igen és a pokol tüzében fogok égni mindazért, ami jelenleg zajlik. Hiába a zene, a hangulat, az italok, tisztán látszik és érezhető, hogy a mellettem lévő, akárkinek is képzel az elég felkavaró, fontos személy lehet.
Máglyát érdemelsz te nő.
Az felkelti érdeklődésem, hogy tagadja a nyilvánvalót. Nekem egy férfi sem képes bemesélni, hogy csupán a félhomály játszik elméjével és nézi be ennyire a dolgokat, na meg persze az sem mellékes, hogy ahogy aprót közelít, alkohol szag is jön vele. Megjegyezném, nem zavar, sőt, én is élni szoktam vele, de most nem kívánom.
- Neked nem volt még elég? - teszem fel ártatlan kérdésem, miután magának sört kér. Hangomban semmi megrovás vagy anyai fegyelmezés, hiszen ki vagyok én, hogy egy érett, felnőtt férfi ivási szokásaiba beleszóljak. Ám az eddigi társalgásunkra alapozva, lehet jobb lenne, ha többet már nem vinne be a szervezetébe.
- Látom a humoros oldalad nem hagytad el - mosolygom rá szavai után. Szeretem, ha egy férfi tud felszabadult lenni és viccelni, elég volt már a besavanyodott emberekből. - Te is biztos hiányzol nekik. Úgy hallottam, hogy Kedves eléggé, hogy is mondták.. Igen, kiállhatatlan, mogorva és humortalan vénember - nem viccelek, tényleg ezekkel a szavakkal illették és őszintén? Nem csodálom. Meglátom azt a férfit és érzem, hogy minden pozitívum elhagyja a testem.
Nagyot nyelek, mikor szavai bensőségesebbek lesznek. Itt lenne az a pont, ahol mindenki tudtára adná a másiknak, hogy figyelj haver ezt benézted. Igen, azt kéne tennem nekem is, hiszen minél mélyebbre megyünk ebben, annál fájdalmasabb vége lehet. - Én nem.. Nem haragszom semmiért - nem hazugság, ellenem semmit sem követett el, ezért nem tudok rá haragudni.
Érintése finom, puhatolozó, kellemes. Nagyon tetszik, mert törődést sugall. Akárkinek is szól igazából ez, szerencsés és én nem lehetek olyan mocsok, hogy elveszem tőlük.
- Nézd, el kell. El kell mondanom valamit, ami lehet, hogy nem fog tetszeni… - kezdek bele, ám mielőtt folytatnám, Bontovich Miksa van olyan jófej, hogy telibe önt egy pohár piros színben pompázó, alkoholtartalmú itallal, amitől bennem akad minden Hegének szánt mondat és csak annyira futja, hogy Miksát fejbe kólintsam egy 'gyökér vagy' szöveg kíséretében.