Odakint nagy pelyhekben hullik a hó.
Alig néhány lépést teszek az utca felé, mikor meghallom sietős lépteit a padlón, majd a hangját is a küszöbről. Kiegyenesedek, és távolba meredő szemekkel kifújom a zavaros levegőt.
Aztán a vállam fölött hátrapillantok, ránézek, és bár a harag szorítja a gyomrom, határozott léptekkel elindulok vissza hozzá.
- Meg fogsz fázni - morgom, mikor megállok előtte a küszöb túloldalán, és a szemeit fürkészve minden gondolatot kizárok a fejemből.
Teszek egy lépést előre, testemmel tolva őt beljebb, vissza a házba. Az ajtót erősen meglököm, a csapódás azonnal kizárja a szél hangját. Cipőmből kilépek, a kabátot leveszem, a szemem viszont egy másodpercre sem ereszti Thaleiat.
Elindulok felé; közeledésemmel a lépcső melletti fal irányába tolom, majd, mikor már nincs hová hátrálnia, olyan közel lépek hozzá, hogy a nadrágom övcsatja nyomni kezdje, és a férfi parfüm beleivódjon minden porcikájába. Azt akarom, hogy megrendítse a közelségem, hogy végre megtudja, milyen is az, ha én akarok valamit.
A szemeim szúrósak, de már felébredt bennük a vágy. Ujjaimmal végigszántok a karjain, vállától egészen ujjai végéig, majd, ha ellenkezik, akkor némi erőszakkal kulcsolom össze kezeinket, és emelem magunk fölé, hogy végül a hűvös falon támasszam meg őket.
Kínzó lassúsággal hajolok a nyakába, és orrom hegyét forró bőrén húzva feljebb, és még feljebb, csókolok bele a füle tövébe, hogy a következő pillanatban az ellenkező irányba induljak el, és arca vonalán át egészen kulcscsontjáig csókoljam végig.
...akkor most ki is tesz boldoggá kit?