Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Kirill  

- oh mekkora szerencse, hogy te sem - könnyebbül meg vigyorogva és nyom egy csókot a férfi ajkára.
- Mit szólnál egy palacsintás bulihoz? - nem vesztegeti az időt, gyorsan előadja a dolgot. Mostanában elég kívánós lett valamiért, magának pedig sohasem szokott nemet mondani kattant vágyaira.
- Hozok tojást és lisztet is jó?

Kirill  

- De, de az van, biztos, valahol talán már dél is elmúlt, hasadra süt a nap! A naphoz pedig tudod mi illik legjobban? Egy finom, nutellás palacsinta - ahogy latolgatja összefut a szájában a nyál és a hasa is hangosan megkordul.
- Légyszi, légyszi, légyszi. Ha megcsinálod az aranyhalad leszek, lehet tőlem is egy kívánságod. Bármilyen!

Kirill  

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - csillogó szemekkel pattan ki az ágyból egy egy szál fehérneműben kiugrál a konyhába jóval megelőzve Kirillt.
Mire a férfi megérkezik, addigra megteszi a nagy előkészületeket, kitárta már a hűtőt és a serpenyőt markolja kezében, ha arra kerül majd a sor.
- Nem is ettünk annyit - öleli hátulról át kedvesét és csókol bele a nyakába. - Ma kifejezetten kicsi volt az adagom.

Kirill  

- Naa ne cukkolj érte, éhes lettem és megkívántam a palacsintát - motyogja halkan. - Amúgy se volt ma jó napom - húzta el ajkát, de már el is felejti a panaszkodást, mikor az első palacsinta belekerül a serpenyőbe.
- Hozom a nutellát! - azzal már pattan is a konyhapultra, hogy onnan el tudja érni a felső polcra helyezett üveget.

Kirill  

- elfelejtettem megemlíteni - vonta meg a vállát belenyalva a nutellába.
- Meg azt is elfelejtettem, hogyan kell átváltozni Kleová. Komolyan, egy egész óráig próbálkoztam és semmi... - mélyet sóhajt, bizony tudja mit jelent ez, megint tanulhatja meg azokat a könyveket.
- Pedig azt hittem ez olyasmi mint a biciklizés

Kirill  

Szépen megtekergeti a palacsintákat és jóízűen beleharap.
- Terhes? Hát én...nem tudom, azt honnan lehet tudni? - pislog nagyokat a férfire, miközben leteszi a tálat a félig megcsócsált palacsintával.
- Mégse vagyok éhes...hm lehet olyan volt ez a hirtelen éhség dolog, mint amikor úgy érzi az ember, hogy tüsszentenie kell, de mégse

Kirill  

Kicsit zavartan viselkedik a helyzetben, tudja, hogy Kirill sokat fáradozott a palacsintával, de valahogy mégsem akaródzik lemenni a torkán. Másrészt ez a terhesség is kicsit félelemmel tölti el. A meséje, amit kigondolt magának ott befejeződik, hogy megtalálja a herceget, ám, hogy mi lesz utána. Nos, leginkább esküvőre gondolt, nem babócára.
- És mi van, ha a teszt pozitív lesz? - pislog vissza a férfire.

Kirill  

Átadja magát az ölelésnek, bár furcsa neki a gondolat, hogy egy kisbaba van a hasában.
- És a gyerekek? Mit fognak szólni? - teszi fel a következő kérdést

Ledermedt mikor meglátta a baglyokat. Túl sokan voltak ahhoz, hogy ne jelentsen ez valamit boszorkány körökben, s mikor megközelítette őket igaza lett. Tíz bagoly volt és egy csomó levél náluk. Félénken nézett körbe, Kirill nem volt itthon, talán meg kéne várni vele, ám hajtotta a kíváncsiság, odalépett az egyik tollashoz, elvette az egyik levelet, felbontotta és olvasni kezdte.
Apjától jött. Ajkába harapott, nem gondolta, hogy ennyire nehezen viselik majd az ősök.
- Zsombor? Mit csinálsz? - kapta fejét oldalra amikor meglátta a kisfiút a levéllel.

- oh, öhm...Sajnálom Márton - vörösödött el. Sohasem tudta, egyáltalán nem is értette az egészet, mint azok a samponok amik egyben öblítők is, csak gyerekben.
- Nem tudom - vonta meg vállát és közben a második levélért nyúlt. - úgy tűnik tényleg hiányzom nekik. Talán írhatnék, hogy puszilom őket - gondolkodik el

- Beteg? - rémülten kapta fel fejét és rohant oda Mártonhoz. A saját szemével akarta elolvasni azokat a bizonyos sorokat, ahol ezt leírja. Kikapta a gyermek kézből a levelet és azonnal elkezdte áttanulmányozni.
- Szegény apukám, tényleg meg kell látogatnom. Ha hazajön Kirill szólok neki, hogy utazzunk oda. Te is jöhetsz ha szeretnél, megismerik legalább az új családom - a végén Mártonra kukkantott és szelíden elmosolyodott.

Mélyet sóhajtott az ég felé emelve tekintetét. Nagyon féltette az apukáját és kezdte úgy érezni, hogy Mártonnak igaza van, épp elég sokk lesz a régi családjának a tény, hogy terhes.
- Azt hiszem igazad van. De Kirillt mégiscsak meg kéne várni, elvégre ketten kell, hogy meghozzuk a döntést, mint egy család anyukája és apukája. Talán kettőre itthon lesz, ha addig összepakolok biztos kivisz a vasútállomásra - nagyon nem akart elszakadni párjától, különösen most, hogy reggelente olyan bitang rosszul van és ezt csak a férfi jelenlétével tudta túlélni.
- Egy nap nem olyan sok, estére már biztosan otthon lennék - gondolkodik hangosan.

- Igaz, Kirill is csak a legjobbat tanácsolná - bólogatott. - Igazad van, az túl sok idő, azonnal indulnom kell Kirillhez az előkészítőbe! - s már neki is kezdett a levelek begyűjtéséhez, hogy mielőbb el tudjon indulni. Szerencsére nem volt túl sok holmija, lényegében semmi, csak néhány ruha, amit a férfi vett neki, de az az utazáshoz nem kellett, ha pedig odaért amúgy is lesz bőven elég ruhája, mert amikor elszökött jócskán hagyott hátra.

- Most látom utoljára? - rémülten kerekedett el tekintete majd hatalmas krokodilkönnyek kezdtek végigcsordogálni arcán. - Nem akarom utoljára látni - bőgte el magát, talán kicsit azért mert ő volt Luca, kicsit meg a hormonok végett de a lényeg a lényeg, hogy ez a szó nagyon megrémítette.
- Akkor most mihez kezdjek? Szólni kell Kirillnek vagy aggódni fog

Hüppögve figyeli a kisfiút majd mikor azt mondja jobban lesz az apukája elmosolyodik, ám hiba volt Márton részéről, hogy széttárta karjait, mert Luca ezt másképp értelmezte és sírva beledőlt a karjaiba egy szoros ölelésre.
- Annyira keedves vagy hozzám köszönnöööm - szipogott.

- Igen, igen igazad van - elengedi és a levelekkel berohan a házba. Odabenn ledobja őket a konyhapultra és rögtön kinyitja a hűtőt. A kaja, a kaja az első.
- Nem viszek el ruhákat, amúgy is Kirilltől kaptam őket, csak egy kevés uzsonnát, hol tartjátok a papírt és a tollat? - mert bizony már elég régóta nem írt semmit a fruska

- A nappaliban, a nappaliban - robogott el a nappali felé, hogy aztán a minilány mint óriás buldózer túrja fel a helyiséget egy aprócska tollért.
- Legyen meglepetés! - kiabál vissza és nemsokára a hang után ő is megérkezik, helyet foglal a pultnál maga elé téve a lapot, ám nem írt csak csattogtatta tollat.
- Mit írjak?

Hiába agyalt nem jutott eszébe semmi, így kénytelen volt Mártontól tanácsot kérni, aki mint mindig most is szívesen segített, s Luca már el is felejtette, hogy régebben a gyermek mennyire goromba volt vele, mert úgy érezte ennek már rég vége és jó barátok.
- Ezt fogom írni, meg azt, hogy maximum két hétre megyek el, ha tovább maradok gond van apuval, akkor keressetek fel, oké? - nem tekint fel, szorgalmasan körmöli a maga csúnyácska betűit, majd mikor befejezte átnyújtotta Mártonnak.
- Készen vannak a szendók?

- Köszönök mindent, majd találkozunk és puszild meg a helyembe Kirillt - integetett, mielőtt kisietett volna a házból, hogy aztán néhány perc múlva vissza is térjen.
- Te Márton, nálad van olyan izé, amit szoktak kérni a vonaton?

A fiú kérdésére megrázza a fejét, nála ugyan nincsen semmi csak három szendó, de azzal is tökre megkínálná a kalauz bácsit, mert nem irigy ám.
- Köszönöm Márton, most már tényleg megyek, sietnem kell, mielőbb oda kell érnem a papához! Legyetek jót! - azzal újból kivágtat az ajtón és immár nem tér vissza, hanem rohanvást megindult a vasútállomás felé, ahol az első Pestseholsére tartó vonatra felcsücsült.

Ramholcz családi karácsony

Míg Kirill és Hanna főztek és sütöttek a konyhába addig Luca beöltöztette kisfiukat a legédesebb manószerelésbe amit csak talált, még kis, felperdülős orrú mamuszcsizmát is kapott, hogy teljes legyen a szett.
- Nézd, a mikulás legfiatalabb manója - mutatta aztán büszkén Kirillnek. Persze még mindig nem tudta megfogni rendesen, valahogy úgy próbálta mint egy kisállatot, hogy kezével a popója alatt tartotta másikkal meg valahol a felső testén és ujjával támasztotta ki a nyakát.
Aztán elmúlt a vacsora és mind kidőltek a kanapén, Luca átengedte a babát az ifjú apukának, ő pedig inkább Severin füle tövét simogatta nagyokat ásítva, mert annyira tele lett a hasa, hogy elálmosodott.
- Nekem? - ül fel, már nem is álmos - Ennél is jobb?  - lepődik meg, mert ennél jobbat már nem igazán tudna elképzelni

Ramholcz családi karácsony

Ledöbbenve tekint a gyűrűre, nem válaszol, szemeiből pedig lassan előkúsznak a könnyek. A mese vége. Amit a legszebb könyvekből olvastatott gyermekként dadájával mind így végződött.
- Tiéd lesz a kezem és a fele királyság és boldogan élünk majd amíg meg nem halunk? - kérdezi elcsukló hangon majd a nyakába ugrik vagyis lejjebb a csípőjét átölelve és fejét a férfi mellkasára hajtva nagyjából Bencus mellé.

Ramholcz családi karácsony

- Néha vannak váratlan meglepetések - törölgeti könnyeit mosolyogva, tekintete egy pillanatra Bencére vándorol, mielőtt megcsókolná Kirillt.
- Tehát nekem is lesz szép habos ruhám? Meg galambok? És Hanna lesz a koszorúslány, Zsombi meg a gyűrűhordó kisfiú? - faggatja tovább vőlegényét.

Ramholcz családi karácsony

- Akkor igen, ezerszer is igen - mondja ki végül, mert ezt még nem mondta, aztán felkapja Hannácskát, hogy ő is ott legyen közöttük a nagy ölelésbe. Már csak a nagyobbik fiúcska hiányzik, akinek a gyermek után meg kell majd tudnia, hogy bizony házasság is lesz hamarosan.