Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Luca és az a bizonyos levél

Luca és az a bizonyos levél

Ledermedt mikor meglátta a baglyokat. Túl sokan voltak ahhoz, hogy ne jelentsen ez valamit boszorkány körökben, s mikor megközelítette őket igaza lett. Tíz bagoly volt és egy csomó levél náluk. Félénken nézett körbe, Kirill nem volt itthon, talán meg kéne várni vele, ám hajtotta a kíváncsiság, odalépett az egyik tollashoz, elvette az egyik levelet, felbontotta és olvasni kezdte.
Apjától jött. Ajkába harapott, nem gondolta, hogy ennyire nehezen viselik majd az ősök.
- Zsombor? Mit csinálsz? - kapta fejét oldalra amikor meglátta a kisfiút a levéllel.

Luca és az a bizonyos levél

- oh, öhm...Sajnálom Márton - vörösödött el. Sohasem tudta, egyáltalán nem is értette az egészet, mint azok a samponok amik egyben öblítők is, csak gyerekben.
- Nem tudom - vonta meg vállát és közben a második levélért nyúlt. - úgy tűnik tényleg hiányzom nekik. Talán írhatnék, hogy puszilom őket - gondolkodik el

Luca és az a bizonyos levél

- Beteg? - rémülten kapta fel fejét és rohant oda Mártonhoz. A saját szemével akarta elolvasni azokat a bizonyos sorokat, ahol ezt leírja. Kikapta a gyermek kézből a levelet és azonnal elkezdte áttanulmányozni.
- Szegény apukám, tényleg meg kell látogatnom. Ha hazajön Kirill szólok neki, hogy utazzunk oda. Te is jöhetsz ha szeretnél, megismerik legalább az új családom - a végén Mártonra kukkantott és szelíden elmosolyodott.

Luca és az a bizonyos levél

Kissé somolyogva elmosolyodott, bár a bensőjében érezte, hogy nincs ez így jól. Örülni egy valószínűleg kedves öregember rosszullétének... De most nagyobb volt a gonoszság Márton tüdejében.
- Nem gondolod, hogy az inkább lenne neki ártalmas? Ilyenkor az ember nem szeret idegenekkel találkozni, csak a családjával lenni - tutujgatta a lányt, mint az a bizonyos kígyó Évát. - Mellesleg nem lehet tudni Kirill mikor jön haza, és már így is elvesztegettél egy csomó időt. És gondolj bele mennyi idő hazaérni - vonta fel a szemöldökét, pedig az ég adta egy világon nem volt róla fogalma honnan valósi a lány.

Mélyet sóhajtott az ég felé emelve tekintetét. Nagyon féltette az apukáját és kezdte úgy érezni, hogy Mártonnak igaza van, épp elég sokk lesz a régi családjának a tény, hogy terhes.
- Azt hiszem igazad van. De Kirillt mégiscsak meg kéne várni, elvégre ketten kell, hogy meghozzuk a döntést, mint egy család anyukája és apukája. Talán kettőre itthon lesz, ha addig összepakolok biztos kivisz a vasútállomásra - nagyon nem akart elszakadni párjától, különösen most, hogy reggelente olyan bitang rosszul van és ezt csak a férfi jelenlétével tudta túlélni.
- Egy nap nem olyan sok, estére már biztosan otthon lennék - gondolkodik hangosan.

Luca és az a bizonyos levél

Látta, hallotta, érzékelte. A lány megingott, és bizony akkor most kellett megragadnia a lehetőséget.
- Kirill is biztosan azt mondaná, amit én. Minél gyorsabban indulsz, annál gyorsabban ott vagy apukád mellett. Szüksége van rád - mutatott a levél felé, csak hogy bizonyítsa saját igazát.
- Egy nap? Az nagyon sok! Az huszonnégy óra! Egy pillanat alatt be tud következni a legrosszabb - riogatta tovább szegény lánykát, csak hogy rábírja arra, hogy a lehető leggyorsabban fogja a sátorfáját.

- Igaz, Kirill is csak a legjobbat tanácsolná - bólogatott. - Igazad van, az túl sok idő, azonnal indulnom kell Kirillhez az előkészítőbe! - s már neki is kezdett a levelek begyűjtéséhez, hogy mielőbb el tudjon indulni. Szerencsére nem volt túl sok holmija, lényegében semmi, csak néhány ruha, amit a férfi vett neki, de az az utazáshoz nem kellett, ha pedig odaért amúgy is lesz bőven elég ruhája, mert amikor elszökött jócskán hagyott hátra.

Luca és az a bizonyos levél

Helyeslően bólogatott. - Pontosan, így lesz a legjobb. Tedd, amit kell...várj, mi? - esett ki rögtön a szerepéből, amikor azt mondta az előkészítőbe kell mennie. Na azt már nem. Nem ronthatja el Márton zseniális tervét.
- Kirill nem biztos, hogy a kicsikkel van. Lehet, hogy fent van a mágustanodában. Tudod, mind a két helyen tanít. Sőt! Az is lehet, hogy épp a kettő között ingázik valahol. Nem találod meg, vagy elkerülitek egymást. Az idő meg tellik, és percről percre többet késlekedsz, az apukád meg ki tudja milyen beteg. Talán most látod őt utoljára - hadovál össze-vissza mindent, ami eszébe jut a fiúnak. Bár tudja, hogy a vége kissé tragikus, de talán ez az utolsó esélye.

- Most látom utoljára? - rémülten kerekedett el tekintete majd hatalmas krokodilkönnyek kezdtek végigcsordogálni arcán. - Nem akarom utoljára látni - bőgte el magát, talán kicsit azért mert ő volt Luca, kicsit meg a hormonok végett de a lényeg a lényeg, hogy ez a szó nagyon megrémítette.
- Akkor most mihez kezdjek? Szólni kell Kirillnek vagy aggódni fog

Luca és az a bizonyos levél

Jajj nee, azért ezt tényleg nem akarta. Elküldeni igen, de bántani azért nem. Pláne azt nem, hogy elkezdjen neki sírni. Nem bírta kezelni ha egy lány sírt a környezetében, teljesen pánikba esett. - Ne sírj kérlek, beszélek össze-vissza, öhhmm.. - próbált javítani a helyzeten. - ...ha meglát egy-kettőre felépül.
- Segítek összepakolni, mond, hogy mit szedjek össze, és addig írsz neki egy levelet. Rátesszük a hűtőre, és akkor biztos látni fogja! - tárta szét a kezeit, mint ahogy a porondmester szokta az előadások végén.

Hüppögve figyeli a kisfiút majd mikor azt mondja jobban lesz az apukája elmosolyodik, ám hiba volt Márton részéről, hogy széttárta karjait, mert Luca ezt másképp értelmezte és sírva beledőlt a karjaiba egy szoros ölelésre.
- Annyira keedves vagy hozzám köszönnöööm - szipogott.

Luca és az a bizonyos levél

Megrökönyödött, mozdulni is képtelen volt. Hirtelen, mintha egy másik dimenzióba csöppent volna. Az ölelést nem viszonozta, csak kínosan meglapogatta a lány hátát, hogy most már elengedheti, legyőzte, engedjen a szorításon. Pont mint az ökölharcban.
- Na jó, menjünk, gyorsan pakoljunk. Az idő gyorsan pörög... - veregette meg csuklóját, ahol a képzeletbeli órája volt.

- Igen, igen igazad van - elengedi és a levelekkel berohan a házba. Odabenn ledobja őket a konyhapultra és rögtön kinyitja a hűtőt. A kaja, a kaja az első.
- Nem viszek el ruhákat, amúgy is Kirilltől kaptam őket, csak egy kevés uzsonnát, hol tartjátok a papírt és a tollat? - mert bizony már elég régóta nem írt semmit a fruska

Luca és az a bizonyos levél

Ő is a lány után baktatott, arcán ördögi mosollyal, melyet a lányka valószínűleg nem látott, meg ha felé fordult, akkor azonnal poker arcot varázsolt a helyére.
- Valahol a nappaliban lesznek. Addig csinálok szendvicset - ment be rögtön a konyhába, hogy átvegye a vöröske helyét.
- Mond csak, szereted a májast? Vagy legyen inkább lekváros zsemle? - kérdezte fennhangon, hogy a másik szobában keresgélő lány is meghallja.

- A nappaliban, a nappaliban - robogott el a nappali felé, hogy aztán a minilány mint óriás buldózer túrja fel a helyiséget egy aprócska tollért.
- Legyen meglepetés! - kiabál vissza és nemsokára a hang után ő is megérkezik, helyet foglal a pultnál maga elé téve a lapot, ám nem írt csak csattogtatta tollat.
- Mit írjak?

Luca és az a bizonyos levél

Olyan meglepetés lesz, amire a lány még csak nem is számít... De azért nekikezd egy vajkrémes szendvics elkészítéséhez. Meg egy nutelláshoz is, mert ki tudja, hogy édes vagy sős hangulatban lesz, amikor megéhezik. Azért Márton sem annyira szőrös szívű...
Majdnem hátrabukfencet vet a kérdés hallatán. Hát mindent neki kell csinálnia?
- Írd, hogy sürgősen el kellett menned, és hogy családi ügy - vonta meg a vállát lazán. Ha ő nem lenne, ez a bolond lány sose hagyná el a házat.

Hiába agyalt nem jutott eszébe semmi, így kénytelen volt Mártontól tanácsot kérni, aki mint mindig most is szívesen segített, s Luca már el is felejtette, hogy régebben a gyermek mennyire goromba volt vele, mert úgy érezte ennek már rég vége és jó barátok.
- Ezt fogom írni, meg azt, hogy maximum két hétre megyek el, ha tovább maradok gond van apuval, akkor keressetek fel, oké? - nem tekint fel, szorgalmasan körmöli a maga csúnyácska betűit, majd mikor befejezte átnyújtotta Mártonnak.
- Készen vannak a szendók?

Luca és az a bizonyos levél

Szépen becsomagolta a szendvicseket, és mindegyikbe tett zöldséget is, ahogy Kirill tanította neki. Vagyis a nutellásba apróra vágott epret tett vitamin gyanánt.
- Aham, jól hangzik - mondta, de igazából azon mélázott, hogy az utolsó szendvics hogy fér bele abba a kicsi zacskóba. Gyorsan a tetejére paszírozta, és már nyújtotta is át a lánynak.
- Kész - cserélte ki a kettőjük dolgát, és fordult is meg, hogy egy hűtőmágnessel odabiggyessze az üzenetet. - Jó utat!

- Köszönök mindent, majd találkozunk és puszild meg a helyembe Kirillt - integetett, mielőtt kisietett volna a házból, hogy aztán néhány perc múlva vissza is térjen.
- Te Márton, nálad van olyan izé, amit szoktak kérni a vonaton?

Luca és az a bizonyos levél

Integet, integet, majd fordul. Keze libben a levélért, erre megint meghallotta azt a hangot, ami lassan már kísértette. Luca felé nézett, és elsőre csak a homlokát ráncolta, majd eszébe jutott, hogy valószínűleg a jegyre gondolt.
- Azt meg kell venni. Nincs pénzed mi? - kérdezte a fiú megint visszavéve a lekezelő stílust, és elindult a nappaliba. A szekrény egyik fiókját kinyitotta, és abból egy keveset vett ki, hogy a lány meg tudja venni az odaútra szóló helyét, de a visszát már ne.
- Kirill mindig tart itthon vésztartalékot - adta át a vörösnek.

A fiú kérdésére megrázza a fejét, nála ugyan nincsen semmi csak három szendó, de azzal is tökre megkínálná a kalauz bácsit, mert nem irigy ám.
- Köszönöm Márton, most már tényleg megyek, sietnem kell, mielőbb oda kell érnem a papához! Legyetek jót! - azzal újból kivágtat az ajtón és immár nem tér vissza, hanem rohanvást megindult a vasútállomás felé, ahol az első Pestseholsére tartó vonatra felcsücsült.

Luca és az a bizonyos levél - zárás

Bólogatott, integetett. Ennyi volt, aztán amint kifordult a lány az utcára, és Márton megbizonyosodott, hogy nem tér vissza, azzal a lendülettel kapta le a levelet és hajította a kukába, mintha soha nem is lett volna. Majd visszaült az asztalhoz, és büszkén befejezte a reggelijét.