Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Máté

- Ja, na mindegy - megvonom a vállaimat, aztán letuszkolom az ételt, amit sikerült összedobni. - Miért, ez neked nem jó? - összeráncolt homlokkal nézek rá. Nekem jó, mármint egy bizonyos része, nyilván nem az, amikor aggodalmaskodva ücsörgök az ágyban. - Nem gond, ilyen ez - egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem lehet mást mondani erre, ezzel jár. Tudtam már az elején is, nem fogok emiatt napokig párnába tolt arccal bőgni.

Máté

Fáj, a kelleténél sokkal jobban megérint az, amit mond. Persze eddig is tudtam, hogy így van, hogy én nem lehetek az első, de hallva a szájából, ez így nagyon rossz. A gyomrom összeszorul, számat szólásra nyitom, de ekkor leesik, hogy egyből azzá válnék, aki nem vagyok. Így csak lenyelem a mondandómat, miközben tányéromat és poharamat a mosogatóba teszem. Nem nézek rá, kerülöm a tekintetét, mert nem szeretném, ha mindezt látná. Persze tudom, hogy mozdulataim és szótlanságom éppoly árulkodó, mint tekintetem lenne, de azért reménykedem, hátha elsiklik felette. Azért fejemben csak megszólal újra és újra, hogy neki jobb lenne máshol.

Máté

Még nem nézek rá, hiába van olyan közel, hiába ér hozzám, amelytől most nem is érzem annyira biztonságban magam, mint eddig. Elnézek a válla felett, az erkély irányába, amely most pont a legjobb helyen van.
- Tudom, hogy így van, csak na - felsóhajtok. Nem könnyű, megbékéltem már vele, s mikor nincsen itt akkor elvagyok. De a jelenlétében teljesen mássá válok, nem vagyok tőle önmagam. - Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz - most már a szemeibe nézek, miközben a szavak elhagyják a számat. Teljesen őszintén beszélek, nem mondhatom azt, hogy könnyű, amikor nem az. Sose volt és nem is lesz.

Máté

- Tudom - annyi mindent tudok, mégis újra és újra eljutunk oda, hogy el kell ismételnie nekem. Ez annyira ciki, és rosszul is esik, mert ilyenkor úgy érzem, mintha valami idióta lennék, akiben mindenképpen tudatosítani kell, hogy szabad akarata van. Még szerencse, hogy az van. Nem szeretnék olyan lenni, akit valaki más irányít. - Ha majd sok lesz, tudni fogsz róla - mosolyt erőltetek magamra, aztán átkarolom, hogy még egyszer magamba szívjam illatát.

Máté

- Jesszusom, ne hívj így többet - végigfut a hátamon a hideg. Ezt a kis csaj megnevezést hála az égnek nem hallottam sose tőle, s nem is kívánom többet hallani. Főleg úgy nem, hogy rám vonatkozik.
- Ja járhatunk egyet, persze - jobb is, ha nem maradunk ennyire ingerszegény környezetben, különben megint olyan fordulatot vesz a találkozásunk, amelyet nem kellene. - A tó ilyenkor egész szép, főleg, hogy nyílnak a virágok, meg virágoznak a fák - nem vagyok benne biztos, hogy őt is meghatja ez a dolog.
Némi egyezkedés és készülődés után végül elindulunk, hogy végre ne a négy fal közé legyünk bezárva és sikerüljön tartalmasan eltölteni az a kevés időt, amit kaptunk.

- Esküszöm, ha nem nyitod végre ki azt az ajtót, berobbantom - már nagyon unom. Napok óta maximum annyit látok belőle, hogy kicsoszog, szerez valami innivalót, na meg a fürdőszobát elfoglalja egy vagy több órára. - Háromig számolok, egy, kettő... - leteszem a kezemben lévő vödröt, mivel nem hallok bentről olyan jelet, ami mozgásra utalna, kénytelen vagyok kivágni az ajtót.  HÁROM - már bent is vagyok, kezemben a vödörrel az ágy fele veszem az irányt, s mindenféle jelzés nélkül hideg vízzel nyakon öntöm a lányt.

Jobb lábammal egyenletes ritmust ütök, karjaimat a mellkasom előtt keresztezem.
- Jó, ezt már mondtad - nem sért meg vele. Ennél talán még cifrább szavakkal is illetett már, ha ő nem is, más biztosan.
- Most pedig szépen kimászol, mert ha nem akkor még többet kapsz - csak azt már nem vödörből, hanem pálcából. Biztatásképpen lerántom róla a takarót, hátsó zsebemből pedig előhúzok két kanalat. - Az erkélyen van egy doboz fagyi, meg némi ital - nyújtom felé a kanalat. Ha másképpen nem megy, akkor jön ez a számomra túlságosan lányos módszer.

- Na ezt már szeretem - önelégülten vigyorgok rá. Nyertem, mondjuk ez várható volt, mert előbb utóbb jöttek volna azok a módszerek, amelyeket már biztosan nem tolerálna a lakótársam.
- Gyere - tolom kifele magam előtt, egészen ki az erkélyig, majd mikor a szőkeség végre letelepszik, sarkon fordulok és kiveszem a hűtőből a fagyit.
- Csicseregj madárkám - lehuppanok mellé és átnyújtom neki a fagyis bödönt.

- Jajj nem érdekel a kislányos csipogásod, szárítsd meg magad, ha nem tetszik - ha kell még a pálcáját is fel, akarom írni odadugom az orra elé, ezen nem múlik. Véges lesz hamar a türelmem, ha nem fogunk a lényegre térni, nem kell nekem mellé még a lányos sipákolás is egy kis víz miatt. Hiszen tök szép idő van, csicseregnek a madarak, éppen úgy ahogy Scarlett is. Szemeim összeszűkülnek, homlokom ráncolom, igyekszem nem hápogni, mint egy partra vetett hal. Tudom én, hogy én vágytam arra, hogy beszéljen, de titkon bíztam benne, hogy nem a másik nem valamelyik tagjáról van szó. Bebuktam a dolgot.
- Óóóóó. Nem bírjátok ki, hogy normális kapcsolatotok legyen, mi? - belemertem a kanalamat a jégkrémbe és elkezdem enni. - Nem azért, de ki a fene viselné el őt rajtad kívül? - kérdésem őszinte. Engem is csak egy ember visel el, s amiket hallottam mostanában, abból ítélve North még lehet rosszabb is nálam.

Zavartan megvakarom a fejem búbját. Az agytekervényeim pörögnek, kissé rozsdásan ugyan, de igyekeznek megfelelő válaszokat és bölcs tanácsokat előkeríteni.
- Te, az a nő, nem a drága házvezető helyettesünk ágyasa? - kezdem nem érteni a szálakat. Hogy a fenébe keveredett North össze azzal a nővel? Nem azért ellenszenves, mert Scarlett azt feltételezi, hogy ő van a dologban, hanem azért mert már a külseje is irritáló számomra. - Ez ostobaság, ne magadat hibáztasd, vele van a baj - vagy ki tudja. Nem vagyok én ebben olyan biztos. - Hogyan tudok neked segíteni? - ha kell szidom a srácot, ha kell azt a nőt is. Ha azt szeretné, hogy keressem meg őket, arra is képes lennék, de amíg ő nem kér ilyesmit, nem folyok bele.

- Mármint ki érdemel meg, kit? - elvesztettem a fonalat. Addig megvolt, hogy North és Csinszka, aztán az is, amikor én felhoztam a tanár úrt és a nőt, de ez a mondat vajon most hova tartozik? Amúgy meg én is csak hallomásból építkezek, mint a legtöbben. Mióta nem írom az újságot, annyira nem tudnak ezek a pletykák izgalomba hozni, meg szerencsére nem is tartózkodom itt sokat, így nem jut el hozzám sem minden.
- Hát pedig, szívesen gyilkolok le valakit, ha arról van szó - elmosolyodom. Sajnos nem vagyok a csajos csaj, akinek ilyenkor bőgni lehet. Na meg tanácsokat sem tudnék nagyon osztogatni, főleg a szerelemmel kapcsolatosan nem, így marad ez. Hallgatok és itt vagyok, ha kell.
- Van valahol mögötted ital is, ha minden igaz - hát nem én vagyok a legjobb fej lakótárs? Nyilván vannak olyan pillanataim, amelyeknek köszönhetően ez megkérdőjelezhető, na de ne azokat tartsuk szem előtt, ha lehet.

Na hát, akkor mégis csak jól gondolkoztam. Meg vannak ám azok a kirakósok, csak egy kissé be vagyok lassulva, az ide-oda ingázásoknak köszönhetően. Lassan már az is csoda, ha azt tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, múltkor még ellenőriznem is kellett.
- Hát jól van, de szólj ám. Tudok meglepetéseket okozni, meg kellemetlenségeket is - angyalian elmosolyodom, majd egy újabbat merítek a bödönből. Nem is olyan rossz dolog ez, beszélgetünk, elvagyunk, még a végén azt fogom feltételezni, hogy képes vagyok erre is.
- Szerencséd, hogy nem voltam itt abban a három napban - lett volna itt ne mulass. Na, de az érdekelne igazán, hogy ilyenkor hol vannak a híres neves legjobb barátok? Összeráncolt homlokkal meredek előre, nem értem én ezt, minek vannak ők, ha még vigyázni sem képesek rá, amikor én nem vagyok itt. Nevetséges.
- Na mondjad, mondanám, hogy kérhetsz bármit, de azért végesek a határaim - az embernek be kell látnia, hogy nem képes mindenre, ez teljesen egészséges, nem vagyunk fedhetetlenek.

Muszáj nevetnem, persze nem olyan ordenáré módon és nem is azért, hogy kiröhögjem, csak egyszerűen elképzelem azt, hogy elviselhetetlenebb az átlagosnál. Mert hát lássuk be, mindketten azok vagyunk, nem is kicsit. De, hogy őszintén bevalljam, nem is bánom, legalább nem vagyunk átlagosak és olyanok, mint a többi.
- Boszorka vagy, minek festék? - nem fogom én megállítani benne, s hozok neki, amit csak kér, de néha azért a lustaság is fáj. - Persze hozok én, de érted - elmosolyodom. Számomra egyáltalán nem furcsa ez a dolog. Olvastam már, hogy a női nemnek minden nagyobb életbeli csalódás után, kell egy kis változás, ez így van rendjén.

Lenyalja a kanalat, majd azért magának tölt egy kevéske italt és eltünteti mindeközben hallgatja a lány aggályait, s félszegen elmosolyodik.
- Hát jól van, de befesteni nem fogom, előre szólok - ezt már én sem vállalhatom el, mert ha elrontom, akkor a végén, még a fejemet szedi. Bár nem kapna rá sok esélyt.
- Most rögtön reppenjek el érte, vagy ráér? - nem vagyok lusta, annyira. De most úgy nincsen kedvem emberek közé menni, az erkély éppen elég szocializálódás számomra.

- Jajj nem, dehogy gondolod - meg is rázom a fejemet. Ha meggondolja magát, akkor majd én nyakon öntöm a festékkel, micsoda jó barát vagyok.
- Megvagyok. Fáradtan, de egész jól - telibe talál a kérdésével, mert igazából fogalmam sincsen mi is van. - Azt hittem könnyebb lesz a dolog, de mostanában valahogy nem látom a kiutat - elhúzom egy kicsit a számat. Nem szeretek ilyenekről csacsogni, de néha muszáj, mert ha magamban tartom, hamar örült leszek. Pedig már most is az vagyok.

Muszáj nevetnem, mert most szembesülök vele először, hogy valószínűleg miket is gondolhat rólam a lány. Nyilván a gyújtogatás az, ami megmaradt benne, mert hát mi tudjuk mi történt velünk. De az más volt, most már nem élek vele, elhagytam, pontosabban inkább igyekszem elhagyni a dolgot. - Ugyan már. Jó ez így most - nem mintha magamon kívül bárki másra is hallgatnék, na jó talán Mátéra. Szóval próbálkozhat bármivel is a szőke, nem sokat ér el vele, maximum akkor, ha sóbálvánnyá változtat. - Ne akarj az anyám lenni - keserédesen nevetek fel. Nem emlékszem mennyire van tisztában azzal, hogy a nővel milyen viszonyom van, tulajdonképpen semmi. De teljesen olyan, mintha most anyám helyett is anyám szeretne lenni, ez meg valahol jól esik. Egész kedves és szokatlan. - Inkább elindulok neked a festékért - úgyse tudok aludni. Az én alvási zavaraimmal csoda, ha pár órát sikerül, de ezt nem szeretném az orrára kötni, jobb ha nem tudja. A végén még erre is megoldást szeretne találni.

Nem tudom eldönteni, hogy most komolynak kell-e lenni és pátyolgatni Scarett szívét és lelkét, vagy hozhatom önmagam, aki az egészet inkább viccelődve szeretné áthidalni? Mert hát ugye ez nem mindegy. Én se gondoltam komolyan, azt hittem hanglejtèsem és fogsor villantó vigyorom is elárulja ezt,de úgy tűnik tévedtem.. no mindegy.
- Megèrne egy fejezetet - vigyorom lankadatlan. Tudom én, hogy ők ketten nem úgy viszonyulnak egymáshoz,na de kérem tényleg már csak ez hiányzik az egész drámából, na meg egy gyerekkel valamelyik párosnál, szép is lenne.
- Jó mondjuk tőlem ilyen dolgokat nehéz megèrdeklődni - a lényeges információkat szeretem magamban tartani.
- Ha sárgarépa színű hajad lesz adsz lehetőséget a menekülésre? - terelèsnek ez a kérdés pont megteszi, mert nem hiszem, hogy a hajfestést össze tudná egyeztetni a lány az emberemmel.

Szépen egyenletesen, a füle és a nyaka ne legyen olyan. Atyaèg mi történt velem, hogy én ilyent művelek? Hát ez már nevetséges.
- Előbb vernèm a fejed a csapba, minthogy bármit is alkalmazni tudj - ártatlanul nézek rá. Nem kell tudnia, hogy ilyen reakciókat hol szedtem össze. De mivel én előbb látom a színt, mint ő, így egyértelmű, hogy gyorsabban reagálok nála, ha kell.
- Na kész, azt hiszem mindkettőnk érdekében reméljük, hogy jó lesz - kezeimről gyorsan eltávolítom, ami rákerült, aztán​ a ciderèrt nyúlok.

Legalább ezt mos nem vette véresen komolyan, hála a fentieknek. Eleinte kissé ódzkodtam ettől az együttélés dologtól,de az elmúlt hónapokban rájöttem, hogy mással sokkal rosszabb lenne. Bár nem mellékes, hogy én viszonylag kevés időt töltök itt, mégis amikor jelen vagyok, akkor sem érzem rosszul magam. Ez pedig fontos.
Háttérből nézem a szöszit, akinek a haja már most más színű, szóval a szöszi jelzőt el is felejthetem. Jó lesz ez, nem lesz se foltos, se répa. Majd csak úgy döglenek utána..
- Van persze, fel kellett készülni erre a műveletre - kisétálok a konyhába és veszek elő neki is egy üveggel. - Kolos múltkor megitta az üdítődet, valami narancslé vagy mi volt.. szóval ahelyett is hoztam - mert bár akkor elindultunk a boltba, de végül az üdítő az csak elmaradt.

Összekoccintom az üvegeink nyakát, majd kortyolok egy nagyobbat. Hátamat a pultnál támasztom meg és úgy vizslatom miképpen változik Scar hajszíne.
- Hozzám?- elképedve nézek rá, majd arcizmaim szépen mosollyá alakulnak. - Persze, titokban össze szoktunk járni​ és a legkülönbözőbb helyeken csinálni - próbálom komolyan előadni a dolgot, de veszett ügy. Mire a mondat végére érek, gyakorlatilag már annyira nevetek, hogy nem is érteni mit beszélek.

Hát ezt a poént nem érte volna meg kihagyni az biztos, mert Scarlett reakciója mindent megér. Ha lehet még annál is jobban nevetek, mint eddig, szinte már fájdalmat érzek a hasamban és mintha még a könnyeim is jönnènek.
- Téged keresett, de szerencsétlen engem talált itthon - letörlöm a könnyeket, majd kiiszom a maradék italomat is.
- Amúgy meg. Az összes falubeli és kastélyi jó haverom ebben a lakásban tartózkodik - nem is bánom. Nem kellenek nekem nyalizógèpek és ál barátok. Jó ez így, lassan mindenhol van egyetlen egy emberem, több nem is kell.

- Jajj fúj, bocs már. Lehet megártott ez a nedű - elnevetem magam. Hát most mit hazudjak, kimondani nyilván nem fogom többször, mert majd szólok ha változik. Mondjuk amennyit látjuk egymást, nem hinném, hogy ez bekövetkezik.
- Ja, hogy az? - tekintetem a kis szatyorra téved, amely nézzenek már oda tényleg ott ücsörög és türelmesen vár. Ha eddig jó kedvem volt, hát ezután még inkább az lesz, bár a lány reakciójától egy kissé félek.
- Dehogy fúj. Nem - hát micsoda feltételezés ez. Hősnek hős, nem tagadom, de a szerelmes.. hát azt hiszem az cáfolható. - Szóval ki fogsz nyírni, de egyszerűen képtelen voltam otthagyni - odatipegek a kanapéhoz és egy dobozzal térek vissza. - Esküszöm csak poén,ne sértődj be - muszáj előre védekeznem, úgy helyezkedem, hogy közöttünk valami azért legyen, ami ha kell megvèd. - Gondoltam betölti az űrt - nem bírom ki. Vigyorogva nyújtom át a kis aranyost, ami egy rózsaszín tárgyat rejt.

Vigyorom az arcát látva még nagyobb lesz. Szerintem ennél jobb viccet keresve sem találtam volna. Az egyáltalán nem érdekelt, hogy mennyi, meg mit tud és miképpen. A lényeg az volt, amit itt látok. Egyszerűen nem tudom abbahagyni abbahagyni a nevetést.
- Szerintem az éjjeli szekrényeden kéne tartani - ártatlanul nézek rá. Az ötlet már akkor megszületett, mikor Maja csodálatos húsvéti ajándékait megkaptuk egy volt közöttük egy rezgo szerű tojás. Na az volt az a pont, amikor tudtam, hogy ezt valamikor el fogom lőni.