[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=753811#post753811][b]Rémi J. Saint-Venant - 2019.04.01. 16:50[/b][/url]

L.A.B.-nak címezvén

A kockás pokrócot, amin szétvetett lábakkal ültem, a falu könyvtárából hoztam el. Az anyaga szúrt itt-ott, és régi könyv meg hűvös pinceszag keveredett a belőle áradó dohszagban, mégis jól esett végigsétálnom azzal a hónom alatt a falu dimbes-dombos macskakövein.
Egy apró tüske szúrta a jobb tenyerem, ahogy a hátam mögött azon támasztottam magam, de nem foglalkoztam vele, a figyelmemet egy az egyben lekötötte a lábam. A cipőimet bámultam. Azok felemásak voltak. Egy szürke és egy fekete, de legalább nem csálén viseltem őket.
Anyára gondoltam meg Ethanre. Túl sokszor hiányoztak. Akkor is, ha az idő szeles volt, és akkor is, ha a napfénytől úgy kellett hunyorognom, mint aznap délután a tóparton.
Emlékszem, a testvéremet láttam magam előtt, mikor valami érdes és forró érintette a kézfejem. Rémült rezzenéssel fordítottam arcomat a kutya felé, és bár a kezemet azonnal elrántottam, végül nem húztam teljesen magamhoz.
A testem elernyedt, és a tavasz első napsugarai alatt a kutya fejéhez nyúltam.
- Az erdei szellőrózsa és bugás lángvirág - szóltam az állat gazdájához, látszólag felé sem pillantva. A koszorút nem vettem el tőle. Először csak felnéztem rá, és hunyorgó szemmel azon az apró, sárgás virágú növény nevén gondolkodtam, ami a kétféle fehér között pihent. Pillantásom azután feljebb vándorolt, és a lány arcát kezdtem nézni. - Ha az sárga viola... akkor elég, ha csak te fogod meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=753818#post753818][b]Rémi J. Saint-Venant - 2019.04.01. 17:43[/b][/url]

L.A.B.-nak címezvén

- A magja - mondtam ki a számomra nyilvánvalót, s éreztem, hogy a fintor felkúszik az arcomra. Az megelevenedett a szám szegletében, mialatt a lány kezében tartott virágkoszorút figyeltem.
Világéletemben ódzkodtam a mérgező növényektől, még akkor is, ha csak azok magjától vagy hagymájától kellett tartani, máskülönben épp csak a legérzékenyebbekből váltott ki halálos kimenetelű allergiás reakciót - a népesség alig egy százalékából.
Az idegen közeledésére megfeszültek testemben az inak, éreztem, hogy az állkapcsom is megmerevedett, majd ellazult. Egy múló pillanatig kétséges volt, végül azonban mégsem mozdultam meg. A hosszú hónapok tudatos gyakorlatai eredményesnek bizonyultak, vagy legalábbis képessé tettek arra, hogy aznap délután - anélkül, hogy eltávolodtam vagy nekitámadtam volna - engedjem valakinek, akit akkor láttam életemben először, hogy olyan közel üljön hozzám, amilyen közel csak családtagnak illő és szabad.
Ühüm, mosolyogtam rá, majd felhúztam a térdeim, és előregörnyedve, karjaimmal átkulcsoltam őket. Már a tó felé fordultam, és a víztükörben megcsillanó fényeket figyeltem. A gondolataim egyszerre Franciaország köré gyűltek; a fehér épület mögött, ahol azelőtt laktam, a hátsó kertben is volt egy békáktól hemzsegő tó.
Nem sokkal később, a foszlányok közül árnyékként bukkant fel Ő.
- Ide jársz az iskolába? - fordultam vissza a lányhoz. A szívem máris a torkomban dobogott, éreztem, hogy a pulzusom fékezhetetlenül emelkedik. Nyeltem egy nagyot, majd beszívva a számat, erősen ráharaptam.