Senki nem vádolhatja azzal, hogy nem jó barát. Szívét-lelkét beleadva ünnepelte meg a Szösztalicska születésnapját a kis tavacskánál, ahonnan valamikor hajnal kettő után indul el. Egész este nem ment a tó vizének közelébe és talán ez most látszik is rajta. Éppen egy csaj hívta volna vissza táncolni még egyet, ő pedig elhomályosodott gondolatokkal csak arra tud gondolni, hova hívták még vissza. Á-á-á-ááá, nem pontosan így van. Nincs így is van. Mert bakkerka, a lehetőség meg van, ő meg mehet, ha akar, nem ő van hívva, ő hív, ha akar. Na, így is van! Hát, most akar. Megy is. Még egy jó három lépést, hogy aztán bizonytalan lábakon megállva, hunyorgó szemekkel próbálja meg leolvasni a neveket, ám részegen ez necci. Csettint nyelvével, fél szemét lehunyva nézi újra, majd kuncog fel, mert na, Mihail Vladiszlav Sztravinszkij neve pont ideális akkor is, ha az ember berúgott, mert a leghosszabb lesz az. Ha mondja! Előre dőlve nyom hát rá a gombra, fél válla már a főbejárat ajtajának dől. Hm, lehet nem a kaputelefonon kellett volna hívnia, hanem… óóóó. Farzsebéből veszi ki a telefont és nyom rá a hívásra. Még így is gyorsan megtalálja, amikor napok, hetek óta azzal a kurva számmal szemezett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=834112#post834112][b]Reiner Kende - 2021.07.11. 03:07[/b][/url]

Megértheti valaki, akit nem tud feltenni a térképre magában? Megint jönnek benne a kérdések és az agya kezd az aktivitásból a bódult fáradság folyamatán átesni oda, hogy beadja a kulcsot. Vagy egy hétre. Alig fogja fel, hogy segítene neki, meghallgatná. Nem érti miért, még mindig nincs meg a tantusz. Új neki ez az egész helyzet. Jobban kihúzza magát a másik hangjára, pillantása fürkészi értetlen. Pillanatig néz csak, hogy most mi történik, aztán ahogy leesik neki automatikusan mosolyodik el óvatosan. Nem mond semmit, csak bólint egy aprót.
Tekintete esik a vigyorra, olyasféle kerül az ő fejére is kócos feje alatt. Így is szórakozik vele az egyensúlya, de ahogy a másik ránt rajta úgy dől ki az oldalára, mint a nád. - Én esek jól... a kanapédra - nevet amíg hátára fordul és öklét szájához kapva ásít hatalmasat, míg Sztravinszkij beszél. - Lehetsééges - ismétli el. Azzal, hogy fekszik minden porcikája belesüpped a kényelmes kanapéba. A dzseki a földre esett mikor rántva lett, a mellé rúgja le cipőit, panaszosan nyögve emelkedik meg és kapja le a pólót tarkójánál fogva át a fején. A bordáinál lévő stigma válik láthatóvá, mikor még csak párnát se húz feje alá, és karját lógatva hasalva nyomja el az álom szinte azonnal. Sokkal fáradtabb volt, mint érezte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=834151#post834151][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2021.07.11. 19:51[/b][/url]

Fejemet ingatva lépkedek el tőle, majd sietek fel az emeletre, hogy összeszedjek így hirtelen valami takarót a még hirtelenebb vendégemnek. Felnyalábolom a cuccot, hajamba túrva robogok le a lépcsőn.
- Mást nem találtam, szóval remélem ez... - akadok meg, ahogy a kanapé mellé érve meglátom, hogy már alszik. Halkan nevetek fel, ahogy végig mérem a félmeztelen Reinert, aki a kanapémon teljesen ki van ütve. A takarót nyitom szét és terítem rá, majd hajolok le, hogy összeszedjem a pólóját, amit a karfára teszek. Kékjeim zizegnek fel s alá rajta. A barátai, és amiket csak nekem képes elmondani. Ó, Merlinre, mibe csaptam én bele. Szusszanva lépkedek a konyhába, kitöltök egy pohár vizet, a dohányzóasztalra teszem Reiner mellé, majd megyek vissza a hálóba.
Órák múlva ébren és soha nem éberebben hallgatom végig, ahogy elhagyja a lakást. Kilépve a szobából támaszkodom a korlátra és nézek le a nappalira, hogy pár másodpercig pörgessen vissza a tegnap történteket. Igazából elképzelésem sincs mi történt előző éjszaka, és talán ez így is van jól.