Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Mr BaileyA pub után hazafele

Az este egészen kellemesen telt, legalábbis sokkal jobban, mint gondoltam volna. Még úgy is, hogy a fejem kiszellőztetése a szőke levitás ügyében nem történt meg.
Nem mondhatnám, hogy váratlanul ért a kérdés, még csak meg sem rezzentem rá. Pár pillanatig meredtem a cipőmre, követtem a lépésem és aztán néztem csak fel rá.
- Igen, előfordul - közöltem ugyanolyan könnyedén, mint ahogyan ő elmosolyodott. Nem igazán szégyelltem, mert bár voltak kötöttségeim... nem az ő irányába.

Mr BaileyA pub után hazafele

Talán jobban reagálta volna le, ha finomabban tálalom, de ezen nem volt mit szépíteni, akadt más is. Sosem előre terveztem, egész egyszerűen a pillanat éppen úgy hozta.
Most azonban inkább Hunter kötötte le a figyelmem és az, hogy mennyire laza volt most is, pedig elég érdekes téma akadt terítékre. A kérdésére csendesen tettem pár lépést, majd megtorpantam egy pillanatra.
- Szeretném, ha változtatna. Nem tűnsz boldognak - jegyeztem meg, s talán addig a másodpercig nem is igazán realizáltam, hogy ez engem érdekel. Vagy csak nem akartam beismerni. Jelen esetben egyik sem lett volna meglepő.

Mr BaileyA pub után hazafele

A szavaira leszegtem a fejem, hagyva, hogy a fekete tincsek az arcomba hulljanak és vártam. Mire? Fogalmam sincs, talán szerettem volna, ha abban a pillanatban megnyílik a föld, elnyel és nem kell szembenéznem az érzéseknek nevezett katyvasszal.
- I never want to see you unhappy - közöltem végül a szőkére nézve és erőt véve magamon közelebb sétáltam és a karjaim köré fonva öleltem meg, ha hagyta.

Mr BaileyA pub után hazafele

A fejem kissé a keze irányába billent, mikor az arcomhoz ért és már-már csalódottan pislogtam rá, amiért az a mozdulat csak afféle két másodperces csoda volt. Ezúttal már egy pillanatra sem szakítottam el a pillantásomat a levitásról, nagyjából már úgyis ismertem a hazavezető utat.
- Én... sajnálom. Nem akartam zűrt okozni - meglehetősen halkra sikeredett e kijelentés, de legalább őszinte volt. Az elején azért lógtam Baileyvel, mert szórakoztatott, boldog voltam a tudattól, hogy valaki megérti a dolgaim egy részét. Aztán volt az az este a stégen és az egész a feje tetejére állt. - Sokszor eszemben vagy ám...
Szükségesnek éreztem, hogy nyomatékosítsam, nem csak neki kuszálódtak össze a kis dolgai, nekem sem volt egyszerű egy jó ideje.
- Szóval én csak... szeretnék több időt tölteni önnel, Mr Bailey - mosolyodtam el halványan, visszatérve kissé a piszkálódósabb hangnemhez. Sokkal közelebb állt hozzám, könnyebben navigáltam ezen a talajon.

Mr BaileyA pub után hazafele  

Az ujjait az enyémek közé fűzte, én pedig halványan elmosolyodva sandítottam rá. A mosolyom még akkor is megmaradt, mikor az ajkai a kézfejemet súrolták, hogy aztán egy egészen apró nevetéssé formálódjon.
- Részemről lenne megtiszteltetés - húztam el a szám kissé elgondolkozva, hogy aztán a pillantását keresve bökjem ki azt a bizonyos kérdést. - Akkor te meg én...?
Minával a történteket megbeszéltük és lévén, hogy azóta nem beszél velem, alighanem a dolog lezártnak tekintendő. Talán nem is gond, tehet még egy próbát, hogy találjon valaki olyat, aki boldoggá teszi. Úgy, ahogy Bailey és a hülyeségei engem.

Mr BaileyA pub után hazafele  

Az a bizonyos kijelentés már tényleg az utolsó csepp volt a pohárban, muszáj volt elnevetnem magam. Valahogy nem tudtam elképzelni sem őt férjként, sem magamat Mrs. Baileyként. Pedig lássuk be, hogy rohadtul jól mutatnánk.
- Már ééérzem is, egyből új ember lettem! - horkantam fel, de aztán csak megingattam a fejem kicsit, megtorpanva a kapu előtt.
A házra pillantottam futólag, majd vissza Hunterre, hogy aztán az ajkamba harapva cirógassam meg kissé a kézfejét.
- Igazából reméltem, hogy maradsz... - nem tudom, hogy ezt most mint kérést szándékoztam megejteni, vagy csak amúgy akartam éreztetni vele, hogy szükségem van rá, de nem is igen számított. Amennyiben menni akart, úgysem tartottam volna vissza.

Mr BaileyA pub után hazafele  

Kevés dolog tudta meghatni a kicsi szívemet, erre a múltkori délután tökéletes iskolapélda, de ez a fajta visszautasítás most meglepően kellemes volt. Szóval apró bólintással nyugtáztam, hogy ma este visszamegy a kastélyba.
Az érintése az arcomon apró sóhajt váltott ki belőlem, a csók pedig már-már elkeserítően rövid ideig tartott. Mégsem tudtam haragudni rá.
- Remélem is... szép álmokat, my dear - simítottam végig a mellkasán még finoman, mielőtt egy lépést tettem volna hátra és egy suta intéssel az ajtó felé indultam. Aligha tudtam volna letagadni azt az örömöt, ami abban a pillanatban gyúlt a kis buksimban, mikor realizáltam a dolgokat. Ő most az én Mr Baileym.

//Köszönöm, darling *_*   //