Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=833039#post833039][b]Ombozi Boróka - 2021.06.24. 19:33[/b][/url]

Nem sokat alszom az utóbbi időben. Nyomasztanak a saját gondolataim, a döntésképtelenségem és a félelmeim, amiből egyre csak több és több lesz. Bevallom, a héten többször az üveg fenekére néztem, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy apám bármikor meghalhat, hogy Fenyvessy, amint rájön, hogy elvesztettem a gyűrűt, az eddigieknél sokkal jobban ki fogja mutatni a foga fehérjét és legfőképp, hogy már Darikot se hívhatom, mikor szükségem lenne rá. És az utóbbi egy hétben folyamatosan igényelném a társaságát. Teljesen magam maradtam.
Épp órán ültem, próbáltam koncentrálni az anyagra, ami a lehetetlennel ért fel. Sikerült nyernem egy hetet, pont, hogy a tanulmányaimra fogva maradhattam a héten a kastélyban. Diplomázni készülök, mellette viszem az itteni szakot is... és míg eddig görcsösen ügyeltem a jegyeimre, egyszerűen most minden összeomlani látszik.
Hirtelen kaptam fel a fejem a nevem hallatára. A szívem kihagyott, ahogy megláttam Rothman-t, éreztem, ahogy lesápadok, mégis kifejezéstelen arccal csúsztattam be mindent a táskámba és hagytam el a termet. Nem tudtam mire számítsak. Apám halálhíre érkezett? Vagy Fenyvessy jött rá valamire és jött elém? Nem készültem fel... bármelyik legyen is, nem készültem fel.
Némán követem, majd homlokráncolva állok meg végül az.. igen szemrevaló férfi előtt. Ismerősnek tűnik, mintha láttam volna már, de nem akar beugrani, hogy honnan. Nem szólalok meg, csak szkeptikusan foglalok helyet mellette, Amíg nem Fenyvessy az, addig nem lesz baj.
Némán hallgatok, biccentek a neve hallatán és magamban kezdem összerakni a kirakós darabjait. Jó darabig sikerül szenvtelenül figyelnem, de egy idő után már képtelen vagyok leplezni a bosszúságom és az egyre növekvő haragom, hisz sejtem, hogy mire is megy ki ez az egész.
- Mi lenne, ha csak kiböknéd, hogy miről van szó? Mert biztosra veszem, hogy nem a szüleim kapcsolata érdekel - megengedek magamnak egy gúnyos mosolyt, amivel csupán a félelmemet próbálom leplezni. Apa miatt jött volna? Csinált valamit vagy történt vele valami?
- Apámról van szó? - kérdem bizonytalanabbul kissé. Nem halhat meg, még nem. Még nem döntöttem el, hogy megteszem-e, amit Noel kért tőlem. Még nem menekülhet el, számolnia kell a tetteivel. Még nem...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=833190#post833190][b]Ombozi Boróka - 2021.06.26. 21:21[/b][/url]

Másfél év. Másfél éve állt elém apám a hajmeresztő ötlettel, miszerint házasodnom kell. Dehogy ötlet, parancs. Hangja ellentmondást nem tűrően csattan, én mégis a végetekig feszítettem a húrt. Végül fejet hajtottam akaratának, mert szerettem és tiszteltem és akkor még biztos voltam benne, hogy ez fordítva is így van. Fenyvessy eljött, mint egy intelligens, karizmatikus és ami a legfontosabb, mint jóképű férfi. Anyát egyből levette a lábáról, de ami ennél is meglepőbb, belőlem is szimpátiát váltott ki. A házasság gonodlatától mégis borsódzott a hátam.
Másfél év. Az események rohanvást követték egymást, felocsúdni se volt időm, mikor rám került a gyűrű és már a hálójában pakoltam ki a ruháim. Merlinre esküszöm, én megadtam az esélyt ennek. Apám akarata szerint jártam el, nem megtagadva önmagam, de jó feleség terveztem lenni... majd ökle csattant a tükrön és ahogy az üveg, úgy a reményeim is szilánkosra törtek.
Némán, lehunyt szemmel hallgatom az egyre felháborítóbb kérdéseket és azok nyomán peregnek előttem az elmúlt másfél év emlékképei. Állkapcsom megfeszül, ahogy egyértelművé válik miért is van itt pontosan. Másfél év. Ennyi ideig sikerült megtartanom azt, ami a négy fal közé való, hisz úgy se tud segíteni senki.
- Mi lenne, hogyha a sablonkérdések helyett tényleg arra kérdeznél rá, amit tudni szeretnél? - búgom édes hangon, ahogy kékjeim szegezem arcára és dőlök előre. Dühös vagyok, legszívesebben pálcámat kivonva keresném fel Darikot és vonnám kérdőre. Más titkaival játszadozik. Hogy árulhat el engem egy hét alatt háromszor is?! - Mondjuk azt is tudni akarod, hogy hány férfival feküdtem le eddig? Nem is tudom... egy idő után már nem számoltam. Vagy... ó, te kis huncut, a lányokra vagy kíváncsi? - vörösre kent ajkaim széles mosolyra húzódnak, pontosan olyanra, amit régen alkalmaztam, mikor szexre invitáltam a kiszemelt példányt. Jó ideje nem alkalmaztam, most mégis kifogástalanul megy.
- Ó, milyen jól informált valaki - szusszanva dőlök vissza és szegezem tekintetem az égre. - Mégis mit gondolsz, milyennek kell lennie egy elrendezett, aranyvérűek közötti eljegyzésnek? - kérdem oldalvást sandítva rá, majd alsó ajkamba harapva engedem ki lassan fogaim alól azt. - De tudod, nálunk ez nem akadály. Mondjuk, ha ezért jöttél, nem kellett volna ekkora feneket keríteni neki. Kedvelem azokat, akiknek van merszük elém állni - kacsintok rá, minden szégyenérzet nélkül. Merlinre, mennyire hiányzik ez! Bár ne védekezésre használnám... Másfél év. Másfél éve alig vártam volna, hogy megszerezzem magamnak az éjszakára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=833493#post833493][b]Ombozi Boróka - 2021.07.01. 09:25[/b][/url]

Még most is önző vagyok. Meg akarom tartani a titkaim, hiába fájnak és kínoznak, hiába zsugorodik össze a gyomrom, ahogy a Fenyvessy kúria előtt találom magam. Meg akarom tartani mind, hogy az első adandó alkalommal én segíthessek magamon… ezzel áltatom magam hosszú hónapok óta. A valóság a felhúzott álca mögött az, hogy félek. Félek, hogy hiába kérek segítséget, semmi sem változna, sőt, rosszabb lenne a helyzet, hisz megtudná, ebben biztos vagyok. De még ha el is hiszem, mégha meg is próbálnám a lehetetlent, mégis hogyan bízhatnék meg egy férfiban, mikor már a saját bátyámban sem teszem úgy, ahogy kéne? A férfiak miatt kerültem ebbe a helyzetbe, miattuk hajtottam fejet és miattuk élek bezárva. Erre felbukkan a semmiből egy újabb férfi, aki azt kéri, hogy bízzak benne. Takarózhat az aurori jelvénye mögé, az semmin sem változtat. Inkább fogná be és teperne le, mielőtt még végleg elbukok. Na, azzal segítene.
- Na, ez már konkrét! - halk nevetéssel nyugtázom a kérdését, még elismerően bólintok is hozzá. - Nézzük csak… Pár éve volt egy alkalom, mikor végül meggondoltam magam és ki akartam hátrálni a szexből, kvázi az utolsó előtti pillanatban. Persze a srác már nem akart leállni, de megtanulta hol a helye - elégedett mosoly költözik arcomra, ahogy felidézem annak a kis rohadéknak a képét az átkom után. Érdekes, már meg is feledkeztem erről. Milyen kis semmiségnek tűnik ennyi idő elteltével… mégis, meg kell említenem, hogy abba a szituációba is egy másik férfi miatt keveredtem, igaz, közvetetten. Még egy férfi, aki tönkre akart tenni.
- Hát persze, hogy nem - elnéző mosollyal pillantok arcára. Néha már azt kívánom, hogy bár én se születtem volna annak. Annyival könnyebb lenne minden a felesleges elvárások nélkül. Mégis, még mindig félelem jár át, ha csak a lehetséges kitagadásra gondolok. Rég tudom, hogy zsákutcába kerültem.
Kérdésére azonnal szóra nyitom ajkaim, de… nem történik semmi. Reflexből mondanám a hazugságot, ami ott van a nyelvem hegyén, már csak számról kéne legördülnie, mégsem jön ki egy hang sem. TItkolózni más, mint az arcátlan hazugságot igaznak beállítani. Fejemet hajtom le végül, halvány mosolyra húzott ajkakkal csóválom meg azt és a lehető legrosszabb taktikát választom: hallgatok.
- Hát ez zseniális! - nevetek fel szavai nyomán, bár érezhetően egyre kevesebb jókedv vegyül a hangomba. Kékjeim villannak az arcára, vonásai közt zizeg, hátha megtalálom azt az apróságot, ami lebuktathatja. - Merlin átkozott szerelmére, mégis miért kéne hinnem neked? Alig öt perce ültem le és azt kéred, hogy engedjelek be? A lábaim közé maximum, cariño - huncut mosolyra húzom ajkaim, ahogy kékjeimet fúrom az övéibe. A bizalmamat kéri? Az utolsó embernek, akinek megadtam, köszönhetem most azt, hogy itt ülök. Köszönöm, többet nem kérek belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=837274#post837274][b]Ombozi Boróka - 2021.09.25. 14:16[/b][/url]

Miért akarják mindig a férfiak megmondani, hogy mi jó a nőnek? Tudom, rohadt nagy újdonsággal fog szolgálni az, hogy igenis van önálló akaratunk. Vannak érzéseink, céljaink és egyikhez sem kell egy férfi sem, hogy belénk verje, hogy merre tartsunk, hogy ők szabják meg, hogy melyek legyenek a kitűzött álmaink. Azért, mert farok lóg a lábaik között, még nem lesznek felsőbbrendűek, bármennyire is ezt akarják elhitetni velünk. Az csak egy húsdarab, értelem nélkül és a javuk mégis azzal gondolkodik. Szánalmas...
Lassan kúszik végig az idegesség a tagjaim, amit próbálok gondosan a mosolyom mögé rejteni. Egyszerre vagyok dühös a mellettem ülő, tökéletesnek tűnő pasira, akit legszívesebben minden felesleges szó nélkül a szobám rejtekéig rángatnék, Darikra, aki aljas módon árult el, engem és a titkaim is, Fenyvessyre és saját magamra. Egy férfi kergetett ebbe a szituációba és legmélyen engednék a csábításnak, hogy egy másik mögé bújjak... vajon képes lennék elviselni, ha mondjuk Zalán vívná meg helyettem a harcom? Nem. Biztosan nem.
- Ügyes lány vagyok, egy szempillantás alatt képes vagyok az ujjaim köré csavarni egy férfit úgy, hogy ő még csak észre sem veszi. Kipróbáljuk? - duruzsolom édesen, kissé előrébb hajolva, ám mozdulataim már enyhén darabosak. Széles, csábító mosolyommal illetem Zalánt, kékjeim mégsem csillognak mellé. Tompán pislákol csupán, reményvesztetten, összetörve, hűen tükrözve lelkemet. Mégis makacs módon ragaszkodom a elvrimhez, a fájdalmas burokhoz, amibe Fenyvessy kényszerített.
- Protokoll! Ezek csak szavak, Zalán, jelentés nélkül! Mondhatsz akármit, leígérheted a csillagokat is az égről, mondhatod, hogy feltámasztod Merlint és mennyi lesz igaz belőle, hmm? Semmi, cariño, semmi - hangom élesen, szárazon csattan. Gyűlölöm magam, hogy hinni akarok neki és gyűlölöm őt, hogy hazugsággal kecsegtet. Nem ismeri Fenyvessyt. Ha engednék, mindketten megszenvednénk, ebben biztos vagyok. Zalán egy idealista marha. Semmi több. Kár érte.
Számat elhúzva kapom ki a kezéből a kártyát, csakis azért, hogy véget vethessünk végre ennek a parttalan beszélgetésnek. - Mindig erős vagyok, nincs szükségem biztatásra. De ha meggondolod magad, szívesen látlak meztelenül az ágyamban - kacsintok erőltetett mosollyal és az esélyt se hagyom meg a válaszadásnak. Vissza se fordulok, ahogy megindulok a kastély felé. Kékjeim a kissé meggyűrődött kártyára vezetem. Össze akarom gyűrni és kidobni, az egész beszélgetést meg nem történté tenni, a papír mégis végül a zsebemben köt ki. Pontosan ott, ahol a gyűrűmnek kéne lennie...