Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=742458#post742458][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2018.12.10. 17:09[/b][/url]

- Megnőtt.
- A nagyapja vajon mit szól?
- Tiszta anyja.
- Azért reménykedjünk, nem örökölt sokat tőle.
- A bőre mint az apjáé, ó az ifjú Felagund...
- Silentio - vetek véget a festmények diskurálásának, még akkor is, ha ez láthatóan nem tetszik nekik. Az első, sőt még a második nap se vettem ezt komolyan, mára viszont már kimondottan idegesít.
Nem könnyű Felagundnak lenni, nem is merem kimondani a nevem, mert a nagyapám elég hírhedt, és bárcsak a jó értelemben lenne. Apám nevét is tudhatják, Ophelia viszont már egy külön fejezet, ahogy azt hallottam. Nem gondoltam át, hogy pont idejöjjek, de... megszokják. Mindig mindent megszoknak.
A rétre megyek, mert levegő kell. Azt hittem dicsőség rellonosonak lenni, s még ha az is, a lent uralkodó légkör tesz róla, hogy ne érezzem azt a fennkölt érzést. Még szerencse, hogy Franciéknál lakok, nem hiszem, hogy képes lennék itt aludni.
Nem szoktam megállni, bámulni, sem odamenni másokhoz, hogy nincs barátom, legyünk már, de... a zsebre dugott kezeimmel megindulok, szemem végig a madáron tartva, mert az jobban érdekel jelenleg, mint a srác, akié lehet.
- Lehet itt hárpiát tartani? - köszönök, de mentségemre mondva, nem minden nap látok ilyet.
- Egyébként gyönyörű - állok meg pár lépésnyire tőlük.
- Ne haragudj, nem szoktam így rárontani az emberekre, de... ez nem mindennapi látvány... egyáltalán, hogy sikerült befognod? - ha jól tudom, nem egy szelíd teremtések.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=742479#post742479][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2018.12.10. 20:00[/b][/url]

Valljuk be, az ismerkedés máig nem tartozik az erősségeim közé, de talán ez nem is akkora baj. Nem, nem vagyok egy antiszoc lélek, és nem kényszerem mindenkit elüldözni magam mellől, épp csak ritka számba megy az, hogy én menjek oda valakihez.
Igen, ezt a sült galambra várást határozottan aputól örököltem, mert ahogy mesélte, neki se volt túl sok barátja, nem is ismerték annyian. Ez pedig nem feltétlenül gond. Sebastian Gerard Felagund tett arról, hogy mi se legyünk túl közkedveltek. Mármint... tapasztaltam, hogy sokaknak elég csak a nevet hallani.
Épp kérdezném meg, hogy mit mondott, mivel azt felismerem, hogy a szó latin, de én latin órákon - mert hogy a p*csa képzőben abból is akad - aludtam, mikor az egyik tanár jön felénk. Ahogy egyre közelít, engem is elér a felismerés, hogy neki meg végképp nem loptam magam a szívébe.
- Felagund, miért is nem lepődök meg, hogy ahelyett, hogy a holnapi felelésre készülne, itt téblából.. csak nehogy meglepetés érje...
- Brightmore, önnek meg feltétlenül muszáj itt parádéznia azzal a bestiával? Tisztában vagyok vele, hogy engedélye van rá, de nézze meg az elsősöket - mutat a nő a megszeppent csoport felé, majd tovább is halad a fejét rázva, meg bosszúsan motyogva.
Egyből levágom, hogy ez a Brightmore is rellonos lehet, mert az ő arcán is az a bizonyos "a lőtéri vadászkutyát nem érdekli" kifejezés ül ki, amilyen az enyémen.
Ez a nő meg szerintem az élő fába is beleköt. Lehet valakinek csak jól meg kellene... na mindegy.
- Ráérek - közlöm vele, egy vállvonás kíséretében, holott az előbb elhangzó nem is tudom, mi nem ezt kívánná meg. Szerencsére az agyam is az apámé, így nem aggódok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=742540#post742540][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2018.12.12. 14:11[/b][/url]

- Nagyapám, és jah... lehet én is - megvonom a vállam, mindenféle mosoly nélkül.
- Mióta élünk, felénk se néz. Most vagy minket utál, vagy az anyánkat, gyanítom, nem egy félpszichopatát képzelt el a fia mellé, de ez van - én ezen már túltettem magam, meg azon is, hogy az órákon se néz még csak rám se. Anyu sok mindenbe beavatott, amint elég idős lettem hozzá, főleg mert azt akarta, hogy ne csak féligazságokat halljak, pletykák alapján, és lehet, hogy mások szemében tényleg egy pszichopata, én egyszerűen még jobban felnézek rá, és igenis büszke vagyok arra, hogy az ő gyerekük vagyok.
Le is ülök mellé, kellően kimutatva, mennyire érdekel engem is a fenyítés.
- Le is szokta vadászni őket? Gondolom, nem mindennap tudod etetni, vagy legalább is nem annyiszor, ahányszor megkívánná - a látvány nem nagyon rendít meg, Sebi miatt jóval nagyobb az undorküszöböm, meg hát mégis csak én voltam, aki segített neki megnézni, milyen a béka, meg a különböző bogarak belseje.
- Hogy érted, hogy megszenvedtél? - kicsit ráncolom a homlokom, egyenesen a hárpia szemeibe nézve.
- Tudom, dedós kérdés, de meg lehet simogatni? - mert hát azt mégis csak nagyon szeretném, de belátom, hogy előbb a gazdát kérdezem, semmint önkéntesen cselekedjek, nem akarok bajt.
- Apu egyik ismerősének hippogriffje van, hozzá tényleg még csak ennyire közel se lehet menni. Nagyon pökhendi, és abszolút senkit nem tűr meg... az öcsémet egyszer majdnem meg is rúgta, csak hát figyeltünk... azóta óvatosan közeledek a bestiákhoz - nem hiszem, hogy túlzottan kíváncsi lenne erre, csak hát... így mégis csak érthető, hogy óvatos vagyok, ami ebben az esetben még lehet is pozitív dolog.
- Egyébként a Charlotte-ot jobban szeretem - nyújtok kezet, mert azt hiszem, itt így illő.