Budai Eszter

Annyira megszokta Madagaszkáron, hogy a nap nagyrészét a szabadban, a melegben tölti, hogy most szinte képtelen bent maradni a kastély falai között. Kínzásnak tűnik, és bár korábban sosem gondolta volna - főleg, mert Apukától távol lenni azért rossz volt - mégis nap, mint nap azon kapja magát, hogy ha lenne rá lehetősége ő bizony visszamenne. Mit számít neki, hogy picit leégett? Hogy az amúgy sápadt, fehér bőre, most is rák vörös, hogy alig lehet megkülönböztetni az arcát, a hajától? Kapott rá bizony nagyszerű kenőcsöt, és ha a pirosság nem is tűnt még el, teljesen tünetmentes. Tehát jól érzi magát, s bizony hiányzik neki Madagaszkár. Épp ezért, amikor csak teheti, kint van. Kint-kint. Nem a folyosókon, de nem bizony. Kint a szabad levegőn. Bejárta már az egés vidéket, s ha nem tartana attól, hogy Apukának csalódást okoz bizony messzebbre is ment volna. Így viszont a kastélyt körülvevő vidéken maradt, figyelve rá, hogy ne menjen tiltott részekre.
Ma a rétet foglalta el. Legalábbis gondolatban az egész rét az övé. Gyakorlatilag tudja, hogy ez nem lehetséges, mégis kellemes a gondolat, és jó móka. Azt játssza, hogy mindenki, aki keresztülhalad a réten, adót fizet neki. Persze csak az ő fejében. Senkihez sem megy oda, és senkitől sem követel valódi pénzt. Amúgy is, ez egy régi módi dolog, viszont a történelmet szereti, és épp ezért ez a kis móka is teljesen rendben van nála.
Egyébként meg a fűben ücsörög, törökülésben, Edével, a puffskeinnel a lábai között. Fekete szandálja, világoskék, farmer rövidnadrágja, és fehér ujjatlan felsője csak még jobban kiemeli bőre pirosságát. Őt persze továbbra sem zavarja. Dölöngél balra-jobbra, és Edével együtt dudólászik. Amikor pedig nem messze tőle elhalad egy lány, játékosan előre nyújtja a kezét, mintha csak az adót gyűjtené be. Belepillant az üres tenyerébe, úgy tesz mintha megszámolná a pénzt, majd elégedetten bólint. S amint végzett az igen fontos művelettel, tovább dúdol Edével.

Budai Eszter

Valószínűleg hiba csúszott a rendszerbe! Arról ugyanis egy percig nem volt szó, hogy az éppen elhaladó lány, észreveszi őt, vagy a kis játékát. Épp ezért nem csoda, ha Nyeste meghökken, amikor megszólítják. Nagyra nyitja szemecskéit, a dúdolást természetesen rögtön abbahagyja, s az ajkait is beharapja. Reménykedve pillant körbe, hátha valaki másnak szólnak a szavak, s csak ő mulasztott el valakitől adót szedni a háta mögött... De nem. Sehol senki, és még Ede is érzi a feszültéségét, mert bizony ő is elhallgat, még ha némi fázis késéssel is.
Aztán, mikor nagy nehezen (egy-két másodperc elteltével) belátja a kis vörös, hogy bizony hozzászóltak, megrázza a fejét. Nem, neki nincs szüksége semmiféle segítségre sem. De persze köszöni szépen. Gondolatban, mert a kimondásig amúgy is ritkán jut el. Főleg, hogy eszébe jut, köszöntek neki és illene visszaköszönni. Felpattan hát, kis híján megbotlik a lábaiban, s csak nehezen tartja meg az egyensúlyát, szegény puffskeint is elejti, ami persze nem tetszését fejezi ki és pár lépésnyit arrébb is megy a fűben.
- É..é... - nem jut tovább, Ede után veti magát, az hiányozna csak, hogy megint megszökjön. Felkapja, megsimogatja, bízva benne, hogy így elnyeri a bocsánatot, aztán visszafordul a másik lány felé.
- I...i...izé... sz...sz..ssssszzzia! - mondja végül, a szokásosnál kicsit nehezebben, mert nem igazán tud most a beszédre figyelni, amúgy is már a másik lány következő mondatán agyal, a fát figyeli, ami felé tartott, s próbálja megérteni miért közölték ezt vele.
- Ö...öööö... j...j...jjjj...jjjjó! - hagyja rá, hadd menjen a fa alá. Aztán még eszébe jut, hogy már megint illetlen, és hozzáfűzi - Eg...eg...eegg... - megrázza újra a fejét ez nem lesz jó. Neki az "egészségedre" az túl nehéz szó - mmm...m...mmmmár... - újabb fejrázás. Ez abszolút nem az ő napja. Nagy levegőt vesz, gondolkozik egy sort, aztán a legjobb tudását összeszedve, Edét kicsit megszorítva, hiába a koncentráció már csak ilyen, megpróbálja újra - jjjjjó ét... étt...étvágyat!
Elégedetten sóhajt. Kimondta. Szépen. Érthetően. Legalábbis Apuka ilyenkor megdicsérné. A logópédus is. Bár azt nem szereti. Itt pedig, szerencsére nem kell járnia. Még. Mert ami késik, nem múlik. Előbb-utóbb eljönnek a vizsgák, és ő bizony, meg fog bukni. Hogy is ne bukna meg? Egy varázsigét sem tud kimondani.

Budai Eszter

Elég kellemetlen a helyzet. Mondjuk ő hamar túl teszi magát a dolgon, mert hát a másiknak fogalma sincs, mit játszott és könnyen megmagyarázhatná, ha megtudná, erre viszont képtelen. Az már kellemetlenebb számára, hogy Ede szökne és emiatt feltartja a másikat az evésben. Igyekszik hát gyorsan kimondani ehhez kapcsolódóan a jó kívánságait, s ahogy a másik sarkon fordul ő is ezt teszi. Nagyot sóhajt és egészen biztos benne, hogy még sem volt elég gyors és ügyes. Az arcát Ede bundájába nyomja úgy rázza meg a fejét. A golymók pedig már tudja, hogy mivel vigasztalja meg, kidugja hát hosszú vékony nyelvét és megnyalja vele a lány arcát, mire az csiklandósan felnevet.
Le is csüccsen vissza a fűbe Edével a kezében, még mindig mosollyal az arcán és el is felejti egy pillanat alatt, hogy volt vala bármi problémája. Ilyen egyszerűen működik ő. Ami megtörtént, megtörtént. Megváltoztatni nem tudja úgysem, tehát egyszerűen továbblép. Leteszi Edét a fűbe, feltérdel és egy bot után kezd kutatni, hogy azzal rajzoljon valamit majd a földbe maga körül, de az előbbi lány visszatér és megszólítja. Pont akkor, amikor Ede a maga vicces módján közelebb gurul hozzá.
Nyeste a fűben térdepelve épp csak felemeli a fejét a lányra. Az arcán most is ott ül a meglepettség. Nem lát a lánynál ennivalót és hát nem is érti teljesen. Bizonytalanul megrázza a fejét, jelezve, hogy különösebben nem zavarja a másik. Feltételezi ugyanis, hogy ezt akarta mondani. De ha mást akart, hát neki az is mindegy. Leül a sarkaira, felveszi Edét és felemeli a lány felé, mintha meg akarna győződni róla, hogy a kérdés erre vonatkozik. A gond csak az, hogy a golymók és a puffskein szavak sem épp egyszerűek. De azért megpróbálja. Int a lánynak, hogy csüccsenjen le ő is, aztán felé tartja Edét, hogy megsimogathassa, már ha akarja.
- Ede egy...egy...egy... egy... g...g... goly...goly...golymmmmók - mondja végül magabiztosan, aztán ha a másik nem szaladt el és megmerte simogatni a szőrős kis jószágot akkor a kezébe is nyomja, amíg kutatni kezd nadrágja zsebeiben. Nála van a kiskönyv, amit kapott életvitel projekten, mindig magánál hordja. Meg is találja, s azt nyomja a másik lány kezébe, Edét pedig visszaveszi. A könyvben benne vannak Ede adatai, hogy április közepén született, hogy Nyeste a gazdája - igen ebből a könyvből a vörös navinés lány nevét is megtudhatja a másik -, hogy járt vele lénygondozónál és teljesen egészséges, meg persze, hogy sikeresen teljesítette az életvitel projektet és így megtarthatta a kis állatot. Mindazok a dolgok, amiket szerinte a másik megkérdezne még, és amikre nem tudna kellően gyorsan és összeszedetten válaszolni. Ha a másik olvasni kezd, akkor ő türelmesen vár és addig is, Edét simogatja.

Slivovics Lily