Tekintve, hogy már ma van második napja a vizsgaidőszak, és nekem egyetlen egy vizsgalap sincs már, amit megírhatnék, sóhajtva becsuktam a tankönyveim és kitekintettem az ablakon. Kellemesen borús volt az idő, nem pont a kinti sétáláshoz alkalmas az itteniek számára. Azonban ha valaki Londonból származik és gyötri a honvágy, egy borús idős sétánál nincs is csábítóbb. Így hát elhajítottam be a könyveim az ágyam alá és felpattanva már igyekeztem is kifelé. Út közben majdnem lelöktem egy csajszit a lépcsőn, akitől gyorsan bocsánatot is kértem, de azért mégiscsak majdnem lepusztult, szóval lassítottam a lépteimen, megigazítva a talárom. Pár üveg meg visszatükröződő felület mellett elsétálva megigazítottam a kócos loboncom és gondolkoztam, hogy is sikerültek az eddigi vizsgáim. Eddig van egy Kiváló, repüléstanból ami nem rossz teljesítmény, egy VF Asztronómiából és egy VF számmisztika... ami majdnem troll lett kisanyám, tedd össze a két kezedet. Persze mire észbe kaptam, addigra már kint ácsorogtam a rét szélén és baljós pillantásokat vetettem a borongós égre. Ha esik, most megázok, azt pedig annyira nem akarok, bár szeretem az esőt, de nincs rosszabb, mint teletüsszögni a vizsgalapokat. Egyszerűen nem értem, hogy lehet az, hogy még egy rakás tárgyból. Gyors számolást végeztem az ujjaimon, de akárhogy osztottam, szoroztam, redukáltam, vontam ki, az akkor is 11 tárgy maradt. A hajamba túrtam zavartan, mivel megint nem figyeltem a lábam elé és kis híján hasra estem egy lyukban. Éreztem pár csepp vizet az orromra, a vállamra csöppenni, úgyhogy hunyorítva felpillantottam, de egyelőre nem esett az eső. Egyelőre. Viszont nekem az nagyon furcsa volt, hogy sehol egy teremtett lélek, eltekintve egy fiúról, aki kint feküdt a rét közepén. Lehet hogy alszik? Közelebb indultam lassan, óvakodva, mintha legalábbis aknamezőkön járnék, fogalmam sincs miért. Ahogy közelebb értem, az már világossá vált, hogy Levitás és még közelebb érve elmosolyodtam. Rentai Bálint. Azt hiszem talán ötödikes... vagy négy? Nem, tutira ötödikes. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy nem kéne-e felébresztenem, mert lehet, hogy mindjárt Thor a nyakába zúdít egy "finom záport". Végül mély levegőt vettem és mellé guggolva megbökdöstem a vállát.

Mikor kinyitotta a szemét és kifakadt, kicsit megszeppenve pillantottam rá. Minden rendben lehet vele? Máskor nem bökdösök meg más embereket, akik alszanak, még akkor sem, ha mindjárt ronggyá áznak és két hétig nyomják az ágyat. Tutira aludt, mivel eléggé kába a hangja és furcsa arcokat is vág, szerintem a fény az oka. Azonban elég hamar összeszedi magát és már teljesen ébernek tűnik, amin csodálkozom is, mert mikor engem felkeltenek, mindig olyan vagyok, mint az ötször mosott kapcarongy.
- Én nem szeretnék semmit, csak mivel csöpög az eső, és azt hiszen nem is olyan sokára nagy zuhéban lesz részünk, nem akartam, hogy a nyakadba zúduló vízre kelljen ébredned. - mondom a levitás fiúnak. Merlinnek hála, a Levitában kevesebb fiú volt, mint lány, így viszonylag könnyebb volt kisilabizálnom a nevét, mint neki az enyémet. Mikor arrébb csúszik, elmosolyodok és leülök, egy biccentéssel megköszönve a helyet. Gyenge a jobb térdem, nem sokáig tudok egy helyben guggolni.
- Bocs, hogy csak így neked rontottam, de hé... a Levitás nyuszifiút csak nem hagyom elázni. - mosolygok szórakozottan rá, majd hunyorítva az ég felé sandítok. Igen, csöpög az eső. Végre, imádom az esőt. Kicsit legalább enyhíti a honvágyamat, ami annyira szorongat.
- Jajj istenkém, de bunkó vagyok, be sem mutatkoztam. A nevem Lavia. Lavia Stark - nyújtok neki kezet vigyorogva a helyzeten. Nem hiszem, hogy hamar rájönne a nevemre, mert a Levitás elsős lányokból is sokkal több van a kelleténél. De tényleg nagyon sokan vannak, a felét sem ismerem az évfolyamtársaimnak, a háztársaimat nem is említve. Szent ég, mekkora égés lenne valami Levitás buli. Az én nevem is csak a pontszerzők közt volt fent, de ott fent volt! Annak örültem.
- Csak nem vizsgák közti lazítás?

Elég hamar felébredt, ez a tény kissé iriggyé tett, mert én sosem tudok felkelni tíz perces kereten belül. Egyszerűen bárhogy is próbálkozom, nem jön össze a dolog. Nem lepődtem meg rajta, amiért nem tudta a nevemet, ez a házon belül persze elég sokszor elő szokott fordulni, elvégre a Levita elég nagy népsűrűséggel bír. Én sem tudnám, de azt hiszem, hogy nem is különösebben érdekelne, hogy mindenkinek megjegyezzem a nevét. Minek? Ők sem jegyzik meg az enyémet, a társaság felével pedig nem is ismerkedek össze, gyanúim szerint. Amikor elmosolyodott sürgetést éreztem, hogy viszonozzam a gesztust, így rövidesen utána én is szélesen elmosolyodtam
- Ugyan, igazán nincs mit - vontam vállat.
Persze tudtam, hogy a nyuszit nem fogja érteni, de azért csak vigyorogtam tovább. Szánt szándékkal mondtam nyuszit.
- Mielőtt elszörnyedsz, megmagyarázom röviden. Semmi pletyka, csak annyi, hogy mikor még Angliában éltem, volt egy csomó nyuszim. És folyton kint aludtak a kertben, még akkor is, ha esett az eső. Szóval innen jött a dolog. Semmi elszörnyesztő - kuncogtam. Szegényem, lehet, hogy sikerült őt futólag, de halálra ijesztenem... Kegyetlen lettem az utóbbi időben? Neeem, nem hiszem.
Annak ellenére, hogy elhúzódik, nem veszem zokon a dolgot, nem hiszem, hogy személyes ügy lenne a hátterében. Egyszerűen nem akar benne lenni a következő havi Edictumban, amit pedig teljesen megértek. Nem lennék elragadtatva, ha benne kéne találnom magam a pletykás részlegben.
- Amúgy tudom, mi a neved. Kevesebb Levitás fiú van, mint lány - vontam vállat ismét, halvány mosollyal. Elgondolkoztam, továbbra is az időjárás, meg az egyre jobban csöpörgő eső járt a fejemben, meg most már az is, mikor a nyuszik az erkélyajtóban álltak egymás hegyén-hátán.
- Nincs bajom a vizsgákkal, egész jól haladok velük... De nem tudom, csak úgy elvagyok velük. Leírom, amit tudok, amit meg nem, az úgyis mindegy, nem gondolod? - mosolyogtam rá.

Nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, ő elgondolkozott, én pedig addig hasonlóan cselekedtem. Az ujjaim elgémberedtek, szóval elkezdem őket kiropogtatni, mert ez az egyik legidegesítőbb dolog amit ismerek: mikor zsibbadnak az ember ujjai. Miután ezzel is végeztem, körbepillantok a réten, majd a felhők felé sandítok. Egyre sűrűbb a felhőzet, a fény pedig egyre kevesebb. Itt ez a fajta időjárás sokkal nyomasztóbbnak hat, mint anno otthon, mert itt mintha még kevesebb fény lenne, ami eléggé szokatlan. Sóhajtok egyet, lesöpörve magamról egy vízcseppet, mikor végre megszólal.
- Hát, igen, gondolom igen, de az enyémek ilyen házi nyuszik voltak, azok a szobában lakós fajták, aztán egyszer anyukám kirakta őket a lakásunkból egy egész napra, mert felbosszantottam, aztán többet nem jöttek vissza. Ilyen ez a show-biznisz. - vontam vállat, ezzel lezártnak tekintve  a témát. Így is túlragoztuk ezt a nyúl-ügyet, azt hiszem, ha tudom, hogy ennyire a lelkére veszi, akkor fel sem hozom a dolgot. Mindegy, nem lépett le, nem hagyott faképnél, ami már önmagában is kifejezetten szép eredménynek mondható, azt hiszem. Kifejezetten kitartó, ami sok emberre nem jellemző, régen emlékszem néha még anyámék is elmenekültek előlem, hogy ne kelljen hallgatniuk az állandó locsogásom. Azaz csak anyám, meg az aktuális pasija, mert apám pont ugyanilyen sokat beszélt, ilyen- és sok másik - szempontból is rá hasonlítok.
- Én sem nagyon szoktam számolgatni, de a reggelinél mindenképpen kevesebb fiú van, mint lány. Ez csak egy meglátás, ha lesz időm, utána számolok kik hányan vannak, ha érdekel, majd tudatom az eredményt - nevettem fel futólag, de nem tartott soká, mert ismét elgondolkoztam ezen az arány kérdésen. Nem túl sok Levitás fiút ismerek rajta kívül, maximum hallásból, de még úgy is bizonytalan a dolog. Ha nem lenne közös reggeli, szerintem még abban sem lennék biztos, hogy járnak a kékekhez fiúk. Ezt a kérdést most inkább későbbre passzoltam a fejemben. Majd ha lesz kedvem és energiám, akkor elgondolkozok ezen, addig meg ráér. Senki nem siettet, aki meg megpróbálja, azt orrba vágom... kivéve ha tanár, mert akkor nem lenne szerencsés lépés, azt hiszem. A magammal folytatott elmélyült társalgást persze ismételten félbeszakítja a hangja, ezt azonban egyáltalán nem bánom, ahogy azt sem, hogy megkérdezi, hányadikas vagyok. Habár kissé furcsának tartom, akkor mégsem látszik az rólam, hogy taknyos, kis elsős vagyok? Hm... Ez kifejezetten jó hír.
- Most jöttem, első évfolyamba járok...azaz ha minden jól megy, akkor nem sokára már másodikba fogok. Mikből vizsgáztam? Hu, hát ez nagyon jó kérdés, mert sok tárgy van felvéve, most le is akarok adni párat... De hogy válaszoljak a kérdésedre: Vizsgáztam számmisztikából, asztronómiából, legendás lények gondozásából, rúnatanból,repüléstanból, jóslástanból, elemi mágiából, gemmológiából, mugliismeretből, mitológiák és vallásokból, átváltoztatástanból... Bájital- és bűbájtanból viszont nem, ahogy SVK-ból és illemtanból sem. Lehet, hogy nem ártott volna. Na, de mindegy is. - mondtam miután befejeztem végre a felsorolást. Így utólag visszapillantva kicsit soknak tűnt, ami azért aggasztó. Ezt a gondolatmenetet sem tudtam sokáig folytatni, mert egyik pillanatról a másikra dörgés visszhangzott a kastély körül, az eső pedig úgy döntött, itt az ideje, hogy megeredjen. Jobb ötlet híján a fejemre húztam a taláromat és Bálintra sandítottam.
- Örültem a találkozásnak, de azt hiszem, itt az ideje az indulásnak - ugrottam fel rásunyítva.