Rufus

A kis aranyhörcsögömet, Marcipánt, időszerű lenne már kivinni a friss levegőre. A legideálisabb helynek egyértelműen a rét bizonyul. Felveszem a magamra a fehér alapon tarka virágokkal díszített egyberuhámat és lábaimra csatolom egyszerű szandálomat. A hajamat előről oldalra tűzöm két fekete hullámcsattal. Még régebben kaptam karácsonyra egy miniatűr hörcsög pörázt ami pont megfelelő az én kis kedvencemnek. Ilyenkor azt szoktam ráadni és jót szorakozok, mikor olyan gyorsan elkezd sprintelni, hogy alig bírok utána menni. Mindig a bokrokat keresi, mik alá betud bújni. Eddig mindig mindig egyedül mentem a Rétre hörcsög legeltetés céljából, de most elhívtam több barátnőmet is. Sajnos egyik sem ért rá, ezért egy kicsit csalódottan indultam ki a kastélyból. Ráerősítettem Marcipánra a pórázt és jó erősen megmarkoltam a végét, nehogy elszaladjon, bár eddig még nem volt példa rá.
-Lassabban! Hé! -szaladtam utána nevetve. Ez a kis szőrmók soha nem tanulja meg kontrolálni magát!-Hékás! Àllj meg azonnal, külőnben nem kapsz vacsorát! Nem viccelek! -üvöltök utána. Mikor végre sikerült elkapnom a grabancát, fáradtan rogyok le egy fa tövében.
-Soha sem fog elfáradni! -suttogom, miközben megsímítom a hátát és újra szaladásnak ered.
~Eddig tartott...~

Rufus

Nagyon haragudtam Marcipánra, amiért ilyen zaklatott volt most. Eddig egyszer sem volt ehhez hasonló a viselkedése. Jó persze, volt, hogy egyszer-kétszer kiszaladt a kezemből és nem tudtam elkapni, de ez most sokkal másabb helyzet. Próbáltam megnyugtatni és elértem, hogy két percig ne mozogjon a lába, de utánakezdte előről az egészet. Közben felénk sétált egy fiú. Először csak a szemem sarkából láttam meg, aztán gondoltam úgy sem jön oda hozzánk és nyugodtan beszéltem az állatkámhoz, de a végén kiderült, hogy nagyon is felénk tart. Udvariasan megkérdezte segíthet-e és én először ráakartam vágni, hogy igen, de aztán rájöttem, hovy biztos nem azért jött a Rétre, hogy hörcsögöt kergető lányoknak segítsen...
-Köszi, de megoldom! -válaszoltam és tovább küszködtem.
~Vajon mi baja van ennek az állatnak?~
Amikor elfutott a hörcsög, fogtam a porázát és beálltam elé ahogyan a fiú tanácsolta, de a két lábam között kiszadt.
-Már bocs, de mi lenne a segítenél? -kérdeztem talán kicsit túl idegesen a fiútól.-Elegem van belőled!! Miért csinálod ezt velem??? -üvöltöttem hangosan. Persze ezt már nem a fiúnak hanem az én kis Marcipánomnak, akinek fogalmam sincs, mi a baja, de kezdett idegesíteni. Nem akartam bocsánatot kérni a fiútól, mert látja, hogy ideges vagyok, meg különben is úgykezdtem a hozzá intézett mondatomat, hogy már bocs, szóval nem hiszem, hogy nagyon meglenne emiatt sértődve.
~Különben is. Elég bajom van így is.~

Rufus

Sajnos nem szóltam a fiúnak, hogy a második megszólalásomat már nem neki szántam, így nem csodálkozhatok, hogy meghökkent egy picit. Bár furcsa, mert nyugodt maradt attól még, hogy azt hitte , hogy hozzá szólok olyan gorombán.
-Bocsánat! Nem neked szóltam hanem Marcipánnak! -próbáltam kivédeni magam. Az már csak rajta múlik,hogy elhiszi-e vagy sem. Kicsit azért vicces a helyzet ezért elmosolyodom, de nem nevetek, mert akkor bihtosan nem lenne hiteles az iménti mondatom. A srác előkapja a pálcáját és egy nem túl sikeres varázslatot hajt végre...
-Mondd megkérlek, hogy még is mi a csuda volt ez?! -fordulok felé felháborodottan.-Ggondolom vissza is tudod csinálni, mert ugye biztosan nem először hajtottad végre ezt a varázslatot! -nézek rá. Elvárom, hogy azt válaszolja, már legalább ötvenkettedjére csinálja ezt.-Gondolom én. -teszem hozzá. Bár fogalmam sincs mi  volt ez a varázslat, vagy, hogy van-e köze egyáltalán ahhoz, ami akart lenni. Marcipán ijedten felém futott. Még az a mázlim, hogy felém és nem teljesen más irányba.
-Nyugodj meg szépen Marcipán! -suttogom a jobb fülébe. Ép eszű ember nem beszél az állatához, más ember társasàgában meg pláne nem, de ki mondta, hogy én ép eszű ember vagyok?! A lényeg, hogy én nem voltam zavarban. Marcipán viszont lehet, hogy szégyellős, mert ismét megszökik. A fiú végre megmozdítja a lábait és segítségünkre siet. Halkan kuncogni kezdek mikor elkezdi kergetni a kis hörcsögöt.
~Vajon én is ilyen látványt nyújtottam?~
-Csak a szokásossal! Tudod. Magok meg zöldségfélék...-sorolom.-Bár ha jobban belegondolok, az utóbbi időben kicsit talán túl sok jutalombfalatot kapott. De ha egyszer megérdemli... -magyarázkodtam. Közben végre sikerül elkapnom Marcipánt. Lassan és óvatosan lehúztam róla a pórázt és beraktam a hátizsákomba.
-Na, mit csináljunk vele? -kérdeztem a fiútól és sóhajtottam egy jó mélyet.

Rufus!

A fiú azt mondta, visszatudja csinálni, de akkor, miért nem teszi meg?! Na mindegy, szerintem már el is felejtette, hogy egy kisebb szakadékot teremtett a földből. Igazából engem nem zavart, elfértem tőle, csak nehogy aztán elkapjanak minket, amiért megrongáltuk a gyönyörű rétet!
-Nyugi!-nevetek fel. -Elengedni már biztosan nem fogom! -bizonygatom. Egyébként tényleg nem szándékozom többet kiereszteni a kezemből. -Esetleg, visszamennék a kastélyba, leraknám a szobámba, aztán még ki jövök a rétre. Ha szeretnél megvárhatsz! Gyors futó vagyok!  -mondom, bár lehet, hogy így is sok voltmár neki a velem töltött idő és örül, ha végre megszabadulhat tőlem. Az is lehet, hogy azért jött ide, mert vár valakit és így is feltartottam. Azt már fel sem merem ajánlani, hogy velem is jöhet a szobàmig, míg berakjuk Marcipánt... Ezután a fiú bemutatkozik, szóval lehetséges,hogy még sem akar megszabadulni tőlem. A neve nagyon ismerős, de vele viszont még egyszer sem találkoztam. Biztos vagyok benne, hogy hallottam már ezt a nevet valahol, és csak róla lehetett szó, mert a Rufus nem egy szokványos név... Á, tudom már...
-Ó,hát te vagy a híres neves Rufus Saron, a Levitából! -szólalok meg. Eszembe jutott, hogy ő az a nőcsábász, akiről pletykálnak. Persze nem biztos, hogy minden igaz, amit mondanak! Mondjuk ha jobban megnézem, helyes fiú, nem is csodálkozom, miért szeretik ennyire őt!
-Én Blanka Carson vagyok, másodikos Eridonos, bár remélem nem sokáig! -mosolygok én is vissza rá. Gondoltam, ha már ő elárulta a nevét, nem lenne fair, ha én titkolnám! Na, most már elmondhatom, hogy találkoztam és még beszéltem is a híres Rufussal! Egyébként em tűnik beképzeltnek, ő talán el bír a hírnevével! Amúgy meg lehet, hogy nem is olyan nagy sztár, mint ahogy azt mondják. Lehet, hogy pletyka az egész, de én nem merem megkérdezni tőle, nehogy  megsértsem vagy valami.

Rufus  
Akkor sem mondom el neki...  

Rufus, rendkívül furcsa módon próbálja eltüntetni a bűntény nyomait a földön. Ezen hangosan felkacagok.
-Igazad van. Így senkinek nem fog feltűnni! -kuncogok. Persze ironikusan értettem. Mégis ki ne venné észre, mikor ott egy jókora lyuk a földben? Az, hogy oda rugdosott a lábával pár földdarabot a lyukhoz, hogy betömje, nem sokat segített. Most mit csináljak? Kezdjek el homokozósat játszani? Végül is, mért ne? Vidáman felpattanok a helyemről, de még fogalmam sincs, hogyan kezdjek neki. Végül  pár lehullott levelet vittem a betakart lyukhoz és szétszórtam felette.
-Azt akarod, hogy hazudjunk? -kérdezem meglepetten. Jó, lehet, hogy ez nem nagy hazugság lenne, de azért mégis csak furcsa, hogy erre kényszerít. Minden mindegy alapon megrántom a vállam. -Tényleg az lesz a legjobb! -elmosolyodom, mikor Rufus kijelenti megvár. Igazából reméltem, hogy ezt fogja mondani, de így hallva még jobb a dolog!
-Hát, őszintén mondom, hogy nem tudom kiktől hallottam, mert nem láttam őket, csak már többször is felfigyeltem a Rufus névre. Első sorban azért, mert nem egy szokványos név, másodszor meg azért, mert egyre többször hallottam. A folyosó és, a kastélyon kívül is. -mesélem. -De mindegy. Hiszek neked, hogy nem vagy híres! -nevetek fel.
-Hát, köszönöm szépen! Nem sokan mondják, hogy szép a nevem!-pirulok el. Tényleg, szerintem még csak a családom hangoztatta ezt. Közben Marcipán egyre többet mocorgott a kezeim között (gondolom szökni akart) úgy, hogy közöltem Rufussal, hogy mindjárt jövök.
Kisétáltam a Rétről. Onnan már futottam egészen a kastély bejáratáig, de nem gyorsan. Inkább csak olyan kocogós tempóban, mert elég volt az nekem. Felszaladtam az Eridon házhoz, be  a szobánkba. Éppen senki sem volt ott, csak szét szórt füzetekkel és könyvekkel találkoztam. Az én részem sem volt túlzottan rendben, sőt... Marcipánt beraktam a ketrecébe és adtam neki egy kicsit enni aztán indultam is vissza a Rétre, mert Rufus biztosan nagyon epekedve várt már engem. Persze csak viccelek, alig ismerem még. Az is lehet, hogy visszamegyek és hirtelen azt sem tudja ki vagyok, bár mondjuk nem tudok semmiféle amnézia betegségéről úgy, hogy az arcomra azért tán csak emlékszik.

Rufus!  

-Hirtelen elfelejtjük? -kérdezek vissza szemöldökömet ráncolva. Végül is nekem mindegy, a lényeg, hogy hazudnunk kell. Rufus próbálja szebben megfogalmazni a hazudni szót, de a végeredmény ugyanaz. Amúgy meg, lehet, hogy nem is kell füllentenünk, mert lehetséges az a verzió is, hogy senki sem veszi észre a lyukat. Az lenne a legjobb! Viszont most akkor is muszáj lesz nem az igazat mondanom, mert Rufust érdekli, milyen szövegkörnyezetben hallottam a nevét.
-Csak annyit hallottam, hogy Rufus. -mentegetőzök. Azért még sem mondhatom, hogy azt hallottam mindenféle lánnyal kavar. Egyrészt nem akarom, hogy miattam szidjon le valaki olyat, aki nem is csinált semmit, másrészt meg nem akarok én is pletykálkodni. Én lezártnak tekintem ezt a témát, de ha ő valamit még kérdez ezzel kapcsolatban, én komolyan mondom, hogy nem fogok rá válaszolni.
-Igen. Rohantam vissza hozzád! Ezt a távot is olyan nehéz volt kibírni nélküled! - nevetek fel. Gondolom ő nem olyan, hogy megsértődik ezen, tán csak szorult belé némi humorérzék. Egyébként érdekes, mert soha nem jöttem ki a fiúkkal régebben. Itt meg ezzel a Rufussal tudjuk ugratni egymást és én ha jobban belegondolok, még nem csinálta  ilyet.
~Alan!!!~
Jutott hirtelen eszembe. Ő volt az egyetlen fiú eddig akivel jártam. Meglehetősen rövid és unalmas volt a kapcsolatunk. Eleve úgy kezdődött, hogy az első találkozásunkkor már megcsókolt és megkérdezte, járnék-e vele?! Èn meg persze belementem, de nem a fiú tetszett, hanem a helyzet, hogy valaki szerelmesen gondol rám. Elég csúnyán szakítottunk utána.
-Tényleg, neked volt valaha barátnőd? -kérdeztem hirtelen Rufustól, bár a pletykákból ítélve tuti volt már neki, vagy még most is van..

Ruuufus  

Rufus rám kacsint és én ezen csak nevetek, mert olyan kis aranyos, ahogy becsukja egyik szemét, a másikat meg nyitva hagyja. Mikor megin kérdez valamit azzal kapcsolatban, amit én már lezártam, csak mosolyogva nézek rá és nem szólok semmit.
-Mérted is az időt? Hogy te milyen ellenállhatatlanul szupertökéletes személyiség vagy... -nevettem fel. Rájöttem, hogy milyen nagy hiba volt tőlem, hogy megkérdeztem tőle, volt-e már barátnője. Azt hiszem, elárultam magam...
-Na jó! -veszek erőt magamon.-Őszinte leszek hozzád, de tényleg ne mondd el senkinek! Azt hallottam rólad, hogy sok lánynak szoktál udvarolni egyszerre. Meg, hogy volt egy lány aki visszautasított téged! Meg, hogy volt egy másik lány, akivelegyszer láttalak a falatozó gyorsétteremben, de azzal nem tudom mi van. Ja, meg, hogy belekeveredtél valami ügybe, mert valaki cigarettát szívott. Vagy valami ilyesmi... Persze ezekből nem tudom mi az igaz, és mi nem... -mesélek el neki mindent, amit róla hallottam.
-Na most már boldog vagy? -nézek rá. Jó sok mindent kiszedett belőlem. Alig bírtam abbahagyni a beszédet.
-És a barátnőd bagolykős volt? -kérdeztem, hogy eltereljük a témát. -Tényleg, te honnan érkeztél? -érdeklődtem. Az egyik legrosszabb tulajdonságom a kiváncsiság, ami persze valamikor jól jön, de nem mindig...
Ó, régen mindig azt kívántam., hogy bárcsak gondolatolvasó lennék! Akkor most tudnám, hogy mire gondol Rufus. Tudnám, mi a véleménye rólam! De jó lenne! Jaj, már megint kiváncsi vagyok...  A fa törzsének támasztom a hátamat és törökülésbe teszem a lábaimat. Rufus már egészen jól elhelyezkedett én meg eddig egyenesen és mereven tartotam a hátam, de most, hogy neki támasztottam a fának, sokkal kényelmesebb. Közben kiveszem a hajcsatokat a hajamból és újra tűzöm a loboncomat. Mennyivel jobb így, már nagyon ki volt lazulva.

Rufus

-Persze, hogy irónia!-nevetek fel. -Mondjuk, ha jobban ismernélek, lehet, hogy mondanék rólad ilyet, de most még nem.-gondolkozok el, mert semmiképpen nem akarom megbántani. Még egy embernek sem mondtam ilyesmi félét, úgy, hogy főleg nem egy olyannak fogom, akit alig ismerek és nem is ez a véleményem róla. Persze nincsenek rossz gondolataim vele kapcsolatban!
-Ez nem kibeszélés a hátad mögött, hanem...-kutattam az agyamban, hogy megvédjem a hátba támadóit. -Hanem hangos vélemény kinyilvánítás!-vágom rá büszkén mosolyogva. -Egyébként nincs mit. És remélem tényleg köztünk marad a dolog!-teszem hozzá. Nem azért, mert nem bízok meg benne (noha alig ismerjük egymást), hanem csak, hogy megerősítsem mennyire fontos, hogy ne tudódjon ki a "szitu".
-Óóóó! London csodaszép hely!-mondom és teljesen elvarázsolódok pár percre. Mindig is elszerettem volna menni oda, és azt terveztük a családdal, hogy idén kilátogatunk oda is! A London eye-t muszáj lesz látnom! Jaj, meg a Big ben-t is!!!
-Szeretsz ott élni? Jaj, miket beszélek, biztosan imádsz ott lakni!!! -pörgök be.-válaszolok még mindig felvillanyozódva. -Mikor mész legközelebb haza? Minden híres helyen voltál már? Születésed óta ott élsz? Jaj, mesélj valamit róla, kérlek!-egy kicsit sokat kérdeztem szegénytől így hirtelen, de hát London!! Ne szórakozzon már! Az a legeslegeslegselegkedvencebb helyem, bár még soha nem voltam ott, de láttam már róla rengeteg képet és húúú! Közben pedig jól elhelyezkedtem, hogy kényelmesen tudjam hallgatni Rufust amint mesél nekem Londonról. Feltéve, ha figyelembe vette azt a szót a mondatomban, hogy "kérlek!" és mesél róla nekem.