Rufus

Sajnos nem szóltam a fiúnak, hogy a második megszólalásomat már nem neki szántam, így nem csodálkozhatok, hogy meghökkent egy picit. Bár furcsa, mert nyugodt maradt attól még, hogy azt hitte , hogy hozzá szólok olyan gorombán.
-Bocsánat! Nem neked szóltam hanem Marcipánnak! -próbáltam kivédeni magam. Az már csak rajta múlik,hogy elhiszi-e vagy sem. Kicsit azért vicces a helyzet ezért elmosolyodom, de nem nevetek, mert akkor bihtosan nem lenne hiteles az iménti mondatom. A srác előkapja a pálcáját és egy nem túl sikeres varázslatot hajt végre...
-Mondd megkérlek, hogy még is mi a csuda volt ez?! -fordulok felé felháborodottan.-Ggondolom vissza is tudod csinálni, mert ugye biztosan nem először hajtottad végre ezt a varázslatot! -nézek rá. Elvárom, hogy azt válaszolja, már legalább ötvenkettedjére csinálja ezt.-Gondolom én. -teszem hozzá. Bár fogalmam sincs mi  volt ez a varázslat, vagy, hogy van-e köze egyáltalán ahhoz, ami akart lenni. Marcipán ijedten felém futott. Még az a mázlim, hogy felém és nem teljesen más irányba.
-Nyugodj meg szépen Marcipán! -suttogom a jobb fülébe. Ép eszű ember nem beszél az állatához, más ember társasàgában meg pláne nem, de ki mondta, hogy én ép eszű ember vagyok?! A lényeg, hogy én nem voltam zavarban. Marcipán viszont lehet, hogy szégyellős, mert ismét megszökik. A fiú végre megmozdítja a lábait és segítségünkre siet. Halkan kuncogni kezdek mikor elkezdi kergetni a kis hörcsögöt.
~Vajon én is ilyen látványt nyújtottam?~
-Csak a szokásossal! Tudod. Magok meg zöldségfélék...-sorolom.-Bár ha jobban belegondolok, az utóbbi időben kicsit talán túl sok jutalombfalatot kapott. De ha egyszer megérdemli... -magyarázkodtam. Közben végre sikerül elkapnom Marcipánt. Lassan és óvatosan lehúztam róla a pórázt és beraktam a hátizsákomba.
-Na, mit csináljunk vele? -kérdeztem a fiútól és sóhajtottam egy jó mélyet.

Rufus

Sajnos nem szóltam a fiúnak, hogy a második megszólalásomat már nem neki szántam, így nem csodálkozhatok, hogy meghökkent egy picit. Bár furcsa, mert nyugodt maradt attól még, hogy azt hitte , hogy hozzá szólok olyan gorombán.
-Bocsánat! Nem neked szóltam hanem Marcipánnak! -próbáltam kivédeni magam. Az már csak rajta múlik,hogy elhiszi-e vagy sem. Kicsit azért vicces a helyzet ezért elmosolyodom, de nem nevetek, mert akkor bihtosan nem lenne hiteles az iménti mondatom. A srác előkapja a pálcáját és egy nem túl sikeres varázslatot hajt végre...
-Mondd megkérlek, hogy még is mi a csuda volt ez?! -fordulok felé felháborodottan.-Ggondolom vissza is tudod csinálni, mert ugye biztosan nem először hajtottad végre ezt a varázslatot! -nézek rá. Elvárom, hogy azt válaszolja, már legalább ötvenkettedjére csinálja ezt.-Gondolom én. -teszem hozzá. Bár fogalmam sincs mi  volt ez a varázslat, vagy, hogy van-e köze egyáltalán ahhoz, ami akart lenni. Marcipán ijedten felém futott. Még az a mázlim, hogy felém és nem teljesen más irányba.
-Nyugodj meg szépen Marcipán! -suttogom a jobb fülébe. Ép eszű ember nem beszél az állatához, más ember társasàgában meg pláne nem, de ki mondta, hogy én ép eszű ember vagyok?! A lényeg, hogy én nem voltam zavarban. Marcipán viszont lehet, hogy szégyellős, mert ismét megszökik. A fiú végre megmozdítja a lábait és segítségünkre siet. Halkan kuncogni kezdek mikor elkezdi kergetni a kis hörcsögöt.
~Vajon én is ilyen látványt nyújtottam?~
-Csak a szokásossal! Tudod. Magok meg zöldségfélék...-sorolom.-Bár ha jobban belegondolok, az utóbbi időben kicsit talán túl sok jutalombfalatot kapott. De ha egyszer megérdemli... -magyarázkodtam. Közben végre sikerül elkapnom Marcipánt. Lassan és óvatosan lehúztam róla a pórázt és beraktam a hátizsákomba.
-Na, mit csináljunk vele? -kérdeztem a fiútól és sóhajtottam egy jó mélyet.

Blanka

Gondolhattam volna, hogy a lány második mondata nem nekem szól, hisz nem néz ki olyannak, aki csak így ismeretlenül így beszél ismeretlenekkel, bár még nem ismerem annyira őt, de csak bólintok egyet mikor azt mondja, hogy a második mondatot nem nekem szánta. És anank is örülök, amiért nem szedi le a fejem az elrontott varázslat miatt, én se így képzeltem el ezt az egészet, de most már benne vagyok a dologban, úgyhogy meg kell őt nyugtatno mielőtt azt hinné rólam, hogy megakartam ölni a hörcsögét.
Persze, vissza tudom csinálni-mondom a lánynak, de őszintén szólva azt se tudom, hogy hogyan csináltam, azt meg pláne nem tudom, hogy hogy javítsam ki az elrontott varázslatot. A hörcsög kergetése közben a lány tényleg elmondja, hogy mivel eteti a szegény kis jószágot, bár én nem gondoltam komolyan a kérdést, tehát válaszolnia se kell, de most már tudom, hogy ha egyszer rám bízza az állatkát-míg ő távol van-akkor mivel kell etetnem, bár remélem, hogy ez a pillanat nem fog eljönni. És hosszú kergetőzés után végre sikerül elkapnia a hörcsögét, aminek én nagyon örülök, és feltesz egy nagy kérdést, őszintén szólva csak nagyot nyelek, mert gőzöm sincs, hogy mit csináljunk vele.
-Nem tudom, miért te mit akarsz vele csinálni? Akármit is teszel, ne engedd újra el, kérlek!-válaszolok a lány kérdésére, bár most már nem nagyon tudom, hogy tőlem kérdezte vagy a hörcsögétől, de reménykedem, hogy nekem intézte a kérdést.
-Amúgy, Rufus Saronnak hívnak, Levitás, első éves diák vagyok. És te?-mutatkozom be Blankának, egy mosoly kíséretében.