A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely
mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.



A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban
elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.



Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a
díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.

Amikor dolgozik, nincs vele semmi más, semmi rossz. Kint hagyja az ajtó előtt, mint valami cipőt és idebent már csak mosolyog. A kicsit előbb megérzik a rosszat, a rossz kedvet, a változást. Tőle is kérdezték már, mikor Hold után jött, hogy mi a baja, vagy amikor nem tudta kiűzni a szeméből a szomorúságot. Aranyos kérdések ezek, főleg olyanoktól, akik alig érnek a térde fölé szinte, pedig ő sem a legmagasabb a világon. Nehéz kérdések, amiért inkább megéri tartani magát. Aztán elmaradt a dolog, elcsendesült és arra koncentrál, ami éppen az adott pillanatban él. Vagy épp a munka. Bár talán sokan azt mondják, hogy a tanítást nem is igazi, mert nincs benne izzadás és lapátolás, de ezekkel nem törődik. Az az ő véleményük, az interneten veszekednek ezeken eleget, nincs ideje ilyenekbe bonyolódni. Bár erre talán igencsak sok tanári ambícióval megáldott ember él, mint lakótársa, akitől mondjuk ez igencsak meglepő lépés volt, de hát, mindenki okozhat ilyen pillanatokat. Hely, alkalom bőven akad arra, hogy bárki meglelje a neki való helyet. A kicsikkel más, itt inkább abból merít, amit annak idején ő is kapott, mert a mágikus részeket nem ő viszi, több türelem is kell, hiszen nem minden gyerek egyforma. Nála is van olyan, aki lassabb, vagy aki előrébb halad és unatkozik órákon. Nekik mindig kitalál valamit, múltkor számösszekötős lapot adott nekik meg színes ceruzákat, míg az elmaradt kisdiákkal behozták a lemaradást. Lehet nem éppen a legprofesszionálisabb, de élhető.
A mai nap egész nyugalmas, jól haladtak. Most lesz egy hosszabb szünete, amelybe minden is belefér, még egy jó, kiadós… alvás is, ha akarná. De helyette elkapta pár szóra Alekszejt, ha már itt volt éppen és idő van rá. A másiknak sietősebb volt, így majd később folytatják az értekezést, miszerint megint elmenne egy olyan estre, ahol slam poetry van, csak éppen nem rúgna be annyira. Khm. Majd később. Int hát és engedi útjára, ő pedig a terem felé tart. Most a diáksereg is szüneten van, a jó időt kihasználva zsibog az udvar és nem is ügyeletes, így van ideje magára. Táskájából halász elő egy szendvicset és felülve az asztalra, már hozzá is lát. Sonkával teli, a foga alatt ropog az uborka és a saláta, lábát is lóbálja mellé, mintha diák lenne, nem pedig tanár. Kicsit kiélvezi a csendet, mielőtt visszatér a tananyaghoz, meg úgy mindenhez. Egy jó kávé, az lesz a következő állomás aztán kimegy a messzibe egy bagóra, egészségügyi séta címen. Még bőven van ideje rá. Elbambul a teremben kipakolt térképen és nézi, mintha azt keresné, hova vigye a legközelebbi útja. Észre se veszi, hogy társasága is akad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834390#post834390][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.15. 20:42[/b][/url]

Amikor dolgozik, nincs vele semmi más, semmi rossz. Kint hagyja az ajtó előtt, mint valami cipőt és idebent már csak mosolyog. A kicsit előbb megérzik a rosszat, a rossz kedvet, a változást. Tőle is kérdezték már, mikor Hold után jött, hogy mi a baja, vagy amikor nem tudta kiűzni a szeméből a szomorúságot. Aranyos kérdések ezek, főleg olyanoktól, akik alig érnek a térde fölé szinte, pedig ő sem a legmagasabb a világon. Nehéz kérdések, amiért inkább megéri tartani magát. Aztán elmaradt a dolog, elcsendesült és arra koncentrál, ami éppen az adott pillanatban él. Vagy épp a munka. Bár talán sokan azt mondják, hogy a tanítást nem is igazi, mert nincs benne izzadás és lapátolás, de ezekkel nem törődik. Az az ő véleményük, az interneten veszekednek ezeken eleget, nincs ideje ilyenekbe bonyolódni. Bár erre talán igencsak sok tanári ambícióval megáldott ember él, mint lakótársa, akitől mondjuk ez igencsak meglepő lépés volt, de hát, mindenki okozhat ilyen pillanatokat. Hely, alkalom bőven akad arra, hogy bárki meglelje a neki való helyet. A kicsikkel más, itt inkább abból merít, amit annak idején ő is kapott, mert a mágikus részeket nem ő viszi, több türelem is kell, hiszen nem minden gyerek egyforma. Nála is van olyan, aki lassabb, vagy aki előrébb halad és unatkozik órákon. Nekik mindig kitalál valamit, múltkor számösszekötős lapot adott nekik meg színes ceruzákat, míg az elmaradt kisdiákkal behozták a lemaradást. Lehet nem éppen a legprofesszionálisabb, de élhető.
A mai nap egész nyugalmas, jól haladtak. Most lesz egy hosszabb szünete, amelybe minden is belefér, még egy jó, kiadós… alvás is, ha akarná. De helyette elkapta pár szóra Alekszejt, ha már itt volt éppen és idő van rá. A másiknak sietősebb volt, így majd később folytatják az értekezést, miszerint megint elmenne egy olyan estre, ahol slam poetry van, csak éppen nem rúgna be annyira. Khm. Majd később. Int hát és engedi útjára, ő pedig a terem felé tart. Most a diáksereg is szüneten van, a jó időt kihasználva zsibog az udvar és nem is ügyeletes, így van ideje magára. Táskájából halász elő egy szendvicset és felülve az asztalra, már hozzá is lát. Sonkával teli, a foga alatt ropog az uborka és a saláta, lábát is lóbálja mellé, mintha diák lenne, nem pedig tanár. Kicsit kiélvezi a csendet, mielőtt visszatér a tananyaghoz, meg úgy mindenhez. Egy jó kávé, az lesz a következő állomás aztán kimegy a messzibe egy bagóra, egészségügyi séta címen. Még bőven van ideje rá. Elbambul a teremben kipakolt térképen és nézi, mintha azt keresné, hova vigye a legközelebbi útja. Észre se veszi, hogy társasága is akad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834426#post834426][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.16. 16:50[/b][/url]

Egészen kezdte megszokni, hogy bátyja az előkészítőben van. Még mindig féltékeny lett néha, mikor a kis ovisok lógtak rajta, nem szerette, amikor Alekszej lerázta, mert dolga volt, és az sem volt ínyére, hogy bátyja azonnal tudomást szerzett mindenről, amit tett. Mégis, kicsit örült, hogy a közelében van a testvére, mert nyaranta a fiú egyre kevesebb időt töltött vele, egyre kevesebb időt otthon vagy a nyaralóban. Lenke pedig tudta, valahol nagyon mélyen, hogy előbb-utóbb Alekszej el fog költözni otthonról, és akkor még annyit sem fogja majd látni, mint mostanság.
Matekról kiérve rántott egyet a táskáján, és jókedvűen indult az ebédlő felé. De csak elindult, mert közben meghallotta Alekszej hangját. Megígérte barátnőinek, hogy majd követi őket, és elsőre inkább bátyja hangja után indult. Nem akart most tőle semmit, csak köszönni, megölelgetni kicsit a fiút. Régen látta, és már hiányzott neki. Arcán a mosoly még jobban kiszélesedett, és meggyorsítva lépteit befordult a sarkon. Csalódnia kellett azonban mert, Alekszej nem egyedül volt. Persze, hiszen a fiú nem magában beszélt. Viszont nem is egy diákhoz, hanem egy tanárhoz intézte szavait. Lenke pedig nem mert odamenni, betolakodni a beszélgetésbe. Tudta, hogy bátyja nem örülne neki, ha belepofátlankodna a beszélgetésükbe, és nem akarta, hogy testvére mérges legyen rá. Inkább megtorpant a sarkon, és ott várta meg, hogy a kér férfi elköszönjön egymástól, és Alkeszej elinduljon felé. Gyorsan megölelgették egymást, váltottak is pár szót, de Lenke legnagyobb bánatára a másiknak dolga volt, így el kellett búcsúzniuk. A lány bátyja után intett, és már indult volna az ebédlőbe barátnői után, mikor szeme sarkából kiszúrta Aleksz beszélgetőtársát. Huncut fény villant a szemében, és azzal a lendülettel követte Beliánt a tanterembe. Azért előtte ellenőrizte, hogy Alekszej biztos távolságra van-e.
- Miről beszélgettetek? - tért rögtön a lényegre a lány. Hangjában semmi rossz szándék, akaratában sem, egyszerűen csak kíváncsi. - Aleksz barátja vagy? - kérdezősködött tovább, és közben felmászott a tanári asztalra, belelépve a kikérdező szerepébe. Természetéből adódóan igen közvetlen ember volt, még tanáraival is, pláne az olyanokkal, akikről tudta, hogy kedvesek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=834482#post834482][b]Helvey Belián Balázs - 2021.07.18. 22:32[/b][/url]

Kintről behallani a felhőtlen nevetést és a játék örömét, a gyermekkor legszebb pillanatait. Ilyenkor érzi magát öregnek és fásultnak, pedig mulatni tud, ha akar, mindent tud, ha akar, csak éppen minden olyan nehézkesen jön és indul. Egyszerre az, aki minden előtt volt, egy vidám, szomorú tekintetű srác, akin lehet mulatni és egy megtört lélek, aki szeretetre vágyik. Unja ezt a kettősséget, az egyet keresi, egy utat, amelyen majd biztos lábakon áll. Nem tervez senkit húzni magával, érzi és érzékeli, hogy vannak körülötte, hogy játszadoznak vagy csak mulatnak, de közel már nagyon keveseket enged. Ki miben segíti, ezért pedig hálás, mindenkinek, aki csak mosolyt csal az arcára, akár egy aprót is. Talán sokan tisztában sincsenek azzal, neki mennyit jelent ez. Lepillant a kezére, oda, ahol már nem látszik semmi, de ő tudja, mi pihent ott, mit akart oda. Tetoválás fedi az utolsó nyomot, a hülyeséget, amelyet majdnem engedett magának. Ez legyen az a pillanat, amikor rájön, hogy ha rossz is, magányos is, de az élet szép. Azóta már többször nézett napfelkeltét, naplementét, írt a kis naplójába, vagy csak nézelődik, mit és merre lehetne. Sok minden, sok lehetőség. Az ember ha vak, akkor nehezen tájékozódik.
A szendvics isteni. Az uborkától sem ázott át, amit nagyon nem szeret. Nincs rosszabb az ázott kenyérnél, olyankor meg sem eszi, pedig aztán a másik pillanatban már a szaftba tunkolja, mégis, ha nem ő csinálja, akkor kegyetlenség és undorító. Furcsa, vicces apróságokkal van tele, ha valaki figyel: a vizes zokni, amitől szintén rosszul van, és az, hogy ha teheti, mezítláb van. Most is lerúgta a cipőit, ahogy az első falatot már a szájában tudja és úgy pihen tovább. De van még, ahogy a lufi látványától fancsalodik el, mert tudja, utálja a hangját, ha nyikorog. A bolondos, aki megtört és sokan nem is értették, miért nem lép tovább. Ezt nem érheti meg senki, aki nem szeretett igazán. Ez nem egyszerű, most sem. Az annál egyszerűbb, hogy beszélget másokkal, eltelik a nap és most eszik. Elsőre észre sem veszi az apró jövevényt, aki követte, csak amikor vékonyka hangja felhangzik. Nem látja, ahogy jobbra, majd balra pillant, végül pedig le. Ó!
- Szia, Lenke – mosolyog rá, bár a kérdés mondhatni, nagyon is meglepő. Kicsit zavarba ejtő, azonban semmi olyan nem volt a beszélgetésben, ami erre adna okot. A kislány kíváncsi, mint a legtöbb gyerek, itt pedig nagyon sokan és nagyon kicsik is vannak. Egy pillanatra sem zubogott fel benne harag, megcsóválja csak a fejét, hogy tudna mit mondani az illemről.
- Semmi érdekesről, csak egy időpontról, ahol majd lehet összefutunk. Meg kicsit rólatok, hogy milyen elevenek vagytok – nemigen került ez szóba, de nem tudta kihagyni. Figyeli, ahogy a kislány mászni kezd, kezét teszi szabaddá, hogy ha esetleg le akarna esni, azonnal elkapja, de végül letelepszik mellé.
- Igen, azok vagyunk. Miért kérded? Van valami? - érdeklődik most ő, mi ennek a beszélgetésnek az apropója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835342#post835342][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.04. 14:40[/b][/url]

Lenkében pont annyi volt a kíváncsiság, mint minden gyerekben - csak éppen megkétszerezve. Önmagában ez nem is lett volna gond, csakhogy a lány még hihetetlenül közvetlen - vagy egyesek szerint pofátlan - is volt mellé. Hangot adott kíváncsiságának, amikor úgy érezte; kérdezett, bárhol, bármit, amiről azt gondolta, segíti a kellő tudás megszerzésében. Pláne, ha családjáról volt szó, kedvenc bátyjáról, mindent tudnia kellett. Ez nem is volt kérdés soha. Még tanárait képes volt megzavarni, az ebédszünet közepén, ha éppen úgy tartotta kedve.
Most is Belián után ment, hiába ígérte barátainak, hogy követi őket. Velük miről lenne szó? Milyen nehéz volt a matek? Talán nekik, Lenkének mindig is könnyen ment. Nincs azon mit megbeszélni. Megtudni, hogy miben mesterkedi a bátyus? Az sokkal izgalmasabb! Ebben azonban nem a barátok, hanem a tanár úr lehet Lenke segítségére. És lesz is, mert a lány kérdez, Belián pedig kedves, és válaszol neki. A férfi még segítene is a kislánynak felmászni az asztalra, arra azonban nincs szükség, az a kislány ugyanis már nem olyan kicsi, hogy ne tudjon felmászni egy asztalra. Sokat gyakorolta, mert szünetekben székeken ülni az ovisoknak való dolog. Ahogy a csendben maradás is. Mondjuk az Lenkének azóta nem megy, hogy megtanult beszélni. Előtte pedig gügyögött folyamatosan. Csak akkor marad csöndben, amikor tudja, az lesz, ami előre viszi. A csend azonban semmit nem ér egy olyan szelíd ember mellett, mint Helvey Belián.
- Mit fogtok csinálni? - érdeklődik tovább. Eszébe jut ugyan, hogy lehet, nem is tartozik rá a dolog, de elhessegeti gyorsan a gondolatot, és felteszi a kérdést. Közben úgy helyezkedik, hogy a tanárra tudjon nézni. - Csak szeretem megismerni Aleksz barátait - felel kurtán. Lóbál kettőt a lábán, de jobb sarkát beveri közben a tanári asztal alá tolt székben, így inkább megáll, és a beszélgetésre fókuszál. Talán az is lefoglalja majd egy ideig a örökmozgó lányt. - Ő sosem mutatja be nekem a barátait - panaszolja aztán, folytatásként. - Pedig biztosan szeretnének - mosolyog huncutul a tanárára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835363#post835363][b]Helvey Belián Balázs - 2021.08.05. 11:48[/b][/url]

Haláli a kiscsaj. Azt bírja ebben az egész helyben, hogy olyan lepcsesszájú gyerekkel hozza össze a sors, hogy ámul. Na nem azon, ha valamelyik úgy káromkodik, mint egy kocsis, hanem az elmés megszólalásokon. Sokat nevet, egyáltalán nem gúnnyal, jól érzi magát. Rettentő aranyosak, még ha tudja, sajátra nem lesz soha lehetősége és a holdciklus türelmetlenségei miatt, nem is ajánlott. Olyankor beállhatna hisztizni ő is a sorba a többivel együtt, csak neki senki nem fogja megkeresni a bajára a megoldást, hanem elzavarják. De aztán jön és megint a mosolygós, a kedves. Érdekes, hogy lakótársa is megfordul itt, olyan ellenpólus a másik, mint a jó és rossz zsaru mintája, ami szintén mulattató. Egyszer ha közös órát tartanak ebben az életben, az mindenképp vicces lesz.
Most azonban minden figyelme az apró lánykáé. Nem nőtt túlságosan magasra, de itt annak érzi magát, Godzillának a város épületei között. A lányka pedig nem tágít, kíváncsisága csak nő, ahogy nem elutasítást kap. Most mit tehetne? Küldje ki? Szidja meg? Nem a szigor embere, ez már tény, talán lehetne több esze és néha elővehetné, de ha nincs oka, nem történt semmi olyan, teljesen értelmetlen. Nem fog kiabálni és morgós lenni, ha nincs oka rá. Még amikor közeleg a Telihold, ügyel, hogy elég nyugtató főzetet igyon, hogy szinten maradjon. Így Lenke marad, sőt, felmászik hozzá az asztalra, mintha ez teljesen természetes lenne. Hát haláli. Ha lenne lánya, pont ilyen kis vagány csajszit szeretne. Még a végén felébred benne az apai ösztön, amit olyan mélyre ásott, mint soha, semmi mást.
- Jó kérdés. Megiszunk pár… üdítőt és hallgatjuk a verseket meg a zenét – jobb, ha nem keveri bele az alkoholt, vagy azt, hogy egy ilyen után hazakísérte őt Aleksz és egy ágyban aludtak, szigorúan csak aludtak. Lehet épp elég olaj lenne a tűzre, meg na, kislány még, nem kell mindent értenie.
- Ó, értelek. Csak nyugodtan, nem harapok – mosolyog rá, majd a táskájába túrva keresgél kicsit. - Sőt, olyannyira nem, hogy megkérdem: van nálam csoki, meg még egy ilyen szendvics. Kérsz? - bök rá a saját, már elkezdett darabjára. Lehet a fele elég lesz vagy a negyede, de lássa a lelkét, ő aztán nem irigy. Most. Mással nem osztaná meg, szóval…
- Nem is értem miért. Szerintem is, bár lehet, hogy azok nem szeretik a gyerekeket – gondolkodik hangosan, mert olyan is van ugye. Nem köteles mindenki mindent szeretni, ő ezt elfogadja. Csak nem kell reklámozni.
- És, mit szeretnél rólam megtudni? Nem vagyok ám olyan nagyon izgalmas – vagy ki tudja egy gyereknek mi az. Addig harap egyet, miután lepakolta a kettészedett szendvicset és a csokit, hogy szolgálja ki magát, ha szeretné. Na, erre majd biztos néznek nagyot a kis barátai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=835467#post835467][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.08. 12:20[/b][/url]

Lenke mindig is imádta a figyelmet. A figyelmet, ami csak az övé. Késői gyerek volt, így mind testvéreitől, mind szüleitől kapott bőven figyelmet. Most pedig Belián is csak rá figyelt, Lenke pedig ragyogott a figyelemben. Ilyenkor jutottak eszébe a legfogósabb kérdések, amikkel zavarba tudta hozni beszélgetőpartnereit. Láthatóan azonban Beliánt nem volt könnyű dolog zavarba hozni, még akkor sem, ha egy olyan estéről kérdezték, aminek eseményei nem a lányka fülének valók. A férfi megoldotta azonban a dolgot, kivágta magét, Lenke pedig viszonylag megelégedett a válasszal. Viszonylag.
- Ú, tudod milyen zene lesz? - csillant fel a szeme, és picit jobban Belián felé fordult. Őszinte a kérdés, őszinte a kíváncsiság is. Ha zenéről van szó, Lenkét minden érdekli. A versek is, bár azok kevésbé. Ha tudná, hogy köztük van Alekszej költeménye is! Az egy külön történet volna. Lenke asztala azonban inkább a zene, azt jobban szereti, ahogy a táncot is. Következő kérdése is ezért született hát: - Fogtok táncolni is? - persze eszébe sem jutott, hogy a két férfi esetleg együtt táncolna, nem arra akar utalni. Féltékeny volna, ha tudná, hogy ez is egy opció Aleksz és Belián között. Amíg csak barát a férfi, minden rendben van. De nem viselné jól, ha felmerülne, hogy a bátyus valakinek több figyelmet szentelhet, mint neki.
- Persze, hogy nem - neveti el magát. Hiszen az első naptól tudta, mióta Beliánt megismerte, hogy a farkas szelíd, mint a bárány. Sosem félt tőle, sőt! Lenke fejében másképpen élt a tanári tekintély fogalma.
Szemei az ajtó fölé siklottak, az órára, és nyugtázta, hogy jól sejtette, bizony, nem ér már oda ebédre. Elfogadta hát a fél szendvicset, miután gondosan megnézte, mi van benne. No nem azért, mert válogatós lenne. Csak figyel az étrendjére. Meg kell tartania a megfelelő alakját a baletthez.
- Ugyan! Én nem vagyok már annyira gyerek! - Olyan nincs, hogy valaki ne szeresse Lenkét. Hogy Lenke nem szeret valakit? Na, az egy sokkal valószínűbb forgatókönyv. Az meg egy másik kérdés, hogy az "annyira gyerek" kifejezés mit jelentett a lány fejében.
- Honnan jöttél? - kérdezett rögtön. Attól nem kell félni, hogy magadtól kell majd beszélned Lenke mellett. - Miért lettél tanár? - Ez az a kérdés, amire nagyon rég szeretné megtudni a választ Aleksztől. Merthogy nem tudja megérteni, miért lesz valaki tanár. Miért akarna valaki gyerekekkel foglalkozni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=836617#post836617][b]Helvey Belián Balázs - 2021.09.05. 21:05[/b][/url]

Szerencsére könnyű mindent olyan köntösbe burkolni, amit bárki hallhat. Nem bolond, nem most akarja eltiporni a gyermeki ártatlanság gondolatait, ki sem tudná mondani a dolgokat, még ha tényleg olyasmik történtek volna, amikről aztán még egy felnőtt is pirulni tudna. Ebben már nagyon jó, mint a káromkodások elharapásában vagy épp ki sem mondásában. Még pár év és olyan virágnyelven tud majd beszélni, hogy csak na, miközben fejében bizony ki kell sípolni mindent szót. Lenkével szerencsére nincs most gondban, a szerinte kényes dolgokat ki is kerülték, ámbár  a kislány kérdez, bizonyára szereti a kérdéseket és az arra kapott válaszokat. Megmosolyogja a dolgot, majd végül elgondolkodik. Nem emlékszik, hogy volt zene, vagy ha igen, akkor az mi és melyik. Tényleg ennyire leitta volna magát?
- Sajnos nem tudom. Majd csak ott. Gondolom alternatív magyar bandák – nincs azzal semmi baj, bár lehet Lenke nem tudja, mikről is van szó. Nem lényeg, hiszen ez is csak egy erős tipp, semmi több. Lehet amúgy semmi sem lesz, csak versek, vagy épp fordítva, ha egyáltalán elmennek ismét. -  Ó, én nem tudok jól táncolni és nem is nagyon szeretek. Jó lesz nekem ücsörögni – aztán ezt is majd a helyzet adja, hogy mi alakul. Múltkor nem volt rá ingere, elücsörgött, csak a lába járt a ritmusra, semmi több. Nem olyan táncolós helynek nézte.
- Ennek örülök – nem hangoztatja a kicsik között, azonban nem is titok, így aki akarja, az tudja. Azonban itt kevésbé tapasztalta volna, hogy ijedelem lenne. Vagy nem is értik még annyira, nem mintha gondja lenne a felállással. Örül, hogy Lenke is nevet rajta, majd végül még a szendvicsből is vesz. Tessék, sosem lesz képes a szigorra, nem is akar. Egyszerűen csak tanítani, nem köteles mindenki akkora seggfejnek lenni, mint a ház. Aztán majd kialakul, mennyire maradhat ilyen.
- Én kérek elnézést. Lassan még kész nő leszel és a bátyádnak kell majd egy toronyba zárni a sok troll elől, hogy jöhessen majd a herceged – mert lehet az azt mondta volna, puskát kell venni, azt annyira nem érti. Ez meg olyan kislányos felállás, így jól hangzik, bár lehet, hogy csak a saját fejében volt így. Harap egy nagyot a szendvicsből, majd azon rágódva pillant le rá.
- Budapesten éltem jó pár évig, előtte meg Kanizsán – válaszol, miután lenyelte a falatot. Nem élt sok helyen, Oroszlányra nem is emlékszik, csak később, amikor csak elmentek oda rokonlátogatni.
- Nos, ez egy remek kérdés – nevet fel, mert ezt magának is feltette már, a társadalom is sokszor felteszi a kérdést, miért lesz valaki. - Azt mondják, hogy: aki tud valamit, csinálja, aki nem, az tanítja. Igazából ez nem így van, csak egy vicces mondás – iszik pár kortyol, mielőtt folytatja. - Nem tudom. Nem volt sok jó tanárom, talán ezt akarom fejben javítani. Mostanság inkább meg az, hogy jó itt lenni és átadni, amit tudok. Karban tartjátok a jókedvem – igazából azt nem veszi ide egyedül, hogy saját gyerekről rég lemondott és azt a kicsi érzetet, aki szeretne egyszer, itt eteti, élteti. Ezt egyelőre mélyen el is ássa magában. - És te mi szeretnél lenni? - már érdesebb téma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=841260#post841260][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.12.29. 18:20[/b][/url]

Tudta, miről beszél. Mindig szerette a zenét, és bár legotthonosabban a klasszikus és pop műfajokban mozgott, belehallgatott már néhány másba is, főleg, amiből a testvérei kiművelték. Azt viszont nem tudta megérteni, hogy valaki ne szeressen táncolni. Neki ez volt az élete, már egészen kicsi kora óta. Imádta, ha mozoghat, ha karcsúnak és szépnek érezheti magát, vagy úgy, mint aki repül. Ha jó zenét hallott, nem bírta ki, hogy ne mozduljon meg rá, legalább egy kicsit. Akár gyors, akár lassú, Lenke mindenben jól érezte magát. Tehetsége is volt hozzá, alkata is, sőt, a kitartása és kedve is kellően nagy volt mindig is. Tervei voltak még a tánccal, és a legjobb akart lenni benne, amiért kellően meg is dolgozott. Belián dolgába viszont most nem kötött bele, ha nem szereti hát nem szereti. De nem tudhatja, miből is marad ki.
Sokkal jobban érdekelte, sőt, sértette, hogy gyereknek nevezték, és azt gondolták, van olyan, aki nem kedvelné őt. Ugyan! Abban is biztos volt, a trollokat elűzi ő egyedül is. Megtette már, mikor Nándi pitypangokat gyűjtött neki az udvaron. Világosan megmondta a fiúnak, hogy nem kellenek neki a virágok, sem ő. Lenke helyette Adriánt szemelte ki magának, aki a legfelső osztályba járt. Még sosem beszéltek, és a lány nem is gondolta, hogy bármi lesz kettőjükkel, így álomképeit megtartotta magának, és pusztán álmoknak.
- Meg tudom én védeni magamat is - rántotta meg vállait, majd beleharapott a szendvicsbe, így a következő szavakat teli szájjal mondta ki: - De azért az még arrébb van. -Ezt még Lenke is belátta. Ő és a fiúk gondolata együtt egyelőre marad kislányos álmodozás. Még ha ő maga nem is így fogalmazott volna.
Az első válaszokra csak bólintott, aztán a másodikra válaszolt csak: - Nekem jó tanáraim vannak - mosolygott rá a férfire. - De a gyerekeket utálom -vallotta be, kicsit halkabban kimondva szavait. Sokan nem szerették, hogy ezt így fogalmazta meg, az apukája is rászólt néha, hogy fejezze ki magát szebben. A lány mégsem tudta ezt máshogy mondani. - Biztos, hogy nem leszek tanár. De szívesen lennék táncosnő - húzta ki magát, s közben harapott még egy szép nagyot a fél szendvicsből. - Vagy seprűakrobata, bár ahhoz nagyon jól kéne repülnöm. Vagy akár szívesen lennék énekesnő, ha megtanulom használni a hangomat. Az biztos, hogy egyszer szeretnék jelentkezni a művészetibe - méghozzá amint a szülei engedik, mert ezen múlt a dolog. Hiába csillogott most is a szeme, ahogy a szenvedélyeiről mesélt most is, a szülei féltették attól, hogy túlhajtja magát.