Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=827694#post827694][b]Harmat Betti - 2021.03.16. 01:05[/b][/url]

Hatalmas mosollyal az arcomon lépek ki a boltív alól. Kezemben egy frissen kikölcsönzött regényt tartok. Egy pillanatra megállok, ahogy kiérek a szabad ég alá, és arcomat a Nap felé fordítom, hogy friss tavaszi sugarai megsimíthassák a bőrömet. A tavaszi nap sugarai a világon mindennél békésebb mosolyt tudnak az arcomra varázsolni. Egyik kedvenc időtöltésem a napon olvasni, így meg is ragadom az üres szombati délután magányát, hogy a szabadban lapozzam fel a könyvemet.
Tovább indulva egy üres padot keresek, hogy kényelembe helyezhessem magam, ám szemeim valami máson akadnak meg. Alig pár méterre tőlem navinés évfolyamtársam áll, mégpedig azzal a szőke hajkoronával, amiről Hunor annyit áradozott. Elsőre nem is tudom mit kezdjek a helyzettel. Nem gondoltam a lányra egy pár napja. Azóta, hogy Hunortól csak egy értetlen pillantást kaptam, mikor Júliáról kérdeztem. Aznap végig a navinésen gondolkodtam, meg azon, mi történhetett köztük, amit barátom nem szeretne elmondani nekem. A haloweeni csókjuk óta Hunor szeme csak úgy csillogott, mikor a lányról beszélt. Valóban élvezte a Júliával töltött időt, és boldognak láttam, hogy talált valakit. Talán különlegesnek is érezte magát, hogy Júlia elment vele a Haloweeni Bálra. Valami azonban megváltoztatta a dolgot. Nem beszélt nekem arról, hova vinné a lányt randira, vagy, hogy hogyan telt aznap a közösen töltött pár órájuk.
Pár percig csak állok a napon, szemeimet Júliára szegezve. Talán észre is veszi a dolgot, hiszen az emberek megérzik, ha valaki bámulja őket. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Nem szeretném Hunort hátba támadni azzal, hogy a lányt kérdezem meg arról, amit nem akar elmondani. Másik oldalamat viszont furdalja a kíváncsiság. Na és mi van, ha Júlia megbántotta Hunort? Akkor mindenképpen beszélnem kell vele! Odamenjek, vagy ne menjek? Csak tanácstalanul ácsorgok az udvar közepén, a navinést bámulva. Nem is veszem észre, milyen hosszan tartom rajta a szemem, míg végül tényleg megszólítom.
- Szia - kicsit közelebb is lépek hozzá, hogy ne kiabálva kelljen beszélgetnünk. Ha egyáltalán akar velem beszélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=829406#post829406][b]Harmat Betti - 2021.04.10. 23:49[/b][/url]

Kételyeim vannak azzal kapcsolatban is, Júlia hogyan reagál majd arra, ha hirtelen megszólítom. Félelmem azonban alaptalannak bizonyul. A navinés mosolyogva viszonozza a köszönésemet. Az én arcomra szintén halvány mosoly ül, ahogy megkönnyebbülve kicsit, elindulok felé, hogy leüljek a padra. Agyam azonban folyamatosan azon kattog, pontosan mit is mondjak neki. Kérdezzek rá, mi történt köztük Hunorral? Talán egy csöppet kevésbé direkt kérdéssel jobban jönnék ki a helyzetből. Ha megkérdezem, mit csináltak legutóbb együtt, abból vajon rájöhetek bármire is? Közben pedig még mindig nem vagyok benne biztos, hogy Hunor értékelni fogja, ha a háta mögött kutakodom.
- Igen, Betti - bólintok, miközben lehuppanok mellé a padra. - Te pedig Júlia, igaz? - pontosan tudom, hogy ő az, a kérdés csak kicsúszik, miközben fejben már sokkal előrébb tartok a beszélgetésünkben. - Megsimogathatom? - mutatok az ölében szunyókáló nyúlra. Hírből az állatot is ismerem, most pedig jól jön, valamivel tudom még húzni az időt, amíg kitalálom, pontosan hogyan is tegyem fel a lánynak a kérdésemet.
Egy darabig csak csendben ücsörgök a padon, lábaimat himbálva. Egyszer-egyszer rápillantok Júliára, barátságosan el is mosolyodom. Tekintetem azonban főleg a kastély falát alkotó köveket pásztázza. Jól megnézek minden kis repedést, lyukat, koszfoltot. Fejemben azonban továbbra is csak a kérdések halmozódnak, meg az emlékek, azokról a beszélgetésekről, melyek Hunor és köztem zajlottak, mégpedig Júliáról. Azon gondolkodom, pontosan miket is mesélt a lányról, miket tudok, amik esetleg segíthetnek áthidalni a kínos csendet. Picit reménykedem benne, hogy ő szólal meg előbb, esetleg ő lesz az, aki felhozza Hunort. Kíváncsiságom viszont erősebb, és kitör belőlem a kérdés:
- Figyelj - Júlia felé fordulok, s megpróbálom elkapni a tekintetét. A mosolyomnak már nyoma sincs, arcom komoly. Pórbálom megtalálni a megfelelő szavakat. - Tudom, nem tartozik rám, de... Történt köztetek valami Hunorral? - Szusszanok egyet, mert kimondtam. Megkérdeztem, most már ott van köztünk. - Úgy értem, összevesztetek, vagy ilyesmi? - Már csak az a kérdés, mit és hogyan felel majd a lány. Mert bizony, egy csöppet sem tartozik rám. Ha pedig meg akarja tartani magának - akárcsak Hunor - akkor nem fogja elmondani. Egy idegennek pláne nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=829485#post829485][b]Harmat Betti - 2021.04.12. 00:22[/b][/url]

Mosollyal az arcomon simogatom meg a nyúl fejét. Megvakargatom a fülét és a hátát is, ha már fel lett ébresztve szegény, kapjon érte elég simit. Végeredményben azonban csak az időt húzom, míg megpróbálom kiagyalni a megfelelő kérdést. A nyúl dajkálása nem bizonyul azonban elég hosszú műveletnek. Szemeim az állatkáról az előttünk magasodó falra vándorolnak, kezeim pedig az ölembe esnek. S míg én csendben gondolkodom, Júlia megpróbál csevegni velem.
- Igen, nekem is ez a kedvenc időszakom az évben - felelek mosolyogva. Tekintetem követi az övét, így megállapodik az apró, rózsaszín rügyekkel tarkított fán. - Nem, dehogy! - Most Júliára nézek. Kedves mosollyal megrázom a fejem, ahogy ő elvörösödik. - A tavasz az év legszebb időszaka - biztosítom róla, hogy bizony, nincs egyedül ezzel. Ha éppen nem máson járna az agyam, én is szívesen nézegetném még a rügyező, virágzó fákat, bokrokat.
Most mégsem ez a fő célja annak, hogy ideültem, s nem akarok úgy felállni, hogy nem tudtam meg semmit. Rákérdezek hát, kicsit félve ugyan, de kimondom, s pedig rögötön válaszol is. A válasza azonban egyáltalán nem is hasonlít arra, amire számítottam. Hiszen Hunor szájából elmesélve a közös sétáik nem úgy tűntek, mintha nem is beszéltek volna a bál óta. Barátom meséire támaszkodva egyáltalán nem mondanám, hogy nem találkoztak a bál óta.
Arcomra zavarodott kifejezés ül, s talán azt is látni rajta, hogy agyam jobban kattog, mint eddig. Én vagyok az egyetlen, aki emlékszik a kapcsolatukra? Itt valami nem stimmel! Nagyon nem. Így viszont nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha valamelyikük hazudik. Esetleg mindketten. Hunort viszont nem úgy ismerem, mint aki tenne velem ilyet, s Júlia őszinte arcát elnézve már el is vetem az ötletet. Talán hagyni kéne a dolgot, és csak továbblépni. Talán tényleg nem tartozik rám, ha pedig Hunor készen áll, mondani fog valamit.
- Mi? - kérdése kizökkent a gondolataimból. Ugyan csak kis szünetet tartott míg újra megszólalt, a fejemben folyamatosan kavarogtak a gondolatok. - Neem - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, úgy rázom meg a fejem. - Viszont a legjobb barátom. - Én legjobbnak tartom őt, és tudom, hogy ő is közeli barátjának tart. Sosem gondoltam viszont rá többként, mint barát.
Dilemmám most már nem arról szól, hogy mit és hogyan kérdezzek tőle, hanem, hogy mit mondjak. Elmeséljem, hogy Hunor Halloween óta mennyit beszélt róla? Vagy az randijaikról szóló történeteket? Vagy azzal meg is forgatnám a kést Hunor hátában?
- Csak Hunor miatt kérdezem. - Ujjaimat kezdem tördelni, s szemeim is kezeimre siklanak a lányról. Na, és most mivel is kéne folytatnom a dolgot? - Elmesélte, hogy együtt mentetek a bálra. Meg... - Nem folytatom. Nem tudom, mivel.
Egyikük sem emlékszik a közösen töltött idejükre. Júlia legalább a bálra emlékszik, míg Hunor arra sem. Ha viszont valaki megitatott velük valamiféle bájitalt, esetleg rájuk szórt valami rontást, arról tudniuk kell! Egy tanárnak meg főleg! Én viszont nem tudok sokkal többet tenni. Igen, tehetetlennek érzem magam. Továbbra is összekulcsolt kezeimet nézem, miközben próbálom kitalálni, hogy csak álmodtam-e a beszélgetéseinket Hunorral. Mert ha más nem, az megmagyarázná, miért is nem emlékeznek egymásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=829554#post829554][b]Harmat Betti - 2021.04.13. 17:54[/b][/url]

Máskor szívesen csevegnék volna még vele a tavaszról, most azonban teljesen máson jár az eszem. Az pedig végképp elfelejtteti velem a virágzó fákat, hogy ő sem emlékszik Hunorra. Arcomról egyértelműen leolvasható, mennyire össze vagyok zavarodva. Minden mondatával egyre jobban összekavarj a gondolataimat.
Más magyarázatot nem találok a helyzetre, csak, hogy valaki szórakozott velük. Esetleg féltékenységből átkozta meg őket. És bár nem fér a fejembe, hogy bárki hogyan lenne képes ilyesmire, tudom, hogy a Bagolykő nem a legbiztonságosabb hely a világon. Hiszen ha valaki elég okos és szemfüles, minden hozzávalót össze tud szedni bármely bájitalhoz, ha pedig inkább pálcájára hagyatkozna, a könyvtárban kötetek sora áll a rendelkezésére, régi, elfeledett, vagy akár ma is használt bűbájokkal tele pakolva. Ennek ellenére legbelül nem tudom elhinni, hogy bárki képes lenne ilyesmire. De hát, mindig mondták, hogy naiv vagyok. Már kezdem elhinni. Ahogy azt is, hogy csak álmodtam az egész Hunor és Júlia dolgot.
- Igen, akkor velem volt - bólintok, kínos mosolyra húzva a számat. Nem csak Hunor és Júlia volt ugyanis a Halloweeni bálon, én is elmentem végül, de a bulizás helyett rögtön sikerült a kísértetházra rátalálnom. Ott futottunk össze Hunorral, a kis kalandunk végén pedig arra is fény derült, ő hogyan került oda.- Evett abból az elvarázsolt pop-cornból. - Én is magyarázkodom, bár Júliában láthatóan nincsen harag a dolog miatt. Tényleg olyan édesnek és kedvesnek látszik, amilyennek Hunor leírta őt.
- Megmondom - mosolyodom el.
A gond csak az, hogy Hunor nem aggódik semmi miatt, ami Júliával kapcsolatos. Még a bálra sem emlékszik. Legalábbis úgy tesz, mintha nem emlékezne. de nem, ő nem olyan, aki megjátszana ilyesmit. Előttem nem.
- Igazából olyanokat is mesélt pár hete, hogy sétáltatok a faluban, meg beszélgettettek. De azt hiszem, álmodtam csak az egészet - nevetek fel kínosan. Más magyarázat nincsen a helyzetre. Azt nem is tudom, miért osztom meg ezt az egészet a navinéssel, talán megerősítésre várok, hogy megesik az ilyesmi, nem vagyok bolond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=831142#post831142][b]Harmat Betti - 2021.05.08. 12:02[/b][/url]

Aprót felnevetve bólintok kérdésére. Az biztos, hogy a szervezők kitettek magukért. A halom megbűvölt kaja, a kísértet ház, az álarcok, meg ahogy az egész kinézett... Az nem állíthatom, hogy jól éreztem magamat, ám az nem a bál hibája volt. Inkább a saját gyávaságomnak tudható be a dolog. Nem vagyok büszke arra, ahogy a kísértetházban viselkedtem. De legalább nem egyedül kellett végig másznom rajta. Hunor mindig támasz számomra, most az egyszer szeretnék hát én is segíteni neki. Azt viszont nem tudom megtenni, ha nem beszél velem arról, mi történt köztük.
Én is bólintok, ahogy megköszöni ígéretemet. Követem tekintetét, és én is ismét a fákon nyugtatom tekintetem. Tényleg szépek. Ha pedig nem aggasztana ennyire ez az egész Hunor és Júlia sztori, órákig tudnék ülni, és bámulni a rügyező fákat és bokrokat. Romantikusak. A tavasz a romantika időszaka. Mind az állatok között, mind az irodalomban, s talán az embereknek is nagyobb szükségük van a szerelemre a hosszú, rideg tél után, mint az év bármely más időszakában. Ha nem is megtapasztalna, olvasni, hallani a szerelemről is szép. Pláne ha az ember legjobb barátját érinti a történet.
Ám úgy tűnik, túlságosan is akarom, hogy neki is jusson a szerelemből, inkább megálmodtam magamnak. Jól esik Júlia együttérző mosolya is, annak ellenére, hogy mennyire kínos ez az egész. Kellett nekem idejönnöm. Kénytelen voltam bevallani neki, hogy valószínűleg álom volt az egész, az egész, amiért zaklatom. Hosszú idő után mondom csak ki.
- Hát igen - egy a kontyomból kieső tincsemet piszkálom zavaromban. Szemeimet pedig még mindig a fákon nyugtatom. Csak egy köszönetnek szánt pillantást vetek a navinésre.
Fel nem állok azonban. Hiszen jövetelem eredeti célja nem az volt, hogy letámadjam Júliát. Ha pedig már leültem, talán kínosabb lenne egy méterrel arrébb menni. Mintha zavarna a társasága. Helyette inkább csak hátra dőlők a padon, és csukott szemmel fordulok az ég felé. Én nem szólalok meg többet, ha ő meg nem töri a csendet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833618#post833618][b]Harmat Betti - 2021.07.02. 23:12[/b][/url]

A sztereotípiák szerint a levitások stréberek, és ha leülnek tanulni, akkor tanulni is fognak. Sosem szerettem a sztereotípiákat. Most is épp megdőlni látszik az előbbi is, ahogy leengedem ceruzám, és becsukom a tankönyvem. Jár az agyam, egyszerűen nem tudok koncentrálni az átváltoztatástanra, így fordulok a mellettem ülő Karola felé. Felmerült bennem már korábban, hogy tőle kéne segítséget kérnem, hiszen neki ott van Bence, korábban pedig Márk. Sokkal többet tud arról, milyen, hogyha az embernek barátja van. Nagyon félek, hogy elszúrom. Nem akarom elveszíteni Eliajh-t, ahhoz viszont úgy kell viselkednem, mint valakinek a barátnője. Sem Hunor, sem Lia nem jártasak a témában, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Múltkor pedig Roland is felhozta a témát, és az egész nagyon kellemetlen érzést keltett bennem. Nem akartam magamra venni egyetlen szavát sem, ám mégis zavarnak, azóta is. Tudom, hogy csak azért csinálta az egészet, mert fel akart húzni - ami elég gyorsan sikerült is neki - mégis bogarat ültetett a fülembe. Rosszul csinálok valamit Elivel? Vagy egyszerűen csak máshogy működünk, mi ketten?
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni - fordulok Karola felé. - De kérhetek tőled tanácsot? - Tartok egy kis szünetet, mielőtt megmondom, miről is szeretném kérdezni. - Fiúkról? - Valamiér nagyon kínosnak érzem, hogy erről tanácsot kell kérnem valakitől.
Másoknak annyira természetesen jön a dolog, hogy hogyan forduljanak fiúkhoz, akiktől többet szeretnének, mint barátság. Láttam már lányokat vihorászni fiúkkal, és úgy tűnt, a srácok szívesen voltak velük. Mégsem érzem, hogy nekem ez volna a megfelelő út. Karola viszont talán segítségemre tud lenni, abban, hogy ne szúrjam el ezt a kapcsolat dolgot. Talán arra is választ tud adni, hogyan lehet kirázni a fejedből rellonos prefektustársunk szavait, hiszen, ha jól értesültem róla, neki is volt szerencséje a sráchoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833971#post833971][b]Harmat Betti - 2021.07.08. 19:17[/b][/url]

Sokáig ülünk egymás mellett csöndben. Karola a könyvébe mélyedve, én meg az átváltoztatástanra koncentrálva. Legalábbis próbálok koncentrálni. Gondolataim azonban el-el kalandoznak, és nem hagynak nyugodni. Aggódom ezen a kapcsolat dologon, túlgondolom, mint mindig mindent. Ezért szeretnék beszélni valakivel, aki esetleg meg tud nyugtatni, el tud látni néhány tanáccsal. Karolát pedig egy magabiztos lánynak ismertem meg, aki jól mozog ilyen téren. Talán ez csak a külső látszat, az viszont biztos, hogy több tapasztalata van fiúk terén mint nekem. Abban sem bízhatok, hogy Eli elnavigál a dologban, mert ő sem tapasztalt, neki is én vagyok az első.
Szemem követi háztársam tekintetét, elolvasom a könyv címét. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra a pár szót elolvasva. Nem kérdezek azonban rá, mert most nem Karola könyve hanem a tanácsa érdekel. Nem tudtam, hogy tud Elijah-ról, meglep, hogy ennyire konkrétan rákérdez. És bár nincsen semmi szégyellni való a témában, érzem, ahogy elpirulok. Közben azért el is mosolyodom, így - bár vöröslő arccal - mosolyogva bólintok a kérdésre. Fogalmam sincs mennyit tud, ami nem volna baj, de én sem tudom, pontosan mit akarok tőle kérdezni.
- Összejöttük a szünetben - avatom be a leglényegesebb pontba. Na de most hogyan tovább? - Ő az első barátom - bár ezt sejthette - és nagyon félek, hogy valamit elrontok - vallom be végül. A mosolyom eltűnik, arcom azonban továbbra is ég. Merthogy most már kínosnak is érzem kicsit a helyzetet, azt, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem is tudom, hogyan folytassam. Szóra nyitom a számat, de aztán be is csukom. Inkább megvárom, Karola mit mond a dologra, esetleg szeretne-e többet hallani a dologról, vagy csak lerendez egy "minden rendben lesz" mondattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=834326#post834326][b]Harmat Betti - 2021.07.14. 16:02[/b][/url]

Vöröslő arccal mosolygok Karolára, mosolyom pedig apró nevetésbe csak át, ahogy kijelenti, hogy örül nekünk. Lehajtom a fejem, kicsit zavarba jövök a megállapításától. Mintha kicsit jobban el is vörösödnék. Nem tudtam, hogy kívülről is látszik, hogyan érzek a fiú iránt, ez pedid kicsit kellemetlenül érint. Persze már tudom, hogy Elijah is ugyanúgy érez irántam, így semmi szégyellni való nincs a dologban. Jobban belegondolva még örülök is, hogy szobatársam cukinak tartja a párosunkat, hiszen ez megerősít abban, hogy mások szerint is jók vagyunk együtt. Tudom, a legfontosabb az, mi mit gondolunk, éy az én részemről biztos a dolog. Most már biztos.
Ismét felemelem a fejem, úgy avatom be félelmembe. A mosolyom eltűnik, láthatja az arcomra is kiülni a félelmet. Nem is akarom rejtegeni, hiszen ha nem vagyok őszonte, nem tud segíteni. Mégpedig kéne a segítség. Ilyenkor tud a legjobban hiányozni anya, amikor tanácsra lenne szükségem, amikor meg szeretném kérdezni, nekik mi volt a titkuk apával. Karola szavai azonban segítenek most, halványan ugyan, de vissza is tér a mosoly az arcomra.
- Azt hiszem, legjobban attól félek, hogy elveszítem őt - vallom be, és ismét lehajtom a fejem, talán zavaromban. - Nem akarok megint elveszíteni valakit, aki ennyire fontos nekem - folytatom halkan.
Nehezen engedek magamhoz közel bárkit, mert nagyon félek a veszteségtől. Azt érzem, nem tudnám elviselni, ha Elijah kikerülne az életemből. Olyan régen a részese, és nagyon szeretem, nem akarom elengedni. Azért is félek annyira, hogy valami olyat teszek, vagy mondok, amivel eltaszítom magamtól a fiút.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835596#post835596][b]Harmat Betti - 2021.08.11. 13:35[/b][/url]

Lehet, hogy a Fénylő Lelkek Udvara nem a legjobb választás arra, ha tanulni akarok és egyedül lenni. A péntek délután pedig nem a legnépszerűbb időpont tanulásra. Én mégis muszájnak éreztem, mert lemaradtam mágiatöriből. Ezért is ücsörgök péntek délután, teljesen egyedül egy padon, kezemben a tankönyvvel, jegyzetfüzettel és egy tollal. Még egészen érdekel is a tananyag, így nem mondhatom, hogy különösen unalmasan telne a délutánom. Persze vágynék rá, hogy a barátaimmal vagy esetleg Elivel legyek, de nem lóghatok folyton a nyakán, talán neki is jó, ha van egy-két nap, amikor nem töltünk minden szabad percet együtt. Ki is űzöm a fejemből annak a gondolatát, hogy tanulás helyett inkább megkeresem, és megpróbálok teljesen a könyvre fókuszálni, megemészteni az olvasott sorokat.
A diákok járkálnak körülöttem, párok ücsörögnek az árnyékban vagy a többi padon. Megtanultam azonban már, hogyan tudom kizárni a zajt, az iskola természetes nyüzsgését. Képes vagyok akár a Nagyterem közepén is olvasni, vagy akár tanulni is, ha mindenképpen szükséges. Az ugyan zavar kicsit, mikor egy vézna srác kiröhög a haverjaival, és látom ahogy összesúgnak, felém sandítva. Erőt veszek azonban magamon, és egy fejrázással megpróbálom lerázni magamról a dolgot. Vissza is fordulok a könyvem felé, kiírok egy újabb fontos sort, és sikerül teljesen elmerülnöm a történelemben.
A rellonos felbukkanása tehát teljes meglepetésként ér. A tollam a földre esik, a füzetem felső lapjai pedig rendesen összegyűrődnek, ahogy a fiú az ölembe hajtja a fejét. A meglepettségtől először azt is elfejtem, hogy éppen nagyonis rosszban vagyunk. Morcosan nézek le rá, balomat pedig azonnal el is rántom, ahogy a hajához ér. Nem tudom, mit is kezdjek a helyzettel. Nem beszéltünk már egy jó ideje, én pedig erősen szégyellem magam, mert hiába éreztem úgy, hogy nem haragszom már, nem volt merszem megkeresni, és bocsánatot kérni tőle.
- Ó, valóban? Eddig nem villogtattad ezt a képességet. - Közben kihúzom a feje alatt ragadt jobb kezemet is, hogy két könyökömet támaszthassam a pad háttámlájára. Aztán hamar meg is bánom, hogy kimondtam a szavakat, ahogy eszembe jut, hogy inkább kibékülni szeretnék a fiúval, mint jobban összeveszni. - Bocsánat - mondom végül halkan, lehunyt szemmel. Azt hiszem, ez az egy szó vonatkozik arra is, ami legutolsó találkozásunk alkalmával történt.
- Milyen programra gondolnál? - kérdezem, kis hallgatás után. Próbálom eldönteni, mennyire sértődjek meg azon, hogy ennyire komornak lát. Mert ennyire durcás azért nem vagyok mindig. Ugye? Szerintem sokat mosolygok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=837225#post837225][b]Harmat Betti - 2021.09.23. 21:49[/b][/url]

Ugyan bennem nincs már harag, és láthatóan Móric sem neheztel rám legutóbbi találkozásunkért, elfelejteni nem felejtettem. Én sosem voltam, és még mindig nem vagyok annyira laza, hogy ne hozzon zavarba, ha az ölembe fekszik. Az, hogy még simogassam is, csak még kényelmetlenebbül ér. A rellonos nem hagyja annyiban azonban, elkapja a csuklómat. Arcom megrándul, ahogy ujjaim ismét a tincsein landolnak. El már nem emelem kezem, simogatni viszont nem vagyok hajlandó. Egyszerűen homlokán hagyom a tenyerem. Onnan húzom hátra aztán, hogy könyökömet támasszam a pad háttámlájára. Arcomat az égre fordítom, úgy mondom ki szúrós megjegyzésemet. Nem gondolom végig szavaimat mielőtt kimondanám, csak kicsúsznak számon, és csupán utólag tudom megbánni. Móric szerencsére jó hangulatában van azonban, és könnyen megbocsájt azért a pár szóért. Ahogy azt hiszem a múltkori vádaskodásomért is. Sokat gondolkodtam a veszekedésünkön, sokszor megbántam azokat, amiket a fejéhez vágtam, aztán mikor Améliával kibékültek, még rosszabbul kezdtem érezni magam. Sokszor terveztem, hogy bocsánatot kérek végre, de sosem tudtam, hogyan. Inkább elkerültem hát a srácot.
Kinyitom a szemem, ahogy megérzem a bökést az arcomon, és visszamosolygok rá. Ahogy kifújom a levegőt, észreveszem, mennyire feszülten tartottam eddig mellkasomban azt. Most kicsit megkönnyebbülök, a mosoly is az arcomon marad. Annak ellenére is, hogy a rellonos sérteget egy bizonyos módon.
- Azért nem vagyok rongybaba, nem fogtok elrángani ám bárhová - rázom meg hevesen a fejem. Mert bármennyire is kedvem volna a közös szórakozáshoz, rendesen visszariaszt a Móric és Kende páros. Talán ha Amélia is jön. - És egyik napról a másikra se fogok tudni ugrani. - Spontán programról volt szó? Ha csak egy nappal előtte értesülök róla, az elég spontán lesz. Sajnálom, én így működöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=841406#post841406][b]Harmat Betti - 2021.12.31. 15:37[/b][/url]

Vöröslő arccal, ücsörgök a padon Karola mellett, és próbálom összeszedni a gondolataimat. Nehéz neki válaszolnom, mert még én magam sem tudom pontosan, mi is az, amitől valójában félek. Talán csak az egész helyzet újdonsága az, amitől megijedtem. Vagy saját önbizalmam hiánya miatt érzem úgy, hogy Eli egyszer csak eltűnik majd mellőlem, és az egésznek vége szakad. Pedig eddig minden tökéletesen alakul, és teljesen mesebeli az egész. De tényleg, máshoz nem is tudnám hasonlítani, mint egy tündérmeséhez. Legalábbis belülről így érződik. Azt nem tudom, kívülről ki mit lát, sem azt, ki tud arról, hogy Eli és én együtt vagyunk. Nem sok embernek mondtam még el, csak annak, aki tényleg fontos. De láthattak minket együtt többször is, akár a Nagyteremben, vagy a réten is.
- Igazából csak nagyon új még nekem ez az egész, - ahogy Elinek is, - félek, hogy elrontok valamit, hogy elüldözöm. - Együtt fedezzük fel ezt az egész kapcsolat dolgot, mégis, bennem van a félelem attól, hogy megbántom, hogy félreértek valamit, esetleg valamit félreérthetően közlök vele. Meg még ezer másik dolog is kavarog a fejemben, és kavargott is, mióta összejöttünk. Talán csak arra vágyom, hogy valaki megerősítse, jól csinálom, és helyes döntéseket hozok.
- Baráttal még nem - hangom teljesen elhalkul, úgy felelek háztársamnak. - Hiszen Eli az első - a szüleimmel viszont igen. Nem tudom, Karola tud-e arról, velük mi történt, és, hogy tulajdonképpen milyen régen is volt már. Mégis, rettegek attól, hogy - ahogy őket is elveszítettem - elveszítem a barátaimat, de legfőképpen Elit, azokat, akik a legfontosabbak most az életemben. Mégsem szeretném ezzel az érzéssel élni a mindennapjaimat. Talán ha abban biztosra megyek, hogy Elijah-val mindent jól csinálok, kicsit enyhül a félelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=852811#post852811][b]Harmat Betti - 2022.09.17. 22:34[/b][/url]

Egy veszélye annak, hogy az állatkák ennyire szabadon mászkálnak a körletben egyértelműen az, hogy könnyen ki tudnak jutni. Eddig szerencsém volt, Artemisz nem kószált még el, előbb-utóbb mindig megtaláltam egy kanapé alatt szunyókálva. Most azonban mindenhol megnéztem, de nem találtam sehol. Mikor pedig a tálkája is érintetlenül maradt, tényleg elkezdtem aggódni. Ezután raktam ki plakátokat az iskolában, hátha valaki rátalál a macskámra. Néhány háztársam segített is keresni, de nem találtunk rá.
Órák után aztán elindulok, hogy a maradék pár plakátomat kirakjam. Hátha valaki tényleg rátalál és visszahozza nekem a cicust. Azért én is a keresésére indulok majd, amint a házikkal elkészültem. A tanulásra pedig egy kinti helyszínt keresek, hogy kiélvezzem a jó időt és a napsütést. Segít koncentrálni. Így lyukadok ki a Fénylő Lelkek Udvarán, hátamon a jegyzetekkel és tollakkal megpakolt táskámmal. Egy félreeső padot akarnék keresni, ahol kényelembe helyezhetem magam.
Alig érek ki azonban a kapun, belefutok egy rellonos prefektustársamba. Én csak egy mosollyal elsétálnék mellette, kikerülve őt. Kristóf viszont megszólít, így persze megállok előtte.
- Megtaláltad Artemiszt? - kérdezek vissza reflexből, csillogó szemmel. - Ah igen, a bokor alatt szunyókálás rá vall - bólogatok mosolyogva. - És igen, megköszönném, ha odavezetnél hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=853462#post853462][b]Harmat Betti - 2022.09.28. 16:59[/b][/url]

Meglepettsége engem ér meglepetésként, így ő az én tekintetemben értetlenséget fedezhet fel.
- Igen. Szeretem a görög mitológiát, ahogy az Artemisz istennőről szóló történeteket is - vonok vállat. - Úgy éreztem, ez a név illik a cicusra, és tetszett is. - Egy tincsem tűrőm a fülem mögé zavartan, miközben elindulok utána. Magamban pedig próbálom megfejteni, miért furcsállja ennyire rellonos prefektustársam a macskám nevét.
Ahogy pedig célirányosan az egyik bokor felé tartunk, kezd felébredni bennem a remény, hogy nem kell tovább keresnem az állatot. Kristóf biztosnak tűnik a dolgában, és tudom róla, hogy nem az a fajta, aki megtréfálna. Az ilyesmi viccek nem az ő stílusa. Mégis, ahogy a bokor levelei közé kukkantok, Artemisz sehol.
- Oh -szakad ki belőlem a sóhaj mondatára. - Hát, egy elég izgága állatról beszélünk - jegyzem meg keserűen.
Meglepetten indulok ismét a rellonos után. Eddig nem úgy tűnt, mint aki a  törődik az eltűnt macskával - a kötelességtudaton kívül, hogy jelentse, ha megtalálta. Most mégis tovább indul, mégpedig láthatóan azzal a szándékkal, hogy igenis megtaláljuk a kiskedvencemet.
Először nem veszem észre az állatot, csak ahogy Kristóf a magasba mutat, én pedig követem a kezét. Tény, hogy egy magas fáról beszélünk, ám engem annyira talán nem lep meg az eset, mint társamat. Rég tudom a macskámról, hogy ügyesen mászik, főleg, ha valamit kerget. Talán egy madár vagy mókus után mászott fel a fára.
- Felfelé még volt motivációja. Lefelé már nincsen - ez az én elméletem a helyzetről. Közben a fa ágai között átlesve figyelem, nehogy a macska lepottyanjon. Ha pedig mégis le találna esni, felkészülök, hogy előkapjam a pálcám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=854250#post854250][b]Harmat Betti - 2022.10.15. 14:01[/b][/url]

Egy mosollyal köszönöm meg a dicséretet, de nem fűzök mást a témához. Nincs már mit. Helyette inkább a macskámat szeretném megtalálni. Úgy néz ki azonban, hogy Artemisznek más elképzelései vannak azonban erről a dologról.
- Az nála nem jelent semmit - legyintek.
Jól esik, hogy Kristófban ekkora szándék van arra, hogy segítsen. Mikor pedig aztán megtaláljuk a jószágot, a lelkesedése olyan valami, amit nem vártam volna a legtöbb embertől, csak azért, hogy segítsen nekem leszedni az állatot a fáról. A rellonos láthatóan jó problémamegoldó képességekkel rendelkezik és gyors a gondolkodása, ami igencsak megkönnyíti számomra a helyzetet.
- Huh, hát lássuk - földre guggolva kezdek kutakodni a táskában, hátha akad még nálam egy csomag abból a hal alakú falatkából, amit a múltkor vásároltam Artemisznek. Az iskolai holmimon kívül viszont csak a reggelinél elcsomagolt szendvicsbe akadok bele, valamint a kis plüssnyúlba, ami mindig ott lapul a táskám alján. - Nem találok neki semmit - egyenesedem fel végül csalódottan. Csak a táskám marad nyitva a földön, így Kristóf akár mindent láthat is, ami benne van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=854784#post854784][b]Harmat Betti - 2022.10.20. 19:35[/b][/url]

A lehangolt tekintetre én is elhúzom a számat.
- Igen, kár - rántok a vállamon. Felfelé fordítom a fejem, szemeimet a macskára szegezem. - Pedig tényleg azt hittem, van még nálam abból a jutalomfalatból, amit a múltkor vettem.
Akkor fordulok ismét Kristóf felé, mikor meghallom a hangját. Ahogy beszélni kezd, először félmosolyra húzom a számat. Csak akkor kerekednek ki a szemeim, mikor a nyulat említi. Nem az zavar, hogy meglátta. Elég régen hordom már a táskámban ahhoz, hogy rákérdezzenek páran, már megszoktam, hogy magyarázkodom miatta. Ráadásul Darya látott sírni miatta, még évekkel ezelőtt.
A rellonos azonban mintha egyáltalán nem furcsállná a dolgot, a lehetőséget látja benne. Szemem előtt megelevenedik a kép, ahogy Artemisz ráugrik a plüss nyúlra, és karmaival, fogaival elkapja. Mikor először hozzám került, rátalált a plüssre. Szerencsére nem sikerült szétszaggatnia, még időben rátaláltam, a kis lyukat pedig könnyen megjavítottam. Azóta viszont különösen vigyázok, nehogy Artemisz megtalálja a nyulat.
- Nem... ő... A nyulat nem fogom használni- rázom meg a fejem. Talán túl hevesen is. - Artemisz szétszaggatná - rázok a fejemen ismét. - Túlságosan is felkeltené az érdeklődését. Ahhoz túlságosan féltem... - elfordítom a fejem az utolsó mondattal, amit kicsit halkabban is mondok ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=855615#post855615][b]Harmat Betti - 2022.11.02. 00:40[/b][/url]

- Mostantól mindig lesz nálam némi jutalomfalat - biztosítom rellonos társamat. Eddig nem éreztem ugyan szükségét, hiszen Artemisz nem kószált a Levitán kívülre, máskor még valóban jól jöhet. Ráadásul ezt érzem a legmegfelelőbb válasznak, ha már ki lettem oktatva. Mert nem tudok ellene tenni, egyértelmű kioktatásnak érzem Kristóf szavait. Mintha nem lennék felelős macskatulajdonos. Nem engedem azonban, hogy sértsenek esetleg szavai, inkább a törődő tanácsot akarnám benne látni.
Azért pedig hálás vagyok, hogy láthatóan megértette, nem akarom a plüssnyulat használni. Sőt, nem is firtatja a miértjét. Ezek függvényében az előző szavait is könnyebb elengedni. Kedves, és nagyon segíteni szeretne, amiért pedig különösen hálás vagyok neki. Az ötletei is jók, még ha az eddigiek különböző okok miatt nem is váltak be. A bűbáj végeredményben talán a legegyszerűbb és a legkézenfekvőbb megoldás.
- A Mobilicorpus jó lehet - egyezek bele egy bólintással. - Ha nem mászik el a helyéről, azzal egészen könnyen le tudjuk majd hozni. - Ismét a macska irányába lesek, hogy megnézzem, mennyire mozgolódik a jószág odafenn. - Szeretnéd te levarázsolni onnan, vagy csináljam én? - nézek aztán ismét a fiúra. Azt tudom, hogy okos, azt is, hogy jó tanuló, de azzal nem vagyok tisztában, milyen bűbájokból áll a készlete, ahogy azzal sem, mennyire jeleskedik a pálcás mágia terén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=857898#post857898][b]Harmat Betti - 2023.01.01. 19:24[/b][/url]

Halvány mosollyal nyugtázom a fiú véleményét, aztán emelem tekintetem újra Artemisz irányába. Kellő gőggel ücsörög odafent, és láthatóan esze ágában sincs magától lemászni az ágról. Lehetséges, hogy sajnálatára, de én haza szándékozom vinni a Levitába, így kénytelen lesz lejönni. Ha másképp nem, hát a bűbáj hatására.
Nem firtatom, hogy miért nem akarja ő alkalmazni a bűbájt, hiszen rengeteg oka lehet. Na meg mégis az én macskámról van szó, úgy illik, hogy én küzdjek érte, ne őt dolgoztassam. Pálcámért nyúlok, és táskámból elő is halászom. Általában kéznél van, ritkák a mostani alkalomhoz hasonlóak, mikor a többi holmim között tartom a varázseszközt. Praktikusabb, ha az boszorkány bármikor elő tudja kapni egy mozdulattal.
Táskámat visszadobom a földre és fordulok ismét a macska felé, szemeimet az övéibe fúrva. Nem hagyok neki időt, hogy esetleg feljebb másszon, megmozduljon, hirtelen emelem felé a kezemet is, és mondom ki a varázsigét a hozzá tartozó mozdulattal.
- Mobilicorpus - Artemiszt láthatóan meglepetésként éri a bűbáj, és ijedt nyávogást hallat, ahogy elemelkedik a faágtól. Végül karjaimban landol. Közben ugyan körmei bőrömbe fúródnak, ahogy kiereszti őket zuhanásnál, de legalább megvan, és végre vissza tudom magammal vinni. - Köszönöm a segítséget - fordulok Kristóf felé, közben pedig szabad kezemmel kezdem cirógatni a macska fülét, hogy lenyugtassam. - És sajnálom, ha feltartottalak. - Közben már csúsztatom is vissza pálcámat a táskámba, hogy aztán hátamra vegyem a cuccom. - További szép napot neked! - búcsúzom mosolyogva. Aztán már indulok is a Levita felé, jó szorosan magamhoz ölelve Artemiszt, nehogy megint elszökjön.