Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian


Bori izgult. És ha izgult, akkor pörgött. Ha pedig pörgött, akkor ott nem volt megállás, pláne, hogy friss délután lévén túltengett benne az energia. A klubban viszont senkit sem talált, így el is kámpicsorodott volna, ha egy épp arra járó manó eszesen, és nagylelkűen nem találta volna ki, hogy jöjjön az udvarra festeni, megkímélve ezzel a nyugis sárgákat az új (és főleg szőke!) társuktól. Na jó, szerencsére csak szőke, néha kicsit buggyant, de a sötét oldalra hál’ Merlinnek, nem tért át. Még csak az hiányozna, habár, ha jobban belegondolunk, ennyi hülyeségtől, amit képes túlmozgásos állapotában összezagyválni, lehet, hogy agylágyulásban elhalálozna a sötét varázslók nemzettsége…
Így esett meg, hogy Bori lebattyogott, szökdécselt, szaladt az udvarra, pár értetlen fej kíséretében, amivel nem nagyon törődött, és most ott ücsörgött az egyik padnál, valami életképes műalkotást hozva, hátha lekörözheti a leghíresebb mugli festők egyikét, Picassót. Mindeközben még dudorászott is, észre sem véve, hogy társasága akadt.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian


Bori izgult. És ha izgult, akkor pörgött. Ha pedig pörgött, akkor ott nem volt megállás, pláne, hogy friss délután lévén túltengett benne az energia. A klubban viszont senkit sem talált, így el is kámpicsorodott volna, ha egy épp arra járó manó eszesen, és nagylelkűen nem találta volna ki, hogy jöjjön az udvarra festeni, megkímélve ezzel a nyugis sárgákat az új (és főleg szőke!) társuktól. Na jó, szerencsére csak szőke, néha kicsit buggyant, de a sötét oldalra hál’ Merlinnek, nem tért át. Még csak az hiányozna, habár, ha jobban belegondolunk, ennyi hülyeségtől, amit képes túlmozgásos állapotában összezagyválni, lehet, hogy agylágyulásban elhalálozna a sötét varázslók nemzettsége…
Így esett meg, hogy Bori lebattyogott, szökdécselt, szaladt az udvarra, pár értetlen fej kíséretében, amivel nem nagyon törődött, és most ott ücsörgött az egyik padnál, valami életképes műalkotást hozva, hátha lekörözheti a leghíresebb mugli festők egyikét, Picassót. Mindeközben még dudorászott is, észre sem véve, hogy társasága akadt.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Az életem egyszerűen egy nagy tócsányi unalommá avanzsálta magát az utóbbi időben. Minával még mindig nem tudom, hogy mi a para, de persze vissza kell majd juttatnom neki a jegyzeteit, mert hát hogy is nézne ki, hogyha valami kleptomániás jegyzettolvaj lennék, aki csak úgy zsebre vágja őket.
De a lényeg, hogy kellett egy kis változatosság, valami olyasmi, ami nem illegális vagy elítélendő és amit csinálhatok a suliban is.
Tehát az volt tervben, hogy egy kicsit rajzolok, kint a fénylő lelkek udvarán mondjuk. Mert ugye ott volt az a fura varázsló, aki szokta azokat a váratlan tanácsokat adni.
A kis vázlatfüzetemmel lebaktattam oda, majd körbenéztem egy elhagyatott rész után, de nem igen találtam. Vagyis de, de ott volt a szöszke csajszi is, aki szerintem szintén alkotott, nekem pedig muszáj volt lecsekkolnom. Mármint azt, hogy mit alkot.
- Mi lesz ebből az alkotásból? - érdeklődtem egy hajtincset eltűrve a homlokomból. Így elsőre nem tudtam beazonosítani, de az nem jelenti azt, hogy nem lesz egy műalkotás.
- Bocs, amúgy Dorian vagyok.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian

Borcsa felsóhajtott. Annyi minden járt a fejében, hogy nehéznek találta: csak a rajzolásra koncentrálni. Utána meg ki is kéne festeni. Az ihlet azonban jó sokáig duzzogva kerülte, pedig ő nagyon szerette, nem is értette, min húzta fel magát a nagyságos Múzsa asszonyság, amiért jó ideje kerülte az unatkozó sárga lányt.
A fiú hangjára felkapta buksiját, és ezer wattos vigyort villantott rá.
– Pillangó lesz, ha végre kitalálom, milyen színű legyen – vágta rá határozottan, magabiztosan, ahogy szokta.
A srác neve is kiderült, Dorian névre hallgat a jómadár, és a kisasszony viszonozta is a bemutatkozást.
  – Hunyadváry Borbála, de úgy hívsz, ahogy akarsz – csacsogta az elsőske.
Ahogy végighordozta tekintetét a srácon, már meg is születet fejében az ötlet: magát Doriant avanzsálja pillangóvá! Olyan aranyosan festene a kis szárnyakkal.
  –  Szereted a pillangókat? – szegezte neki a kérdést, óvatosan puhatolózva, nehogy elijessze arcfestéses alanyát.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

A lány hatalmasat sóhajtott, talán ő is ugyanabban szenvedett, mint én. Mert hogy ugye az ihlet kósza madara távol szárnyalt tőlem. Ez meg ugye nem a legjobb dolog, mert hogy nekem kéne tartanom az ütemtervet zenélés ügyben, de egyelőre nem erőltettem. Ha kínlódom, csak elegem lesz belőle és tovább fog tartani az ihlet-hiány. Hát van ilyen, inkább nem szenvedek.
A lány meglepően örült a látogatásomnak, ugyanis széles vigyorral nézett fel rám és tájékoztatott róla, hogy az majd egy Butterfly lesz, ha egyszer sikerül megálmodnia, milyen is legyen.
- Oh, hát, örvendek, Bori - vigyorodtam el szélesen, de aztán felragyogott az arca, mintha izzó gyulladt volna fel a feje felett, én meg csak felvontam a szemöldökömet.
- Iiiiigen, nincsen velük bajom. Igazából szépek, de sosem tudtam pillangót festeni - jegyeztem meg elgondolkozva, miközben az ajkamba haraptam. Lehet, hogy tudtam volna, de sosem próbáltam. Szóval csak megvontam a vállamat, majd a lánykára néztem.
- Miért kérdezed? Fontos ez? - érdeklődtem.

Pillangó

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian


Halk nevetés hagyta el torkát, az az aranyos fajta, ami még nem idegesítő. Tőle még nem, de ha pár évvel idősebb lenne, már biztos menekülnének tőle. Néha még így se árt megfontolni ezt az opciót, mielőtt a kis unatkozó ördögfióka kitalál valamit…
Dorian ezt úgy látszott, nem tett meg, most már késő a bánat, és eb lett a gondolat, mert Borcsi nem kérdezett tovább, hanem nekiállt a lila legkülönfélébb árnyalatait kikeverni a festékkészletéből a kis keverőtálcáján, majd mindennemű figyelmeztetés nélkül odasétált a srác elé, és elkezdte kipingálni a képét.
Félelemérzet hiányában csak reménykedhetünk, hogy élve megússza ezt a nem túl udvarias, ámde annál művészibb akciót a kölök.
- Tessék, a probléma megoldva. Tökéletes – nyújtotta el az első szótagot a boszipalánta, és még ő maga is meglepődött, mennyire tetszett neki a végeredmény. Talán, de csak talán nem fog reklamálni a delikvens, festővászonná kikiáltott, sebtében megismert fiú.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Na hát halkan felnevetett, amiről nem is igen tudtam eldönteni, hogy inkább aranyos, vagy inkább creepy volt. De ezen nem is agyaltam túl soká, mert hogy ő közben elkezdte kikeverni a lila színeket ezerrel. Ezt elmélyülten figyeltem, aztán ő hirtelen hozzám lépett és már festette is az arcom. Ez meglehetősen csikis és meglepő is volt, éppen ezért értetlen fejjel bámultam rá pár pillanatig, de aztán ellazítottam az arcomat, már amennyire tudtam. Nem is értettem hirtelen, honnan jött neki, hogy engem akar majd kifesteni, de nem bántam, legalább nem egyhangú a délutánom.
- Azt hiszem, művésznő, hogy nem tudom hova tenni a hirtelen akcióját. Miért döntött úgy, hogy megfelelő vászonként szolgálok? - érdeklődtem enyhén felvont szemöldökkel, de nem akartam, hogy a száradó festék elmázolódjon az arcomon.
Az ajkamba harapva kicsit elgondolkoztam, aztán ismét rápillantottam.
- Akkor én most egy lila lepke vagyok? - egzisztenciális krízisbe nem akartam keveredni, jobbnak láttam jó előre letisztázni az ügyet a szőke hölgyeménnyel.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian


Borcsa meglepően gyorsan dolgozott, hamar elkészült a mestermű, amihez hirtelen megszállta az ihlet. Meló közben nem ajánlatos hozzászólni, ilyenkor se hall, se lát Dömötörré változik, ki se lehet zökkenteni.
Hogy miért éppen Doriant választotta? Ehhez nem kellett különösebb magyarázatot találni:
- Te voltál itt – közölte nemes egyszerűséggel, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Szerencséjére az áldozat egész jól viselte a megpróbáltatásokat, bár egy halovány érzés azért felmerült benne, mintha ijesztőnek találnák a nevetését. Pedig ő becsszó csak jót akart!
És ez a jó akarás többnyire kimerült abban, hogy más pillanatát pokollá varázsolta, ha nem tudták lekötni huzamosabb időre a figyelmét.
Ez van, parti arc, aki állandóan pörög, mint a motolla. A kis kézitáskájából ügyes, fürge mozdulattal kapta elő a kézitükrét, ami mázlijára elég nagy volt ahhoz, hogy arcfestős páciense megtekinthesse csodásra pingált pofikáját.
- Tessék, lesd meg magad. Szerintem jól áll neked a lila szín – jegyezte meg, mintha valami kis mini-művészszakértő lenne.
Ő kimondottan elégedett volt alkotásával, szinte már látta lelki szemei előtt életre kelni Dorian arcán a hatalmas, szárnyas rovart, a Lila Pillangót.
- Irigyelni fognak ezért – nem kevés magabiztossággal hangjában jelentette ki mindezt, teljességgel meg volt győződve, hogy jó az, amit művelt.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian  

Hiába is szóltam bármit is, nem kaptam rá választ, szóval aztán el is hallgattam, mert most mit strapáljam magamat? Egyrészt fölösleges, másrészt meg csak a festéket kentem volna el az arcomon, ami meg megint csak nem lett volna ajánlatos. Ha már mestermű leszek, akkor csináljam jól!
Nagyon terjedelmes és sokrétű magyarázatot kaptam, de végül is teljesen elfogadható volt, nem zavartattam magamat miatta.
- Igen, ebben végülis igazad van - bólogattam végül beleegyezően, mert hát nem mondhattam, hogy nem az volt a valós, amit ő mondott.
Nem sokkal később előkapott nekem egy feneketlen táskából egy tükröt, amiben persze megtekinthettem az arcomat. Meg kell hagyni, meglehetősen csinos lila lepke voltam.
- Köszönöm szépen, szerintem ebben egyetértünk. Illik a szőke hajtincseimhez, nagyon jól néz ki - jegyeztem meg széles vigyorral az arcomon. Közölte, hogy irigyelni fognak, én meg csak bólogattam, hogy teljesen igaza van.
- Én vagyok a legszebb lepke az iskolában - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian, a (a ki még nem) kész(ült Boritól) mestermű XD


Most a srác vagy csak tettette, vagy tényleg odavolt Borbála arcfestői „munkájától”. A szöszi meglehetősen jó néven vette a reakciót, nem igazán figyelve rá, hogy tényleg bóknak lett-é szánva az adott megjegyzés, neki elég megnyugtató volt az, hogy a srác nem akarta leátkozni, amiért festővászonnak állította be.
 - Volt, aki már szét akart átkozni egy-kétszer, amiért kipingáltam. Nem mindenki értékeli így a művészetem – vigyorgott szélesen, vadalma-módra. – Egyéb kívánság hozzá, vagy így jó lesz?
Azért sose árt meghallgatni a klienst, hátha van még valami külön kérés, ami feldobhatná a napot megkoronázó Lila Pillangót.
Hát, az biztos, hogy Borit nem éppen az eszement ötleteiért fogják kedvelni, ha valaki lesz elég bátor ilyesmihez…
 - Helyes hozzáállás – úgy van, kell is az önbizalom, főleg, ha valaki ilyen szép pillit kapott az arcára, tőle, és ingyen, bérmentve. Utóbbi a legfontosabb. A jó szándék.
Ide már csak egy fényképezőgép hiányzott, hogy megörökítse a szárnyas jószággal arcán virító srácot. A nap szerencsés kimenetelű lett, főleg, ha Borcsi művészeti tevékenységre alkalmasnak találta Doriant, még meg is kedvelte.
- Te melyik házba jársz? – kérdezte, hogy azért ismerkedjenek is közben, mert jó lenne valamit tudni a mesterművéről.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Szerettem a kreatív embereket, Borcsa pedig határozottan egy volt közülük. Bár szerintem szerencséje volt, hogy engem fogott ki és nem valaki anti-művészeti személyt. Tovább tanulmányoztam az arcomon elterülő lepkét, majd egy hajtincsem eltűrve néztem a szőkeségre, széles vigyorral. Na nem azért, mert görcsösen vigyorgó joker szerű alak vagyok, csak szimplán kicsit kizökkentem a búskomorságból, ami jó.
- Esetleg a bal szárnyán lehetne egy fehér csík! Az olyan egyedi lenne... Amúgy teljesen jó és ne aggódj, én nem foglak megátkozni - veregettem meg a vállát szórakozott vigyorral az arcomon, de persze csak óvatosan. Azon kívül elég jól elvoltam a lila lepkével, mert kis cuki volt.
- A Rellonba, de nem vagyok tipikus Rellonos, szóval ne kísérletezgess másokon is, jó? A legtöbben annyira nem pillangó fanatikusak - nevettem el magamat halkan. Nem akartam hülyeségekre buzdítani, nem lett volna tőlem teljesen korrekt.
- És te melyik házba jársz? - érdeklődtem felvont szemöldökkel a kis hölgytől.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian

És happy end, Borcsa egy darabban maradt, hála minden éginek. Jókat derül azon, hogy jelenlegi áldozata elégedett az ellene elkövetett művészeti merénylettel, amiből nem m-erény lett, hanem csak egy szerény pillangó. //bocs, tudom, nem mindenki rajong a pocsék szóviccekért, péntek van, nézd el nekem XD //
Borcsa imádott kreatívkodni, minden egyes kis füzetét telefirkálta már kiskorában is. Néha a többi családtag dolgain is megpróbált alakítani, hogy „jobbá” varázsolja, azonban itt sem rajongott mindenki, a nővérein és anyukáján kívül – hacsak nem tettette az örvendezést.
 - Kösz, a gyengélkedőt utoljára terveztem meglátogatni – úgy tűnt, julcsabohóc – Jancsi még se lehet csajszi létére – vigyora letörölhetetlenné vált, ahogy a másikat hallgatta.
 - Azonnal – kacsintott, aztán komolyra fogta a figurát, s az eddig felvitt árnyalatokhoz leginkább passzoló, fehér tónust vitte fel, némi árnyékolás kíséretében az alany arcára.
- Kész is.
Pompás. Most már tuti, hogy Picasso, Michelangelo, és a többi mugli, illetve varázsló-művész híresség elbújhatott a háta mögött – khm, mintha egy hangyányit még sok is lenne abból az önbizalomból…
A vállveregetéshez nem nagyon volt hozzászokva, ez új élmény volt, de hát fiúk, ez náluk valami rituális haveri szokás lehetett. Őszintén, Borcsa eddig nem sok fiúismerősükkel találkozott, a rokonságból se nagyon, az apján, nagybácsikon meg egyéb naaagyon szűken közeli tagokon kívül.
Pillanatra el is szontyolodott, mert eszébe jutott a két, Franciaországban tanuló nővére, Adél és Tímea. Na, jó, az öcsi is hiányzott neki, a maga módján.
Rellon. Aha… számára ez a ház, meg vérkérdés annyira nem volt lényeges, úgyhogy ezt szerette volna minél előbb ejteni.
 - Navine, bár lehet, hogy a beosztásnál kicsit mellélőttek. Lassabbak, még a beharangozottnál is, de királyság ott lenni.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Annyi biztos, hogy a mai ismerősöm igazán kreatív egy teremtés, amit remélem, hogy későbbi életében még kamatoztatni fog és úgy megéli majd az álmát, ahogy én is teszem éppen most. Elvégre mikor anno elkezdtünk poénból zenélgetni a fiúkkal, nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd Európa turnéra indulunk, vagy ilyesmik. Ugyan!
- Ne is látogasd, kedvesek az ottaniak, de azért annyira nem jó hely... Én nem is tudom mikor voltam ott utoljára... De annyi biztos, hogy egyelőre nem megyek - ráztam meg a fejemet fintorogva, mert hát nem az volt az álmom, hogy megint a gyenguszra menjek. Szerintem legutóbb a félhülye nővéremet látogattam meg ott. Igen, ez elég valószínű. - Te mit kerestél ott?
Persze ez nem volt világos a számomra, szóval el is gondolkoztam, míg a kishölgy befejezte a pillangót a számomra. Határozottan tökéletes lepke lennék, talán következő életemben az leszek. Vagy az lesz a patrónusom!
- Nagyon köszönöm. Azért majd ha híres festő leszel, említs meg engem és a lepkémet, rendben? Fontos mérföldkő! - bólogattam meggyőzötten, mert ugye én ebben teljes szívemmel hittem. Én és a bogaram. Vagy mi ez...
Közben persze ecsetelte a Navine kérdését, mire csak bólogattam pár aprót. Nem tudtam volna elképzelni ott az életemet, bármennyire is voltak lazák. Már túlzottan megszoktam a sok zöldséget magam körül.
- Az a lényeg, hogy jól érezd magad. Milyenek az óráid? - érdeklődtem. Hirtelen olyan lettem, mint valami hülye közvélemény-kutatás. Pf.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian

Borcsa megkedvelte Doriant, aki jelenleg Lila pillangóvá avanzsált. Ritka, hogy valaki ennyire elfogadja a kis kéretlen ajándékot, hisz szó nélkül mázolta ki gyakorlatilag, meg sem kérdezte a másikat, akarja e, és tetszett neki a végeredmény.
Pedig a rellonosok nem álltak olyan jó lelkek hírében, kábé annyira, mint az angoloknál a Mardekár, bár ehhez még nem volt Borcsának viszonyítási alapja. Főleg, hogy nyelvtudás hiányában ő a büdös életben soha nem fog valószínűleg külföldre jutni, hacsak nem használ fordítóbűbájt, különben gázban lenne, nem is kicsiben.
- Ééén messzire kerülök mindenféle orvosi izébizét, blöee – rázkódott meg hirtelen a gondolattól, és így elég vicces látványt nyújtott, mivel néminemű festék rá is került. Így már szo-szo egálban volt az áldozattal.
 - Nem én. Elgázoltam egy háztársad. Valami K-betűs neve volt. Ketlin, vagy valami hasonló. Rózsaszín a haja – próbált visszaemlékezni a névre. Óóó, és ha már nyelvtudás, akkor meg kell említeni, hogy a névmemóriája sem mindig tökéletes a szöszke művészkének.
Általában nem szokott vele gond lenni különösebben, de az idegen nevek megjegyzésével, illetve kiejtésével eléggé küszködött. Nem az ő terepe.
- Aha. Hát, fogjuk rá, egész jók.
 - Ó, ugye te jól tudsz külföldi nyelveken beszélni? Pocsék vagyok benne, és zavar ez a nemzetközi közeg – ha már hírességet emlegetett a fiú, nem árt, ha nem bőg le rögtön, hogy hülye a nyelvtanuláshoz.
Pár alapmondatot persze, nehezen, de elgagyog, viszont ennél többet valamiért nem hajlandó bevenni az agya.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Mikor az orvosi dolgokat említette, én csak hevesen bólogattam. Részemről is egy valóságos rémálomnak tűnt, hogy dokik közelébe menjek, pedig igazából sokszor fennállt már a lehetősége. Múltkor Ben elmondása szerint ejtőernyőzni akartam... a Lánchídról! Szóval ja, vannak fura dolgaim.
- Jajajaja, őt már én is láttam. Nem ismerem név szerint, nem töltök túl sok időt a kastélyban, de a pink hajra emlékszem. Durván néz ki. Azért óvatosan a gázolásokkal - vigyorogtam rá szélesen, mint a tejbetök. Szerintem neki is legalább olyan rosszul ment a nevek megjegyzése, mint nekem, pedig az már egészen szép teljesítmény.
- Akkor úgyis jó - bólogattam, miután közölte, hogy az órái nem rosszak. Én már annyit variáltam az idők során a tantárgyaimon, hogy az szinte már röhejes. Mégis valahogy megoldottam minden év végén, ha éppen hajlandó voltam bejönni.
- Igen, fogjuk rá. Az angol az anyanyelvem. Ezen kívül beszélek olaszul, németül és franciául, valamilyen szinten spanyolul és pár mondatot latinul. Szóval mondjuk azt: boldogulok. Bár mostanság sok az ázsiai diák, velük alapvetően gondban lennék - nevettem el magamat kínosan, majd az órámra néztem és egy-kettőre levert a víz. Hajjajaj, már késésben is voltam a próbánkról, szóval gyorsan, sután megöleltem újdonsült művészemet.
- Ha bármi van, írj! Örültem a találkozásnak és kösz a lepkét. Most mennem kell! Szia - nevettem fel, még intettem neki, majd siettem is, mielőtt még jól leszúrnak.
//köszöntem a lepkét *-*//