Mathias

Én már más vizeken eveztem, de azért rá is kontcentráltam, egy ici-picit, annyi elég volt hozzá, hogy oda is figyeljek rá, pontosabban halljam amit mond. Bármit mondhat, akkor sem tudja a gondolataimat elterelni a témáról. Adott egy újabb okot amin rágódhatok egy darabig, mennyire szeretem az ilyen napokat, mondhatom. Ezzel azt érte el, hogy fél szemem mindig rajta fogom tartani. Én sem vagyok egy normális ember, ezt jól tudom. Véletlenül felmerült bennem egy aprócska kérdés, még visszatartom, előbb válaszolok megint a fiú felé fordulva.
- Hát... nem tudom jó ötlet-e, de bennevagyok. Egy próbát megér.
Mosolyogtam a fiúra, olyan Monalisa szerű álmosollyal, mérget azért nem vennék rá, de egy próbát biztosan megér, meg egy ok arra, hogy a nyakán tudjak lógni, rajta tartom a szemem, de nem azért, mert nem bízok benne, hanem, mert féltem. Tudom, még sok idő van a szakmáig, de, de... nincs de. Rajta tartom a szemem és kész. Apropó a kérdésem.
- És merre szeretnél munkábaállni, vagyis hol?
Ezt kedvesen, érdeklődve kérdeztem, tudni akartam, hogy mire számítsak. Utána jutott eszembe, órán vagyok és nem csinálunk semmit. Csak még egy ici-pici kérdés.
- Mikor kezdjük a tanulást?
Tudom, egy kicsit sokat kérdezek, de rossz kérdés nem létezik. Ezt egy bölcs ember mondta mekem, vagyis... hadjuk.

Mathias

Én már más vizeken eveztem, de azért rá is kontcentráltam, egy ici-picit, annyi elég volt hozzá, hogy oda is figyeljek rá, pontosabban halljam amit mond. Bármit mondhat, akkor sem tudja a gondolataimat elterelni a témáról. Adott egy újabb okot amin rágódhatok egy darabig, mennyire szeretem az ilyen napokat, mondhatom. Ezzel azt érte el, hogy fél szemem mindig rajta fogom tartani. Én sem vagyok egy normális ember, ezt jól tudom. Véletlenül felmerült bennem egy aprócska kérdés, még visszatartom, előbb válaszolok megint a fiú felé fordulva.
- Hát... nem tudom jó ötlet-e, de bennevagyok. Egy próbát megér.
Mosolyogtam a fiúra, olyan Monalisa szerű álmosollyal, mérget azért nem vennék rá, de egy próbát biztosan megér, meg egy ok arra, hogy a nyakán tudjak lógni, rajta tartom a szemem, de nem azért, mert nem bízok benne, hanem, mert féltem. Tudom, még sok idő van a szakmáig, de, de... nincs de. Rajta tartom a szemem és kész. Apropó a kérdésem.
- És merre szeretnél munkábaállni, vagyis hol?
Ezt kedvesen, érdeklődve kérdeztem, tudni akartam, hogy mire számítsak. Utána jutott eszembe, órán vagyok és nem csinálunk semmit. Csak még egy ici-pici kérdés.
- Mikor kezdjük a tanulást?
Tudom, egy kicsit sokat kérdezek, de rossz kérdés nem létezik. Ezt egy bölcs ember mondta mekem, vagyis... hadjuk.

Evelin

---

 Úgy véli itt az ideje, hogy végre egy kicsit taníthasson is valamit. A koreográfiát, igaz csak most találja ki, de attól még lehet jó is. Tényekben, majd jövőre kezdik el az igazi munkát, de most is lehet jól szórakozni. - Állj fel! Kövess! - Odaáll a lány elé, majd magával hozza, hogy mellé álljon. - A ritmus: 1-2-3-4-5-6-7-8. Kezdjük is. Guggolj le velem! - Mondja majd leguggol. - Az ötödik ütemre ugrunk fel és kitárjuk a szélső karunkat. - A fiú a lány bal oldalán van. A lánynak a jobb kezét kell kinyújtania, míg a fiúnak a balt. - 1-2-3-4-5 , most!- Mondja majd felugrik.- 6-7-8- Mindegyik ütemre tesz egy kisebb mozdulatot. Hatra balra teszi a bal karját, hétre fölemeli mindkettőt. nyolcra hátra lép a jobb lábával, kissé a lány felé fordul, és keresztezi a karjait mellkasán. Ezt várja a lánytól is. Nem biztos, hogy sikerülni fog, neki, de birtokolja a fiú bizalmát. - Próbáld meg velem együtt. Az a lényeg, hogy mindent tükörképben csinálj. Mehet? - Teszi fel a kérdést.
- Ja tényleg, a kérdésed. Bocsánat, nem figyeltem egy kicsit. Amúgy válaszolva, bárhol munkába állnék. Valahol az Európa térségben. De most inkább táncoljunk.

Mathias

Lassan elült a kíváncsiságom, mivel előbb vagy utóbb minden kérdésemre választ kaptam. Lassacskán kezdtem kifogyni a kérdéseimből. Ez végül is nem baj, nem kéne annyit fecsegnem össze vissza. Csak néztem a fiút, amikor maga mellé állított. El sem tudtam abban a pillanatban képzelni mit akar, de utólag rá jöttem. Azt amiért itt vagyok most, tanítani. Én meg az ilyen dolgok tanulása. Az elméleti dolgokhoz jobban értek, mint a gyakorlatiakhoz. Gyakorlatban mindig béna vagyok. Először csak figyeltem, meg sem mozdultam, remélem nem engem figyelt és nem vette észre. Figyelmesen meghallgattam amit mondott és mindenbizonnyal el is ismételném, ha kérné, de végrehajtani, az már kemény dió lesz. Amikor végzett, csak néztem, mint borjú az újkapura. Azért vagyok itt, hogy tanuljak, de mégis, úgy, úgy, lefagytam. Csináljam vele? Meg kéne tenni, de ezen még gondolkodnom kell. Hamar döntésre jutottam egy kis nézelődés után. Meg kell próbálni, veszteni nem veszthetek semmit. Tehát vellem egy nagy levegőt és belekezdtem, előtte még volt egy kijelentésem.
- Hát jó, megpróbálom...
Azt tettem amit a fiú kért, megismételtem tükörképesen. Ez a része még nem bonyulult, de ha nehezebbet talál ki, nem tudom mi lesz. Azt már nem csinálom utána, vagy mégis, de akkor ő cipel el a gyengélkedőre. A kérdésemre megkaptam a választ. Hatalmas nyugalom töltött el, azt hiszem. Bagolyfalva nincs kizárva, de nem valószínű. Több emberen is rajta tartom a szemem és ez jó hír. De ez a ''most inkább táncoljunk'' kifejezés nyugtalanított. Ezek szerint ideje lenne befognom a számat és nem kérdezgetni. Vettem egy nagy levegőt és lezártam magamban az auror témát. Úgy kell elfogadni az embert ahogy van, hiába esik nehezemre lebeszélni nem tudom, szóval beletörődök. Akkor is számíthat egy tényre, hogy rajta tartom a szemem. Előlem nem menekül.
- Szóval tánc közben nem kéne kérdezgetnekek, ugye?
Mosolyogtam a fiúra, tudom a választ, de azért rákérdezek.

Evelin

---

A tánc egy kifejező eszköz. Egy művészeti alkalmasság arra, hogy egy érzést, vagy pár gondolatot közvetítsen a táncos. Ez az állítás jelen pillanatban nem igaz Mathias-ra, mert csak próbálja tesztelni a lányt, hogy pontosan mennyire is lehet képes, ha kicsit emeli a szintet. Semmi komolyabb ugrás, vagy akrobatika, csak az egyszerű, gyors mozdulatok.
 - Miért ne kérdezhetnél? Nyitott könyv vagyok, csak arra figyelj, hogy a kérdések a saját figyelmedet ne vonják el. Akárhogyan is teljesít az ember, mindig csak saját maga képes fejlődni. Más nem dolgozhat helyettünk. Mindig ezt tanították, és ezt a bölcsességet adnám át. - Ezt mondani egy Levitába járó lánynak nem túl bölcs, hisz' a Levitások a leginteligensebb rétege az iskolának, és így könnyebben felfogják az igazat. Nincs így sok értelme, akármit is mond. - Vannak jó lépések. - Tér vissza a táncra. - Csak egy két egyszerűbb mozdulat, de sokat lehet vele elérni. Ugyanebben a ritmusban, 1-2-3-4-5-6-7-8. - 1-től 4-ig forog abból a kiinduló pózból, amellyel az előbb befejezték. ( Ez a hátralépéses karkersztezés) Egy forgás pontosan kettő ütemig tart. Mivel viszonylag gyors a ritmus lüktetése, egy ütemre egy fél fordulat jut, és így jön ki a két teljes fordulat a négy ütemre.
 Ezt követte az ötödik ütem, melyre megint legugol, majd a maradék három ütemben folyamatosan próbál felegyenesedni. Közben két karját feszesen emeli magasra, hogy a szárnyalás illúzióját kelthesse.
- Remélem ez az egyszerű mozdulatsor elnyerte tetszésedet. Próbáld meg leutánozni, kérlek! Persze a saját stílusod is megjelenhet benne. És azokat a kérdéseket várom, ha fel szeretnéd tenni. - Mondja kegyesen.

Mathias

Csak figyeltem a fiút amikor sikeresen leutánoztam amit mutatott nekem. Bizonyára csak tesztelni akar, egyenlőre csak egyszerűbb dolgokat mutat, amiket meg is tudok csinálni. Egy kicsit emelte a nehézségi fokot, forogni, ráadásul gyors ütemben, azt hiszem áshatnak nekem egy gödröt. Hajlamos vagyok hamar elszédülni, már elég rég óta. Csak figyeltem az újabb mozdulatsort, ő bizonyára már rég óta táncol, ahogy a hozzáértéséből kiveszem. Megörültem amikor megengedte, hogy kérdezzek, de mindenbizonnyal úgy is rákérdeztem volna. A kérdések pedig bizonyára nem terelik el a figyelmem, tudom egyszerre több felé is figyelni. Mondott pár bölcs szót, bármikor igazatadtam volna neki, végül is csupa igazat beszélt.
- Nekem is ezt tanították...
Mosolyogtam rá és persze figyeltem mit csinál, neki ez könnyen megy, de nekem? Mindig is béna voltam az ilyen dolgokhoz, kifelyezetten a tánchoz, nem mintha nagyon érdekelt volna. Mostmár megváltozott a véleményem, szivesen csinálom, sikeresen összefutottam egy olyan emberrel aki reményt lát bennem, remélem nem fog csalódni. Muszáj megpróbálnom, innen már nincs visszaút. Amikor a fiú végzett, azt hiszem egy pillanatra megállt a szivem, nem lenne jó itt előtte elájulnom, pontosabban eldőlnöm, mint egy tekebábú. Egy kicsit ijedt képet vágtam, közben csak egy dologra gondoltam, hogy most mi lesz. Vettem egy nagy levegőt és nyeltem egy nagyot, belevágtam. A forgás része sikerült is, csak egy a bökkenő, én már felegyenesedni nem tudtam, egy kicsit elszédültem. Leültem a fiú elé a földre, na erre nem tudom mit reagál.
- Tartsunk egy kis szünetet, csak egy kicsit, míg sikerül talpra álnom.
Mosolyogtam rá kedvesen, remélem nem akad ki nagyon. Majd még gyakorolnom kell, ahogy látom, nem vagyok egy strapabíró ember.
- Foglalj helyet, van itt elég.
Ezzel egy kicsit poénkodtam, én sem önként ültem le. Kegyetlen dolog így ülve nézni a fiúra, mostmár még magasabb, mint volt. Apropó kérdések, tereljük el a figyelmet egyel, már úgy is kíváncsi voltam rá.
- És mióta táncolsz, gondolom már rég óta?
Bizonyára rég óta, ez látszik is az összes mozdulatán. Apropó, megjeleníteni a stílusom, ez az volt. Én már csak ilyen vagyok.

Evelin

---

- A szünet nem is olyan rossz ötlet. Nem mindig lehet teljes gőzzel hajtani. - A tények beszélnek. Biztos a lány is elszédült  már, ő pedig kicsit túlpörgött. Most van igazán formában, habár nem mindig tudja ezt tényekben is kifejezni. nem látszik rajta, hogy erőtől duzzad, és az sem észrevehető, hogy mindenével készen áll arra, hogy akármilyen mozdulatot végrehajtson. Sajnos ez az igazság. Inkább leül a lány mellé a földre, és hallgatja annak kérdését. Ez jó kérdés! Már nem is emlékszem rá, hogy milyen rég volt... Gondolkosik magában. - Megvalljam az őszinte igazságot? Fogalmam sincs! Azóta, hogy belekezdtem, abba se tudtam hagyni. - Mondja boldogsággal és meggyőződéssel hangjában. Úgy véli, ha nem élete fő stílusa, akkor semmit sem jelent számára. Tipikus mindent vagy semmit - alapú gondolat. Csak azok érthetik, akik már feltették valamire éltüket. - Nekem ez a szabadság. Számodra mit jelent ez a szó. Szabadság... - Érdekes, hogy pont ez jut eszébe, hiszen tény és való, hogy valaki pont a szabadságra vágyik, vagy azt szeretné kifejezni.
- Mindenki másban keresi, de szerintem ey dolog világít rá leginkább. Ez! - Mondja majd előkapja pálcáját, és varázsolni kezd. - Capillux! - A mágia erejéből egy kis láng jött létre az éterben, de ez nem termel hőt. Akár egy illúzió van jelen, és csak lobog. Gyönyörűen adja a fényt és a lángok táncát, de nem éget semmit. - A tűznél csak a levegő szabadabb. A tűz az tesz, amit akar, és nem szúl rá senki. Csak, van valami, amelyet még a tűz sem tehet. Ha elveszik a szabadságát, már nem loboghat. Finite! - Eltűnik a láng.

Mathias

Örömmel vettem amikor Mathias leült mellém, de szerintem ő még ellett volna egy darabig, szörnyű tanítvány vagyok. Nem vagyok valami szívós ember, de azért beteges sem, a szédülésem lassan alábbhagyott, már tökéletesen jól érzem magam. Bevallom kicsit meglepődtem a fiú válaszán, fogadni mertem volna tudja a választ a kérdésre, de ezek szerint tévedtem, csak most az egyszer remélem. Utána témát váltott, mindig más dolgok felé veszi az irányt. Érdekes, nem lepődtem meg egy kicsit sem, mintha már elvártam volna tőle. Az ezt követő dologra meg számítottam, azt furcsáltam, hogy ilyen sokáig várt vele, varázsolt. Tartott egy kis bemutatót a bölcs mondandója mellé. Az én véleményem erről a témáról, nem is tudom...
- Igazság szerint... Nem is tudom...
Ilyen sem volt még, nem jutottam szavakhoz, szégyelhetném magan. Kifogytam a kérdésekből és még a válaszokból is. Nekem nem tudom mit jelent, nem nagyon csinálok semmi hasznos dolgot, de most belekezdtem és komolyan is gondolom. Csak néztem Mathiasra, mint borjú az új kapura, mindig olyan bölcs dolgokat mond, én pedig még nem áltam elő semmi ilyesmivel. Mostmár igazán furcsálom, hogy nem a levitába helyezte a süveg.
- Hogy, hogy nem levitás vagy?
Tudom, hülye kérdésre hülye válasz, anyukám mindig ezt mondogatta nekem, én pedig megtanultam, de ha megkérdezem azzal nem vesztek semmit, remélem. Azt mondta, hogy egy nyitott könyv, kedvelem az olyan embereket. Szegény lángot eloltotta, mire észbekaptam, talán egy kicsit még sajnáltam is. Szegényt nem váratom tovább, azt kell csinálni, amiért itt vagyok. Hamar felpattantam a földről és leporoltam magam.
- Már jól vagyok, semmi bajom, folytathatjuk.
Gondoltam egyet és megismételtem az eddigi lépéssort amit átvettünk, ennyi az összes tánctudásom, az amit a mai nap folyamán tanultam. Még a forgás is sikerült szédülés nélkül, azt hiszem, vagyis szédültem, de nem sújosan, ezt kibírom.
- Nos, akkor mivel folytatjuk?
Remélem örül a hirtelen jött leljesedésemnek, mert már ilyen is régen történt velem. Azt hiszem rossz hatással van rám...

Evelin

---

 Motiváció. A fiú úgy véli, hogy ez egy olyan dolog, mely nem csak hajtja az embereket, hogy teljesítsenek, hanem képes újabb erőt is adni azokban a pillanatokban, mikor nem lennének képesek tovább folytatni a megkezdett dolgokat. Egy végső adrenalinlökete ez azoknak, akik valamit a szívükbe rejtettek, és azért nyújtózhatnak, amikr csak kell. Van, akinek ez az erő a szabadság, van akinek a szeretet, van akinek a vágy. Mindenkinek megvan a motivációja, hogy felálljon és folytassa. Most már a fiú tudja, hogy ez igaz. Evelin is folytatja, és most sokkal jobban is megy neki. Nem kis meglepetés éri a fiút, és most megjött kedve is ehhez az egészhez. Felpattan, és így szól :
- Azért nem a Levitába kerültem, mert túlsáosan hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak. Az ész gyakran szorul háttérbe. Ez a romantika korának stílusa. - Mondja műértően, majd odaáll a lány mellé. - A mostani sem lesz komplikáltabb. Még két teljes sor, letáncoljuk az egészet a számolásomra, és aztán végeztünk is mára. Akkor az első mozdulat ez lesz. - Mondja, majd beáll a felegyenesedett pózba. Karjai feszesen és szabályosan állnak, majd csettint hármat. Mindhárom csettintésnél lejjebb emeli karjait. - Ezt kell megcsinálni, csak késleltetéssel. az első három ütemben megtartjuk a pózt, amelyet a forgások után csináltunk, majd a három csettintés lesz a 4., 5. , és a 6. ütem. Próbáld meg!- Mondja a lánynak. Majd mutat neki egy újabb pózt, melyet a leersztett kezekkel lehet csinálni. Ez a póz abból áll, hogy a táncos ismét legugol. Ez ki is adja a 7. ütemet. A nyolcadik pedig annyiból áll, hogy jobb lábával, jobb oldalra rúg ki, míg két keze a földön van, hogy megtámasszák testét.( póz )
- Ennyi lenne. próbáljuk meg egyszerre.

Mathias

Még mindig azon töröm a fejem, mi történt velem? Eddig sosem lettem egyik pillanatról a másikra ilyen eleven, ezt a hirtelen jött életerőt nem tudom hova tenni, most nem. A mai nap folyamán sokat tanultam, a nap első felében elméleti dolgokat, most pedig gyakorlatiakat. Azt hiszem ma kivételesen remekeltem, mindkettőben. Nemsokára sötétedik, az egyik felem örül a másik pedig sír ez miatt. Azért sírok, mert nemsokára vége az órának, de egyben örülök, mert megejthetem az esti sétámat. Azért még egy kicsit tovább megyünk az anyaggal, de eddig ez a legnehezebb, amit végrehajtani nem biztos tudok. Egy aprócska bibi miatt vagyok megijedve, most valószínű, hogy nagyon meglepem, de nem tudok csettinteni. Már kiskorom óta próbálnak megtanítani, de eddig nem sikerült, egy kicsit bénának bizonyultam hozzá. A többi része egyszerű a lépéssornak, az azt hiszem menni fog. Apropó, tudom mit csinálunk következő óra elején, persze csak akkor ha lesz, meg fog tanítani csettinteni, ha egy lépéssort megtaníttatott velem akkor bizonyára menne ez is neki. Ő az első akinek sikerült valamiféle gyakorlati dolgot megtanítani velem, büszke lehet magára. Csak néztem megint rá tágranyílt szemekkel és sóhajtottam egyet.
- Hát jó, de te akartad... A csettintést kihagynám, mert sajnos nem tudok. Most bizonyára valami született bénaságnak tartasz, okkal...
Mosolyogtam rá, utána egy nagy levegő kíséretével belekezdtem az úhonnan tanult lépéssorba. Mindent úgy csináltam, ahogyan a fiú, kivéve egy dolgot, a csettintést. Amikor befejeztem leültem a padra és nézelődtem kicsit, nemsokára el fog kezdeni esteledni, mennyire örülök ennek a hírenk, legalábbis én, ezt veszem ki az ég színeiből.
- Gondolom mára ennyi, de ezt már azt hiszem mondtad is... Apropó, ideje lenne elindulnod a kastélyba...
Ez gondolom egy kicsit hülyén hangzott, ha rákérdez őszintén szólva nem tudom mit válaszolok, az biztos én még maradok egy darabig, nem fogok ilyen korán visszamenni. Tudom, egy kicsit nem vagyok normális, de ha így van, akkor így van, nem fogok bemenni. Az ő döntése marad-e, vagy nem, nem szólok bele.
- Apropó, ha lesz következő óra, akkor igazán megtaníthatnál csettinteni...
A mondat befejeztével tekintetem a messzeségről leakadva átvándorolt a kezeimre, megpróbltam csettinteni, de nem jött össze, van ez így, majd idővel beletanulok, mint a táncba. Csak ültem tovább a padon magam elé bámulva, olyan szép időnk van, minek bemenni. Szépen csendben egyik pillanatról a másikra kikapcsoltam, persze csak elméletben, biztossá vált előttem egy dolog, jó itt nekem...

Evelin

 Meglepő az a tény, hogy egy nap alatt milyen látványos fejlődést produkált Evelin, Mathias keze alatt. El sem hiszi, hogy ilyen könnyű ez az egész. És így jövőre együtt alapíthatnak valamit, hogy kiélvezhessék eme új tevékenységüket, és elkápráztassanak másokat.
 Kissé sokkoló, hogy a lánynak nem megy eg alapvető mozdulat, de ez egy tanulható dolog, akár az animágia. Könnyű lesz, ha valahogy sikerrel járnak, és végre eggyüttes erővel veszik az akadályokat, amelyeket az iskola állít eléjük.
 - Ugyanmár! Ezt meg tudom neked tanítani, és meg is fogom. De most inkább menjünk haza, hamarosan kezdődnek a jelmezes napok. - Mondja, majd sarkon fordul.- Majd ott találkozunk.