Mathias

Megérkeztem a helyszínre egy csöppnyi késéssel, talán egy kicsit füllentek, sok késéssel. Már a végén futnom kellett, mert akkor most sem lennék itt. Már alig vártam ezt a napot, mert ma lesz az első táncórám. Valószínű, sőt biztos, hogy ehhez is bénának fogok bizonyulni, elsőre biztosan. Remélem Mathias türelmes lesz hozzám és a lábai kőből vannak, mert biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb, ha nem figyel, megtaposom. Amikor odaértem meg is láttam Mathiast, egyből le is lassítottam, mert ha nem teszem, bizonyára neki is megyek. Kikerültem a fiút és leültem az egyik padra. Próbáltam levegőért kapkodni, amikor rendbe jöttem meg is szólaltam.
- Szia, remélem nem késtem.
Vettem még egy nagy levegőt és folytattam.
- Apropó, remélem bemelegítettél, mert én igen.
Ezzel lehet egy kicsit viccelődni akartam, bizonyára a tudatalattim gondolta, hogy közöljem a tényeket. Ne várja azt, hogy még egyszer bemelegítek, így is lesz olyan izomlázam estére, hogy fel sem tudok majd állni, de még jól vagyok.
- Mikor kezdünk hozzá?
Kíváncsiskodtam a fiúra nézve, ha most sem néz elmebetegnek, az már furcsa lenne. Akkor jutott eszembe valami a legutóbbi beszélgetésünkkel kapcsolatban.
- Ha nem zavar tanítás közben feltennék pár kérdést, legutóbb olyan gyorsan elrohantál, nem volt időm megkérdezni.
Lehet, hogy a kérdéseimtől menekülőre fogja, mint minden normális ember, de ezt még ki tudja. Lehet hogy úgy kedvel ahogy vagyok, ezt nagyon remélem.

Mathias

Bevallom; egy kicsit elfáradtam, nem volt kedvem felkelni sem a padról. Először csak figyeltem ahogyan a fiú bemelegít, vagyis pontosabban egy kicsit elkalandoztam a fák irányába, ott voltak a madárkáim. Milyen kár, hogy most nem adhatok nekik eleséget, pedig van nálam, mint mindig. Biztosan úgy van, ahogyan a fiú mondja, de akkor már az alapok is bonyolultak. Amikor már elmagyarázta én fel sem akartam kelni, de maga mellé állított. Onnan már nincs visszaút, meg eleve azért vagyok itt hogy tanuljak. Vettem egy nagy levegőt és hozzákezdtem a gyakorlathoz. Én magamban mondtam az ütemet, nekem úgy egyszerűbb. Sikerült pont azt csinálnom, mint a fiú, csak nem vagyok olyan béna, de mi lesz ezután? Még mindig nem vennék rá mérget, hogy nem taposom meg a lábát. Hamar be is fejeztem a gyakorlatot.
- Nos, így jó lesz?
Ahogy kimondtam az apró kérdésemet, helyet is foglaltam megint a padon, nem bírtam megállni, hogy a madaraimnak ne adjak enni. Tőlünk kicsit távolabbra eldobtam néhány magot, egyből ott is volt az összes. Utána volt pár tény, amit tisztáznom kellett.
- Ezeket a madárkákat gyakran etetem, ha találkozok velük, már pár napja nem adtam nekik és most muszáj volt, még a végén lefogynak.
A mondatomat inkább mondtam a madaraknak, mint a fiúnak. A végére viszont ránéztem és rámosolyogtam.
- Apropó, ugye eleget melegítettünk már? Mert nekem már elég volt.
Megismerheti a különösen lusta oldalamat. Valamikor inkább hasonlítok egy öregasszonyra, mint magamra, de még nem hallott mindent. Az egyik régi tanárom mindig azt mondta, hogy nyavalygásból ötös vagyok, meg azt is, hogy rosszabb vagyok, mint egy öregasszony. Még egyenlőre megúszta a fiú. Vele nem lennék ilyen, vagyis pontosabban olyan, ha eddig nem voltam az akkor nem is leszek.
- Kérdésekről apropó, szerintem még később gyakorlás közben is lesz rá idő, vagyis én tudok beszélni akkor is, ha nagyon akarok.
Rámosolyogtam a fiúra a padon ülve utána felálltam és elé álltam. Kíméletesen kellene közölnöm a kérdésemet. Remélem nem mászik tőlem a falra, meg azt is remélem, hogy nem tör rám őszinteségi roham a válasza után.
- Őőő... Azt sem tudom, hogy hol kezdjem.
Ez így is volt, egy embert már a kérdéseimmel kiakasztottam, őszintén remélem ő más.
- Nos, a konyhai beszélgetésünk során, még mielőtt megkérdeztem volna, olyan gyorsan elrohantál.
Ezek szerint belőlem az eféle kérdéseket olyan nehéz kihúzni, itt egy pillanatra megálltam, összeszedtem magam, vettem egy nagy levegőt és nekifutottam még egyszer.
- Mintha azt mondtad volna, hogy szívesen lennél auror? Miért?
Ha most nem menekül el, már nem tudom mit hidjek. Akkor már túl türelmes velem.

Igazság szerint imádom a madárkákat és a kérdésem után csak őket figyeltem. Azért kicsit sandítottam persze hátra, mert nem vagyok süket és hallottam a fiú lépteit. Először csak a szemem sarkából néztem, nem akartam elrontani a mulatságát. Csendben vigyorogtam, mint a vadalma. Remélem, ezt meg ő nem vette észre. Végül is engem erre lehetetlenség lenne megtanítani, szóval nem is nagyon szeretném. Most már minden bizonnyal bemelegített. Nem jött össze a kis figyelemelterelése, én mindent látok. Szépen a fiúra emelem tekintetemet és tapsolni kezdek, de csak párat, nem szeretném elzavarni a madarakat.
- Ez kifejezetten ügyes volt!
Ahogy befejeztem a mondatot, mint gratulációm jele a vállára helyeztem a kezem. Ez nálam gyakori. Apropó kérdések, a kérdésemre megérkezett a válasz. Most pár kérdésemre megkaptam egyúttal a választ. Kreatívnak kell lennem, gondolkoznom kell. Biztosan látszik rajtam, hogy töröm a kis kobakom.
- Hát... Mesélhetnél a szakmáról, még olyan keveset tudok?
Persze, keveset. Épp elég annyi amennyit tudok. Nem baj, hátha változik a véleményem, ha meg nem akkor nem tudom mi lesz. Annyi telik tőlem, hogy kíváncsi szemekkel tekintek a fiúra, kíváncsi vagyok, ő mit lát jónak a szakmában, mert szerintem több rossz oldala van, mint jó. Na, ezt majd meglátjuk. Legszívesebben kérdésekkel bombáznám, de azt meg tanultam nem szabad, főleg nálad nagyobbakat kérdezgetsz. Elméletben nem idősebb, de jóval magasabb. Nekem macerás felnézni rá, ha éppen áll, az én 155 centimmel. Félelmet viszont érzek, vagy ez csak tisztelet, nem tudom. Viszont felnézek rá. Mindkét értelemben.

Mathias

Érdekes forma ez a fiú, nem értem. Annyit kérdezek és még sem haragszik, azt hiszem ő más fajta ember, mint a többi, vele jóban vagyok. Ez nem is annyira lényeges. Csak mosolyogtam a szinte már vörös fiúra, nem értem, míért lett belőle kaméleon. Nem baj, ezért nem haragszom. Hamar meg is kaptam a kérdésemre a választ, kitűnő örömmel hallgattam, kivéve a végét. Azt hiszen egy kicsit aggódni kezdtem, de ez nálam gyakori. Nem tudna biztonságosabb munka után nézni, ezt még fel kell dolgozni az agyacskámnak. A véleményem sajnos csak rosszabbodott. Apropó kérdések, hamar kaptam is egyet. Hirtelen nem tudtam hova sorolni, hiszen más vizeken eveztem.
- Hát... Tudom háttal nem szokás mondatot kezdeni, na mindegy.
Na, most én kezdem magam égetni, azzal is, hogy kioktatom magam. Veszek egy mély levegőt és távolabb lépek a fiútól.
- Még nem nagyon tudom, viszont egy dolgot tudok, mi nem leszek. Ne gondold azt, hogy sok helyen remekeltem, ez nem így volt, a legtöbb dologhoz béna vagyok.
Mosolyogtam rá a fiúra. Például a tánchoz is béna vagyok, azért vagyok itt, vagyis nem tudom béna vagyok-e, míg meg nem próbáltam. A fiút még egy kicsit megnyugtatom, nem kell ilyen dolog miatt színt váltania, miattam. Nem vagyok az az ítélkezős típus, de mindenről megvan a véleményem. Megint közelebb léptem a fiúhoz, még mindig magasabb, mint én ami már kezd bosszantani.
- Kifejezetten ügyes volt az előző kis produkció, de ha akarod nem is láttam semmit.
Egyszerre sok dolog kavargott a fejemben. Nem voltam képes száz százalékon figyelni a fiúra, inkább csak tekintgettem fel rá, bámultam szegényt síri csöndben. Ő, mint auror, ezt még fel kell dolgoznom, egy kicsit aggódok érte, a tánctanárom lesz még egy darabig, amilyen lassan tanulok. Majd én figyelek rá, szemmel tartom, hogy ne legyen baja. Még én beszélek. De legalább lesz kinek a háta mögé állnom, mégiscsak van jó oldala a dolognak. De akkor is aggódok.
- És esetleg nem tudnál biztonságosabb munkát keresni?
Ezt már nem bírtam a szemébe mondani, inkább hátat fordítottam. Több kérdésem már nem lesz, ez volt az utolsó.

Mathias

Én már más vizeken eveztem, de azért rá is kontcentráltam, egy ici-picit, annyi elég volt hozzá, hogy oda is figyeljek rá, pontosabban halljam amit mond. Bármit mondhat, akkor sem tudja a gondolataimat elterelni a témáról. Adott egy újabb okot amin rágódhatok egy darabig, mennyire szeretem az ilyen napokat, mondhatom. Ezzel azt érte el, hogy fél szemem mindig rajta fogom tartani. Én sem vagyok egy normális ember, ezt jól tudom. Véletlenül felmerült bennem egy aprócska kérdés, még visszatartom, előbb válaszolok megint a fiú felé fordulva.
- Hát... nem tudom jó ötlet-e, de bennevagyok. Egy próbát megér.
Mosolyogtam a fiúra, olyan Monalisa szerű álmosollyal, mérget azért nem vennék rá, de egy próbát biztosan megér, meg egy ok arra, hogy a nyakán tudjak lógni, rajta tartom a szemem, de nem azért, mert nem bízok benne, hanem, mert féltem. Tudom, még sok idő van a szakmáig, de, de... nincs de. Rajta tartom a szemem és kész. Apropó a kérdésem.
- És merre szeretnél munkábaállni, vagyis hol?
Ezt kedvesen, érdeklődve kérdeztem, tudni akartam, hogy mire számítsak. Utána jutott eszembe, órán vagyok és nem csinálunk semmit. Csak még egy ici-pici kérdés.
- Mikor kezdjük a tanulást?
Tudom, egy kicsit sokat kérdezek, de rossz kérdés nem létezik. Ezt egy bölcs ember mondta mekem, vagyis... hadjuk.

Mathias

Lassan elült a kíváncsiságom, mivel előbb vagy utóbb minden kérdésemre választ kaptam. Lassacskán kezdtem kifogyni a kérdéseimből. Ez végül is nem baj, nem kéne annyit fecsegnem össze vissza. Csak néztem a fiút, amikor maga mellé állított. El sem tudtam abban a pillanatban képzelni mit akar, de utólag rá jöttem. Azt amiért itt vagyok most, tanítani. Én meg az ilyen dolgok tanulása. Az elméleti dolgokhoz jobban értek, mint a gyakorlatiakhoz. Gyakorlatban mindig béna vagyok. Először csak figyeltem, meg sem mozdultam, remélem nem engem figyelt és nem vette észre. Figyelmesen meghallgattam amit mondott és mindenbizonnyal el is ismételném, ha kérné, de végrehajtani, az már kemény dió lesz. Amikor végzett, csak néztem, mint borjú az újkapura. Azért vagyok itt, hogy tanuljak, de mégis, úgy, úgy, lefagytam. Csináljam vele? Meg kéne tenni, de ezen még gondolkodnom kell. Hamar döntésre jutottam egy kis nézelődés után. Meg kell próbálni, veszteni nem veszthetek semmit. Tehát vellem egy nagy levegőt és belekezdtem, előtte még volt egy kijelentésem.
- Hát jó, megpróbálom...
Azt tettem amit a fiú kért, megismételtem tükörképesen. Ez a része még nem bonyulult, de ha nehezebbet talál ki, nem tudom mi lesz. Azt már nem csinálom utána, vagy mégis, de akkor ő cipel el a gyengélkedőre. A kérdésemre megkaptam a választ. Hatalmas nyugalom töltött el, azt hiszem. Bagolyfalva nincs kizárva, de nem valószínű. Több emberen is rajta tartom a szemem és ez jó hír. De ez a ''most inkább táncoljunk'' kifejezés nyugtalanított. Ezek szerint ideje lenne befognom a számat és nem kérdezgetni. Vettem egy nagy levegőt és lezártam magamban az auror témát. Úgy kell elfogadni az embert ahogy van, hiába esik nehezemre lebeszélni nem tudom, szóval beletörődök. Akkor is számíthat egy tényre, hogy rajta tartom a szemem. Előlem nem menekül.
- Szóval tánc közben nem kéne kérdezgetnekek, ugye?
Mosolyogtam a fiúra, tudom a választ, de azért rákérdezek.

Mathias

Csak figyeltem a fiút amikor sikeresen leutánoztam amit mutatott nekem. Bizonyára csak tesztelni akar, egyenlőre csak egyszerűbb dolgokat mutat, amiket meg is tudok csinálni. Egy kicsit emelte a nehézségi fokot, forogni, ráadásul gyors ütemben, azt hiszem áshatnak nekem egy gödröt. Hajlamos vagyok hamar elszédülni, már elég rég óta. Csak figyeltem az újabb mozdulatsort, ő bizonyára már rég óta táncol, ahogy a hozzáértéséből kiveszem. Megörültem amikor megengedte, hogy kérdezzek, de mindenbizonnyal úgy is rákérdeztem volna. A kérdések pedig bizonyára nem terelik el a figyelmem, tudom egyszerre több felé is figyelni. Mondott pár bölcs szót, bármikor igazatadtam volna neki, végül is csupa igazat beszélt.
- Nekem is ezt tanították...
Mosolyogtam rá és persze figyeltem mit csinál, neki ez könnyen megy, de nekem? Mindig is béna voltam az ilyen dolgokhoz, kifelyezetten a tánchoz, nem mintha nagyon érdekelt volna. Mostmár megváltozott a véleményem, szivesen csinálom, sikeresen összefutottam egy olyan emberrel aki reményt lát bennem, remélem nem fog csalódni. Muszáj megpróbálnom, innen már nincs visszaút. Amikor a fiú végzett, azt hiszem egy pillanatra megállt a szivem, nem lenne jó itt előtte elájulnom, pontosabban eldőlnöm, mint egy tekebábú. Egy kicsit ijedt képet vágtam, közben csak egy dologra gondoltam, hogy most mi lesz. Vettem egy nagy levegőt és nyeltem egy nagyot, belevágtam. A forgás része sikerült is, csak egy a bökkenő, én már felegyenesedni nem tudtam, egy kicsit elszédültem. Leültem a fiú elé a földre, na erre nem tudom mit reagál.
- Tartsunk egy kis szünetet, csak egy kicsit, míg sikerül talpra álnom.
Mosolyogtam rá kedvesen, remélem nem akad ki nagyon. Majd még gyakorolnom kell, ahogy látom, nem vagyok egy strapabíró ember.
- Foglalj helyet, van itt elég.
Ezzel egy kicsit poénkodtam, én sem önként ültem le. Kegyetlen dolog így ülve nézni a fiúra, mostmár még magasabb, mint volt. Apropó kérdések, tereljük el a figyelmet egyel, már úgy is kíváncsi voltam rá.
- És mióta táncolsz, gondolom már rég óta?
Bizonyára rég óta, ez látszik is az összes mozdulatán. Apropó, megjeleníteni a stílusom, ez az volt. Én már csak ilyen vagyok.

Mathias

Örömmel vettem amikor Mathias leült mellém, de szerintem ő még ellett volna egy darabig, szörnyű tanítvány vagyok. Nem vagyok valami szívós ember, de azért beteges sem, a szédülésem lassan alábbhagyott, már tökéletesen jól érzem magam. Bevallom kicsit meglepődtem a fiú válaszán, fogadni mertem volna tudja a választ a kérdésre, de ezek szerint tévedtem, csak most az egyszer remélem. Utána témát váltott, mindig más dolgok felé veszi az irányt. Érdekes, nem lepődtem meg egy kicsit sem, mintha már elvártam volna tőle. Az ezt követő dologra meg számítottam, azt furcsáltam, hogy ilyen sokáig várt vele, varázsolt. Tartott egy kis bemutatót a bölcs mondandója mellé. Az én véleményem erről a témáról, nem is tudom...
- Igazság szerint... Nem is tudom...
Ilyen sem volt még, nem jutottam szavakhoz, szégyelhetném magan. Kifogytam a kérdésekből és még a válaszokból is. Nekem nem tudom mit jelent, nem nagyon csinálok semmi hasznos dolgot, de most belekezdtem és komolyan is gondolom. Csak néztem Mathiasra, mint borjú az új kapura, mindig olyan bölcs dolgokat mond, én pedig még nem áltam elő semmi ilyesmivel. Mostmár igazán furcsálom, hogy nem a levitába helyezte a süveg.
- Hogy, hogy nem levitás vagy?
Tudom, hülye kérdésre hülye válasz, anyukám mindig ezt mondogatta nekem, én pedig megtanultam, de ha megkérdezem azzal nem vesztek semmit, remélem. Azt mondta, hogy egy nyitott könyv, kedvelem az olyan embereket. Szegény lángot eloltotta, mire észbekaptam, talán egy kicsit még sajnáltam is. Szegényt nem váratom tovább, azt kell csinálni, amiért itt vagyok. Hamar felpattantam a földről és leporoltam magam.
- Már jól vagyok, semmi bajom, folytathatjuk.
Gondoltam egyet és megismételtem az eddigi lépéssort amit átvettünk, ennyi az összes tánctudásom, az amit a mai nap folyamán tanultam. Még a forgás is sikerült szédülés nélkül, azt hiszem, vagyis szédültem, de nem sújosan, ezt kibírom.
- Nos, akkor mivel folytatjuk?
Remélem örül a hirtelen jött leljesedésemnek, mert már ilyen is régen történt velem. Azt hiszem rossz hatással van rám...

Mathias

Még mindig azon töröm a fejem, mi történt velem? Eddig sosem lettem egyik pillanatról a másikra ilyen eleven, ezt a hirtelen jött életerőt nem tudom hova tenni, most nem. A mai nap folyamán sokat tanultam, a nap első felében elméleti dolgokat, most pedig gyakorlatiakat. Azt hiszem ma kivételesen remekeltem, mindkettőben. Nemsokára sötétedik, az egyik felem örül a másik pedig sír ez miatt. Azért sírok, mert nemsokára vége az órának, de egyben örülök, mert megejthetem az esti sétámat. Azért még egy kicsit tovább megyünk az anyaggal, de eddig ez a legnehezebb, amit végrehajtani nem biztos tudok. Egy aprócska bibi miatt vagyok megijedve, most valószínű, hogy nagyon meglepem, de nem tudok csettinteni. Már kiskorom óta próbálnak megtanítani, de eddig nem sikerült, egy kicsit bénának bizonyultam hozzá. A többi része egyszerű a lépéssornak, az azt hiszem menni fog. Apropó, tudom mit csinálunk következő óra elején, persze csak akkor ha lesz, meg fog tanítani csettinteni, ha egy lépéssort megtaníttatott velem akkor bizonyára menne ez is neki. Ő az első akinek sikerült valamiféle gyakorlati dolgot megtanítani velem, büszke lehet magára. Csak néztem megint rá tágranyílt szemekkel és sóhajtottam egyet.
- Hát jó, de te akartad... A csettintést kihagynám, mert sajnos nem tudok. Most bizonyára valami született bénaságnak tartasz, okkal...
Mosolyogtam rá, utána egy nagy levegő kíséretével belekezdtem az úhonnan tanult lépéssorba. Mindent úgy csináltam, ahogyan a fiú, kivéve egy dolgot, a csettintést. Amikor befejeztem leültem a padra és nézelődtem kicsit, nemsokára el fog kezdeni esteledni, mennyire örülök ennek a hírenk, legalábbis én, ezt veszem ki az ég színeiből.
- Gondolom mára ennyi, de ezt már azt hiszem mondtad is... Apropó, ideje lenne elindulnod a kastélyba...
Ez gondolom egy kicsit hülyén hangzott, ha rákérdez őszintén szólva nem tudom mit válaszolok, az biztos én még maradok egy darabig, nem fogok ilyen korán visszamenni. Tudom, egy kicsit nem vagyok normális, de ha így van, akkor így van, nem fogok bemenni. Az ő döntése marad-e, vagy nem, nem szólok bele.
- Apropó, ha lesz következő óra, akkor igazán megtaníthatnál csettinteni...
A mondat befejeztével tekintetem a messzeségről leakadva átvándorolt a kezeimre, megpróbltam csettinteni, de nem jött össze, van ez így, majd idővel beletanulok, mint a táncba. Csak ültem tovább a padon magam elé bámulva, olyan szép időnk van, minek bemenni. Szépen csendben egyik pillanatról a másikra kikapcsoltam, persze csak elméletben, biztossá vált előttem egy dolog, jó itt nekem...