A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=651744#post651744][b]Saragob Kíra - 2016.12.28. 20:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652055#post652055][b]Adam Kensington - 2016.12.29. 20:55[/b][/url]

Általában még én sem tudom biztosra, mi lesz a lány következő lépése. Pedig számomra a halandók elég kiszámíthatók. Más kérdés, hogy már csak a változatosság kedvéért sem töröm magamat azon, hogy már előre megmondjam, mi következik. A kedvesnél ez fokozottan igaz. Ugyanis vele kapcsolatban végképp úgy döntöttem, hogy nem számítok egyáltalán semmire. Vagy éppen hogy mindenre. Hiszen akármi megeshet nála. Jó esetben megcsókol, rossz esetben megpróbál ledöfni a pálcájával, a legrosszabb esetben pedig egyszerűen köddé válik, és nem tudhatom, másnap tér-e vissza, vagy hónapok, esetleg évek múltán.
Vajon szeretném-e, ha mindez másképp lenne? Szeretném-e, ha kiszámítható lenne, mit várhatok Kírától legközelebb? Ez most a kérdés. Meg természetesen az, hogy ő akarja-e ezt egyáltalán, és ha akarja, biztos-e, hogy ez a legjobb neki. Igazából rengeteg itt most a kérdés.
Történt ugyanis, hogy miután hónapokkal ezelőtt beletekintettem az emlékeibe, némi kutatás után kiderült, miféle átkot viselhetett az ereklye, amit eltulajdonítani igyekezett és amely az őrületét okozta. Ezután már nem kellett olyan sok hozzá, hogy találjak egy megfelelő szakembert, hiszen a fővárosi ispotályban elég jó kapcsolatokra tettem szert. Az egyik főgyógyító pedig nemrég jó hírrel szolgált: véget vethet a rontásnak. Már ha ez jó hír. Vajon jó hír ez?
A lány azt mondja, szeretné. Nem túl magabiztosan, de ezt mondja. Elgondolkozva hallgatok, mielőtt erre bármit reagálnék. Lesütött szemmel ülök még mellette jó pár pillanatig, aztán áthatóan pillantok rá ismét. Közelebb húzódom és fehér kezemet térdére helyezem. Nem mondok semmit. A tekintetem elmond mindent. Várok. Várok arra, hogy alaposabban átgondolja mindezt. Részemről pedig igyekszem még nem állást foglalni. Nem befolyásolni őt. Hiszen igazából én sem tudom még, mi lenne a jobb. Csak figyelem vonásait, mellette ülve egy szál köntösömben. A kandallóban lobog a tűz. A karácsonyfa barátságosan fénylik az ablak felőli sarokban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652090#post652090][b]Saragob Kíra - 2016.12.29. 22:13[/b][/url]

Adam nem reagál, Kíra ugyan hozzászokott már, hogy a férfinek nem szokása túlzásba vinni a verbális kommunikációt, de azért most igenis várt valamit. Egy félmosolyt, egy megkönnyebbült sóhajt, kérdéseket, vagy legalább egy nyávogós plüsscicát.
- Most mi az? Azt hittem, ezt akarod hallani... - ahogy az lenni szokott, Kírából egyszerűen csak kibukik az elsőként eszébe ötlő gondolat. Még egy Adamnél sokkal gyakorlatlanabb fül is megmondhatná Kíra hanghordozásából, szemvillanásából, meg abból, hogy még csak Adam kezét sem löki le a térdéről, hogy ez a felháborodás egy tíztől Kíráig tartó skálán csak egy erős tízes. Ha nem következik be semmilyen váratlan esemény, nagyjából két perc kell, hogy elmúljon. Nem vár választ, sőt, ő lenne a legjobban meglepődve, ha Adam reagálna a szavaira.
- Jaj, ne nézz így rám! Mintha...mintha azt mondtad volna, hogy le kell vágni minden végtagom, de nem kell aggódni, mert lesz helyettük két csoffadt szárnyam. Azért ennyire nem vészes a helyzet - elfordítja a fejét, a roskadásig feldíszített karácsonyfát fixírozza, amire legszívesebben mindent felpakolt volna, amin akasztó van. Bár némely tervéről Adamnek azért sikerült lebeszélnie, egy dísz méretűre zsugorított konyhai kesztyűt azért sikerült a fára akasztania. Most ezt a kis érdekességet figyeli a fán, mint tárgyi bizonyítékát annak, hogy bajok vannak a fejével. Vajon ha nem éldegélne már egy jó ideje együtt egy ritka rontással, itt lenne a fán ez a kis vacak? Nos, nem. Már csak azért sem, mert az sem biztos, hogy egyáltalán Ő maga itt lenne Adammel. Noha személyisége alapjait tekintve sosem volt gyökeresen más, mint a jelenlegi énje, . Egy sóhajtás kíséretében fordul vissza Adamhez, néha igenis fárasztó tud lenni, hogy amíg ő beszél és hangosan gondolkodik, a férfi figyel, és többnyire csak gondosan megcsócsált szavak hagyják el az ajkát.
- Én...szerintem ez egy lehetőség, amit nem akarok kihagyni, még akkor sem, ha egy gyógyító is van a dologban. Elvagyok így, nincs bajom magammal, de nem ragaszkodom hozzá, hogy ilyen bolondként öregedjek meg. Még a végén lemaradok az normális időskori bekattanásról! Fel sem tűnne senkinek! - felcsillan a szeme, ahogy vizualizálja maga előtt a folyamatot, amely során végül egy kleptomán, házsártos, fésületlen, fogatlan, ráncos öregasszony lesz. ~ Csodálatos!~
- Miért Te nem szeretnéd, hogy megváltozzak? Aggaszt, hogy nem tudod, milyen lennék? Nyugi, annyival sosem voltam komolyabb. - megerősítésként előrehajol és nyom egy puszit a férfi ajkaira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652095#post652095][b]Adam Kensington - 2016.12.29. 22:44[/b][/url]

Csak hallgatom őt és valóban nem mondok semmit sem. Az emberek kiválóan elbeszélgetnek magukkal a társaságomban. Főleg azok, akik ismernek valamennyire. Márpedig a lány ennyire már bőven ismer. Pontosan tudja, hogy a csöndem is válasz. Ráadásul nem is csak egyféle. Ez most éppen egy bizonytalan fajta. Egy percig sem titkolom, hogy nincsen határozott véleményem arról, mi lenne a jó döntés.
Rengeteg tényező van Kíra bolondságában, amit nem feltétlen sajnálnék, ha odalenne. A démonaitól kezdve azokig a kellemetlen váratlanságokig, amelyek valakiben fizikai vagy lelki kárt okoznak. Viszont a bohókás természete, az őrült ötletei, az egész kiszámíthatatlan lénye hiányoznának. Nem is beszélve arról, ami miatt - önző módon - talán a legjobban aggódok. Aggódok, igen. Nem gyakran szoktam, de most teszem. Tartok attól, hogy az átok feloldása után vajon a kedves itt ül-e majd mellettem és ott fognak-e lógni azok az imádnivalóan lehetetlen díszek a fán.
A puszi nyomán elmosolyodom, aztán szomorkásan csillogó szemekkel bólogatok néhányat. Pontosan ettől tartok. Attól, hogy megváltozik. De koránt sem attól, hogy úgy esetleg már nem lesz olyan fontos a számomra, mint most. Hanem sokkal inkább a fordítottjától. Azonban soha nem tenném meg, hogy magamhoz láncoljak valakit. Hogy olyan helyzetbe kényszerítsem, ahol szükségét érzi annak, hogy velem legyen. Főleg nem az egészsége árán. Főleg nem akkor, ha neki máshogy jobb volna. Márpedig láttam, milyen sötétségbe képes taszítani a lányt az elmeállapota. Ha megszűnik a rontás, ettől megszabadulna. Ez a fontos. Ennek kell annak lennie.
- Rendben - suttogom rekedten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=652106#post652106][b]Saragob Kíra - 2016.12.30. 00:05[/b][/url]

Fürkésző szemekkel figyeli a férfit, igyekezve leolvasni az arcáról mindent, ami ezt a rekedtes "Rendben"-t megelőzte. Ahhoz nem kell megerőltetnie magát, hogy megállapítsa, a férfi ezerszer súlyosabbnak érzi a témát, mint Kíra. Ő ugyanis nagyjából olyan méretű beavatkozásként tekint a rontáslevételre, mint egy hajvágásra. Időnként nem árt egyik sem. Valahogy úgy képzeli el, vagy inkább reméli, hogy minden őrült, kreatív, vakmerő ötlete és gondolata ugyanúgy megmaradna, csak épp jóval nagyobb kontroll lenne felettük, egy nagy gát, ami megakadályozza, hogy válogatás nélkül minden kifolyjon gondolatai hullámzó tengeréből. ~ De ezzel még...ezzel nem lennék kevesebb...ugye?~ Azt pedig végképp nem bánná, ha rémálmai, és nagyobb elszakadásai a valóságtól, megszűnnének. Biztosan találna helyettük érdekesebb és izgalmasabb és hasznosabb elfoglaltságot.
Elég jól és elég rég ismeri már Adamet ahhoz, hogy ha a gondolataiban nem is tud olvasni, azért szavak nélkül is ráérezzen, mi jár a férfi fejében. Adamen kívül nem is tudna mást mondani, akire ennyire figyel. Aki miatt képes egy kicsit messzebb látni a saját gondolatainál és elképzeléseinél. Neki ugyanis meg sem fordult a fejében, hogy kettejük között bármi megváltozhat. Olyan nincs! Tulajdonképpen sérti is a feltételezés, hogy Adam szerint, még ha ő nem is pontosan így fogalmazná meg, Kíra csak amiatt van itt vele egyáltalán, mert nem normális. Ez igenis tudatosabb döntés kell, hogy legyen a részéről! Bár tagadhatatlan tény, a férfi mellett őrületének több pozitívuma mint negatívuma jelentkezik, mellette talált valamiféle biztonságot.
- Te most... tényleg azt hiszed, csak azért vagyok Veled, mert problémák vannak az agyammal?! Ezt nem befolyásolja, hogy van-e rajtam rontás vagy nincs! Elég szomorú lenne, ha befolyásolná! Te is tudod, hogy nem vagyok rászorulva, hogy Veled legyek! - sértettséggel vegyes ingerültség csendül a hangjában. Megfordul a fejében, hogy a szavait alátámasztandó, itt is hagyja Adamet egy pár órára - ~mert, miért ne? hagy főjön a levében~ -, de végül nem teszi. A függetlensége és önállósága mindig is kardinális kérdés volt számára.
- Hidd el, hogy ez nem fog változni - megrázza közben a fejét, némiképp magának is bizonygatva szavai igaz voltát. Közelebb húzódik Adamhez, és demonstrálva, hogy mi is az az "ez" érzékien megcsókolja a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653397#post653397][b]Adam Kensington - 2017.01.04. 12:14[/b][/url]

Igen, ezt hiszem. Mármint felteszem, hogy akár így is lehet. Hiszen nem tudom, milyen a lány, amikor kiszámíthatóbb. Egy átlag embernél tudnám, hogy az a fajta-e, aki csak kalandos éveit éli, de hamarosan rádöbben, hogy családot akar, gyerekeket akar, sikert akar és biztos helyet a társadalomban; vagy pedig az a fajta, akinek nem csak ezek az évei kalandosak, de az egész élete, és esze ágában sincs lekötni magát soha sem. A közhiedelemmel ellentétben igenis vannak ilyen emberek. Olyanok, akiknek ez a szabadság jelenti a boldogságot. És ez nem jelenti azt, hogy az illető szeretetlen marad és ne lehetne otthona. Csak éppen máshogy éli a világát, mint azt elvárnák tőle. Másban és máshogy leli örömét. Máshogy boldogul. De boldogul. Ha Kíra ilyen rontás nélküli valójában -márpedig remélem, hogy ilyen és valószínűleg ilyen-, akkor tényleg nem fog változni semmi. Minden bizonnyal. Talán. Az a helyzet, hogy hiába vagyok tapasztalt és -tompább érzelmeimnek köszönhetően- hiába vagyok képes sokkal inkább ésszerűen gondolkodni, mint a halandók, azért rám nyomja a bélyegét az a sok lélek, amelyik elfordult tőlem az évszázadok folyamán. Mert neki más kellett; mert rájött, hogy ő öregedni fog, én pedig nem; mert rossz szemmel néztek rá; mert nem volt közös jövőnk... és hasonló dögunalmas baromságok.
Viszont ha van valami, ami nem dögunalmas baromság, az a csók, amit kapok. A csók, amivel akár ígéretet is pecsételhetne a kedves, de sokkal inkább bemutatja, mire számíthatok most és máskor. Tetszik. Igazán tetszik. Nagy kezemmel tarkójára fogok és hagyom elnyúlni ezt a kis demonstrációt. Úgy egy-két percre. Addig nincs is más, mint a tűz ropogása, szuszogások, érintések. Közelség. Aztán elengedem ajkait és enyhítek fogásomon. Hűs kezemet nyaka oldalára simítom.
Bólintok. Megértettem. Azt is tudom, hogy nincsen rám szorulva. Én se vagyok ő rá. Nincsen szükségünk egymásra. Csak épp kellünk egymásnak. Ellennék én egy szemként a homokóra alján, hagyva, hogy peregjen rám minden. De nem sokkal jobb, ha akad, aki megbillenti néha a homokórát és enged térhez, léghez jutnom? Szükségem nincs rá, de kell nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653494#post653494][b]Saragob Kíra - 2017.01.04. 22:21[/b][/url]

Kíra egészen belemerül a kellemes csókba. Közben azért majd' szétveti a büszkeség, hogy önmagához képest, nem is csapott patáliát a beszélgetésük egyetlen szava miatt sem, sőt, úgy tűnik, egészen jól szuperál most a problémamegoldó képessége is.
Huncut mosoly ül az arcára, miután vége szakad a csóknak. Tekintetük némán beszélget. Kíra bolond és mérsékelten normális állapotában is valószínűleg abban az esetben fordítana végleg hátat Adamnek, ha úgy érezné, Adam tekintete elnémul előtte.
- Na, jó, mondd a részleteket, mielőtt meggondolom magam! - szólítja fel a férfit meglehetősen komolytalanul. Majd hasonlóan könnyed hangnemben tovább is fűzi a gondolatot.
- Mert tulajdonképpen én nagyon szerencsétlen ember voltam régen! Vagyis sokszor éreztem magam annak, mert valahogy sosem találtam a helyem, hiába kerestem. Többször használtak ki, mint nem. Asszem, de az emlékek megszépülnek. És képzeld, én képes voltam egyszer meghalasztani egy kaktuszt is! -Az utolsó mondatot suttogva mondja, mintha hétpecsétes titkot árulna el valami rettenetes, erkölcstelen és illegális tettéről. Mesélés közben kicsit távolabb húzódik Adamtől, felhúzza a lábait is a kanapéra, és a fárfi felé fordulva törökülésbe helyezkedik keresztben a kanapén.
- Annyira sajnáltam, hogy el is temettem.
- Na, jó, ez nem igaz. Kidobtam a kukába. És a földet is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653621#post653621][b]Adam Kensington - 2017.01.05. 20:59[/b][/url]

Békésen járatom a tekintetemet a lányon, miközben hallgatom a történetet a régi életéről meg a pórul járt kaktuszról. Ajkaim nem, de szemeim mosolyognak ezen az igencsak kírás elbeszélésen. Mikor aztán a végére ér, teljesítem is a kérését.
- Egy elég összetett eljárásról van szó, azonban semmilyen fájdalommal nem jár és a kockázat is elég kicsi - vezetem fel mindazt, amit a gyógyító elmondott.
- Az átokfeloldás nagyjából három órát vesz igénybe. Alkalmaznak bájitalt és varázsigéket egyaránt. Ezután egy napig bent kell maradnod az ispotályban megfigyelésre - folytatom a tájékoztatást, ezzel minden valószínűség szerint letudva a napi beszédmennyiségemet.
- De... - sütöm le a szemem egy pillanatra.
- A felügyeletem mellett hazaengednek, ha nagyon nem szeretnél ott maradni - tárom elé ezt a lehetőséget, tudván, milyen ellenérzései vannak az ilyen intézményekkel szemben. Azt nem tudom neki felajánlani, hogy maradok vele az ispotályban, hiszen hajnalban legkésőbb el kéne jöjjek, ő pedig arra ébredne reggel, hogy nem vagyok sehol. Ezzel meg ott tartanánk, ahol a part szakad.
- Ez esetben az esti órákban hajtanák végre a beavatkozást - teszem hozzá csöndesebben, ezt inkább amolyan hangosan gondolkozva, tervezve. Valószínűleg a kedvest mindennek a fele sem érdekli vagy befolyásolja igazán, de hát ő megkérdezte, én pedig kielégítő válasszal akartam szolgálni. Aztán meglehet, van még, amit tudni szeretne. ez esetben hallgatom. Mint mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=654491#post654491][b]Saragob Kíra - 2017.01.10. 11:04[/b][/url]

Kíra könnyedén bele tudna merülni a gondolataiba, akár egészen meg is feledkezve a komoly témáról, amiről még az imént beszélgettek. Adam szavai azonban mégiscsak visszahúzzák a valóságba. A tőle telhető legnagyobb figyelemmel hallgatja a férfit. Bár tény, ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor a körülmények csak nagyon ritka esetben tudják eltántorítani a tervétől, főleg mert sok esetben képes egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra meggondolni magát. Például azt rendszerint minden kanál főzeléknél átgondolja, hogy tulajdonképpen szereti-e a borsót.
Fintorog a procedúra hosszán, és megfigyelésen való bennmaradást illetően, már tiltakozás is villan a szemében, de még mielőtt ezt verbálisan is kinyilatkoztatná, Adam megnyugtatja, hogy vele hazaengedik.
- Hát nem szeretnék ott maradni! - biztosítja a férfit. Volt épp elég negatív élménye az ispotályokkal kapcsolatban, nem szeretne még többet gyűjteni. Az, hogy rábólintott a lehetőségre, még egyáltalán nem azt jelenti, hogy ténylegesen bízik a gyógyítók képességeiben és szándékaiban. Adamnek viszont hisz, és ez egyelőre elég.
- És mikor? Ugye nem kell előtte semmi vizsgálat, meg ilyenek? Csak odamegyek leveszik a rontást és viszlát. És remélem, hogy utána nem leszek nyálcsorgató zombi. - Kíra valahogy így képzeli.
- De addig, addig még... te jó ég! Egy csomó mindent kell csinálnom! Mert...mert, ááá, hát ez olyan, mintha arra készülnék, hogy megölöm egy részemet! Pedig nem, de mégis - folynak belőle a szavak. Felpattan a kanapéról, de igazából nem tudja merre akar menni vagy mit akar csinálni, így csak elkezd beszéd közben fel-alá járkálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=654756#post654756][b]Adam Kensington - 2017.01.12. 23:05[/b][/url]

Gondoltam. Nehezen képzelem el őt, amint békésen alszik egy kórteremben, ahelyett, hogy minden gyógyítóban a rá leső ősellenségét, álmatlanul heverne, futásra készen. Márpedig ilyen állapotban nem tudja kipihenni magát, ami egy ilyen beavatkozást követően elengedhetetlen. Úgyhogy támogatom a döntését. És nem csak azért, mert így nem kell külön töltsük az éjszakát. Az ő pihenését, az én ébrenlétemet.
- Akár már a héten - adom meg az egyik legkellemesebb választ, amit egy rontáslevétel előtt álló páciens hallani szeretne. Mert bár először általában jön a pánik amiatt, hogy már ilyen közel az időpont, más felől azonban így legalább kevesebb idő adatik meg az embereknek arra, hogy idegeskedjen a rá várók miatt. Jobb, ha mihamarabb megvan.
- Pedig akkor aztán igazán szép pár lennénk - mosolyodom el. Igen, ha van valami, ami mosolygásra késztethet, az egy zombi és egy vámpír romantikus története, főleg, ha Kíra az egyik fél, én meg a másik. Derűsen csillogó szemekkel figyelem a kedves fel-alá járkálását. Pedig a már említett aggodalmaim nem vesztek még a ködbe. Legfeljebb csak a direkt-feledés homályába. Nem akarok ezzel foglalkozni. Ha a lány nem aggódik, én sem akarom aggasztani. Nem akarom átragasztani rá a kétségeimet. Megtartom őket magamnak. Elrejtem valahova mélyre. Nem esik nehezemre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=655772#post655772][b]Saragob Kíra - 2017.01.17. 15:04[/b][/url]

- Jó! Remek! Legyünk rajta túl minél előbb, mielőtt meggondolom magam, vagy ilyesmi - igazság szerint örül is meg nem is a közeli időpontnak. A legeslegjobb talán az lenne, ha azon nyomban sor kerülne a rontás levételre, és nem lenne egy perccel sem több ideje gondolkodni a dolgon. De sajnos van, és Adamnek nem kell rá átragasztania semmiféle aggodalmat, jönnek majd azok szépen maguktól, még ha lassabban és keszekuszább útvonalon is, mint ahogy a férfiben megfogalmazódtak.
- De komolyan, még annyi meg annyi tervem volt, és most nem jut eszemben egy sem. De ki kell mozdulnunk!  - a fejét törve folytatja a föl-alá járkálást. Mindenképpen hasznosan és aktívan akarja tölteni a "hátralévő napjait".
- Na, jó, mindegy. Nincs jobb ötletem, Ugassuk meg a Holdat! - nem igazán hagy választást a férfinak, nem nyugszik addig, amíg mind a ketten fel nem öltöznek, és menetkészen nem állnak a nappaliban. Ahol is Kíra karon ragadja Adamet és figyelmeztetés nélkül hoppanál el vele a fent említett nevű szórakozóhelyre.