A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=575947#post575947][b]Gryllus Matilda - 2016.03.21. 22:07[/b][/url]

Különös érzés egy vámpírhoz bejelentkezni. Megállni az ajtajában, és bebocsájtást kérni a házába, az otthonába. Mintha valami abszurd szerepcserére került volna sor, noha tudtam, hogy a mítosz és a valóság nem mindenben fedik egymást, és azt is, hogy Kensington úr nem az a legendákból szabadult fenevad, és ugyancsak elképzelt szerepcserénk rám eső feleként én sem kívántam az ő vérét szívni ma este.
Nem volt okom félni tőle, közismert tényként kezelték (ha egyesek fenntartásokkal is), hogy köztünk él, és még se Dwayne, se más auror nem rohanta le a fák közt megbúvó, talán csak élénk fantáziámnak köszönhetően nyomasztónak tűnő házát, hogy rágyújtsák a vámpírra, így mikor bagolyfordultával a segítségét kértem, nem is jutott eszembe, hogy ez talán rossz ötlet lehet. De egyébként is kénytelen voltam.
A megbeszélt időpontban érkeztem, sőt, kicsit hamarabb is, mint azt órámra pillantva megtudtam, ezért tétován megálltam a bejárati ajtóban, és ruhám ujját gyűrögetve füleltem. Hideg volt, legalábbis rettenetesen fáztam, de még nappal sem volt melegem, hiába volt rajtam dupla réteg ruha.
Kopogtattam. Három perc miatt még egy vámpír sem haraphat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=576225#post576225][b]Adam Kensington - 2016.03.22. 20:51[/b][/url]

Nem mondom, hogy nem lepett meg az iskola könyvtárosának baglya. Azonban nem igazán akadtam fent rajta. Válaszul pusztán egy időpontot írtam neki, hogy mikorra várom. Ez a bizonyos időpont pedig hamarosan elérkezik. A vendég tiszteletére méltóztattam a köntösömet levetni és ráadásul felvenni a helyére egy inget meg egy nadrágot. Ez részemről nagy felhajtásnak minősül. Tény, a legtöbben vagy váratlanul állítanak be hozzám, vagy szinte már itt élnek -mint Kíra és Dwayne-, vagy amennyiben én hívom őket az otthonomba, a viszonyunk valószínűleg bőségesen megengedi, hogy kedvelt, lenge öltözékemben flangáljak a társaságukban. A mostani helyzetben viszont illetlen lenne eképpen cselekedni.
Éppen a konyhában rendezem soraimat az ébredést követő, pohárka vér elfogyasztása után, amikor figyelmes leszek az erdei úton érkezőre. Először neszei jutnak el hozzám, aztán egy mély lélegzettel magamba szívom illatát, ezzel felismerve a jövevényt. Komótosan indulok el hát nesztelen, mezítlábas lépteimmel szűk folyosómon, és a kopogtatás után alig egy pillanattal már gyújtom a lámpát és nyitom is az ajtót. Letekintek a fázós lányra. Némán biccentek neki köszönésül, majd arrébb húzódom az ajtóból és egy könnyed kézmozdulattal invitálom beljebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=587733#post587733][b]Gryllus Matilda - 2016.04.17. 09:15[/b][/url]

Egy pillanatra elfogott a kétség, leküzdhetetlennek tűnő vágyat éreztem arra, hogy megpördüljek és visszasiessek a kastélyba, vagy elinduljak Lorihoz (bár utóbbi azzal járt volna, hogy megneszeli, hogy nem volt teljesen igaz, hogy sok dolgom van még a Levita toronyban), de tudtam, hogy Kensington úr már tisztában van ittlétemmel. Ha nem kopogtatok, talán még anélkül is tudta volna, hogy kéretlen vendége befutott. Lecövekeltem hát, és addig nem moccantam, míg nem nyitott ajtót, és engedett be otthonába az ajtóból félrehúzódva.
A ház belsejében sem volt melegebb, vagy legalábbis nem éreztem, és a horror filmek szerelmesei valószínűleg csalódtak is volna a berendezést illetően, mert a vámpír hajléka kicsit sem emlékeztetett Drakula gróf kastélyára.
Megálltam pár lépéssel beljebb, de nem vettem le a kabátom, vagy a cipőm, fogalmam sem volt, mit hogy szokás itt.
- Köszönöm, hogy fogadott - mondtam helyette köszönés gyanánt is, és őszintének sajnos nem mondhatóan elmosolyodtam.
- Remélem nem fog gondot okozni a kérésem. Csak magához fordulhatok, nem akarom, hogy egy ispotályban bekerüljön a rendszerbe.. bármiről is legyen szó.
Lori. Így is sok gondja, dolga volt, nem akartam, hogy miattam is aggódnia kelljen. Még többet.
Vártam, hogy Kensigton úr beljebb invitáljon, mert bár nem akartam tolakodónak tűnni, kezdtem teljesen kimerülni, le kellett ülnöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=587942#post587942][b]Adam Kensington - 2016.04.17. 22:18[/b][/url]

Lori. A mi közös ismerősünk. Tény, hogy egy a sok közül, ám ő vehető a fő közös ismerősnek, tekintve a kettejük kapcsolatát, részemről pedig azt, hogy az említett gyógyító egyik tanonca vagyok, ha úgy tetszik. Némileg meg is lep tehát az ispotállyal kapcsolatos kijelentés, és felmerül bennem a kérdés, miért nem a nőhöz fordult egy ilyen esetben... akármiről legyen is szó. De kétségem sincs afelől, hogy megvan rá az oka. Ezt azonban nem hánytorgatom annál előbb, mint hogy ő maga előhozakodna vele a megfelelő pillanatban.
A kabátjáért nyúlok, hogy lesegítsem róla és a fogasra akasszam. Itt a komódokkal, régiségekkel és érdekesebbnél érdekesebb holmikkal telezsúfolt folyosón talán nincs még túl nagy meleg, a nappalimban viszont igazán kellemes. Szóval fölösleges ez a sok réteg. Miután levetkőztettem a vendéget -persze csak mértékkel-, könnyed eleganciával intek a nagyszoba irányába, hogy fáradjunk csak beljebb. A tágas kanapét kínálom helyül, amint ott vagyunk. Érzem rajta, hogy jobb mielőbb leülnie. Miután ezt megtette, csatlakozom mellé. Leereszkedem a vöröses bútordarab kandalló felé eső végére. Az előttünk lévő dohányzóasztalon ott hever egy tálca, rajta egy tiszta pohárral, egy kancsó vízzel és némi keksszel. Egy apró biccentéssel kínálom őt, így jelezve, hogy nyugodtan szolgálja ki magát, ezt neki készítettem ide.
- Hallgatom... - térek rá a tárgyra rekedtes, szelíd hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=626798#post626798][b]Gryllus Matilda - 2016.10.09. 20:18[/b][/url]

Pontosan, ahogy vártam, Kensington úr könnyed eleganciával, úriemberhez illően invitált beljebb hajlékába. Lesegítette kabátomat, és hellyel kínált a kandallója közelében. Habár ő nem igényli, kellemes meleg uralkodott a szobában, és még nyilvánvalóan nem magának felszolgált enni- és innivaló is várt.
A gesztust udvarias mosollyal utasítottam el.
- Köszönöm, talán majd később. - Émelygés fogott el, örültem egyelőre, ha ülhetek.
Hogy nyerjek némi időt, míg összeszedem magam, és gondolataimat egyaránt, körbenéztem a vámpír nappalijában. Nem lepett meg ugyan, hogy se koporsót, se semmi közhelyes dolgot nem látni itt se, amit bárki várt volna, ha vámpírokról van szó, de az már igen, hogy még mágus-mércével is modern és hétköznapi volt a berendezés.
Nem tettem azonban megjegyzést rá, nem kezdtem cseverészni sem érdektelen dolgokról, mert bár Kensington egyáltalán nem tűnt türelmetlennek, valami furcsa volt a hangjában, ami óvatosságra intett. A haléntékomon lüktetett egy ér, mintha csak figyelmeztetni akart volna.
Leküzdöttem a torkomon egy gombócot.
- Szeretném, ha megvizsgálna. A képességeivel.
Nem hiszem, hogy ajánlotta már fel valaki eképp a vérét neki. A szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom a dolgot, és hogy én is láthassam, hogyan reagál. Aztán, mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan magyarázatottal is szolgáltam:
- Valami baj van velem. Amputoportációval kerültem ispotályba, de rendbe tettek, a gyógyítóim egészségesként hazaengedtek. De úgy érzem, azóta sem erősödöm, sőt, úgy érzem, egyre kevesebb.. az életerőm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=626811#post626811][b]Adam Kensington - 2016.10.09. 20:37[/b][/url]

Természetesen nem fogom erőltetni, hogy egyen vagy igyon valamit. Ahogyan udvariatlanságnak sem veszem. Nem azért várjuk a látogatót ilyesmivel, hogy aztán rákényszerítsük. Csak azért, mert így illik és hogy ne legyen arra szorulva, hogy külön kérnie kelljen.
Csöndesen figyelem a lányt. Várom, hogy elárulja, mit is óhajt tőlem. Vesz hozzá még egy kis bátorságot vagy csak lendületet, és közli velem, miért jött. Arcomra nem ül ki se döbbenet, se más megrökönyödés. Csak finoman összevonom sötét szemöldököm. Hosszú ujjaimat összekulcsolom és várok még. Mindezt nem hiába teszem, hiszen érkezik a magyarázat. Hümmögök egyet, így jelezve, hogy értem. Még nem hallottam ilyenről, de attól még értem. Ezután pár pillanatig a szőnyegemre pislogok lefelé, elgondolkozva. Nem annyira vacillálok, mint inkább csak ízlelgetem a hallottakat. A döntésem az már megszületett. Lerakom magam mellé a kanapéra fehér kezeimet, letámaszkodva kissé, hogy így odahúzódhassak a könyvtároshoz. Közel ülök.
- Most megérintem az arcát. - készítem fel rá, mi következik. Már csak azért, mert ki tudja, talán később akarná ezt a vizsgálatot. Így viszont még van ideje ezt közölni velem, mielőtt belekezdenénk. Arról persze fogalmam sincs, hogy ő abban a hitben van, hogy feltétlenül a vérét kell vegyem hozzá. Ez nincs így. természetesen megeshet, hogy sort kell rá kerítenünk, de közel sem biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=626831#post626831][b]Gryllus Matilda - 2016.10.09. 21:12[/b][/url]

Láthatóan a legkisebb meglepetést sem okoztam vendéglátómnak, amit tudom, gyerekes módon, de apró csalódásként éltem meg. Talán csak a kisugárzása miatt, egy részem szerette volna lenyűgözni a férfit. De aztán hamar túlestem ezen, megfeddve magam butaságom miatt. Nem emiatt jöttem.
Kensington közelebb helyezkedett hozzám, ami, hiába nem ért váratlanul, zavarba hozott. Ráparancsoltam izmaimra, hogy ne mocorogjak, és csak egy finom bólintással jeleztem, hogy megértettem. Attól tartottam, ha megszólalok, hangom elárulja megzavarodott érzéseimet.
Aztán eszembe jutott, hogy valami igazán fontosról még megfeledkeztem.
- Ugye nem nagy kérés, hogy mindez köztünk maradjon?
Több szempontból is aggódtam. Nem szerettem volna, ha bármire is derül fény, kitudódjon, azt meg végképp, hogy Lori titkolózáson kapjon, pláne ilyesmivel kapcsolatban. Tudtam, hogy ők ketten együtt dolgoznak, talán napi kapcsolatban állnak. Ha kedvesem nem mesélt volna róla, eszembe se jutott volna a vámpír.
- Egyébként tegyen meg bármit, ami szükséges - tettem még hozzá határozottabban, mint amilyennek éreztem magam. De nem akartam, hogy az előbbi kérdésemet bizalmatlanságom jeleként vegye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=626865#post626865][b]Adam Kensington - 2016.10.09. 21:54[/b][/url]

Rosszul hiszi. Meglepett a kéréssel és annak okával. Az egészet igazán érdekesnek találom. Csak nem szokásom túlzottan kimutatni az érzéseimet. Bár ez ebben a formában nem igaz. Hiszen nem titkolózom vagy visszafogom magam, hanem egyszerűen az évszázadok ezzel a -gyakran túlzott- nyugalommal ajándékoztak meg. Alig ül ki bármi az ábrázatomra, a mozdulataimba. A szemeim azok, amik esetleg beszédesek lehetnek, csak azok meg általában túl sok mindent mondanak. A halandóknak nehezen befogadható vagy felfogható.
- Nem. Köztünk marad. - biztosítom róla, hogy senkinek sem adom tovább azt, ami most történik. Különben sem szoktam. Végtelen sok titkot őrzök. Olyasmiket is, amik talán titkok se voltak. De én nem mondom el. Tőlem nem megy tovább. Azt nem mondhatom, hogy a sírba viszem őket, hiszen nem tudom, oda kerülök-e valaha és ha igen, eltemetnek-e. Minden esetre nálam marad mind. Megtartom magamnak.
Bólintok egyet az engedélynek beillő felszólításra. Nagyon magabiztosnak hat, azonban ez csak ellensúlyozás. Érzem rajta, mennyire izgul. Talán fél is. Nem csak a vizsgálattól, hanem főleg attól, mit derítek ki.
Nagy, hűs kezeimmel két oldalról közrefogom arcát. Tekintetem valahová a homlokára függesztem. Nem akarom még jobban zavarba hozni azzal, hogy a szemébe nézek. Éppen csak pislogok olykor egyet. Pillantásom úgy jár a feje tetején, mintha elcsigázottan olvasnék egy könyvet. Szemöldököm olykor összevonom kissé. Mindez egy-két röpke percig tart. Aztán leengedem kezeimet.
- Kezd kikörvonalazódni valami, de... - nézek a szemébe.
- Szükségem lesz vérmintára. - közlöm vele, direkt ilyen szakszerűen fogalmazva. Hiszen ez egy vizsgálat. Tanújelét adta bár bizalmának velem kapcsolatban, semmiképpen sem szeretném, ha akár csak felmerülne benne, hogy visszaélek ezzel. Nyilván nehezen dolgozhatnék egy ispotályban, ha hajlamos volnék erre, de láttunk már rá példát.
- Honnan szabad? - kérdezem, kicsit végigpillantva rajta.
- Elég akár az ujjából is. - ajánlom neki, nehogy azt higgye, hogy a nyakát kell kínálnia. Annyi vér nem kell ehhez. Elég pár csepp.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627343#post627343][b]Gryllus Matilda - 2016.10.11. 20:35[/b][/url]

Még mindig igyekeztem megnyugodni, ellazulni, de nem ment. Éreztem, hogy szívem egyre hevesebben ver, arcom égett, és alig tudtam nyelni. A lelkemen félelem ült, rettegés, attól, hogy nem derül ki, mi történik velem, és attól is, hogy kiderül.
Kensington úr megnyugtató hangja, óvatos mozdulatai sem segítettek, noha hálás voltam neki értük. Akárcsak diszkréciójáért.
- Köszönöm - próbálkoztam meg egy mosollyal.
Aztán a vizsgálat elkezdődött, valahogy úgy, mint ahogy vártam, hogy zajlik majd. Koncentrálta érzékeit, megérintette arcomat, és az az érzésem támadt, mintha az elmémben kutakodna. Emiatt próbáltam nem gondolni semmi butaságra, ami miatt persze sorra eszembe jutott mindenféle csacskaság. Például, hogy szép a szeme, vagy hogy Lori is tud-e így vizsgálni, vagy épp, hogy milyen mókás lenne beszerezni egy saját kecskét.
Megfeddtem magam, és megpróbáltam kiüríteni az agyam. Mikor aztán a szemembe nézett, és megszólalt, egy hang se jött ki először a torkomon.
- Én nem.. - tátogtam, és felemeltem a jobb, majd a bal kezem, végül nyeltem egyet.
Igazság szerint fel voltam készülve erre, számítottam rá, most mégis kicsit letaglózott a gondolat, hogy a véremet kell adjam egy vámpírnak. Ajánlatát hallva aztán aprót nevettem, és ténylegesen könnyített a lelkemen.
- Sz..szolgálja ki magát - próbáltam viccesre venni a figurát, és felé nyújtottam jobbomat, tekintetemet azonban ismét a szoba berendezésének szenteltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627377#post627377][b]Adam Kensington - 2016.10.11. 21:22[/b][/url]

Részint emiatt sem nézek a szemébe és fikszírozom inkább a homlokát. Hogy kevésbé hihesse azt, hogy a gondolataiban olvasok. Természetesen még így is felmerülhet benne. Ez még abban is felmerül, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy szemkontaktus szükséges ahhoz, hogy ezt megtehessem. Érzem zavarát, de nem kezdem el nyugtatgatni. Attól a többség csak feszült lesz. Inkább továbbra is békés és türelmes vagyok. Úgy érzem, ez némileg kezd is átragadni rá talán.
Megfogom bal kezét. Bár az ujjról beszéltem, azt csak a mértékek miatt mondtam. De praktikusnak nem túl praktikus onnan vért venni. Több szempontból sem.
- Innen fogom. Kevésbé fog fájni. Talán egyáltalán nem. - felfelé fordítom a tenyerét és megérintem annak szélét a kisujja alatt. Azt a kéz aljáig húzódó, puha részt. Noha a sérülés, amit okozok, azonnal be fog gyógyulni, szerintem mégsem mindegy, mennyire kellemetlen az a pár pillanat, míg harapok. Ugyan elég nagy gyakorlatom van és olyan kíméletes tudok lenni, amennyire csak lehet, az ujj egy vékonyabb és érzékenyebb rész. Mondhatnánk persze, hogy ebben a helyzetben az a legkevesebb, ha egy kicsit fáj a vizsgálat, de minek tegye, ha nem muszáj? Elég feszültség van a könyvtárosban. Nem kell még ez is.
Nyalok egy aprót a számon. Szemfogaim előbújnak. Felemelem a lány kezét, közben le is hajolok rá. Felpillantok még arcára, aztán lehunyom a szemem és belé merítem tűhegyes agyaraimat. Nem igazán érezhet szúrást. Inkább csak olyan, mintha nyomnám ajkaimmal. Szívok egy egészen picit rajta, hogy jó néhány csepp vére a számba kerüljön és már kész is vagyunk. Felemelem fejem és elengedem kezét. Szemem viszont lehunyva marad. Miközben eláraszt a szokásos mámor, összpontosítanom kell, hogy megtudjam, amit meg szeretnénk tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627386#post627386][b]Gryllus Matilda - 2016.10.11. 22:35[/b][/url]

Megfogta kezem, és bár úgy hittem, még mindig reszketek, a kezem meg sem rezdült az övében. Hűvös érintése, és hangja lassan megnyugtatott. Felfordította tenyerem, és megmutatta, honnan fogja a "mintát" venni. Muszáj volt eképp tudatosítanom magamban, nehogy mégis a pánik nyerjen uralmat felettem, és elrántsam kezem a legkényesebb pillanatban. Habár meglehet, nem is lettem volna rá képes.
Oda kellett pillantanom, hogy lássam, hol is van az "innen", habár már előtte bólogatni kezdtem, hogy rendben, csinálja csak, hiszen mindegy volt részemről. Teljesen önkéntelen mozdulat volt, pedig pont néhány pillanattal előbb döntöttem el, hogy az egyik szekrényt fogom fixírozni, hogy ne gondoljak arra, mi történik Kensington úr foga és a bőröm között. Pláne, hogy ne lássam mindezt. Aztán ott ragadtam, már-már megbabonázva figyeltem a műveletet, olyan volt, mint egy testen kívüli élmény. Valóban nem éreztem fájdalmat, mintha csak csókot nyomott volna a kezemre, és érdes lett volna az ajka közben.
Ahogy elengedett, visszazökkent tudatom, és az állam alá szorítottam kezeim. Nem néztem rá, helyette a férfi arcát figyeltem, és még levegőt is elfelejtettem venni, úgy vártam, hogy megszólaljon végre.
Nem volt könnyű megállni, hogy meg ne szólaljak, de még arra is erősen koncentrálnom kellett, hogy ne tegyek váratlan mozdulatokat, amennyel esetleg megzavarhatnám Kensingtont. Így hát csak vártam a válaszra. És egyúttal kívántam azt, hogy ő se tudjon semmi újat mondani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=627387#post627387][b]Adam Kensington - 2016.10.11. 23:04[/b][/url]

Teljesen érthető, hogy úgy gondolta, talán nem lesz szükséges a vérét vegyem. Ez az esetek nagy részénél így van. Elég, ha egy kicsit koncentrálok az illetőre. A még jobb hatásfok érdekében akár hozzáérek. Így tökéletesen hallom a szívverését, légzését, feltérképezhetem szervei működését, érzem illatát, testhőjét. Mindent, ami elvileg csak kellhet. Viszont amennyiben a kár, amely érte, még az átlagos mágikus sérüléseknél is ritkább, különlegesebb és ezáltal megfoghatatlanabb, akkor csak úgy mehetek biztosra, ha mintát veszek. Most is egy ilyen esettel állunk szemben. Valamit éreztem rajta már akkor, amikor megjött. Akkor végképp, mikor a közelébe kerültem és megérintettem. Azonban még ekkor is csak egy erősödő sejtelem volt. Mint amikor felmérik valakinél, milyen dioptriás szemüveg kell neki. Váltogatják előtte a lencséket és ő egyre kevésbé homályosan látja az ábrákat, de még nem az igazi. Én ettől a pár csepp vértől remélem a tisztán látást. Ám attól tartok: nem ismerem azt az ábrát, ami majd élesen a szemeim elé tárul a vizsgálat során. Legfeljebb leírni fogom tudni. De talán ez is nagy segítség.
Az összegzés már nagyjából összeállt a fejemben, a jóleső kábulat miatt viszont még maradok egy kis ideig lehunyt szemmel. Egy szusszanással pillantok le aztán a dohányzóasztalra előttünk. Agyaraimat visszahúzom. Látszik rajtam, hogy elmélkedek még. Összeszedem a gondolataimat, majd a lányra tekintek.
- Nem hallottam még hasonló esetről, így remélem, megbocsájtja, ha egyáltalán nem szakszerűen fogom felállítani a diagnózisomat. - vezetem fel, de igazából csak az időt húzom. Nem magamnak, hanem neki. Tartok tőle ugyanis, hogy túl egyszerűen és egyenesen fogom kifejezni magam. Megpróbálok persze finoman fogalmazni, de annyira finoman nem akarok, hogy ne lehessen érteni. Magától is elég különös, nem kell még tetézzem ködös leírásokkal.
- Úgy hiszem, hogy Ön az amputoportálás során az egészének egy részét hagyta el. A lényének egy részét. - mondom lassan, még a kiejtés közben is átgondolva a szavakat, hogy biztosan azt tárjam elé, amit tapasztaltam. Ezután pedig nem teszek egyebet, mint figyelem őt. Tudom még árnyalni a kifejtésem, csak nem akarom túlterhelni. Inkább megvárom, hogy esetleg kérdezzen. Hogy elmondja, ő hogyan érti mindezt és ha téves, akkor még pontosítsak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=641266#post641266][b]Gryllus Matilda - 2016.11.21. 20:44[/b][/url]

Elmúlt néhány pillanat, aztán újabbak követték, és közben úgy tűnt, meg fogok siketülni saját szívverésem hangjától. Lüktetett a vérem, úgy zakatolt testemben, mintha a vámpír újabb harapása elől menekülne, épp csak hiábavalóan, körbe-körbe. Pedig tudtam, hogy nem az agyaraitól kell féljek, hanem ezután következő szavaitól.
Sürgetni akartam, mondja már, mit érez, mi a baj, és közben szerettem volna felpattanni, és elszaladni előle. A kettősségtől megzavarodva, idegesen meg-megrándulva ültem, vártam az ítéletem. Látszott a férfin, hogy már kész a válasszal, csak még latolgatja a szavakat. Elpróbálja őket magában.
Vajon azért, mert ekkora a baj? Vagy még a vérem hatása alatt van? Nem tudhattam, és azt sem, mit mondhatnék, amíg ő meg nem szólal, így hát csak vártam, ajkamba haraptam, és a vér sós ízével telt meg a szám.
Aztán végre valahára (hangosan felsóhajtottam) megtörte a csendet rekedtes szavai, de csak időt kért. Nem találkozott még ilyesmivel. Igazából nem lepett meg a dolog, de mielőtt bármilyen érzés is elfogott volna, megértettem, hogy ennek ellenére el tudja mondani, mi történt velem. Elakadt a szavam, és bólintottam, folytassa csak. Készen állok bármire.
Tévedtem.
- Ezt.. ezt nem.. ez hogy lehetséges? - Most a lelkemről beszél? Mi az, hogy a lényem egy része?
- A gyógyítóim minden károsodást helyrehoztak. Azt mondták.. ők azt mondták, hogy az amputoportációmnak nem maradt fizikai nyoma. Mindenem a helyén van!
Észre sem vettem, hogy kissé hisztérikus lett a hangom, felemeltem azt, míg én magam fel nem álltam a kanapéról, mintha csak meg akarnám mutatni a másiknak, hogy nézze csak, megvan mindenem. Pedig tudtam, hogy a lényem egy része nem azt jelenti, hogy hiányzik egy kisujjam, vagy akár a szívem egynegyede. Innkább úgy kell felfogni, mint ahogy mi mindannyian csillagporból vagyunk, csak bennem kevesebb maradt egynéhány szemmel.
- Nem lehet, hogy.. hogy csak rosszul állt össze bennem valami? - kérdeztem.
Ismét ültem, de már egész máshogy éreztem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=647405#post647405][b]Adam Kensington - 2016.12.12. 20:11[/b][/url]

Figyelem őt szavaim után, aztán lesütöm kissé a szemem. Nem azért, mert ne bírnék ránézni. Nem magam miatt teszem, hanem miatta. Teret akarok neki hagyni. Kemény dolgot közöltem vele, nem kell ehhez még az én lélekbeható tekintetem is. Még akkor sem emelem rá pillantásom, amikor kérdezgetni kezd. Hiszen egyértelmű, hogy ezek az első, meghökkent hebegései csupán. Nem gondolt ő még át semmit rendesen. Se ideje, se ereje nem volt hozzá.
Rezignáltam bólogatok, mikor bizonygatni kezdi saját magának, hogy a gyógyítói helyretették. Bólogatok, hiszen fizikailag, szervileg tényleg minden rendben van. Más itt a gond. Más, ami sokkal nagyobb probléma.
- Sajnos nem - felelem kegyetlen őszinteséggel, de finom, csöndes hangon. Most pedig a szemébe is nézek. Nem, nem csak rosszul lett összerakva. Az könnyebb eset lenne. Valamit, aminek megvan minden darabkája, csak helytelenül illeszkedik, azt jóval könnyebb javítani, mint valamit, aminek úgy, ahogy van, hiányoznak részei.
- Nem vagyok varázsló, nem ismerem ennyire behatóan a mágikus tudományokat, de... - szünetet tartok, komolyan fürkészve a kedves, zavarodott vonásokat. Mintegy méregetve, kimondhatom-e. Ki fogja-e bírni. De úgy döntök, akármi lesz, jobb, ha mondom.
- Fel kell készülnie rá, hogy ezt talán nem lehet helyre hozni - érek mondatom végére. Ezúttal nem veszem le róla a pillantásomat. Hiszen most akár kapaszkodónak is szolgálhatnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=653106#post653106][b]Gryllus Matilda - 2017.01.02. 21:23[/b][/url]

Visszaroskadtam a kanapéra. Csupán egy magyarázatért jöttem, segítségért, hogy megértsem, mi a gond velem, de mindeddig bele sem gondoltam, hogy egyúttal a megoldásra is vártam. Azt gondoltam, hogy bármilyen rossz hírt is közöl majd velem Kensington, tudni fogom, merre tovább. Hogy mitévő legyek.
Talán még az is felmerült egy pillanatra bennem, hogy majd ő maga fog meggyógyítani.
Ráemeltem nedves tekintetem.
- Értem.
Szipogva tudomásul vettem, hogy a gyógymódért itt hiába kopogtatok. Valószínűleg igaza is van a vámpírnak, és tényleg nem lesz már jobb. Az állapotom helyrehozhatatlan, ahogy ő fogalmazta. Ez is egyfajta bizonyosság.
Felpattantam, és a hirtelen mozdulattól rögtön meg is szédültem, de sikerült megkapaszkodnom a kanapé háttámlájában, mielőtt egy kínos orra bukással koronáztam volna meg látogatásom.
Nem tudtam, mit mondhatnék, de amint szóra nyitottam számat, éreztem, hogy gombóc szorul a torkomba. Megráztam fejem, és egy elnézést motyogva kimenekültem a szobából, amilyen gyorsan tudtam.
Mire észbe kaptam, már a fák között botorkáltam a falu fényeit követve.



// Köszönöm a játékot (és a türelmet)! //