A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Hetekkel ezelőtt tért vissza hozzám és olyan, mintha el sem ment volna. A jelenléte teljesen természetes, mégsem magától értetődő és semmiképpen sem unalmas. El-eltűnik olykor, hogy aztán valami furcsa állapotban betoppanjon az ajtón. Ilyenkor nem kérdezek. A hangulata, külseje és árulkodó jegyei általában magukért beszélnek. Ha mégsem igazán teszik, vagy pusztán csak akadnak kérdőjelek, akkor sem faggatom. Mesél, ha akar. De nem nagyon szokott. Lehet, most sem fog, ha visszaér. Már megint pár napja, hogy utoljára láttam. Ki tudja, hol kószál. Persze, tudnám, ha rákoncentrálnék, dehát nem akarom kifigyelni. Tudom, hogy nem szereti.
Úgy fél órája keltem. Hiába ment már le a nap, még mindig sugározza a föld, a vidék, a falak a tikkasztó meleget, amit magukba szívtak. Noha a hőmérséklet persze engem jelentősen mit sem befolyásol, olyasmit teszek most, amit ilyen időben a halandók is gyakorta szoktak: jégkrémet veszek magamhoz. Ez persze nem akármilyen fagylaltféle. Ez a mélyhűtőbe tett O negatív vér egy pálcikán. Ez előtt még nem próbáltam ilyesmit. Vehetjük tehát élvezettel egybekötött tudományos kísérletnek. Kellemest a hasznossal.
Leülök egy szál köntösömben a sakktáblás asztal mellé és először csak nézegetem, szagolgatom, tanulmányozom az elkészült finomságot. Ezután meg is ízlelem, számba véve. Igazán érdekes, és egyáltalán nem rossz. Persze, hogyan is lehetne, amikor a kedvenc vértípusomból készült. Csak éppen furcsa, hogy nem hogy nem meleg, de jeges. Azonban ez az egyediség így első tapasztalásra talán még dob is az élvezeti értékén. Tovább kóstolgatom, nyalogatom, előbújt szemfogakkal. Azt kell, hogy mondjam: ez egészen kiváló. Bizarr, de remek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506000#post506000][b]Adam Kensington - 2015.08.16. 17:17[/b][/url]

Hetekkel ezelőtt tért vissza hozzám és olyan, mintha el sem ment volna. A jelenléte teljesen természetes, mégsem magától értetődő és semmiképpen sem unalmas. El-eltűnik olykor, hogy aztán valami furcsa állapotban betoppanjon az ajtón. Ilyenkor nem kérdezek. A hangulata, külseje és árulkodó jegyei általában magukért beszélnek. Ha mégsem igazán teszik, vagy pusztán csak akadnak kérdőjelek, akkor sem faggatom. Mesél, ha akar. De nem nagyon szokott. Lehet, most sem fog, ha visszaér. Már megint pár napja, hogy utoljára láttam. Ki tudja, hol kószál. Persze, tudnám, ha rákoncentrálnék, dehát nem akarom kifigyelni. Tudom, hogy nem szereti.
Úgy fél órája keltem. Hiába ment már le a nap, még mindig sugározza a föld, a vidék, a falak a tikkasztó meleget, amit magukba szívtak. Noha a hőmérséklet persze engem jelentősen mit sem befolyásol, olyasmit teszek most, amit ilyen időben a halandók is gyakorta szoktak: jégkrémet veszek magamhoz. Ez persze nem akármilyen fagylaltféle. Ez a mélyhűtőbe tett O negatív vér egy pálcikán. Ez előtt még nem próbáltam ilyesmit. Vehetjük tehát élvezettel egybekötött tudományos kísérletnek. Kellemest a hasznossal.
Leülök egy szál köntösömben a sakktáblás asztal mellé és először csak nézegetem, szagolgatom, tanulmányozom az elkészült finomságot. Ezután meg is ízlelem, számba véve. Igazán érdekes, és egyáltalán nem rossz. Persze, hogyan is lehetne, amikor a kedvenc vértípusomból készült. Csak éppen furcsa, hogy nem hogy nem meleg, de jeges. Azonban ez az egyediség így első tapasztalásra talán még dob is az élvezeti értékén. Tovább kóstolgatom, nyalogatom, előbújt szemfogakkal. Azt kell, hogy mondjam: ez egészen kiváló. Bizarr, de remek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506017#post506017][b]Saragob Kíra - 2015.08.16. 18:27[/b][/url]

Halk pukkanással bukkan fel a verandán. Sosem hoppanál közvetlenül be a házba. Amilyen könnyedén tud fittyet jó néhány udvariassági szabályra, másokat ugyanolyan következetesen betart. Ehhez például tartja magát, hogy bárhová is menjen be - mert ha úgy adódik, bemegy bárhová -, a küszöböt fizikailag is átlépje.
- Hahó! - köszön be az éterbe, ahogy belép az ajtón. Habozik egy kicsit, mielőtt a konyha felé indulna. De tudja, hogy igazából mindegy, hogy odamegy-e Adamhez, vagy sem. Nem kell semmit mondania, vagy egyáltalán megmutatnia magát ahhoz, hogy Adam tudja  - vagy legalább nagyjából betájolja - milyen állapotban van éppen. Így aztán nem számít, hogy mikor szedi rendbe magát. Most ugyanis van mit rendbe szednie magán. A haja és összességében ő maga füst szagú kissé, combközépig érő kis nyári ruhácskáját, itt-ott a lábát sötét, már száraz vérfoltok pettyezik. Meg sem próbálta eltüntetni őket. Oldaltáskája halkan csipog. Az első néhány alkalommal, ahogy visszatért Adamhez, még sokkal jobban odafigyelt ezekre a dolgokra. Nem akarta elmesélni Adamnek, hogy merre járt, így igyekezett minél kevesebb árulkodó jelet hagyni. A férfi azonban nagyon elnézőnek és megértőnek mutatkozott, Kíra pedig lassan egyre inkább elhagyta ezeket az óvintézkedéseket. A hangulatát és érzéseit azonban már a kezdetekkor sem nagyon tudta leplezni. Ez pedig sokszor többet jelentett a megjelenésénél. Most az elnyűtt külseje ellenére - magához képest - teljesen normális. Nyugodt, jó kedélyű, és tele van várakozással, naiv kíváncsisággal. Ezeken túl pedig némi szorongással, mert ő is érzi, hogy egy picit talán most átesett a ló túloldalára. A józan belátást azonban háttérbe szorítja a tudat alatti vágy, hogy feszegesse a határokat.
- Váó! Az tök jól néz ki! - véleményezi az Adam kezében lévő jégkrémet. Leül Adammel szembe az asztalhoz és vár. Szeretné, hogy Adam mondja ki: nem nevelhet fel a házban egy kiscsibét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506164#post506164][b]Adam Kensington - 2015.08.16. 22:17[/b][/url]

És itt van. Megérkezett. Már amikor belép az ajtón, összevonom sötét szemöldökömet, hiszen érzem a belőle áradó füstszagot, a rá száradt vér illatát és hallom a csipogást. Nyalok egy utolsót a jégkrémemen, és felpillantok a konyhába toppanó, szedett-vedett lányra. Alaposan végigtekintek rajta, mikor elhalad mellettem, majd kék szemeimet a táskájára függesztem.
- Mi a szándékod vele? - bökök a pálcikás vérfagylalttal a vékonyka hang irányába, amelynek tulajdonosát valamilyen fiatal baromfiként azonosítom. Szerencsétlen kis állat minden, a házamban töltött perccel egyre riadtabb lesz. Nem elég, hogy egy táskában hurcolták ide, a végállomás egy vámpír otthona. Ez nagyjából olyan megnyugtató lehet a számára, mintha belerakták volna egy macska szájába.
Ismét végignézek Kírán. Nem mondom, hogy repesek attól, ahogyan most látom, ám lényegi felháborodással vagy nehezményezéssel sem igazán tölt el. Talán csak egy egészen kevéssel. Talán csak fáj egy kicsit. Talán éppen hogy elégedetlenséggel tölt el kissé, ahogyan most visszatért hozzám. Szóra sem érdemes. Az már inkább, hogy vajon tényleg mi célja lehet a szegény csibével. Míg ezt meg nem tudom, csak lazán hátradőlök és tovább nézegetem, forgatgatom a jégkrémet a kezemben, bele-belenyalva egy kicsit olykor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506180#post506180][b]Saragob Kíra - 2015.08.16. 22:36[/b][/url]

Tekintete azonnal a táskára vándorol, amit idő közben az ölébe helyezett, majd vissza Adamre. Megnyalja az ajkát, levegőt vesz, hogy válaszoljon a kérdésre, de végül nem szólal meg. Lesüti a szemét egy pillanatra, aztán megint felnéz Adamre, aki úgy tűnik, egészen közömbösen fogadja a helyzetet. Kíra belenyúl a táskába és előveszi a rémült kispipit. Szegényke azonnal megpróbálna hangos csipogás közepette menekülni, de Kíra ujjai óvatos, de határozott fogással megakadályozzák ebben.
- Nyugodj meg, Csibi, nincs semmi baj - kezd el neki duruzsolni, egyik ujjával fonom simogatva a pelyheit.
- Arra gondoltam, hogy felnevelem - pillant fel végül a vért nyalogató férfire - Na, jó! Amikor elhoztam, egyszerűen csak elhoztam - teszi hozzá csak a teljesség kedvéért. Úgy érzi mégiscsak be kell vallania, hogy eredetileg nem sok tudatosság volt a tettében, de hát ezen senkinek nem kellene meglepődnie. Ha pedig már elhozta, nyilván nem fogja halálra ítélni azzal, hogy kirakja valahol a szabadba.
- Miért ne? Egyelőre nem kell neki nagy hely, van áram, simán tudunk fölé szerelni infra lámpát. De tuti életben tudnám tartani varázslattal is. Oké, tápot nem hoztam, de holnap szerzek. És aztán megnő, és elkapirgál itt, tojik tojást, vagy mehet a levesbe - vázolja fel az elképzelését. Ismét lepillant a kis madárra. Már időközben feladta, hogy megszökjön Kíra kezéből, és remegve lapul a lány ujjai között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506193#post506193][b]Adam Kensington - 2015.08.16. 23:04[/b][/url]

A jégkrémem nyugodt tanulmányozásával felhagyva, a lányra pillantok magammal szemben, amikor előveszi a rettegő kis baromfit. Régi tekintetem a pelyhes madárkán nyugtatom, miközben hallgatom Kíra beszámolóját a terveiről, vágyairól. Olykor nyalok egyet vérfagylaltomon, hiszen az olvad közben. Egy vörös csíkot hagyva, már alá is gördült egy cseppje a kezemen.
- Sajnos ez nem fog menni. - ábrándítom ki a lányt mély, egyenletes hangon.
- Ugyanazért nem, amiért a kutyád sem jön be ide. - próbálom őt rávezetni a dologra, végigmérve közben kicsit. Nyalok párat a fagyott véren és folytatom. Szemfogaim közül búgom ki szavaimat, szinte monotonon.
- Kíra, ez az állat még pár percet bír ki idebenn és aztán... vége. - vázolom a komor valóságot és lepillantok a  -most éppen nyugodtnak tetsző- csibére, aminek azonban úgy kalapál apró szíve, hogy félő, mindjárt kirobban a mellkasából.
- Itt nem nevelheted. - rázom meg finoman a fejem. Ez nem tiltás, ez nem viszolygás, ez nem finnyáskodás, ez nem lenézés, ez ténykérdés. Ha nagyon ügyes, akkor is csak pár órán át tudná őt életben tartani a házamban. Aztán vagy szívrohamot kapna, vagy elgyengülne a félelemtől, és létezik még számtalan variáció, ám a vége egyiknek sem túl kecsegtető. Fürkészem a lányt, mit szól mindehhez. Közben lassan befejezem a 0 negatív elszopogatását. Kár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=506202#post506202][b]Saragob Kíra - 2015.08.16. 23:32[/b][/url]

Mélyről jövő, hatalmas sóhaj szakad fel Kírából. Nem háborodik fel, nem szól semmit, nem is néz fel Adamre. A sokkos állapotban lévő csibét figyeli, óvatosan cirógatja. Igazából nem lepődök meg a férfi szavain. Hiszen valahol ő is tisztában van a helyzettel. Már akkor tudta, mikor idejött vele, hogy nem fogja tudni itt tartani a madarat. De annyira szerette volna! Arra a rövid időre, amíg beszélt róla, amíg elképzelte lehetségesnek tűnt minden. Addig elhitte, hogy meg lehet oldani, csak akarni kell. Hiszen minden csak elhatározás kérdése. Addig a néhány pillanatig tudomást sem vett róla, hogy szegény állat min megy keresztül.
Adam szavai azonban visszarángatják a valóságba. Felnéz a férfira, hosszú másodpercekig némán figyeli a másikat. Felesleges lenne bármit is mondania a témában. Megértette a helyzetet, sőt, némiképp tovább is gondolta. Ha itt nem, akkor hol nevelgethetné a csibét? Ez az a kérdés, amit hirtelen fél megválaszolni. Mert ez az a helyzet, ami nagyon is megoldható lenne. Találhatna helyet a faluban. Akár még Adam is segíthetne neki benne. Vagy egyszerűen kiköltözhetne a sátrával a semmi közepére a csibéjével együtt. Számtalan módon és helyen megoldhatná, hogy felnevelje a madarat. Nem is érti saját magát, amiért egyszeriben csak gombóc gyűlik a torkába. ~Nem, nem, nem!~ Nem ezért van itt, nem ezt akarja, nem akar gondolkodni. Elkeseredése egy pillanat alatt tehetetlen, kínzó feszültséggé formálódik.
Hirtelen felpattan, és egy szó nélkül, kezei között a csibével sarkon fordul és hoppanál. Csak egy jó fél órával később bukkan fel ismét a ház előtt. Immár üres kézzel. Azonban nem megy be, csak mélyet szippantva a kellemes esti levegeőből leül a verandára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507246#post507246][b]Adam Kensington - 2015.08.20. 12:13[/b][/url]

Míg a lányon érzelmek egész skálája söpör át, az ínycsiklandozó jégkrémemből csupán a pálcika marad. Lenyalogatom a kis vörös foltokban még rajta csillogó maradékot, közben pedig oda-odapillantok Kírára magammal szemben. Hiába a vér adta mámorom, közben én is gondolkozom azért. Mondjuk nem nagyon szokott úgy lenni, hogy ne így tennék. Elmélkedésem állandó, csak úgy tudom leállítani, ha összpontosítok. Ha kiürítem az agyam, mint a legilimentorok. Vagy azok az oklumentorok? Esetleg mindkettő? Mindegy, nem fontos. Miközben felkelek és kidobom a pálcikát, már éppen körvonalazódik bennem valami megoldásféle, ám a csibetulaj felpattan helyéről és egyszerűen hoppanál. Csak figyelem hűlt helyét és sóhajtok egy hatalmasat.
Bő fél óra múlva még mindig köntösben lébecolok otthonomban. Úgy döntöttem, kirakom a kertbe a folyosón álló, rozoga szekrényt, mert itt úgyis csak a helyet foglalja, kint meg pakolhatnék bele szerszámokat a kocsimhoz. Alányúlok hát és könnyedén felemelem a méretes bútort. A súlyával nem lenne gondom, csak a fogása kellemetlen, mivel nincs is neki úgy igazán. Sebaj, a kertig simán eljutok vele. Még arra is futja, hogy kicsit megtámasztva a falnak, fél kézzel elengedve, lenyomjam a kilincset és utat adjak magamnak. Valahogy kiügyeskedem az ajtón, erre az időre letéve a küszöbre, hiszen máshogy nem férne ki. Utána ismét ölbe kapom. Ám nem megyek vele még tovább, hiszen észreveszem a verandámon üldögélő lányt. Hallottam az előbbi pukkanást, ami az érkezését jelezte, csak éppen el voltam foglalva odabent a pakolással. Ráadásul olyan természetesnek tűnt mind a hang, mind az illető, akihez társult. Hiszen ő mindig köddé válik, majd ismét itt terem.
Szóval itt állok most az ajtóm előtt, egy szál köntösben, kezeimben a két méter magas szekrényt tartva rezzenéstelenül, és pislogok lefelé Kírára, aki csibementesen tért vissza hozzám. Végigtekintek rajta kicsit és lassan leteszem a bútort. Odasétálok hozzá és leülök mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507592#post507592][b]Saragob Kíra - 2015.08.21. 17:21[/b][/url]

Kírának általában nem kell nagyon összpontosítania ahhoz, hogy kiürítse a fejét. Ez általában elég könnyedén megy neki. Szinte bármilyen apróság ki tudja őt zökkenteni a gondolatmenetéből. Amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy sokszor tudatosan is menekül azokból a helyzetekből, amelyekben egy komolyabb témába ütközik.
Most viszont jár az agya, még ha megkérdőjelezhető is, hogy mennyire összefüggő a fejében lejátszódó gondolatsor. A kiscsibén gondolkodik, amit visszavitt oda, ahonnan hozta. Azon, hogy mennyire értelmetlen, amit csinál. Azon, hogy végül csak azért vitte vissza, mert nem mert volna igazán felelősséget vállalni érte.
Közben hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. A válla felett hátrapillant, és látja, ahogy Adam épp újra az ölébe kapja a küszöbről a hatalmas szekrényt, majd visszafordul előre, és ismét a tájat figyeli inkább. Átfut az agyán a morbid elképzelés, hogy a férfi fogja és ráhajítja a súlyos bútordarabot. Nem mintha egyébként feltételezné Adamről, hogy valaha is ilyet tenne bárkivel. Mégis elképzeli a jelentet, hogy a méretes szekrény a fején landol.~Vajon betörne a koponyám? Vagy a gerincem? Az utóbbi talán valószínűbb. Meghalni nem halnék meg. Bár...~ A felmerülő kérdésekre azonban nem tudja meg a választ, mert Adam egyszerűen csak leül mellé. Kíra oldalra pillant rá, majd ismét maga elé néz.
- Visszavittem - közli a nyilvánvaló tényt néhány másodperc múlva, motyogva, kedvetlen hangon. Valahogy nem bírja kivárni, hogy a férfi szólaljon meg.
- Ahh! De egyébként meg: te ültél ide hozzám, neked kellene, kellett volna beszélgetést kezdeményezni! - csattan fel hirtelen, s közben egész testével a köntösös férfi felé fordul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507760#post507760][b]Adam Kensington - 2015.08.22. 12:31[/b][/url]

Lehet, hogy belehalna. Mármint abba, ha rádobnám a szekrényt. Azonban tényleg eszem ágában sincsen ilyen. Nem mintha különben ne volnék képes ezt megtenni adott esetben bizonyos személyekkel. Nem mintha ne tettem volna már hasonlót. Dehát erről nem beszélünk. Nekem elég, hogy emlékszem rá; másoknak meg jobb, ha nem tudnak róla. Ha nem képzelnek el így. Hiszen ha akár csak egyetlen momentumot felfednék az életem hasonlóan sötét jeleneteiből, nagyjából leshetném, mikor maradna velem bárki kettesben. Bár igaz, ha sorra veszem azokat a személyeket, akik jelenleg fontosak a számomra, nem is olyan biztos, hogy eltávolodnának tőlem. Nem rajonganának a dologért, de nem is hagynának faképnél. Kíránál meg úgysem lehet tudni. Ahogy mást sem.
Azzal kezdeményeztem beszélgetést, hogy leültem mellé. Magával a tettemmel. S lám, meg is eredt a nyelve. Erről persze nem állok neki kioktatni őt. A felháborodása úgyis csak azért van, hogy valamin felháborodhasson. Öncélú. Nincsen benne logika, nincsen benne észérv vagy valós érzelem. Csak létezik.
- Pedig... - kezdek neki a reakciómnak azzal kapcsolatban, hogy visszavitte a kisállatot. Aztán hallgatok egy keveset, mert rájövök, talán ennyiben kéne hagyni a témát. Talán nem kéne feléleszteni a lelkesedését. De mindegy, már nekiálltam.
- Idekint barkácsolhattam volna a számára egy ketrecet vagy elkeríthettünk volna egy kis udvart az erdőszélen. - fedem fel nyugodt hangon, mikre gondoltam. Mindezek már akkor leperegtek a fejemben, amikor a szomorú igazságra ráébredve elkeseredett, hogy mégsem nevelgetheti a csibét.
- Különben... Kutyával mi a helyzet? - terelem el a szót egy olyan lény felé, akit egyszer már magához fogadott, aztán... hát... sorsára hagyott. A krup keverék meg azóta is itt kószál a környéken. Lehet, inkább vele kéne foglalkoznia valami új kiskedvenc helyett. Mindezt nem mondom ki, csak áthatóan fürkészem őt. Ha pedig már így felém fordult, egyszerűen odahajolok és lágyan megcsókolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507821#post507821][b]Saragob Kíra - 2015.08.22. 15:31[/b][/url]

Nem, valószínűleg sosem fog teljesen hozzászokni, hogy Adam ilyen könnyedén átsiklik a logikátlan, többnyire céltalanul provokatív kifakadásain. Van úgy, hogy újra és újra rácsodálkozik a férfi nyugalmára, és hálás, amiért nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a szavainak, mint amekkorát érdemelnek. Máskor viszont képes belemerülni indokolatlan felháborodásba, tovább hergelni magát Adam reakcióján - jobban mondva annak hiányán. Most ehhez az utóbbi opcióhoz áll közel, de egyelőre még nem billen egyik oldalra sem a mérleg. Az azonban nem sokat segít a helyzeten, hogy a férfi tovább forszírozza a csibe témát.
- Tudom! - vágja rá hangosan, ingerült hangon, nem is hagyva, hogy Adam rendesen befejezze a mondatot. Bár már a nyelve hegyén vannak a szavak, végül csak magában teszi hozzá:~ De jobb ez így, mindketten tudjuk...~ Egyelőre nincs kedve kiönteni a lelkét, nem akar nyavalyogni és siránkozni. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem is fogja ezt tenni.
A következő kérdésre bűntudatos kifejezés suhan át az arcán. Adam fájó pontra tapint Kutya említésével, Kíra ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy mit jelenthetett szegény állatnak, amikor otthagyta. Kírának is fájt utólag a tudat, hogy egyszerűen csak megfeledkezett róla. Biztos benne, hogy az állat soha többé nem fog bízni benne, elég sok időbe telt, mire elfogadta Kírát. Nem hiszi, hogy még egyszer képes lenne megszelídíteni.
- Nem tudom, jó!? - ingerülten szűri a fogai közt a szavakat. ~ Lépjünk túl a témán, elrontottam. Pont. ~ Kissé meglepődik, ahogy Adam odahajol hozzá, rendkívül jól esik neki a finom, lágy csók. Némiképp megnyugtatja Adam kedvessége, noha nem igazán tudja, mivel érdemelte ki. Végül belesóhajt a csókba és elhúzza a fejét. Néhány másodpercig fürkészi a férfit, majd lesüti a szemét és visszafordul a fák felé.
- Néha...nem tudom, néha hogy tudsz elviselni - furcsán, kívülről hallja magát, mintha nem is ő ejtette volna ezeket a közömbös, csak egy cseppnyi keserűséggel fűszerezett szavakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507891#post507891][b]Adam Kensington - 2015.08.22. 19:37[/b][/url]

Szavamba vág, rám ripakodik. Fáj neki mindaz, amiről most társalgunk. Felbosszantja minden. Megértem. Azt is, ami mögötte húzódik. Látom a tekintetén, ideges mozdulatain. A tisztább pillanataiban, amikor némileg felfogja tettei súlyát, azok elszomorítják őt. Pontosan tudom, milyen ez. Egészen pontosan. Persze, ami engem ilyenkor mardos, nem igazi, mély érzelem vagy lelkiismeretfurdalás, sem nem bánat. A magam szintjén viszont nagyon hasonlót élek át. Csak éppen én nem annyira érzem, hogy vétkeztem, én inkább tudatában vagyok. Ettől még ugyanolyan kemény a felismerés és a gondolat, hogy olyasmit cselekedtem, amit nagyon nem kellett volna. Olyat, amivel valószínűleg ártottam. Magamnak és másoknak.
Beleolvadok a kellemes csókba, és nem húzódom el akkor sem, mikor a lány elemeli tőlem fejét. Maradok így, közel hajolva. Figyelem szép vonásait, és hallgatom az ajkai közül kipergő, csöndes, őszinte szavakat. Szám elnyílik kissé. Csak nézem és nézem őt, feneke mögött támaszkodva egyik kezemmel a verandám deszkáin. Fürkészem így egy ideig, majd odahajolok és egy hosszú csókot nyomok a halántékára, szememet lehunyva. Orrom végét aztán egy szusszanással hajának simítom.
- Hátraviszem a szekrényt. - jelentem be csöndesen, egyszerűen. Felkelek Kíra mellől, közben simítok egyet arcán hűs kezemmel, kedvesen. Visszalépek a méretes bútordarabért, hogy nemes egyszerűséggel felkapjam és lesétáljak vele a lépcsőn. Lekanyarodok az útról két napelemes lámpa között és a házam mögé veszem az irányt. Köntösben, mezítláb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=507975#post507975][b]Saragob Kíra - 2015.08.22. 23:02[/b][/url]

Felindultsága - ahogy az többnyire lenni szokott - pillanatok alatt elpárolog, vagy legalábbis alvó üzemmódba vált. A helyét egy sokkal melankolikusabb, fájdalmasabb hangulat veszi át. Tudja, érzi, hogy Adam régi fényű tekintete őt fürkészi. De képtelennek érzi magát arra, hogy felé forduljon és belenézzen azokba az átható kék íriszekbe. Most tetszik neki a csend, ez a kellemes átmeneti állapot, amelyben a súlyos szavak lebegnek. Kíra legalábbis minden eltelt másodperccel egyre súlyosabbnak érzi őket, mikor megszólalt még nem volt felkészülve arra a gondolatlavinára, amit sikerült magában elindítania.
Lehunyja a szemét, ahogy Adam ajkai a halántékához érnek, közben lassan szívja be majd fújja ki a levegőt. A férfi érintése többet jelent neki, mintha bármit is mondana. Mégsem nyugtatja meg teljesen, mégsem képes ennyivel lezárni témát és gátat szabni vágtázó gondolatfolyamának.
Aprókat bólogat a férfi szavaira. Persze, persze, vigye hátra, elvégre azért hozta ki, nyilván ne hagyja itt az ajtó előtt. Megszólalni azonban képtelen, érzi hogy gombóc gyűlik a torkába, ma este már másodszor. Ezúttal azonban nem pattan fel és nem tűnik el a semmibe. A verandán ülve várja meg, hogy Adam lecipelje a bútort, tekintetével követi, ahogy férfi a ház mögé indul. Csak akkor tápászkodik fel, mikor Adam már kisétált a látóteréből.
Bemegy a házba és felsétál a fürdőszobába. Ahogy bezáródik mögötte az ajtó, már képtelen visszatartani a könnyeit. Ledobálja magáról a ruhát és beáll a zuhany alá, ahol aztán rendesen zokogni kezd. Nem ezért jött vissza, nem ezt akarta. Nem akarta elrontani. Nem akar teher lenni, nem akar gyenge lenni. Azt várta, hogy Adam mellett majd megszűnik minden, ami történt. Hogy majd minden magától megoldódik. De nem így lett. ~ Mert elrontottam. Tökreteszek mindent. Csak magamra gondoltam, és önző voltam és egyáltalán mit adhatok én, mivel viszonozhatnám, ez így egyszerűen...~
- Semmi értelme, semmi értelme, semmi értelme... - nyöszörgi halkan, majd zokog tovább. Többféle folytatást is elképzel az estének. Az egyikben Adam visszajön a házba, rányit a fürdőszobában, megvigasztalja. A másikban megvárja, míg összeszedi magát, megbeszélnek mindent, kiönti neki a szívét. A harmadikban, mire kimegy, a férfi már messze jár, teszi, amit egyébként tervezett ma éjszakára, és csak hajnalban tér vissza a házba, és nem merül fel újra a téma. Nem igazán tudja eldönteni, melyiket szeretné inkább. A saját részéről képtelen magában tartani a sok fájó gondolatot, részint ki is adja magából a sírással és azzal, hogy egyáltalán átadja magát ezeknek a gondolatoknak. De nem szeretné mindezt Adamre erőltetni, nem akarja sajnáltatni magát. Azonban azt sem hiszi el, hogy a férfinek az jó, mikor egyszerűen csak szó nélkül hagy bizonyos témákat és megtartja magának a véleményét.
Miközben mindezt végigfuttatja magában lassan meg is nyugszik. Kilépve a zuhany alól maga köré teker egy törölközőt, történetesen éppen az Adamtől kapott lamantinosat. Megáll a tükör előtt, hosszan nézegeti a sírástól megdagadt, piros szemű képmását. Azt sem tudja, kit lát, kedve lenne újra elbőgni magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508175#post508175][b]Adam Kensington - 2015.08.23. 14:24[/b][/url]

A fű nyirkos, az éjjel hűs. Mindez persze engem nem igazán befolyásol, fizikai szinten semmiképp. Csak megállapítom. Mindössze hangulatot ad. Hamarosan a házam túloldalára érek, magam mögött hagyva a verandán ücsörgő, bús leányzót. Hiszen az. Látnom, hallanom, a közelében sem kéne lennem ahhoz, hogy tudjam. Nyomasztja valami. Sejtem is, hogy mi. De úgy gondoltam, jobb, ha most átadom magányának, legalább egy kicsit. Kijelentéseimmel, felvetéseimmel egyértelműen csak felhúztam őt és az sem kizárt, hogy ilyenkor valakinek a puszta jelenléte is csak hergeli az embert. Lehet, hogy esetünkben ez nincs így vagy nem így lett volna, ám úgy véltem, mindenképp jó, ha adok neki egy kis teret, egy kis egyedüllétet. Hogy ne érezze úgy, hogy tartania kell magát. Hogy ne foglalkozzon azzal, ki nézi és mit gondol róla.
Lerakom a szekrényt a fal mellé, nem messze a generátortól. Helyezgetem még kicsit, hogy ne billegjen. Göröngyös a talaj, nem egyszerű az ügy. Mire megtalálom a súlypontok megfelelő elosztását, már régen magamra maradtam idekint. Kíra a fürdőszobába ment. Zuhanyzik. És sírdogál. Hallom. Érzem. Felpillantok kicsit a házamra, majd le a földre magam előtt. Szomorú szemekkel pislogok a holdfényben csillogó fűszálakra. Sóhajtok egy aprót, ám annál nehezebbet, és indulok be a házba.
Amíg a kedves a mosdóban van, addig én teszek-veszek otthonomban. Felmerült bennem ébredésem után, hogy elmennék ma egy koncertre, előtte meg beugranék az üzletbe, azonban ezeket a terveket könnyűszerrel söpröm most odébb gondolatban. A konyhában pepecselek valamit, aztán felsétálok az emeletre és leülök az ágyam melletti fotelbe. Kezembe veszem a nekitámasztott akusztikus gitárt, és pengetek kicsit rajta. Nem akarok rárontani Kírára. Inkább várom, hogy kijöjjön. Itt vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508206#post508206][b]Saragob Kíra - 2015.08.23. 15:52[/b][/url]

Erőt vesz magán, és nem kezd újabb sírásrohamba. Hát ez lenne ő. Itt áll huszonhat évesen, gyakorlatilag egy vámpír tartja el, az utóbbi időben végképp elvesztette az irányítást az élete felett, fogalma sincs, hogy szerezze vissza, és ha ez sikerülne is, akkor mihez kezdjen. Nincsenek hosszú távú tervei, és igazából az átlag hétköznapokon teljesen jól érzi magát így.
Szusszan egyet. Megnyitja a csapot és lötyköl némi hideg vizet az arcába, de ennyivel nem tudja eltüntetni a sírás nyomait. Tudja, hogy a férfi odakintről is simán hallhatta a sírását, de azért a lelkének jót tenne, ha legalább nem látszódna rajta. Nagyot dobban a szíve, ahogy meghallja a gitárszót, hisz ez azt jelenti, hogy a férfi nem ment el, itt van. Még gyorsan megfésüli vizes haját, aztán kisétál a fürdőből.
Csöndes, mezítlábas léptekkel sétál oda Adam hálószobájának ajtajához. Megáll a küszöbön és az ajtófélfának dönti a hátát. Onnan figyeli a gitározó férfit, szusszan egyet és lehunyja a szemét, szereti hallgatni, mikor Adam játszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508228#post508228][b]Adam Kensington - 2015.08.23. 16:45[/b][/url]

A folyosóra áramlik a zuhanyzástól párás levegő, ahogyan kinyílik a fürdőszoba ajtaja. Odavagyok ezért a mozzanatért. Hiszen tudom, mit hoz magával. A lány bőrének, nedves hajának friss illatát, a megtisztultságot, és ahogy a háló küszöbére lép, pazar látványt. Ez a szépség számomra semmivel sem kevesebb, mint ha nagyestélyiben, tökéletesre megmunkáltan állna előttem. Ez egy másik fajtája, másik pillanata a szépségének. Hazudnék, ha azt mondanám, egyiket vagy másikat jobban szeretem. Tény, hajlok efelé a tiszta, természetes, egy szál törölközős jelenség felé, de inkább azt mondom, mindig az taglóz le, amiben éppen részem van. Most ez.
Kírára emelem tekintetem a húrokról, ám ujjaim nem állnak meg rajtuk. A lejátszott dallam érzéseimet tükrözi, szavak helyett beszél, miközben végigpillantok a lányon. Zeném szelíd, gyöngéd, átható, könnyed, simogató, körbeölelő, vágyó. Aztán változik kissé. Ahogyan vonásaim is. Sötét szemöldököm érdeklődőn, törődőn, kérdőn vonom össze. Játékom pedig kinyílik, kezdeményez, buzdít. Mesélj! Mondd el, mi bánt!
Hosszú ujjaim egyre finomabban járnak a hangszeren. A zene elhalkul. Még egy utolsó pengetés és vége. Lerakom a gitárt az ölemből és egyik kezem Kíra felé nyújtom. Várom, hogy idejöjjön hozzám. Ülhet az ágyra, a földre, a fotelem karfájára, az ölembe. Ahová csak akar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508267#post508267][b]Saragob Kíra - 2015.08.23. 18:25[/b][/url]

Egészen belesimul a zenébe, a lágy, szelíd dallam és maga a férfi közelsége megnyugtatja, némiképp eloszlatja borús gondolatait, vagy legalábbis segít, hogy némiképp rendezze őket. Csak akkor nyitja ki a szemét, mikor már lassul a zene, szája finom, halvány mosolyra húzódik. Odasétál Adamhez, megfogja a felé nyújtott kezet, majd szinte ugyanabban a pillanatban el is húzza a kezét.
- Jaj, nem akarlak összevizezni, inkább veszek fel egy pólót - körülményeskedik egy kicsit, ezzel meg is bontva némiképp a komoly hangulatot. Na, meg húzza is ezzel egy kicsit az időt, össze akarja szedni rendesen a gondolait, nem akar hebegni-habogni. Eldöntötte már a fürdőszobában, nem akar csak siránkozni és sajnáltatni magát. A bejelentését követően gyorsan felkapja magára Adam egyik sötét pólóját, a nedves törölköző pedig a földön landol. Kicsit eligazgatja magán a fölsőt, ami majdhogynem combközépig leér neki. Bár az igazgatásnak nem sok értelme van, mivel hogy ezután behelyezkedik Adam ölébe. Hátát a fotel karfájának támasztja, lábait lelógatja a másik oldalon és így keresztben elfekszik igazából Adamen. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd:
- Egyszerűen...csak néha megrémít az életem. Hogy értelmetlen -  halkan ejti a szavakat, hangja egykedvűen, tényszerűen cseng. Azon ritka alkalmak egyike ez, mikor úgy beszél egy komoly témáról, higy ezzel tisztában is van, noha arckifejezése nem éppen erről árulkodik - De végülis, egyébként élvezem - teszi hozzá szórakozottan. Majd helyezkedik egy kicsit és a nyakát a karfára támasztva hátraveti a fejét, hosszú tincsei a földre lógnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508616#post508616][b]Adam Kensington - 2015.08.24. 12:18[/b][/url]

Sejtettem, hogy nem lesz ez egy sétagalopp. Le is engedem felé nyújtott kezem a combomra, amíg ellibben a szekrényemhez és előhalászik onnan egy pólót magának. Figyelemmel kísérem minden kis rezdülését, mintha színházban ülnék, a közönség egyetlen tagjaként. Ha őszinték akarunk lenni, az életem nagy részét kiteszi ez a tevékenység. Az, hogy szemlélődöm. Hogy figyelek. Ugyanolyan természetes ez a számomra, mintha részt veszek valamiben. Talán még természetesebb.
Végre visszatér hozzám és kényelmesen elhelyezkedik ölemben. Még szemérmetlenebbül tárom szét hosszú lábaimat, hogy elférjen, elnyújtózhasson. Egyik kezemet combjára simítom, a másikat karfám külső oldalán tartom. Nedves haja ráomlik, ahogy lóg lefelé. Néha elkalandozik tekintetem a rajtam heverő, szép alakon, ám főleg arcát figyelem. Hallgatom őt. Közben kiemelem kezemet tincsei alól, fejére teszem és hüvelykujjammal cirógatom.
- Ez a lényeg... - susogom, válaszul utolsó kijelentésére.
- Mindig csak tedd, amit a legjobbnak érzel! Olyan dolgokat, amikről tudod, hogy ha később majd visszagondolsz rájuk, nem lesz benned megbánás. Egy szemernyi sem. Mert örömöd lelted benne és mert esetleg örömet okoztál vele. - gördülnek ki a nyugodt, mély hangon duruzsoló szavak a számon, és talán nem is feltűnő, mennyit beszélek most, hiszen ez olyan pillanat, amikor kell, hogy beszéljek. Amikor kellenek akár a fene nagy bölcsességeim, mert kérték tőlem őket. Nem konkrétan kimondva, hanem tettekkel, hangulattal. A történések összességével. Úgy gondolom, Kírának szüksége van most erre.
- Ahogy most itt fekszel, annak is van értelme. Több, mint a legtöbb dolognak. Mert jól esik neked és... nekem is nagyon jól esik. - halkul el magyarázatom egyre jobban, sápadt vonásaim pedig egészen ellágyulnak. Elmosolyodom és az eddig a lány combján tartott kezemet egyszerűen arcára teszem, elfedve vele csinos ábrázatát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=508805#post508805][b]Saragob Kíra - 2015.08.24. 17:05[/b][/url]

Ha bárki mástól hallaná ezeket a szavakat, valószínűleg már az első mondat után felhördült volna, közhelyesnek titulálva a hallottakat. Egy hétszáz éves vámpír szájából azonban teljesen másként hangzanak a szavak. Adam nyugodt, kellemes tónusú hangjában van valami őszinte mélység. Kíra mindenesetre elgondolkodik a hallottakon. Egyrészt önvizsgálatot tart. Elsőként csupa olyan dolog jut eszébe, amit megbánt, amivel másokat bántott, amit másképp csinálna, de ez csak néhány konkrét, fájó esemény. A gondtalan jókedv, örömöm, és a pozitív emlékek egy sokkal nagyobb, homogén halmazt alkotnak, végiggondolva jórészt ezek alakítják az életét. De ott egy harmadik csoport, olyasmik, amiket egyszerűen függetlenít magától, mintha csak egy filmet nézne, nem az emlékeit, amiért nem vállal felelősséget, amiért nem érez bűntudatot, pedig talán kellene. Másrészt mindezt végiggondolja Adammel kapcsolatban is, hisz tőle származik a gondolat, nem lehet tőle független. Vajon neki hogy állnak össze a kategóriái?
- Naaahhha! - nevetve ad hangot nemtetszésének, és próbálja meg lehúzni az arcáról Adam kezét, vissza a combjára, ott jobb helyen volt. Elmereng kissé a férfi korábbi szavain. Amilyen beszédes volt Adam magához képest, Kíra most éppoly hallgatag.
~ Ugyanilyen jól fog esni, mikor húsz, ötven, vagy száz év múlva más fekszik majd itt. Úgyhogy... viselj is el, minden hülyeségem, ha eltűnök, ha pofátlan vagyok és önző...ha ~ Ezúttal ő maga takarja el az arcát mindkét tenyerét rátapasztva. Nem, ezt nem gondolta komolyan. ~Szörnyű vagyok~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509085#post509085][b]Adam Kensington - 2015.08.25. 00:33[/b][/url]

Mosolyogva fogom még az arcát egy kis ideig, majd elengedem szépen. Kezem visszasimítom meleg combjára, a rajta lévő pólóm alja és selymes bőre határára. Békés derűm ajkaimról eltűnik bár, régi tekintetemben élénken ott marad. Némán gyönyörködöm az ölemben heverő kedvesben.
Nem. Nem fog ugyanilyen jól esni, ha más fekszik itt. Ugyanilyen soha nem lesz. És nem amiatt a nyilvánvalóság miatt, hogy mint minden emberből, őbelőle is csak egy van és mert senki sem olyan, mint ő. Hanem azért, mert számomra senki sem olyan, mint ő. Azoknak a nagy része, akikkel összehoz a sors, gyakran nem egyszerűen emlékeztetnek egymásra, hanem ugyanolyan érzéseket ébresztenek, ugyanolyan gondolatokat hoznak elő, mint valaki néhány évtizeddel, évszázaddal ezelőtt. Így viszont még nem éreztem magam, mint most. Ilyen formán nem hatott még rám senki, mint ahogyan ez a lány hat. Ezt nem ismertem eddig. Ezt a nyugodt, sőt, örömteli beletörődést abba, hogy jön, ami jön. Ezt a szimpla elfogadást. Nem igazán van bennem se kritika, se rosszallás, se különösebb elvárások. Emberrel kapcsolatban még nem éltem meg ilyet. Így még nem. De könnyen átadtam magam ennek az állapotnak, amelyben kényelmesen ellebegek, és amelybe ugyanúgy belefér, hogy Kíra hónapokra eltűnik és ki tudja, hol jár és mit művel; mint az, hogy most itt van velem. A lényeg, hogy létezik. Persze, azért jobban szeretem, ha itt van.
Szemöldök összevonva figyelem, ahogy eltakarja arcát. Mi járhat a fejében? Amíg ez vagy kiderül, vagy nem, addig vékony, hűs ujjaimmal játszani kezdek a lábszárán, mintha zongoráznék. Közben lehajolok és adok egy puszit a könyökére, ha már a mozdulatával így kínálgatta nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509251#post509251][b]Saragob Kíra - 2015.08.25. 16:35[/b][/url]

Nem sokáig mardossa a bűntudat, épp csak egy fél percet engedélyez neki. Annyi időt, míg bezsebel egy könyökpuszit. Nem, egyszerűen nem érti, hogyan is érdemelhette ki Adamnél ezt a fajta gyöngédséget, kedvességet, odafigyelést. De nem érdekli igazán van-e és mi a válasz a kérdésére, egyszerűen csak élvezi kivételes helyzetét. Ahogy Adam ajka elválik Kíra bőrétől, a lány azonnal a férfi után nyúl. Ő maga feljebb emelkedik, kezeit összekulcsolja Adam tarkóján, úgy húzza vissza magához. Aprót szusszanva csókolja meg a férfit lágyan, érzékien. Gondolatai már csak a férfi körül forognak. Lehetséges volna, hogy minden problémáját megoldotta egy sírással és azzal, hogy idebújt Adamhez? Már csak egyetlen dolog nyugtalanítja a piciny lelkét.
Elengedi Adamet és megszakítja a csókot, majd pedig szépen visszafekszik az ölébe. A szokásos, "most mondani fogok valamit, de még össze kell szednem a gondolataimat" nézéssel pislog fel Adamre.
- Néha azért kiakadhatnál rám. Megérdemelném. Vagy nem tudom. Ugye nem érzed, úgy hogy élősködöm rajtad? - kezd bele elgondolkodva, hatásszüneteket tartva a mondatok között - Kiakasztó, hogy nem akadsz ki. Fordított esetben én...hát nem tennéd zsebre, amit kapnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509366#post509366][b]Adam Kensington - 2015.08.25. 21:27[/b][/url]

Semmiféle ellenállást nem tanúsítok, amikor visszahúz magához, hogy megcsókoljon. Lehunyom a szemem és átadom magam a szájának, az illatának, a szuszogásának. Miután elenged, csak kisvártatva tárom fel ismét tekintetem, majd dőlök hátra. Mondani fog valamit. Ezt nem nehéz észre venni. Míg elő nem hozakodik közölnivalójával, tovább simogatom a combját. Vagyis hát igazából azután is.
- Nem érzem úgy. - felelem egyenletes hangon, fejemet szelíden megrázva.
- Igazán? Mit kapnék? - emelem meg egyik szemöldököm. Erre kíváncsi vagyok. Mit tenne velem Kíra, ha kénye-kedve szerint járkálnék a sátrában, túlzott otthonossággal mozognék, felélném a készleteit és akkor tenném tiszteletem nála, amikor éppen kedvem szottyan, olykor pár hónap vagy év kihagyással?
- Nos... majd talán kiakadok... valamikor. - vázolom fel ennek a lehetőségnek a halovány képét, azonban részemről tartok ettől a pillanattól. Az más, hogy Dwaynennel néha egymásnak esünk és kiverjük a szusszt a másikból. Ez valahogy a kapcsolatunk része, ám nincs mögötte valós harag. Csak pillanatnyi düh, amit levezetünk. Azonban a lánnyal egészen más a viszonyom. Ha ő kihúzná a gyufát és ezt erélyesen tudtára is adnám, azzal átlépnénk egy határt. Legalábbis valami olyan történne kettőnk közt, aminek a folyománya ismeretlen, kiszámíthatatlan. Hiszen ez nyilván egy nagy dolog lenne, ha már egyszer képes kibillenteni a higgadtságomból. Persze, egy olyan eset is beüthet, amikor azért veszítem el a fejem, mert az ösztöneim átveszik az irányítás. Na ez is egy olyan opció, amit nem akarnék kipróbálni. De mindkettő benne a van a pakliban, ez tény. Olyannyira tény, hogy fentebbi szavaimat ígéretnek is vehetjük akár. Tekintve, hány és hány összetevője van mindannak, ami bennem van a lányról. Mondjuk ki: nem közömbös a számomra. Ez meg mindig hozza magával a vészt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509429#post509429][b]Saragob Kíra - 2015.08.25. 23:25[/b][/url]

Most szüksége volt rá, hogy ezt hangosan kimondják. Csak mert biztos, ami tuti. Csak hogy teljesen nyugodt szívvel elhessegethesse végre magától az arra irányuló gondolatait, hogy igazából terhére van a férfinek.
A kérdés adott, Kíra azonban nem áll készen a válasszal. És valahogy egy cseppet sem segít a felelet kigondolásában a combját simogató hűs érintés.
- Egy nagy tockost, hogy kapjál már a fejedhez - mondja ki végül, ami először eszébe jutott a kérdés hallatán - Most így nem tudom...de kitalálnék valamit, követlenék kártérítést az idegeim miatt.-  egészíti még ki a választ sejtelmesen mosolyogva.
Aztán némiképp megkomolyodnak a vonásai, ahogy Adam megadja az esélyt egy majdani kiakadásnak. Kíra érzi a hangján, a szavain, hogy ez a pillanat, ha eljön, nem múlik majd el nyomok nélkül. Adam valószínűleg nem azért fogja elveszíteni a türelmét, mert Kíra két nap múlva már egy kecskével állít ide és nekiáll fejni a verandán, vagy jelenetet rendez, hogy Adam nem megfelelő hőfokra melegítette neki a kakaót. Ha ezekért nem, akkor viszont Kíra jobb szeretné, ha Adam inkább semmiért akadna ki rá. Azonnal azon kezd el járni az agya, mégis milyen szituációban húzná ki a gyufát. De semmi nem jut eszébe, hisz egyáltalán soha nem is fordult meg a fejében semmi olyan, ami esetében egyáltalán felmerülhet a kérdés, hogy igazán megbántaná vele a férfit. Azt azonban már sokkal könnyebben el tudja képzelni, ahogy a férfi reagálna, ahogy a tudtára adná, hogy "hol a helye". Beleborzong az elképzelésbe, nem is azért, mert egyébként könnyen megfeledkezik róla, hogy Adamnek nem csak a gyengéd, szelíd oldala létezik, hanem mert a férfinek nincs is szüksége természetfeletti erőre ahhoz, hogy akár egy pillantással összetörje Kírát.
- De azért jobb a békesség... - fűzi még a témához nagy bölcsen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509474#post509474][b]Adam Kensington - 2015.08.26. 00:40[/b][/url]

Most elképzeltem, ahogy kapok a lánytól egy tockost. Valahogy a jelenet egyszerre komikus, abszurd és van benne talán némi tragédia is. Inkább mélyebben bele se gondolok, hogyan kerülnénk egy ilyen helyzetbe. Abban viszont biztos vagyok, hogy szívesen kárpótolnám őt a sérelmekért, még követelnie sem kéne. Ezen gondolkodva szememben némi cinkos fény csillan, ezzel viszonzom a sejtelmes közlést.
Bólintok a megállapítására. Jobb a békesség, ez így van. Nem áll szándékomban megtörni az idillünket. Sem ezt a mostanit és az általánosat sem. Nekem jó így. Nekem nem hiányzik a balhé, a dráma, a feszültség. Szeretem ezt a nyugalmat. Különben is, Kíra egy magában bőven elég izgalmat hordoz, ráadásul képes saját magával olyan harcokat lerendezni, hogy ehhez az én hozzájárulásom már nem is kell. Elég a puszta jelenlétem. A közönség. Aztán ahogy a dúlásfúlás lecseng, jön ez. Ez, ami most van.
- Pihennél, vagy... elmenjünk valahova? - dobom be a lehetőséget az ölemben ellevő kedvesnek. Nekem minden jó. Maradhatunk itthon, heverészhetünk, lazíthatunk; vagy felkapunk valamit, akár bevághatjuk magunkat a Jaguarba és elugorhatunk valamerre. Amerre csak szeretnék és ott azt csinálunk, amit akarunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=509570#post509570][b]Saragob Kíra - 2015.08.26. 16:55[/b][/url]

Kírához valóban hozzátartozik a dráma, és igen, többnyire az sem zavarja, ha egyszemélyes darabban kell játszania. Bravúros megoldásokra képes. Lételeme a nyüzsgés, és talán a teljes káosz is az lenne már, ha nem ereszthetne ki Adam mellett, ha nem süppedhetne néha ezekbe a gondtalan, idilli pillanatokba. Tökéletes egyensúlyt tartanak ők ketten, Kíra mellett Adamnek nincs is ideje bús melankóliába merülni, Adam mellett Kírára pedig ragad némi nyugalom. Adam talált valami izgalmas, folyton változó bizonytalanságot, Kíra pedig valami rejtélyes, állandó határozottságot.
- Menjünk - vágja rá a kérdésre gondolkodás nélkül. Nem is kérdés, hogy ha van lehetőség, ő megy. Nem számít, mennyire fáradt. Mert azért azt nem mondhatjuk most Kírára, hogy üde és friss lenne. Az elmúlt huszonnégy órának csak elég kevés hányadát töltötte alvással, valahogy még mindig nem sikerült normális rendszert kialakítania az alvásban, mióta végképp felborult az eredeti ritmusa. Adam mellett nem is igazán próbálkozik vele.
- Ajj, de... akkor fel kell öltözni. Ehhh - lustán elnyújtózik. Nincs is kedve megmozdulni! Nincs kedve melltartót venni, meg semmi mást se. De valamit valamiért. Fájdalmasan felsóhajt.
- Na, jó. Öltözzünk fel! - rácsap Adam térdére, majd lelkesen kipattan a férfi öléből. Nem viszi túlzásba az öltözködést, farmer, egy csinosabb, laza felső, szandál, megfésüli időközben félig már megszáradt haját. Gyorsan összeszedi magát, de persze Adamnek így is rá kell várnia.
- Valami szép helyre vigyél - adja ki az utasítást, ahogy beülnek az autóba, ahol Kírának alig tíz perc után sikerül is elbóbiskolnia.