A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

A mai napom érdekesnek ígérkezik. A kezdete most az egyszer merőben eltért a megszokottól. Megengedtem magamnak, hogy kicsivel korábban keljek. Istenem, de szép is volt az a körül-belül tíz perc reggeli lusti a pihe-puha ágyamban. Amikor elég erőt merítettem, felkeltem, majd a megszokott rituálém szerint ráncba szedtem magam. Raktam masnit a hajamba és megetettem a macskám, nehogy éhenhaljon. Majd a cicussal karöltve útnakindultam az iskola könyvtárába. Volt ott egy picurka elintéznivalom, mert megint elhatároztam, hogy szorgalmizni akarok. Kellett pár darab könyvecske az egyik kutatós feladathoz. Amint odaértem helyet foglaltam a megszokott helyemen és elkacsmartam pár könyvecskét, amelyekből megszereztem a szükséges információkat. Ezzel fejeztem be a napi feladatom, leírtam a megoldásokat, majd leadtam a tanárnál a feladatot. Innentől kezdődött meg a napi idill. Végre volt időm hódolni az egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Szokásomhoz híven sétáltam a kastélyban. Hoztam a megszokott formám, ami annyit tesz, hogy egy pici kislány masnival a hajában, macskával a kezében ugrándozik a folyosón. Csak akadt egy kis bökkenő, a cselekményszálamat félbeszakították... Az aktuális folyosó csendjét egy csattanás zavarta fel, amelynek a következtében az eddig teljesen nyugodt macska kiugrott a kezeim közül és iszonytatos gyors rohanásba kezdett. Nekem sem kellett több... utána szaladtam. Fogalmam sem volt merre igyekszünk, csak akkor kaptam észbe, amikor már kiléptem a kastély falai közül. Viszont akkor sem fordult meg a fejemben, hogy itt meg kéne állni és kitalálni valamit. Inkább rohantam tovább a jószág után. Csak futottam és meg sem álltam addig a pillanatig, ameddig rá nem eszméltem, hogy a cica eltűnt a szemeim elől. Itt álltam meg egy pillanatra és sikeresen rájöttem egy tényre. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Meg arra, is rájöttem, hogy nemsokára besötétedik. Ha kinnmaradok estére, akkor megesz a sötétség. Éppen mikor már kezdtem kétségbeesni akkor pillantottam meg egy házikót a fák között. Bevallom szép épület volt, amolyan régi fajta. A gondolataimban megfordult, hogy menjek közelebb és vizsgálódjak egy kicsit. Így is tettem, közelebb mentem a házhoz, egész a verendáig. Akkor hallottam meg egy zajt az ablak felől. Amikor odapillantottam megláttam egy résnyire nyitott ablakot és egy azon becsusszanó fekete cicafarkat. Kizárásos alapon az az én cicám volt. Nagy levegőt vettem és fellépkedtem a lépcsőfokokon és egy halk kopogást követve nyitottam ki az ajtót, amelyen beléptem a házba.
- Szépséges estét, vagyis délutánt! Van itthon valaki?
Igazság szerint úgy mentem a házba befelé, mint a szemellenzős ló. Szétnézni nem igazán néztem, úgy voltam vele, hogy csak kapjam vissza azt az állatkát és megyek vissza a házamba, a kékekhez és szorgalmizhatok tovább...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=448965#post448965][b]Evelin Ordassy - 2015.01.05. 23:50[/b][/url]

A mai napom érdekesnek ígérkezik. A kezdete most az egyszer merőben eltért a megszokottól. Megengedtem magamnak, hogy kicsivel korábban keljek. Istenem, de szép is volt az a körül-belül tíz perc reggeli lusti a pihe-puha ágyamban. Amikor elég erőt merítettem, felkeltem, majd a megszokott rituálém szerint ráncba szedtem magam. Raktam masnit a hajamba és megetettem a macskám, nehogy éhenhaljon. Majd a cicussal karöltve útnakindultam az iskola könyvtárába. Volt ott egy picurka elintéznivalom, mert megint elhatároztam, hogy szorgalmizni akarok. Kellett pár darab könyvecske az egyik kutatós feladathoz. Amint odaértem helyet foglaltam a megszokott helyemen és elkacsmartam pár könyvecskét, amelyekből megszereztem a szükséges információkat. Ezzel fejeztem be a napi feladatom, leírtam a megoldásokat, majd leadtam a tanárnál a feladatot. Innentől kezdődött meg a napi idill. Végre volt időm hódolni az egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Szokásomhoz híven sétáltam a kastélyban. Hoztam a megszokott formám, ami annyit tesz, hogy egy pici kislány masnival a hajában, macskával a kezében ugrándozik a folyosón. Csak akadt egy kis bökkenő, a cselekményszálamat félbeszakították... Az aktuális folyosó csendjét egy csattanás zavarta fel, amelynek a következtében az eddig teljesen nyugodt macska kiugrott a kezeim közül és iszonytatos gyors rohanásba kezdett. Nekem sem kellett több... utána szaladtam. Fogalmam sem volt merre igyekszünk, csak akkor kaptam észbe, amikor már kiléptem a kastély falai közül. Viszont akkor sem fordult meg a fejemben, hogy itt meg kéne állni és kitalálni valamit. Inkább rohantam tovább a jószág után. Csak futottam és meg sem álltam addig a pillanatig, ameddig rá nem eszméltem, hogy a cica eltűnt a szemeim elől. Itt álltam meg egy pillanatra és sikeresen rájöttem egy tényre. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Meg arra, is rájöttem, hogy nemsokára besötétedik. Ha kinnmaradok estére, akkor megesz a sötétség. Éppen mikor már kezdtem kétségbeesni akkor pillantottam meg egy házikót a fák között. Bevallom szép épület volt, amolyan régi fajta. A gondolataimban megfordult, hogy menjek közelebb és vizsgálódjak egy kicsit. Így is tettem, közelebb mentem a házhoz, egész a verendáig. Akkor hallottam meg egy zajt az ablak felől. Amikor odapillantottam megláttam egy résnyire nyitott ablakot és egy azon becsusszanó fekete cicafarkat. Kizárásos alapon az az én cicám volt. Nagy levegőt vettem és fellépkedtem a lépcsőfokokon és egy halk kopogást követve nyitottam ki az ajtót, amelyen beléptem a házba.
- Szépséges estét, vagyis délutánt! Van itthon valaki?
Igazság szerint úgy mentem a házba befelé, mint a szemellenzős ló. Szétnézni nem igazán néztem, úgy voltam vele, hogy csak kapjam vissza azt az állatkát és megyek vissza a házamba, a kékekhez és szorgalmizhatok tovább...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449037#post449037][b]Adam Kensington - 2015.01.06. 10:12[/b][/url]

Mélyen alszom hatalmas, baldachinos ágyamban az emeleten. Szokásomhoz híven meztelenül heverek a rám tekeredett, sötét paplanban, most éppen srégen fekve. Jó ideig tartózkodnék még ebben a jóleső nyugalmi állapotban, ha fel nem figyelnék a házam felé siető léptekre...
Félálomban felmordulok arcomba lógó hajam alól. Valami bejött a házamba. Egy kis állat. Ó, tudom már... Mivel a hideg úgysem zavar, résnyire nyitva hagytam odalent egy ablakot, hogy átszellőzzenek kicsit a szobák. A betolakodó tehát valószínűleg egy macska. Erre következtetek a leleményességből, amellyel rálelt a bejutás módjára, valamint a puha kis léptekből, a surranó hangokból és az illatából. Ami súlyosbítja a körülményeket, az az, hogy a gazdája utána eredt. Közeledik a házamhoz. Nyögök hát egy újabbat, kikecmergek az ágyamból és magamra húzom köntösömet. Mezítlábasan indulok ki a hálómból, övemet kötve éppen, mikor meghallom odalent a lányt. Felismerem. Találkoztunk már.
Leballagok a lépcsőn és a levitás felé tekintek, akinek most éppen a hátát, masnis haját látom. Eléggé merészen beengedte magát és csaknem a konyhám bejáratáig sétált a folyosón. Nem köszönök rá, nem szólalok meg. Csak odasétálok és megállok a nagyjából mellkasomig érő kislány mellett egy szál köntösös valómban, lenézve rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449220#post449220][b]Evelin Ordassy - 2015.01.06. 17:29[/b][/url]

A tényállás a következő... A cicám beszökött egy idegen házba, ahova sok sikerrel én is könnyedén bejutottam. Semmi sem állt az utamban, csak pár darab lépcső és egy nyitva felejtett ajtó, ahol csak a kilincset kellett lenyomnom. A házikóba bejutván csak sétáltam egyre beljebb, a tekintetem viszont kizárólag a macskámat kereste. Nem néztem szét, nem figyeltem a bútorokat, sem azt, hogy merre megyek. Kiabáltam párat, érdeklődtem az esetlegesen itt tartózkodóktól, hogy itt leledzenek-e. Választ viszont nem kaptam. Egy ajtóig jutottam, amelyről azonnal megállapítottam, hogy ez bizonyára a konyhaajtó lehet. Annál a küszöbnél álltam meg gondolkodni. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet ide bejönni... Ki tudja ki lakik itt, az is megeshet, hogy valami szadista tömeggyilkos lakhelyére kecmeregtem. És ha ez a variáció az igaz, akkor egy hozzám hasonló leányzóknak veszélyes itt járni-kelni ezen vityilló falai között. Ezeken elgondolkodva döntést hoztam. Kit érdekel az a gonosz cica, majd visszajön, ha akar. Ha pedig nem, akkor meg éhenhal, mivel egeret fogni nem tud. Vettem egy mély levegőt, majd sarkonperdültem és megfordultam. Viszont a hátam mögött egy érdekes meglepetés várt. Amikor megtettem a száznyolcvan fokos fordulatom megpillantottam egy fölém magasló fekete köpenyes alakot. Először csak a mellkasával találkoztam, majd leengedtem a fejem és fokozatosan emelve, a lábaitól felfelé haladva igyekeztem beazonosítani a személyazonosságát. Síri csöndben álltam előtte. Elsőre csak annyit állapítottam meg, hogy egy fekete köpenyes, mezitlábas, magas alak állott előttem hosszú hajjal és ismerős arcal. Megijedni nem ijedtem meg, volt egy olyan érzésem, hogy nincs okom félni. Pár pillanatra rá jutott eszembe néhány apróság. Már láttam ezt a furcsa alakot, ismerem az arcát és a jellegzetes hosszú haját. Egyenesen az általam már végre valahára megismert kilétű bácsira mosolyogtam. Emlékek voltak a fejemben vele kapcsolatban. Egyszer már találkoztam férfivel, megismerem... tudom, hogy ő mi és azt is, hogy ki. Meg azt is, hogy nem bánt engem, szóval nem kell félnem. Meg persze azt is, hogy ért a csillagjegyekhez, mivel ő tanított meg megkülönböztetni őket. A furcsa meglepi valami nagyon szépre sikeredett, mert iszonyatosan örültem neki, hogy ha már bejöttem valami vadidegen házba, akkor legalább a Bácsi vityillóját sikerült kiválasztania a sorsnak és nem egy sorozatgyilkosét. A rövidke mosolyom egy ölelés követte, két puszival karöltve, egyenesen a Bácsi felé intézve. Majd mikor kellő képpen üdvözöltem a drágát, hátraléptem egy lépést és megszólaltattam a hangocskám.
- Istenem, de örülök, hogy maga az... Olyan régen láttam már a Bácsit. Hová tudott így eltűnni? Talán sok dolga volt? Amúgymeg... sajnálom, hogy csak így natúr berontottam ide, de hidje el volt rá megfelelő indokom. Beszökött ide a cicám. Tudja, kicsi fekete és macskaalakú. Látta valahol? Az egyik nyitott ablakon csusszant be. Apropó, az ablak miért van nyitva? Maga így nem fázik? Szerintem így kicsit hideg van...
Ha ezt nem így egyszuszra, elhadarva mondom el a férfinak rendezetlen gondolatok és kérdések random összeválogatásaként, akkor nem is én lettem volna. Remélem sikerül majd megbirkóznia a feldolgozásával.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449515#post449515][b]Adam Kensington - 2015.01.07. 15:12[/b][/url]

Mikor a lányka attól tart, hogy valami szadista tömeggyilkos házába keveredett, sajnos azt kell mondjam, nem lő túlságosan mellé. Szadista nem annyira vagyok, mint lehetnék, tömeggyilkos viszont igen. Noha nem aktív, az tény. Ezt, valamint önfegyelmemet és szelíd természetemet figyelembe véve tehát félnivalója tényleg nincs több, mintha akárki más otthonába tévedt volna be.
Csak álldogálok tovább, és nyugodtan kémlelem Őt, mikor az szembefordul velem. Miután alaposan végigmért, megfigyelhetem, hogyan ül ki arcára a fokozatos felismerés. Ráébred, hogy én vagyok az, akivel a kastély birtokán csillagokat kémlelt. A felismerést követő meleg üdvözlésre mondjuk nem számítottam, bár nem lep meg. Fogadom az ölelést, aztán a lábujjhegyen állva arcomra ügyeskedett puszikat, amikhez azért lehajolok kicsit, hadd ne kelljen annyira küzdenie. Rezzenéstelen ábrázattal hallgatom aztán végig mindazt, amit csaknem egy szusszra hadar el.
- Többször jártam azóta a tanodában, csak nem futottunk össze. Hallottam, hogy bejött egy macska. Látni nem láttam, de érzem, hogy a nappaliban bújik valahol. Azért hagytam résnyire nyitva az ablakot, hogy átszellőztessek kicsit. Engem nem zavar a hideg. - felelem meg az összes kérdést szép sorjában, fele olyan gyorsan se beszélve, mint az imént a lány. Színtelen baritonom teljes nyugalommal zeng. Viszont közben az átlagosnál laposabbakat pislogok. Hiszen csak most ébredtem és nem éppen magamtól.
- De mostmár bezárom őket. - bólintok és elvonulok mindezt végrehajtani a folyosóról nyíló egyik, majd másik kisebb szobába, ahol eddig bukóra vagy épp résnyire nyitva volt az ablak. Hamarosan visszatérek Evelinhez.
- Próbáld meg magadhoz hívni a nappaliban! - bökök fejemmel abba az irányba.
- Nekem... most innom kell. - jelentem be csöndesen és azzal ellépek a lányka mellett, a konyhába indulva. Ha felkelek, mindennél fontosabb, hogy legelőször is felhajtsak egy pohárka vért. Különösen, ha emberi látogatóm van...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449949#post449949][b]Evelin Ordassy - 2015.01.08. 19:17[/b][/url]

Mostmár pontosan tudom merre csatangoltam el. Itt vagyok egy számomra oly kedves illető házában. Megint furcsa helyzetbe keveredtem. Egy vadidegen vityillóban állok és az előbb ölelgettem meg egy vámpírt. Istenem, ha ezt valaki hallaná... kicsit sem néznének bolondnak. A halálfélelmem a férfi iránt semleges, tőle nem rettegek. Halál nyugott szívverés övez engem. Az elhadart kis monológomra hamarosan megkapom a megfelelő válaszokat. Fele olyan gyorsan és türelemmel telve ad mindenre magyarázatot az előttem leledző Bácsi. A hangja mélysége cseppnyit furcsa, de élvezettel hallgattam. Csak álltam a férfi előtt és figyeltem őt, amint mondja a magáét. Majd pár pillanatra rá jobb ötlete támadt... Egy gyors bólintást követve elvonult becsukni az ablakokat, amit persze zavartalanul végignéztem. A férfi lassacskán eltaláltatott tűnni a folyosót tarkító megannyi szoba útvesztői között. Jobb dolgom nem akadt, szépen csendben álldogálva vártam vissza a Bácsit. Persze a csend az erőltetett fogalom, csettintgettem, egyenletes ritmust doboltam a lábaimmal és megbökdöstem pár bútort is, amelyek a közelemben voltak. Amikor végre visszajött a férfi útbaigazított a nappali felé azzal az utasítással, hogy fogjam meg a macskát. Először szó nélkül megindultam az imént említett szoba felé, de amint a Bácsi meglódult a konyhába én is iránytváltottam. A konyha érdekesebben hangzik, mint a nappali.
- Elkísérhetem inni a Bácsit? A macska az ráér. El lesz ő odabenn, ha meg vissza akar jönni, akkor úgyis visszajön magától. Úgy szokta a drága...
A nyitókérdésem nem is kérdés volt, inkább tény. Mindegy mit válaszol a férfi, akkor is a nyomában maradok... szerintem ezt ő is tudja.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450012#post450012][b]Adam Kensington - 2015.01.08. 20:30[/b][/url]

Úgy veszem észre, a lánykának immáron másodlagos lett az, amiért eredetileg besétált hozzám. Nem nagyon izgatja most már a macskája, hogy kiderült, az én otthonom az, ahová bekeveredett. Egy percig sem titkolja, hogy sokkal érdekfeszítőbbnek talál, mint az elkószált állatkát. Ahogy azt sem, hogy már vendégként tekint magára a házamban, semmint a cicája után rohant betolakodóként. Részemről még nem döntöttem el, minek tekintem. Azonban a kijelentésnek is beillő kérdése arra késztet, hogy megálljak a konyha felé menet és visszaforduljak hozzá.
- Menj a nappaliba! - utasítom lágy hangon, egy ráérős bólintással, tekintetem határozottsága viszont azt üzeni, ez egyáltalán nem kérés. Nem akarom, hogy velem jöjjön a konyhába. Éppen elég, hogy miatta nem fogyaszthatom most el a nappaliban a pohárka vért, ahogy szoktam, megadva a módját. Azt már végképp nem szeretném, hogy ott lebzseljen körülöttem, amikor elfogyasztom az italomat.
- Nem fog csak úgy visszajönni hozzád. Meg van zavarodva a helytől és főleg tőlem. Nem hiszem, hogy képes volna úgy viselkedni, mint máskor. - fejtem ki neki, állva tovább előtte köntösös valómban, várva, hogy meggondolja magát és szépen a nappaliba menjen. A macskák vannak elég szemtelenek és önelégültek ahhoz, hogy a közelembe merészkedjenek olykor, azonban mivel okos állatok, végül hamar rájönnek, hogy nem az a csúcsragadozó vagyok, akivel játékból kikezdhetnek, és végül rájuk talál a félsz. A házamban pedig mindenütt ott az illatom, így képzelem, mennyire megkavarodhat és megijedhet idebenn egy ilyen kis lény. Vagyis igazából érzem is. Érzem a rémületét, hallom a kicsi szív szapora lüktetését a nappaliban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453495#post453495][b]Evelin Ordassy - 2015.01.15. 22:11[/b][/url]

A macska kitűnő helyen volt a nappaliban. Miért kellett volna megzavarni, elrángatni onnan? Áhh... mindegy. Adam bácsi tisztán és érthetően a tudtomra adta, másodszorra is, hogy irány a nappali. Ezt a célzást persze elsőre is felfogtam, de hát na... egy próbát megért a rákérdezésem. A férfi szépen megállt, majd megfordult és kedves, de határozott hangnemmel és ugyanilyen tekintettel karöltve, közölte velem, hogy menjek a nappaliba. Erre csak mosolyogtam egyet, hálás voltam a türelméért amit rám áldozott, és persze azért is, hogy nem kapta fel a vizet az értetlenkedésem miatt. Ritka kincs az ilyen illető.
- Őhh... hát jó. Akkor megyek a nappaliba és levadászom a cicust.
Ha a Bácsi szerint a macska megzavarodott, akkor annak úgy is kell lennie. Adam bácsi már jóval többet tapasztalhatott nálam, mivel vámpír... és azok olyan hosszú ideig élnek. Vajon mennyi idős lehet a bácsi? Ez viszont most mellékes kérdés. Ügyet sem vetve a gondolataimra, sarkonperdültem, majd a folyosó maradék részén végigugrándoztam és bekanyarodtam a nappali területére. A férfinek furcsa ízlése volt, megvallom. A keszekuszaság engem sosem zavart. Elmerültem a sok holmi között, majd elkezdtem keresni a macskát. Nézelődtem, de semmi, élőlény sehol. Amikor már kezdtem volna feladni, hogy valaha is megtalálom a jószágot, abban a pillanatban meghallottam egy aprócska kis zajt. A nesz az egyik ülőalkalmatosság alól jött. Itt merült fel bennem a kérdés... Onnan vajon hogyan rángatom majd ki? Nah... mindegy. Megvárom vele a Bácsit, Ő majd tudni fogja, hogy mit kell tenni ilyenkor.
   

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454533#post454533][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 11:54[/b][/url]

Végre mindenki a helyén. A lányka a nappaliban, én meg a konyhában. Elfogyasztom az elengedhetetlen, ébredés utáni pohárka véremet, élvezem egy kicsit a hatását, majd amikor már tisztulok, visszalépek a folyosóra. A nappali előtt elhaladva bepillantok a lányra. Látom, a kanapé alá bújt a macsek és Ő ott áll tanácstalanul a helyzettel. Feltartom mutatóujjam, így jelezve, hogy várjon egy pillanatot. Tovább haladok, eltűnve a levitás szeme elől egy kis időre. Csak aktív rendezkedéshangok szűrődnek hozzá vissza. Keresek valamit. Amint megvan, visszatérek a szoba bejáratába. De beljebb nem megyek.
Magamhoz intem Evelint, kezemben egy ketrecet lógatok. Hogy hörcsögé, madáré, vagy másé, azt nem tudom. Azt hiszem, mindegy is. Ahogy az sem lényeges, honnan van nekem ilyenem. Sok meglepő tárgy akad az otthonomban.
- Fogd meg és tartsd erősen! - adom a lányka kezében a kalickát.
- Vidd a kanapé mellé és ott állj meg vele! - érkeznek további utasításaim. Amelyik állat fél, az veszélyes. Ahogy egyre több időt tölt el a házamban, egyre jobban kiborul. Szóval bár attól is nagyon kikészül majd, amire most készülök, legalább már a gazdájánál lesz, biztonságban, és nem kell még ki tudja meddig kóvályognia egy ilyen, számára borzalmasan ijesztő környezetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=456079#post456079][b]Evelin Ordassy - 2015.01.22. 18:19[/b][/url]

Egy ideig tanácstalanul álldogáltam egy számomra ismeretlen szobában valami random ülőalkalmatosság előtt, ami alatt ott leledzett az én drága cicusom. Adam bácsit vártam már-már kétségbeesetten. Mi a jó Istent csináltam volna? Egyedül kevés voltam ehhez. Egy rémült cicát - aki most gondolom valami horrorfilmben érezhette magát - nem könnyű kirángatni onnan. Sőt... valószínűleg lehetetlen is. Viszont némely lehetetlen is lehetséges, ezért is kellett nekem annyira a Bácsi, Ő idősebb nálam sokkal és fogadni merek, hogy többet tapasztalt nálam. A férfi lépteinek a zaja hamarosan felhangzott a folyosón, amely a normális embereket lehet némi egészséges félelemmel töltötte volna el. Csak ezzel egy a gond, én nem közéjük tartozom és ez így is van rendjén. Adam bácsi egy pillanatra megjelent az ajtóban, majd egy laza ujjfenntartást követve eliszkolt valamerre... Vajon mire készülhet? Aktív rendezkedés zajai hallatszottak valamelyik szobából, biztosan pakolt a bácsi valamit, valószínűleg szorgosan keresgélt. Nem telt bele sok idő és megjelent újra az általam hőn szeretett vámpír alakja és egy ketrecet szorongatott. Váltottam pár érdekes pillantást az átlátszó fém izével, majd odamentem a bácsihoz, amint magához intett. Adott egy utasítást és a kezembe adta a ketrecet. Mit volt tenni, megfogtam, erősen tartani kezdtem és pillanatok alatt a kanapé másik oldalán teremtem. Fogalmam sem volt, hogy a férfi mit akar ezzel, de most az egyszer nem kérdeztem rá. A Bácsi személye azon kevés emberek közé tartozik, akikben megbízom, akiket a barátaimnak tekintek, szóval úgy voltam vele, hogy nincs félnivalóm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=456382#post456382][b]Adam Kensington - 2015.01.23. 17:43[/b][/url]

Figyelem, ahogy a lányka szépen követi az utasításaimat.
- Fogd erősen! - kérem erre ismét, így nyomatékosítva, mit várok Tőle. Mikor úgy látom, maradéktalanul eleget tesz annak, amit kiadtam neki, szusszanok még egyet és ami ezután történik, annak Evelin valószínűleg hirtelen csak egy részét képes felfogni. Hiszen egy pillanat az egész. A nappaliban termek, felemelem a kanapét, kikapom a macskát alóla, a ketrecbe rakom és bezárom, aztán ismét a szoba bejáratában vagyok. Mindebből a levitás csak a mozgalmas suhanást érzékelhette. Valószínűleg a macsek se fogott fel belőle sokkal többet, mivel azonban egy ragadozó ösztönlény, egy gyors karmolásra azért még jutott ideje nagy ijedelmében. Most erre a hosszú, mély sérülésre pislogok lefelé karomra, ám nem telik bele egy másodpercbe, és nyoma sincsen. Beforrt.
- Ki kéne vidd innen. - javaslom a lánynak. Az rendben van, hogy most már meglógni nem fog, ettől függetlenül megrázó neki a közeg. A bútor alól való kimentés után változatlanul megtartom a kis lénytől a távolságot, nehogy a közelségem maradandó károsodást okozzon benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=456406#post456406][b]Evelin Ordassy - 2015.01.23. 18:18[/b][/url]

Maradéktalanul teljesítettem a bácsi parancsolatait, mivelhogy megbíztam benne száz százalékig. Pontosan tudtam, hogy nem fog nekem ártani, meg hogy nem is akar. Magától értetődően a cicámnak sem akart ártani. Adam bácsi szerintem pontosan sejthette, hogy a cica mit él át és gondolom emiatt is adta azokat az utasításokat. Gondolom segíteni akart a jószágon. A kanapé megfelelő oldalára álltam, majd kémleltem a bácsit. Fogalmam sem volt, hogy mire készül... Viszont kisvártatva világossá vált számomra. Egy pár pillanat alatt zajlott le az egész haditerv... fel sem fogtam, hogy mi történt. Amire észbe kaptam, a macska már az általam oly erősen tartott ketrecben termett, a férfi pedig az ajtóban egy mély karmolással, ami egyszerre csak összeforrt. A látottak valami eddig nem látott - furcsa reakciót váltottak ki belőlem. Szépen leeresztettem a ketrecet a földre, majd leültem mellé. A macskám szemeibe nézve vontam le azt a következtetést, hogy a jószág valószínűleg jobban fél, mint én. Én tisztában voltam vele, hogy Adam bácsi nem fog bántani engem, bár az imént történtek alapján nem tudtam mit gondoljak. Végre kezdtem felfogni, hogy hol vagyok és hogy kivel. A férfi utasítását megtagadtam a magam módján, a válaszommal.
- Őhh... aham... ki-ki-ki fogom vinni, csak-csak... egy kis időt kérek, hogy... áhh...
Nem szokásom ennyire dadogni, de nah... a mostani sztori kicsit megviselt. Még fel kell majd dolgoznom az imént történteket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=457003#post457003][b]Adam Kensington - 2015.01.24. 21:53[/b][/url]

Mindig próbálok tapintatos lenni. Tekintettel lenni másokra. A halandókra. Arra, mennyire különbözőek vagyunk, és hogy ami nekem természetes, számukra teljességgel idegen és sokszor szabályosan rémisztő. Néha nem sikerül elég jól kiszámítanom, mivel mit váltok ki. Olykor nem megy, hogy teljesen körültekintő legyek. Ilyen eset ez a mostani is. Felmértem bár, hogyan a legideálisabb a kisállat biztonságba helyezése, azzal azonban nem számoltam, a gazdája hogyan viseli majd a mentés módját és velejáróit.
Begyógyult karomról a lánykára pillantok, aki dadogva felel nekem. Ó, a francba. Szomorú pillantással fújok egyet, ahogy rájövök, mit csináltam. Ez miattam van. Végigtekintek a levitáson, aki a kalickát szorongatja a kezében.
- Ülj le nyugodtan. - bólintok neki, a kanapé meg a fotel fel mutatva. Nem jövök beljebb. Immáron nem csak a macsek, de Evelin miatt sem. Nyilvánvalóan tart tőlem. Most ébredt rá arra, amire eddig nem. Arra, hogy pontosan mit jelent, ami vagyok. Tudni eddig is tudta, csak eddig érezni nem érezte.
- A konyhában leszek... - jelentem be neki, így biztosítva róla, hogy annyi időt kap, amennyi csak szükséges. Nem akarok kitessékelni egy sokkos kislányt meg a cicáját a házamból. Úgyhogy inkább elsétálok a folyosón a konyhába, ahol leülök a sakktáblám mellé és előre dőlve, számat simogatva gondolkozom a következő lépésen, háttal az ajtónak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=460984#post460984][b]Evelin Ordassy - 2015.02.02. 21:46[/b][/url]

Az imént lezajlott események sokkoló hatásúak voltak rám és a macskára nézve. Nem gondoltam volna, hogy a Bácsi olyan erős, hogy random felkap egy fotelt és pillanatok alatt kikap alóla egy macskát. Mert hogy gondolom ez történt... a kanapé elmozdult, a macska pedig a ketrecben termett, amelyet Én tartottam. És mindezt a Adam bácsi intézte így, a bizonyítékom erre a másodpercekkel ezelőtt még vérző karja volt, amely persze mára már nem is látszik. Ezeken a gondolatokon rágódva ültem le a macska mellé, hiába intett a férfi az ülőalkalmatosság felé. A szavaira először csak bólintottam párat, majd ümmögtem egy keveset. A Bácsi kedves gesztus gyanánt kiballagott a konyhába - ezt a tudtomra is adta - hogy legyen időm feldolgozni az imént történteket, igyekezett nekem időt adni. Először csak ültem ott, majd viszonylag hamar döntésre jutottam. Adam bácsi számomra ugyan olyan, mint bárki más. Sőt, kedvesebbnek bizonyult, mint más emberek. Némely kétlábúnak kéne róla példát venni, mert igenis van mit tanulni a bölcs és minden bizonnyal nagyon öreg Bácsitól, aki tekintélyes kora ellenére még sem néz ki nagyon öregnek. Felálltam, majd a ketrecet hátrahagyva a férfi után iramodtam, egyenesen a konyhát célozva. Kicsit sem zavartatom magam, hogy esetleg megzavarom valamiben... mert hát nah. A konyhaajtóban persze megálltam és kopogtattam az ajtófélfán egy keveset, majd beléptem a küszöbön.
- Őhh... azt hiszem jobban vagyok. Tőlem aztán bármit tehet a Bácsi, Én akkor is szeretni fogom, mivel olyan kedves mindenkivel... és nagyon szépen köszönöm a segítséget. Magamtól ki nem szedtem volna onnan a macskát. Amúgy meg... a ketrecet elvihetem magammal emlékbe? Legalább lenne valamim, ami magától van. És... hogyhogy magának ilyen gyorsan gyógyulnak a sebei? A vámpírok komolyan ennyire furcsa és egyben érdekes lények? Apropó, ugye magát nem zavarja, a magázás és a bácsizás? Csak azért kérdem, mert ezt még azt hiszem soha nem kérdeztem... vagy igen?
A küszöböt átlépve megint beszélni kezdtem, de ez pontosan így van rendjén. Ebből a vámpír bácsi biztosra vehette, hogy rendbe jöttem immáron teljesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461187#post461187][b]Adam Kensington - 2015.02.03. 11:52[/b][/url]

Nem kell túl sok idő a levitásnak és máris a konyhám küszöbén terem. A mondókája egy részét úgy hallgatom, hogy még mindig háttal vagyok neki, a sakktáblát figyelve, aztán felemelem az egyik bástyát, lépek vele és ezután fordulok a lányka felé a karosszékben. Bólintok neki, ahogy kifejezi háláját.
- Persze, vidd el nyugodtan. - adom rá áldásom, hogy magáévá tegye a ketrecet. Nekem úgysincs mire használnom. Most azonban pont jól jött. Lehet, csak ezért tartogattam idáig, hogy ha egy kismacska beszökne a házamba és elbújna a kanapé alatt, beletehessem biztonságba. Figyelem Evelint, majd intek neki egyet a tábla túloldalán lévő szék felé, hogy üljön le nyugodtan.
- Igen. - felelek ilyen egyszerűen a sok-sok kérdésre a fajtámról.
- Egyáltalán nem zavar. - rázom meg finoman a fejem udvarias érdeklődésére a magázással meg bácsizással kapcsolatban. Sötét, üdén szétálló hajam belerezzen a mozdulatba. Igazából teljesen jogos ez a fajta megszólítás, bár ha úgy nézzük, ugyanannyira az, mintha valaki csípőből letegez. Bőven túl vagyok azon a koron, amire bármilyen szabály érvényes lenne, közben viszont mégsem vagyok öregnek tekinthető. Egészen más ennyi év egy fiatal testben, mint egy idősben.
- Tényleg menned kéne lassan. - közlöm szelíden a diákkal. Nem elhajtani akarom, csak hát az állatkájának tényleg nem jó itt, és nyilván ideje visszatérnie a tanodába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=464235#post464235][b]Evelin Ordassy - 2015.02.14. 23:54[/b][/url]

Adam bácsi egy nagyon furcsa jelenség, az már egyszer biztos. Egyben érdekes és egy számomra annyira szerethető alak. A naivságom miatt is kedvelem annyira, bár pontosan tudom, hogy nem kéne, de nem érdekel. Soha nem izgatott, hogy mit kéne és nem kéne. Mindig a magam ura voltam és ez semmit sem változott. Minden szavam, amelyet a Bácsinak intéztem, önfeledt gyermeki hangnemben szólt. Leginkább az állandó és rám oly jellemző hadarásom miatt is. A férfi a szavaimat nekem háttal hallgatta végig, miközben még a sakktáblán való gondolkodásra is szánt időt. A ketrec sorsát megvilágosító szavaira csak mosolyogtam egyet, majd szélsebesen megindultam felé... amint odaértem hozzá és a sakktáblához, megöleltem az éppen ücsörgő Adam bácsit.
- Óóóó... Köszönöm szépen, ígérem vigyázni fogok rá. Nagyon fogom becsülni a magától kapott ketrecet.
Az ölelésen engedtem és amint intett a bácsi, le is ültem a szabad ülőhelyre... A férfi összes szavát hatalmas érdeklődéssel tudtam hallgatni. Mert már az idők során megtanultam, hogy a nálam idősebbek szavaira oda kell figyelni és igyekezni felfogni Őket. Nálam három féle variáció létezik... Ha figyelek és felfogom, mint most... vagy ha figyelek és nem ott jár az agyam, mint olyannyira sokszor. Nomeg a harmadik, amikor teljesen nem azon a földön járok, mint a másik. Örömmel felfogtam, hogy a vámpír nem haragszik, ha folyton bácsizom. Végül is az Ő esetében legálisan, hiszen a férfi jóval idősebb, mint én. Egy pár száz évvel biztosan előbb született. A vámpír bácsi szavai végén csak pislogtam rá. Igaz, mennem kéne, kinn mindjárt sötét lesz, és ha nem érek vissza sötétedés előtt, akár a prefektusok is elkaphatnak. Ez a fennállás pediglen nem vetne rám jó fényt. Vettem egy nagy és szomorú levegővételt és felálltam a nemrég birtokba vett ülőhelyemről, majd odagaloppoztam újból a férfihez.
- Igaz, mennem kéne, mert mindjárt sötét... vissza kell érnem meg az est leszállta előtt, mert ha nem, akkor bajban leszek. Számításaim szerint ide elég rövid idő alatt érkeztem, szóval még visszaérhetek a kastélyhoz időben. Nomeg azt hiszem emlékszek, hogy merről jöttem. Hát... akkor... További meseszép éjszakát magának!
Eljött a részemről úgy nem várt búcsú... Megöleltem újból a férfit, majd megint adtam neki kettő búcsúpuszit a pofija két oldalára. Majd amint befejeződött a búcsúzkodás, fogtam magam és a cicás ketrechez galoppoztam, hogy felvegyem azt. Amint mindez megtörtént, a bejárati ajtóhoz mentem, ahol persze még szóltam egy két szót a férfihez.
- Amúgy meg... Óvakodjon tőlem. Most már tudom, hogy hol lakik a bácsi, szóval lehet, hogy átugrok majd. Különösen, ha kell majd egy kis segítség, vagy csak úgy, ha unatkozok és beszélgetni, vagy a bácsi féle bölcsességek hallgatásához van kedvem. Nomeg biztosan találok majd egyszer olyan holmit, aminek örülne... majd áthozom azokat is. Nade... Most már komolyan itt sem vagyok. További szép estét!
Azt hiszem ennyi, ha most elfelejtettem volna valamit, majd átjövök ide később. Vagy küldök egy levelet a bácsinak. Viszont most irány a tanoda, mert hát na. A macskámat az imént ajándékba kapott börtönébe zárva igyekeztem a szerintem helyes úton a kastély felé. Reményeim szerint megúszom ezt a kiruccanást épp bőrrel. Nomeg azt is, hogy lesz alkalmam megismételni egyszer mindezt...