A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=375761#post375761][b]Saragob Kíra - 2014.09.01. 21:51[/b][/url]

- Jaj, ne csináld már! Rossz kis kutya vagy - de hiába a dorgáló szavak a crup keverék nem tágít Kíra elől, pedig az utóbbi időben többnyire már hallgat a lányra. Bár ez nem Kíra határozottságának vagy nevelésének köszönhető, hanem annak, hanem inkább az állat intelligenciákénak, annak, hogy tudja, Kíra soha nem akar neki rosszat, és ő sem akar rosszat a kis gazdájának. Most is ezért ugrál előtte, morogva, vicsorogva, a rendelkezésére álló minden eszközzel gátolni a lányt, hogy elérje fák között megbúvó viktoriánus épületet, épp csak, hogy nem harapja meg.
Lehajol, megsimogatja az ebet, megpróbálja neki már századszor is elmagyarázni, hogy nincs ok az aggodalomra, csak Adamhez megy. Az állat azonban nem igazán akarja megérteni és elfogadni a két tagmondat közötti kapcsolatot.
Mikor a kutyus először szegődött mellé az Adamhez tartó úton, csak a ház előtt kezdett el ugatni, Kíra többször próbálta lecsendesíteni, de nagyon sokára hagyta abba, és másnap reggel a fák között várta a házból kilépő Kírát. Azóta mindig elkíséri a lányt, jobban mondva megpróbál az útjába állni, reggel pedig várja őt. Kíra azonban nem törődik a állat vehemens viselkedésével. Jobban örülne neki, ha a kutyus nem ugrálna mindig a lábánál, ha Adam háza felé veszi az irányt. Főleg ha éppen visz is valamit a férfinek. Az előző éjszakát Adam ajánlatát kipróbálva az erdei menedékben töltötte, és közben ahogy annak a környékén bóklászott, talált egy érdekes formájú, színes foltokkal tarkított kavicsot, és már akkor eldöntötte, hogy elviszi a férfinak.
A kutyus vakkant két erőteljeset, mikor már bővel sötétedés után a  házhoz érve Kíra páros lábbal felszökdécsel a verandára, és otthonosan benyit az ajtón. Adam valószínűleg már rég érezte, hogy itt van, meg aztán egyébként sem erőssége a kopogás, ha arról van szó, hogy be akar menni valahová.
- Hahó - köszön bele az éterbe, miközben a nappali felé veszi az irányt és megáll az ajtóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376237#post376237][b]Adam Kensington - 2014.09.02. 19:48[/b][/url]

Egyik este, mikor a lány elaludt már, én pedig kimásztam mellőle az ágyból, elindulva szokásos sétámra, észrevettem, hogy a kutyája a közelben van. Nyilván várta, vigyázta Kírát. Megpróbáltam olyan barátságos lenni, amennyire tőlem tellett, és odamentem hozzá, azonban rám morgott, megugatott és eliszkolt. Az ebekkel mindig így járok. Tartanak tőlem, ahogyan egy csúcsragadozótól illik. De előfordult már a történelem során, hogy sikerült egy-egy kutyával békés viszonyt kialakítani. Talán majd a lány állatával is összejön. Minden esetre pár naponta megpróbálom.
Most viszont az ágyamban heverek, fejjel a vége felé, hason fekve, mély álomban. Hiába múlt már el az alkony. Tudvalevő, hogy nagyon szeretek aludni. Eszem ágában sincs hát idő előtt kikászálódni pihe-puha paplanom alól. Az mondjuk már elég ok lenne, hogy kis beszerzőm megérkezett. Tompán elér hozzám a kutyusának -most még talán az átlagosnál is vehemensebb- ugatása és az, ahogyan Ő maga a házba lép. Ám valahogy most ez sem bír rávenni, hogy felkeljek. Mintha a neszezése az álmom része lenne. Az a helyzet, hogy már egy bő órája valami olyan különleges nyugalom ül rajtam, hogy lehet, a tető is rám szakadhatna, az sem igazán zökkentene ki pihenésemből. Nem viszonzom hát Kíra köszönését. Még egy mordulást sem ejtek meg, és semmilyen más módon nem reagálok a házamba toppanására. Én nem...
Ahogy a leányzó a nappalihoz ér és megáll a küszöbön, egy számára ismeretlen férfi fogadja. Egy szőke hajú, fehér bőrű, jelentős alkatú, jókötésű, világoskék inges, sötét nadrágos, lakkozott cipős, könnyeden elegáns férfi. A kanapén ül kényelmesen, combján egy könyvet tart nyitva nagy kezeivel.
- Adam még alszik. - közli kellemes hangján a lánnyal, a kötet lapjait pásztázva. A jelenléte koránt sem kelt idegen hatást. Furcsamód, mintha mindig itt lett volna. Mintha a ház része volna. Igazából... mintha mindennek a része volna. Olyan természetes, jóleső légkör övezi, mint egy ódon fát vagy egy ősrégi kastélyt.
- Kihez van szerencsém? - emeli fel fejét, és tekint rá Kírára, miközben becsukja az ölében heverő könyvet. Kék szemei még az enyémeknél is áthatóbban, sejlőbben fénylenek. Lágy vonásokkal figyeli az érkezettet, közben helyezkedve kicsit ültében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376390#post376390][b]Saragob Kíra - 2014.09.02. 21:57[/b][/url]

Meglepetten torpan meg a küszöbön, ahogy Adam helyett valami ismeretlen fószert pillant meg a nappaliban. Soha senkivel nem találkozott még a férfi házában, bele sem gondolt igazán, hogy rajta kívül lehetnek látogatói Adamnek. Végigméri a kanapén olvasgató szőke férfit, és ahogy az nála lenni szokott, egész könnyedén tudomásul veszi a helyzetet, sosem volt problémája azzal, hogy feltalálja magát, ha valami váratlan dolog történik vele.
Nem reagál azonnal az Adamre vonatkozó kijelentésére, már csak azért sem, mert a másik még csak rá sem nézett, miközben beszélt. Másrészt pedig vár, ő maga sem tudja igazán, hogy mire, talán arra, hogy a férfi magától megmagyarázzon neki mindent, kezdve azzal, hogy mit keres itt, és mégis mi az, hogy Adam még alszik.
- Nekem azt tanították, hogy ne álljak szóba idegenekkl.. - vágja rá kislányos hangon, habozás nélkül a férfi kérdésére, de elharapja a mondat végét, mert közben találkozik a tekintete a férfi különös fényű pillantásával. Adam kékjeinek sejtelmességét már megszokta, sőt szinte természetesnek találja, szereti, a férfi tekintete azonban valahogy más, mélyebb. Pár pillanatig elgondolkodva figyeli a másikat, normális emberre talán nagy hatással lenne a férfi erőteljes kisugárzása, Kíra azonban miután kinézelődte magát, egyszerűen csak félrebillenti a fejét, és nagyvonalúan mégis válaszol a kérdésre.
- Na, jó, megsúgom, Kíra vagyok. És...Ön? - dobja vissza a labdát, úgy gondolja, neki is van joga ehhez a kérdéshez. Ha pedig belelendül, nem tud egy kérdésnél megállni, nem is akar.
- Hogy értette azt, hogy Adam még alszik? Már rég lement a nap. Ez normális dolog? Ne aludjon. Én felkeltem! Hoztam neki valamit! - ez a kérdés egyelőre nagyobb prioritást élvez nála, mint az, hogy ki ez a szőke kékszemű. Nem vár engedélyt a másiktól, amint megfogalmazódik benne, hogy galád módon felkeltse Adamet, már penderül is ki a nappaliból, hogy az emelet felé vegye az irányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=376472#post376472][b]Adam Kensington - 2014.09.02. 23:37[/b][/url]

Az ismeretlen, jóképű férfi finoman megemeli alig létező szemöldökét. Jó, igazából teljesen normális szemöldöke van, csakhogy olyannyira világos, hogy pl. az én feketémhez képest szinte nem is létezik. Elég az hozzá, így fejezi ki békés meglepettségét azzal kapcsolatban, amit Kíra kislányosan odavet neki. Ám kivár, nem mond erre semmit, hiszen ahogy sejti, azért nem marad ez ennyiben.
- Arend. - szolgál egy névvel a névért cserébe, noha ennél többre lett volna kíváncsi. Esetleg arra, kicsodám a lány, milyen kapcsolatban állunk, mi dolga most itt és hasonlók. Bár természetesen vannak elképzelései, amelyek -mint mindig- meglehetősen közel állnak a valósághoz.
Miközben bemutatkozik, felemelkedik a kanapéról, így pedig szembeötlővé válik nem éppen elhanyagolható termete. Részemről bár eléggé nyurga vagyok, ez az illető még nálam is magasabb néhány centivel, ráadásul jóval erőteljesebb testfelépítésű. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy hegyomlás.
- Igen. - feleli szelíden Arend a leányzó kérdésére, mely szerint rendjén való-e, hogy ilyenkor én még aludjak, ám a választ már szinte csak Kíra hátával közli. A férfi csípőre teszi kezeit, elmosolyodva a szeleburdi teremtésen, aki így tovalibbent Tőle, majd fogja az olvasgatott könyvet és indul vele a polchoz, visszatenni a helyére.
Velem mindeközben annyi történt, hogy a hasamról az oldalamra fordultam. Álmomban általában nem lélegzem, hiszen nincsen szükségem rá, ám mivel már nem alszom olyan mélyen, elkezdek öblösen szuszogni. Nagy mellkasom jelentősen emelkedik, majd süllyed vissza, ahogy heverek ágyamon, egyik lábam kissé felhúzva, arcomba lógó hajjal, csak a csípőmre tekeredett paplanomtól fedve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377198#post377198][b]Saragob Kíra - 2014.09.03. 22:24[/b][/url]

Egy név alapján még nem tudtak meg túl sokat egymásról, legalábbis, ami Kírát illeti, neki nincsenek elképzelései a férfi kilétét illetően, csupán annyit állapít meg a másikról, hogy vámpír. Ez a felismerés valahogy egészen ösztönösen jön neki, nem is igazán gondolkodott a dolgon. Egyelőre pedig meg is elégszik ennyivel, fontosabb neki, hogy elintézze, amiért jött, történetesen, hogy odaadjon Adamnek egy kavicsot, még annak az árán is, hogy ennek érdekében hátat kell, hogy fordítson Arendnek, és fel kell ébresztenie az emeleten szunyókáló férfit.
Könnyed, gyors léptekkel szalad fel a lépcsőn, majd egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt. Megáll az ajtófélfánál, néhány pillanatig figyeli az egyenletesen szuszogó, édesen alvó férfit. Lábujjhegyen közelíti meg az ágyat, bár ez igazán felesleges figyelmesség a részéről, hiszen épp arra készül, hogy felébressze a másikat. Adam nem sok helyett hagyott az ágy végén arra, hogy Kíra esetleg odabújjon vagy üljön mellé, így csak megáll az ágy mellett és a férfi fölé hajol, jobb oldalra vetett, hosszú haja függönyként takarja el Adam arcát az ajtó irányából, odafigyel rá, hogy ne a másik képébe hulljanak a tincsei, így csak az ágyat meg egy kicsit Adam karját cirógatja velük. Ha a férfi szeme nyitva lenne, kellemes kilátásban lenne része, hiszen Kírán egy bő kivágású, laza felső van, ami állva ugyan nem sokat mutat, így a férfi fölé hajolva, viszont annál többet.
- Hahhó, álomszuszék, hasadra süt a sötét - suttogja neki közvetlen közelről, majd lágyan megpuszilja a férfi ajkait. Aztán finom mozdulatokkal megigazgatja Adam haját, hogy ne lógjon az arcába.
- Milyen dolog, hogy te itt alszol, mikor vendéged van...Amúgy hoztam neked valamit - susogja a férfi füléhez hajolva, majd ezúttal a fülcimpája mögé csókol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377261#post377261][b]Adam Kensington - 2014.09.04. 00:09[/b][/url]

Azt hiszem, kis beszerzőm a szobámba érkezett. Hallom, ahogy óvatosan közelít, és érzékelem, hogy fölém hajol. Haja vége megcirógatja karomat. Minden lélegzettel édes illatát szívom magamba. Teste melege, közelsége jó érzéssel tölt el. Mint mindig. Ajkaimat elnyitom kissé, ahogy csókot lehel rájuk. Némán élvezem arcomba lógó tincseimet eligazító érintéseit, és hallgatom kedves, ébresztgető szavait. Azonban mondandója második fele már nem igazán jut el a tudatomig. Éppen csak a fülem mögé puszil, mikor szusszanva mosolyodom el, kinyitom szemem, egy pillanatig gyönyörködve abban a bizonyos igen kellemes látványban, aztán hosszú karjaimmal Kíráért nyúlok, lágy eréllyel magamra rántom, átölelem, és átfordulok Vele, szépen másik oldalamra téve. Csöndes puffanással érkezik a puha ágyra, keresztbe fekve rajta, ahogyan én. Behajolok fölé, és nyakába csókolok, majd hirtelen...
- Várjunk csak, mit mondtál?... - kapom fel a fejem, közelről nézve le rá.
- Vendégem? Milyen vendégem? - vonom össze sötét szemöldökömet.
- És... mit hoztál nekem? - kérdezek rá erre is, ellágyuló hangon. Noha az most sokkal jobban izgat, milyen vendégről beszél, az is érdekel, mit szeretne adni nekem. Ráadásul tudom, ha ezt a bejelentését figyelmen kívül hagytam volna, az nem esett volna jól neki. Azt meg nem érdemes kockáztatni.
Az említett vendég mindeközben a polcaim tartalmának megcsodálásáról áttért a hangszereim felé. Nem nyúl hozzájuk, csak szemléli őket, arcán finom mosollyal. Ezt követően a konyhába sétál, és megáll a sakktábla fölött, áttekintve a játékállást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377812#post377812][b]Saragob Kíra - 2014.09.04. 21:56[/b][/url]

Az ébresztgetés sikerrel végződik, és azzal, hogy Adam lehúzza magához Kírát, és hemperednek egyet az ágy közepének irányába, az idillt csak az zavarja meg, hogy Adam menet közben sikeresen feldolgozza az előbb kapott információkat.
Kíra meglepődik a férfi kérdésén, mert az meg sem fordult a fejében, hogy bárki is bejöjjön ide anélkül, hogy Adam ne venné észre, akár alszik, akár nem. De az ő részéről fontosabb, hogy odaadja Addamnek, amit hozott neki, ezért aztán megválaszolásban előbbre is veszi ezt a témát, hogy utána majd tényleg nyugodtan foglalkozhassanak a földszinten kóricáló férfival.
- Csak egy kis apróság, mert sátoroztam ott, ahol mondtad, az erdei menedékben, és tényleg nagyon szuper hely, és közben találtam egy követ, és tessék - a farzsebéből húzza elő a viszonylag kicsiny kavicsot, és átadja Adamnek. Múltkor a toll, amiről azóta már egészen megfeledkezett, nem is olyan rég virágokat kezdett préselni a férfi egyik könyvében, azóta már elfelejtette, hogy melyikben, most ez a kavics, ha Kíra így folytatja, Adam előbb-utóbb nyithat egy dobozt a sok kis apróságnak, amiket behord a házába.
- Azt hittem, tudod, hogy itt van, olyan nyugisan üldögélt a nappaliban. Ő mondta, hogy még alszol. Valami Arendnek hívják - tér vissza a szőke férfi kérdésére, a nevet hagyva mondandója végére, mert feltételezi, hogy Adamnek azért fog jelenteni valamit, és nagyon kíváncsi, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle az illető említése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=377933#post377933][b]Adam Kensington - 2014.09.05. 00:08[/b][/url]

Egy kavics. Pompás. Egyre csak gyarapodik a gyűjteményem. Részemről nem feledkeztem meg a tollról és azt is egészen pontosan tudom, hogy a Keats kötetemben préseli a lány a csodaszép virágait. Dobozt viszont nem fogok nyitni ezeknek a holmiknak. Nincs szükségem ilyesmire. Ez meglátszik a házamon. Minden szanaszét hever az otthonomban, látszólag rendezetlenül, pedig mindennek megvan a maga helye. Ennek a kőnek például a kandalló tetején lesz.
- Örülök, hogy így gondolod. - bólintok az erdei menedékkel kapcsolatban.
- Köszönöm. - hálálom meg a csinos kavicsot először szóban, aztán cselekedettel, lágyan csókolva meg kis beszerzőmet. Ebben elmerülök kissé, ám aztán engedem szóhoz jutni, hiszen egy vendégről beszélt az előbb.
Ahogy elmondja, milyen nyugodtan üldögélt nálam az illető, összevonom szemöldökömet, ám az nyomban felszökik homlokom felé, ahogy kiejti a nevet. Egy ziháló lélegzetvétel szakad ki belőlem, miközben tekintetemben egész különös, megrendült fény világlik fel. Szinte elfátyolosodik. Ajkaimat szóra nyitom. Meg akarom ismételni a kimondott nevet. De csak addig jutok, hogy finoman kitárjam a szám. Maradok hát így, elnyílt ajkakkal, jelentősen kapkodva a levegőt, szemeimet úgy járatva Kíra arcán, mintha olvasnék róla.
Végül bólintok egyet a lánynak, hogy megértettem, amit mondott, nyomok egy puszit a homlokára, és kipattanok mellőle az ágyból, magamra kapva csíkos köntösömet, az ajándék kavicsot odatéve a kandallóra, és lendületesen sétálok ki a hálómból. Hamarosan magam mögött tudom a lépcsőfokokat, és a nappaliba érek. Ott sehol senki. Lélekszakadva indulok hát a konyha felé, melynek küszöbén megtorpanok. A szőke férfi ott áll, nekem háttal, a sakktáblát nézegetve. Meg-megrezdülő pillákkal, lélegzetvisszafojtva figyelem Őt. Izgatottságomban még szemfogaim is előbújtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=385043#post385043][b]Saragob Kíra - 2014.09.14. 21:34[/b][/url]

Kíra egészen élvezi, hogy ilyen nagy hatással vannak Adamre a szavai, még ha ez azt is jelenti, hogy a földszinten lebzselő úriember van ilyen hatással Adamre. A homlokpuszi jól esik neki, az viszont már kevésbé, hogy ezt követően Adam felpattan mellőle, köntöst kap magára, leteszi a kavicsot, és már el is tűnik az ajtóban. Kíra mindezt egy szó nélkül, felkönyökölve az ágyon nézi végig. Hosszasan bámulja az ajtót, ahol Adam az imént eltűnt, valahogy nem akaródzik neki utána indulnia, pedig szeretne. Maga mellé teszi a karját, visszahanyatlik az ágyra, a plafont figyeli. Úgy érzi magát, mint a gyerek, mikor vendégek érkeznek a szülőkhöz, ismeretlenek, akikhez neki semmi köze, akikkel el akarja kerülni a találkozást, de mégis tudni szeretné, kik ők, miért jöttek, miről folyik a szó. Meg egyáltalán, miért pont a konyhában kell beszélgetniük, ahová nem tudja elkerülni, hogy előbb utóbb ne menjen ki, hiszen ott a kaja.
Fordul kettőt az ágyon, épphogy csak le nem esik a végéről. Feltápászkodik, kilép a balerinacipőjéből és óvatos, mezítlábas léptekkel, kíváncsian indul Adam után a földszintre. Noha a lopózásnak nem túl sok értelme van egy olyan házban, ahol a jelenlévők nem hogy a lépéseit, de még a szívverését is könnyedén hallhatják.  
Ő ugyan ebbe nem gondol bele, de mire a lépcső aljához ér, elunja, hogy lassan és halkan lépdeljen. A harmadik lépcsőfokról nagyot ugorva érkezik meg az előtérbe, ahol körbepillant, majd tyúklépésben közelíti meg a konyhát.
- Zavarok? - a küszöbön állva teszi fel a kérdést, aminek elhangzása igen nagy kuriózum Kíra szájából, hisz többnyire akkor sem érzékeli, ha terhes a jelenléte, ha az tényleg úgy van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=385273#post385273][b]Adam Kensington - 2014.09.15. 14:31[/b][/url]

Ahogy a lány kommandózva megközelíti a konyhát, még mindig ugyanúgy lel ránk, mint eddig voltunk. A szőke férfi a sakktábla fölött morfondírozik, én meg átszellemülten figyelem Őt a küszöbről. Így hát -nem meglepő módon- kis beszerzőm töri meg a csendet. Egészen lassan tekintek le rá magam mellé. A kérdésre a vendég is megfordul.
- Nem. - feleli lágyan, mire rákapom a tekintetem, és ekkor Ő is rám néz. A légzésem egészen különös, már-már zaklatott, ahogy a konyhaajtóban állok mezítlábasan, egy szál köntösömben, gyermeki fényű szemekkel figyelve a férfit, révetegen.
- Az embered? - kérdezi, tekintetével intve finoman a lány felé. Röpkén lenézek Kírára magam mellé, majd aprókat bólogatok válaszul. Sok vámpír szinte háziállatként tartja a halandóját, rászoktatva Őt a vérére, egyfajta szolgává téve, és Őket nevezik el emberüknek. Részemről ebben sem követem fajtársaimat. Nekem az emberem nem a csatlósom vagy a kiskedvencem. Nekem az emberem egy szívemnek kiváltképp kedves halandó, akiből gyakorta iszom. Ezt pedig Arend pontosan tudja, ez kérdése szelídségéből is tökéletesen kitűnik.
- Adam teremtője vagyok. - fedi fel a kapcsolatunkat hát kis beszerzőm előtt, hiszen eddig csak a nevét közölte Vele. Így azonban, hogy megtudta a kötődésemet a lányhoz, illendőnek látta tisztázni ezt.
Álldogálok tovább Kíra mellett némán, kellemes megrendülten, rendszertelenül lélegezve csöndesen, csaknem remegőn, mígnem kilépek és Atyám felé indulok, aki erre elmosolyodik, széttárja karjait és fogad engem közéjük. Átölel és szeretettel szorít magához. Kezem a derekára teszem, és lehunyt szemmel szusszanok egyet a vállára, miközben Ő megsimogatja a hátam és fejét oldalra fordítva, halántékon csókol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=390582#post390582][b]Saragob Kíra - 2014.09.23. 20:28[/b][/url]

Nagyokat pislogva néz Arendre, akitől választ kap a kérdésére, majd újra Adamre tekint, aki azonban nem viszonozza a pillantását, pedig Kíra elsődlegesen tőle várta volna a megerősítést, nem a számára idegen férfitól. De láthatóan Adam sem tiltakozik a jelenléte ellen, így aztán Kíra nem is zavartatja magát, lazán nekidől az ajtófélfának és karba fonja a kezeit. A férfi lágy, szelíd hangja ellenére sem tetszik neki a szóhasználat. Kíra értelmezésében az "embered" kifejezés, inkább érdekkapcsolatra, semmint olyan belsőséges viszonyra utal, mint ami őt Adamhez fűzi. Adamre pillant, akiben azonban úgy tűnik, hogy nem merül fel hasonló gondolat, és csak bólogatva válaszol. Így aztán Kíra pedig megpróbálja lenyelni az ellenérzéseit, és tőle szokatlan módon csendben marad, mert Adamről rá is átragad ez az "emelkedett" hangulat.
Arend jelenléte kicsit kimozdítja őt a komfort zónájából. Mint mindig, most sok kérdés, csapongó gondolat motoszkál a fejében. Sosem jelentett neki gondot a tény, hogy meglehetősen keveset tud Adam múltjáról, nem is faggatta Adamet soha. Most sem hozza különösebben lázba a téma. Csupa gyakorlatias dolog fordul meg a fejében, úgy mint: hol volt eddig Arend? most mire fel a látogatás? vajon van-e még a csokiskekszből?
Szólásra is nyitja a száját, aztán végül csak szusszan egyet. Továbbra is az ajtófélfát támasztva nézi végig, ahogy a két férfi megöleli egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=390778#post390778][b]Adam Kensington - 2014.09.24. 01:02[/b][/url]

Kibontakozunk az ölelésből, és néhány hosszú pillanatig csak fürkésszük egymás tekintetét, majd elhúzódom a férfitól, el a hűtőm felé. Utánam néz, aztán a küszöbön álldogáló Kírára tekint, elmosolyodva és barátságosan rákacsintva. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy Arend és az én természetemben szinte az egyetlen közös pont a békesség. Egyikünk sem az a nyüzsgő, izgő-mozgó, temperamentumos típus. Ám míg Arend alapvetően kedélyes, én letargikus vagyok. Ő uralja a teret, én belesimulok. Ő kapcsolatot létesít, én megadom magam a kapcsolatlétesítésnek. Ő jót derül magán, ha elront valamit, én morgok, fújtatok és az élettől elmegy a kedvem. Ő világos jellegeket és holmikat visel, én az éj színeit hordom. Ő a fény, én a sötét. Mint az étkezőasztal sakktábláján álló fehér és fekete bábuk.
Kiveszem az egyik fémtartályt a hűtőből meg Kírának egy üveg üdítőt, és átsétálok mindezekkel a nappaliba, hogy ott kényelmesen legyünk. Teremtőm int a lánynak, hogy parancsoljon, csak utána. Amint átértünk a másik szobába, leülünk szép sorban a hosszú, bordó kanapéra. Én Atyám baljára. Töltök neki egy pohárka vért, majd Kírának innivalót, végül kiszolgálom magamat. Felhajtjuk a dús, vörös nedűt, és én szokásomhoz híven egy sóhajjal dőlök hátra, kényelmesedek el, átadva magamnak az érzésnek. Arend azonban csak kellemesen szusszan, megnyalogatva száját és előbújt szemfogait. Ezután kényelmesedik el, hátát a támlának vetve, lábait keresztbe téve, úriasan, miközben én hanyag terpeszemben heverészek köztük, hosszú kezeimet combjaimon nyugtatva, egy szál köntösös valómban.
- Igazán örülök, hogy van embered. - közli velem Teremtőm, mire felemelem a fejem, és ráemelem mámoros tekintetem, kissé feljebb húzódva, kiegyenesedve ültömben, és Kírára nézek a másik oldalamon. Lágy vonásokkal, meleg fényű szemekkel pillantok rajta végig. Agyaram visszahúzódott már szépen, ahogy Atyámnak is.
- És? Megelégedésedre szolgál a vámpírod? - emeli meg világos szemöldökét a férfi, derűsen mosolyogva kis beszerzőmre, miközben felénk eső karját vállam mögé veti a kanapén, ezzel jobban kettőnkhöz fordulva. Engem azért nem kérdez, hogy állok Kírához, mert az, hogy az emberemnek fogadtam, az már mindent elmond számára a viszonyulásomról. Meg úgyis látja rajtam. Nem mintha a lányon ne látná, dehát Vele még nem társalgott eddig. Ráadásul, ha Arend semmiről nem beszélgetne, amivel tisztában van, akkor örökké hallgatna.
Érdeklődőn várom magam is Kíra válaszát, mi a véleménye az Ő vámpírjáról. Nem hallottam még rólam nyilatkozni. Különben mondjuk hivatalosan ilyen titulus sem úgy létezik, mint ahogy most mi használjuk. Azonban nálunk egyenlőek a felek, amennyire csak lehetnek, így ha Kíra az emberem, akkor én az Ő vámpírja vagyok. Ez ennyire egyszerű. Bár tudva levő, nem szeretem megcímkézni a kapcsolatokat, a Teremtő és a Gyermeke, valamint a Vámpír és az Embere viszonyának jelentőségét és elnevezésének létjogosultságát soha nem vitatnám el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=415759#post415759][b]Saragob Kíra - 2014.11.02. 19:59[/b][/url]

~ Mosoly és kacsintás? Nekem ne kacsintgasson! ~ A fejében megszólaló ellenséges hangocska ellenére, Kíra mégis félmosollyal, kissé elpirulva fogadja Arend gesztusát. Majd karba fonja a kezét, és inkább Adamet figyeli, ahogy előpakol a hűtőből, aztán szépen átsorjáznak a nappaliba.
Üdítőjét kortyolgatva figyeli a két férfit, s csak nehezen tudja megállni, hogy ne nevesse el magát, ahogy belegondol, milyen viccesen is festhet egy küldő szemlélődő számára a jelenet, amelyben két vámpír úriember módjára üvegpohárból kortyolja a vért, miközben egy karnyújtásnyira tőlük egy dekoratív fiatal nő Bambit szürcsöl.
Ismét csak Arend töri meg a csendet, Kíra pedig már nem bírja tovább, mégiscsak felkacag ezen az abszurd szituáción. Csillogó szemekkel pillant a kissé még mámoros tekintetű Adamre, majd újra felnéz Arednre, aki ezúttal már hozzá intézi a kérdését.
A mosoly azon nyomban eltűnik a tekintetéből. Nem tetszik neki a téma, amit a szőke férfi feszeget. ~Mi köze van neki hozzá? Miért kérdez ilyet? Azt várja, hogy áradozzak?~ Nem akar vele az érzéseiről beszélgetni, meg is próbálja elővenni a lehető legszúrósabb, villámokat szóró, hideg tekintetét, de mégsem tudja annyira felkapni a vizet ezen az apróságon, mint ahogy szeretné.
- Ez milyen kérdés? Neked megelégedésre szolgált, amikor...mielőtt...miután...? Hhhh - menet közben hirtelen összeakad a nyelve, nem is tudja, mit akart kérdezni, és végül a saját ügyetlensége feletti indulatos sóhajtásba fullad a mondat. Rettentően zavarja, Arend csak így besétált ide és sokkal jobban ismeri Adamet nála, közös múltjuk van, nem is akármilyen.
- Adamen kívül még hány embert változtattál át?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=426617#post426617][b]Adam Kensington - 2014.11.25. 17:30[/b][/url]

Nem tetszik, ahogy a lány a Teremtőmmel viselkedik. Érzem, hogy hullámszerűen törnek rá az újabb és újabb felháborodások a legkisebb apróságok miatt. Ez persze egyáltalán nem szokatlan Kírától, és máskor nem zavarna, azonban most az Atyámról van szó. Furcsa, hogy bárki így nézzen rá, vagy így beszéljen Vele, eleve már csak azért, mert egyszerűen a puszta jelenlétével is jó hatással van a környezetére. Kis beszerzőm viszont hozza formáját, és a legalapvetőbb tényezőkre fittyet hányva érez, gondolkozik és cselekszik.
Összevont szemöldökkel nézek le rá magam mellé a hidegnek szánt, ideges kérdésekor, amelybe hamar belebonyolódik és inkább feladja. Feszülten sütöm le a szemem, és várom, a jobbomon ülő férfi hogyan reagál erre. Arend csak szusszanva elmosolyodik, végigpillantva a lányon, ám egyelőre szólni nem szól semmit. Hiszen személyes kérdése nem volt egyéb, mint beszélgetéskezdeményező felvetés, amelyre választ úgy nem is igazán várt. Csak közös témával akart előhozakodni, ami -esetünkben- jómagam vagyok.
- Nekem igen. - bólint végül a replikálásra, áthatóan figyelve a leányzó tekintetét. Válasza nyomán oldalra sandítok rá, lágy vonásokkal, aztán a térdem felé pislogva hallgatom a lány kérdését.
- Egyet sem. Ő az egyedüli Gyermekem. - feleli, rám pillantva közben. Akaratlanul is feljebb emelem erre kissé az államat, ahogy ez a tudat jogtalan büszkeséggel tölt el. Bár sokkal inkább puszta jóérzéssel.
- Nos... - sóhajtja, lesütve kissé a szemét.
- Örülök, hogy megismertelek, Kíra. Köszönöm az italt, Adam. - szól egyikünkhöz, majd másikunkhoz, miközben lehúzza karját mögülem a támláról, ledobja keresztbe vetett lábát a másikról, és láthatóan készül felemelkedni a kanapéról. Próbálok nem túl meglepett és rémült arcot vágni, ahogy búcsúzóra fogja, de szemeim így is elkerekednek kissé, miközben figyelem, ahogy felkel. Követem példáját és felállok, mintha egy láthatatlan erő húzna felfelé. Kikísérem Őt, és miközben szól még pár szót, valahogy különösmód kezdek megnyugodni. Úgy érzem, most nem évtizedekre búcsúzik. Szerintem marad a közelben.