A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Tegnap este történt meg a tragédia. Ébredésem után, a konyhába érve a rémálmom fogadott: vérkészleteim megromlottak. Önthettem ki az összes fémtároló tartalmát, aztán idegesen bütyköltem tropára ment hűtőszekrényemet. Hamar ráleltem a bagatel gondra, amit egészen könnyen orvosolhattam volna, ha idejében észlelem. Utólag azonban felesleges volt a kesergés, inkább a megoldáson gondolkoztam. Természetesen felmerült bennem több eshetőség, de hosszú távon mindegyik nagy károkat okozott volna, különösen a jellememben, az önkontrollomban, amiért annyit dolgoztam az elmúlt évszázadok alatt. Egy felettébb bizarr utat választottam végül arra, hogy a helyzet ne járjon súlyos következményekkel. Remélem, minden a lehető legjobban alakul majd! Bár ez egy elég röhejesnek tűnő remény, amikor arra készülsz, hogy felkeress egy bunkó, amcsi aurort azzal a kéréssel, hogy helyezzen biztonságba, amíg új adag vérhez nem jutsz...
Egy szó, mint száz: a házam most üresen, elhagyatottan áll. Írtam egy rövid levelet Kírának, és út közben elhelyeztem a sátrában, megüzenve neki, hogy bajban vagyok, szükségem lesz a segítségére, és hogy amint tudok, jelentkezem. Ezután már meg sem álltam Budanekeresdig.
Otthonom ajtaja, mint máskor sem, úgy most sincsen kulcsra zárva. Az ég óvja azonban azt, aki beengedi magát rajta, kihasználva távollétemet. Tudni fogok róla, ha bárki veszi magának ehhez a bátorságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=336845#post336845][b]Adam Kensington - 2014.07.15. 10:28[/b][/url]

Tegnap este történt meg a tragédia. Ébredésem után, a konyhába érve a rémálmom fogadott: vérkészleteim megromlottak. Önthettem ki az összes fémtároló tartalmát, aztán idegesen bütyköltem tropára ment hűtőszekrényemet. Hamar ráleltem a bagatel gondra, amit egészen könnyen orvosolhattam volna, ha idejében észlelem. Utólag azonban felesleges volt a kesergés, inkább a megoldáson gondolkoztam. Természetesen felmerült bennem több eshetőség, de hosszú távon mindegyik nagy károkat okozott volna, különösen a jellememben, az önkontrollomban, amiért annyit dolgoztam az elmúlt évszázadok alatt. Egy felettébb bizarr utat választottam végül arra, hogy a helyzet ne járjon súlyos következményekkel. Remélem, minden a lehető legjobban alakul majd! Bár ez egy elég röhejesnek tűnő remény, amikor arra készülsz, hogy felkeress egy bunkó, amcsi aurort azzal a kéréssel, hogy helyezzen biztonságba, amíg új adag vérhez nem jutsz...
Egy szó, mint száz: a házam most üresen, elhagyatottan áll. Írtam egy rövid levelet Kírának, és út közben elhelyeztem a sátrában, megüzenve neki, hogy bajban vagyok, szükségem lesz a segítségére, és hogy amint tudok, jelentkezem. Ezután már meg sem álltam Budanekeresdig.
Otthonom ajtaja, mint máskor sem, úgy most sincsen kulcsra zárva. Az ég óvja azonban azt, aki beengedi magát rajta, kihasználva távollétemet. Tudni fogok róla, ha bárki veszi magának ehhez a bátorságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337426#post337426][b]Saragob Kíra - 2014.07.15. 23:47[/b][/url]

Kíra kényelmesen kucorog a karosszékben. Üres kávésbögrét szorongat a kezében, némán ücsörög a sötét nappaliban. Bár erre semmiféle engedélyt nem kapott, miután olvasta Adam levelét, amit a sátorban hagyott neki, gyakorlatilag beköltözött a házába. Eredendően csak azért ment oda, hogy a saját szemével bizonyosodjon meg róla, a férfi valóban eltűnt. Aztán valahogy otthagyta a cuccait, mikor reggel elment dolgozni. Mert hát az élet attól nem állt meg, hogy Adam nincs a környéken. Kíra nem különösebben aggódott amiatt, hogy mi lehet Adammel, egyszerűen csak kíváncsi volt. Hogyan, hová záratja be magát, mikor jön vissza. Eleve abszurdnak tartotta az elképzelést, hogy a férfi rácsok mögött kuksoljon.
Másnap reggel rendesen meglepődött az ajtó előtt felbukkanó nagydarab fickón, aki monoton hangon ismertette vele a tényállást. A férfitól furcsán kirázta a hideg, bár nem igazán tudta volna megmagyarázni, mire fel ez a viszolygás. Odaadta Adam bábjának a pénzt, és már ment is a dolgára. A munka, meg a társaság kicsit kiverte a fejéből a reggeli találkát, de a házba visszatérve aztán megint előjött ez a kellemetlen érzés a gyomrában.
Annak ellenére, hogy már két napja itt lebzsel teljesen egyedül, Adam háza semmivel nem került hozzá közelebb, mint akkor, mikor először járt a férfinél. A hatalmas, zegzugos, üres ház inkább nyomasztóan hatott rá most, hogy már nem egy új, felfedezésre váró területként tekintett rá, hanem úgy, mint Adam otthona. Megvacsorázott, olvasgatott, belehallgatott Adam zenéibe, aztán az éj leszálltával egyszerűen csak vár. Várja, hogy csomag érkezzen a verandára, vagy egyáltalán történjen valami.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337435#post337435][b]Adam Kensington - 2014.07.16. 00:16[/b][/url]

Ó, Te jó ég, mennyire csodálatos itthon lenni...
A Minisztériumtól az erdő széléig gyorsan tettem meg a távolságot, onnan azonban gyalogoltam szépen, mígnem a házamhoz értem, ahol most is állok, pislogva fel a viktoriánus épületre. Van, hogy néha csak azért maradok sokat távol, hogy aztán még nagyobb elégedettséggel töltsön el a hazatérésem. Ezzel kapcsolatban most nem kellett nagyobb erőfeszítéseket tennem, hiszen egy olyan helyre száműztem magam, ahol bőven elég volt két nap ahhoz, hogy mély, mardosó honvágyam legyen.
Felsétálok házam verandájára, aztán benyitok az ajtómon. Már odakintről észleltem, hogy van idebent nálam valaki. Azonban nem is akárkicsoda...
- Szia Kíra. - köszönök rekedtes hangomon a leányzóra, ahogy a nappali bejáratába érek, és a karosszékben üldögélőre tekintek a sötétben.
- Az akció részlegesen lefújva. De azért köszönöm a segítséged, és sajnálom, ha hiába rostokoltál itt. Végül máshogyan bonyolítom az üzletet. Az az auror, akivel az elzáratásomat intéztem, eléggé öntörvényű, és sokszor módosultak a megállapodásaink. - adok rögvest magyarázatot a kis beszerzőmnek. Biztos vagyok pedig benne, hogy várta már a feladat teljesítését. Elég lelkes típus. Mindegy, lesz neki más megbízatásom, amit még ma ismertetek Vele, csak előbb a jelenlegi helyzeten lendüljünk túl.
- Hamarosan megérkezik a vérkészlet. - bólintok, elárulva, hogy azért nem változott végül is annyira sok minden. Csak ezt a dolgot immáron nem Kírának kell intéznie. Itt vagyok, csinálom. Elpillantok a bejárati ajtó felé, aztán a konyhám irányába.
- Megy a hűtő rendesen? - érdeklődöm meg, fehér ujjammal arrafelé mutatva kérdésem közben, hogy aztán ismét a folyosóra lépve induljak meg az említett irányba, ellenőrizni ezt.
Különben egyáltalán nem zavar, hogy a lány valószínűleg itt dekkolt a házamban, amíg én távol voltam. Utálnám, ha szinte akárki más tett volna így, de ennek, hogy Ő mintegy ügyelt itt mindenre, még talán örülök is.
Kinyitom a jégszekrény ajtaját. Pöpec. Megy, mint az álom. Azért majd szerelek még bele valamit, amivel biztosítom, hogy ne robbanjon le csak így a semmiből. Legalább jelezze, ha csökken a hőmérséklet, vagy valami. Ezen töprengve térek vissza a lányhoz a nappaliba légies lépteimmel. Nem állok neki elregélni, mi volt velem pontosan az elmúlt napokban, hiszen nem biztos, hogy tudni akarja. Ha mégis, rákérdez. Nem tartok attól, hogy ne tenné meg. Közben viszont közeledő léptek neszeire leszek figyelmes az erdei ösvényről. Nyomatékosan Kírára pillantok, aztán sétálok ki a folyosómra, hogy kitárjam a bejárati ajtómat, a verandámon fogadva majd az érkezőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337605#post337605][b]Saragob Kíra - 2014.07.16. 15:29[/b][/url]

Lassan teltek a másodpercek, de Kíra figyelme nem lankadt. Fülelt, figyelt, várakozott. Mindezt pedig látszólagosan nyugalommal, mondhatni, hogy érdektelenséggel tette. Ha jön a postás, ő majd csak behozza a küldeményt. Ez egyszerű. ~ De mikor jön már?!~
Összerezzen, amint nyílni hallja a bejárati ajtót. Erről nem volt szó. Csak most tudatosul benne, hogy az ujjai teljesen begörcsöltek, olyan erővel szorította eddig a bögréjét. Most ellazítja magát, beletörődő kifejezés suhan át az arcán, felkészülve rá, hátha előbb találkozik egy felvillanó átokkal, mint az érkezővel. De amint meglátja a nappali ajtajánál felbukkanó alakot, elpárolog minden aggodalma.
- Adam! - kiált fel vidáman. Hatalmas kő - aminek a létezésének eddig nem is igazán volt tudatában - esik le a szívéről. Azonnal felpattan, szinte futva szeli át a köztük lévő távolságot, és gondolkodás nélkül a férfi nyakába ugrik. Néhány másodpercig magához szorítja, bár a "szorítását" valószínűleg még egy egyszerű földi halandó sem érezné szorításnak, aztán hátrál néhány lépést, hogy felnézhessen a férfi arcába. Némi csalódottsággal veszi tudomásul, hogy rá már nem is lesz szükség.
- Oh, értem. Hát jó... Nem rostokoltam, tök jól elvoltam, de azért jó, hogy már itt vagy, mert még pár nap és a végén elkezdtem volna takarítani - a csalódott felütés szép fokozatosan tűnik el a hangjából, a végére még el is neveti magát. Az már valóban végstádium lett volna, ha Ő elkezdi felnyalni a házat. Már az is nagy dolog, hogy nem csinált nagy rendetlenséget.
- Megy - bólint a hűtőt illető kérdésre. Persze Adam azért elsuhan, és maga is ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Kíra nem indul utána, megvárja, míg a férfi visszatér a nappaliba. A lány rögtön megérti Adam jelentőségteljes tekintetét. Amíg ő kimegy a verandára, Kíra a konyha felé veszi az irányt. Nem kapcsol villanyt, már egészen hozzászokott a szeme, hogy a beszüremlő sápadt holdfényél tájékozódjon. Elöblíti a bögréjét, aztán a szekrénysornak támaszkodva várja, hogy Adam visszajöjjön a vérrel. Rengeteg kérdése van, de tőle szokatlan módon, nem biztos benne, hogy mindet fel akarja tenni. Sok mindenen elgondolkodott a történtek kapcsán. Adam visszatér. A másodpercek telnek, ő pedig csak némán figyeli a férfit, úgy dönt, kérdések helyett inkább egy vallomással kezdi.
- Tudod, megspórolhattad volna mindezt,...ihattál volna...belőlem - suttogva, kissé tétován ejti a szavakat. Már ezerszer végigrágta magát ezen, de még mindig vegyes érzelmek kavarognak benne a gondolat kapcsán. Azt hitte, ha kimondja, majd minden a helyére kerül, de nem így történt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337764#post337764][b]Adam Kensington - 2014.07.16. 20:12[/b][/url]

Meg is lep és nem is, amilyen kitörő örömmel köszönt a leányzó és ahogy a nyakamba veti magát. Csak állok és tűröm. Bár a tűröm egy ronda szó erre, hiszen kedvemre való a közelsége, de tény, hogy egyedül annyival veszek részt az ölelkezésben, hogy lejjebb hajolok hozzá, ne kelljen annyira nyújtózkodnia felfelé, valamint egyik hideg kezemet kissé oldalára simítom. Lenézek rá aztán, fürkészve kicsit szép vonásait, miközben elmondja, miként töltötte itt az időt, aztán indulok a dolgomra.
Miután a verandára léptem, állok csak, várva a küldöncöt. Összevonom szemöldököm, ahogy egyre inkább kikörvonalazódik számomra a hangokból és illatokból, hogy nem emberrel lesz dolgom. Hamarosan egy kobold lép ki a fák árnyékából a holdfény világította kis területre, házam előtt. Lelépem hozzá azt a pár lépcsőfokot. Élesen közli velem, hogy csomag érkezett a számomra, felemelve a szóban forgó dobozt. Átveszem a küldeményt, és jócskán felszalad a szemöldököm, hiszen annak oldalán a "szexuális segédeszközök" megjelölés ékeskedik. Úgy látom, Warren bátyja humoránál van. Felnyitom, éppen csak belenézek, és ahogy elégedetten konstatálom a tartalmát, átadom a ronda kis lénynek az összeget, biccentek, és megyek vissza a házba.
Megérkezem a fura feliratú dobozzal a konyhába, és lerakom a pultra, Kíra mellé lépve a szekrénysorhoz. Éppen nyitom fel a csomagot, de megállok a rendezkedésben, ahogy a lány elsuttogja azt, amit. Lenézek rá magam mellé, félig tincseim takarásából, pár hosszú pillanatig némán figyelve csupán a kis beszerzőmet különleges fényű szemeimmel.
- Nem ihatok senkiből olyankor, ha szomjazom. - árulom el legfőbb szabályomat, csöndesen szólva rekedtes hangomon. Elég ellentmondásosan hangzik, amit mondok, pedig több értelme van, mint bárminek.
- Csak úgy vehetem bárkinek a vérét közvetlenül, ha előtte már ittam egy keveset közvetetten. Ha úgy innék belőled, hogy éppen elvakít a szomjam, azzal megindulnék egy lejtőn. - magyarázom el neki halkan, nyugodtan. Olyan ez, mint egy alkoholistának egyetlen korty szesz. Hiába nem ivott akár már évek óta, ez átbillenti a határon. Hiába egyetlen korty csupán, a következményei beláthatatlanok.
- De... erről már szerettem volna beszélni Veled... - árulom el, szemem lesütve kissé, majd ismét a lányra tekintve. Hálás vagyok és jól esik a felajánlása, amelyet koránt sem hiába ejtett meg...
- Viszont most mindenek előtt, kérlek, segíts elpakolni a készleteimet! Hozd ide a fémtárolókat, és töltsük át őket! - biccentek neki az üres, elmosogatott termosztátok felé. Két liter tasakos vért kaptam, ez négy olyan edénybe fog beleférni. Kiveszem őket a dobozból a pultra, aztán szerzek elő egy kést, felnyitni őket, amíg Kíra idehozza a tárolóimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337926#post337926][b]Saragob Kíra - 2014.07.16. 23:54[/b][/url]

Magán érzi a férfi pillantást, de nem emeli fel a fejét, hogy találkozzon a tekintetük. Ő sosem gondolta, hogy ezt majd meg kell beszélniük. Annak ellenére, hogy az eddigi viselkedéséből Adam leginkább azt szűrhette le, hogy Kírát teljesen hidegen hagyja a vámpír mivoltja, sőt mi több, talán fel sem fogja rendesen, ez nem teljesen így van. Kíra számára például mindig is evidens dolognak tűnt, hogy ha úgy alakul Adam ihat, inni fog belőle, épp úgy, mint ahogy most teljesen magától értetődőnek tekinti azt, hogy attól függetlenül, hogy Adam hazaért, ma estére ő már mindenképpen a házban marad. Ezt nem kell kimondani. Legalábbis szerinte.
Adam válaszát hallva néma csodálkozásra nyílnak ajkai, és immár felpillant a férfi arcára. Ő sosem volt rabja semmiféle élvezeti szernek, de azért nem esik nehezére elképzelni és megérteni, hogy mi lenne ha.
- Mi volt a leghosszabb idő, amíg nem ittál vért? Voltál utána a lejtő alján? - kérdezi kíváncsian. Közben várná, hogy Adam folytatja a gondolatmenetét, és elárulja, mit szeretett volna megbeszélni Kírával. Kíra valahogy furcsállja, hogy a férfi lesüti a szemeit, aztán meg témát is vált. De nem kérdez rá a dologra, csak megjegyzi magában, hogy ha esetleg a férfi elfelejtkezne róla, majd a kellő pillanatban emlékeztesse, hogy akart valamit.
- Okés - a füle mögé rendez egy kósza tincset, aztán eleget tesz a férfi kérésének, előszedi a tiszta fém tárolókat és lepakolja őket a pultra. Vesz egy mély levegőt, aztán azon igyekszik, hogy minél később fújja ki, miközben Adam felnyitja a tasakokat. Továbbra sincs oda a vér látványáért, bár ha így mennek a dolgok, Adam mellett előbb-utóbb hozzá fog szokni. Ha a férfi nem tért volna vissza, egyébként is neki kellett volna teljesen egyedül megoldania a dolgot, lélekben edzette is rá magát rendesen. Azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább azt nem kell látnia, ahogy a vörös anyag a tasakba került. Szóval próbál erős lenni. Fogja az egyik tasakot és nagy odafigyeléssel kezdi el áttölteni a tartalmát az egyik fémtermoszba. Nem néz fel Adamre, aki valószínűleg egyedül gyorsabban végezne a művelettel, mint Kíra segítségével. Szépen csordogál a vér, és Kíra nem tudja kizárni a szagát, nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy ez nem csak úgy van, hanem valaki másból van. Gondolatban a steril kórházi vérvételt valahogy átugorja, és nyílt sebek, csordogáló vér jelenik meg lelki szemei előtt. ~ Gondolj valami másra!~ Vesz egy nagy levegőt. Nem, ez nem segít. Nagyokat pislog, de az adással van valami, furán vibráló foltokat lát. Anélkül, hogy odanézne, Adam felé nyújtja a nála lévő tasakot. Fogja meg, mielőtt ő elejti. Mert el fogja ejteni, mert nem jó ez így, már nem is érzékeli, hogy Adam elvette-e tőle a tasakot, vagy sem, csak próbál elkapni valami stabil dolgot, mielőtt még eldőlne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337937#post337937][b]Adam Kensington - 2014.07.17. 00:21[/b][/url]

- Egy bő hét talán. Akkoriban mindig közvetlenül az adományozóból ittam, és már jó ideje nem leltem erre vállalkozó illetőt. Végül megbűvöltem valakit, és a vérét vettem, ezzel pedig már ott is voltam a lejtő alján. - bólintok neki, röviden elmondva a történetet, noha koránt sem ez volt a legrondább eset hosszú életem alatt. Csak hát ez volt az, ami a hosszas kihagyás eredménye volt, Ő pedig efelől érdeklődött. A többit ráér megtudni a későbbiekben, vagy talán soha. Ez utóbbi talán mindenkinek jobb lenne.
Már ahogy nekikezdünk a vér elrendezésének, észlelem, hogy a lány nincsen a helyzet magaslatán. Éppen ezért olykor lepillantok rá oldalra, miközben töltöm át a sűrű, vöröslő folyadékot a fémtárolóba. Megtörténik végül a baj, Kírának azonban még van annyi lélekjelenléte, hogy kezembe nyomja a tasakot, nehogy kiömöljön annak értékes tartalma. Lerakom a zacskót a mosogatóba támasztva biztosan, ezzel egy időben pedig az elvágódni készülő lányka után nyúlok, elkapva Őt, mielőtt még a padlóra hullana.
Számtalan tényezőt tartok szem előtt az emberekkel kapcsolatban. Mindig figyelembe veszem, Ők mennyire másként tapasztalják és értékelik a világot, mint én. Hiába vagyok azonban humanoid vámpír, egészében nem érthetem meg Őket. Nem lehetek rájuk teljes mértékben tekintettel. Sok mindent nem teszek meg a jelenlétükben, és úgy egyáltalán rengeteg mindentől kímélem meg Őket, amikről tudom, hogy bár nekem mindennapi, Őket kiborítja. A vér kérdése pontosan ilyen. Hiszen számomra a fogyasztása szinte lételem. Az, hogy bárki irtózzék tőle, meglehet, kézenfekvő, nekem viszont egyáltalán nem az. Jelen esetben átkozom magam ezért rendesen. Pedig már múltkor is láttam Kírán a viszolygást, amikor betoppant a táplálkozásom közben, még az ismeretségünk elején. Most már persze kár ezen rágnom magam. A helyzet adott, nagy baj viszont szerencsére nem történt.
A legegyszerűbb megoldásként könnyedén hosszú karjaimba kapom a kissé kába lányt, és átsétálok Vele a nappaliba. Szépen elfektetem a kanapémra, amelyet úgy tűnik, ideje kineveznem az alélt hölgyek menedékének vagy valami hasonlónak. Elengedvén Kírát, fölé hajolok, elsápadt vonásait fürkészve.
- Elintézem a készletet. Mindjárt jövök. - bólintok neki, felegyenesedem, és kisétálok. Ő csak pihenjen szépen egy kicsit addig! Nem telik bele aztán pár percbe, és visszatérek hozzá a nappaliba, kezemben egy pohár vízzel. Leülök mellé a kanapéra, és átnyújtom az innivalót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337941#post337941][b]Saragob Kíra - 2014.07.17. 00:58[/b][/url]

Elgondolkodva hallgatja Adam történetét, de nem fűz hozzá kommentárt, vagy újabb kérdéseket. Ideje sincs rá nagyon, hisz a férfi közben témát vált, és a vér átöntözgetésére terelődik Kíra figyelme. Teljesen értelmetlen dolog a részéről, hogy egyáltalán megpróbálkozik vele. Hiszen ismeri magát annyira, hogy tudja, már a friss vér gondolatától is kirázza a hideg. De nem, ő túl akar lendülni ezen a kis problémáján, és le akarja győzni a félelmét. De nevezzük bárhogy is, nem sikerül neki. Elég régen vacsorázott már, és most kissé leesett a vércukra. Csak távolról érzékeli, hogy nem képes megtartani magát, és azt is, hogy ennek ellenére nem vágódik el a padlón, mert Adam megtartja. Hagyja, hogy a férfi vigye, ahová akarja, nem is igen tud mást tenni. Hálást, halvány mosolyt küld Adam felé, mikor a férfi fölé hajol.
Lassan utána fordítja a fejét, ahogy eltűnik a nappali ajtajában, aztán pedig óvatosan ülő helyzetbe tornázza magát. Máris jobban van, hogy a vérszag lassan eltűnik az orrából. De azért nagyon ficánkolni még nincs kedve, továbbra is elég sápadt. Mély levegőket vesz, s a nappali bejáratára függeszti a tekintetét, ahol néhány percen belül fel is bukkan Adam.
- Köszönöm - átveszi a vizet és kortyolgatni kezdi. Kissé réveteg mosoly ül ki az arcára, miközben felsandít a férfire.
- Kár, hogy nem mértük az időt. De szerintem mindenképpen rekordot döntöttem. De majd legközelebb...Nem lehet ilyen szerencsétlen. Még jó, hogy a bogaraktól nem félek - láthatóan nem rázta meg különösebben az eset. Fecseg, ahogy szokott, noha a hangján azért érződik, hogy nincs még teljesen elemében. Megissza a maradék vizet, aztán óvatosan előrehajol és a dohányzóasztalra csúsztatja a poharat. Hátradől a kanapén, az arcára komoly kifejezés költözik. Most jutott oda, hogy átgondolt egy újabb darabkát abból, amit Adamről tud, vagyis inkább, amit nem tud. Amiről eddig nem is tudta, hogy az is Adam.
- És miért bűvölted meg?... Azt az embert, akiből ittál. Egyáltalán akit megbűvölsz, tudja, hogy mi történik vele? - elkapja a tekintetét a férfiről, felhúzza a térdeit és addig ügyeskedik, míg rájuk nem tudja húzni a bő póló-hálóingét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337945#post337945][b]Adam Kensington - 2014.07.17. 01:27[/b][/url]

Örülök, hogy úgy látom, Kíra jól van. Csak rosszul lett kicsit, ennyi az egész. A kanapéra lepihenés és a víz máris megteszi jótékony hatását. Az elraktározott vértől való távolságról nem is beszélve. Biccentek csak neki egyet a köszönetére, és figyelem, ahogy lassacskán visszanyeri arca az egészséges színét. Hallgatom közben, miként csinál viccet részleges ájulásából. Halványan elmosolyodom erre. Ahogy aztán visszaveszi az iménti beszélgetés fonalát, vonásaim ismét megszokott, mélabús komolyságukat öltik magukra.
- Hogy ne hadakozzon ellenem és hogy ne emlékezzen rám. - válaszolom meg első kérdését, előre dőlve ülvén kanapémon, hosszú combjaimon könyökölve hanyagul, előrehulló tincseim mögül pislogva kissé hátrafelé az elkényelmesedett lányra.
- Akin delejezést hajtok végre, annak fogalma sincs arról, mi történik Vele. Azt teszi, amit mondok neki, és ha úgy akarom, új emlékeket ültethetek a fejébe. Mondok neki egy mesét arról, mi történt Vele, és onnantól úgy fog emlékezni rá. - próbálom elmagyarázni, hogyan megy a megbűvölés. Eléggé aljas, szemét egy dolog. Ennek ellenére rendszeresen alkalmazom. Na egyáltalán nem olyan töménytelenül, mint a fajtársaim, de ha úgy adja a helyzet, nem vagyok rest ehhez folyamodni. Az őrrel is így tettem a minap. Szeretni viszont egyáltalán nem szeretem.
Hallgatok aztán egy kicsit, figyelve a lány csinos arcát, majd leszegem tekintetemet, a padlóra pislogva, és fejemet is lehajtom kissé. Sötét hajam még inkább elfedi ábrázatomat. Végiggondolom, miként kezdjek hozzá, és a csönddel a légkör is megalapozódik a következő témához.
- Arról akartam beszélni Veled, hogy... - vágok bele halkan, rekedtes hangomon, egészen lassan feljebb emelve közben a fejemet, arcomat Kíra felé kezdve fordítani, oldalra. Megállok, miután bevégeztem a mozdulatot, és eddig lesütött tekintetemet egyenesen a lány arcára, szemeire emelem.
- Szeretném, ha megengednéd, hogy igyak belőled. - bólintok egy lágyat, tisztává téve, hogy pontosan arról akartam beszélni Vele, amit a konyhában felhozott. Azonban nem azért, amiért Ő ajánlotta az imént...
- Ha a véredet veszem, onnantól kezdve érzékelni foglak, bárhol legyél. Minden erősebb érzésed elér hozzám, ha úgy akarom. Így akár a félelmed is. Ha veszélybe kerülnél, azonnal tudomást szereznék róla. - tárom fel előtte, mi vezérel. Hogy miért szeretnék inni belőle. Ő a beszerzőm, és hiába vagyok óvatos, hiába nem bízok rá túl kemény, kockázatos munkákat, mégis megnyugtatna, ha kapcsolatban lennénk ilyen módon. Magyarázatomat követően elmerülten fürkészem tekintetét, várva, mit szól mindehhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=337970#post337970][b]Saragob Kíra - 2014.07.17. 09:51[/b][/url]

- De miért? - egy tipikus négyéves kislány kielégíthetetlen kíváncsiságával teszi fel a kérdést. De nem az a célja, hogy a végletekig hajtogassa ezt a kicsiny szócskát, egyszerűen csak Adam válasza nem adott neki magyarázatot arra, hogyan volt a férfinek annyi ereje, miért akarta megkönnyíteni a dolgot a másik fél számára, amennyire lehet. Miért nem esett csak úgy valaki torkának, ha már egyszer a padlón volt?
- Ühümm. Szóval sokkal rosszabb, mint az Imperius-átok - összegzi a dolgot. Arról legalább maradnak az embernek emlékei, csodálatos, könnyed lebegés. Kíra enyhén megrázza a fejét,és nem néz fel Adamre. Rövidke szünet áll be a beszélgetésükbe, Kíra gondolatai még a delejezés körül forognak. Nyel egyet, de sehogy sem tud szabadulni a keserű, epés íztől.
Amikor Adam megtöri a csöndet, a férfi felé fordítja az arcát, kíváncsian várja a folytatást. Már majdhogynem rá is vágja, hogy " persze, nyugodtan", az indoklást hallva azonban teljesen megváltozik a véleménye.
- Hogy mi? - dörren rá a férfire. Nagyon is jól értette a szavai, csak épp nem akarja őket elhinni. Ösztönösen távolabb húzódik Adamtől és már nem csak a fejével, de egész testével felé fordul. Vegyes érzelmek kavarognak az arcán, csalódottság, düh, zavar. Mind közül a felháborodása a legerősebb.
- Felejtsd el! Ezt nem - közli dacosan, és karba fonja a kezét maga előtt.
- Amúgy ezt mégis hogy gondolod? Azért innál belőlem, hogy ellenőrizgess, még csak nem is  azért, hogy egyszerűen igyál. Hát kösz! Tényleg! Ez jól esik. - fakad ki dühösen, hevesen gesztikulálva hozzá.
- Ha veszélybe kerülök, meg tudom védeni magam! - persze ez nincs így, nagyon is sok minden történhet, amitől adott esetben Adam megvédheti. De mindez most nem érdekli. Az érdekli, hogy Adamnak sikerült vérig sértenie a hátsó szándékaival.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=338105#post338105][b]Adam Kensington - 2014.07.17. 13:30[/b][/url]

Újabb kérdés, a válasz pedig nagyon-nagyon összetett. Próbálok a lényegre szorítkozni hát, a legkézzelfoghatóbb, legfontosabb momentumot emelve ki magyarázatomban.
- Mert, amíg képes vagyok a kíméletesebb módot választani, inkább azt választom. - közlöm válaszomat csöndes, nyugodt, elmélkedő hangon. Más, amikor napról napra erőszakosan, vadállat módjára szerzed a táplálékot, és egészen más, ha mértéktartóan élsz és egy napon valamiért éhezni kényszerülsz. Ilyenkor azért jóval tisztább a fejed, még ha szomjazol is. Még valamennyire képes vagy józan döntést hozni. Remélem, rövid feleletem nagyjából érthetővé tette Kíra számára, mi vezérel! Egyszerűen nem akarok ártani, és ha tehetem, nem is ártok. Azt nem kezdem el taglalni, miért felejtettem el magam az illetővel, hiszen egyértelmű: nem kell, hogy emlékezzen arra, hogy kiszívtam a vérét, és hadjáratot indítson ellenem. Mindenki rosszul járna.
Érzem közben a lányon, hogy megint felderengett neki a múltja. Egyre inkább körvonalazódik a számomra, miféle behatások érhették régebben, legjobb azonban nem bolygatni a történteket. Ha szeretne beszélni róla, vagy bárhogy fényt deríteni részletekre, meghallgatom, segítségére leszek, faggatni viszont nem fogom, sem a fejébe mászni.
Ami ezután következik, az nagyon elkeserít, még ha tudom is, hogy a lánytól nem állnak távolt a teátrális kifakadások és az sem, hogy pillanatról pillanatra változtassa hangulatát, véleményét. Ahogy rám förmed, csak figyelem Őt némán, hallgatva dühödt, magának kikérő szavait, majd finoman elfordítom Tőle fejemet, profilomat mutatva neki, és egyre lejjebb sütve tekintetemet. Búsan, csalódottan pislogok a padlómra, és aprót nyelek, szám éppen csak belehullámzik. Úgy festek, mint egy megszidott kiskölyök, azt leszámítva, hogy egy majd' két méteres, szűk hétszáz éves vámpír vagyok.
- Rendben. - suttogom egészen halkan fehér kezeimnek, melyeket hosszú lábaim között lógatok combomon könyöklésemben, ahogy előre dőlve ülök a felpaprikázott leányzó mellett a kanapémon.
Mindig rácsodálkozom, amikor a semmiből valami ilyen mély hatást tesz rám. Amikor szinte mardossa a mellkasomat belülről az üresség. A konyhában még Kíra önként és dalolva kínálta nekem a nyakát, most pedig, hogy én kérem Tőle, és még arról is nyíltan beszámolok, milyen egyéb következményekkel jár ez, lehord a sárga földig. Még hogy hátsó szándékok... Francért vagyok ilyen nyomorult tisztességes. Simán ihattam volna belőle, anélkül, hogy tudott volna róla, ennek révén milyen kötelék alakul ki, ami egyébként koránt sem az ellenőrizgetését, hanem a puszta védelmét szolgálná, hiszen nem élnék vissza vele. De nem, nekem egyenesnek és őszintének kell lennem. Hát így járok. Ez van. Komolyan jobb lett volna, ha simán csak a viszonylagos jól lakásért és az élvezetért akartam volna belé meríteni a fogamat? Ami különben természetesen nem elhanyagolható részét képezi annak, hogy most ilyen feszült vagyok, amiért visszautasított. Hiszen már kissé beleéltem magam. Nagyon jó illata van a lánynak, és biztosra veszem, hogy mennyei a vére. Veszek egy csöndes, mély levegőt, és ólmosan fújom ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=338498#post338498][b]Saragob Kíra - 2014.07.17. 23:09[/b][/url]

Már a nyelve hegyén van az újabb kérdés, hogy miért, de végül nem mondja ki hangosan is. Valahol azért ő is érzi, hogy óvodásként viselkedni nem túl nyerő. Pedig az óvodások tudnak valamit a folytonos kérdezgetésükkel. De Kíra jó kis felnőtt módjára elfogadja a választ, beéri azzal, hogy Adam egyszerűen ilyen, és nem keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi minden játszott közre abban, hogy Adam személyisége és életfelfogása így alakult. Meg aztán azzal is tudna vitatkozni, hogy mi kíméletes és mi nem, de nem teszi. Legalábbis egyelőre.
Kíra ezúttal nem mélyed bele a múltján való merengésbe, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem is fogja fel igazán, miért vagy honnan van neki bármiféle elképzelése az Imperius hatásáról.
Már ő maga sem tudja, hányadán áll a dologgal.  Magával a tettel, hogy Adam igyon a véréből továbbra sincs gondja, csak az háborítja fel, hogy ennek következményeként  Adam bármiféle hozzáféréssel rendelkezne az ő érzelemvilágához. Aminek követése feltehetően okozna némi fejfájást Adamnek. Zavarja, hogy a férfi erre hivatkozik.
- Inkább ne is mondtad volna! Egyszerűbb lett volna, nem? Nem. Vagy lehetnél egyszerűen kíméletes. - hasonló gondolatmeneten halad, mint ami Adam fejében is lejátszódik, a különbség csak annyi, hogy ő gyakorlatilag hangosan gondolkodik, és válogatás nélkül mond ki mindent, ami csak eszébe jut. Anélkül, hogy igazán komolyan gondolná a szavait. Egy nagy fittyfenét édes a tudatlanság.
- AHH! Nézz rám, ha hozzád beszélek! - nem hatja meg, hogy Adam búbánatos fejjel bámulja a padlót. Szikrázó szemekkel tekint rá, teljesen elfelejti, hogy neki voltaképp nincs is oka és joga így beszélni a férfival, már csak azért sem, mert nem is olyan rég még ő ajánlotta fel a vérét.  
- Nem kell, hogy - hirtelen megváltozik az arckifejezése, nem fejezi be, hogy mi nem kell, mert hirtelen egy teljesen új megközelítésből látja a problémát. De hiba lenne azt feltételezni, hogy ezzel meg is nyugszik. A haragja nem vész el, csak átalakul, átcsap sértettségbe és szégyenkezésbe. Mérhetetlenül ostobának érzi magát. Honnan, honnan nem, az az elképzelése támad, hogy itt egyáltalán nem is róla van szó. Úgy gondolja, Adamet nem az érdekli, hogy ő veszélyben van-e, hanem hogy ha rábíz valamit, az rendben megy-e. Logikusabban, érthetőbbnek és elfogadhatóbbnak tűnik számára ez a verzió. De még mindig viaskodik magával, túlontúl sok aspektusa van ennek a kérdéskörnek.
- Rendben? Mi az, hogy rendben? Ne mondd nekem, hogy rendben!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=338506#post338506][b]Adam Kensington - 2014.07.17. 23:55[/b][/url]

Kész. Azt hiszem, teljesen kicsaptam a lánynál a biztosítékot. Remek. Még csak arra sem látok igazi esélyt, hogy a szokásos hangulatváltása végbemenjen, és mindjárt lelegyintse kiakadását, könnyedén belemenve mégis abba, hogy ihassak belőle. Persze, nála nem igazán lehet tudni. Minden esetre a dühe és sértettsége nem múlik. Olyannyira nem, hogy már azon is kiborul, hogy lesütve tartom a szememet. Viszont, ahogy rám parancsol, nem nézek még rögtön rá, csak már akkor, mikor csöndes válaszomat is kikéri magának. Ekkor viszont rávonom kemény fényű tekintetem, lassan fordítva felé oldalra sápadt arcomat, vékony ajkaimat összeszorítva kissé.
- Nem akarod, hogy igyak belőled. Megértettem. - bólintok neki, gyenge, rezignált hangon szólva, megrezzenő pillákkal, miközben lélekbehatóan figyelem Őt erősen, keserűen csillogó szemeimmel. Nem bánom, hogy őszinte voltam Vele, és hogy nem ejtettem át, kihagyva bizonyos indítékaim ismertetését, még így sem, hogy Ő ezt láthatóan nem is értékeli, sőt, ki van rám akadva érte, hogy nem szúrtam hátba. Sajnálni viszont végtelenül sajnálom, hogy ez lett belőle.
Elfordítom róla komor, sötét pillantásomat, felemelkedem a kanapéról, aztán felmarom kiürített poharát, és elindulok vele a konyhába. Nem haragudhatok Kírára azért, mert a megtudottak fényében már nem akar engedni nekem. Tökéletesen érthető ez, hiszen az emberek nagy része irtózik attól, hogy bárki, bárhogyan figyelje. Csak azt nem érti meg a lány, hogy ez nem olyan, mintha kamerákat szerelnék a sátrába, vagy egy speciális merengőben az aktuális gondolatait lesném folyton. Nem. Ez egy sokkal finomabb, észrevétlen és nagyon hasznos kötelék tud lenni, ha jó kezekben van. Nálam azokban lenne. Dehát nem kér belőle. El kell fogadjam. Mégis mélyen lesújtva érzem magam. Szerettem volna minél hamarabb megtudni, ha segítségre szorul. Ha bajban van és szüksége lenne rám. Nem annak az értéknek a biztonsága miatt, amiért elküldöm. Hanem Ő miatta. Őt féltem, nem a rohadt beszerzendő holmikat. Mogorva arccal lépek ki a nappaliból a folyosóra, miközben az imént taglaltakon, tehát az ügy hasznos részének elmaradásán túl, emészt a kellemesről való lemondás is. Nem kóstolhatom meg a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=338542#post338542][b]Saragob Kíra - 2014.07.18. 01:02[/b][/url]

Kíra kezd lassan belezavarodni a saját csapongó gondolataiba. Nem igazán tudná megfogalmazni, mégis mi váltotta ki nála pontosan ezt a fajta viselkedést, vagy mit akar elérni vele. Nem is igazán keresi a választ erre a kérdésre, mint általában, most is hagyja, hogy elragadják az érzelmei.
Adam sötét tekintete viszont megmozdít benne valamit. Elsődlegesen belefojtja a szót a lányba. Tudatosítja benne, hogy talán egy kissé túl messzire ment. Csak nagyokat pislog Adam lemondó szavait hallva. Teljesen megsemmisültnek érzi magát. Nem jön ki hang a torkán, nem is tudja, mit mondhatna még. Illetve de, tudja, hogy mit mondhatna. Visszakozhatna. Egy része ezt szeretné tenni, magyarázkodni, vagy visszaszívni minden eddigi szavát, de nem teszi. Mozdulni sem bír, csak némán figyeli, ahogy a férfi megszakítja a szemkontaktust, feláll és elsétál a konyha felé. Nem néz utána, a tekintete az asztallapon ragad, ahol az imént még a pohár állt.
Egyáltalán nincs megelégedve magával. Nem ezt akarta. Nem akart így elrontani mindent. Szégyelli magát. Továbbra sem tudja teljesen elhatárolni magát a következmények gondolatától, vagy attól, hogy Adam hány emberre kényszerítette már rá az akaratát, de akkor sem érdemelte meg, hogy Kíra így beszéljen vele. Hatalmas gombóc gyűlik a lány torkába. Nyel egy nagyot, mire könnyek gyűlnek a szemébe, de nem hagyja őket legördülni az arcán. Ha most Adam újra feltenné neki a kérdést, teljesen más választ kapna, mint az imént. De nem várja, nem is várhatja ezt el a férfitől. Annál azonban makacsabb és dacosabb, semmint hogy mindezt közölje is Adammel. Esze ágában sincs utánamenni, bocsánatot kérni, törleszkedni. Az még kínosabb lenne a jelenlegi helyeznél. Inkább megpróbálja megszokni ezt.
Sóhajt egy nagyot és végül elfordítja a tekintetét az asztalról. Pislog párat, aztán feláll, előszedi az ágyneműt és gépiesen megágyaz magának a kanapén. Lefekszik, befordul a kanapé háttámlája felé, de nem jön álom a szemére. Nem szokása elfutni a problémák elől, tudja, hogy neki illene kezdeményezni a "békülést". ~ De olyan nehéz~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=338784#post338784][b]Adam Kensington - 2014.07.18. 16:36[/b][/url]

Eleve nyűgös vagyok még mindig kissé az elmúlt napok eseményei miatt, ami igazából csak annyit tesz, hogy az átlagosnál is depresszívebb vagyok, így talán a vonásaim is egy fokkal életuntabbnak hatnak. Annak persze örülök, hogy vége a hajcihőnek, ám a két napi raboskodás rányomja a bélyegét a hangulatomra. Hiába töltöttem már jóval hosszabb időket, sokkal rémesebb közegekben, megszokni nem áll szándékomban őket, sem azt a tényt, hogy néha ilyen helyekre kényszerülök.
Mogorva ábrázattal érkezem a konyhába, hanyag mozdulattal elöblítem Kíra kiürült poharát, aztán odaállok a sakktáblám fölé, és pár percnyi lustán pislogó morfondírozás után lépek egyet a világos futóval. Ahogy ezt megejtettem, végigjáratom tekintetem a táblán, és egy lemondó fújással nyugtázom, hogy milyen rosszat mozdultam. Így már nagyjából a következő lépésben csúfos vereséget fogok elszenvedni a saját magam ellen folytatott mérkőzésben.
Kiábrándultan megrázom a fejemet, és a folyosóra sétálok, hamarosan a nappali bejáratába érve, eltekintve a kanapé felé. A lány idő közben megágyazott magának rajta és eldőlt, a támla felé fordulva, háttal az ajtónak. Aludni azonban még nem alszik. Hallom a szuszogásán, szívverésén. Szomorúságát, feszültségét pedig szinte tapintani tudom a levegőben. Vonásaim ellágyulnak kissé, szigorú élük elveszti erejét. Búsan figyelem elszontyolodott kis beszerzőm kanapén heverő alakját a kellemes sötétben, és lassan közelebb sétálok hozzá.
Lehajolok, fehér ujjaim közé fogom a pokróc tetejét, és óvatosan feljebb húzom rajta, hűs kezemet betakart vállán nyugtatva még finoman egy kicsit. Tudom, hogy neki is rosszul esett ez az egész, pedig olyan körültekintő voltam, amennyire szerintem csak lehettem. Megfordult a fejemben, hogy megijed a dologtól, esetleg kellemetlenül érinti majd, ilyen indulatokkal viszont nem számoltam. Újra és újra megdöbbent, mennyire hasonlítunk, mégis mennyire különbözünk mi, vámpírok és emberek. Látszólag közös nevezőn lehetünk, végeredményben mégsem értjük meg egymást, hiszen egészen mások az értékek és a mértékek. Egy halandó ép ésszel fel se tudja fogni, hányakkal kerültem már a legkülönbözőbb kapcsolatba, és azt végképp nem, hogy a tetemes mennyiség mit sem von le az ismeretségek minőségéből. Ahogyan azt sem, hogy milyen azonos, mégis mennyire más az értékrendem, a szokásaim, a határaim, a hozzáállásom, az ügyeim elintézési módja. De nem is kell felfogni mindezt. Elég elfogadni, még ha nehéz is.
Szomorkásan, elmerengve nézek lefelé a már elpihent, de még ébren lévő, zaklatott lánykára, miközben ráérősen felegyenesedem Tőle. Nem tudom még, mibe fogok ébrenlétem hátralévő óráiban, minden esetre legjobb volna talán, ha hosszan elfoglalnám magam, és megvárnám, amíg Kíra reggel felébred, hogy válthassunk még pár szót. Ne vágjon így neki a napjának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339072#post339072][b]Saragob Kíra - 2014.07.18. 23:01[/b][/url]

Megrezzen, amikor Adam igazgatni kezdi rajta a takarót, de szinte azonnal újra el is lazítja magát. Csak meglepődött, mert nem hallotta a férfit közeledni, és egyébként sem számított rá, hogy még egyáltalán ránéz ma este. De megteszi, és ezzel alkalmat ad a lánynak, hogy bocsánatot kérjen, magyarázkodjon. Kíra azonban nem él a lehetőséggel. Jól esik neki a férfi érintése, de mozdulatlan marad, csak konokul mered a kanapé támlájára. Akkor sem fordul meg, mikor a férfi elengedi a vállát, mert nem tudja, van itt áll-e még felette, vagy esetleg messze jár. Inkább nem kockáztat, pedig kezd kicsit kényelmetlenné válni számára az eddigi pozíciója.   Hogy mégis változtasson rajta valamelyest, felhúzza a lábait és egészen összegömbölyödik.
Most az egyszer igyekszik összeszedni minden erejét és nem meggondolatlannak lenni. Ha ugyanis most hagyná eluralkodni magán a hebrencs, izgő-mozgó énjét, már rég Adam nyakába ugrott volna. Talán ha bárki másról lenne szó, meg is tenné, nem aggódna amiatt, hogy ez hányadik nem várt kirohanása lenne az elmúlt egy órában. Adam viszont határozottam jó hatással van rá ebből a szempontból. A férfivel kapcsolatban nem akar csupa meggondolatlan döntést hozni, talán ő az egyetlen személy az életében, akinek a jelenlétében Kíra fejében egyáltalán megfordul, hogy létezik egy bizonyos határ, amit átlépve akár tönkre is teheti a kapcsolatukat.
Már csak azért sem akarja most rögtön elkiabálni, hogy meggondolta magát. Illetve, hogy mégsem gondolta meg magát azzal kapcsolatban, amit a konyhában mondott. Nem tudja eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, amit gondol. Márpedig igen nagy ritkaság számba megy nála, hogy egyáltalán feleszi magának ezt a kérdést. De komolyan akarja gondolni a véradásra vonatkozó döntését. A konyhában még teljesen biztos volt a döntésében. Mióta csak megismerte Adamat, természetesnek vette, hogy a férfi igyon belőle, ha szeretne. Gondolatban legalábbis természetesnek tűnt számára. De beszélni róla, Adam szájában hallani a szavakat, látni a férfi pillantását, már nem olyan egyszerű Kíra számára. való igaz, hogy megijedt és voltaképp ezért hátrált meg. Megijedt attól, hogy voltaképp mennyivel jobban kiszolgáltatná magát Adamnek, mint ahogy azt ő képzelte, ugyanakkor teljes mértékben bízik a férfiben. Ez az a belső konfliktus, amit egyszerűen képtelen feloldani, ami egyik véglettől a másikhoz űzi.
Lassan elnehezülnek a pillái, mégiscsak hosszú napja volt, elfáradt. A légzése lelassul, egyenletessé válik, ahogy szépen álomba szenderül.

---

Viszonylag korán kel, hozzá van szokva, hogy a felkelő nap első sugarai ébresztik. Úgy érzi, ha valamit, hát a napfelkelte figyelését sosem fogja megunni. Most azonban egyrészt lekésett már róla, másrészt meg Adamnél van. Kócosan, kissé még álmatagon bújik ki a takaró alól. Első útja a fürdőszobába vezet, ahol már meg sem lepődik rajta, hogy a vécét egy bokor bitorolja. Lezuhanyzik, fogat mos, felkap egy kis nyári ruhát, a haját pedig a fürdés után laza kontyban felejti.
A fürdőből egyenesen Adam szobája felé indul. Ha férfi bent van - meg ha nem akkor is - nyilván már felfigyelt rá, hogy Kíra merre mozog, legalábbis Kíra feltételezi, hogy így van. Ettől függetlenül nem masírozik be a hálószobába - ahol egyébként már járt, amíg Adam nem volt itthon, de ha a férfi nem kérdezi, nem fogja elmesélni neki - , hanem virágmintás kis szoknyájában megáll a küszöbön és kopog kettőt az ajtófélfán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339084#post339084][b]Adam Kensington - 2014.07.18. 23:44[/b][/url]

Kis beszerzőm kezd megnyugodni, és úgy érzem rajta, jól esik neki visszafogott kedveskedésem. El fog tudni aludni, még ha egyelőre fáradt ébernek tetszik is, lehunyt szemmel kuporogva kanapémon. Lefogadom, hogy agya lázasan jár még az előbbieken, de valószínűleg már nem túl sokáig. Álomba fogja gondolkodni magát. Hagyom neki.
Elsétálok Tőle, ki a nappalimból, és csöndes ténykedésbe kezdek, noha nem hiszem, hogy Kírát bármi zavarná az alvásban. Azért én mégis egy távolabb eső helyiséget választok a földszinten arra, hogy nekikezdjek egy diktafon megszerelésének. Ősrégi darab, nagy eséllyel nem fogom tudni megjavítani. Ha így lesz, akkor majd másra felhasználom az alkatrészeit. Sokáig piszmogok Vele, és végül mégis sikerrel járok. Ezt követően teszek egy kellemes, kora hajnali sétát, aztán visszatérek a házamba, és vetek egy pillantást a szunyókáló kanapébitorló felé.
Nagyon kedves és úriemberhez méltó gondolat volt részemről, hogy megvárom, míg felébred a lány, de mindig elfelejtem, mekkora áldozat ez. Nem gond, ezt sem átallom meghozni az ügyért, ettől még viszont rajongani nem rajongok érte. Felkel odakint a nap, ellenőrzöm, minden függönyömet behúztam-e a házban, aztán felsétálok a hálómba, csöndben szenvedni. Fogalmam sincs, emberi léptékben mihez hasonlíthatnám ezt az érzést. Mintha a szervezet legyengült volna egy hosszan tartó, rémes betegségben. Igen, ez talán elég kifejező. Ilyen nekem a nappal.
A hálószobámban egyből megérzem, hogy Kíra itt járt. Ahogy nagyjából mindenhol ott hagyta az illatát a lakomban. De semmi gondom ezzel. Furcsálltam volna, ha nem fedezi fel az összes zugát. Nappali gyengeségem okozta, fancsali ábrázattal ülök ágyamon, amikor neszezésre leszek figyelmes lentről. A leányzó felébredt. Pompás. De nem támadom le, megvárom, míg magához tér. Én se vagyok oda érte, ha rögtön az ágyból kikelés után beszélni kezdenek hozzám. Komolyan, legtöbbször azt sem viselem el, hogy bárki akár csak hozzám szóljon.
Valamivel már kevésbé kelletlen vonásokkal ücsörgök az ágyszélen, amikor Kíra odalibben a küszöbömre. Ráemelem álmoskás tekintetemet, ahogy kopogtat az ajtófélfán. Nem bírom és nem is akarom megállni: lágyan elmosolyodok. Ez most az én jó reggelt kívánságom.
- Hogy aludtál? - érdeklődöm meg Tőle rekedtes hangomon, nagyon-nagyon remélve, hogy tényleg kiszökött már belőle az elmúlt este indulata.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339108#post339108][b]Saragob Kíra - 2014.07.19. 00:27[/b][/url]

Vidáman viszonozza Adam mosolyát, könnyed léptekkel besétál a szobába és letelepszik a férfi mellé az ágyra.
- Jól, de tudtam volna még tovább is - egy apró ásítással igazolja a szavait.
- De majd mennem kell, nekem kéne nyitnom az Ajándékboltot..., meg amúgy is szerettem volna beszélni veled még előtte - zavartan lesüti a szemét, közben megszokásból a füle mögé akar tűrni egy tincset, ami nincs is ott, aztán újra Adamre pillant
- És rájöttem, hogy reggel van és biztos fáradt vagy. Vagyis nem vagy fáradt, csak na, érted. Sose láttalak még nappal, és nem is tudom, nem akarlak zavarni. Nagyon szenvedsz? - a tőle megszokott módon csicsereg, kicsit még húzza az időt, mielőtt rátérne a főbb témára. Egyébként pedig tényleg kíváncsi, mennyire viseli meg Adamet a nappal. Kissé szégyelli is magát miatta, de abszurd módon élvezi a gondolatot, hogy itt van ő, frissen és üdén, készen egy újabb napra, meg Adam, sötét homályba burkolózó szobájában kuksolva.
További terelő szöveg azonban nem jut az eszébe, egyébként is, minél tovább húzza, csak annál nehezebb lesz.
- Hülye voltam tegnap este, sajnálom - kezeivel eltakarja az arcát, és csak az ujjai között pislog Adamre.
- De tényleg. Csak tudod... - hatalmas, mélyről jövő sóhajtást hallat és közben leengedi a kezeit az arca elől.
- Azt hittem,... Azt gondoltam... Nem tudtam... - látszik rajta, hogy szeretné megmagyarázni, de nem találja a szavakat arra a káoszra, ami az este lejátszódott benne. Végül feladja az erőlködést, ennek jeléül pedig lendületesen hátraveti magát az ágyon.
- Mindegy, nem tudom elmagyarázni. De bízom benned, és akkor iszol belőlem, amikor szeretnél - mindezt a plafonnal hadarja el. Nem mintha nem gondolná komolyan a szavait, csak éppen kicsit tart Adam reakciójától. Fogalma sincs, hogyan jutott erre az elhatározására, ma reggel egyszerűen így kelt fel. Valahogy egyensúlyba került a mérleg két nyelve. Tudatában van a következményeknek, továbbra is kirázza a hideg a kiszolgáltatottságtól, de kontroll alatt tartja az ellenérzéseit, és a másik oldalon vágyik az élményre, bízik a férfiben, és ugyanolyan természetes dolognak fogja fel, mint hogy ő is szokott reggelizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339128#post339128][b]Adam Kensington - 2014.07.19. 01:07[/b][/url]

Végigpillantok a lány könnyed, nyári ruhás, összetűzött hajú valóján, miközben idesétál hozzám. Lenézek rá magam mellé, ahogy helyet foglal baldachinos ágyamon, és valószínűleg én is elásítanám magam, ha ez a reflexem nem kopott volna már el, vagy ha volna olyanom, hogy levegőhiány. Hiszen álmosságomhoz egyébként nagyon illene a megmozdulás. Hallgatom elmondását arról, hogy megy majd nyitja az Ajándékboltot. Igen, említette már nekem, hogy kapott ott munkát, és megelégedésemre szolgált, hogy úgy döntött, ez nem befolyásolja abban, hogy a beszerzőm maradjon.
Megemelem szemöldököm, ahogy látszólag a tárgyra tér, aztán terel egy keveset azzal, hogy az állapotom felől érdeklődik. Mielőtt szóban felelnék, megráncolom orromat, ezzel már elővetítve a hamarosan elhangzókat.
- Nem vészes, csak... olyan bágyadtnak, nehéznek és kimerültnek érzem magam. Nem vagyok oda érte. - próbálom meg leírni, mi van velem ilyenkor, és véleményezem is, bár elég gyengéden fogalmazok.
Válaszom után csak némán fürkészem Kírát magam mellett, aki végül rátér arra, amit az imént felvezetett. Sötét szemöldököm ismét megemelkedik, ahogy legelsőnek ostorozni kezdi magát, és mindezt keze takarásából teszi. Felszabadulok kicsit, ahogy megsejtem, mit szeretne megosztani velem, így nem könnyű nem elmosolyodni azon, ahogy az ujjai közül kandikál rám. De próbálok, hiszen ez akkor is egy komoly beszélgetés. Hagyom Őt, hadd szedje össze a gondolatait. Egyelőre eléggé hebeg-habog. Amíg várom, mi sül ki ebből, szelíden figyelem Őt, fehér kezeimet lazán combjaimon nyugtatva, amelyeket jócskán szétvetve tartok ültömben. Hajam szokás szerint kék tekintetem elé lóg kissé. Nyugodtan pislogok lefelé Kírára, aki végül hátradől mellettem, felhagyva a túlgondolással, és megtalálja a szavakat, rövidre, velősre fogva őket. Nekem ez a mód tökéletesen megfelel. A tartalom pedig különösképpen.
- Köszönöm. - felelek ennyit a lánynak csöndesen, ám annál áthatóbban. Hátrapillantok rá vállam fölött, ahogy hanyatt fekszik ágyamon, és csak szemlélem némán. Nem akarnék fölösleges szócsépléssel elrontani semmit. Barátságos, meleg fényű szemekkel pislogok rá még egy ideig, aztán felállok az ágyról, és komótosan sétálgatni kezdek a hálómban, nekiállva kigombolni ingemet. Most már tényleg ideje lesz lefeküdnöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=339728#post339728][b]Saragob Kíra - 2014.07.19. 21:53[/b][/url]

Megkönnyebbült, elégedett, boldog mosoly terül szét az arcán. Tessék, kimondta, megbeszélték, tisztázták, helyre állt a világ rendje. Kicsit megemelkedik fektében és felpillant Adamre. Hosszú másodpercekig néznek egymásra némán, majd miután Adam feláll az ágyról Kíra is felpattan.
- Na jó, megyek. Hagylak pihenni - búcsúzik és ezzel kilibben a helyiségből. De egyelőre nem megy messzire, csak a konyháig jut, ahol szépen megreggelizik, és persze elpakol maga után. Aztán a nappaliban elpakolja az ágyneműt, megáll, végiggondolja, nem hagy-e itt valamit. Még visszarohan az emeletre és a fürdőszobából összeszedi a pipereholmijait, amiket aztán belehajít a  táskájába. Táska megvan, sátor megvan, ez minden holmija, amit nagyon egyszerűen tud is vinni mindig mindenhová magával. Ha mégis itt hagyna valamit, majd visszajön érte.
- Tényleg mentem, sziaaaa - kiabálja, miközben kilép az ajtón. Nem, egy árva pillanatra sem gondol bele, mekkora égbekiáltó logikátlanság ez a részéről.