Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

Martin Rombergoktóber 31.
Életunt fejjel mered maga elé miközben összeszorított szájjal szuggerálja a világot, nehogy megint kifusson alóla. Ez így nagyon költőin hangzik, pedig a fenyegetés kivételesen egészen valós - eleve arra ébredt, hogy az ágya megpróbált átügetni vele a kertbe. Az ablakon keresztül. Az emeletről.
A nő csak azért nem találta magát a hervadozó hortenziabokorban, mert felriadt amikor az ágy elkezdte összehasogatni magát, hogy kiférjen a jelentősen kisebb ablakkereten. Nos, talán nem is olyan meglepő, de Sonja a padlón kötött ki döbbenetében, és mialatt vörösre csipkedte karját, megbizonyosodván róla, hogy nem, nem csak álmodik, az ágy - bár aligha lehetett azt a kupac romot már ágynak nevezni - szépen elterült a pázsiton. Az üvegszilánkok csilingelve porlottak le lába elé a parkettára, és ez volt az a pont ahol úgy dönt hogy ezt ő nem akarja látni, úgyhogy leseperte magáról a meglepettséget, és lebattyogott kávét főzni. Persze nyilván az ablak nem forrasztotta össze önmagát, de azzal már csak egy csésze fekete, és némi pirítós után volt hajlandó foglalkozni. Hogy is mondjam szépen, elég jó ébresztő ha a kedvenc bögréd köpi rád a forró italt.

Mondhatnám, hogy mostanra már hozzászokott a váratlan meglepetésekhez, de szerencsére akárki is okozta ezt az átokverést elég kreatív volt ahhoz, hogy ne lehessen megunni a mókázásait. Harapott már a lábujjába a zoknija, kiabált már a fülébe a fülbevalója... És hol van még a nap vége? Éppen valami zavaros ügy részleteit tartalmazó dossziéval a kezében igyekszik a varázstárgyasokhoz, kiderült ugyanis, hogy egy galibát, ami kertitörpe invázióhoz vezetett, egészen véletlenül egy bejelentetlenül birtokolt varázstárgy okozott.
- Hello - lép be egy intéssel az irodába, tekintetét végigfuttatja a dolgozók között. Mikor megállapítja, hogy így bizony sosem ismerné fel akit keres, vet egy utolsó pillantást a mappára ragasztott post-iten szereplő névre, majd kérdő hangsúllyal szólal meg újra.
- Martin Romberg? - tekint körbe, várva, hogy az a bizonyos illető felkapja fejét a nevére. Cipői ezt a pillanatot választják arra, hogy összevesszenek - csak olyan Gombóc Artúros módra -, ketten két irányba vonulással késztetve Sonját egy hirtelen spárgára. A nő elfolytott káromkodással borul el oldalra, a dossziéból kiszóródott lapok körülötte hevernek. Cipői kikötik magukat és lemásznak lábáról, csak hogy könnyes békülés után kezdjenek boldog (?) steppelésbe - igen, az iratok tetején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=781503#post781503][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.22. 22:53[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
Életunt fejjel mered maga elé miközben összeszorított szájjal szuggerálja a világot, nehogy megint kifusson alóla. Ez így nagyon költőin hangzik, pedig a fenyegetés kivételesen egészen valós - eleve arra ébredt, hogy az ágya megpróbált átügetni vele a kertbe. Az ablakon keresztül. Az emeletről.
A nő csak azért nem találta magát a hervadozó hortenziabokorban, mert felriadt amikor az ágy elkezdte összehasogatni magát, hogy kiférjen a jelentősen kisebb ablakkereten. Nos, talán nem is olyan meglepő, de Sonja a padlón kötött ki döbbenetében, és mialatt vörösre csipkedte karját, megbizonyosodván róla, hogy nem, nem csak álmodik, az ágy - bár aligha lehetett azt a kupac romot már ágynak nevezni - szépen elterült a pázsiton. Az üvegszilánkok csilingelve porlottak le lába elé a parkettára, és ez volt az a pont ahol úgy dönt hogy ezt ő nem akarja látni, úgyhogy leseperte magáról a meglepettséget, és lebattyogott kávét főzni. Persze nyilván az ablak nem forrasztotta össze önmagát, de azzal már csak egy csésze fekete, és némi pirítós után volt hajlandó foglalkozni. Hogy is mondjam szépen, elég jó ébresztő ha a kedvenc bögréd köpi rád a forró italt.

Mondhatnám, hogy mostanra már hozzászokott a váratlan meglepetésekhez, de szerencsére akárki is okozta ezt az átokverést elég kreatív volt ahhoz, hogy ne lehessen megunni a mókázásait. Harapott már a lábujjába a zoknija, kiabált már a fülébe a fülbevalója... És hol van még a nap vége? Éppen valami zavaros ügy részleteit tartalmazó dossziéval a kezében igyekszik a varázstárgyasokhoz, kiderült ugyanis, hogy egy galibát, ami kertitörpe invázióhoz vezetett, egészen véletlenül egy bejelentetlenül birtokolt varázstárgy okozott.
- Hello - lép be egy intéssel az irodába, tekintetét végigfuttatja a dolgozók között. Mikor megállapítja, hogy így bizony sosem ismerné fel akit keres, vet egy utolsó pillantást a mappára ragasztott post-iten szereplő névre, majd kérdő hangsúllyal szólal meg újra.
- Martin Romberg? - tekint körbe, várva, hogy az a bizonyos illető felkapja fejét a nevére. Cipői ezt a pillanatot választják arra, hogy összevesszenek - csak olyan Gombóc Artúros módra -, ketten két irányba vonulással késztetve Sonját egy hirtelen spárgára. A nő elfolytott káromkodással borul el oldalra, a dossziéból kiszóródott lapok körülötte hevernek. Cipői kikötik magukat és lemásznak lábáról, csak hogy könnyes békülés után kezdjenek boldog (?) steppelésbe - igen, az iratok tetején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=781966#post781966][b]Martin Romberg - 2019.11.27. 02:41[/b][/url]

Újabb nap volt a Tárgybűvölésügyin. Sose mondom unalmasnak, pláne nem monotonnak a munkanapjaimat. Kivételesen örültem, hogy az elmúlt időszakomat az irodában tölthettem. Ahogy romlott az idő, egyre kevésbé vágytam terepre. A nyirkos, esős idő, valamint a korai sötétedés megnehezíti a varázstárgy-vizsgáló életét, a nyár kivételével pedig a régészeti megbízatásaimnak is lőttek, hasonló okokból. Azt azért nem tehetik meg (sajnos), hogy hetekig nélkülözzenek. Maradt aznapra tehát az ahhoz a gyanús varázstárgyakat rejtő csomaghoz tartozó jelentésnek az elkészítése, ami tegnap érkezett postán a Minisztérium iktatóihoz. Az utolsó simítások, ahogy fogalmazni szoktam.
Általában nem én vagyok az, aki fel szokta kapni a fejét az ide tévedő emberek bizonytalan köszöngetéseire. Egyrészt távol ülök a bejárattól, másrészt nem ma kezdtem. Hagyjanak dolgozni, én azért vagyok, hogy gyanús tárgyakat vizsgáljak át, vagy azt teszteljem, hogy hatásosan és tartósan működik-e az a szerkezet, amit az orrom elé dugnak. Végezetül firkantgatok párat a formanyomtatványra, és mehet az aláírás, pecsét. A falra mászok a sok köszöngetéstől, hogy gyakorlatilag percenként zargatnak minket valami irreleváns kéréssel. Nem kell megszánni minket, akik legalább dolgozunk valami értelmeset az emeleten, hogy ránk nézzenek a többiek. Aki akar valamit, az...
Nos, igen. Majd úgyis megszólít. Megállt a penna a papír fölött. Valaki engem keresett. Arcomra halvány mosoly ült, amit nem olyan régen még erőltetni kellett, de olyan sűrűn, hogy az mára már kezdett természetesnek hatni, majd lerakva a pennát felemeltem a kezem.
- Itt va... - fejeztem volna be a mondatot, ha a betoppanó kollegina nem rendezett volna jelenetet a munkahelyemen, belém fojtva a szót. Igazán szép performansz lett volna ez a táncszínház reflektorfényében, és nem itt, ahol általában munkájukkal elhavazott urak és hölgyek ülnek. Az elsők között tértem észhez.
- Valaki húzza ki alóluk azokat a rohadt iratokat! - kiáltottam fel vörös fejjel, s mint akit kilőttek a székéből, célba vettem a veszélyes zónát, mire a társaim intézkedtek és egy rutinos pálcamozdulattal hatástalanították a táncoló cipőket. Ha én értem volna oda előbb, izomból rúgtam volna őket a sarokba, talán attól észhez térnek.
- Minden oké? - pillantottam végig elátkozott társamon, majd elkezdtem összeszedni a remélhetőleg jó állapotban megmaradt papírokat. Ismerősnek tűnt a lány, csinos is volt, de úgy tettem mint aki semmit nem hallott róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=782058#post782058][b]Machay Menta Sonja - 2019.11.29. 00:05[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
Lehet a legjobb az lett volna ha inkább kivesz egy nap szabit, és be se jön ma dolgozni. Persze ő nem tudja, hogy holnapra már csak egy rossz álomnak fog tűnni az egész balhé, így idegessége is a plafont verdesi - illetve egyelőre még csak az, de lehet hamarosan egy madárrá transzformált papír, ruhadarab, vagy netán szék is csatlakozik hozzá.
A cipők szomorú némaságba burkolózva fagynak bele udvarlási táncukba, de semmi gond, mert felbolydul helyettük az iroda, többen is a lábbelik köré gyűlnek, hogy jobban megvizsgálják mi ütött beléjük. Ah, foglalkozási ártalom. Sonja saját profán belépőjétől megzavarodva szedi össze magát, s ahelyett, hogy egy i'm out felkiáltással hazamenne de nagyon gyorsan, pár frusztrált sóhajjal felkászálódik a földről. Pedig csábítja a gondolat.
- Megvagyok - bólint az idegen férfi kérdésére, majd lehajol, hogy az utolsó lapot is felszedje a földről. - Köszönöm - biccent munkatársai felé, és kezét nyújta az összeszedett iratokért. A legtöbben visszatérnek munkájukhoz, és még a cipőjét is visszakapja - ennek azért örül, elvégre nem a legkellemesebb érzés vékony zokniban ácsorogni a hideg padlón. Bár nem vette észre Martin jelentkezését, és nem hallotta szavait elvégre akkor már megkezdődött a zűrzavar, mivel csak ő marad mellette, nem esik nehezére megejteni egy bátor tippet, miután belebújik cipőibe.
- Martin, ha nem tévedek - nyújt kezet, még mindig kicsit bosszús, mosolytalan arccal. Nem a helyzet miatt komor az arca, bár tény, hogy általában valamivel lágyabb. Ha valamit akkor a mosolyt pont igyekszik kerülni odabent - az emberek rögtön a vélaságra asszociálnak róla, neki pedig nem hiányzik egy alaptalan gyanúsítgatás. Inkább óvatos. Nagyot sóhajt, olyan érzése van mintha már este hét lenne, aztán közben még dél sem múlt el. - Machay Sonja, Kártevőügy - mutatkozik be, majd tekintete bal kezében tartott papírokra, majd egy közeli asztal (ami történetesen Martiné) felé rebben.
- Bocs a felfordulásért - veszi kicsit halkabbra a hangját, hogy ne zavarják a többieket, majd még frusztrációját csökkentve kicsit összecsapja lábait, igazán reménykedve abban, hogy a cipők értik a célzást, és viselkedni fognak most már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=782606#post782606][b]Martin Romberg - 2019.12.07. 02:36[/b][/url]

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Alapvetően csendes osztály vagyunk, a varázstárgyak bevizsgálása külön termekben történik, nyugodt körülmények között, megfelelő biztonsági intézkedésekkel. Pontosan azért, hogy az efféle felfordulások ne veszélyeztessék a munkánkat. Kollégáim gyorsaságának hála pillanatok alatt ártalmatlanításra kerültek a cipők, mi pedig visszatérhettünk az íróasztalokhoz. A kiáltozásokat és a lábbelik trappolását felváltották a pennák sercegése, valamint az egymás mellett ülők halk társalgása.
- Parancsolj - nyújtottam át az általam összeszedett iratokat. - Igen, én vagyok - erősítettem meg egy fejbólintással, miközben a kézfogását viszonoztam. Fél szemmel rápillantottam a naptárra, összefüggést keresve az aznapi dátum és a furcsa jelenet között, hiszen láttam már ezt-azt eddigi életem során.
- Miben segíthetek? - emelkedett meg a szemöldököm, miután megtudtam honnan jött... Ritka, hogy velük lenne dolga a Tárgybűvölésügyin dolgozóknak. A Machay név is megért egy misét, hiszen ismerősen csengett, kivételesen azonban nem ugrott be hirtelen, hogy honnan.
Megszokásból az asztalom felé invitáltam. Nem készültem vendégre, de egy hiányzó kollégám gurulós székét a sajátom mellé tolva hellyel kínáltam, s hogy ne legeltethesse a szemét a jelenlegi feladatomon, gondosan elpakoltam előle az ott felejtett papírjaimat.
- Nem kell, megoldottuk. Feltételezem nem emiatt jöttél - sugalltam kíváncsian. Hasonlóan halk voltam, hiszen ötletem se volt hirtelen, hogy mégis milyen ügyben keres pont engem, hátha bizalmas információkat készült megosztani, ahhoz pedig megfelelő hangerő indokolt. Egy kissé még közelebb is húzódtam hozzá, olyannyira érdekelni kezdett a dolog. Persze benne volt a pakliban az is, hogy valami jelentéktelen üggyel zaklatott, na de a remény hal meg utoljára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=782755#post782755][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.08. 22:29[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
A világ újra kerek egész, megtalálta akit keresett, az iratok megmenekültek a harci cipők táncától, és még a bugyija sem döntött úgy, hogy neki bizony meg kéne próbálnia megharapni a nőt. Alsóneműt valamivel kevésbé szívesen tenne közszemlére, mint a cipőit... nem is értem miért.
Kérdésére nem válaszol rögtön, na nem azért mintha olyan nagy titokról lenne szó amit nem hallhat más, egyszerűen épp a papírokat pörgeti át ujjai között, gyorsan megszámolva a tovalibbenő sarkokat. Darabra stimmel, bólint egy nagyon aprót, majd épp mire ezt megállapítja már az asztalhoz is érnek. Biccent a figyelmességre, s leül a számára odahúzott székre. Amíg Martin picit odébb pakol (pedig nem is lesett arrafelé olyan nagyon feltűnően), térdére ütögetve rendezi össze a papírstócot.
- Valóban nem - biccent, majd fürgén egymásra pakolja az oldalakat, immár sorrendben. Lefordítva helyezi az asztalra először az első, majd a második papírt, pillanatokon belül rendszerbe foglalva az információkat. - Kaptunk egy bejelentést egy kertitörpe-problémáról - állja meg sikeresen, hogy maró gúnnyal ejtse ki a lények nevét. Egy elszabadult tincset hátrasimít füle mögé, a mozdulatait követő halvány narancsvirág-illat számára már nem is tűnik fel. Tekintete komótosan szalad át a sorokon - ma nem először -, de nem felejt el fel-felpillantani Martinra, hogy rögtön észrevegye ha a másiknak valamilyen kérdése támadna. Nem szereti ismételni önmagát, egyszer mondja el amit kell, de akkor úgy, hogy az világos is legyen.
- A helyszínre érkezők jelentése alapján, tessék, itt - keresi ki a megfelelő oldalt, majd helyezi fölülre úgy, hogy a jelentés rövid szövege válljon láthatóvá -, valamiért feltűnően vonzódnak a lények a helyhez, nem kizárt, hogy elbűvölt tárgy vagy tárgyak miatt. A házban még nem jártak, elvileg ahhoz nem kaptak engedélyt.
Mindenféle számadatok szerepelnek még a szövegben, hány törpét találtak, mikor, mennyi idő elteltével jelentek meg újak, az épület melyik oldala volt számukra nagyon szimpatikus - szóval csak ilyen alap dolgok, amikkel mostanság jóval többször találkozik, mint szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=783865#post783865][b]Martin Romberg - 2019.12.16. 15:11[/b][/url]

Elégedett mosolyra húzódott a szám, ahogy elnéztem őt az iratokkal bajlódni. Úgy tűnhetett, hogy valóban fontos anyagról volt szó, ezért természetesen hagytam neki elég időt ahhoz, hogy összeszedje magát. Türelmes és megértő tudok lenni, ha a szakmámról van szó, különösen azokkal szemben, akik összeszedetten érkeznek hozzám. Az iménti malőrt úgy döntöttem, hogy nem rovom fel a számlájára, helyette izgatottan pillantottam végig a betűkön. Reméltem, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudok kapni néhány sort a papírról.
Rezzenéstelen arccal hallgattam a mondandóját, mint aki a nagy csattanót várja az átlagos kijelentés után. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire változatos ügyeket kapnak a Kártevőügyön, de sajnáltam volna, ha bagatell ügyekben is közvetlenül a minisztériumot zargatják, és nem a helyi kirendeltségeken mennek elébe a jelenségeknek. Megvakartam viszkető orrom, de továbbra is elmélyülten figyeltem.
- Szabad? - vettem kézbe a papírt azelőtt, hogy bármit is válaszolhatott volna. Gyanítom, hogy nem dugta volna az orrom elé a bizalmas aktákat, s ha már egyszer a segítségemet kérte, jobban szerettem átlátni a tényállást, és nem kizárólag az elmondásokra hagyatkozni. Azok ugyanis csúfosan szubjektívek és sarkítottak szoktak lenni. De hát nem is kell, hogy mindenkinek az erőssége legyen a verbális tájékoztatás.
- Ez így már érdekes - dünnyögtem magam elé, ahogy megtorpantam az olvasásban és összeráncolt homlokkal felé fordultam. - De miért nem a szokásos módon tájékoztatják az osztályunkat? Vagy miért pont engem sikerült megtalálni ezzel a problémával? - szegeztem neki a hirtelen jött, nem épp finom kérdéseimet, egyúttal élveztem is a helyzetet, hiszen őt valószínűleg a felettese ugráltatja mint ügyintézőt, aki pedig tudja, hogy volt már hasonló üggyel dolgom, rutinosnak számítok az osztályon. Csak hát jó lenne visszahallani ezt a dolgozóktól, hogy jó hírem van máshol, ha már a negyedévi bónusznál elfelejti a saját hivatalom, hogy mit tettem le az asztalra.
- Magánszemély? Mennyire sürgős? Kérjenek engedélyt a házkutatáshoz... Visszajelzést várok, aztán felírom a naptáramba és elintézem - dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, holott nem nagyon csináltam még semmit.
- Tehetek még bármit érted? - kérdeztem némi gúnnyal, mielőtt újból felütötte volna fejét a zűrzavar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=784361#post784361][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.19. 04:19[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
Csattanó? Nos, csattanó az nincs, hacsak nem nevezzük annak azt a pillanatot amikor erre Martin is rájöhet. Bocs de nem én állítottam túl magas elvárásokat, nem az én hibám. Szó nélkül adja át a papírokat, még int is melléjük, hogy "csak tessék", közben meg azért már kezdi ő is unni a dolgot, minek kell itt ezt húzni ennyi ideig? Odaadja, átveszi, innentől kezdve majd ők foglalkoznak vele... Aha, miért ilyen lusta itt mindenki, hogy vissza akarják pofozni a munkát arra aki hozza?
- Az előtt vagy után kellett volna elküldenem a levélpostával, hogy az tüzet kezdett köpködni magából? - húzza fel szemöldökét a cinikus szólam végére. Nagyon kedves Martintól, hogy így érdeklődik a módszereik felől, azonban mint azt már észre lehetett venni ma Sonja körül minden megbolondul - miért pont a levélposta lenne ez alól kivétel? Ha tudná a férfi hány levelet kellett ma már újraírnia mert azok elégtek amikor már épp kézbesítődni akartak volna... Nem, nem valószínű hogy akkor empatikusabb lenne. Sad.
- Nem kötötték az orromra, megmondták hogy kit keressek, megtettem. Ennyi - von vállat, hangja még mindig nem tükrözi ingerültségét, így a mézédes szólam kellemes ellentétben áll az egyébként meglehetősen kimért s mogorva szavakkal.
- Átadom - biccent kedvesen, majd az eddig asztalon pihentetett tenyerét ölébe ejti. Feje oldalra bukik, és már éppen kérne egy pohár kedvességet, extra empátiával és egy deci társasági stílussal, amikor az asztal hirtelen kékre változik. Szája, ami még éppen csak szólásra húzódott úgy marad, előre félve a következőktől bámulja meredten az asztalt, csak hogy az a következő pillanatban mintegy csettintésre omoljon össze, egy kupac kék homokot, és hatalmas rendetlenséget hagyva maga után.
- Ez eddig a legdurvább - konstatálja sztoikus nyugalommal az iroda csendjében, majd felpattan, hogy mielőtt kitörne a bolondokháza ő eltűnjön onnan. Az asztal köré sereglő kollégáit kikerülve veszi célba az ajtót, reménykedve benne, hogy Martin nem tartóztatja fel, és kéri számon rajta a dolgot. Nos, hátha az iratait eléggé szereti ahhoz, hogy őt furni hagyja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=785884#post785884][b]Martin Romberg - 2019.12.26. 03:29[/b][/url]

A pofám szakadt le... Még ő háborodott fel azon, hogy feltettem egy teljesen logikus kérdést. Persze mit is vártam tőle, egyszerű ügyintézőtől, akit csak a főnöke küldött ide. Valószínűleg nem jól tudta a dolgát, vagy tudom is én, hogy még mindig ott téblábolt nálunk az irodában. Igazán szerencséje volt a lánynak, hogy nem egy fontosabb ügy kellős közepén zavart, máskülönben sokkal szigorúbb lettem volna vele. Illetve talán az is növelte a türelmemet, hogy aznap ha nem is hivatalosan, de valami ünnep féleség volt. Azért azt megfogadtam, hogy szóvá fogom tenni az osztályon, hogy máskor ha átadnak valamilyen jelentést, ne táboroztassák le a munkatársukat a mi részlegünkön. Mert a végén még azt gondolom, hogy naplopó, és azért maradt nálunk, mert innen jobb a kilátás, vagy büdös számára a munka.
- Erről nem tudtam - zárkóztam el az információtól, de hangom némi közömbösséget is sugallt, ahogy magam elé bámultam a meglepettségtől. Úgy tűnt, hogy ez egy ilyen nap, minden szarral történt valami, de a legjobban azt imádom, amikor ezekről nem tájékoztatják a többieket, hanem hagyják, hogy ők is belesétálnak a csapdába. Aki meg amúgy életképtelen aznap, az egészen egyszerűen menjen haza, ezért találták ki a táppénzt.
- Na mindegy... - vontam vállat egykedvűen, mintha a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát azzal, hogy egy ideig nem foglalkozom vele. Nyugalmam azonban - ahogyan az lenni szokott, köszönhetően a sorsomat író átkozott manócskának odafenn - nem tarthatott sokáig. Mikor már sikerült volna távozásra bírnom, szeretett asztalom kékre változott. Ettől leesett az állam, s olyan rezzenéstelenül bamba arccal néztem végig, ahogy porrá omlik előttem, mint még talán soha más jelenséget, amit valaha tapasztaltam. Pedig aztán régész- és ereklyekutatóként láttam már vicces tárgyakat. Az asztalomra kirakott személyes és szakmai tárgyaim hanyagul estek szanaszét a bútor után maradt porkupacon. Lassan emeltem a tekintetemet a mellettem ülőre, és nem voltam elégedett a válaszával.
Fortyogtam a dühtől, ökölbe szorított kézzel remegtem rákvörös fejjel, de nem ordítottam el magam. Aztán felpattant a lány, én a keze után nyúltam, de ő gyorsabb volt nálam. Szökni próbálna? Próbálja csak meg... Felugrottam, hogy magyarázatot követelve utolérhessem.
- Azonnal csináld vissza! - parancsoltam rá indulatosan. - Ezt mégis hogy képzelted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=786060#post786060][b]Machay Menta Sonja - 2019.12.27. 04:09[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
Persze, hogy nem tudott, ha valaki egész nap csak az íróasztala fölött gubbaszt, nem valószínű, hogy bármit is észrevehetne. Sonja nem osztja meg a véleményét a férfiról, sőt még a gunyoros felhorkanást is elnyomja magában, hogy végre a lényegre koncentrálhassanak. A válasszal nem elégedettnek lenni, hát, hogy is mondjam... egyéni szociális probléma, amiből viszont itt mink nem kérünk, úgyhogy a nő már szedi is a lábait el onnan. A felé nyúló kézről tudomást sem véve (vagy méginkább szerezve) kerüli ki az asztal felé sereglőket, épp annyi egérutat nyerve, hogy kiérjen a folyosóra mielőtt Martin utoléri. Indulatos sóhajjal pördül meg, hogy kezeit mellkasa előtt összefűzve adja ki magából a feszültséget, ám az utolsó pillanatban meggondolja magát. Száját alig észrevehetően rezzenti meg, s egy szakadozó lélegzetvételt követően tekintetét elveszetten süti a padlóra.
- Nem tudom - szinte csak súgja a szavakat, miközben lassan megingatja fejét egyszer... kétszer. Küzd a bensőjében forrongó indulatokkal, legszívesebben mindent maga mögött hagyva törne szét valamit, egészen apró darabokra, ám az ész még képes engedelmeskedni ösztönei felett, és tudja hogy nem teheti, most nem. Alig van itt pár hete, még új, senki sincs aki a pártját foghatá, nem is túl szívesen látott családja miatt, jobb hát ha nem keveredik balhéba - na nem mintha azért lenne ezen a véleményen mert ezt tanácsolták, inkább azért mert józan ésszel bárki erre következtethet. Pillanatok alatt dönt tehát úgy, hogy tanácstalannak, sebezhetőnek mutatja magát, amivel egyébként nagyot nem is vetít, hiszen a dolgok okával továbbra sincsen tisztában.
- Fogalmam sincs miért történik ez velem - karolja át magát, picit, ám annál jelentősebben változtatva ezzel testtartásán. - Azt reméltem, hogy majd itt nálatok nem lehet gond, hogy ti meg tudjátok fékezni, vagy legalább megmondani mi ez az egész... azt hallottam, hogy még nem volt olyan ügy aminek ne tudtatok volna végére járni.
Egy kis egósimogatás, hízelgés, dícsérettel keverve... Sonja elkeseredett tekintettel néz Martinra, olyannal aminek szinte lehetetlen ellenállni. Nem, nem a mágiája miatt, de ugyanaz a pillantás ez, mint ami kóbor kiskutyák, vagy a világra rácsodálkozó kisbabák arcából pislog a világra, megolvasztva még a legmogorvább emberek lelkét is.
- Biztos tudtok segíteni valahogyan, nem? - suttogja még utoljára reménykedve, teljesen átadva magát az elveszett, segélykérő nő szerepének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=791123#post791123][b]Martin Romberg - 2020.01.31. 01:37[/b][/url]

Mindenfajta szégyenérzet nélkül akart faképnél hagyni. Mint aki jól végezte dolgát, úgy pattant fel az ülőhelyéről, amivel oly udvariasan kínáltam őt az imént, s korábban eddig sosem tapasztalt nemtörődömséggel lett volna képes otthagyni a porrá morzsolt asztalomnál. Az én asztalomnál, amihez úgy ragaszkodtam. Tudhatná, hogy ezen az osztályon mennyire fontos a szakmájukban elhivatott munkavállalóknak a különböző tárgyak tisztelete. Legalábbis szerencsére így gondolkodnak a kollégáim, a vandálokat nem nálunk kell keresni. Szóval nagyon rossz lóra tett, pláne velem. Ezt a távozás-kísérletet nem hagyhattam következmények nélkül. Mert végül is utálom, ha cserben hagynak.
Csak a folyosón sikerült utolérnem. Megpördült, de olyan arccal, mintha még neki állt volna feljebb a számon kérő hangnemem, ami miatt alaposan összeráncoltam a homlokomat. Védekezően összefonta maga előtt a kezeit, én pedig oldalra döntött fejjel vártam a magyarázatot. Tekintetemtől úgy fest, megtört nála a jég, és eluralkodott rajta a bűntudat. Lassan, alig hallhatóan suttogta el a szavakat, amiket utána elismételtem magamban. Néhány másodpercig értetlenül szobroztam a folyosó közepén, aztán felszisszentem.
- Na ne szórakozz... - ingattam a fejem kétkedően. A lány vagy jó színész, vagy kattant nála valami, de kezdett egyre feszültebbnek tűnni. Mintha kínos lett volna számára, hogy ezek történtek. És valóban furcsa és megmagyarázhatatlan jelenségek voltak ezek, látszólag semmi logika nem volt abban, hogy kicsesszen velem.
- Bahh! Hát miért nem ezzel kezdted? Ne nyúlj semmihez, amíg a végére nem járunk - önelégült mosoly kúszott az arcomra, fejemet pedig elöntötte valamiféle büszkeség. Valahol meghatott a nézése, no meg a bókjai, de legbelül idétlennek, könyörgőnek véltem őt. Mint a tetten ért tolvaj, aki a csillagokat is leígéri az égről, csak hogy szabadulhasson. Engem aztán nem lehet megvenni kilóra mézesmadzaggal. Na de a szakmai kihívás! Az már valami. Vagy talán mégiscsak benne volt egy kicsit a bája... - Mesélj, mi ez, és mióta tapasztalod - szólítottam fel.
- Az is lehet, hogy átok. Attól még, hogy dolgokon jelentkezik, nem a tárgyak lesznek a hibásak - okoskodtam, rámutatva a nagy igazságra, majd magam is összefontam a karjaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=792366#post792366][b]Machay Menta Sonja - 2020.02.07. 22:16[/b][/url]

Martin Rombergoktóber 31.
Ott a pont, szerencse, hogy Martin is kezdi érteni a lényeget: ebből az egészből semmi haszna nem származna a nőnek, ha direkt csinálná. Összekoszol pár papírt, amit lehet így még újra is kell írnia? Elporlasztja egy szinte vadidegen kollégája íróasztalát? Hűha, nem állítom, hogy lehetetlen erre összeesküvés-elméleteket gyártani, de valóban szükséges lenne? Na, szerintem sem.
Hagyja, hogy arcára kiüljön a megkönnyebbülés, ahogy a sötét fellegek eloszlani látszanak, és nyílt, bizakodó tekintettel pillant Martinra. Súlypontját kicsit előrébb helyezi, tartása immár nem olyan zárt, kevésbé védekező, mondhatni bizalmasabb.
- Nem nyúlok - bólint, és még kezeit is felemeli védekezően, mielőtt újra maga köré fonná őket. Szófogadóan bólint, a legártatlanabb jószándékkal a szemében... bár legszívesebben már odafent járna az irodában, távol a furcsa pasastól, és a(z immár) káoszos részlegétől.
- Reggel tűnt fel először - tesz eleget a kérésnek habozás nélkül, miután a férfi lemásolja az ő pozícióját. - Az ágyam kiugrott az ablakon, a kiskanalam szivárványszínben ragyogott a kávéban, a kulcscsomóm elásta magát, a székem mikor legutoljára láttam nyerített, az iratposta ugye lángba borult... - megvonja a vállát. Lehet folytatná a mondatot, valahogy úgy, hogy igen, valószínűleg az ő hibája nem a tárgyaké, de hagyja, hogy ezt a következtetést a férfi vonja le. Az eddigiek alapján úgy érzi jobban kijönnének ha a nő nem tesz úgy mint aki gondolkodik, és majd csak meglepetten bólogat, ha Martin elmélettel áll elő. Egyébként a férfi számára sem lehetnek annyira feltűnésmentesek a furcsaságok, legalábbis Sonja is hallotta már a pletykákat a reggel óta pink, levehetetlen cicafülekkel dolgozó kétajtósszekrény aurorról vagy látta azt a recepciósboszorkányt, akinek a füléből sivítozó denevérek laknak. Undi, tudom, és csak akkor maradnak csendben, ha fülzsírízű Bogoly Bertie drazsét kapnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=796047#post796047][b]Martin Romberg - 2020.02.28. 16:28[/b][/url]

Megenyhültem az együttműködését látva, mikét kezeit a levegőbe emelten elzárkózott a további - gondatlan - bajkeveréstől. Ártatlan szemeitől elégedettség lett rajtam úrrá. Szeretem, ha azt csinálják, amit kérek, bárcsak a munkatársaim vonatkozásában is mindig így tudnánk haladni a projektjeinkkel. Állandóan hadilábon állok azzal, aki nem képes megérteni az igazam, vagy hogy akármit mond, mégis az én érvelésem és megoldási javaslatom bizonyul majd a leghatékonyabbnak - az esetek többségében. Szóval felesleges oktatgatni engem, de persze mindig jól elszórakozom a nevetséges kísérleteiken. És bizony nagy szokott lenni a sóhaj, ha kiderül az igazam. A legszebb öröm a káröröm, nem hiába van ez a mondás a magyarban, szeretem is érte a nyelvet. Szerencsémre a néhány éves külföldi távollétem ellenére a tudás zöme megmaradt a fejemben, így hamar visszarázódtam, amikor a Minisztérium szárnyai alatt álltam munkába.
- Lehetnek rosszakaróid? - puhatolóztam, vetve némi szúrós pillantást személyére. Úgy éreztem magam, mintha csak valami filmbéli nyomozó lennék, holott nagyon nem az én hatásköröm, hogy ilyen téren kérdezősködjek nála. Jól tudhatta ezt ő is, ezért még mielőtt kikérhette volna magának, hogy esetleg túl messzire mentem, előálltam a legbarátibb megoldással. - Elkísérlek a varázsbaj-elhárítókig. Van egy olyan érzésem, hogy előbb nekik kellene megvizsgálniuk - árultam el a meggyőződésem. Intettem, hogy induljunk, majd előzékenyen magam elé engedtem, hogy követhessem az illetékes osztályig, már csak azért is, hogy útközben ne történjen körülötte semmi rendkívüli. Feltételeztem, hogy ismeri a járást arrafelé, ha pedig nem, ezentúl hasznos lesz tudnia a jövőben. Ahogy hallottam, másoknak is voltak kerge napjai. Viszont nagyon aggódtam, hogy ha mégis a tárgyakkal volt gond, azt hogyan tudtuk volna megoldani. Azonban úgy festett, hogy a további közreműködésem nélkül kerülhetett pont a kalamajka végére, s már csak az volt a kérdés, hogy az asztalom mikor pompázhat újra régi fényében.