36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Magyar Mágiaügyi Minisztérium - Martin Romberg hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. november 27. 02:41 | Link

Sonja
október 31.

Újabb nap volt a Tárgybűvölésügyin. Sose mondom unalmasnak, pláne nem monotonnak a munkanapjaimat. Kivételesen örültem, hogy az elmúlt időszakomat az irodában tölthettem. Ahogy romlott az idő, egyre kevésbé vágytam terepre. A nyirkos, esős idő, valamint a korai sötétedés megnehezíti a varázstárgy-vizsgáló életét, a nyár kivételével pedig a régészeti megbízatásaimnak is lőttek, hasonló okokból. Azt azért nem tehetik meg (sajnos), hogy hetekig nélkülözzenek. Maradt aznapra tehát az ahhoz a gyanús varázstárgyakat rejtő csomaghoz tartozó jelentésnek az elkészítése, ami tegnap érkezett postán a Minisztérium iktatóihoz. Az utolsó simítások, ahogy fogalmazni szoktam.
Általában nem én vagyok az, aki fel szokta kapni a fejét az ide tévedő emberek bizonytalan köszöngetéseire. Egyrészt távol ülök a bejárattól, másrészt nem ma kezdtem. Hagyjanak dolgozni, én azért vagyok, hogy gyanús tárgyakat vizsgáljak át, vagy azt teszteljem, hogy hatásosan és tartósan működik-e az a szerkezet, amit az orrom elé dugnak. Végezetül firkantgatok párat a formanyomtatványra, és mehet az aláírás, pecsét. A falra mászok a sok köszöngetéstől, hogy gyakorlatilag percenként zargatnak minket valami irreleváns kéréssel. Nem kell megszánni minket, akik legalább dolgozunk valami értelmeset az emeleten, hogy ránk nézzenek a többiek. Aki akar valamit, az...
Nos, igen. Majd úgyis megszólít. Megállt a penna a papír fölött. Valaki engem keresett. Arcomra halvány mosoly ült, amit nem olyan régen még erőltetni kellett, de olyan sűrűn, hogy az mára már kezdett természetesnek hatni, majd lerakva a pennát felemeltem a kezem.
- Itt va... - fejeztem volna be a mondatot, ha a betoppanó kollegina nem rendezett volna jelenetet a munkahelyemen, belém fojtva a szót. Igazán szép performansz lett volna ez a táncszínház reflektorfényében, és nem itt, ahol általában munkájukkal elhavazott urak és hölgyek ülnek. Az elsők között tértem észhez.
- Valaki húzza ki alóluk azokat a rohadt iratokat! - kiáltottam fel vörös fejjel, s mint akit kilőttek a székéből, célba vettem a veszélyes zónát, mire a társaim intézkedtek és egy rutinos pálcamozdulattal hatástalanították a táncoló cipőket. Ha én értem volna oda előbb, izomból rúgtam volna őket a sarokba, talán attól észhez térnek.
- Minden oké? - pillantottam végig elátkozott társamon, majd elkezdtem összeszedni a remélhetőleg jó állapotban megmaradt papírokat. Ismerősnek tűnt a lány, csinos is volt, de úgy tettem mint aki semmit nem hallott róla.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. december 7. 02:36 | Link

Sonja
október 31.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Alapvetően csendes osztály vagyunk, a varázstárgyak bevizsgálása külön termekben történik, nyugodt körülmények között, megfelelő biztonsági intézkedésekkel. Pontosan azért, hogy az efféle felfordulások ne veszélyeztessék a munkánkat. Kollégáim gyorsaságának hála pillanatok alatt ártalmatlanításra kerültek a cipők, mi pedig visszatérhettünk az íróasztalokhoz. A kiáltozásokat és a lábbelik trappolását felváltották a pennák sercegése, valamint az egymás mellett ülők halk társalgása.
- Parancsolj - nyújtottam át az általam összeszedett iratokat. - Igen, én vagyok - erősítettem meg egy fejbólintással, miközben a kézfogását viszonoztam. Fél szemmel rápillantottam a naptárra, összefüggést keresve az aznapi dátum és a furcsa jelenet között, hiszen láttam már ezt-azt eddigi életem során.
- Miben segíthetek? - emelkedett meg a szemöldököm, miután megtudtam honnan jött... Ritka, hogy velük lenne dolga a Tárgybűvölésügyin dolgozóknak. A Machay név is megért egy misét, hiszen ismerősen csengett, kivételesen azonban nem ugrott be hirtelen, hogy honnan.
Megszokásból az asztalom felé invitáltam. Nem készültem vendégre, de egy hiányzó kollégám gurulós székét a sajátom mellé tolva hellyel kínáltam, s hogy ne legeltethesse a szemét a jelenlegi feladatomon, gondosan elpakoltam előle az ott felejtett papírjaimat.
- Nem kell, megoldottuk. Feltételezem nem emiatt jöttél - sugalltam kíváncsian. Hasonlóan halk voltam, hiszen ötletem se volt hirtelen, hogy mégis milyen ügyben keres pont engem, hátha bizalmas információkat készült megosztani, ahhoz pedig megfelelő hangerő indokolt. Egy kissé még közelebb is húzódtam hozzá, olyannyira érdekelni kezdett a dolog. Persze benne volt a pakliban az is, hogy valami jelentéktelen üggyel zaklatott, na de a remény hal meg utoljára.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. december 16. 15:11 | Link

Sonja
október 31.

Elégedett mosolyra húzódott a szám, ahogy elnéztem őt az iratokkal bajlódni. Úgy tűnhetett, hogy valóban fontos anyagról volt szó, ezért természetesen hagytam neki elég időt ahhoz, hogy összeszedje magát. Türelmes és megértő tudok lenni, ha a szakmámról van szó, különösen azokkal szemben, akik összeszedetten érkeznek hozzám. Az iménti malőrt úgy döntöttem, hogy nem rovom fel a számlájára, helyette izgatottan pillantottam végig a betűkön. Reméltem, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudok kapni néhány sort a papírról.
Rezzenéstelen arccal hallgattam a mondandóját, mint aki a nagy csattanót várja az átlagos kijelentés után. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire változatos ügyeket kapnak a Kártevőügyön, de sajnáltam volna, ha bagatell ügyekben is közvetlenül a minisztériumot zargatják, és nem a helyi kirendeltségeken mennek elébe a jelenségeknek. Megvakartam viszkető orrom, de továbbra is elmélyülten figyeltem.
- Szabad? - vettem kézbe a papírt azelőtt, hogy bármit is válaszolhatott volna. Gyanítom, hogy nem dugta volna az orrom elé a bizalmas aktákat, s ha már egyszer a segítségemet kérte, jobban szerettem átlátni a tényállást, és nem kizárólag az elmondásokra hagyatkozni. Azok ugyanis csúfosan szubjektívek és sarkítottak szoktak lenni. De hát nem is kell, hogy mindenkinek az erőssége legyen a verbális tájékoztatás.
- Ez így már érdekes - dünnyögtem magam elé, ahogy megtorpantam az olvasásban és összeráncolt homlokkal felé fordultam. - De miért nem a szokásos módon tájékoztatják az osztályunkat? Vagy miért pont engem sikerült megtalálni ezzel a problémával? - szegeztem neki a hirtelen jött, nem épp finom kérdéseimet, egyúttal élveztem is a helyzetet, hiszen őt valószínűleg a felettese ugráltatja mint ügyintézőt, aki pedig tudja, hogy volt már hasonló üggyel dolgom, rutinosnak számítok az osztályon. Csak hát jó lenne visszahallani ezt a dolgozóktól, hogy jó hírem van máshol, ha már a negyedévi bónusznál elfelejti a saját hivatalom, hogy mit tettem le az asztalra.
- Magánszemély? Mennyire sürgős? Kérjenek engedélyt a házkutatáshoz... Visszajelzést várok, aztán felírom a naptáramba és elintézem - dőlök hátra, mint aki jól végezte dolgát, holott nem nagyon csináltam még semmit.
- Tehetek még bármit érted? - kérdeztem némi gúnnyal, mielőtt újból felütötte volna fejét a zűrzavar.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. december 26. 03:29 | Link

Sonja
október 31.

A pofám szakadt le... Még ő háborodott fel azon, hogy feltettem egy teljesen logikus kérdést. Persze mit is vártam tőle, egyszerű ügyintézőtől, akit csak a főnöke küldött ide. Valószínűleg nem jól tudta a dolgát, vagy tudom is én, hogy még mindig ott téblábolt nálunk az irodában. Igazán szerencséje volt a lánynak, hogy nem egy fontosabb ügy kellős közepén zavart, máskülönben sokkal szigorúbb lettem volna vele. Illetve talán az is növelte a türelmemet, hogy aznap ha nem is hivatalosan, de valami ünnep féleség volt. Azért azt megfogadtam, hogy szóvá fogom tenni az osztályon, hogy máskor ha átadnak valamilyen jelentést, ne táboroztassák le a munkatársukat a mi részlegünkön. Mert a végén még azt gondolom, hogy naplopó, és azért maradt nálunk, mert innen jobb a kilátás, vagy büdös számára a munka.
- Erről nem tudtam - zárkóztam el az információtól, de hangom némi közömbösséget is sugallt, ahogy magam elé bámultam a meglepettségtől. Úgy tűnt, hogy ez egy ilyen nap, minden szarral történt valami, de a legjobban azt imádom, amikor ezekről nem tájékoztatják a többieket, hanem hagyják, hogy ők is belesétálnak a csapdába. Aki meg amúgy életképtelen aznap, az egészen egyszerűen menjen haza, ezért találták ki a táppénzt.
- Na mindegy... - vontam vállat egykedvűen, mintha a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát azzal, hogy egy ideig nem foglalkozom vele. Nyugalmam azonban - ahogyan az lenni szokott, köszönhetően a sorsomat író átkozott manócskának odafenn - nem tarthatott sokáig. Mikor már sikerült volna távozásra bírnom, szeretett asztalom kékre változott. Ettől leesett az állam, s olyan rezzenéstelenül bamba arccal néztem végig, ahogy porrá omlik előttem, mint még talán soha más jelenséget, amit valaha tapasztaltam. Pedig aztán régész- és ereklyekutatóként láttam már vicces tárgyakat. Az asztalomra kirakott személyes és szakmai tárgyaim hanyagul estek szanaszét a bútor után maradt porkupacon. Lassan emeltem a tekintetemet a mellettem ülőre, és nem voltam elégedett a válaszával.
Fortyogtam a dühtől, ökölbe szorított kézzel remegtem rákvörös fejjel, de nem ordítottam el magam. Aztán felpattant a lány, én a keze után nyúltam, de ő gyorsabb volt nálam. Szökni próbálna? Próbálja csak meg... Felugrottam, hogy magyarázatot követelve utolérhessem.
- Azonnal csináld vissza! - parancsoltam rá indulatosan. - Ezt mégis hogy képzelted?
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2020. január 31. 01:37 | Link

Sonja
október 31.

Mindenfajta szégyenérzet nélkül akart faképnél hagyni. Mint aki jól végezte dolgát, úgy pattant fel az ülőhelyéről, amivel oly udvariasan kínáltam őt az imént, s korábban eddig sosem tapasztalt nemtörődömséggel lett volna képes otthagyni a porrá morzsolt asztalomnál. Az én asztalomnál, amihez úgy ragaszkodtam. Tudhatná, hogy ezen az osztályon mennyire fontos a szakmájukban elhivatott munkavállalóknak a különböző tárgyak tisztelete. Legalábbis szerencsére így gondolkodnak a kollégáim, a vandálokat nem nálunk kell keresni. Szóval nagyon rossz lóra tett, pláne velem. Ezt a távozás-kísérletet nem hagyhattam következmények nélkül. Mert végül is utálom, ha cserben hagynak.
Csak a folyosón sikerült utolérnem. Megpördült, de olyan arccal, mintha még neki állt volna feljebb a számon kérő hangnemem, ami miatt alaposan összeráncoltam a homlokomat. Védekezően összefonta maga előtt a kezeit, én pedig oldalra döntött fejjel vártam a magyarázatot. Tekintetemtől úgy fest, megtört nála a jég, és eluralkodott rajta a bűntudat. Lassan, alig hallhatóan suttogta el a szavakat, amiket utána elismételtem magamban. Néhány másodpercig értetlenül szobroztam a folyosó közepén, aztán felszisszentem.
- Na ne szórakozz... - ingattam a fejem kétkedően. A lány vagy jó színész, vagy kattant nála valami, de kezdett egyre feszültebbnek tűnni. Mintha kínos lett volna számára, hogy ezek történtek. És valóban furcsa és megmagyarázhatatlan jelenségek voltak ezek, látszólag semmi logika nem volt abban, hogy kicsesszen velem.
- Bahh! Hát miért nem ezzel kezdted? Ne nyúlj semmihez, amíg a végére nem járunk - önelégült mosoly kúszott az arcomra, fejemet pedig elöntötte valamiféle büszkeség. Valahol meghatott a nézése, no meg a bókjai, de legbelül idétlennek, könyörgőnek véltem őt. Mint a tetten ért tolvaj, aki a csillagokat is leígéri az égről, csak hogy szabadulhasson. Engem aztán nem lehet megvenni kilóra mézesmadzaggal. Na de a szakmai kihívás! Az már valami. Vagy talán mégiscsak benne volt egy kicsit a bája... - Mesélj, mi ez, és mióta tapasztalod - szólítottam fel.
- Az is lehet, hogy átok. Attól még, hogy dolgokon jelentkezik, nem a tárgyak lesznek a hibásak - okoskodtam, rámutatva a nagy igazságra, majd magam is összefontam a karjaimat.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2020. február 28. 16:28 | Link

Sonja
október 31.

Megenyhültem az együttműködését látva, mikét kezeit a levegőbe emelten elzárkózott a további - gondatlan - bajkeveréstől. Ártatlan szemeitől elégedettség lett rajtam úrrá. Szeretem, ha azt csinálják, amit kérek, bárcsak a munkatársaim vonatkozásában is mindig így tudnánk haladni a projektjeinkkel. Állandóan hadilábon állok azzal, aki nem képes megérteni az igazam, vagy hogy akármit mond, mégis az én érvelésem és megoldási javaslatom bizonyul majd a leghatékonyabbnak - az esetek többségében. Szóval felesleges oktatgatni engem, de persze mindig jól elszórakozom a nevetséges kísérleteiken. És bizony nagy szokott lenni a sóhaj, ha kiderül az igazam. A legszebb öröm a káröröm, nem hiába van ez a mondás a magyarban, szeretem is érte a nyelvet. Szerencsémre a néhány éves külföldi távollétem ellenére a tudás zöme megmaradt a fejemben, így hamar visszarázódtam, amikor a Minisztérium szárnyai alatt álltam munkába.
- Lehetnek rosszakaróid? - puhatolóztam, vetve némi szúrós pillantást személyére. Úgy éreztem magam, mintha csak valami filmbéli nyomozó lennék, holott nagyon nem az én hatásköröm, hogy ilyen téren kérdezősködjek nála. Jól tudhatta ezt ő is, ezért még mielőtt kikérhette volna magának, hogy esetleg túl messzire mentem, előálltam a legbarátibb megoldással. - Elkísérlek a varázsbaj-elhárítókig. Van egy olyan érzésem, hogy előbb nekik kellene megvizsgálniuk - árultam el a meggyőződésem. Intettem, hogy induljunk, majd előzékenyen magam elé engedtem, hogy követhessem az illetékes osztályig, már csak azért is, hogy útközben ne történjen körülötte semmi rendkívüli. Feltételeztem, hogy ismeri a járást arrafelé, ha pedig nem, ezentúl hasznos lesz tudnia a jövőben. Ahogy hallottam, másoknak is voltak kerge napjai. Viszont nagyon aggódtam, hogy ha mégis a tárgyakkal volt gond, azt hogyan tudtuk volna megoldani. Azonban úgy festett, hogy a további közreműködésem nélkül kerülhetett pont a kalamajka végére, s már csak az volt a kérdés, hogy az asztalom mikor pompázhat újra régi fényében.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. szeptember 4. 00:20 | Link

Seth

Nyakamon éreztem az elkerülhetetlent. Egy ideje már sejtem, hogy mire készülnek, visszajutott a fülembe, hogy többször felmerült a nevem az értekezleteken, de én nem akartam hinni pletykáknak. Egyszer már világossá tettem, hogy terepen érzem igazán jól magam. Ők is tudják, hogy nem zárhatnak be a négy fal közé, hogy egész nap az irodaszékemben nyomorogva görnyedjek a papírok felett, és azoknak a munkáját felügyeljem, akik az én pozíciómat vennék át. Én nem azért képeztem magam, hogy hivatalnok legyen belőlem, és a többi csoportvezetővel járjak ki kávézgatni tízpercenként. Közvetlenül szeretek találkozni a varázstárgyakkal, a kezemben tartani őket, végigsimítani rajtuk, vagy a pálcámat rájuk szegezve tárni fel titkaikat, ha vannak egyáltalán. Ha nem így lenne, túlságosan apám lennék. Szóval megfelelt ez a pozíció, és biztosan mutatkoztak már rajtam a kiégés jelei is, de pont a mesterképzésem befejeztével nyíltak meg új kapuk előttem, így előbb gondolkodtam el azon, hogy az átoktöréssel kezdek valami speciálisabbat, minthogy feljebb másszak a ranglétrán. De hiába nyertem időt azzal, hogy elküldtek nyaralni, az ajánlat végül közlésre került, nekem pedig lavíroznom kell úgy, hogy ne haragítsam magamra a potenciális kolléga-jelölteket. Persze mindig is voltak riválisaim, akiknek könnyebb volt az áskálódás, mintsem az érdemek felmutatása, így inkább a gerinctelen megoldásokhoz folyamodtak. Szánja őket a fene.
Egy újabb szürke nap volt a minisztérium falain belül, amire nem jutott semmilyen helyszíni ellenőrzés, de még csak riasztást sem kaptunk. Unottan, egyik tenyeremmel a fejemet támasztva ültem az asztalomnál, míg szabad kezem ujjai az akták lapjain futottak végig. Rutinosan, de mégis kellő alapossággal böngésztem át a legfrissebb jegyzőkönyveket. Ennyi adminisztrációt még képes vagyok lenyelni. Leginkább Seth látogatása tartotta bennem a lelket, aki jelezte, hogy ma benézne hozzánk munkaügyben, s ha úgy van, szívesen összefutna velem. Természetesen igent mondtam, csak érkezhetne már lassan, mert egyre türelmetlenebbül pillantottam a karórámra.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. szeptember 12. 02:11 | Link

Seth

Fel-felpillantottam a bejárat irányába, hátha pont kiszúrom, ahogy Seth belép az ajtón, de az ominózus pillanatról ezúttal lecsúsztam. Figyelmemet elvonták az aktában szereplő adatok. Valaki átjavított egy iktatószámot. Máshol az ügyintéző nevét húzták ki, hogy egy másikét firkantsák a pontozott sáv fölé. Ami ennél jobban szemet szúrt, az az aktaköpenyben lapuló tízoldalas melléklet, ami az ilyen kérelmeknél ritkaságszámba megy. Nem is emlékeztem hirtelen, hogy melyik ügy volt ilyen terjedelmes. Általában a harmadik országbeliekkel üzletelő importőrök szoktak bennünket ilyen finomságokkal szórakoztatni, amikor forgalomba hoznának valami olyan ketyerét, amiről még mi sem hallottunk. Komolyan, élénk fantáziám ellenére olykor el se tudnám képzelni, hogy mikre nem képes a kreatív elme, ha nem forgatnám a kezembe utána azt, ami feketén-fehéren szerepel a leírásban is.
Csak annyit érzékeltem, hogy a látóterembe lassan beúszott egy csomag meglepetés. Sosem fogom tudni megszokni tőle, akárhányszor is jön látogatóba. Nekem nem szoktak ilyet adni, és kész. Néhány lassú másodperc erejéig csak néztem ki a fejemből, de nem tudtam megállni, hogy ne húzódjon halvány mosolyra a szám. Aztán kiegyenesedtem a székemben, és üdvözlésképpen biccentettem egyet.
- Az itt nem meglepő - búgott fel a hangom gúnyosan arra, hogy feltartották. - Ha így folytatod, egyszer meg fognak gyanúsítani hivatali vesztegetéssel, engem meg az elfogadásával - közöltem szórakozott hangon, miközben magamhoz húzva elkezdtem kibontani a hozott apróságot, majd az akták mellé tettem. Az arcomon persze az látszott, mintha csak egy veszélyes varázstárgyhoz nyúltam volna, ez valószínűleg szakmai ártalom. Miként is engedhettem volna el magam a munkahelyemen...
- Nincs értelme panaszkodnom. Járjunk egyet, mielőtt belerohadok a székbe - emelkedtem fel végre ültemből türelmetlenül. - És köszönöm a teát, mint mindig, bár tudod, hogy nem kellett volna. Tényleg... A múltkor is olyan nehezen tudtam viszonozni - intettem magam után, hogy kövessen, s amint kiléptünk a folyosóra, egy fokkal több életerő kezdett megmutatkozni az arcomon. - Megvagy a kötelezőkkel? Rendben ment minden? - kissé érződhetett ugyan, hogy a formalitás kedvéért indítottam ezzel, de mi másba vágnék bele rögtön.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. szeptember 21. 01:37 | Link

Seth

Nem tudtam eldönteni, hogy vajon csak félreértett, vagy szórakozni próbált, noha azt már biztosan megtanulta nálam, hogy nem nagyon érdemes kísérleteznie. Pláne, ha dolgozom, nyomás van rajtam, és nem tudok mások fejtegetésével foglalkozni. Mellesleg ahhoz munkán kívül sincs sok kedvem-energiám.
- Még mindig nem szokták meg, hogy a nyakukra jársz? - mosolyodtam el halványan, mellyel talán sikerült a tudtára adnom, hogy szándékosan használtam a túlzó kifejezést. Ügyintézői oldalról biztosan vannak, akik minden egyes ügyfél látogatást teherként éltek meg, de én azok közé tartozom, akik szeretik a munkájukat. Még akkor is, ha a kommunikáció nem a szívem csücske, és a varázstárgyak megvizsgálása előtt sokszor el kell viselnem egy kis párbeszédet. Mindenesetre azok, akik beteszik ide a lábukat, általában az értelmesebbik réteghez tartoznak.
- Furcsa ízlésed van - vágtam vissza a magam módján. Először a tea, aztán a megjegyzése. Ha imponálni akarnak nekem, azt az esetek döntő többségében valami hátsó szándékkal teszik, tőle azonban nyilván nem feltételeztem ilyet, csak még mindig nem voltam hozzászokva a bánásmódhoz. Ez minden egyes alkalommal szemmel látható rajtam, hiába is próbálom leplezni, csak még feszültebbnek tűnnek a mozdulataim. Nem találtam okot arra, hogy kellően szeressem magam. Akkor talán közelebb kerülnék ahhoz, hogy megértsem, mások miért tudnak kedvesek lenni hozzám.
A kantin felé tartottam célszerűnek elindulni. Minden folyosóhoz tartozik teakonyha, de a legtöbbjük kicsi és forgalmas egy bizalmas beszélgetéshez, ezért legrosszabb esetben úgy voltam vele, hogy valamelyik erkélyen kötünk ki, ahonnan legalább gyönyörű a kilátás a magyar fővárosra.
- A Bagolykőben? - kérdeztem vissza zsigerből, amint lassú lépteim hirtelen megtorpantak a kijelentéstől. Bevallom őszintén, erre most nem számítottam. - Elfoglalt embernek ismerlek - ez részemről azt jelentette, hogy nem voltam benne biztos, mennyire egyeztethetné össze vele a gondnoki, feltalálói és egyéb teendőit, de még vártam, hogy megmagyarázza a döntését ahelyett, hogy magamtól faggattam volna ki. Végül is, az ő élete. Nem tudhatom, hogy mi a jó a számára, tanácsot így mindig félve adok, ha mégis arra kényszerülök.
- Hm, szóval hiányzik a katedra... Nyilvánvalóan más egy képességet oktatni, de pont ezért nem tartanék a helyedben attól, hogy milyen tanár lennék. Már ha erről van szó... - szavaim inkább tűntek úgy, mintha hangosan gondolkodtam volna, semmint érdemi hozzászólásnak, de próbáltam rávenni, hogy javítson ki, ha rosszul értelmeztem valamit.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. szeptember 26. 00:17 | Link

Seth

Utolsó szava megüti a fülem. Nem tudtam, hogyan kellene kezelnem. Egy pillanatra átfutott az agyamon a sajnálat, de aztán rögtön emlékeztettem magam arra, hogy az nem old meg semmit. Bármily nevetségesen hangzik, a legtöbb, amit talán tehetek érte, az az, hogy megtisztelem a társaságommal. Elég bizonyítéka annak, hogy elviselem, sőt, kedvelem, és pont erre lehet szüksége, nem többre, legalábbis részemről. Valaki, aki nem úgy néz rá, ahogy az imént vázolta. És lám, én is minisztériumi alkalmazott vagyok.
- Addig örülj, amíg teszik a dolgukat - fogalmaztam meg a magam módján azt, hogy nézze a dolgok jó oldalát. - Ott a pont - voltam kénytelen elismerni igazát, amit az ízlésről mondott. Jobb, ha én meg se szólalok...

Ha a tudtára akartam volna adni megkönnyebbülésem, most egy nagyot sóhajtottam volna. Helyette azonban csak álltam ott, és összefont karokkal hagytam, hogy befejezze a gondolatmenetét. Egyébként is csak akkor szeretek közbevágni, ha nagyon muszáj. Nem mintha feltételeztem volna róla, hogy ne tudná beosztani az idejét helyesen, de azért csak jó volt hallani, hogy átgondolt döntést készült meghozni.
- Majd úgyis alszunk a sírban eleget. Kivéve, ha egy nekromanta megtalál minket - vontam vállat egykedvűen, hiszen az éjszakai éberségben nagyon tudok vele azonosulni. - Én őszintén remélem, hogy engedélyezik. Az illúziómágia engem is érdekel, kicsit sajnálom, hogy nem tanulhattam anno. Ha arra törekszel, hogy átadd a tudásodat, és másokat segíts, akkor a többi nem számít. Olyan úgyse leszel, mint amilyen ő volt. A tanítványaid ítélnek majd meg. Ha pedig nincs jobb jelentkező, aki oktatná, az valahol téged igazol - fejtettem ki a saját álláspontomat. Mindig hálás vagyok, hogy őszintén megosztja azt, ami vele zajlik, és ezt minimum azzal tudom viszonozni, ha én is megmondom a magamét. Csak nem mindig csomagolom be olyan szépen, mint az átlag.
Nem tértem rá addig a saját részemre, amíg nem adták ki a rendelésünket. Tulajdonképpen csak kellett valami, hogy előttem legyen, s tudjak fogyasztani, kiskanalat, vagy éppen villát szorongatva az ujjaim között, lábamat idegesen rázva az asztallap alatt. Kávézónk félreeső sarka meggátolta, hogy kéretlen fülekre találjanak elkövetkező szavaim, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy a munkahelyi dilemmákról nem éppen annak kellős közepén célszerű előhozakodni. Ez már csak ilyen.
- Ha nem bánod, én is mesélnék... Nagyon úgy néz ki, hogy csoportvezető lesz belőlem. Félek attól, hogy kevesebb lesz a terepmunka. Én nem irodai székkel a seggemen születtem - néztem rá fel, s ezt ő is pontosan tudta, de attól még ez az ironikus megjegyzés kikívánkozott belőlem.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. szeptember 30. 02:41 | Link

Seth

Azonnal konstatáltam, hogy nem sikerült eloszlatnom benne a kételyeit. Még jó, hogy nem támasztok magammal szemben nagy elvárásokat, hogy kellően hatni tudjak a hozzám közel állókra. Ezért se lenne belőlem jó pszichológus. Maradtam a tárgyaknál az emberek helyett, azokat könnyebb megérteni. Az évek alatt megtanultam a leckét. Tobival kezdődött, MinJonggal folytatódott. Gyakorlatilag az összes ismerősömnél fel kellett ismerjem, hogy csodát tenni nem tudok, megmenteni csakis önmagukat tudják, noha hangsúlyozom, hogy túl nagy ambícióim sosem voltak ilyen szerepekre, a kivételi kör mégis be tudott vonzani maga mellé. Belső démonaim engem is bezártak a saját börtönömbe, azóta is keresem a kiutat, amit egyedül én találhatok meg. Ez megfelelő elfoglaltságot ad, nincs kapacitásom másokra.
Semmit nem érzékeltem abból, hogy biztonságos védőréteget vont magunk köré. Nem készültem olyat mondani, ami már túlságosan bizalmas információ lett volna. A vezetőség tudta az álláspontomat, nem lepte meg őket, hogy időt kértem a döntésem előtt, azért is küldtek el korábban szabadságra, hogy fokozatosan adagolhassák be a fejleményeket. Minden egy előre megírt forgatókönyv szerint történt, nekem pedig nem sok mozgásteret adtak, kivételesen. Lehet, hogy ez nyomaszt a leginkább. Beállni a sorba, engedelmeskedni. Ilyenkor feltör belőlem a szembenállás, a lázadó Romberg, aki a régészkedést választotta annak idején. Kár, hogy még mindig nem lehet belőle megélni. Nem mintha itt a fizetésért ülnék...
- Na ugye - törtem egy falatnyit a kakaós csigámból, majd miután a számba helyeztem, ujjaim máris sietősen dörzsölték a szalvétát. - Talán az a gond, hogy nem jöttem még rá, hogy mitől félek a legjobban. Lehet, hogy csak a változástól. Vagy a felelősségtől... Eddig jobban azt éreztem, hogy a magam ura vagyok, és szabad kezet kapok. Volt felettem kontroll, de megbíztak bennem. Most a figyelmem részét jobban arra kell majd fordítanom, hogy mások hogyan dolgoznak. Nem tudom... - sóhajtottam fel hangosan, ahogy hátradőltem a székben. Ritka, hogy valami ennyire összezavart volna. Emiatt lep meg, hogy ennek ekkora feneket kerekítek.
- Irigylem azokat, akiknek kiegyensúlyozott életük van. Nekem is lehetne, de mégis a kihívás felé hajlok idővel. Mint ahogy papíron neked is elégedettnek kellene lenned gondnokként, és mégis kérvényt adtál be hozzánk. Persze csak feltételezem, hogy hasonló erők dolgoznak benned. Ez a másik gondolatom - nem akartam ennyire filozofikusba váltani. Aztán mégis így alakult.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. október 21. 21:49 | Link

Seth

Pedig pont azok közé tartoztam, akik szeretik a változást. Sokáig így volt ez, legalábbis akkor, amikor fiatal voltam, mert most már fogalmazhatok így, a harmincas éveim elejére. Tehát kifejezetten vonzott, fokozta az adrenalint bennem, ha kiszakadhattam az otthoni sivár négy fal közül, és kalandra indulhattam valahova. Akkor határoztam el, hogy régész leszek. És mentem is, sokfelé. Aztán a valahányadik ország és terepmunka után hiányozni kezdett Bogolyfalva. Mindig azt mondtam magamnak, hogy ez olyan kis félreeső falucska, amiből sajnos később várost csináltak, de még így is csak annyira színes és változatos, hogy a tolerálható kategórián belül marad. És aztán jólesett az állandóság, hogy lett egy házam, ami csak az enyém, nem zargat senki, ha nem akarom, mert a kutya se nézne rám. Úgyhogy most már azt gondolom, hogy nem kell mindig úton lennem. Jó, ha vannak állandó pontok és emberek körülöttem. Csak egyet szoktam kérni az élettől, mégpedig azt, hogy ne ragadjak bele negatív értelemben. Ajándéknak lássam, a szabad választás gyümölcsének, s ne börtönnek.
- A legrosszabb kimenetel mégiscsak az, ha megrekedek a ranglétrán, holott többre lehetnék hivatott - ösztönösen őt lemásolva kulcsoltam össze magam előtt a kezeim az asztallapon, és közelebb hajoltam a velem szemben ülő férfihez, de tekintetem ide-oda járattam körülötte, mintha idegesen kerestem volna valamit a háttérben. - De honnan fogom tudni, hogy jó létrán mászok-e fel? - annyi papírom lett már. Régész, ereklyekutató, varázstárgyvizsgáló, újabban átoktörő. Azt hiszem, mind fel tudom használni a megszerzett tudást akkor, ha a tárgybűvölésügyin vagyok, de megszoktam már, hogy egyedül hozok meg döntéseket, és elszoktam attól, hogy mások véleményét kikérjem. Néha mégis jó hallani őket.
- Hogy elégedettek magukkal, és azzal, amijük van. Olyankor van szerintem egy egyensúly, harmónia bennük. Jut idő mindenre, amit szeretnének - mintha tényként közöltem volna, hogy ez az állapot lehetséges és létező, holott nem voltam benne biztos, de magamra nézve irreálisnak tartottam, hogy elérem. - A bennem lévő nyugtalanságot szeretném ezzel csillapítani. Bizonyítani magamnak, azt hiszem. Minek neveznéd ezt? Nem kihívás? - kérdeztem vissza azzal a tudattal, hogy igazam van, csak nem jó szögből nézte a dolgokat. - Egy terápiát is nevezhetünk kihívásnak. Szembenézni magunkkal. Törleszteni valami, valaki felé. Nem sokan képesek rá, és kell hozzá erő - biccentettem, de kíváncsi tekintetem szinte kérte, hogy öntsön Seth tiszta vizet a pohárba. Hiszen az én életem sem arról szól, hogy pusztán munkamániás vagyok, és kész, és hogy ez csak így kialakult bennem.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2022. október 27. 00:53 | Link

Seth

Amit mondott, abban nem volt semmi újdonság. Hallottam már, és mégsem akartam tudomásul venni. A szájából persze egy fokkal hihetőbbnek hangzott, mert személyesen még sosem mondták nekem ezt, mindig csak valami nagy könyvben olvastam, vagy mások példáján keresztül jutott a fülembe, de a lényegen nem változtat; nem éreztem magaménak ezt a felfogást, ezt az álláspontot. Ahhoz túl merev vagyok. Mindig a saját szabályaimhoz tartom magam, szigorúan követem a korlátoltságomból emelt falak szabdalta útvonalat életem labirintusában.
- Jól hangzik, de ez számomra nem ilyen egyszerű. Ott van bennem a szégyenérzet, saját magammal szemben. S nem tudom, miért, de mások véleményétől is félni kezdtem. Másrészt túl értékes az idő, amivel gazdálkodnom kell... Nem a harmincas éveimben akarok útkeresésbe kezdeni, ha mégse válna be a pozíció. Itt most egyébként is jól érzem magam. Viszont onnét már nem olyan egyszerű felállni és váltani, te is tudod. Most még nem felelek egy csoportért, de aztán... - nem kellett, hogy befejezzem a mondatot, értette ő úgy is valószínűleg, ahogy igazából a mondataimmal sem hiszem, hogy megleptem őt. - Mellesleg, neked mennyire megy könnyen félbehagyni valamit, gyorsan felismered, ha váltani kell? - nem teljes naivitással a hangomban fordítottam meg a kérdést, de övön aluli ütésnek se szántam. Szimplán feléledt bennem a kíváncsiság, hogy mennyire tudja megfeleltetni állításait a saját értékrendjének.
- Megfontolt szándék, vállalkozás... hogy szabaduljak attól, amitől szenvedek, ami hátráltat. Ha magadtól jössz rá és fogalmazod meg célként, és nem egy szakember által vezetett terápia során, akkor szerintem nyugodtan mondhatjuk kihívásnak, de oké, ez már szőrszálhasogatás, azt hiszem értem, mire gondolsz. Hiba is párhuzamot vonnom az élethelyzeteink között, annyira azért nem járunk egy cipőben... - lényegében ezzel akartam lezárni azt, aminek az ismertetésébe kezdett. Görnyedt testtartást vettem fel a székemben ülve. Mialatt mesélt, újabb réteget fejtettem le a kakaós csigáról, lassan haladva a közepe felé, amit mindig a végére szoktam hagyni. Hagytam egy kis időt magunknak, mintha rákészülnék az elkövetkezőkre, addig is fészkelődni kezdtem. Mielőtt ismét megszólaltam volna, hangosan hümmögtem párat, vigyázva, nehogy olyan területre tapintsak rá, ami túl érzékeny pont az alkalomhoz képest.
- Gondolom, nem csak a tanításában fogod örömödet lelni - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Nekem az illúziómágiáról mindig a hazugság művészete jut eszembe. Elhitetni valamit, ami nem igaz. Nem feltétlenül élvezetből, hanem mert rákényszerülünk, és ehhez ott a mágia, ami segítségül jön ilyenkor. Amikor ezt a képességet választottad, kötve hiszem, hogy a szórakoztatás motivált - mintegy vádlóan emeltem rá a tekintetemet, de kérdés formájában semmiképpen sem akartam ezt neki szegezni, mert az már vélhetően túl indiszkrét lett volna. Helyette bíztam abban, hogy érti, mire célzok, és megadja a választ anélkül, hogy másképp kellene fogalmaznom.

Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2023. január 17. 10:45 | Link

Seth

Talán az volt a célja, hogy kizökkentsen. Amilyen ártatlan hangnemben tette fel, olyannyira keltett bennem kételyeket a motivációját illetően. Hangosan gondolkodott volna, vagy csak rá akart mutatni valamire, amit nem vettem észre, mert nem az ő szemszögéből vizsgáltam. Beugratós kérdés lett volna? Össze akart zavarni? A meglepettségtől egy pillanatra megrándultak arcizmaim, de aztán zsigerből vágtam rá a válaszomat.
- Nagyon remélem, hogy nem az - csak remélni tudtam. Az utókor dönti el. Áttörést vártam, s várok még mindig, a lelkem legmélyén. Kevés embernek mesélek erről ennyire. Ennek egyik fő oka, hogy nem érdekli őket, nincs idejük leülni velem büfézgetni, aztán inkább a saját bajukra terelik a témát, hogy meghallgassam őket. Mivel szoros beosztásom van, és általában a kütyük közé menekülök, az ilyen alkalmak azért nem fordulnak elő olyan gyakran.
- Ez egy sor olyan gondolatot ébreszt bennem, amit még meg kell emésztenem... A legnagyobb ellenségem talán az idő. Mert az rohan. És talán van egy határ, egy egészséges határ, amit ha megtalálok, nem leszek olyan merev többé. Mert sokáig tudtam úgy alakítani az életemet, ahogy én akartam, de egy adott ponton túl el kell fogadjam, hogy a környezetem formál leginkább. Talán fáradok, öregszem, pedig papíron fiatal vagyok még - hátradőltem. Határozottnak akartam tűnni, de nem tudom, mennyire voltam az. Igazából csak jó volt megosztani vele azt, ami az utóbbi hetekben-hónapokban megfogalmazódott bennem. Engedni... Az elveimből. Nem egyszerű, a neveltetés, a múlt, a beidegződések. De egy ekkora rendszerben muszáj alkalmazkodnom. Nagyon sok energiába került, hogy én legyek a különc mindig, s féltem, hogy nem tartható ez fenn örökké.
- Kit akarsz játszani? S a tanítványaidon keresztül akarsz rájönni a válaszra, vagy magadban kísérletezed ki? - töröltem meg a számat. Ha akart, az asztalnál válaszolt, közben azonban arra invitáltam, hogy járjunk még egy kicsit a folyosókon, ezért ha ideje engedte, elindulhattunk a közeli panorámaerkély felé, ahonnét egész jó kilátás van a városra. Friss levegő, mozgás, ha épp irodista vagy, felüdülés az.
Szál megtekintése
Magyar Mágiaügyi Minisztérium - Martin Romberg hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek