Helena


 - Hhhhrrrrgh - fejezte ki magát egy rétor ékesszólásával, miközben levegő után kapkodva, kétrét görnyedve támaszkodott térdein a vadőrlak közelében. Szörnyen nem volt formában, és mivel az alapbeállítása szerint is úgy néz ki, mint egy téliesre öltöztetett madárijesztő, szinte csodálkozott, hogy nem zörögnek a csontjai mozgás közben. Szerencséjére viszont A Lány, Akinek Nem Jegyezzük Meg A Nevét (Mert Képtelenek Vagyunk Ilyen Rövid Idő Alatt Ennyi Nevet Memorizálni), még nála is többet késett, így nem kellett magyarázkodnia, hogy a., miért rohangászik a vaksötét birtokon, b., miért nem fizikai képtelenség ennyire puhánynak lenni. És hát...A Lány mégiscsak lány, mint ahogyan azt beszédes neve is jelzi, Rian pedig - minden androgüni látszat ellenére is - fiú, szóval örült neki, hogy talán életében először sikerült egy kínos helyzetet megúsznia. Sőt, még egy kicsit korán is érkezett - ilyen csoda is valószínűleg csak egy évben egyszer fordul elő, általában még ahhoz is túl szétszórt, hogy emlékezzen rá, hogy megbeszélt valakivel egy találkát. Ennek orvosolására elindulása előtt kapott egy határidőnaplót, amelyik ordibálni kezd, ha valamilyen jeles időpont közeledik - csak hát ahhoz bele is kellene írni ezeket, ami, mint tudjuk, szörnyen nagy meló.
Teltek a percek, s noha a sietős érkezésben rendesen átmelegedett, ez rohamsebességgel múlt el és adta át a helyét a vacogásnak. Hozott magával teát egy termoszban, de az volt az érzése, ha ennyi idő után már kezdenek jégcsap módjára töredezni a végtagjai, később valószínűleg még rosszabb lesz és még nagyobb szükség lesz a teázásra - már ha egyáltalán felbukkan A Lány.
Lassan kezdte fontolgatni, hogy meglép, de úgy alkudozott magával, hogy legalább egy fél órát illene várnia a másikra, mielőtt elszelel - az évfolyamtárs pedig csodával határos módon befutott, mielőtt ez még letelt volna, ami - ha teljesen őszinték akarunk lenni - némi csalódottságot is keltett Rianban, mert pillanatnyilag szívesen meglépett volna.
 - Én is most jöttem - hazudta, abba az irányba fordulva, amerről a hangot hallani vélte; sem a sötét, sem pedig saját látásélessége nem volt kifejezetten segítségére abban, hogy megpillanthassa a lányt, és hát világítani se nagyon tudott, mert még ezt a bűbájt nem tanulta.
Lassan azonban megérkezett fizikai valójában is a várva várt hölgy, aki valószínűleg egész szekrényekkel járkált, amekkora bőröndöt hurcolt magával.
 - Hova tervezed az expedíciónkat? - ráncolta a homlokát, miközben kikötötte magában, hogy ennél csak melegebb vidékre hajlandó menni, máskülönben a lánynak emberrablást kellene elkövetnie ahhoz, hogy magával hurcolja.
 - És, öm...mi a terv? - tette fel a kérdést. Fogalma sem volt, hogy az LLG tanár mit vár tőlük, vagy úgy egyáltalán, hogyan képzelik el a páros munkákat ebben az iskolában, tekintve, hogy még egy hete sincs itt. És amúgy is, nincs kedve tanulni - sokkal jobban is képes lenne eltölteni a szabadidejét, minthogy értelmetlen adatokat biflázzon.
És mindehhez még az is hozzátartozott, hogy a lánytól is tartott egy kicsit, elvégre ismeretlen volt - azon a két mondaton felül, amivel megbeszélték a találka időpontját, még nem váltottak egy szót se -, Rian pedig határozottan utált ismerkedni.
 - Hoztam könyvet meg teát, mással lehet nem fogok tudni hozzájárulni az előrehaladásunkhoz... - zavart mosollyal túrt a hajába pótcselekvés gyanánt, de legalább őszintén lefektette az alapokat.

Helena

Kezdte érezni, hogy lábai a hidegnek köszönhetően permanens kapcsolatot alakítottak ki a talajjal, így elképzelhető, hogy kénytelen lesz a vadőrlaktól néhány méterre kissé aránytalan díszként befejezni varázslói pályafutását.
 - Nem vagyok túl édesszájú - rázta meg a fejét a felkínált gesztenyére, meg egyébként is...valamiért nagyon nehezére esett elfogadnia másoktól bármit is. Többnyire maga sem értette, miért érzett ilyen erős ellenállást ilyen egyszerű dolgokkal kapcsolatban, de úgy volt vele, már azzal is kilép a komfortzónájából, hogy mások társaságában van, nem kell a továbbiakat erőltetni.
Némiképp elmosolyodott a válaszon; lehet, nem utasította volna vissza az emberrablást egyébként, tekintve, hogy olyan nehéznek érezte az elmúlt fél hetet, amit itt töltött, hogy igen erős kétségei merültek fel a továbbiakkal kapcsolatban, de úgy döntött, legalább egy hónapot túl kellene élni az első ideg-összeroppanás előtt, úgyhogy az összeomlást vizsgaidőszakra tartogatta inkább.
 - Mit művészkedsz? - mérte végig a lányt. Nem mintha lelke mélyére látott volna röntgenpillantásával - bár azzal amúgy is legfeljebb a bordája mélyére látott volna -, de a melegítős megjelenésből valami sportra tippelt volna. És ami lényegesebb: miért nem elég egy iskola?!
 - Egyáltalán miért akarnánk bármelyikről is írni - morgott kicsit, de már belenyugodott a sorsba, hogy bizony, az oktatás végeredménye a házifeladat (vagy annak sorozatos elfelejtése és a tanári megrovás az ellenőrzőben). - Legyen aaaa...harmadik.  - Felütötte a hóna alatt tartott kötetet, hogy megnézze, mi is az valójában. - Erkling. Jóleszaz - csapta be a könyvet és vágta ismét a hóna alá. Nem igazán mozgatta meg a fantáziáját se a feladat, se a tantárgy, így nem is érdekelte túlzottan, hogy milyen eredménnyel fog mindez zárulni.
 - A kávét még nem próbáltam, szóval nem tudom, hogy állok vele - mosolyodott el halványan a haj- és sáltömeg mögül, várva a kijelentését általában követő őszinte felhördülést. De hát ha egyszer nem szeretett új dolgokat kipróbálni, és még sose volt igazából szüksége a koffeinlöketre...akárhogy is, ez az esetek többségében a földönkívüli kategóriába szokta sorolni.
A lány nagyon magabiztosan tartott az aprócska kalyiba felé, Rian viszont nem volt ennyire fesztelen azt illetően, hogy egy ismeretlen, szemmel láthatóan szépen rendben tartott házba besétáljanak minden további nélkül.
 - Biztos vagy benne, hogy be lehet ide jönni csak úgy? - aggályoskodott, miközben zsebébe dugott ujjai idegesen babráltak a kabát anyagával. Kizártnak tartotta, elvégre az előző iskolájában már abból is balhét csináltak, ha valaki az ablakpárkányra ült, és a termeket is többnyire kulcsra zárták, nehogy egy kósza lélek meglovasítsa a fonnyadozó cserepesvirágokat, vagy a felbecsülhetetlen értéket képviselő krétagyűjteményt.
 - Állj meg, szerintem itt lakik valaki - suttogta, majd hirtelen megragadta a lány kezét, mielőtt még benyithatott volna, majd szinte nyomban el is engedte - meglehetősen udvariatlan dolog engedély nélkül a másik intimszférájába mászni, ő sem kedvelte az ilyesmit.
 - Szerintem inkább...menjünk máshova, mielőtt rátörjük valakire az ajtót vacsi közben - javasolta, bár attól jobban tartott, hogy a tulaj az otthoni nudizmus, vagy egyéb kellemetlenség odaadó híve.