Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy a "társalgó" feliratú helyiségbe akár csak betegye a lábát, elvégre, mit ad Isten, ott társalogni kellene. Rian - önmaga legnagyobb sajnálatára - förtelmes volt az említett tevékenységben, amíg nem érezte úgy, hogy elég jó kapcsolatban állna partnerével, s mivel pillanatnyilag az iskola falai között ugyanazzal a személlyel - saját hiedelmei szerint - nem találkozott kétszer, ez erősen megnehezítette a dolgát. (A valóság persze nem teljesen tükrözte az elsős elképzeléseit, ugyanis órákon már többször is találkozott a vele egy évfolyamba járó diákokkal, de mivel hajlamos volt a tanterembe lépéskor gondosan kikapcsolni az agyát és bármi segédeszközt, ami képessé tenné, hogy a későbbiekben bármilyen hasznos információra emlékezzen, ez számára nem volt olyan nyilvánvaló.)
Nem sok ideje volt azonban dönteni -  tanári árnyék tiszteletet parancsoló diszpozíciója elől menekült. Amint meghallotta a súlyos, magabiztos lépteket, melyek szinte kétségtelenül Felagund professzorhoz tartoztak, úgy érezte, itt az idő, hogy elszeljen, ugyanis - bár nem volt benne biztos - úgy rémlett Rian számára, mintha az ő órája helyett aludt volna csütörtök reggel, és egyelőre nem állt készen arra, hogy szembe nézzen tettei következményével. Nem tudta, mennyire veszik komolyan a jelenlétet ebben az iskolában, de biztos volt benne, hogy nem számít túl jó pontnak, ha már az első héten lóg, még ha nem is direkt csinálta. Egyébként is, mennyi rá az esély, hogy pont őt hiányolja a professzor az óráról...és olyan nehéz beleszokni az időeltolódásba is, teljesen jogos volt, hogy egy kicsit tovább aludt.
Csak hát a tanárok nem sűrűn értik meg, hogy egy hiányzás lehet akkor is indokolt, ha nem az infúziósállványt tologatja valaki maga mellett.
Nem volt mit tenni, benyitott hát a társalgó nevezetű helyiségbe - túl sokáig gondolkodott, és elfogytak a menekülési útvonalak, de talán nem lesz tömve a helyiség, vagy ha igen, elvegyülhet valamelyest.
Néma, könnyed léptekkel vette birtokba a helyiséget, mozdulatai és jelenléte annyi zajt sem csaptak, mint a kandalló tüzében roppanó fák nesze. Nem vette észre, hogy volna rajta kívül bárki is a helyiségben, első pillantásra ugyanis nem vette észre a kandalló közelében olvasó rellonost, így zavartalanul vette szemügyre a helyiséget.
 - A bagolyköves lakberendezési egységre ráférne egy továbbképzés - motyogta, miközben tekintete végigvándorolt az alapvetően kék színezetű teremben, ahol - ki tudja, milyen oknál fogva - az ezüst fotelekre piros párnákat hajigáltak, de a kandalló már aranyozott volt, a falakat pedig fulladásig tömték híres-hírhedt varázslók képeivel. Nem igazán érdekelte az ilyesmi, de a látványtól szinte fájt a szépérzéke.
 - Vigyázzon csak a szájára, fiatalúr! - dohogott egy pocakos öregúrt ábrázoló festmény a füle mellett, kisebb ugrásra késztetve a gyanútlanul álldogáló fiút.
 - Ha nem tükrözi az ízlését, csak távozzon - tette hozzá egy szigorú tekintetű boszorka, aki smaragdzöld süvege mögül lesújtóan méregette Riant. S ez még csak a kezdet volt - egyre több és több festmény kapcsolódott be, s hangosan adták az elsős tudtára, mit gondolnak, hova kellene tennie a véleményét. (Segítség: nem a zsebébe.)
 - Anyám borogass - nyögte a srác, erre ugyanis igazán nem számított, amikor hangot adott nemtetszésének. Segítségkérően nézett körbe, s most, hogy jobban szemügyre vette a foteleket, meg is látta a neki eddig háttal ülő lányt - feltéve, hogy az illető addig nem szólt -, s most vagy soha alapon belopta a köztük húzódó távolságot, hogy szembe kerüljön a másikkal.
 - Mit gondolsz, a festmények meg tudnak lincselni, ha nagyon szeretnék? - tette fel a kérdést teljesen őszintén, számára természetellenesen felemelve a hangját - noha ez az átlagembernek az alapvető beszéd hangerejét jelentette, de Rian hajlamos volt motyogni -, hogy mondandója a festett alakok moraja felett is érthető legyen. - Öh, szerinted van rá esély, hogy menekülni kéne? - tette még hozzá, megörülve, hogy van a teremben valaki, akire ráháríthatja a döntés felelősségét - ő maga ugyanis irtózott minden ilyesmitől, és hajlamos volt még azt is mástól megtudni, mit kellene reggeliznie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bősz bólogatásba fogott, így a feje tetején lévő hajkorona - mely jobb napokon fején ülő méretes macskára, rosszabbakon átázott pulira emlékeztetett - vad csapongásba kezdett.
 - Lincselni. Vagy akasztani. Vagy lefejezni. Az egyik festményen láttam egy guillotine-t is - hadarta, hogy érzékeltesse a másikkal a helyzet komolyságát, mert látta a lányon, hogy csak elnézően - és talán kicsit lesajánlóan - somolyog a lehetőség hallatára. Pedig...mágia. Bármi lehetséges. Bármi.
Kissé zavartan mosolyogva vakarta meg a tarkóját; igaza volt a másiknak, a fiú valóban irigylésre méltóan jó első benyomást tett.
 - Hát, csak utaltam rá, hogy idegrusnya a társalgó - jegyezte meg széttárt karokkal, mint aki nem is érti, mi ezzel a probléma. Hirtelen néma csend lett, s az összes festett arc egy emberként fordult feléjük - majd ismét megindult a ricsaj, ahogy a portréalakok egymás szavába vágva próbálták érzékeltetni felháborodásukat.
 - De hát ha tényleg az... - motyogta Rian, hangjában a tanácstalanság zöngéjével. Ő személy szerint mindig jobban értékelte az őszinteséget, mint a kegyes hazugságokat, de mint látható, jelen pillanatban ezzel egyedül volt.
Valamennyire hitt a lánynak, hogy tényleg nem itt fog rövidke és többnyire eseménytelen élete csúfos véget érni, de a rövid monológ végére inkább csak nyugtalanabb lett.
 - Az rosszabb! - nyögte, miközben a mögötte álló fotelbe vetette magát. Bármelyik nap szívesebben választotta volna a lincselést, minthogy a tanárai számára ilyen gyorsan kiderüljön, hogy valójában ügyetlen, inkompetens és abszolút nem illik az iskolába, mert még a végén eszükbe jutna felrakni őt az első vonatra, akárhova megy.
És mivel esélyes volt, hogy nem csatlakozik a vándorcirkuszhoz, egyszer haza kellene érnie bemutatni az ősöknek, hogy mit sikerült alkotnia négy-öt nap leforgása alatt.
Viszont: a festményeknek fogalmuk sem volt, ő kicsoda.
Ez a gondolat egészen megváltásként hatott, hiszen a külső jellemzése alapján nem sokra mentek volna - biztosan sok ázsiai származású, alacsony, filigrán tizennégy éves fiú mászkált hatalmas hajjal és gigantikus szemüveggel. Egy kis elterelés azonban soha nem árt...
 - A nevem egyébként... - tekintetét villámgyorsan körbejártatta a teremben -...Wall...Fire...man - tákolta össze végül, jól hangsúlyozva, miközben pillantása a kandallón állapodott meg. Igen, a Tűzoltó Fal egy legitim név a messzi-messzi földről, ahonnan főhősünk érkezett, mely sokak számára talán "Lipótmező" néven ismert.
Nos, az legalább biztos, hogy senkit nem fog rossz hírbe keverni, ha esetleg tényleg egy tanár fülébe jut.
Ha meg is döbbent a lány felvetésén, miszerint cirógassák meg könyvek segítségével távolról és jó nagy erőbedobással a festményeket, nem látszott Rian arcán (s mindez nem abból az alapvető tényből volt eredeztethető, hogy Rian arca alapvetően is alig látható a hajmennyiség mögött).
 - Azt hiszem, az nem vallana túl jó neveltetésre - jegyezte meg némi morfondírozást követően, mintha más probléma nem is lenne a cselekedettel, csak hogy kicsit udvariatlan. - De ha úgy gondolod, hogy ez valamennyire előrébb viheti az ügyünket, mindenféleképpen ki kellene próbálni - tette hozzá komolyan, elvégre hogy jönne ő ahhoz, hogy bárki ötletét megvétózza?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Rachel

A fiút kicsit zavarta, hogy frissen szerzett ismerőse ilyen jól szórakozik, de személyes győzelemként könyvelte el, hogy legalább azt sikerült megállnia, hogy elvörösödjön.
 - Ó. Nem pörgök - rázta meg a fejét tagadólag. Mivel a szorongás, vagy az ahhoz közeli állapot nála konstansnak minősült, ő alapból is kicsit magasabb fordulatszámon működött, mint az átlagos halandó, s emiatt mindig lehetséges történések, gondolatok százai hemzsegtek a fejében. A különbség a mostani, és az általános helyzetek között csak az volt, hogy ezeknek többnyire nem adott hangot - pontosan tudta, mennyire bolondnak néznék az emberek, ha akár a felét is megosztaná annak, ami a fejében jár -, most viszont abbéli igyekezetében, hogy érzékeltesse a problémás helyzetet, kevesebb filtert használt a mondandóján, mint egyébként szokott.
Szaporán bólogatott, jót tett neki egy kis biztatás, néhány pillanatig tényleg azt hitte, hogy ő volt az egyetlen, aki hangot adott nemtetszésének, de a kapott jótanács kissé megzavarta, hiszen azért ez...egyértelmű volt.
 - Köszi, Sherlock - válaszolta szarkasztikusan, elvégre erre ő maga is rájött, de azért valamelyest örült a megerősítésnek.
Meglepte, hogy a másik milyen erősen tiltakozott most a könyvreptetés ellen, mikor egy perce lelkesen ajánlgatta - Rian kicsit össze is vonta a szemöldökét zavarodottságában, s úgy érezte, ez is egyike lehet azoknak az eseteknek, amelyeknél jobb, ha a helyzetet elengedi. Zavarta, hogy nem tudta, mit csinált rosszul, de ennek nem adta jelét, s igyekezett inkább felülemelkedni a helyzeten.
 - Hát, oké - nyugtázta a dolgok ilyentén fordulatát. - Wall. Wally. A Wallace rövidítése. - A hazugság hálója még szorosabbra fonódott körülötte, hiszen ezek után már nem lehetett visszalépni, muszáj volt felvennie a "just roll with it" attitűdöt. Mivel Rian alapvetően is tartózkodott attól, hogy arcával különösebb érzéseket fejezzen ki és amúgy is hajlamos volt kerülni az emberek pillantását, amit a lány már megtapasztalhatott rövid beszélgetésük alkalmával, a nonverbális jelzések nem szolgáltak bizonyítékul. Rian nem örült neki, hogy így indít egy ismeretséget, csak hát azok a fránya festmények. Jobb, ha nem tudják meg a tényleges nevét, nemigaz?
Egy biccentéssel tudomásul vette Rachel nevét, de...legyünk őszinték: rekord, ha tíz percre képes lesz megjegyezni.
 - Őőőő...hát, az egyikbe biztosan. Fura neve van. Mint gondolom a tiédnek is - válaszolta, bár tudta, hogy ezzel nem igazán szűkítette le a lehetséges házak sorát, mert mint értesült, mind a négynek teljesen nonszensz címet adtak, de képtelen volt megjegyezni akár a sajátját is. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is próbálkozott annyira nagy erőfeszítéssel, egyrészt azon nemes gondolattól vezérelve, hogy mindegy, ki hova tartozik, mint emberek ugyanolyanok vagyunk, meg hát kinek van ideje ilyesmire. Egyszer csak ráragad, ha sokszor látja leírva.
Tekintetével végigkísérte a könyv szomorú zuhanását, majd mikor a lány nem mozdult, hogy érte nyúljon, ő állt fel és hajolt le a kötetért. Felemelte, s néhány mozdulattal kicsit leporolta a borítót - elvégre ki tudja, milyen gyakran takarítanak itt -, majd miközben visszatette a dohányzóasztalra, szemrevételezte gyorsan a címét és íróját is.
 - Jó könyv? - érdeklődött, mialatt néhány légies lépéssel visszatért az előzőleg már lefoglalt fotelhez és bekucorodott, térdeit felhúzva.
Aprót bólintott hallva Rachel jó neveltetését, de nem igazán tudta, mit is kezdhetne igazából ezzel az információval, sőt, azt sem, a másik mit vár tőle, mit kezdjen vele. Kényelmetlenül fészkelődött egy pillanatig, de szerencsére a lány folytatta a beszédet, így elkerülték, hogy kényelmetlen csendben nézzék egymást.
 - Remélem. Csúfos véget érne a bagolyköves karrierem, ha a festmények űznének haza - válaszolta.
Bár Riannek erről nem volt tudomása, hiszen csak nemrég kezdte az iskolát, de történelmi pillanatot éltek meg az imént: egy rellonos javasolta egy eridonosnak, hogy nézze a dolgok pozitív oldalát. Csoda, hogy nem szakadt rájuk a mennyezet!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egy bólintással nyugtázta, hogy a lány...Rebeka?...elfogadta a nevét, ami azért nem volt különösebben meglepő fordulat, mert végül is a Wallace nem kifejezetten ritka név, és hát gyanakvásra nem sok oka volt.
Hitvány memóriája nem kis meglepetést váltott ki beszélgetőpartneréből, s ha Rian hajlamos lett volna elvörösödni, valószínűleg most lett volna a pillanat, amikor az megtörténik.
 - Elnézést... - szabadkozott kicsit, nem tudva, mit is mondhatna. Komolyan elfelejtette a háza nevét, sőt, még a jelképállatot is, pedig biztos volt benne, hogy a prefektus, aki felkísérte, beszélt neki ezekről, de őszintén megvallva csak fél füllel figyelt oda, mert épp a házak jellemrajzát olvasta.
Jut eszébe, erre viszont emlékezett is, úgyhogy igyekezett gyorsan nyújtani valami fogódzót a lánynak, mert Rian így is azt érezte, hogy szörnyen butának nézik, amiért ezt sem jegyezte meg.
 - Hát, ha jól emlékszem a felsorolt személyiségvonásokra, elvileg a ház tagjai szociálisak, empatikusak és merészek - jegyezte meg az állát vakargatva, igyekezve orvosolni a helyzetet. Azt már nem tette hozzá, hogy mindezt csak nagyon jóindulatúan tudta magára vonatkoztatni, melyet legtöbben inkább úgy fogalmaztak volna, hogy "sehogy".
Úgy megkönnyebbült a ténytől, hogy legalább ennyit sikerült felmutatnia, hogy teljesen el is felejtette udvariasságból megkérdezni a másiktól, hogy ő hova jár - azért csak udvariasságból, mert ahogy mostanra egyértelművé vált, számára nem sokat jelentettek a háznevek.
 - Hétfőn - válaszolta. Alig néhány napja. Nem igazán meglepő hát, hogy semmit nem tudott.
A festmények - mivel most már tartósan ignorálásra kerültek - lassan el is csendesedtek, Rian nagy örömére. Még ha egy tanár fülébe is jut majd az eset, kizárt dolog, hogy őt is hozzá tudják majd kötni a "bűntett" helyszínéhez.
Apró mosollyal hallgatta, ahogy Roxanne a könyvéről mesél; érdekesnek találta, ahogy az emberek tekintete felcsillan és révedezővé válik, miközben valami olyasmiről beszéltek, ami tetszett nekik.
Kivéve, ha az a valami kettősgyilkosság vagy különböző kínzási módozatok sorolása volt. Az sokkal kevésbé volt cuki.
A portréalakok kérdésére visszatérve egy sóhajjal bólintott; a lánynak valószínűleg igaza volt, kicsit túlreagálta a helyzetet, de hát hiába született varázslócsaládba, igazából több időt töltött muglik között, ráadásul náluk otthon nem dívott a festmények, vagy mágikus képek kiaggatása.
 - Igazad lehet....de azért a későbbiekben inkább megtartom a véleményem magamnak - határozta el, és mivel egyébként is hajlamos volt némaságba burkolózni, úgy érezte, ezt nem lesz nehéz.
Ahogy egymással szemben ültek és kifogytak az aktuális témákból, eszébe jutott, hogy talán valahogyan érdemes volna továbbvinnie a beszélgetés fonalát, mert szörnyen kényelmetlenül fogják magukat érezni, ha szótlanul ülnek egymással szemben, de egy épkézláb kérdés se jutott eszébe, aminek értelme is van - persze, megkérdezhette volna, mi a másik kedvenc tantárgya, vagy szokott-e teázni, azonban Riant az ilyen felszínes információk abszolút nem érdekelték. Ennek hiányában inkább pulóvere cipzárját kezdte babrálni, hogy addig is tegyen valamit, s némiképp fontolgatta a távozást is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szemüvege alatt megdörgölte egy kicsit a két csíkot, amin keresztül látni próbált - és ami általános iskolás pályafutása során az egyik legtöbbet kipécézett testrészének számított -, majd szétnézett, hátha talál valami fekete teát a konyhában, de nem járt sikerrel, így megfogadta, hogy az első dolog, amit a szüleivel küldetni fog magának, az rendes teakészlet lesz.
 - Atlantiszt, az elveszett várost - motyogta válaszként, elvégre azt csak nem vallhatta be, hogy nem pusztán elaludt a konyhaasztalnál, de még le is fordult róla és a szemüvegét is elhagyta.
Mindig is furcsállta, hogy az emberek mennyire nehezen dolgozzák fel, hogy nem akar lépten-nyomon enni - valamiért mindenki fejében él egy kép, hogy a tizenéves fiúknak csak két dolgon jár az eszük; az elsőt a jóízlés miatt inkább nem emlegetjük, a második pedig a kaja.
Rian ebből a szempontból kivételesnek számított, mert csak az elsőn járt az agya kellemetlenül sokat.
 - Hát, ez nem áll teljesen messze a valóságtól - ismerte el őszintén. - De tényleg nem vagyok éhes - bizonygatta, és mivel alapvetően is úgy nézett ki, mint akinek csak a csontjaira aggatták rá a különböző ruhadarabokat, nem volt nehéz elhinni, hogy versenysúlyát nem azzal érte el, hogy állandóan tömte a fejét.
 - Azért egyezzünk meg abban, hogy majd én leszedem a dolgokat a polcról... - kötötte ki, mert tartott tőle, hogy a lány következő művészprodukciója agyrázkódással - elnézést: káposztalé-lötyögéssel -, vagy vérfürdővel fog végződni, Rian pedig hiába volt alacsony, legalább megfelelő elővigyázatossággal közelítette meg a dolgokat.
Viszonozta a halvány mosolyt, s tétován megvonta a vállát, elvégre ő igazán nem tudta, mihez vannak hozzászokva a manók - életében először járt a konyhában.
 - Sokat járhatsz akkor ide lisztfürdőkre, hogy hozzád szoktak - incselkedett kicsit finoman, mivel az volt az érzése, a lány nem veszi zokon az ilyesmit.
Nos persze nem kizárt, hogy tévedett, és akkor főhet a feje, amiért szőröstalpú sutyerák módjára viselkedett.
Körbejárt tojáskeresés céljából, s rövidesen meg is találta az ajtót, amely mögött a varázsigével hűtött helyiség helyezkedett el. Miután a létezéséért is elnézést kért az összevont szemöldökű manóktól, akik úgy érezték, hátráltatva vannak a munkában, távozott egy tojástartóval és azzal az ígérettel, hogy nem fog soha de soha többet lábatlankodni.
 - Mennyit szeretnél? - érdeklődött, de egyelőre csak félrerakta őket, és inkább a liszt levételével foglalatoskodott. Valahogy sikerült túlélnie a malőrt - lehet, hogy mivel alacsony volt, már megszokta, hogy mindenért asztalokra és székekre kell felmásznia? -, érzésre öntött valamennyit egy tálba.
Mégis kinek van ideje méregetni?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

~ Nagykorú vásárlóinknak a szolgáltatások után fizetendő összeg bizonyos hányadát lehetőségük van véradással kiváltani. Bővebb tájékoztatásért, kérjük, forduljon a bolt dolgozóihoz! ~

Rian kissé összevont szemöldökkel olvasta a furcsa mondatot, próbálva elképzelni azt a helyzetet, ahol a vér, mint fizetőeszköz egy legális és széles körben elfogadott koncepció, ám egyelőre legfeljebb némi gyanakvást ébresztett benne a kirakatba kifüggesztett felirat, s titkon nagyon örült, hogy messze áll még a nagykorúságtól. Amennyire hajlamos volt mindent megtenni azért, hogy az emberek kedvére tegyen, még a végén egy vesét és egy fél májat is boldogan odaajándékozott volna a bögre vér mellé, hacsak valaki, vagy valami meg nem akadályozza mindebben.
Nagykorúság ide vagy oda, még így is voltak fenntartásai az üzlettel kapcsolatban, elvégre mi garantálja, hogy tényleg csak az önkénteseket csapolják meg, úgyhogy egyelőre csak egyik lábáról a másikra állva nézelődött, vastag szemüvege mögül kémlelve a berendezést és a bolt szerkezetét. Annak ellenére, hogy sok járókelő igyekezett dolgára a háta mögött, az üzlet gyanúsan üresen - és nem mellesleg sötéten - tátongott, ez pedig nem ébresztett Rianben mély bizalmat.
Pedig nem bővelkedett választási lehetőségekben; többször is utánanézett, hogy foglalkozik-e még valaki hasonló bűvöléssel, mint amit a Kins & Kens szolgáltat, ám nem volt szerencséje, s valahol érthető is volt, hiszen Bogolyfalva meglehetősen apró város. A legjobb persze az lett volna, ha ő maga meg tudta volna javítani a naplót - sajnos elévülhetett rajta a felolvasóbűbáj, ami mindig hangosan figyelmeztette a közeli fontos dátumokra -, de tartott tőle, hogy csak tovább rontana a helyzeten, ahhoz pedig túlságosan a szívéhez nőtt a kis könyvecske, hogy csak úgy kísérletezgessen rajta. Szörnyen honvágya volt, a notesz pedig mindig az otthoniakra emlékeztette - még egy-egy mozgásra bájolt rajz és jókívánság is volt benne, egyik ügyes kezű unokatestvérének köszönhetően. Egyszóval fontos volt, na.
De azért nem annyira, hogy mindenféle kétes véradási bizniszbe bonyolódjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ujjával kissé megigazította szemüvegét, ahogy tekintetével felmérte a piac méretét - és tömöttségét -, mielőtt belevágott volna a közepébe. Ez nem igazán az ő közege volt, kicsit kényelmetlenül is érezte magát, de mivel elvileg csak itt lehetett kóliusz-levet venni, amit átültetéskor a bonsai gyökerére kell locsolni, muszáj volt áldozatot hoznia, elvégre mindenképpen szerette volna, hogy az apró fa egészségesen fejlődjön. A többi kelléket megvette már, de a falubéli növény-szaküzlet épp kifogyott minden ilyesmiből, a következő szállítmányra pedig heteket kellett várni...szóval Riannek igazán nem volt más választása.
Nekiindult, s talán először életében örült annak, hogy szörnyen sovány, mert gond nélkül manőverezett az emberek között, csak néha-néha lökve meg valakit, de amennyien voltak, ez egészen elkerülhetetlen volt. A növényes nénit viszont csak nem találta - hogy most valóban órákon át bolyongott, vagy csak érzésre volt annyi, nem tudta volna határozottan megmondani, mindenesetre kezdett egyre frusztráltabb lenni. Ezért fordulhatott elő, hogy véletlenül, egészen gyengén összeütközött egy barna hajú, tizenéves lánnyal, kicsit meglökve őt.
 - Bocs - motyogta oda se nézve a mai napon már hatezerszer elismételt mondatot, így talán nem is lett olyan szívből jövő, mint egyébként szokott. Tekintetét továbbra is az árusokon, de főként a portékákon tartotta - mivel még soha nem járt erre, fogalma sem volt, mit hol fog találni, úgyhogy igyekezett nagyon figyelni, hogy ne kelljen a szükségesnél több időt elpocsékolnia itt.
Nem mintha egyébként annyira ragaszkodott volna a komoly és határozott időbeosztásokhoz, de zavarta a sok ember, no meg hogy mindenki igyekezett rátukmálni valamit, ő pedig azt érezte, hogy ha nem vásárolja meg az eladó összes létező termékét, mélyen meg fogja bántani. Most is, legalább hat pennát vett, melyek közül az egyik szivárványszínűen fogott - pedig nem is használt pennát, golyóstollal szeretett írni, csak vizsgáknál kotort elő egyet, és akkor is azt, amelyeket Giltől kapott.
Szóval...itt volt az idő, hogy megtalálja azt a kóliusz-levet, mielőtt még bevásárol tatuepéből, vagy megveszi azt a kosár kismacskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Továbbra is egyik lábáról a másikra állva tanakodott, miközben karjait összefonta maga előtt, arcát pedig a nyaka köré kötött sálba fúrta. A mozdulatokat követően fél vállára vetett hátizsákja kissé lejjebb csúszott, de egyelőre nem zavarta, csak ellenőrzésképp a macskaköves útra pillantott, nem-e ejtette ki a naplóját - állandóan elhagyott valamit, úgyhogy mostanra rendszeresen ellenőrizte a földet, a székeket, vagy kanapékat, ahol eltöltött néhány percet.
Pillantását ismételten a kirakatra irányította, már-már elhatározva, hogy benyit, elvégre nem álldogálhat itt egész nap, holnap vizsgája lesz, és még egy csomó minden van, amit illene átnéznie, mielőtt bebizonyítja, mennyire nem tud semmit.
Egy másodperccel később ösztönösen kapta a fejét oldalra, nem is gondolkozott, mit csinál; pillantása találkozott a huszonéves srácéval, aki épp akkor fordította tekintetét az eridonosról a kirakat felé. Cserébe Rian is kissé szemügyre vette az illető arcát, első gondolatként azt fogalmazva meg, hogy "az az orrtörés igencsak fájhatott", másodikként pedig az hasított belé, hogy vajon milyen hülyeséget csinált, ami miatt a srác megnézte magának...talán furcsa volt, ahogy itt ácsorog és nem megy beljebb?
Ugye nem hiszi, hogy Rian be akar törni a boltba, és azért hezitál itt?!
 - Eskü nem lopni jöttem! - emelte maga elé a kezét defenzíven, hogy a másik lássa, még egy nyomorult pálca sincs nála, arról nem is beszélve, hogy odabent járkálnak, a fiú maga pedig csak jóindulattal nézhető tizenötnek.
 - Csak izé...megjavíttatni jöttem valamit - tette hozzá, mert szörnyen zavarban volt, és bár ilyenkor általában megnémulni szokott, valahol olvasta, hogy a hallgatást sokan összekeverik az ellenszenvvel, és hát igazán nem akarta, hogy egyszerre nézzék ellenszenvesnek és tolvajnak, amikor egy is bőven elég volna.  
 - Nem tudod véletlenül, hogy vajon...csak önként jelentkezőkre vonatkozik a...öhm...véradás, vagy...ez ilyen kötelező dolog? - pislantott a másikra, amennyiben még ott maradt és nem rohant világnak Rian zagyvaságai miatt.
Talán még soha nem beszélt ennyit öt percen belül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Nem sokszor szokott örülni a társaságnak - más emberek jelenléte általában feszültséggel és megfelelési kényszerrel tölti el -, most viszont nem érintette kényelmetlenül a srác érkezése. Hátha tudja, mi errefelé a módi.
 - Ennek örülök. Huh - törölte meg megkönnyebbült mosollyal a homlokát, bár a hideg gondoskodott róla, hogy ténylegesen ne izzadjon meg, a válláról lehulló képzeletbeli súlyok és a megkönnyebbülés erre inspirálta.
 - Hát, van egy határidőnaplóm, és kicsit úgy működik, mint egy nefeleddgömb, tehát elkezd jelezni, ha van valami, amit elfelejtettem, és mondja is, hogy mit. Csak hát elromlott, és már vagy két vizsgáról lemaradtam emiatt... - magyarázta, zavartan mosolyogva. Kicsit restellte, hogy ennyire feledékeny. - És te? Megjavíttatni jöttél valamit, vagy vásárolni? - érdeklődött, kissé oldalra hajtott fejjel, kíváncsi pillantással méregetve a másikat. Érdekes kisugárzása volt, amit nem a fülbevalók, vagy a nyelvpiercing okozott, de Rian nem igazán tudta megragadni, micsoda - inkább csak valami nem tudatos, diffúz érzés volt, de felpiszkálta a kíváncsiságát.
Meglepődött az ajánlaton - az emberek általában nem estek át egymáson abbéli igyekezetükben, hogy segítsenek Riannek, hozzá volt szokva, hogy a dolgok nagy részét egyedül kell megoldania, még ha tart is a lehetséges következményektől, vagy nem is tudja, hogyan kell megcsinálni őket.
 - Nem félek - jelentette ki határozottan, kicsit talán több csípős faggyal hangjában, mint ahogyan azt eredetileg szánta. - Csak elővigyázatos vagyok - tette hozzá enyhülve. Nem szerette, ha gyávának nevezik, mert hát...az volt.
 - Meg amúgy is, örökre traumatizálna, ha bemennél és mégis történne veled valami - toldotta még meg mondandóját, kissé oldalasan pillantva a srácra. Nem hagyhatta, hogy egy vadidegen ilyen áldozatokat vállaljon helyette.  
Elgondolkozott azon az utolsó félmondaton, amit újdonsült ismerőse mintegy mellékesen rakott hozzá az ajánlatához, megütközve néhány pillanatig.
 - Miért ne vágynának? - töprengett el hangosan, miközben feljebb tolta a szemüvegét. A másik kellően nagykorúnak tűnt, úgyhogy...
 - Óh. Ugye nem vagy leukémiás? - ötlött fel benne hirtelen, elvégre valószínűnek tartotta, hogy valami betegség lehet az, ami miatt ennyire magabiztosan kizárja magát a lehetséges véradók köréből. Meg hát a paróka magyarázná az érdekes hajszínt, s most, hogy jobban megnézte, a srác meglehetősen sápadtnak is tűnt...
 - Bocsánat, nem akartam beleütni az orromat semmibe - visszakozott elhalkulva, elvégre semmi köze nem volt hozzá. Ennek ellenére azért vetett még néhány részvétteljes pillantást a másikra - abbéli meggyőződésében, hogy igaza van és tényleg valamilyen módon beteg a srác -, mert biztos nem lehetett neki könnyű.