37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 23. 21:19 | Link

Will
- Április -
ELME


A cipőjének sarka szinte bántóan koppan a kőpadlón minden egyes lépéssel, amit megtesz. Ütemesen követi a gyógyítót, miközben a szabályok sora egyre csak gyűl: nem szabad felizgatni, vigyázzon rá, mit mond és hogyan, szorítkozzon pozitív dolgokra, ne adjon a kezébe idegen tárgyakat, amiket később hasznosíthat. Mentálisan kicsekkol egy-egy pillanatra, majd vissza.
Azóta a nap óta az élete nem kis túlzással felfordult: vele van a limitált számú baráti köre, de a családja megoszlik, mi több, inkább ő van ellenük. Nem nyíltan, ó, ez sosem zajlik nyílt és kezelhető pályán, nem. Dominik látogatása mellbevágásként érte, ahogy a fenyegetése is. Őrjöngött, zokogott, sírt utána, felhívta az anyját, aki ugyan nagyon óvatosan fogalmazott, de nem nevezte rossz döntésnek az idősebbik gyermeke javaslatát: mi lenne, ha Lucient egy ideig Dominik és Zsófia nevelnék? Amíg lecsendesedik a felkavarodott állóvíz- és itt nyomta ki a telefont, hogy torkaszakadtából üvöltsön. Jó, hogy Médi és Lucien épp sétáltak a városban és nem kellett végighallgassák az összeomlását. Azóta nem csak periodikusan, de naponta beveszi a nyugtató főzetet, másként görcsös sírás kínozná és durva hangulati hullámzások.
Az öltözéke, mint mindig, makulátlan és kifogástalan, a haja összefonva, a sminkje minimális, a külseje egy érett, húszas éveiben járó nőé is lehetne... ha nem nézne ki tizenhatnak a véla tulajdonságai miatt. A testvérével ellentétben, aki tizenhat évesen már magas és erős arcvonásokkal bíró ember volt, ő szinte gyereknek tűnik a smink és a megfelelő ruhaválasztás hiányában.
A gyógyító végül megáll az egyik szoba ajtaja előtt, emlékezteti sokadjára a szabályzatra, és hogy limitált idő áll rendelkezésére, aztán lenyomja a kilincset.
Utoljára módosította:Machay Adél, 2024. március 23. 21:19
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 00:28 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)

Április

Hat hét telt el. Minden nap látta a folyosón ügyelő boszorkányt letépni az asztali naptár legfelső, összefirkált lapját. Megszokta és megszerette a mozdulat egyszerű ceremóniáját. Segített keretbe foglalni az egymással taknyosan összefolyó, jellegtelen napokat. Asszisztált hozzá, hogy megőrizze a józan eszének azt az utolsó, féltve dédelgetett darabját, ami egyelőre életben tartja őt. Nem mintha meghagyták volna neki a felszabadító alternatíva luxusát.
A Zengőben alig két napot töltött, ezt azonban csak utólag, a gyógyítója tapintatos leírásából tudja. Nem emlékszik arra, amikor letartóztatták, sem a hegy gyomrába vezető útra, sem pedig arra a negyvennyolc órára, amíg véresre verte a homlokát a börtön gyengélkedőjének acélkeretes ágyán. Az első nem homályos emléke már az ELME kényelmes, megnyugtatóan gyógyszerillatú kórtermében tapadt meg az agyában napokkal aztán, hogy az intézmény fegyeneknek fenntartott szárnyába hozták. Érezni azonban mindössze három héttel ezelőtt kezdett bármit a letaglózó, nemtörődöm zsibbadtságon túl.
Az első az indulat volt - régi, kedves ismerősként üdvözölte és szinte megkönnyebbült az érzelem egyszerűségén. A dühöt kérészéletű félelem követte, az ELME gyógyítóinak óvó keze azonban kémiailag nem hagyta, hogy hosszasan dagonyázzon a pánikba forduló gondolatokban. Így a harmadikra, ami ormótlanul törte rá az ajtót, sokkal több ideje maradt, mint az eddigi élete során bármikor. A bűntudat pedig idegen volt és könyörtelen volt hozzá.

A második emelet északi szárnya csak az ablakok fehérre festett rácsaiban különbözik a többitől. A falakon festmények, az ablakpárkányokon virágok, az üvegen túl rendezett liget; a hely miliője nem érzékelteti, hogy nem csak ispotályban, de börtönben. Ekkor azonban tölgyfaasztalnál ülve lepillant a maga előtt összekulcsol kezeire, a csuklóján lazán, de kérlelhetetlenül függő bilincsre, majd végig a vékony, megbűvölt ezüstláncon, ami a padló deszkáihoz erősített fém karikához horgonyozza és ismét megrázza a felismerés. A lánc maga, úgy érzi puszta illúzió és inkább a saját és a látogatói pszichés megnyugtatására szolgál: a viszonylag kisebb, de napfénnyel melengetően megvilágított szobában ugyanis, mintha csak ragasztószalagot fektettek volna végig rajta, keresztben vörös vonal választja ketté. A megbűvölt határvonal végigfut a padlón, felkígyózik az asztalra, lefut a túloldalán, majd ismét fel a kényelmes kanapéra, hogy az asztalhoz hasonlóan kettéválassza azt.
A kilincs, úgy érzi órákkal aztán mozdul meg, mint hogy leültették. Felkapja a fejét és kirázza a szeméből a belelógó, túlnőtt hajtincseket. Az arca nem drámaian beesett, nem tűnik sápadtabbnak, nem soványodott le - azonban más. Nem a vonásaiból, hanem a szeméből hiányzik valami ami azzá tette őt, aki. A kinézetét beteggé azonban nem ez, még csak nem is a bilincs, hanem a ruházata teszi: világoskék, majdnem pizsamának tetsző nadrágja és pólója fölött szürke-barna kockás köntöst visel, a lábán fűző nélküli, puha talpú cipő. A bal csuklóján a fémen kívül a nyomkövető karkötő helyén többféle színkódolt, gumiszerű karszalag függ, ezek megzizzennek, amikor az ajtó nyílásával egyszerre a tenyereire támaszkodik, hogy reaktívan felálljon. A mozdulatát azonban a kanapé felől halk köhintés szakítja félbe: az ügyeletes ápolója tüntetően lapoz egyet a könyvében, ő pedig viszaereszkedik a székébe.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 00:49 | Link

Will
- Április -
ELME


Un, deux, trois, un, deux, trois, kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés, feszítsétek meg a hasfalat, egyenesítsétek ki a hátakat, gyerünk!
Ha túl sok a fejedben a gondolat, hasznos valami mechanikusra, begyakoroltra gondolni. Kicsit leegyszerűsíti a káoszt, vagy legalábbis azt az illúziót kelti, hogy lefaragtál a komplexitásból; valójában eltakartad a saját szemed és a jelenség tovább halmozódik a szemed láttára, csak nem vagy hajlandó szembenézni vele.
Un, deux, trois, un, deux, trois.
Az áprilisi, erősödő napfény gyógyírként simogatja végig a szobát, az asztalt, a mágikus láncokon megcsillan, a határvonalat jelző vörös csíkon tovaszáll, sőt rávilágít a kanapén ülő mágus hajára is.
Szüksége van néhány másodpercre, hogy befogadja a vizuális információkat: a láncot, az asztalt, a külsőt, a lenőtt hajat, a pizsamaszerű, nevetséges öltözéket...
... az ismeretlen szemeket.
Egy pillanat volt a habozás, nem több, mégis elég arra, hogy úgy érezze, visszarepült az időben...
Hi. (...) Csak menj bele a játékba. (...) Nekem sincs sok választásom. Tartozom a családomnak, kész tények elé állítottak. (...)
Aztán a momentum tovaszáll, nyomot sem igazán hagy benne. Átlépi a küszöböt, és pár határozott, talán leheletnyivel erősebb sarokkoppanás után leül Willel szemben az asztal és a határvonal túloldalára.
Un, deux, trois, un, deux, trois.
- Vonzóbb lettél. - A bájos, kislányos mosolya a régi, és üres. A csalafinta éle mű, de majdnem valós. Will talán nem fogja észrevenni, milyen pontos a koreográfia: pozitív megerősítés, könnyed hangsúly, semleges témák. Meglátod, kislány, jó lesz, és a mellkasod hetek óta tartó, hörgő szorítása alábbhagy majd. Hiszen ép és egészségesnek tűnik általánosságban véve, igaz, kissé talán megviselt, ráférne egy borotválás és hajvágás, ruhatár csere, de nincs elborult állapotában.
Ugye?
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 01:06 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)


A szeme követi a lányt. A figyelmeztetést követően már nem mozdul meg, csak az ujjait fonja össze ismét maga előtt és vesz egy hosszú, mély levegőt, ami egyelőre lecsillapítja a gyomrában kezdődő, kontrollálhatatlan remegést.
Nem emlékszik rá, csak tudja, mit tett a lánnyal Ha behunyja a szemét látja magát átvágni az úttesten, láha Adélt és Selwynt az ékszerbolt előtt, hallja a saját zavait és Lucien kérlelhetetlen sírását. Azonban csak képei és benyomásai vannak, semmi más. Mintha filmben látta volna, vagy mint egy nem érintett járókelő, sétált volna bele ideiglenesen a jelenetbe. Ez egyszerre könnyebbé és absztrakt módon nehezebbé is teszi most végignézni, ahogy Adél a mindig elegáns és mindig hibátlan ruházatában leül vele szemben.
   -  Köszönöm, igyekszik az ember.
Elmosolyodva fogadja Adél mondatát, amit a szeme nem követ igazán. A keze megrezzen, mintha egy pillanatra szeretne átnyúlni a mágikus határvonalon, majd pedig azonnal meggondolná magát.
   -  Nem gondoltam, hogy bejössz. De örülök, hogy itt vagy.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 01:17 | Link

Will
- Április -
ELME


Bien.
Nem felejtette el, ami történt. Volt már katatón, ringatózó állapotban, miközben felidézte a történteket, az eltorzult arckifejezést, az ahhoz a naphoz vezető rövid jeleneteket, a fenyegetőzéseket, a tiszta pillanatban tett tanúbizonyságokat.
Te vagy a gyerekeim anyja és szeretlek emiatt. Nem hiszem, hogy lehetnél ennél fontosabb.
Akkor mindez egy átmeneti hullámvölgynek tűnt, ám a végleg a valóságtól elszakadt Will látványára nem volt felkészülve. Most sincs igazán a begyógyszerezett még-férjére.
- Látni akartalak. - Követi a gyógyító tanácsait, próbál semlegesen, de pozitívba hajlóan fogalmazni. Csak semmi felesleges inger, impulzus, szó, bármi, ami Willt kibillenthetné. - Rendben volna, ha máskor is bejönnék? Mondjuk... párnaponta? Ha megengedik... - Hiába a huncut félmosoly, ahogy elnéz a kanapén ücsörgő, olvasó boszorkány felé, a szeme nem nevet. Mintha azt mondaná, "jajj, a szüleink úgyis megengedik, hogy találkozgassunk", akárha tinédzserek volnának.
- Hogy érzed magad? -
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 01:32 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)


Adél félrepillant, most pedig ő is követi a szemével a mozdulatot. Megszokta az állandó jelenlétet és azt, hogy ezen a helyen sosincs teljesen egyedül, a felesége gesztusa azonban egyszerre kényelmetlenül valóssá teszi az őrség jelenlétét. Ismét mély levegőt vesz, ez azonban már megremeg. Érzi, hogy küzd valamivel, ám ő sincs igazán tisztában vele, mivel. Sírással? Kiabálással? Szeretné átölelni vagy ráborítani az asztalt? Nem tudja, nem érti és képtelen eldönteni. Ha kinn lenne, a gondolatok már elborították volna az agyát, túlkiabálnák őt és egyáltalán nem tudna koncentrálni arra, amit Adél mond. A gyógyszerek azonban sokat csendesítenek a benne hullámzó érzelmeken, a kötekedő hangok pedig szintén csendben maradnak most.
   - Majd megnézem a naptáram, de szerintem be tudlak szorítani valahová.
Röviden és halkan elneveti magát, ezzel együtt pedig hátradől a székén. A láncai megcsörrennek, amikor a kezeit az ölébe ejti. Szeretné látni a lányt, hogyne szeretné, mármint... tudja, hogy így van. De mint annyi minden mást, ezt sem érzi.
Megemeli, majd leejti a vállát. Nem tud válaszolni. Hogy van?
Vannak napjai, amikor szeretne meghalni. Ez nem olyan nap, a gondolat azonban így is vissza-visszakúszik akkor, amikor nem számít rá. Más napokon azt szeretné, ha mindenki más halna meg végre, Adél, Seth, Lucien, a nagyanyja, mindenki. Általában azonban csak...
   -  Félek - válaszol végül. A válasz puritánsága szokatlan tőle. Lenéz a kezeire -. És különben ő hogy van?
Utoljára módosította:William Martin Krise, 2024. március 24. 01:36
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 01:45 | Link

Will
- Április -
ELME


Talán most először remeg meg a szája széle, mielőtt villámgyorsan megszilárdítaná ismét a koncentrációját, de a szemeibe visszakúszik valamicske fény. Majdnem, mint ezelőtt, amikor tudtak súlytalanul viccelődni.
- Megtisztelsz. - Szinte nevetős a hangja, talán még Madlen is megdicsérné ezért a színészi teljesítményért amatőrként.
Valójában semmi sem olyan, mint régen, talán nem is lesz. Erre igen élesen és tolakodóan képes emlékeztetni a férje csuklóin végigfutó láncsor, és azok csörrenése, akárcsak Will bentlakó öltözéke, és a végül elejtett őszinte, puritán vallomás.
Leolvad az arcáról a mosoly, majd nagyot szusszant.
- Egy hónapja még sokat sírt, de végül meg tudott nyugodni. Három hete sétával és játékkal már egész jól megnyugodott. Aztán két hete percekig nézegette a képed. Elkészíttettem néhány közös fotónkat, és szereti a szájukba venni őket, gyűrögetni... múlt héten az arcodat nézte percekig. Figyel, és gondolkodik. Keres téged. - Ettől semlegesebbet és biztatót nem tud mondani, ami nem lenne érzelmileg manipulatív és gáncsoló hatású, bár még erre is felpillant rá a boszorkány. A perifériás látásából jótékonyan ignorálja a szigorúbb pillantást.
- Járt még nálad más is? - Talán Madlen eljött, talán az ügyvédek, talán... senki?
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 02:00 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)


És ekkor az ő arcáról is kifakul a félmosolya.
   - Miért sírt, történt vele valami?
Ahogy a szeme összehúzódik és félrebillenti a fejét, egyértelmű: nem érti. Tényleg nem érti. Miről beszél a lány, miért volt szüksége Luciennek arra, hogy megnyugodjon, hiszen legutóbb, amikor látta, semmi baja nem volt még? Az agya egy időre megtorpan ezen a gondolaton, mintha átbotlott volna egy láthatatlan küszöbön és csak aztán fogja fel Adél eztán következő szavait. És bár az arca nem változik, és továbbra is rosszallóan értetlen marad, egy ideges nyelés árulkodik róla, hogy amit a felesége mond, az előzővel ellentétben már eljut hozzá.
   -  Nem jön ide senki. De őt behozhatnád. Be tudod hozni? Mondjuk holnap? Vagy még ma? Itt van kinn?

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 02:11 | Link

Will
- Április -
ELME


És ezzel sikerült rossz irányba terelni a beszélgetést. Megrebben a szeme, egy pillanatra nem tudja, mit válaszoljon, a következő másodpercben viszont gördülékenyen gurulnak le a szavak az ajkáról.
- Semmi, hiszen kicsi még. Tudod, a babák gyakran sírnak és nyűgösek, néha még nekünk sem hagyja abba. - Nem hazudik, de nem is vágja rá konkrétan az okot. Nagyon óvatosan próbál lavírozni, de Will izgatottabb állapotba kerül, rengeteg kérdéssel sorozza meg. Vet egy gyors oldalpillantást a kanapén most már nyíltan a könyve felett őket néző boszorkányra, majd vissza Willre.
- Nincs itt. Shhh, Will, lassíts, válaszolok mindenre, rendben? - Bólint is, hogy tényleg nem hagy kérdést válasz nélkül, nem kell aggódni. - Megbeszéljük. Ha a gyógyítók engedik, hogy behozzam, ígérem, hogy behozom, hogy láthasd őt, jó? Megoldjuk, rendben lesz. - Szeretné a kezét Will kézfejére csúsztatni, megnyugtatni, másfelől szeretne felállni és kisétálni a puszta érzelmi nyomás és súly okán. Lüktet a halántéka.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 02:24 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)


Persze, persze, hiszen tényleg gyakran sírnak... ezt a választ el tudja fogadni ésa vonásai láthatóan kisimulnak tőle. Az ujjait összeérinti és szétválasztja az ölében, a jobb lába idegesen rángatózni kezd, a szeme pedig Adélról az ajtóra fordul.
Majd egy töredéknyi pillanat alatt ismét megtörténik.
   -  Te csak ne nyugtatgass le engem, jó?!
A láncok belecsörrennek abba, ahogy figyelmeztető jel nélkül felpattan és az asztalra csap. Ugyanebben a pillanatban, vagy talán cseppet korábban az ápoló is feláll, a pálca pedig, ami eddig a könyv lapjai közt pihent a kezében, hogy ne keltsen felesleges feszültséget, a domináns kezébe kerül. A balja pedig alig észrevehetően int Adélnak: ideje távozóra fognia.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 12:10 | Link

Will
- Április -
ELME


Annyira hirtelen jön a váltás, hogy nincs igazán ideje felkészülni rá lélekben. Persze figyelmeztették, hogy Will instabil, óvatosan adagoljon bármiféle információt az életük részleteit illetően, mégis láthatóan összerezzen az asztalra csapástól és a hirtelen fellángoló agressziótól. Mintha visszarepültek volna az utcai jelenetbe, nyelnie kell egyet, és ökölbe szorítania a kezeit, hogy uralkodni tudjon magán. Ez csak átmeneti. Kezelik, igen. Semmi baj nem lesz, a láncok visszafogják. Meggyógyul, meggyó-...
Sóhajt.
Ugyan fél szemét most már az ügyeletes boszorkányon tartja, és a távozásra sarkalló kézjelzést is elkapta, mégsem áll fel, hanem felnéz Will most idegennek ható arcába.
- Jó. Mit szeretnél? Ha elmondod, megteszem, amit tudok, hogy segítsek. - Már ő is érzi, mennyire ostoba, hogy ezek után még mindig kitart Will mellett válás ide vagy oda, de azt is tudja, nem bír leszakadni róla.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. március 24. 12:26 | Link

Machay Adél
Egységesített Lélekegészségügyi Mágikus Elmeintézet (ELME)


Megszédül abban, hogy feláll. Az egymáshoz bilincselt kezein támaszkodik meg az asztal lapján. A füle cseng, ő türelmetlenül megrázza a fejét, amitől röviden ismét csak rosszabb lesz; ám az élmény kijózanítón hat annyira, hogy az agresszió, ami a semmiből született, szinte azonnal hamvába is haljon. A szemét az összerezzenő lányról a felálló ápolóra kapja, onnan pedig a pálcára. A jelenet pedig távolról ismerős: ő csípőmagasságban megemeli a tenyereit, némán jelezve, hogy megértette a kimondatlan fenyegetést. Majd lassan, a szemét még mindig a pálcán tartva visszaereszkedik a megnyikorduló székébe. A meghunyászkodás nem jellemző rá, Adél pedig hasonló viselkedést kétszer láthatott tőle csupán: most és hosszú hónapokkal ezelőtt a gyerekszoba küszöbén, amikor Maeve ugyanígy, szinte némán parancsolta viselkedésre.
   -  Sajnálom. Tényleg sajnálom. Csak még ne menj, jó? Csak maradj még egy... - oldalra sandít az ápolóra, a szeme sarkából csak a mozgását látja, hogy az visszaül - öt percet? Csak mesélj valamit. Bármit. Itt senki sem beszél.
Utoljára módosította:William Martin Krise, 2024. március 24. 12:26
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Machay Adél
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. március 24. 12:53 | Link

Will
- Április -
ELME


Un, deux, trois, un, deux, trois.
Az öklei görcsös erőszakkal gömbölyödnek össze, a fogai fájdalmasan nyomódnak egymásnak, hogy szinte az ínyében érzi egy pillanatra a feszültséget. Számol, kilélegez, belélegez, számol, kilélegez, belélegez. Amíg Will megrázza a fejét, és abban a pár másodpercben próbál urrá lenni a fejében keletkezett zavaron, ő is emlékezteti magát a jelenleg biztos kapaszkodóként szolgáló mantrázásra.
- Nem megyek. - Bár ez a boszorkánytól is függ persze, de egyelőre nem úgy látja, mintha szét akarnák őket választani. Visszaölti a mosolyát, bár most már nem olyan jól megjátszott, és inkább feszültséggel átitatott.
- Eldöntöttem, hogy kezdeni kell valamit a kerttel, új virágágyások, akár egy faházat is lehetne bele rakni... - És valóban, megnyugtatóan stabil, szinte vidám hangon kezd magyarázni teljesen semleges, könnyed dolgokról, amíg tényleg el nem jön az ideje, hogy felálljon, és távozzon a látogatási idő végével.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek