37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:37 | Link

Will
- Machay-klinika, az Estherrel való találkozás után -


Úgy három órája hozta be az anyja a klinikára, ahol rögtön privát szobát kapott és egy elsőkörös kivizsgálást. A stressz a vérnyomása megemelkedését eredményezte, de azóta lenyomták sikeresen, az anyja pedig kivételesen anyához méltóan szinte őrt áll az ágya mellett. Most is csak annyi időre mozdult el, hogy igyon egy kávét. No ne essünk tévedésbe, itt a hangsúly még mindig főleg a babán és annak egészségén van, így amint kiderült, hogy azzal semmi gond nem lesz, mindjárt rózsásabban látta Magda is a világot. Már az érkezéskor értesítette mind Madlent, mind Willt smsben, hogy Adél a klinikán van és épp kivizsgálják, így ha bármelyikük úgy dönt, hogy meglátogatja a lányt idebent, akkor a recepción felengedik őket.
Adél maga félálomból kezd ébredezni még eléggé nyomott kedélyállapotban, de mindent összevetve már jobb bőrben van, mint három órával ez előtt. Nehézkesen ugyan, de végül felhúzódzkodik az ágyban és a visszatérő Magda segítségével több párna kerül a háta mögé, hogy kényelmesen üljön, valamint egy pohár víz a kezébe. Őszintén, fogalma sincs, mihez kezdjen ezzel az egésszel, de az émelygés még így is rájön egy-egy tizedmásodpercre, ha eszébe jut mindaz, amit a mai napon megtudott.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:39 | Link

Adél


A délutáni szendergéséből egy rövid rezzenés riasztja fel a mellkasán. Álmosan nyúl a telefon után és a kanapén fekve emeli a feje fölé. Míg olvas, a kézfejével elnyom egy ásítást. Klinikán. Adél. Már ő sem érti, miért hiszi, hogy a felesége képes egy délutánon át egyedül lenni anélkül, hogy a rokonságnak össze kelljen szaladnia miatta. Magda üzenete különben rövid, lényegre térő és nem igazán sürgető, ő pedig tudja, hogy a nő már az ajtóban hisztériázna, ha olyasvalami történt volna, ami az ő közvetlen jelenlétére vagy segítségére szorul.
Más kérdés, hogy mi az úristent keres Adél a balatoni klinikán, amikor Angliában kellene lennie. Ezen már akkor kezd töprengeni csak, amikor egy kávét és zuhanyt követően a kandallóba lép.

Az út rövid, kellemetlen, de semmiképp sem említésre méltó. A bejelentkezésnél régi ismerősként üdvözlik már, amíg pedig a recepciós boszorkány kikeresi a felesége szobáját, ő súlytalanul elbeszélget vele, mint mindig. Minden rendben van vele, most épp alszik, olvassa fel a lány a gyógyító által hagyott jegyzetet, továbbá, hogy az édesanyja is vele van, de bármikor felmehet hozzá. Az utóbbi hír valamelyest borongósabbá teszi a hangulatát, hiszen ma semmire sem vágyott kevésbé, mint Magdával találkozni. Ám, ha minden a terve szerint marad, úgysem maradnak sokáig. Ha a lánynak tényleg semmi baja, akkor hazaviszi. Ha pedig, és ez sem lenne sokkoló fordulat, mondjuk vajúdni kezdene, akkor Angliában a helye.

Számára a gyerekszületés természetes és ritka alkalmaktól eltekintve, nem sürgető affér. Így higgadtan ballag végig a két évvel ezelőtt ismerőssé vált folyosón, hogy megkeresse a kórtermet, aminek a számát odalenn megkapta. Megfordul a fejében ugyan, hogy talán elvárnák tőle, hogy borostásan, kávéfoltos ingben, riadtan és karikás szemekkel tépje fel az ajtót, hogy aztán remegő hangon tudakolja meg, hogy minden rendben van-e Adéllal és a fiával. Ez a viselkedés azonban amellett, hogy szánni való, úgy érzi, csak tovább feszítené a lány eleve labilis idegeit.
Az ajtó üvegén behúzott, fehér függöny gondoskodik a benn fekvő nyugalmáról. Halkan nyit be, először az anyósa tarkóján akad meg a szeme, aztán a takarók és párnák tengerében fekvő lány arcán.
   -  Szia... sztok. Mi a helyzet?

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:39 | Link

Will


Magda a szokásos sugárzó mosolyát használja most már jó néhány hónapja ismét, ha találkozik a vejével. A csicsergős üdvözlés után meglapogatja Will vállát és elköszön egy időre azzal, hogy Ilyával kell beszélnie, ez által hagyja a nehéz csendet megtelepedni a fiatalok között.
Ő maga láthatóan sápadt, mi több, nem néz Will szemébe, hanem következetesen félre, az éjjeliszekrény irányába.
- Nincs semmi különös, csak felment a vérnyomásom. - Dehogy nincs, szeretne kikelni magából, de épp hogy megnyugodott, megnyugtatták és nem volna túl célszerű visszakerülni a zaklatott állapotába. Így hát hirtelen nem is tudja, mit mondjon… vagy de, egyvalamit biztos tud.
- Jártam a nagyanyádnál. Nem lesz ház. - Egyelőre még készül lélekben, hogy most egy olyan beszélgetés következik, amit lehetőleg sosem akarna megejteni, mert nem biztos, hogy nem az üvöltésével fogja megkoronázni. Abban sem biztos, hogy egy helyiségben akar tartózkodni most Willel.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:40 | Link

Adél


Fogadja és viszonozza Magda kétszínűen kedves gesztusát. Átkozott kígyó. Szerencsére azonban egy gyors vállveregetést és pár bátorító szót követően a nő előzékenyen magukra hagyja őket, ő pedig az ajtó csukódásával egyidőben letörheti az arcáról a diplomatikus mosolyt.
   - És a nagyanyám idegesített így fel?
Csodálkozva kérdez vissza, bár… bár tagadna, ha azt mondaná, hogy Madlen nem irritálta nem egyszer hiperventillációig. Közelebb sétál az ágyhoz és annak távolabbi támlájáról leveszi a fehér, csiptetős mappát, amibe Adél adatait gyűjtötték. Belelapoz, ahogy leül a lány mellé a takaróra.
   -  Mert mi van a házzal? Milyen házzal? - Teszi hozzá szórakozottan.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:40 | Link

Will


Ösztönösen húzza arrébb a lábát valami undorral vegyes haraggal a lelkében, és ehhez elég pusztán közelebb tudnia Willt a kelleténél. Sajnos nincs abban a mobilis állapotban, hogy arrébb másszon olyan könnyedén, vagy egyenesen le az ágyról, az inkább egy pingvin gurulására hasonlítana most.
Will szavait követően beáll a csend közöttük, és valószínűleg a férjének nem fog feltűnni egy kis ideig, hogy csak nekiveselkedik, kinyitja a száját, de hang az csak sokadik próbálkozásra jön ki a torkán, mert megint megrohanták a délelőtt emlékei.
- A szüleid háza. -  De igazán nem is ez a lényeg. A szája széle szinte gyermeki módon remeg meg, mint aki tényleg mindjárt elbőgi magát.
- Will… Beszéltem Nate-tel… Nem akarsz nekem elmondani néhány dolgot? Amiről… tudnom kellene? -
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:41 | Link

Adél


Észreveszi Adél mozgolódását a takaró alatt, de ezt jobbára annak tudja be, hogy a lány helyet szorít neki a különben tágas ágyon. Amíg belelapoz a jegyzetekbe, hogy felületesen átfussa azokat, az ölébe dobja a mappát, a kezét pedig, amin épp nem támaszkodik az ágyon, a lány térdére teszi.
A figyelmét láthatóan lefoglalja, amit olvas. A papírokból nem derül ki semmi érdekfeszítő, csak Adél időközben kezelt magas vérnyomása és az, hogy a zaklatottságától eltekintve kifogástalanul egészséges. Közben hallja a lány szavait, de addig a pár másodpercig, amíg a lap aljára nem ér, csak elraktározza őket. Aztán emeli fel a tekintetét ismét a lányra.
   -  Nem értem, miről beszélsz. - A szemöldökét ráncolva kutatja a vonásait, amik egyszerre riadtak és elutasítók. -  Minden rendben, Adél? Mi van a házzal? Hogy jön ide Nate?


Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:42 | Link

Will


Rándul egyet a lába, amint Will hozzáér, és akár akarja, akár nem, a szája széle most már megállíthatatlanul remeg az idegtől, főleg amikor Will végre a szemébe néz.
- Nate-é a ház… és megmutatta, mit műveltél velük a padláson… - Ezen a ponton képtelen egyelőre újabb szavak formálására, de látni az arcán az iszonyt és az újabb, kezdődő zaklatottságot, ami egyre jobban erősödik benne. Az alapvető ideggyengesége különösen fogékonnyá teszi a kiborulásra, jelenleg ennek határán egyensúlyoz.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:43 | Link

Adél


Valami nincs rendben.
A jegyzetet félreteszi az öléből, ezer együtt pedig elengedi a lány térdét, amin a kezét nyugtatta a takarón át. A tekintete a lány szemeiről lejjebb vándorol a megremegő ajkára, onnan a torkára, ahogy pedig Adél elrebegi a botladozó félmondatát, az ő arcáról is eltűnik az optimista, értetlen semlegesség.
 - Te beszéltél bele?
Halkan kérdez vissza, a hangjában azonban megremeg az indulat. A kezét visszaereszti kettejük közé.
 - Nate hazudik. Mindkettő hazudik. Semmi másban nem jók, csak abban.

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:45 | Link

Will


A hozzászólás felkavaró eseményekre tesz utalást, így 18-as karikás besorolást kapott. Folytatás csak saját felelősségre.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2023. november 2. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:48 | Link

Adél

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:51 | Link

Will


Kérdéses, felfogta-e, amit Will mondott, mert elsőre semmi reakciót nem mutat. Másodjára is csak pislogni kezd, mint aki nem hisz a szemének, de aztán csak sikerül kipréselnie magából a nagyon határozott, cincogó választ:
- Nem. Itt akarok maradni… Vagy valahol máshol. Időre van szükségem. - És ez jól tudja, a hirtelen természetű férjének nem fog tetszeni.
- Miért csináltad? - Azt nem is próbálja megérteni, hogy volt gyomra hozzá, mert ennyi idő elteltével, ha csak félig-meddig is, de annyit megtanult a férjéről, hogy nem feltétlen úgy van behuzalozva az agya, mint egy átlagos embernek, így a hogyan kérdés lehet, nonszensz és megválaszolatlan maradna örökké.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:51 | Link

Adél


Nem. Adél azt mondja - nem. Megrökönyödve pislog néhányat, a keze pedig belemarkol a fehér takaróba maga mellett. Nem annyira, hogy az ujjai elfehéredjenek - de épp annyira, hogy elképzelje közben, valaki torkából préseli ki a levegőt vele.
   - Ne szórakozz velem, Adél.
Egy rezzenésnyi pillanatra a hangja egészen elhűl, úgy, mint korábban soha. Az elutasítás nyomán felfortyanó düh mellett azonban olyasmit kezd el a gerince mellén felbizseregni, amit amit évekkel ezelőtt érzett utoljára. Hideg, hullámzó pánikot.
   -  Mi ez az egész? Egyáltalán ki mondta neked, hogy beszélj vele? Azt mondtad, a nagyanyámhoz mész, mégis hogy kötöttél ki ott, majd itt? Most hazaviszlek - a mappát felkapja, majd a szavait nyomatékosítva lecsapja a lány mellé -, mert semmi bajod sincs. Majd kapsz időt, ha megnyugodtál. Na kelj fel.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:53 | Link

Will


A hozzászólás felkavaró eseményekre tesz utalást, így 18-as karikás besorolást kapott. Folytatás csak saját felelősségre.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2023. november 2. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:54 | Link

Adél


- Fogd be a szád... - suttogja maga elé, a lány azonban a heves hadarása közepette aligha hallhatja ezt. A hűvös ujjai tovább szorítják a takaró huzatát.
Nate elvette a házat. Az ez információ más helyzetben elég lenne hozzá, hogy vöröset lásson tőle, jelenleg azonban csak kellemetlen zümmögés azon a trágyadombon túl, ami alatt teljesen felkészületlenül találta magát most. Az agyában a csöndet követően végre értelmezhető, azonban egyelőre nem szavakba ejthető gondolatok formálódnak. Érzi felgyorsulni a szívverését.
A lány felől az ajtó felé kapja a fejét, majd onnan vissza a feleségére. Ekkor pedig már nyoma sincs a megrökönyödött passzivitásnak, amit a hirtelen riadalom festett az arcára.
   -  Ezt most abbahagyod, világos? Egy kurva szót nem akarok hallani erről, pláne nem itt. Nate hazudik. Esther hazudik. Te pedig felejtsd el, amit hallottál. Szerinted miért mondanak ilyeneket, pont most? Azért, hogy tönkretegyenek minket, nem is, azért hogy engem tönkretegyenek. Te pedig nekiállsz itt hisztizni, mit akarsz, hogy börtönbe vigyenek?!
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:55 | Link

Will


A hozzászólás felkavaró eseményekre tesz utalást, így 18-as karikás besorolást kapott. Folytatás csak saját felelősségre.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2023. november 2. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1845
Összes hsz: 1896
Írta: 2023. november 2. 21:57 | Link

Adél


Fogd be a szád. Fogd be a szád. Fogd be a szád.
   -  NEM VAGY KÉSZ AZ IGAZSÁGRA!
Dühtől feszítve áll fel az ágy széléről és fordul szembe lendületesen a lánnyal. A lány már hiába nem, ő ordít - a lélekjelenléte pedig addig terjed csak, hogy fizikailag eltávolítsa magát tőle. Érzi, hogy megszédül, a füle csengeni kezd, a testét pedig végigrázza az indulat.
   -  Te ne merészelj… te ne merészelj… - lejjebb halkítva a hangját, azonban az még így is megremeg - Neked fogalmad sincs semmiről. Egyikőtöknek sem!

Utoljára módosította:William Martin Krise, 2023. november 2. 21:57
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2023. november 2. 21:57 | Link

Will


- MINDEGY, HOGY KÉSZ VAGYOK-E, MERT MÁR MINDEN NAPVILÁGRA KERÜLT! - Ő is kiabálni kezd, újból. Odakint a folyosón most már felfigyelnek a zajra, de ők ezt aligha tudatosítják magukban, mennyire hangosak.
- Mit ne? Miről nincs fogalmam? Mindig ezt csinálod, mindenről hallgatsz, és találjam ki, épp mitől akarsz MEGBOLONDULNI! - A végszóra, amit szintén majdhogynem sikítozva közöl, már benyit az egyik ápoló, szinte földbe gyökerezett arccal nézve végig a kettősükön, ahogy egymásra meredve állnak és ülnek a szoba szinte két végében. Odakint már összegyűlt 3-4 bámészkodó, akik közül legalább még egy ápoló, és kisvártatva szintén megjelenik az ajtóban, hogy aztán Will és Adél közé álljon, és halk, nyugodt szavakkal megkérje előbbit, hogy lehetőleg távozzon. Idézem "Jobb lesz most a kismamát egy kicsit hagyni, hogy lenyugodjon." . Nem erőszakos, de eléggé határozott ember ahhoz, hogy az esetlegesen izgága férjet feltartsa, szükség esetén lefogja. Naponta találkoznak cifraságokkal, néha-néha agresszívebb szülőkkel is, emiatt sem akadnak fenn a jeleneten brazil szappanoperába illő szájtátásokkal.
Ha Will hajlandó engedni a szolid tessékelésnek, odakint még azt is felajánlják neki, hogy hoznak egy teát, vagy bármit, ha az segít. Mivel az itt dolgozók nem tudják, mi történik, az első feltételezésük az, hogy Adél hormonjai érzékennyé tették őt és veszekedés robbant ki közöttük valószínűleg egy csacsiság miatt, így a Willre kilőtt pillantások javarészt empatikus, másik fele semleges.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek