Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.
|
|
|
Will - Utána - A szemei nehezek, talán a fájdalomcsillapító főzettől, talán csak a testét ért sokktól, amit egy szülés hordoz magában. Nagyon körülményesnek érzi kinyitnia őket. Az egész egy valószerűtlen álomnak tűnik még, ködös-nyálkás információ gyanánt lebeg a tudatában, hogy mi történt pár órája: emlékszik a görcsös összehúzódásokra, a mellkasát elöntő pánikra, Agatha nyugtatására, az idegen férfi is ott volt, hogy asszisztáljon Agathának. Védtelennek érezte magát, olyan kiszolgáltatottnak, mint még soha. Aztán a stressz és az események hatására a többi kitörlődött az agyából. De Noah… Noah hiánya elég gyorsan beférkőzik a tudatába, hogy nincs már a hasában a kisfia. Lassan megemeli a fejét, óvatosan. Kutat, forgatja az elnehezült szemeit a fia és a férje, vagy bárki után, aki magyarázattal szolgálhat. De talán Will, igen, hiszen megígérte, hogy amíg együtt vannak, Noah is velük lesz. - Will? -
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852825#post852825][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:29[/b][/url] Will - Utána - A szemei nehezek, talán a fájdalomcsillapító főzettől, talán csak a testét ért sokktól, amit egy szülés hordoz magában. Nagyon körülményesnek érzi kinyitnia őket. Az egész egy valószerűtlen álomnak tűnik még, ködös-nyálkás információ gyanánt lebeg a tudatában, hogy mi történt pár órája: emlékszik a görcsös összehúzódásokra, a mellkasát elöntő pánikra, Agatha nyugtatására, az idegen férfi is ott volt, hogy asszisztáljon Agathának. Védtelennek érezte magát, olyan kiszolgáltatottnak, mint még soha. Aztán a stressz és az események hatására a többi kitörlődött az agyából. De Noah… Noah hiánya elég gyorsan beférkőzik a tudatába, hogy nincs már a hasában a kisfia. Lassan megemeli a fejét, óvatosan. Kutat, forgatja az elnehezült szemeit a fia és a férje, vagy bárki után, aki magyarázattal szolgálhat. De talán Will, igen, hiszen megígérte, hogy amíg együtt vannak, Noah is velük lesz. - Will? -
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852826#post852826][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:31[/b][/url] Adele Nadia Krise
A vékonyka hangra felemeli a fejét a tenyeréről, amin a kanapé karfáját támaszkodott. A tapadós csöndben nem volt kérdés, hogy felfigyel Adél ébredező motoszkálására, ami percekkel korábban kezdődött el. A könyvet, amibe a gondolatait addig fojtotta, akkor ejtette vissza az ölébe, azóta pedig csak őt nézi. Az összefont haját, ami kuszán terül szét a párnán, a vékony kezeit, amik pánikban kaptak utána, hogy aztán később szerető óvatossággal fogják át a túlságosan apró és túl csöndes csomagot. Ő akkor állt fel és sétált ki az erkélyre. A könyvet leteszi maga mellé, egyelőre azonban nem áll fel a kanapéról. - Szükséged van valamire? Vagy hívjak valakit?
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852827#post852827][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:35[/b][/url] Will Kissé ködös pillantással fókuszál Willre, de egy-két másodpercen belül minden tisztán élessé válik, csak a gondolatai zagyvák továbbra is. A keze esetlenül tapogatózik, mintha keresne valamit, de maga sem tudja, pontosan mit, vagy csak nem áll rá még az agya. - Noah… Itt van? - Azért elég hamar összekaparja fejben, mire, vagy inkább kire van most nagy szüksége Willen kívül.
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852828#post852828][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:37[/b][/url] Adele Nadia Krise
A szemöldöke széle felemelkedik, a pillantása pedig átvándorol a bezárt hálószobaajtóra. Megbeszélték, hogy valószínűleg zavarodott lesz a gyógyszertől, amit nem feltétlen a testi, inkább a lelki fájdalmára kapott, könyörületből. Látott nőket vakon barangolni a folyosókon ilyenkor, köntösben és mezítláb, a legtapintatosabb pedig óvatosan visszaterelni őket az ágyukba, amíg egészen kitisztulnak. Tény, hogy a főzet ellenszere egy kisebb, dagadt üvegben fekszik a lány melletti éjjeliszekrényen, ami azonnal fényt gyújtana az agyában - ám talán jobb hagyni, hogy apránként és magától szálljon fel a köd. Feláll a kanapéról és elgémberedett mozdulatokkal átsétál az ágyhoz. A behúzott függönyökön túl öreg éjszaka van, csak az ágy borul a felkapcsolt éjjeli lámpák fényébe. - Nincs. Egyszerűen válaszol, ez azonban nem könyörtelenség tőle. A tekintete a lány szemeit kutatja, hogy egyáltalán felfogja-e, amit mond, annál többet ráborítani úgyis értelmetlen lenne. Tétován áll az ágy mellett, ugyanabban a farmerben és pólóban, amit még reggel magára rángatott. - Tudod, hol vagy?
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852829#post852829][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:38[/b][/url] Will Most már fokozatosan tér vissza a tagjaiba az élet, lassacskán feljebb húzódzkodik, ezzel a párnát is feljebb gyűri a háta mögött kicsit. Az igazat megvallva először csak nem érti, mi történik. Próbálja összerakni a részleteket, de valahogy kifolynak az ujjai között. Tudja, hogy szült, vagy legalábbis tudni véli, ott volt Agatha és a segítője is, Will is egy adott ponton. Kezd rémleni valaminek a súlya a karjaiban, de olyan nehéz egyetlen egésszé összegyúrni a történteket. Bizonytalan arckifejezést ölt, hiszen nem tudja, mit felelhetne erre. Azt remélte, Will fogja majd Noaht a kezei közt. - Oh… - A fiuk koraszülött. Lehet, hogy kivizsgáláson van? - Agatha vigyáz rá? -
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852830#post852830][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:39[/b][/url] Adele Nadia Krise
Ismét elnéz az ajtó felé. Hívnia kellene valakit. Nem azért, hogy Adélt ápolgassák, hisz ő is tudja, mindenki tudja, hogy a lány rendben lesz és fel fog épülni, anélkül is, hogy folyamatosan piszkálgatnák. Emiatt egy ponton összetűzésbe is keveredett Agathával a nap folyamán, amikor kifakadt, hogy hagyják őket békén és fejezzék be a körülöttük ugrálást. Ő csak csendet akart, magának is és a feleségének is, hogy ha már a történteken nem is változtathat már, ne legyen szükség a lány síkagyúvá kábítására. Mégis itt vannak most. - Ő meghalt, emlékszel? Óvatosan teszi fel a kérdést, azonban szándékosan mellőzi a felesleges puhatolózást és finomkodást. Kevés kegyetlenebb dolog létezik, mint egy beszélgetés felénél szembesülni a súlyos hírekkel, amit a másik gyenge volt nevetséges előjáték nélkül kimondani.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852831#post852831][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:40[/b][/url] Will Úgy tűnik, mintha meg sem hallotta volna. Még mindig valahova Willre, vagy Will füle mögé néz. A tekintete nem ködös, csak üres, az arca kifejezéstelenné simul fokozatosan. Nem érti, bár a szavak jelentésével tisztában van, nem akaródzik összekötni a saját életének fontos darabjaival, hogy a kirakós egésszé álljon össze. Az képtelenség, hogy Noah meghalt, Szonját már amúgy is elvesztette, de a fiának volt esélye. Néhány napja még az aprócska lábujjait és a kezecskéit is láthatta, a picike fejét, a csöpp testét a homokgömbön keresztül. Elrabolta a szívét abban a pillanatban a parányi kis emberke a saját testében, és most azt mondják, nincs? - Hogyan? - Szinte kibukik belőle a kérdés, mintha kiböfögte volna. Még mindig nem akaródzik visszagondolnia rá, pedig lassan előjönnek az emlékfoszlányok, a kínlódás, a végén Agatha gondterhelt arckifejezése, a röpke sajnálat a másik férfi arcán… ahogy Will elhagyja az erkélyt. És ott a kicsiny súly hatalmassá nőtt jelenléte a karjain, a viszkető érzés, hogy Noah a kezében volt. Csak borzasztóan csendben volt, és pöttömke, pici babácska. Túl kicsi. Túl törékeny. - Meghalt? - Megrebben a szeme, de nem tud sírni. A döbbenet, amit nem is tudatosított még magában, hogy jelen van, nem engedi a könnyeket, a gyászt felülkerekedni. Először meg kell értse, fel kell fogja, hogy a fia halott.
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852832#post852832][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:41[/b][/url] Adele Nadia Krise
Lesüti a szemét és a lány helyett a szőnyeg szélét kezdi bámulni. Ostoba érzés, de düh fogja el egy pillanatra amiatt, hogy neki kell itt állnia és várni a felrobbanni készülő bombára. Ha Adéllal szemben kegyetlenség lenne a hallgatás, ugyanannyira könyörtelen elvárni tőle azt, hogy szembesítse a tényekkel és kettejük helyett is higgadt legyen. Azonban ő volt az, aki órákkal korábban elhárította a segítséget és megkérte a házban tolongó, sajnálkozva kéztördelő tömeget, hogy hagyják őket magukra egy időre. Hiszen, még egyszer, csak csendet szeretett volna. Leül az ágy szélére, nem messze a lánytól, az egyik lábát felhúzza maga mellé és a kezét átkulcsolja a bokáján. - Nem a te hibád. És senkinek sem a hibája - megköszörüli a torkát, a hangja pedig szokatlanul színtelen és tárgyilagos - Akarsz nézni valamit? Vagy valami?
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852833#post852833][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:41[/b][/url] Will Olyan nyomorult, szinte csodálkozóan elnyíló szájjal bámul most már tiszta tekintettel a férjére, mintha valami fantasztikusat hallott volna, soha eddig nem ismert információt. Próbálja feldolgozni, mit hallott az imént: Noah meghalt. A gyerekük nincs. Pedig - mint arra olyan ízesen emlékezteti az agya lassan-lassan- ő megfogta a babát. Peregnek a másodpercek, lassan percekké válnak, Adél pedig esetlen próbál végre kinyúlni Will keze után, ha már közelebb ért. A teste még zsibbadt és kellemetlenül nehéz, de legalább a fájdalmat eltompítja a bájital. Meg sem próbál komolyabb mozgásba kezdeni, de a kezére, Will kezére szüksége van. - Nem értem… Noah… De én azt hiszem… tartottam őt a kezemben, Will! Én ezt nem értem! - Fél oktávval felszökik a hangja, segélykérőn, lassan sípolóvá válik a lélegzetvétele a növekvő pániktól. Csak nem őrült meg, nem? A karjában volt a kisfia, akkor csak nem halt meg! - Nem akarok, én téged és Noaht akarlak… Már minden jó lett volna… Nem értem… - Vakon bámul a kezeikre, ha Will odaadta időközben a sajátját. Lefagyott az agya.
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852834#post852834][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:42[/b][/url] Adele Nadia Krise
Egy pillanatra elég a lányra néznie, hogy lássa a kétségbeesetten elkerekedő szemeit. Ma reggel ugyanígy nézett rá és ő pont úgy, mint most, nem tudta, mihez kezdjen vele. Iszonyodva fordítja el a fejét, mintha csak az éjjeliszekrényen nézne meg valamit, majd összeszorítja a szemét. Az ujjaik összeütköznek maga mellett, ő pedig így vakon fogja meg Adél kezét, a rimánkodó, szinte ki nem mondott kérdéseire azonban nem tud válaszolni. Miért? Mindig ezt akarják tudni és szinte soha, senkinek sincs válasza. - Én annyira sajnálom, Adél - összeszedi az erejét, hogy végül ismét visszanézzen a lányra - Őszintén.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852835#post852835][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:43[/b][/url] Will Olyan véglegesnek és súlyosnak tűnik az a ‘Sajnálom’, mintha a világ összes gondja hirtelen a vállára nehezedett volna. Érzi, ahogy elszorul a torka, mert felfogja, hogy a sajnálat megmásíthatatlanná tesz sok mindent, például a halált, a veszteséget, a további lelki nyomort, a viszontagságokat. Ekkor tör fel a torkából az első, elnyújtott, zokogó hang, egy sérült állat nyüszítése. A könnyei is elkezdenek potyogni a felismeréstől, noha az emlékképek még nem teljesek, és olyan elkeseredetten kapaszkodik Will kezébe, mintha bármit is vissza tudnának csinálni. - Sajnálom… Sajnálom… Tényleg sajnálom… - Mert megint nem sikerült, de bele sem gondol, honnan gyökerezik az ismétlésbe átforduló bocsánatkérés. A kudarc, a csalódottság, az összetörtség mind rányomják bélyegüket, és nem hagyják normálisan levegőhöz jutni. Annak ellenére, hogy lüktet a teste most már az adrenalin, a stressz és hirtelen mozdulat miatt, amivel Willhez akar mászni az érintés okozta megnyugtató tudatért, csak a nyilallás és az elcsigázottság marad, végül a fájdalmas nyögés, amivel visszahullik a párnahalomra sírni, zokogni. Pedig annyira szerette volna a fiát a karjai közt tudni. Úgy érezte, tényleg megdolgozott a sikerért, vigyázott rá még a nehézségek közepette is, de a majdnem sosem egyenlő a sikerrel. Sajnos.
|
|
|
|
William Martin Krise Bogolyfalvi lakos
 cyanide glazed cinnabun offline RPG hsz: 2081 Összes hsz: 2135
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852836#post852836][b]William Martin Krise - 2022.09.18. 14:44[/b][/url] Adele Nadia Krise
Tudja, hogy Adél idővel ismét emlékezni fog a történtekre. Ha teljesen kitisztul majd, visszatérnek a kora reggeli emlékképek, amikor a lány pánikba esve rázta fel őt, miután rögtönzött úszómedencévé változtatta a baldachinos ágy matracát. Ő azonban higgadtan emlékeztette rá: ez nem jelent többet, mint hogy Agatha beletalált az kiválasztott dátumba és ugyanez órákkal később is ugyanígy megtörtént volna. Hamarosan pedig emlékezni fog arra is,, hogy vált a szoba először feszültté, majd pedig iszonytatóan csöndessé. A reflexből odavetett tagadásra: ez baromság, nincs neki semmi baja, tegnap sem volt. A másik, gondosan előkészített szobában eltöltött órákra, a fájdalomcsillapítóval töltött üvegre az asztalon. A hímzett szélű, fehér takaró redői közötti pihés, világosbarna hajra. Majd arra, ahogy Will elengedte a kezét és felállt mellőle. Nem szeretnéd látni? Nem. Adél hirtelen mozdul, ő reflexből kap utána, így elengedve a kezét, a lány azonban visszaroskad a párnára. A könnyei végigfolynak a meggyötörtségtől sápadt arcon és most ő lenne az utolsó, aki azt mondja neki, ne sírjon. De, sírjon csak: mi több, ordítson, csapkodjon, hisztériázzon addig, amíg a hangja csak fájdalmas csuklássá halkul, a feje pedig lüktetni kezd a megterheléstől. Ez az egyetlen egészséges módja és valószínűleg neki is pontosan ezt kellene tennie. De nem fogja. Ő nem. Így nem. Most nem. A lány arca felé nyúl. Megölelhetné, hogy minden rendben lesz, mégsem tudja magát rávenni a mozdulatra. Csak a kézfeje törli le a könnyeket. - Holnap reggel hazaviszlek. Anyád pattogni fog, de hadd csinálja. Vége lesz ennek a cirkusznak.
|
when you are not fed love on a silver spoon you learn to lick it off knives
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. szeptember 18. 14:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=852837#post852837][b]Adele Nadia Krise - 2022.09.18. 14:45[/b][/url] Will Egyre hangosabban és elkeseredettebben tör fel belőle a sírás, a rimánkodó zokogás, amivel tagadni próbálja a történteket. Úgy érzi, ezt képtelen ép elmével felfogni vagy elfogadni. Ekkora súlyú veszteséggel nem bír megbirkózni, vagy legalábbis most és magától semmiképpen, pedig azt gondolta, erős. Azt hitte, bárminek képes nekimenni, amit az élet elé gördít, de lassan rá kell jönnie, tizenkilenc évesen nem kellene ilyen fájdalmakat kiállnia és veszteségeket elszenvednie, mint Noah elvesztése, egy halott csecsemő megszülése, a gyásznak pedig messze el kellene kerülnie az életüket. Várta, hogy lássa Noaht, hogy együtt babusgathassák Willel, hogy lehozhassa neki a csillagokat és végre ne a magány, a keserűség és az állandóan kieresztett karmai jellemezzék a mindennapjait. És most pont ott állnak a rajtvonalnál, kezükben a semmivel, mert Noah nincs. Fuldoklóan zokog, Will kezét egy percre sem ereszti, reszkető kézzel szorítja a könnyáztatta arcára, mintha bármi is megoldódna így. Ez az eddigi élete legborzalmasabb napja.
|
|
|
|