Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

A Menedék, éjjel

Csak abban voltam biztos, hogy az erdőben kell maradnom, hogy nem szabad, hogy bárki meglásson minket. Habár az út Csermelymenedék és a ház között gyalogosan is csupán két és fél óra, tovább tartott, ezt tudom, hiszen a hold mozgásából jól látható, ahogy az éjjel a hajnal felé halad. Tegnap telihold volt, ma már ennek vége, ha tegnap kellett volna ezt az utat megtennünk, tudom, hogy odaveszünk. Ma a farkasok nem árthatnak nekünk. Hiába futok, amikor csak tudok, a magamhoz ölelt húgom az első. Vele nem haladhatok úgy, mint ahogy magammal tenném.
Nem akarok emlékezni, nem akarom felidézni a képeket, amik ostromolják az elmémet. A halott édesapám, az öcsém, az anyám, ahogy ring a hintaszékben a tornácon. Érzem, ahogy az utolsó ölelés véres lenyomata egészen rám száradt már, húzódik a bőröm, több helyen is. Most nem állhatok meg. Mindjárt ott vagyok. Kisbogár békésen gügyörészik, ahogy az utolsó táblához érek, és a szürkület lassan rózsaszínes fényt ölt, megvilágítva a rám váró két kilométert jelző utolsó táblát. Már csak ennyi. Fáradt vagyok, az adrenalin szinte teljesen kifogyott belőlem, aludni szeretnék, sírni, gyászolni, tisztává válni, de most ezek még nem lehetségesek. Már csak egy kicsi van vissza, csak egy kicsit kell menni.
És én megyek. Lassan, de biztosan haladok, és az út legnagyobb szakaszát, a ház felbukkanásától az ajtóig tartó szakaszt hosszabbnak érzékelem, mint a mögöttünk lévő szakaszt. De itt vagyok, és ahogy a nap első sugarai felsejlenek, ütni kezdem az ajtót, minden megmaradt erőmmel. Beszélnem kell a férfival, azzal, akiről olyan sokat beszéltek. Hiába idegen, akikkel nem szabad beszélni, ő jóságos, és segíteni fog nekünk, érzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851013#post851013][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.14. 11:17[/b][/url]

A Menedék, éjjel

Csak abban voltam biztos, hogy az erdőben kell maradnom, hogy nem szabad, hogy bárki meglásson minket. Habár az út Csermelymenedék és a ház között gyalogosan is csupán két és fél óra, tovább tartott, ezt tudom, hiszen a hold mozgásából jól látható, ahogy az éjjel a hajnal felé halad. Tegnap telihold volt, ma már ennek vége, ha tegnap kellett volna ezt az utat megtennünk, tudom, hogy odaveszünk. Ma a farkasok nem árthatnak nekünk. Hiába futok, amikor csak tudok, a magamhoz ölelt húgom az első. Vele nem haladhatok úgy, mint ahogy magammal tenném.
Nem akarok emlékezni, nem akarom felidézni a képeket, amik ostromolják az elmémet. A halott édesapám, az öcsém, az anyám, ahogy ring a hintaszékben a tornácon. Érzem, ahogy az utolsó ölelés véres lenyomata egészen rám száradt már, húzódik a bőröm, több helyen is. Most nem állhatok meg. Mindjárt ott vagyok. Kisbogár békésen gügyörészik, ahogy az utolsó táblához érek, és a szürkület lassan rózsaszínes fényt ölt, megvilágítva a rám váró két kilométert jelző utolsó táblát. Már csak ennyi. Fáradt vagyok, az adrenalin szinte teljesen kifogyott belőlem, aludni szeretnék, sírni, gyászolni, tisztává válni, de most ezek még nem lehetségesek. Már csak egy kicsi van vissza, csak egy kicsit kell menni.
És én megyek. Lassan, de biztosan haladok, és az út legnagyobb szakaszát, a ház felbukkanásától az ajtóig tartó szakaszt hosszabbnak érzékelem, mint a mögöttünk lévő szakaszt. De itt vagyok, és ahogy a nap első sugarai felsejlenek, ütni kezdem az ajtót, minden megmaradt erőmmel. Beszélnem kell a férfival, azzal, akiről olyan sokat beszéltek. Hiába idegen, akikkel nem szabad beszélni, ő jóságos, és segíteni fog nekünk, érzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851139#post851139][b]Széplaki Hannaróza - 2022.08.15. 20:30[/b][/url]

Nem terveztem, hogy ma éjszaka a Menedékbe leszek, de Rónaky olyan szinten dühített fel, hogy mikor hazaért, én egyből ideindultam. Talának ugyan mondtam, hogy idejövök, de Eriknek nem. Nem mintha kérdezte volna. Azt hiszem ez most vált igazán főnök és beosztott munkakapcsolattá, ami talán nem is baj. Legalább tisztában lehetek azzal, hogy merre az előre.
Nem egyedül vagyok, hiszen a mai nem az én műszakom, mégis én indulok el az ajtóhoz, melyen dörömbölnek. Nem erre keltem, már legalább két órája forgolódom és éppen a harmadik kávémat akartam magamba tolni, mikor ez az éktelen zaj megszólalt.
Sebes léptekkel érkezem a bejárathoz és pont ugyanazzal a lendülettel is nyitom ki az ajtót, mert nem szeretném, ha valaki felkelne. Aztán egy pillanatig csak nézem a fiatal lány, kezében a gyermekkel, majd gyorsan kapcsolok és kezemet nyújtva felé, már terelem is befelé.
– Gyere, hideg van kint, keressünk egy meleg helyet – becsukom az ajtót, majd a konyha felé vezetem, ahol kérdezés nélkül teszek fel vizet forrni.
– Hozzak ruhát vagy valami ételt? Neki nem kell valami? – nézek a babára. Nem kérdezek, mert nem tisztem azt tenni. Már megtanultam, hogyha itt megjelenik valaki az nem véletlen és amúgy sem szeretem felesleges körökkel húzni az időt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851196#post851196][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.16. 21:38[/b][/url]

Nem ő az. Egy lány, én pedig összébb húzom magunkat, mintha lenne annyi erőm, hogy megakadályozzam, ha el akarják venni tőlem kisbogarat. Nincs. Ha el akarják, akkor el is tudják. Nem szabad, hogy elveszítsem. Viszont nem maradhatunk idekint. Nem vagyunk biztonságban, így végül átlépem a küszöböt.
- A férfi itt van?
Kérdezem minden kertelés nélkül. Nekem azt mondták, hogy a férfi segíteni fog, hogy ő majd megment, hogy ha bajban vagyok, akkor a férfihoz kell fordulni, és megmenekülök. Bajban vagyok, ezt tudom, és még ha nem is szabad idegenekkel beszélni, csak azokkal, akik a tanodában tanítanak, akikkel csak vizsgák alatt találkoztunk, most ettől el kell tekintenem, mert ő fog segíteni. A férfi. A nevét nem tudom, mondták, de nem jegyeztem meg, hiszen csak egy kirándulás volt, csak egy szelete a történetnek.
- Megetettem. És meleget varázsoltam köré.
De a karjaim elfáradtak már, érzem én is, hogy nem sokáig tudom tartani, így a pultra helyezem, óvatosan, én pedig egy székre rogyok mellé, és némán nézek magam elé, nem tudom, hogy mit szabad elmondanom, és mit nem, hogy erről az egészről szabad-e beszélnem, vagy, hogy egyáltalán tudok-e. Csak a fejem ingatom, és érzem, ahogy némán folynak végig az arcomon a könnyek. Boldog voltam, elégedett, de elvesztettem a papámat és az öcsémet, és a mamámat is. Én és a húgom ketten maradtunk, és mivel még nem vagyok felnőtt, így el fogják őt vinni. Csermelymenedéken, ha valaki árva lesz, a közösség gondoskodik róla, de a pici babákat családoknak adják, a nagyokat viszont nem. Nem tudom, hogy itt kint hogyan működik. Csak annyit tudok, hogy a férfi segíteni fog. Mert mindenki ezt mondta, hogy ő segíteni fog. Mégis, ott motoszkál bennem a kérdés, fel kell tennem:
- El fogják venni tőlem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851213#post851213][b]Széplaki Hannaróza - 2022.08.17. 13:11[/b][/url]

– A férfi? – nézek kissé megilletődve rá. – Mármint Barnabás? – teszek fel egy újabb kérdést, amire végül is nélküle is tudom a választ. Teljesen logikus, hogy őt keresi, hiszen az egész hely az övé, így leginkább vele azonosítják, ami teljesen rendben is van. – Nincs, de ha szeretnéd, szólok neki és egyből jön – ebben biztos vagyok. Ő az a pasi, akit bármikor hívhatsz a nyűgöddel, biztos, hogy pillanatokon belül ott van, hogy segítsen neked.
Veszek le egy bögrét, amelybe teszek egy nyugtató tea keveréket, majd ráöntöm a vizet és a lány mellé, a babától távol helyezem le a pultra. – Tessék, ez biztos jól fog esni – nem maradok túlságosan közel, mert látom rajta, hogy fél és meg van ijedve. Eléggé zavarodott is a viselkedése, amihez biztos, hogy nem csak én kellek majd.
– Miért vennék el tőled? – kérdezek vissza meglepetten. Nem mondhatom neki azt, hogy nem, hiszen nem ismerem a helyzetet, nem tudom mi történt, hazudni pedig nem akarok. Segíteni vagyok itt, de azzal, ha túlságosan belemászok a magánszférájába csak rontok, így várok, míg ő jobban nyílik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851217#post851217][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 14:08[/b][/url]

Nem tudom, hogy hogyan hívják a férfit, de tudom, hogy ő egy megmentő, aki vigyáz azokra, akik elvesztették mindenüket. Emlékszem rá, hogy meséltek róla, és még azt is mondták, hogy ugyan nekünk nincs szükségünk, hiszen a mi közösségünk sosem veszít el senkit. A papám és az öcsém elveszett, pedig engedelmesen imádkoztam, és kértem mindenkit, hogy segítsenek a mamán. Én pedig elszaladtam, engem nem elveszített a közösség, én elfutottam az elvesztésem elől és elhoztam magammal a húgomat is.
- Mert kiskorú vagyok. A kisbabákat olyan helyre adják, ahol mamájuk és papájuk is lehet, és ők nevelik majd fel őket, mert így a legjobb nekik.
El fogják őt venni tőlem, elviszik olyan helyre, ahova én nem mehetek. A mamának nem fogják visszaadni, engem sem, de attól még minket elválasztanak majd. Nem tudom, hogy itt, ebben a világban, kint milyen lehetőségek vannak a korombelieknek, félek is tőle.
- Szeretném a férfit, beszélnem kell vele.
A bögrét a kezeim közé véve, a gőzölgő teára szemezem a tekintetem, és ahogy Boglárka megmozdul, halkan dúdolni kezdem azt a dalt, amire mindig elaltatom, még nem szabad, hogy felkeljen, csendbe kell lennünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851226#post851226][b]Széplaki Hannaróza - 2022.08.17. 16:18[/b][/url]

Összeszorul kissé a szívem, mikor meghallom a logikai menetét. Kétségkívül okos, tudja, hogy miképpen zajlanak ezek a dolgok, de bizony volt annyi benne, hogy idejött és kétlem, hogy ez véletlen lenne.
– Igen, a hivatalos az, hogy elveszik tőled. Árvaházba kerültök, elkezdik keresni a legközelebbi hozzátartozótokat, ha nem találnak, akkor bekerültök a rendszerbe. Ő, ha szerencsés, akkor, míg valaki örökbe nem fogadja, nevelőszülőket kap, akik odafigyelnek rá és gondoskodnak róla. Sajnos a hivatalos álláspont szerint, te, mivel kiskorú vagy, nem nevelheted – próbálok számára érthetően fogalmazni. Nem akarom őt megijeszteni, csupán szeretném, ha tisztában lenne azzal, hogy elméletileg miképpen zajlanak a dolgok.
– Rendben, szólok neki – itt hagyom őket arra a pár percre, míg felhívom Barnabást és kérem, hogy sürgősen jöjjön, mert egy lány csak és kizárólag őt akarja. Én pedig nem az vagyok, aki akaratosan erőltetni fogja magát valakire, aki láthatóan így is meg van rémülve.
Nem telik bele öt percbe sem, Barnabás már meg is érkezik és apró köhintéssel jelzi nekem, hogy itt van. – Szia, ne haragudj, ha felébresztettelek, de csak Téged akar. Van vele egy kisbaba is. Csináltam neki nyugtató teát, talán az picit rendezi a gondolatait, de láthatóan rémült és nem igazán van képben azzal, hogy hol van. Sáros, koszos és nagyon fáradt, szerintem messziről jött és van egy olyan érzésem, hogy gyalog, mert bicegett is – bár kérdezni nem kérdeztem, de sok mindent megfigyeltem a lányon és ezt mind igyekszem átadni Barnabásnak, mielőtt bemegy. Én nem követem őt, hiszen tudtomra adták, hogy nem rám kíváncsiak, így innentől csak a távolból figyelem mi történik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851227#post851227][b]Bánki Barnabás - 2022.08.17. 16:34[/b][/url]

Szokták mondani, hogy az alvás a gyengéknek való. Nos, ha ez tényleg így van, akkor Barnabásnak minimum a világ legerősebb emberének kellene lennie, hiszen most is hiába van hajnal, ő már másfél órája dolgozik a Pizzázóban.
Mikor a telefonja megcsörren, kissé megugrik, hiszen nem sokszor szokták ilyen korán keresni. Először elképzelni sem tudja, hogy Hannaróza, akinek ma semmi Menedékhez tartozó dolga nincs, miért is keresi, de a nő kertelés nélkül közli a tényt, hogy most azonnal menjen. Ő pedig megy, mert pontosan tudja, hogyha ilyen korán hívják, akkor nagy lehet a baj.
Mikor megérkezik szolidan jelez a nőnek, hogy itt van, aki megannyi információt oszt meg vele, s míg Róza beszél, addig Barnabás a nő válla felett a konyhában ülő lányt és a mellette lévő babát figyeli. – Köszönöm Hannaróza, szerencséje volt, hogy te voltál itt – mosolyog egyet a nőre, majd elindul és az ajtófélfán kopog hármat, hogy jelezzen érkezéséről.
– Szia, bejöhetek? – kérdezi illedelmesen és megvárja a választ. – Barnabás vagyok. Titeket, hogy hívnak?   - közeledik lassan, de érdeklődően. Hanna ezt nem tudta megmondani, ami nem is baj, mert így legalább lehetősége van arra, hogy az alapoknál kezdje felvenni a kapcsolatot. – Nem bánod, ha én is helyet foglalok? – a lány válaszának függvényében, ha engedi, leül mellé, amennyiben nem akkor a pultnak dönti a hátát. - Az a néni azt mondta, hogy engem keresel. Miben segíthetek nektek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851233#post851233][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 17:47[/b][/url]

&

Figyelmesen hallgatom a lányt, aki pont azt mondja, amit sejtettem, elszakítanak minket egymástól. Ha elszakítanak, akkor úgy, mint otthon, neki gyorsan lesz családja, én pedig egy rendszerbe kerülök. A rendszer nem hangzik jól. Gonosz dolognak tűnik. Nincsenek rokonaink, a nagyszüleink már nem élnek, mama pedig börtönbe fog kerülni. Ebben biztos voltam.
- Köszönöm.
Pillantok rá fáradt, de hálás szemekkel, és nézem, ahogy tényleg kimegy,  csak ezt követően pillantok a húgomra, és rétegek el egy sajnálomot. Mert elhoztam, de el fogják venni. El fogják vinni tőlem. Pedig én vagyok az egyetlen rokona. Hosszan nézem őt, mindig szerettem nézni az alvó babákat, és hálás vagyok, amiért nem voltunk otthon, amiért ő velem volt. Mostanra halottak lennénk? Vagy gyilkos vált volna belőlem? Mama biztos vele kezdte volna, mert ő a legkisebb, legvédtelenebb.
- Szia.
Összébb húzom magam a széken, és kicsit úgy mozdulok, hogy takarjam a húgomat, de ha kell, meg is tudjam védeni. Nagyon fáradt vagyok, ülve is tudnék most aludni, de közben meg éber is. Nem érinthetik meg, nem bánthatják. Meg szeretném kérdezni, hogy ő-e a férfi, de ugyanazt a nevet mondja, mint a lány. Persze attól még hazudhat is, de jót érzek vele kapcsolatban.
- Az én nevem Bonnie, ő pedig Boglárka. Kisbogár.
Nem szoktam Boglárkának hívni, mert nekem mindig is olyan volt, mint egy kisbogár. Van egy katica alakú anyajegye a bal bokájánál, ott, ahol nekem is van egy ugyanolyan. Ez hármunk közös, titkos jele volt a kisöcsémmel. Megingatom a fejem, jelezve, hogy nem bánom, ha leül, de a húgomat inkább a kezembe veszem, magamhoz ölelve őt.
- Voltunk itt kiránduláson, a falu vezetése elhozott,  Sástóra, és azt mondták akkor, hogy ha bajba kerülünk, ide kell jönni, mert itt él a férfi, aki megment. De te nem laksz itt.
Hiszen jönnie kellett, ezt hallottam, de van benne valami, ami jó. Érzem. Előre nyúlok, hogy óvatosan megsimítsam az arcát. Jó ember érintése van.
- Te vagy a férfi, aki megmenti a bajba jutott gyerekeket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851267#post851267][b]Bánki Barnabás - 2022.08.17. 21:46[/b][/url]

– Nagyon szép nevetek van – bár érdekes számára, hogy az egyiküké magyar, a másiké pedig nem, de nem firtatja, biztosan megvan ennek is az oka. – Látom, hogy ügyesen véded mindentől és mindenkitől – nem kerüli el a figyelmét az, ahogy Bonnie Boglárka felé fordul és egyből védelmezővé válik, ahogy ő közelebb kerül. – Mond csak, ki ő neked? – manapság már bármi, tényleg bármi megtörténhet, s bár teljesen lényegtelen, hogy Bonninak a húga, lánya vagy szomszédja a kicsi, mégis muszáj megkérdeznie.
– Nem, én nem lakom itt, de látod, az a kedves néni felhívott és milyen gyorsan ideértem – fejével biccent Hannaróza felé, majd kedvesen fordul vissza Bonnihoz. Kissé megilletődik, mikor a lány megsimítja arcát, s mondatától aprócska mosoly ül ki az arcára.
– Hát, azon vagyok, hogy segítsek nekik, igen – válaszol kissé zavartan. – Mesélsz nekem arról, hogy mi történt? – óvatosan teszi fel a kérdést, mert nem szeretné megijeszteni a lányt. Nagyon fiatal, látja rajta, hogy meg van ijedve és a szemében tükröződik némi sötétség is. Barnabás nem ítélkezik, ő ismerni szeretné mindenki történetét és a leginkább attól lehet tanulni, akiről szó van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851272#post851272][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 22:24[/b][/url]

Lesütöm a szemem és csak apró fejbiccentéssel köszönöm meg a kedves szavakat, majd tekintetemet az alvó kicsi arcáról a férfi felé fordítom. Nem félek tőle, egyáltalán nem félek, és elhiszem, hogy ő meg tud védeni, de nekem ennél több kell, a testvéremmel szeretnék maradni.
- A húgom.
Felpillantok az említett nőre, aki ajtót nyitott nekem, végül vissza a férfira, és megint csak bólintani tudok. Tehát nincs mindig itt. És ha eljönnek értem, akkor vajon elég gyorsan ide tud érni? Vagy, ha el akarnak minket szakítani, akkor itt tud lenni, hogy megvédjen?
- Nem tudom, hogy miért történt. A faluban azt mondták, hogy imádkozni kell csak azért, hogy mama boldog legyen, és ha elég erősen kérjük, akkor elmúlik a szomorúsága. Mama nem sokkal Kisbogár születése után lett nagyon szomorú lett, csendes. Papa is aggódott érte, de próbálta titkolni, és megkért, hogy gondoskodjam én a babáról, amíg mama jól nem lesz, ő pedig Benájával törődött, az öcsémmel. Mindenkit kértem, hogy imádkozzon a mamáért, és mindenki imádkozott is, de mama csak üldögélt csendesen. Korábban nagyon sokat nevetett, énekelt, táncolt. Nagyon jól nevelt minket.
Tényleg nagyon jó szülő volt mindig. Nagyon sok mindenre megtanított. Tudok varrni, énekelni, táncolni, és az öcsémen megtanultam a szülői feladatokat is. El tudom látni a húgomat, de tudom, hogy egy kevés. Mélyen beszívom a levegőt, csak lassan engedem ki, lepillantok az ébredezőre, elmosolyodom az édes szájtartásán, de tudom, hogy a férfi most itt van, beszélnem kell neki.
- A faluban van egy kör, amit fiatal anyukák alkotnak mindig, a mama is tagja volt, amikor még én voltam kisbaba, ezért mondta papa, hogy nekem is hasznos lesz, hiszen mama is mindent ott tanult meg. Tegnap délután is ott voltunk. De nem éreztem jól magam, vihar volt, és olyan szomorúságot éreztem és veszteséget, így sétáltunk még egyet, mert az erdő mindig megnyugtat, ő pedig elaludt. Aztán, ahogy a ház felé közeledtünk, láttam, hogy mama most is kint ül a karosszékében, és csak ringatja magát. Közelebb mentem, köszönni szerettem volna neki, de akkor láttam, hogy mamának mindene vérben úszik. A haja is véres volt, az arca is, a kezei, a ruhája. Mama egy merő vér volt. Papa és Beni úgy volt, hogy elmennek horgászni, de a vihar miatt nem tudtak. Aztán megjöttek a vezetők, és mamát elvitték, papáékat ott hagyták. Látnom kellett őket, utána elfutottam. Ide futottam. Ha ott maradok, elválasztanak minket, és őt olyan szülőkhöz adják, akiknek nincs gyerekük, mert családban kell felnőnie egy babának, de csak őt vitték volna, mert én már túl idős vagyok. Szeretnék vele maradni, de tudom, hogy neki szerető mama és papa kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851292#post851292][b]Zámbori Ezra Valdemár - 2022.08.18. 18:19[/b][/url]

Puha léptekkel haladt végig a folyosókon a Nagyteremtől a szobájáig. Ujjai között vitte bőrkötésű mappáját, amibe a kapott elemi mágia szorgalmik egy része még várta a javítást. Határidőre meglesz. Lépés közben pacsizott le az egyik mestertanonc elemistájával, aztán mintha Sára szólt volna, de ezt már nem tudtuk meg. A férfi neve hasította végig a folyosót, úgy szóltak neki, hogy sürgős baglya érkezett. Gondolkodás nélkül indult is tovább. A Minisztérium szűkszavú és lényegre törő információkat közölt a felbukkanó még bejegyzetlen elemistáról. Ezra nem is várt többet, elvégre az ő dolga a részleteket kideríteni és segítséget nyújtani, ha arra szükség van.
A Cirkálóval először Csermelymenedékre ment, ahonnan először érkezett jelzés. A Softail Slim gyorsasága sem volt elég arra, hogy még ott utolérje. Állán dörzsölve, a naptól hunyorogva pillantott körbe, de nem volt idő az ácsorgásra, amikor már talán órákkal le van maradva a talán muglik között is mászkáló elemi mágushoz képest. Erősebb nyomjellel indult tovább. Láthatatlanná téve motorját, felemelkedett a magasba. Amennyire gyűlöl repülni, annyira tudja, hogy most nincs más választása, nem tökölészik, ha egyszer a levegőben gyorsabb. Arca ugyan nem rezdült, bensője addig ágált ellene, míg a motor újra földet nem ért, alig fél órával később.
Leteszi az egyik földút szélénél, hogy zaja véletlen se bolygassa meg, amit nem muszáj. Lába viszi előre, amikor már a nyomjelre sincs szüksége. Érzi az elemistát, és közeledve egyre bizonyosabb benne, hogy lassíthat léptein, innen már megoldja. Tekintete a házra siklik, ami egyszerre tűnik csendesnek és békésnek: és még egyben van. Jó hír. Az ajtónál halkan kopogva vár pár pillanatot mielőtt résnyire nyitná. Ha addig nem ér oda senki kinyitni, ujjai begyével löki bentebb azt, hogy a résen át teste egy részével be is lépjen. Tekintete mozgás után kutat, gondolatai már ködösebbek. Igyekszik az elemistára fókuszálni, mégis óvatosan közeledni. Bármerre is van, ő is érzi Ezrát, maximum nem tud róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851306#post851306][b]Széplaki Hannaróza - 2022.08.18. 20:55[/b][/url]

Zámbori Ezra
Bonniet és Barnabást igyekszem kihagyni ebből

Csak külső szemlélőként vagyok jelen, mert úgy látom, hogy Barnabás jól kezeli a helyzetet. Mikor felém fordulnak, akkor egy bátortalan mosollyal az arcomon intek a lány felé, de látom, hogy felém egyáltalán nincs bizalma. Meg is értem, hiszen én se feltétlen bíznék idegenekben.
Barnabás testbeszédes és hangja még innen a távolból is kellemes, szívet melengető, érezhető rajta, hogy ő tényleg segíteni és törődni kíván azzal, aki ide betér.
Apropó, betérők. Látom, hogy az ajtó lassan nyílik, én pedig egyből megindulok felé, hogy az érkező elébe lépjek. – Mégis mit képzel, mit csinál? – vonom fel a szemöldökömet és karjaimat keresztezem magam előtt. – Nem tanították meg arra, hogy nem illik belépni oda, ahova nem kap invitálást? –magam sem tudom, hogy honnan és miért jön ez elő belőlem, de valamiért úgy érzem, hogy az érkezővel szemben erőteljesebben kell kiállnom, nem lehetek az elnyomott nő. – Hajléktalanokat nem fogadunk be, menjen innen! - tessékelem is kifelé, nem is figyelve arra, ha mond valamit. Most ebben a pillanatban nem kell ide idegen, főleg nem egy hívatlan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851308#post851308][b]Bánki Barnabás - 2022.08.18. 21:46[/b][/url]

Némán hallgatja a lány szavait és próbál a történet közben semmi, de semmi érzelmet nem mutatni. Az egész történet megrázza, teljesen lesokkolja, hogy mit kellett átélnie ennek a két lánynak, s csodálja Bonnie erejét, mert idáig eljött. Barnabás csak nézi a fáradt, meggyötört arcot, majd a kisbabát, végül ismét Bonniet. Annyi mindent szeretne mondani, mégsem tud, nem jönnek a szavak, csak bátortalanul kinyújtja kezét a lány felé, s ha az nem húzódik el, megöleli. Ebben az ölelésben van szeretet, törődés és együttérzés, minden, amit érez, amit nem tud szavakkal kifejezni.
– Jó helyen vagytok – mondja ki, amit elsőre muszáj közölnie a lánnyal. – Itt senki nem fog titeket szétválasztani. Mindig van több felnőtt is az épületben. Olyan személyek, akiknek rossz szándéka van, nem tudják átlépni a telekhatárt – ezt halkabban mondja, mert rajta kívül senki sem tud erről, de úgy érezte, hogy Bonnieval mindenképpen meg kell osztania. – Azért hoztam létre ezt a helyet, hogy segítsek a gyerekeken, akiknek nincs családjuk és akik valamiért jobb, ha nem kerülnek be a rendszerbe, árvaházba. Ti, ha bekerültök, akkor pontosan az lesz, amit elmondtál, nagy valószínűséggel szétválasztanak titeket. De itt és most megígérem neked, hogy mindent megteszek azért, hogy ez ne történhessen meg – szavai erősek tudja, hogy nem szabad üres ígéreteket tenni és ő nem is gondolja annak, amit mond. Mindent és még annál is többet meg fog tenni azért, hogy ez a két lány együtt maradhasson. – Van üres szobánk, megoldjuk, hogy az csak és kizárólag a kettőtök lakja legyen, jó? – kicsit átvarriálják a szobák beosztását és akkor a lehető legcsendesebb részt tudják majd nekik kialakítani. Fejben már tudja is, hogy ki, hova fog menni. A berendezés kérdését pedig valószínű Anniere bízza.
– Bonnie, nagyon sajnálom, hogy át kellett ezt élnetek, de nem igazán értem azt, hogy, amikor anyukádat elvitték, titeket, hogy nem vettek észre? – lehet, hogy nem kellene ezt firtatnia, de valahogy a történet nem kerek számára, s ahhoz, hogy kölcsönös bizalom alakulhasson ki, muszáj rákérdeznie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851309#post851309][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.18. 22:19[/b][/url]

Mint az árván maradt kisállatok, úgy bújok bele az ölelésbe, jól esik a férfi kedvessége, hiszek neki, elhiszem, hogy igazat mond, hogy mindenki igazat mondott róla, hogy ő megvéd, hogy ő nem olyan, mint a többi ember, neki nincs rossz a szívében, egy kicsi sem. Mama is és papa is egyetértett abban, hogy a legjobb emberben is van egy pici rossz, de a pici rossz sokszor egészen láthatatlan. Talán benne is van egy pici, de láthatatlan, én azonban nem is hiszem, hogy lehet az annyi, hogy valaha is láthatóvá váljon. Az ölelése reménység, a szavai pedig megédesítik azt. Merek mosolyogni, a szemeim is boldogabbá válnak kicsit, és az újra ébredező húgomra pillantok, aki nagyokat ásít, de nem sír, csak nézelődik. Mindig később kezd sírni, amikor már azt hisszük, hogy egészen elfelejtette, hogyan is kell azt.
- Élhetünk itt?
Kérdezem csendesen, próbálom elrejteni a reménykedésemet arra, hogy megmenekültünk, de olyan biztató lenne, ha azt mondaná igen. Viszont tudom, hogy ez nincs ingyen, és én meg fogok érte dolgozni.
- Nagyon sok mindent tudok csinálni. Mama varrónő volt a faluban, ismerem a szabászatot, mágikusan és muglimódon is, papa pedig fafaragó, tudok én is játékokat csinálni a gyerekeknek. És tudok háztartást is vezetni, és gyermekeket gondozni. Bármit megteszek, hogy együtt maradhassunk. Őt tudom, hogy bárki örökbefogadná, de engem már nem, én nem vagyok kisgyerek.
Láttam, hogy azok, akik annyi idősek, mint én, és árvává lesznek, nem boldogulnak úgy, pedig a közösség tényleg figyel rájuk. Nem engedi, hogy bántódásuk essen, de mégsem. Talán én is olyan felnőtt leszek, aki nem leli meg a helyét, aki nem lesz már boldog teljesen. Mégis, abban az ölelésben annyira sok minden volt, hogy azt hiszem, itt képes leszek boldogan felnőni, és talán olyan lenni, aki egy nap itt segít majd. A kérdésre azonban megint elkomorodik az arcom, lesütve a pillantásom, Kisbogár hasát kezdem el simogatni. Úrrá lesz rajtam egy érzés, egy feszélyező érzés, valami, ami nem tetszik, mert nem ismerem, valami, ami a gerincem mellett suhan végig, nincs látható nyoma, de érzem. Égnek áll tőle minden piheszőr a testemen, és érzem, hogy a szívem hevesebben dobog, mintha valami közeledne. Összezavar, kissé meg is akadok, amikor felnézek, a tekintetem zavaros.
- Nem tudom, hogy hogyan történt. Nem tudtam elmozdulni onnan, de amikor rám nézett, nem látott engem. Aztán jöttek és elvitték, és csak utána vettem észre a vérmogyoróbokrot, amit körénk nőtt. Csak úgy, megtörtént. Amikor elmentek, kijöttem. Mama talán furcsálta a bokrot, sokáig nézte, én pedig féltem, hogy rájön, nem kellene ott lennie.
Valami nem jó. Valami nagyon furcsa érzés van bennem, amit nem ismerek, és ami félelemmel tölt el. Érzem, a gerincem mentén keletkezett érzés most erősebb. Eddig nem éreztem még ilyet. Bajt érzek, megriaszt. Annyira próbálok a szavaimra koncentrálni, hogy még egy verejtékcsepp is végigúszik a halántékomon. Erősebben fogom Bogarat, aki felsír, én pedig riadtan, mert már egészen közel érzem magamhoz az érzést, mintha felém jönne, felpattanok, és a helyiség hátsó része felé sietek, hogy a sarokba húzódva egészen beforduljak felé, hogy testemmel a húgomat védjem. A férfi azt mondta, hogy nem szakítanak el minket, de most úgy érzem, hogy mégis meg fog történni. Ismeretlen van itt, és én nagyon félek, és közben próbálom a húgomat csitítani. Nem szabad azt látniuk, hogy neki mama és papa kell. Én is meg tudom csinálni.