Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851013#post851013][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.14. 11:17[/b][/url]

A Menedék, éjjel

Csak abban voltam biztos, hogy az erdőben kell maradnom, hogy nem szabad, hogy bárki meglásson minket. Habár az út Csermelymenedék és a ház között gyalogosan is csupán két és fél óra, tovább tartott, ezt tudom, hiszen a hold mozgásából jól látható, ahogy az éjjel a hajnal felé halad. Tegnap telihold volt, ma már ennek vége, ha tegnap kellett volna ezt az utat megtennünk, tudom, hogy odaveszünk. Ma a farkasok nem árthatnak nekünk. Hiába futok, amikor csak tudok, a magamhoz ölelt húgom az első. Vele nem haladhatok úgy, mint ahogy magammal tenném.
Nem akarok emlékezni, nem akarom felidézni a képeket, amik ostromolják az elmémet. A halott édesapám, az öcsém, az anyám, ahogy ring a hintaszékben a tornácon. Érzem, ahogy az utolsó ölelés véres lenyomata egészen rám száradt már, húzódik a bőröm, több helyen is. Most nem állhatok meg. Mindjárt ott vagyok. Kisbogár békésen gügyörészik, ahogy az utolsó táblához érek, és a szürkület lassan rózsaszínes fényt ölt, megvilágítva a rám váró két kilométert jelző utolsó táblát. Már csak ennyi. Fáradt vagyok, az adrenalin szinte teljesen kifogyott belőlem, aludni szeretnék, sírni, gyászolni, tisztává válni, de most ezek még nem lehetségesek. Már csak egy kicsi van vissza, csak egy kicsit kell menni.
És én megyek. Lassan, de biztosan haladok, és az út legnagyobb szakaszát, a ház felbukkanásától az ajtóig tartó szakaszt hosszabbnak érzékelem, mint a mögöttünk lévő szakaszt. De itt vagyok, és ahogy a nap első sugarai felsejlenek, ütni kezdem az ajtót, minden megmaradt erőmmel. Beszélnem kell a férfival, azzal, akiről olyan sokat beszéltek. Hiába idegen, akikkel nem szabad beszélni, ő jóságos, és segíteni fog nekünk, érzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851196#post851196][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.16. 21:38[/b][/url]

Nem ő az. Egy lány, én pedig összébb húzom magunkat, mintha lenne annyi erőm, hogy megakadályozzam, ha el akarják venni tőlem kisbogarat. Nincs. Ha el akarják, akkor el is tudják. Nem szabad, hogy elveszítsem. Viszont nem maradhatunk idekint. Nem vagyunk biztonságban, így végül átlépem a küszöböt.
- A férfi itt van?
Kérdezem minden kertelés nélkül. Nekem azt mondták, hogy a férfi segíteni fog, hogy ő majd megment, hogy ha bajban vagyok, akkor a férfihoz kell fordulni, és megmenekülök. Bajban vagyok, ezt tudom, és még ha nem is szabad idegenekkel beszélni, csak azokkal, akik a tanodában tanítanak, akikkel csak vizsgák alatt találkoztunk, most ettől el kell tekintenem, mert ő fog segíteni. A férfi. A nevét nem tudom, mondták, de nem jegyeztem meg, hiszen csak egy kirándulás volt, csak egy szelete a történetnek.
- Megetettem. És meleget varázsoltam köré.
De a karjaim elfáradtak már, érzem én is, hogy nem sokáig tudom tartani, így a pultra helyezem, óvatosan, én pedig egy székre rogyok mellé, és némán nézek magam elé, nem tudom, hogy mit szabad elmondanom, és mit nem, hogy erről az egészről szabad-e beszélnem, vagy, hogy egyáltalán tudok-e. Csak a fejem ingatom, és érzem, ahogy némán folynak végig az arcomon a könnyek. Boldog voltam, elégedett, de elvesztettem a papámat és az öcsémet, és a mamámat is. Én és a húgom ketten maradtunk, és mivel még nem vagyok felnőtt, így el fogják őt vinni. Csermelymenedéken, ha valaki árva lesz, a közösség gondoskodik róla, de a pici babákat családoknak adják, a nagyokat viszont nem. Nem tudom, hogy itt kint hogyan működik. Csak annyit tudok, hogy a férfi segíteni fog. Mert mindenki ezt mondta, hogy ő segíteni fog. Mégis, ott motoszkál bennem a kérdés, fel kell tennem:
- El fogják venni tőlem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851217#post851217][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 14:08[/b][/url]

Nem tudom, hogy hogyan hívják a férfit, de tudom, hogy ő egy megmentő, aki vigyáz azokra, akik elvesztették mindenüket. Emlékszem rá, hogy meséltek róla, és még azt is mondták, hogy ugyan nekünk nincs szükségünk, hiszen a mi közösségünk sosem veszít el senkit. A papám és az öcsém elveszett, pedig engedelmesen imádkoztam, és kértem mindenkit, hogy segítsenek a mamán. Én pedig elszaladtam, engem nem elveszített a közösség, én elfutottam az elvesztésem elől és elhoztam magammal a húgomat is.
- Mert kiskorú vagyok. A kisbabákat olyan helyre adják, ahol mamájuk és papájuk is lehet, és ők nevelik majd fel őket, mert így a legjobb nekik.
El fogják őt venni tőlem, elviszik olyan helyre, ahova én nem mehetek. A mamának nem fogják visszaadni, engem sem, de attól még minket elválasztanak majd. Nem tudom, hogy itt, ebben a világban, kint milyen lehetőségek vannak a korombelieknek, félek is tőle.
- Szeretném a férfit, beszélnem kell vele.
A bögrét a kezeim közé véve, a gőzölgő teára szemezem a tekintetem, és ahogy Boglárka megmozdul, halkan dúdolni kezdem azt a dalt, amire mindig elaltatom, még nem szabad, hogy felkeljen, csendbe kell lennünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851233#post851233][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 17:47[/b][/url]

&

Figyelmesen hallgatom a lányt, aki pont azt mondja, amit sejtettem, elszakítanak minket egymástól. Ha elszakítanak, akkor úgy, mint otthon, neki gyorsan lesz családja, én pedig egy rendszerbe kerülök. A rendszer nem hangzik jól. Gonosz dolognak tűnik. Nincsenek rokonaink, a nagyszüleink már nem élnek, mama pedig börtönbe fog kerülni. Ebben biztos voltam.
- Köszönöm.
Pillantok rá fáradt, de hálás szemekkel, és nézem, ahogy tényleg kimegy,  csak ezt követően pillantok a húgomra, és rétegek el egy sajnálomot. Mert elhoztam, de el fogják venni. El fogják vinni tőlem. Pedig én vagyok az egyetlen rokona. Hosszan nézem őt, mindig szerettem nézni az alvó babákat, és hálás vagyok, amiért nem voltunk otthon, amiért ő velem volt. Mostanra halottak lennénk? Vagy gyilkos vált volna belőlem? Mama biztos vele kezdte volna, mert ő a legkisebb, legvédtelenebb.
- Szia.
Összébb húzom magam a széken, és kicsit úgy mozdulok, hogy takarjam a húgomat, de ha kell, meg is tudjam védeni. Nagyon fáradt vagyok, ülve is tudnék most aludni, de közben meg éber is. Nem érinthetik meg, nem bánthatják. Meg szeretném kérdezni, hogy ő-e a férfi, de ugyanazt a nevet mondja, mint a lány. Persze attól még hazudhat is, de jót érzek vele kapcsolatban.
- Az én nevem Bonnie, ő pedig Boglárka. Kisbogár.
Nem szoktam Boglárkának hívni, mert nekem mindig is olyan volt, mint egy kisbogár. Van egy katica alakú anyajegye a bal bokájánál, ott, ahol nekem is van egy ugyanolyan. Ez hármunk közös, titkos jele volt a kisöcsémmel. Megingatom a fejem, jelezve, hogy nem bánom, ha leül, de a húgomat inkább a kezembe veszem, magamhoz ölelve őt.
- Voltunk itt kiránduláson, a falu vezetése elhozott,  Sástóra, és azt mondták akkor, hogy ha bajba kerülünk, ide kell jönni, mert itt él a férfi, aki megment. De te nem laksz itt.
Hiszen jönnie kellett, ezt hallottam, de van benne valami, ami jó. Érzem. Előre nyúlok, hogy óvatosan megsimítsam az arcát. Jó ember érintése van.
- Te vagy a férfi, aki megmenti a bajba jutott gyerekeket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851272#post851272][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.17. 22:24[/b][/url]

Lesütöm a szemem és csak apró fejbiccentéssel köszönöm meg a kedves szavakat, majd tekintetemet az alvó kicsi arcáról a férfi felé fordítom. Nem félek tőle, egyáltalán nem félek, és elhiszem, hogy ő meg tud védeni, de nekem ennél több kell, a testvéremmel szeretnék maradni.
- A húgom.
Felpillantok az említett nőre, aki ajtót nyitott nekem, végül vissza a férfira, és megint csak bólintani tudok. Tehát nincs mindig itt. És ha eljönnek értem, akkor vajon elég gyorsan ide tud érni? Vagy, ha el akarnak minket szakítani, akkor itt tud lenni, hogy megvédjen?
- Nem tudom, hogy miért történt. A faluban azt mondták, hogy imádkozni kell csak azért, hogy mama boldog legyen, és ha elég erősen kérjük, akkor elmúlik a szomorúsága. Mama nem sokkal Kisbogár születése után lett nagyon szomorú lett, csendes. Papa is aggódott érte, de próbálta titkolni, és megkért, hogy gondoskodjam én a babáról, amíg mama jól nem lesz, ő pedig Benájával törődött, az öcsémmel. Mindenkit kértem, hogy imádkozzon a mamáért, és mindenki imádkozott is, de mama csak üldögélt csendesen. Korábban nagyon sokat nevetett, énekelt, táncolt. Nagyon jól nevelt minket.
Tényleg nagyon jó szülő volt mindig. Nagyon sok mindenre megtanított. Tudok varrni, énekelni, táncolni, és az öcsémen megtanultam a szülői feladatokat is. El tudom látni a húgomat, de tudom, hogy egy kevés. Mélyen beszívom a levegőt, csak lassan engedem ki, lepillantok az ébredezőre, elmosolyodom az édes szájtartásán, de tudom, hogy a férfi most itt van, beszélnem kell neki.
- A faluban van egy kör, amit fiatal anyukák alkotnak mindig, a mama is tagja volt, amikor még én voltam kisbaba, ezért mondta papa, hogy nekem is hasznos lesz, hiszen mama is mindent ott tanult meg. Tegnap délután is ott voltunk. De nem éreztem jól magam, vihar volt, és olyan szomorúságot éreztem és veszteséget, így sétáltunk még egyet, mert az erdő mindig megnyugtat, ő pedig elaludt. Aztán, ahogy a ház felé közeledtünk, láttam, hogy mama most is kint ül a karosszékében, és csak ringatja magát. Közelebb mentem, köszönni szerettem volna neki, de akkor láttam, hogy mamának mindene vérben úszik. A haja is véres volt, az arca is, a kezei, a ruhája. Mama egy merő vér volt. Papa és Beni úgy volt, hogy elmennek horgászni, de a vihar miatt nem tudtak. Aztán megjöttek a vezetők, és mamát elvitték, papáékat ott hagyták. Látnom kellett őket, utána elfutottam. Ide futottam. Ha ott maradok, elválasztanak minket, és őt olyan szülőkhöz adják, akiknek nincs gyerekük, mert családban kell felnőnie egy babának, de csak őt vitték volna, mert én már túl idős vagyok. Szeretnék vele maradni, de tudom, hogy neki szerető mama és papa kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=851309#post851309][b]Bencsik Bonnie - 2022.08.18. 22:19[/b][/url]

Mint az árván maradt kisállatok, úgy bújok bele az ölelésbe, jól esik a férfi kedvessége, hiszek neki, elhiszem, hogy igazat mond, hogy mindenki igazat mondott róla, hogy ő megvéd, hogy ő nem olyan, mint a többi ember, neki nincs rossz a szívében, egy kicsi sem. Mama is és papa is egyetértett abban, hogy a legjobb emberben is van egy pici rossz, de a pici rossz sokszor egészen láthatatlan. Talán benne is van egy pici, de láthatatlan, én azonban nem is hiszem, hogy lehet az annyi, hogy valaha is láthatóvá váljon. Az ölelése reménység, a szavai pedig megédesítik azt. Merek mosolyogni, a szemeim is boldogabbá válnak kicsit, és az újra ébredező húgomra pillantok, aki nagyokat ásít, de nem sír, csak nézelődik. Mindig később kezd sírni, amikor már azt hisszük, hogy egészen elfelejtette, hogyan is kell azt.
- Élhetünk itt?
Kérdezem csendesen, próbálom elrejteni a reménykedésemet arra, hogy megmenekültünk, de olyan biztató lenne, ha azt mondaná igen. Viszont tudom, hogy ez nincs ingyen, és én meg fogok érte dolgozni.
- Nagyon sok mindent tudok csinálni. Mama varrónő volt a faluban, ismerem a szabászatot, mágikusan és muglimódon is, papa pedig fafaragó, tudok én is játékokat csinálni a gyerekeknek. És tudok háztartást is vezetni, és gyermekeket gondozni. Bármit megteszek, hogy együtt maradhassunk. Őt tudom, hogy bárki örökbefogadná, de engem már nem, én nem vagyok kisgyerek.
Láttam, hogy azok, akik annyi idősek, mint én, és árvává lesznek, nem boldogulnak úgy, pedig a közösség tényleg figyel rájuk. Nem engedi, hogy bántódásuk essen, de mégsem. Talán én is olyan felnőtt leszek, aki nem leli meg a helyét, aki nem lesz már boldog teljesen. Mégis, abban az ölelésben annyira sok minden volt, hogy azt hiszem, itt képes leszek boldogan felnőni, és talán olyan lenni, aki egy nap itt segít majd. A kérdésre azonban megint elkomorodik az arcom, lesütve a pillantásom, Kisbogár hasát kezdem el simogatni. Úrrá lesz rajtam egy érzés, egy feszélyező érzés, valami, ami nem tetszik, mert nem ismerem, valami, ami a gerincem mellett suhan végig, nincs látható nyoma, de érzem. Égnek áll tőle minden piheszőr a testemen, és érzem, hogy a szívem hevesebben dobog, mintha valami közeledne. Összezavar, kissé meg is akadok, amikor felnézek, a tekintetem zavaros.
- Nem tudom, hogy hogyan történt. Nem tudtam elmozdulni onnan, de amikor rám nézett, nem látott engem. Aztán jöttek és elvitték, és csak utána vettem észre a vérmogyoróbokrot, amit körénk nőtt. Csak úgy, megtörtént. Amikor elmentek, kijöttem. Mama talán furcsálta a bokrot, sokáig nézte, én pedig féltem, hogy rájön, nem kellene ott lennie.
Valami nem jó. Valami nagyon furcsa érzés van bennem, amit nem ismerek, és ami félelemmel tölt el. Érzem, a gerincem mentén keletkezett érzés most erősebb. Eddig nem éreztem még ilyet. Bajt érzek, megriaszt. Annyira próbálok a szavaimra koncentrálni, hogy még egy verejtékcsepp is végigúszik a halántékomon. Erősebben fogom Bogarat, aki felsír, én pedig riadtan, mert már egészen közel érzem magamhoz az érzést, mintha felém jönne, felpattanok, és a helyiség hátsó része felé sietek, hogy a sarokba húzódva egészen beforduljak felé, hogy testemmel a húgomat védjem. A férfi azt mondta, hogy nem szakítanak el minket, de most úgy érzem, hogy mégis meg fog történni. Ismeretlen van itt, és én nagyon félek, és közben próbálom a húgomat csitítani. Nem szabad azt látniuk, hogy neki mama és papa kell. Én is meg tudom csinálni.