Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Nem viselem jól, ha ignorálnak - ez egy olyan tény, amivel a legtöbb engem ismerő ember teljes mértékben tisztában van. Apám, Laines, és hogyan is felejthetném el a testvéremet, amikor egyértelmű, hogy ebben Franciska az élenjáró. És Sloan. Szokásához híven hónapokig magasról tett a baglyokra, amiket küldtem, most azonban olybá tűnik, hogy a fülébe jutott mégis ki keresett fel és hirtelen újra kész lenne visszaterelni mindent a régi mederbe. A társaságom ellenére elmerülök a gondolataimban, ahogy a fákkal körbevett birtok kapujától a hatalmas, borostyánszőtte téglaház, nehéz mahagóni ajtajához lépcsőzöm fel. Tudom, hogy a mai nap mennyire fontos lehet a birtok számára és mégsem tudok teljesen arra fókuszálni. Mindössze Klaudia fogadtatása képes kizökkenteni.
- Iván Uram, úgy emlékszem legutóbb megmondtam, hogy szemtelenség lenne ismét csak egy villámlátogatásra jönnie - szemrehányó hangja ellenére szélesre tárja karjait. Mögötte a házimanó szemforgatva sétál tovább.
- Kénytelen leszek eleget tenni a szemtelenségnek. Csak mára jöttem - ujjaimat a napszemüveg szárára fonom, leveszem, addig szabad kezem az idős asszony hátára simul. - Itt vannak már? - A “nem” egy egyszerű, mellékesen elejtett szóként hangzik el. A hülye is észrevenné, hogy válaszadás előtt szkeptikus pillantást mér Rozinára, végül rám. Szélesen mosolyodom el, már majdhogynem nevetek. - Még nem találkoztak. Szemere Klaudia, a házvezetőnőm, Szilágyi Rozina pedig az asszisztensem - fordulok oldalasan, hogy jobban lássák egymást, miközben mellettük a messzebb eső tőkéken nézek végig.
- Üdv, Villányban - kékjeimet ejtem le a lányra és szemöldökömet ráncolva jut is eszembe: - Nálad vannak a pergamenek és Laines szerződése? Azt mondta a tanársegédével elküldte - és lefogadom, hogy Kőszegi nem feledkezett meg róla. A kérdést követően aztán be is indulok a házba, mielőtt a küszöbön öregszünk meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850061#post850061][b]Adler Szabolcs Iván - 2022.07.27. 21:39[/b][/url]

Nem viselem jól, ha ignorálnak - ez egy olyan tény, amivel a legtöbb engem ismerő ember teljes mértékben tisztában van. Apám, Laines, és hogyan is felejthetném el a testvéremet, amikor egyértelmű, hogy ebben Franciska az élenjáró. És Sloan. Szokásához híven hónapokig magasról tett a baglyokra, amiket küldtem, most azonban olybá tűnik, hogy a fülébe jutott mégis ki keresett fel és hirtelen újra kész lenne visszaterelni mindent a régi mederbe. A társaságom ellenére elmerülök a gondolataimban, ahogy a fákkal körbevett birtok kapujától a hatalmas, borostyánszőtte téglaház, nehéz mahagóni ajtajához lépcsőzöm fel. Tudom, hogy a mai nap mennyire fontos lehet a birtok számára és mégsem tudok teljesen arra fókuszálni. Mindössze Klaudia fogadtatása képes kizökkenteni.
- Iván Uram, úgy emlékszem legutóbb megmondtam, hogy szemtelenség lenne ismét csak egy villámlátogatásra jönnie - szemrehányó hangja ellenére szélesre tárja karjait. Mögötte a házimanó szemforgatva sétál tovább.
- Kénytelen leszek eleget tenni a szemtelenségnek. Csak mára jöttem - ujjaimat a napszemüveg szárára fonom, leveszem, addig szabad kezem az idős asszony hátára simul. - Itt vannak már? - A “nem” egy egyszerű, mellékesen elejtett szóként hangzik el. A hülye is észrevenné, hogy válaszadás előtt szkeptikus pillantást mér Rozinára, végül rám. Szélesen mosolyodom el, már majdhogynem nevetek. - Még nem találkoztak. Szemere Klaudia, a házvezetőnőm, Szilágyi Rozina pedig az asszisztensem - fordulok oldalasan, hogy jobban lássák egymást, miközben mellettük a messzebb eső tőkéken nézek végig.
- Üdv, Villányban - kékjeimet ejtem le a lányra és szemöldökömet ráncolva jut is eszembe: - Nálad vannak a pergamenek és Laines szerződése? Azt mondta a tanársegédével elküldte - és lefogadom, hogy Kőszegi nem feledkezett meg róla. A kérdést követően aztán be is indulok a házba, mielőtt a küszöbön öregszünk meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=850159#post850159][b]Szilágyi Rozina - 2022.07.29. 20:57[/b][/url]

- Koontz mondta azt, hogy az írás nem a fájdalom forrása, hanem a lelki kemoterápia, csökkenti a lelki daganatokat és enyhíti a fájdalmat. És azt hiszem, hogy ez elég jó megfogalmazása annak, hogy mit is jelent számomra az írás, persze egy életrajzi regénynél ez egész más, úgy értem, ha más életét írjuk meg, de…wow, de gyönyörű ez a ház! - nagyot ámulva nézelődtem, ahogy odaértünk a házhoz. Annyira szép és hangulatos otthonnak tűnt az Adler rezidencia, hogy már azt is elfelejtettem, miről is beszélgettünk. Pillantásom ide-oda járt, majd megakadt a gyönyörűen megmunkált mahagóni ajtón, melyhez néhány lépcsőfok után oda is értünk.
Mintha csak megérezték volna érkezésünk, az ajtó már tárult is, s annak küszöbén megjelent egy idős hölgy, mögötte pedig egy kissé szemtelennek tűnő manó kobakja bukkant fel egy pillanatra. Kedvesen mosolyogtam az idős hölgyre, és csöndben hallgattam egészen addig, még véget ért párbeszédük Szabolccsal. Akarom mondani, a házvezető úrral, Adler úrral.
- Jó napot kívánok - mosolyogva nyújtottam kezem kézfogásra, éreztem, mintha picit méregetne Klaudia asszonyság, de végül is, kezet rázott velem és még a házba is beengedett, ez pedig csak jó jel lehetett.
- Fantasztikus vidék - immár Szabolcsra mosolyogtam, s ezután megint csak szemügyre vettem a távoli szőlőtőkéket. Biztosan finom bort készíthettek, eszembe is jutott, hogy jó lenne kisétálni a szőlőtőkék közé, de aztán ki is vertem fejemből ezt a gondolatot. Igaz, Roland mondta, hogy csapjak le rá, meg adjak jeleket, de kérem szépen, ez azért nem illett, még sem hívhattam randira, főleg nem a saját birtokán. És amúgy is, munkaügyben érkeztünk, munkaügy.
Ezt ismételgettem magamban, ahogy elmerültem kékjeiben, s próbáltam kizárni gondolataimból azt a tényezőt, hogy mennyire jól néz ki.
- Ó igen ,nálam vannak, máris - a kicsinek tűnő, ám tértágító bűbáj használatával tágas táskabelsőből némi kotorászás után sikerült is előhúznom a pergameneket, s olyannyira erre koncentráltam, hogy az egyik szőnyegben még meg is botlottam egy picit.
- Ez a szerződés, délelőtt hozta a tanársegéde, és kikötötte, hogy a második példány az övéké lesz, ezért azt kérik majd vissza. Tessék - nyújtottam át a papírosokat, miközben követtem Adler urat át a házon, egyenesen a kényelmesnek tűnő nappaliba.
- Hű, ez eredeti festmény? - torpantam meg az egyik kép előtt, és csodálattal mértem végig az olajvászonra festett tájképet.