Ricsi

Nem volt boldog tőle, hogy bejeleztek a varázslatok, mert perpillanat a legkisebb porcikája sem vágyott rá, hogy emberek közé kelljen mennie. A migrénje újult erővel tért vissza pár hetes kihagyás után, és bár már adagolt magának néhány jól meggondolt slukkot az ilyenkor alkalmazott szerből, ha nem akarta, hogy befolyással legyen a viselkedésére és a figyelmére, akkor ez sosem tudta teljesen elmulasztani a fejfájást; igaz, még így is hatékonyabb és gyorsabb volt, mint a legtöbb bájital, amivel eddig próbálkozott.
Kelletlenül kelt fel hát a kanapéról, magában átkozva a feledékenységét, mert nem zárta be a bolt ajtaját, mielőtt feljött a lakásba. Cipővel nem vesződött, papucsban slattyogott le, és nem is túl tempósan a kasszához, abban reménykedve, hogy gyorsan le fogja tudni ezt a kört, aztán pedig egészen biztos, hogy kikerül a Zárva tábla az ajtóra.
Mikor leért, akkor nem is tudta hirtelen eldönteni, hogy örüljön vagy sem a látogatójának, mert Ricsivel találta magát szemben. Tudta, hogy valamikor be fog nézni a könyveiért, úgyhogy nagyon nem lepte meg, és mindenképp előnyös, hogy nem kellett bájcsevegnie valami random vevővel, viszont néha a srác épp annyira nehezen érti, hogy Sebbynek épp nincs kedve beszélgetni, mint egy-egy kérdés áradattal megvert érdeklődő.
- Hello - köszönt azért, majd a pulthoz lépett. - A könyvekért, ugye? Mind befutott már - mondta, és el kezdett turkálni a kupacok között, hogy megtalálja az összekészített darabokat.

Ricsi

Hajolás közben csípte el a másik szemforgatását, és bár elsőre azon volt, hogy szótlanul folytassa a megkezdett mozdulatát, aztán lehetőleg inkább csendben maradjon és ne generáljon vitát, mikor felrakta a pultra a kupacot és ismét Ricsire nézett végül csak összevonta a szemöldökét. Mi fenét jelenthetett az az előbb? Lopva lepillogott a pulóverére, de nem ette le magát és bár otthoni ruházatban volt, annyira slamposan sem nézett ki, hogy ezt érdemelte volna, úgyhogy egyáltalán nem értette, mi a fene lelte a másikat. Talán az lett volna a helyes lépés, ha ezt most egyszerűen csak elengedi és úgy veszi, hogy nem is látta, de sajnos az ilyesmiben sosem volt jó, ráadásul fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mivel érdemelte ki a reakciót.
- Miért forgattad a szemed?  - kérdezte végül, egyelőre nem különösebben támadóan, inkább csak tanácstalanul és kissé összezavarodva.

Ricsi

- Oh, vagy úgy - nyugtázta, nem is olyan nagyon meglepve. Végül is valóban csak egy-két perccel azután tette le, hogy megérkezett volna Ricsi, a hatóanyag is épp csak elkezdett a fejére hatni valamicskét, úgyhogy logikus, hogy a másik megérezte és felismerte. Ezzel együtt felírta a saját mentális listájára, hogy ezzel jobban kell vigyáznia, mert semmi szükség nem volt rá, hogy olyannak is feltűnjön, aki esetleg elcsicsergi mindenfelé. Például a hatóságoknak.
- Hát igen, ez van - vonta meg a vállát, nem fűzve további kommentet a dologhoz, legalábbis egyelőre, mert lefoglalta, hogy gyorsan összenézze a könyvlistát a tényleges kötetekkel, mielőtt a másik orra elé tolta volna a kupacot. Ezzel együtt is hátul valahol piszkálta az agyát a szemforgatás ténye, mert sokkal könnyebb lett volna, Ricsi ezt egyszerűen közli vele.
- Bár mondhattad is volna, nagyobb probléma, ha idegen szól - tette hozzá végül, mert volt annyira irritált éppen a fejfájástól, hogy ne tudja megállni.

Ricsi

Ha valamire, hát nevetésre nem számított. Feljebb is szaladt a szemöldöke és kérdőn nézett a másik arcába, de nem szólalt meg, amíg nem fejezte be Ricsi a monológját. Azután röviden mérlegelt, egy picit oldalra is billentette a fejét, azon tűnődve, hogy vajon most a fejfájás mellé megéri-e ebbe is beleállni, de végül, mint az lenni szokott, most sem tudta megállni, hogy ne tromfoljon rá a másik érveire.
- Egyrészt, teljesen józan vagyok. Ami miatt elővettem, rosszabb hatással van az agyi kapacitásomra, mint az a kontrollált elszívott mennyiség, amivel éltem - kezdte. Nem volt kifejezetten ingerült, pláne nem kioktató,  de a feszültség érződött a szavain. - Másrészt… de tudod mit? Nincs is másrészt. Csak szimplán nem értem, minek kell folyton ez az óvatoskodás. Meg hogy visszanyeled, amit mondanál. - A végét már szinte csak maga elé morogta, miközben ezzel párhuzamosan feljegyezte, hogy átadta a könyveket, és megpróbálta a gondolatait átfókuszálni az előtte lévő füzetre, mielőtt eszkalálódna a szituáció. - Kilenc kilencven lesz - tette hozzá az árat végül.

Ricsi

Most Sebastianon volt a szemforgatás sora, bár ő meg sem próbálta véka alá rejteni a véleményét.
- Most komolyan… folyton ezzel jöttök, Seth is ezt hajtogatja, hogy megfontoltság és megfelelő időpont. Még az idegenekkel meg is értem, hogy kell, de Merlinre, vagy ezer éve ismerjük egymást, tényleg szükséges ez? - nézett fel ismét Ricsire, pár pillanatig eltűnődve rajta, hogy mit is gondol a srác mondandójának második feléről. - Szerintem egyszerűen csak ne lamentálj ezen, ha olyasmiről van szó, akkor úgyis mindegy, hogyan hozod fel, vita lesz belőle - felelte végül némi önkritikával is megfűszerezve. - Ha nem rágod agyon, akkor legalább nem hazudsz ott helyben, mikor először felmerül benned, de elhallgatod - tette azért még hozzá, szinte kegyetlenül őszintén osztva meg a véleményét, ha már ezt is várta volna el.

Ricsi

Kifejezetten kezdett türelmetlenné válni ettől a beszélgetéstől, és egyáltalán nem viselte jól, hogy a fejében doboló bennszülött zenekar mellé még egy pont olyan kioktatást is bezsebelt, mint amit Seth szokott előszedni néha napján a zsebéből. Bár Ricsi nem mondott semmi bántót, ahogy elkezdte levezetni a gondolatait, Sebastian tekintete szép lassan elsötétült, a tollal pedig, anélkül hogy észrevette volna, ütemesen kezdte ütögetni az előtte fekvő füzet lapját. Mégis, volt annyi belátás benne, hogy ha nehezen is, de hagyta a másiknak, hogy feleljen, és csak akkor nézett újra rá, mikor végzett.
- Konfrontáció nélkül nem lehet megoldani a problémákat. Mi ketten például csinálhatunk úgy, mintha roppant figyelmesek és illedelmesek lennénk egymással, de vezetett ez valaha is jóra? Szerintem akkor volt az egyik legőszintébb a kapcsolatunk, amikor dühből oda-odavágtunk egymásnak. Vagy a másik orrának - felelt. - De mindegy, valójában ez aligha fontos, úgyis szinte mindenki ezt műveli velem, én meg hiába vagyok legilimentor, találgathatom, hogy vajon mi a francot gondolnak valójában a vigyor mögött - szusszant irritáltan, majd becsapta a meggyötört füzetet, és rádobta a tollat. Még ha valóban józan is volt, azért a fű annyira megoldotta a nyelvét, hogy kibukjon belőle a gondolat. - Egyébként a fűről Seth is tud, szóval nem titkos, és nem függőség, csak mielőtt ez is felmerülne, mint elhalasztott beszédtéma - tette hozzá, már-már fáradtan, mert korábbi tapasztalataiból kiindulva úgy érezte, hogy úgyis felmerülnének ezek a kérdések. Nos, előbb-utóbb.

Ricsi

Éppenséggel próbálta ám ő gyakorolni azt a higgadtságot, amiről Ricsi is papolt, csak sajnos utálta az egész szituációt annyira, hogy messze ne menjen elég jól. Sokszor képes rá, hogy a helyzetnek megfelelően kezelje a szituációkat, de a közeli ismerősökkel, aminek Ricsi is számított (és most ne vegyük figyelembe, hogy ennek Sebby örült, vagy sem), különösen nehéz dolga volt. Értelmetlennek és unalmasnak találta, hiszen úgyis tudták egymásról, hogy milyenek, és kizárólag azért nem küldte el Ricsit a fenébe ezen a ponton a regényhosszú magyarázatával együtt, mert tudta, hogy a srácnak meg a beszélőkéje olyan, mint a motolla. Ha már igényekről meg elfogadásról van szó, akkor hagy darálja csak el.
- Kár az energiádért, felfogom amit mondasz, de nem értem - szusszant végül, miközben a kissé megkésett galleonokat elpakolta a pultról. Némi megnyugvást hozott az idegrendszerének a csilingelő hang, amivel a kasszába potyogtak az érmék, de összességében csak fáradt volt és az utóbbi időszakban már sokadjára futott bele afféle különbségekbe, amiket eddig észre sem vett. Egészen addig, amíg Seth fel nem hívta rájuk a figyelmét, rá nem vette, hogy elmenjen kivizsgáltatni magát, aztán szembesüljön vele, hogy úgy mászkált eddig a nagyvilágban, gőze sem volt róla, mi történik valójában körülötte, és hányan járnak lábujjhegyen, hogy ne kapja fel a vizet.
Nehéz volt megfogalmaznia, hogy miért érezte árulásnak azt, ha elvileg az ő “nyugalma” érdekében elhallgattak előle dolgokat, pedig valahol erről volt szó. Nem gondolta fairnek az ilyen titkokat, és bár sosem nyúlt volna mágiához, hogy megszüntesse ezeket a különbségeket, mégis egyre élesebbé vált a különbség aközött, ahogy másokkal kommunikál általában, és amilyen könnyen megy a beszélgetés Ruruval odabent. Évekkel ezelőtt azt sem értette, hogy az albínó miért vágyik erre, de most már kezdett nagyon is világossá válni előtte.
- Gyere vissza három hónap múlva, addigra talán eljutunk addig azzal a francos terapeutával, hogy megérje magyaráznod - tette hozzá keserűen, pillantását fixen a pultra szegezve. Nem közölte ugyan Ricsivel eddig a teszt eredményét, de perpill volt olyan vacakul, hogy ne érdekelje, ha tudja, legalább Sethnek is könnyebb lesz, ha nem kell a titkával lavíroznia másoknál. - Szeretnél rendelni valami egyebet?

Ricsi

Egy pillanatig tétovázott, aztán lassan bólintott; végül is az érthető, ha Ricsi azt a sémát igyekszik követni, hogy sorban elmondják ki mit gondol. Az egyetértéshez ugyan Sebby szerint ez a legtöbb esetben édeskevés, de legalább világos.
Az már mélyebben elgondolkodtatta, hogy úgy tűnt, Ricsi teljes mértékben elsiklott afelett, hogy ő megpróbálta finoman közölni, hogy az ajánlott szakemberhez, aki a tesztet végezte, vissza kell járnia. Nem volt benne biztos, hogy vajon ő hibázta el valahol, vagy ennyire nem volt egyértelmű, esetleg a másik megint csak óvatoskodni próbál, de jelenleg nem volt hozzá elég jól, hogy ebbe belemenjen és rákérdezzen direktben. Amúgy sem akaródzott kerek perec kimondania, hogy “figyelj már, ASD-m van”.
Ricsi közben tovább is lépett a kérdéséhez, és a telefonra utalást legalább tényleg nem kellett túlmagyarázni, mert ő maga is egy rémes kütyüként gondolt rá. A végén elhangzó megjegyzés viszont elérte, hogy néhány másodpercig döbbenten pislogjon Ricsire, aztán egyszerűen elnevette magát.
- Hát… kösz? - felelt enyhe fejcsóválás mellett. - Ez egy egészen újfajta dicséret volt - nyugtázta, majd mikor csillapodott a nevetés, várakozóan Ricsire pillantott. Most még folytatni tervezi vajon a csevejt, vagy útra szeretne kelni?

Ricsi

Nem felelt, csak megvonta a vállát; ezt most betudta Ricsinél szakmai ártalomnak, de nem szeretett volna belemenni, hogy mennyit és mennyire szokott fájni a feje, mert biztos, hogy egyrészt megpróbálták volna elzavarni orvoshoz, ahogy Seth is tette, másrészt nem volt szüksége a mai nap még egy kioktatásra.
- Meglesz - bólintott azért a záróakkordra, majd búcsút intett a másiknak. Innen már csak az volt hátra, hogy szigorúan zárórát hirdessen, majd miután kulcsra zárta a bejáratot felvonult a lakásba, bezárta a balkon ajtót, amit nyitva felejtett Ricsi miatt, aztán kissé dideregve előkeresett egy pokrócot, hogy bebugyolálja magát. Már épp leült volna bekuckózni, mikor felrémlett benne a másik figyelmeztetése, és végül még lefőzött egy teát is, de ezen a ponton már teljesen kimerült, úgyhogy alig, hogy kiitta a bögrét, jótékony álomba szenderült a kanapén, a doromboló Sherlock társaságában.