 Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését. A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem. Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné. Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.
|
|
|
Seth
Nem volt olyan rég, hogy Sebastian utoljára Bogolyfalva utcáit rótta, hiszen időnként meglátogatta a bátyját a kastélyban, Ruruhoz pedig rendszeresen betért - most azonban hírekkel érkezett. Miközben a könyvesbolt felé vette az irányt, ahová a találkozót beszélték meg Seth-tel, csendesen morfondírozott azon, hogy a testvére vajon mit fog szólni a dolgok ilyetén fordulatához. Azt már ugyan Seth is tudta, hogy Sebastian pár hónapja kibérelt egy kis lakást Budapesten, de az ifjabbik Selwyn mindeddig nem ment bele mélyen annak a részletezésébe, hogy a munkája terén milyen változások várhatóak. Most azonban lejárt a felmondási ideje, és nem halogathatta tovább, hogy tájékoztassa a családját. Nem mintha ezen a ponton bárki beleszólt volna Sebby dolgába, de azért mégis jelen volt némi aggodalom, hogy mit fog szólni Seth. A szőke egy pillanatra megállt az egyik kirakat előtt, eltűnődve azon, hogy vigyen-e magával bármit, kicsit oldva a feszültséget, ami előfordulhat a beszélgetés során, de végül lemondott róla. A testvére úgyis valószínűleg valamilyen édes innivalóval várja, mint mindig. Végül elérte a könyvesbolt ajtaját, és egy kicsit itt is elidőzött az ablaknál. Néha még mindig nehezére esett félretenni a gyerekes gyomorgörcsöt, amikor a bátyjával változásokról, saját döntésekről beszélt, és már jó ideje nem maradt szívesen éjjelre mellette, mert félt az éjszaka sötétjébe burkolózó túlságosan is komoly beszélgetésektől. Ugyan megpróbálták helyrehozni a kapcsolatukat és nem volt már köztük harag, valahogy sosem sikerült visszaállítani a korábbi harmóniát. Végül mikor Sebastian belépett a boltba, az ajtó felett lógó csengő vidám hangot hallatott, ő pedig szétnézett a polcsorok között. - Hello..? - köszönt kérdő hangsúllyal, mert első pillantásra sehol sem látta a bátyját.
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák

offline RPG hsz: 875 Összes hsz: 3349
|
Írta: 2022. július 4. 20:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=848840#post848840][b]Sebastian Jared Selwyn - 2022.07.04. 20:09[/b][/url] SethBár nagyon is örült neki, hogy testvére őszintén beszél vele a gondolatairól a ház kapcsán, valahogy kicsit mégis rosszul érezte attól magát, hogy ő nem tudja ennyire... "nem szeretni" a helyet, ahol felnőttek. Igen, tudta, hogy Seth sokkal több rosszat kapott ott, mint ő, és azzal is tisztában volt, hogy a másik komoly munkát fektetett abba, hogy mindazt a rémséget feldolgozza, Sebastian mégsem tudott magukra az ódon falakra haragudni. A ház nem csinált semmit, azok tettek meg mindent, akik benne éltek. Köztük ő maga is. Az édesanyjuk említése csak alig érintette meg. Nem emlékezett rá, és ezen a ponton teljesen le is mondott róla, hogy megpróbálja visszacsalogatni azokat a halovány képeket, amik gyerekként még megvoltak az asszonyról a fejében, mert reménytelennek tűnt, így Seth megállapítására csak hümmögött egyet. Nem tudott mást tenni, mint elhinni neki. Ellenben az újabb felvetés szöget ütött a fejébe. - Hmm... Igazából ilyesmit is el tudnék képzelni - felelte, majd szinte látni lehetett az arcán, hogy elkezdtek kattogni a fejében a kis fogaskerekek, miközben próbált valami jó funkciót találni a háznak. - Elsőre egy közkönyvtár jutott eszembe. Valahogy el tudom képzelni, hogy kutatások és tanulás történik ott - mondta ki az első gondolatát. Tudta, hogy bármit is szeretnének, nagyjából az utolsó szögig át kellene nézni a házat maradék Selwyn-bűbájok után, de nem bánta volna, csak legyen valami célja a helynek. Örült neki, hogy ebben végül Seth is partner lenne, ezért tovább ötletelt. - Esetleg valamilyen vadmentő menedékház..? - vetette még fel töprengő hangon, mivel a helyszín akár ilyesmire is megfelelt volna szerinte, aztán a testvérére nézett. - Neked van valamilyen ötleted?
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
 Whiskey in a teacup offline RPG hsz: 753 Összes hsz: 2488
|
Írta: 2022. július 4. 22:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=848846#post848846][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.07.04. 22:16[/b][/url] Sebby Valaha legszívesebben elpusztította volna a házat, akár saját kezével, kövenként tépve darabokra. Az, hogy egyáltalán hajlandó fontolóra venni további sorsát, magához mérten hatalmas lépés, mert ezzel hallgatólagos beleegyezését adja nemcsak abba, hogy felkeresse, hanem a munkálatokban való részvételbe is. - Az ötlet, hogy mugli motellé alakítsam és nézzem, ahogy megüti a guta Őt, kecsegtető,-*húzza sötét mosolyra száját. A puszta tudat, hogy évszázadok felharácsolt mágikus relikviáit varázstalanok érintsenek, használjanak, mit sem sejtve azok valódi értékéről úgy kínozná apjukat, mint semmi más - az elképzelhetetlen, felfoghatatlan, hogy ősei házát, a felmagasztalt földet muglik kezére adnák... lehet, tényleg nem élné túl. - A tavak és az erdő miatt rengeteg növény és alapanyag termett valaha. Senki se él vagy mer a környéken gyűjteni, gyógyítóknak is értékes hely lehetne.-*Talán nem tőle várna Sebby ilyen felvetést, hiszen nem foglalkozott bájitalokkal; az apjuk azonban tiltott vagy titkolni kívánt főzeteihez innen szerezte hozzávalói javát. Voltaképp élvezetét leli abban, hogy Sacheverell minden igyekezetét kiforgassa, tökéletes ellentétét javasolva. - Lehetne...lehetne árvaház. Vagy szálló olyanoknak, akik a családjuk elől menekülnek,-*gördülnek aztán tovább gondolatai. Most benne sajdul az érzés, miért nem foglalkozott ezzel soha? Vagy legalább hamarabb?
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák

offline RPG hsz: 875 Összes hsz: 3349
|
Írta: 2022. július 7. 09:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=849019#post849019][b]Sebastian Jared Selwyn - 2022.07.07. 09:35[/b][/url] SethA bátyja felvetését hallva Sebastian akaratlanul is felnevetett. Elképzelte, hogy milyen képet vágna az a szörnyű alak, ha bejelentenék, hogy muglik szállták meg a házát. - Lehet, hogy már csak a gutaütés érdekében érdemes lenne ezt meglépni - kuncogott vidáman, mintha nem épp azon törné a fejét, hogy hogyan lehetne hamarabb a sírba küldeni az őrült apjukat. - Vagy lehetne nem csak szálló, hanem mondjuk mugli kórház, vagy ilyesmi - tett rá egy lapáttal, bár ezt csak viccnek szánta, mert pontosan tudta, hogy a hely adottságai ilyesmihez nem megfelelőek. Viszont a gondolat, hogy nem csak ott alszanak, hanem ott gyógyulnak a muglik, valószínűleg kiütné az öreget. Kicsivel később viszont visszatértek a komoly ötleteléshez. Tetszett neki amit Seth felvetett a gyógyítói vonalon, ezért kicsit összefogta a saját korábbi gondolataival. - Valamiféle természetvédelmi terület, esetleg kutatóközpont? Egy részét, közvetlenül a ház körül lehetne használni állatok rehabilitációjára, a távolabbi, régóta érintetlen birtokon pedig gyűjtögethetnének és gazdálkodhatnának a növényekkel a gyógyítók.A bátyja következő felvetése viszont mélyen elgondolkodtatta. - Nem rossz ötlet - bólintott végül. - De aggaszt a gondolat, hogy ha a személyzetbe véletlenül problémás emberek is kerülnek, akik csak a ház vagy a családunk miatt mentek oda dolgozni, az visszaüthet a már amúgy is bajban lévőkre.Látszott az arcán, hogy igyekszik jól fogalmazni meg azt, ami a fejében forgott, mert ő is osztozott azért a félelmen a testvérével, hogy lennének, akik visszaélnének a hellyel. - Olyan cél szeretnék neki, ami lehető legkevésbé rejti magában a lehetőséget, hogy megismétlődik a történetünk - foglalta végül össze. Mindeddig sosem gondolkodott azon, hogy ők maguk mit kezdhetnének a hellyel, eddig mindig az volt a fejében az opció, hogy továbbadják, de ha már megtartják, akkor felelősséget érzett a felhasználása kapcsán.
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
 Whiskey in a teacup offline RPG hsz: 753 Összes hsz: 2488
|
Írta: 2022. július 24. 12:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=849821#post849821][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.07.24. 12:50[/b][/url] Sebby Szándékosan nem engedett teret egy ideje a hasonló gondolatoknak - bosszúálló természete számtalan ilyet tudott volna szülni, jobbnál jobb, részletekig csiszolt terveket költeni. Azonban az ebbe ölt időt és erőt soha nem kapta volna vissza, amint arra apránként megtanították. Ő pedig nem akart az apjának élni. - El tudnám képzelni,-*hümmög halkan, s tekintete körbesöpör, Feathert keresve. Miatta, rajta keresztül tanulta meg az állatok és kisebb bestiák értelmének mélységét, a menhelyek működését, az önkéntesek szükségességét. A vadon élő lények még náluk is sebezhetőbbek, főleg most, ahogy a mugli városok egyre terjeszkednek. Bal kezének ujjai jobb kézfején doboltak, ahogy térdére könyökölve maga elé lógatta kezeit. Vonásai feszültsége töprengővé, számolgatóvá válik, ahogy pillantása körbejár, valami mást vizslat fejében. - A személyzettel szemben más feltételek támaszthatóak, mint egy vásárlóval,-*kezd bele, lassan követve a kibomló fonalat.*- Ha megváltozik a tulaj, többé semmi garancia, kinek adja tovább a házat, akarva-akaratlan. De ha valakit alkalmazunk,-*s itt gondolatai szertefutnak, mindazon jogilag feltérképezetlen lehetőségeket pedzegetve, amiket csak sejt,*- akkor akár feltétel lehet, hogy meggyőződjünk a szándékairól.-*Sebbyt nézi, aki tapasztalatból ismeri valamennyi módját ennek - a főzeteket, a legilimenciát és a melodimágiát is. A történetük megismétlődésének megakadályozása fontos, számára mégis egy aktív, cselekvést igénylő oldalnak tűnik. A ne itt nem valódi megoldás, bár elismeri, hirtelen ő sem tud tökéletes választ a kérdésre, akkor mi lenne az?
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák

offline RPG hsz: 875 Összes hsz: 3349
|
Írta: 2022. július 24. 20:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=849843#post849843][b]Sebastian Jared Selwyn - 2022.07.24. 20:47[/b][/url] SethNoha egyelőre még bőven csak elkezdték a tervezgetést és még messze nem volt semmiféle konklúziója a beszélgetésüknek, apránként körvonalazódni kezdtek az ötletek, és ez Sebasatiant jó érzésekkel töltötte el. Örült neki, hogy a bátyja is hajlandó megfontolni, hogy mi legyen a házzal, annak pedig még inkább, hogy végül nem csak egyszerűen túladnak rajta, hanem valamiféle célja is lesz az épületnek. Most ugrott csak be neki, hogy bár az édesanyjára alig emlékezett, néha bevillant egy-egy pillanat, és ezek a házhoz kötődtek. Seth-nek ezek a pillanatok szomorú képet festettek az édesanyjukról, Sebastian számára viszont csak kiragadott állóképek voltak, kontextus nélkül. Talán tudat alatt részben ez is nyomott a latban, és ezért is nem akarta hagyni, hogy az épület az enyészeté legyen. - Ha természetvédelmi irányba indulunk el, akkor érdemes lehet felvenni a kapcsolatot Radúzzal - javasolta aztán Sebastian, miután úgy tűnt, hogy mindkettejüknek tetszik ez a lehetőség. - Valószínűleg, ha más nem, akkor néhány remek meglátása bizonyára lenne azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezdjünk neki, esetleg segítene is benne.A volt házvezető nem igazán lett volna alkalmas igazgatónak, de kevés olyan embert ismert Sebastian, akinek az állatokkal kapcsolatos tudása akár csak megközelítette volna a bohókás vadőrét. - Illetve ebben az esetben lehet akár eleve úgy hirdetni meg a pozíciókat, hogy bizonyos ellenőrzésekkel, átvilágítással jár. Utánajárhatok a minisztériumban, hogy mi az, ami még megengedett elővigyázatosság ilyen esetben. - Sebastian remélte, hogy nem tűnt fel Seth-nek a megfogalmazásból, hogy elsőre arra gondolt, hogy majd szépen csekkolja a jelentkezőket a tudtuk nélkül, bár szerencsére azért a szőkében bőven volt annyi gerinc, hogy rögtön rájöjjön, mennyire problémás ötlete támadt.
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
 Whiskey in a teacup offline RPG hsz: 753 Összes hsz: 2488
|
Írta: 2022. július 25. 22:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=849967#post849967][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.07.25. 22:50[/b][/url] Sebby - Hmm,-*ebbe sűrítette bele, hogy bár Radúz valóban kézenfekvő lehetőség, bár a tőle kapott tanácsok nem feltétlenül elég tárgyilagosak, tömörek és kimerítőek. A vadőr - korlátozott mennyiségű tapasztalata alapján - inkább a gyakorlati dolgokban jeleskedett, semmint azok magyarázatában. Azt, hogy egy tundra közepén boldogul, abszolút el tudta képzelni. De intézményes közegben? A pokrócbunkerré változtatott klubhelyiség képe derengett fel szemei előtt és mindaz, amivé a ház változhatna, ha mocskos állatokat, kis bestiákat és Radúz káoszát hozzáadja a mixhez. Végül is ez is egy módja lehet, hogy az apjukat elvigye a korai agyvérzés... Aztán másfelé kanyarodott, mert egy ilyen alapítása, vezetése, koordinációja jóval nagyobb feladat, mint amilyenre valaha vállalkozott. Projekteket, engedélyeztetéseket, szabadalmaztatást vitt már, de ezek időszakos dolgok, van jól látható elejük és végük, költségvetésüknek sem kell feltétlen megtérülnie. - Mérjük fel a lehetőségeinket. Beszélek egy ügyvéddel is, milyen feltételek, engedélyek és törvények vágnak ide.-Ha észlelte Sebby gyors mentését, nem adta jelét, helyette egyre inkább visszanyerte tartásának magabiztos, nyugodt tónusát. A megoldandó problémákkal tudott mit kezdeni, a kihívások lekötötték szorongását. - Keressek más alternatívákat is, amire rákérdezzek?-*fordítja fejét öccse felé, mert bár van néhány jónak érződő ötletük, szeret alapos munkát végezni. Egy-két részlet egyeztetése után aztán úgy érzi, kimerítették egyelőre a témát, s másfelé kanyarodik a beszélgetés, lassan kifulladva. Anélkül búcsúznak el, hogy Sebby meginná a teája maradékát, de annyira nem bánja. Amint magára marad a boltban, mintha egy árnyalattal melegebbek lennének a színek. Kimerültnek érzi magát, de Feathernek kell az esti sétája, a vacsorája; a kastélynak a rendszeres ellenőrzése, az egyik szerencsétlennek meg a büntetőmunkája. Ideje indulni hát.
|
|
|
|