Állai Szipenni

Sétáltam a kastélyban. Egy piros színű pólót viseltem, rajta egy épp tüzet okádni készülő sárkány volt. A nadrág egy kék színű térd felé érő fajta volt. Valahogy nem találtam a helyem. Hiányzott Madagaszkár. Hiányzott a nyugalom.
Itt az ember a saját gondolatát sem hallja meg.
Mintha a nyugalom fogalma eltűnt volna. Oké, mindenki elakarja mondani, hogy mi történt vele a barátjának, de azért nem kellene ennyire hangosan, hogy a hetedik határban is hallják. Mintha egy állatkertben vagy egy cirkuszban lennénk, nem egy iskolában.
Kimentem a kastélyból, majd az erdő szélén vettem észre egy dolgot. Ami miatt belefejeltem az előttem lévő fába. Nem volt rajtam cipő. Mezítláb voltam. Tiszta hülye vagyok. Inkább vissza fordulok egy szandálért.
Majd meggondoltam magam. A szandál várhat. Majd később felveszem. Tovább sétáltam. Mintha mi sem történt volna. És megláttam valamit. Egy hatalmas fát amin egy lépcső vezetett felfelé. Elkezdtem felsétálni, miközben hallgattam a kiszűrődő zongora szót. Gyönyörű volt. Mikor felértem a házhoz, csendben benyitottam. Leültem az egyik babzsákra és hallgattam. Figyeltem, füleltem. De csendben. Nem akartam megzavarni a zongorázó lányt. Úgy tűnik, nem vett észre. Elkezdtem dúdolni a dallamot. A következő pillanatban a lány abba hagyta. És megfordult. Szimpatikusnak tűnt elsőre.

Úgy tűnik, hogy megbántottam. Pedig nem akartam.
-Bocsánat, ha megijesztettelek, vagy megbántottalak. Gyönyörűen zongorázol. Én csak egy kicsit tudok gitározni. Nem akarsz zenésznek állni? Te jó ég, milyen neveletlen vagyok. A nevem Tüszőfűi Lilith. Most vagyok elsős. És te? Téged hogy hívnak? Hányadikos vagy? - Várom a válaszát miközben először egy bűntudat hullám fogott el, majd egy izgatottság felhő temetett be maga alá.
-Amúgy nyugodtan kitalálhatsz nekem bármilyen becenevet. Nem nagyon szeretem azt a nevet, hogy Lilith, de a dédinagymamámnak erről tilos tudnia! Tudod, nem akarom megsérteni - a lány eközben a kottáit pakolja.. Én meg vigyorogva beszélek. Ha izgatott vagyok, vagy frusztrált akkor ömlik belőlem a szó.
- Kérlek, zongorázz még! Tényleg nagyon szépen játszol, nem csak viccnek mondtam az előbb. Én meg majd csendben hallgatom, oké?- Remélem, eleget tesz a kérésemnek.

Miközben hallgattam, hogy mit mond, gondolkoztam. Ismerős volt ez a név. Állai. Ha jól tudom, akkor a dédinagymamámmal járt egy évfolyamba egy Szipenni. De lehet, hogy rosszul tudom. Ki tudja. Ezt csak nem fogom tőle megkérdezni.
- Oké! Akkor csak egy szám. Brühühü! Szívtelen! Pedig simán mehetnél versenyekre is! De akár kezdheted is! - Miután beleegyeztem, elkezdtem síni. Majd azt mondtam rá, hogy szívtelen. Végül megnyugodtam, és úgy tettem, mintha semmi sem történt volna.
Igen, azt hiszem ez az a hely amit Bagolykőn kerestem. Ahogy Pen újra végig mért, majd rám nézett mintha azt fontolgatná, hogy tényleg nem vagyok normális, megszólaltam.
- Amúgy a dédim a Rellonba járt. Még évekkel ezelőtt. Nagy baj, ha Pennek foglak hívni? Szólj nyugodtan, ha zavar valami, nem lesz semmi baj.
Miközben fecsegtem, leültem a földre, és felnéztem rá.

Állai
 
Meglepődtem. Az emberek többsége nem szokott ilyen tárgyilagos lenni.A lány eléggé megijesztett. De rögtön el is múlt az ijedtség.
 Ha azt gondolja rólam, hogy elkényeztetett vagyok, akkor az hülyeség. Évente nagyjából összesen ha találkozok egy hónapot a szüleimmel.  A dédim pedig mindig rám bízza a tyúkok és a kiskert ápolását, gondozását. Alig vannak barátaim. Jó, jó, ezek után érthető szerintem, hogy miért vagyok most épp ilyen. Barátkozni szeretnék, viszont nem tudom, hogy hogy kell. Ebben reménytelen esett vagyok.
-Bocsánat Állai. Sajnálom, ha zavar az a becenév, hogy Pen. Pedig tök jól hangzik! Amúgy nem járt véletlenül rokonod ide egy amolyan nyolcvan-hetven évvel ezelőtt? Amúgy eldöntöttem, hogy ha nagy leszek sárkányokkal fogok foglalkozni. És neked van valamilyen álmod?
Válaszul egy eléggé dühös pillantást kaptam.

Állai

Felhúztam a térdemet miközben hallgattam a lányt. Nem tetszik neki ahogy viselkedem. Szerintem ez a baj. Miközben hallgattam, azon gondoltam, hogy milyen lehet neki. Gyönyörűen zongorázik, bár máshoz van szokva. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy Rellonos. Akasszanak fel, ha nem. Reménykedem, hogy sose hagyja abba a zongorázást. A dallama elbűvölő. régi emlékeket idéz fel az ember. Mikor utoljára voltam a szüleimmel együtt otthon, akkor is ez szólt a rádióból.
 Észre sem veszem, és már csorog a könnyem is. A sokéves felgyülemlés, amikor elfojtottam magamban a túlzott sírást, szomorúságot, magányt, most jött ki. Kitűnő. Mégis, hogy fogom ezt kimagyarázni, hogy nem miatta sírok? Sehogy. Össze gubóztam, és engedtem, hogy sírjak. Nem érdekelt, hogy mit gondol. Miközben játszott tovább, egyszer sem szólalt meg. Volt egy olyan érzésem, hogy ezek után nem leszünk jóban, de nem érdekelt. A pillanatért kell élni, nem a jövőért.

Adam Kensington

Egy össze fogott barna hajú lány sétál a faház felé. Egy pizsama pólót és nadrágot viselt, még varázspálca se volt nála. A nadrág fekete volt, foszforeszkáló holdakkal díszítve, míg a póló szürke, feliratos. A felirat pedig a következő volt: Nincs semmi bajom a vámpírokkal, csak ne szívják ki a vérem. Mezítláb volt, mintha nem zavarja  az, hogy a föld hideg. Nos igen. Ez vagyok én.
A kilógás a suliból könnyű volt. Csak a szokásos. Ha minden jól megy, akkor ma sem lepleznek le. De, még nem iszok a medve bőrére. Majd elkezdek énekelni.
-My shadow's the only one that walks beside me. My shallow heart's the only thing that's beating. Sometimes I wish someone out there will find me. 'Til then I walk alone - igen, a Boulevard Of Broken Dreams-t éneklem a Green day-től. Majd megunom.
Mindjárt odaérek. A faházhoz. És elkezdek valami mást.
- When the days are cold. And the cards all fold. And the saints we see. Are all made of gold - Imagine dragons-tól a Demons.  
A célomhoz érve leülök a faház fájának tövébe.
- Olyan jó lenne most egy gitár. Vagy egy gitárkíséret. Kár, hogy nem tudom hogy hol van az enyém.

Adam Kensington

Az, hogy valaki más is tanúja a magánprodukciómnak, csak akkor veszem észre mikor elmegy mellettem. Befejeztem azt, amit énekeltem. Te jó ég, most mit tegyek? Jó kérdés. Felálltam, majd elkezdtem futni felé.
- Hé, te! - Kiáltottam az alak felé.
Mikor elégnek ítéltem a távolságot, a nyakába ugrottam. Jobban mondva a hátára, a nyaka körül a karomat,  a csípője körül  a lábamat fűztem össze. És végül érdeklődve, bizalmas hangon megkérdezem azt, ami napok óta fontos számomra.
- Nem láttad véletlenül a gitáromat? Mert nem tudom, hogy hol van. Amúgy, neked van gitárod? És ha igen, tudsz gitározni? - Itt már nagyon-nagyon kíváncsi voltam. A férfi, mert férfi volt az illető, hideg volt. Mint egy vámpír. Bár, lehet, hogy az. Ki tudja?
- A nevem Lilith. Hét éves korom óta gitározok. Valami, ami nem  köthető sem az apámhoz, sem az anyámhoz - az anya és az apa szavakat úgy mondtam ki, mintha gyűlölném, vagy legalábbis nem szeretném őket.
- Te játszol valami hangszeren? Mert én a gitáron kívül körtemuzsikán meg zongorán úgy-ahogy. Zavar, hogy itt vagyok? Miért indultál a kastélyba?- A fejemet a nyakába fúrom, miközben szívom az illatát.
- Vámpír vagy?

Adam. A bibliai Ádám. Az Ádám bibliai férfinév, az első emberpár férfi tagjának neve.A név héber eredetű, az eredeti jelentése: ember (az emberi faj neve vált személynévvé). A szó alapjelentése „vörösnek lenni”, az adam szó valamennyi sémi nyelvben egyben „embert”, „földből valót” és „vörös színűt” is jelent. Hirtelen jutott eszembe. Egy kicsit hülyeség. Meg ironikus. Egy vámpír, aki egy bibliai személy nevét viseli.
Wow. Mennyi hangszeren játszik! Irigylem.
- Megtanítasz elektromos gitáron gitározni? - Leugrok a hátáról, majd elé megyek - na, lécci, lécci!
Majd csinálok egy cigánykereket. Ott egy kb. hét méter magas fenyőfa. Meg van a következő játék. Megérintem a vállát.
- Te vagy a fogó, vámpírka! - Elkezdek futni a fa felé. Felmászok rá. Egyik ág, másik ág. Nem követhet ilyen magasra, mert az az ág amin jelenleg vagyok, nem bírja el a súlyát. Ha feljebb megyek, leszakad a úlyom alatt a következő ág. Várom, hogy mit lép. Jelenleg 6, 5 méter magason vagyok. Ez azért nem semmi.

Ott vagyok a fán. Adam, úgy tűnik, hogy nem jön utánam. De, ezzel is megyek valamire. Ha nem üldöz, az azt jelenti, hogy nyugodt. Nyugalom szigete. Több, mint 500 éves szerintem. Akkor összegezzük, hogy mit tudunk róla: Egy: vámpír. Kettő: Londonban született az viselkedése és az alig, szinte semennyire észrevehető akcentusa alapján. Londonon belül, pedig a neve alapján Kensingtonból is jöhetne.
- Londoni vagy? - Bukik ki belőlem a kérdés, majd lemászok a fáról. Az utolsó két méternél ugrok. Egyszerűbb, mint mászni. A távolból mennydörgést hallok. Még csak az kéne. Pedig kint akartam éjszakázni. Akkor meg a Faházban alszok. Se baj. Nekem mindegy.
Adam úgy hat rám, mintha egy üveg nyugtatót dugtak volna le a torkomon. Már nincs kedvem ugrálni, cigánykerekezni, szaltózni. És hirtelen eszembe jut egy dolog.
- Meg van, hol hagytam a gitárom! - Kiáltok fel örömtelien. A Faházban hagytam. Ilyenről feledkeztem meg? Te jó ég. Nem vagyok komplett.
Oké, már lassan megint önmagam vagyok. Odasétálok hozzá. Szemben vagyok vele. És megszólalok.
- Lehet, hogy furán hangzik, de egy kicsit tartok tőled. Ha az ösztöneimre hallgatnék, akkor vagy elfutnék vagy elkezdenélek kérlelni, hogy mutasd meg a fogaidat. Már csak ezért sem hallgatok az ösztöneimre. Amúgy, nekem milyen illatom van? Mint emberként? - Komolyan mondom. Majd az utolsó kettő mondatnál átváltok vidámra. Egy kicsit gyorsan változik a hangulatom.

Hát, London után más városok meg országok nevei lettek volna. Az Edictumban volt róla cikk. Még régebben. Akkor olvastam róla. Emlékszem, abban volt a neve. A rejtvényeket, amiket csinál az újságban, mindig megoldom. Bár, soha sem küldöm be. Minek? Végül is, csak azért csinálom, hogy ne unatkozzak. Az akcentusról pedig annyit, hogy ha elképzeli az ember, hogy hogy beszélhetett a másik fél évekkel, jelen esetben évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt, akkor nagyjából eltudja képzelni az akcentust is hozzá. Meg hozzá segíthet, hogy volt egy fél évet Londonban. Szép város, bár eléggé lelombozza az ember kedvét az időjárásával. De, az nem jelenti azt, hogy nem mennék vissza.
A másik kérdésemre, miszerint, hogy milyen a vérem, arra azt kapom, hogy friss, kellemes, bár van benne némi fanyarság. Oké, Adam, ha így látod, jobban mondva szagolod, akkor hiszek neked.
Felhők gyülekeznek, szél söpör végig. Mennydörgés hallatszik. Vihar lesz. A faházban alszok. Pedig kint jobb lett volna. De mindegy. Lesz ami lesz.
- Vagyis jó volt a feltételezésem. Tényleg londoni vagy. A cikkeid az Edictumban nagyon jók! - Vigyorogva mondom, miközben gondolkodok. Adam, ha akar, akkor egy szempillantás alatt megölhetne. Erre megrémülök. De, azért tovább folytatom a csevejt - hát, én mindig sósnak éreztem a véremet kiskoromban.
Várom, hogy erre mit lép, miközben fázósan összerezzenek. Talán mégsem ebben a pizsamában kellett volna jönni. Hanem, mondjuk a vérfarkasosban. Annak hosszú az ujja. Még egy hideg szélroham jön, én meg döntök.
- Nos, bár mekkora vihar is lesz, napfelkeltéig a faházban leszek. Csak-csak kibírja. Ha mégsem, akkor szívtam. Ha vagy olyan elvetemült, hogy akár egyszer is megnézed, hogy hogy próbálok gitározni, akkor bőven elég, ha ide jössz. Általában itt vagyok takarodó után - úgy mondom, mintha tényt közölnék, majd az utolsó mondatnál már vidámságot is csempészek a hangomba. Elsétálok a faházig és elkezdek felmenni. Majd, miután felértem megszólalok.
- Akár most is megmondhatott, hogy mennyire vagyok béna. Úgyis gitározni fogok. Te meg hallod azt - bemegyek és a sarokba tett szövetdarabról elveszem a hajcsatot. Senki sem használta, szerencsémre. Akár követ, akár nem a vámpír, kimondom a megfelelő szót, hogy gitár legyen.
- Variabilis - átváltozott a gitárommá. Majd elkezdek rajta játszani.

A gitárjátékom nem épp a legélvezhetőbb. Elég sokat rontottam, ezért rögtön abba is hagyom. Gyakorolnom kell, különben teljesen annyi lesz a nyolc év gyakorlása és tanulása pár hónap kihagyás miatt. Mintha nem is én, hanem egy kezdő gitároznék. Kellene egy rendes gitártanár, akivel legalább kéthetente tudnék gyakorolni. Nem pedig a Youtube és a Google. A Bagolykőn nem is lehet internetet használni, de ez számomra nem kifogás.
Elkezdem a húrokat pengetni, hogy mindegyik rendesen szól-e, és mint mindig, most arra az elhatározásra jutok, hogy igen, nincs elhangolva. Eljátszok egy skálát, majd a térdeimre fektetem gitár. Kiszedek a karnyújtásnyira lévő táskámból egy kottafüzetet, és elkezdem a legalapvetőbb dolgokat végig játszani. Nem azért, mert itt tartok, hanem mert megfeledkeztem a húrok helyzetéről és fogásáról. DE, szerencsére ez olyan, mint a biciklizés. Ha elfelejtenéd, akkor hamar bele jössz.
Miközben ezen elmélkedtem, és a gitáron gitároztam, eszembe jutott egy dolog. Meg kellene majd egyszer, évek múlva megkérdezni a vámpírt, hogy szerinte érdemes-e folytatnom a gitározást. Ha azt mondaná, hogy nem akkor is folytatnám, szóval maga a kérdés is lényegtelen lenne. Hülyeség.
Elkezdem kb. egy óra múlva F. Carullitól  a Contredanse-t. Emlékszem, hetekig kínlódtam, míg megtanultam ezt a hat sort. Nem sok, viszont igazán feltudja az ember agyát b***i, mikor a négy húr pengetése nem sikerül. Leginkább ez, meg az, hogy ívelve gitározzunk, az a legnehezebb benne. A többi hozzá képest könnyű.
Így gitározok a viharban, a faházban, miközben teljesen kimegy az agyamból minden. Egy dolog van, ami lenyugtat. Az a gitár.

Az első próba, Sheelának, Helenának és Mattnak

Hát eljött ez a nap is. Az első próba napja. Nem mondom, hogy nem izgulok. Marhára izgulok. Ki tudja, hogy milyen lesz, hogy hogy sikerül meg ilyenek. Egy kicsit fura is. Végül is, hé, ez az első olyan, hogy három emberrel kell találkoznom. Akik közül kettőt nem is ismerek annyira.  Helena és Sheela, na bennük nem vagyok biztos.  Bár, ha az egész csapatot nézzük, akkor jó lesz szerintem. Két gitáros, Matt és én, egy dobos, Hell és egy zongorista-énekes, Sheela. Egész jó, az egyszer biztos. Hátamon a gitárral jövök fel, miközben a pólómat nézem. Fekete póló, rajta a banda logójával. Nagyon jól sikerült, az egyszer szent biztos. Hozzá egy fekete, térd alá érő nadrágot vettem fel. Az összeállítás szerény véleményem szerint ruha téren egészen elfogadható. Mikor felérek, először belesek.
Senki sincs még itt, ezért először is eltolom a babzsákokat, hálózsákokat és egyéb dolgokat a helyről, ahol kinéztem magamnak. A zongora és a dobfelszerelés már a helyén van, szerencsémre. Leülök a földre és elkezdem behangolni a gitárocskámat. Eléggé elhangolódott, mióta csak a másikon játszok. Oda se  figyelve kezdtem el játszani rajta egy kis dallamot. Lehunyt szemekkel pengettem a húrokat, kis triolákat csalva elő a hangszeremből. Mert a zene az kell. Majd letettem és körbesétáltam még egyszer, hogy minden jó-e. Kimentem várni a többieket, reménykedve abban, hogy mindenki itt lesz. Mert ha valaki hiányzik, akkor az egésznek annyi. Bár, mind a hárman azt mondták, hogy jönnek, de akkor is. Az ember lehet ideges, vagy nem?

Próba

És megjött Matt! Ez az, éljen! Csak az a baj, hogy időközben lemondta a másik két lány. Á, ez annyira nem jó. Hogy esz ebből bármilyen zenekar? Sehogy és épp ez a baj.
- Szia! - jelentem ki halkan, majd felsóhajtok. Hogy mondjam el neki, hogy ugyan ott vagyunk, mint ahol kiindultunk? Odamegyek a gitáromhoz és elkezdem pengetni. Hogyan is kezdjek neki? A többiek lemondták.  Nem jó, a fenébe is. A kérdésére felfigyelek.
- A másik két lány lemondta. Kiléptek - teszem hozzá, majd odasétálok hozzá. Ez annyira nem jó! Oké, nem kellene ismételgetnem a gondolataimat, de akkor is. Emiatt pocsékul érzem magamat, egyszerűen kész. Talán jobb lenne, ha feladnánk.
Hirtelen megrázom a fejemet. Nem, nem fogok semmit se feladni! Mert én vagyok Tüszőfűi Lilith. Azt ígértem meg, hogy nem fogom sohasem feladni. Hogy elérem a céljaimat. És bocsánat sors és balszerencse meg felsőbb hatalom, de szomorú se leszek. Az ígéretek fontosak. Majd bejön egy lány.
- Szia! Nincs baj, mond csak nem akarsz csatlakozni a bandánkba? Tök jó, zenélünk meg játszunk, nincs benne semmi különös dolog, de ha jól csináljuk akkor akár híresek is lehetünk! Ja, és sütit is tudok sütni, meg gitározni és zongorázni én mondjuk, szóval jössz? - Letámadom a lányt, amint befejezi nekikezdek. Csak mondjon igent, Istenem kérlek csak mondjál igent!
- Ja, amúgy Lith vagyok, Tüszőfűi Lilith! Örültem a találkozásnak! - Mutatkozok be gyorsan, még mielőtt elkönyvel bunkónak.