Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=442806#post442806][b]Bakonyi Gergely - 2014.12.27. 19:01[/b][/url]

A karácsony maga roppant furcsa érzésekkel tölti el őt. Sosem volt nagy ünnep, sosem állítottak karácsonyfát. Olyan volt, mint egy szokásos vasárnapi ebéd, csak gyertyákkal és nem feltétlen vasárnap. Esetleg egy kis plusz édesség, finomabb vacsora, de mégsem érzi olyan különlegesnek az ünnepet. Épp ezért áll értetlenül és nézi, a többi diák, az emberek mennyire el vannak ragadtatva tőle, hogy ünneplik, folyamatosan erről beszélnek, lelkesednek érte. Mintha valami hatalmas uralkodó látogatna a kastélyba, úgy nyüzsgött egy ideig. Aztán hirtelen csaknem kiürült, a legtöbben hazamentek.
Gergő is hazalátogatott, de hamar vissza is jött, csak egy estét töltött otthon. Az épp elég volt, hogy odaadja az ajándékait, habár eddig nem volt lehetősége venni, mindig is szeretett volna. Ennek ellenére az öccse imádta a hógömböt, amit kapott tőle. Gergő a lelkére kötötte, hogy rejtse el alaposan, a szülei ne lássák meg, különben többet haza sem mehet.
Most újra itt van és csendesen sétál a hidegben. Nincs melegen felöltözve, csak egy pulcsi van rajta és bakancs, de nem fázik. Hozzá van szokva a hűvöshöz, igazából ebben nőtt fel és télen is szinte egész nap kint kóborolt mindig, már gyerekként is. Egyszerűen immúnis rá, viszont az érzéseire nem. Roppant furán érzi magát most, a földet, lábát fixírozva sétál, lent a faluban, az embereket kikerülve, bár ilyenkor az utcán sincsenek sokan. És habár kívül hideg van, belül meleg érzések perzselik Gergő lelkét, amik nem hagyják őt nyugodni. Nagyot nyel, amíg próbálja kitalálni, mi lehet ez. De talán a legjobb megfogalmazás az, hogy hiányzik neki a családja, Várdomb, kicsit a régi élete is. Nagyon jó hely volt a Bagolykő, újdonság volt. Más emberek, más környezet, más bánásmód. Itt önmaga lehet.
De mi is az az önmaga? Gergő a részének tartja az alföldi falut, a tanyát, mindent, ami vele jár. Akkor hogy lehetne itt igazán önmaga? És a legfontosabb: miért gondolkozik még mindig ezen? Mi a fenének? Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak kiverné a fejéből az egészet, mégis most számára is különleges lett a karácsony. Összejöhetett a szeretteivel, hogy együtt egyenek egy jót, beszélgettek egy keveset és már búcsúzott is el, tért vissza a Bagolykő falai közé.
És itt a baj, most idegennek érzi magát, idegennek a saját lakóhelyén, munkahelyén, bőrében. Nem odaillőnek a saját életében. És habár ez fura lehet, hiszen ő sosem foglalkozott ilyesmivel, most mégsem tud csak úgy legyinteni, hogy oké, jó lesz így. Hiszen ebből állt az élete, legyinteni egyet és elfogadni a történteket, akármennyire rosszak is legyenek. Most pedig egyedül barangol, hosszú úton, hogy minél tovább tartson. Az érzéseivel küzd, magányos akar lenni és elvonni magát a társadalomból, mégis legszívesebben farkassá változna. Hogy őt se ítélje el senki, hogy a holdra vonyít, keservesen, kiadva magából a bántatát, hogy az egész világ hallja.
A furcsa kettősségen elmélkedve pillant fel. A beöltözött alak a stég végén ücsörög, a vizet bámulja. Gergőnek pedig megállnak a lábai, nem viszik tovább. Egy kis ideig csak áll ott, távolról figyeli Ádámot. Azon tanakodik, vajon a fiú szívesebben maradna egyedül, de hamar átvándorolnak a gondolatai arra, vajon ő szívesen menne-e oda hozzá, vagy maradna-e inkább egyedül. De végül csak enged a csábításnak, a fiúhoz megy. Nem túl halkak a léptei, de nem biztos, hogy meghallja őt. Viszont amint a végére ér, leguggol mellé, könyökeit a térdeire támasztja, kezeit hagyja egyszerűen lógni maga előtt.
- Hogy vagy? - Kérdezi, köszönés helyett, hiszen erre jobban kíváncsi. Meg amúgy is, nem tudna a fiú köszönni, maximum integetni neki, révén nem beszél. Íróeszköze vajon van, hogy tudjon neki válaszolni? Ezt sem tudja. Lehet, hogy csak saját magával beszélget. Közben eszébe jut egy apróság, amit a legutóbb nem tudott megmondani neki.
- Izé, sajnálom, tudod, a hallásod. Csak egy fülgyulladás, hm? - Kérdezi, kissé elhúzva a száját, mert annyira abszurdnak tűnik. Őt kemény fából faragták. Na nem mintha Ádám picsogó lenne, de - főleg Gergőhöz képest - olyan kis törékenynek tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=443370#post443370][b]Bakonyi Gergely - 2014.12.28. 14:52[/b][/url]

Már talán egy kicsit várja is, hogy Ádám válaszoljon neki. Csak megszokás miatt várja, még nem szokott hozzá, hogy magában beszélgessen. De nincs nagyon más választása. Ő sem egy nagy beszédes, de Ádám... na, ő egészen más világ. Gergő abban a hitben van, hogy néma, bár a hallókészülék erről nem mesélt neki. De a fiú csak leül, elővesz egy füzetet és egy tollat. Gergő kicsit meglepi, de elolvassa az első választ, a kérdésére, miszerint hogy érzi magát. Elolvassa, látja a fiú elhúzott száját, majd kissé oldalra biccentett fejjel emeli rá fekete tekintetét.
- Mit dolgozik apukád? Auror? - Kérdezi végül, lassan csak hozzászokik az egyszerű kérdésekhez, bólintásokhoz, fejrázásokhoz. Hozzá lehet.
Aztán eszébe jut, amit látott legutóbb, így el is mondja, hogy sajnálja. Na jó, nem valami aranyosan fejezi ki az együttérzését, még csak nem is határozottan. Eléggé nyersen és bénán, mondhatnánk úgy is, hogy Gergősen.
Aztán Ádám írja a következő válaszát, de Gergő kicsit meglepődik, amikor a fiú felé nyújtja a füzetet és a tollat. Ő hümmög kicsit és óvatosan leül, bár úgy érzi magát a stégen, mint egy elefánt a porcelánboltban. Csak sikerül leülnie törökülésbe, elfogadja a füzetet és elolvassa a választ. Még egyszer megnézi magának Ádám mosolyát, mert az is kell a teljes hatást lássa.
- A faluban lakik egy gyógyító, azt mondják, kissé őrült és a legtöbben elkerülik a házát. De tehetnél nála egy próbát, hátha tud segíteni neked. - az írása nem a legszebb, kicsit talán kaparás is, de nem baj, ki lehet olvasni. Szokásos fapofával nyújtja vissza, de aztán eszébe jut, hogy valamire még nem válaszolt, szóval inkább megteszi szóban.
- Furán vagyok. - Ennél jobban nem tudja megfogalmazni, mit érez. Lepillant az ölébe, miközben kezeit nézegeti, majd tekintete elkalandozik a jeges tóra, a tájra. A Mátra második otthona lett, egyre jobban kötődik hozzá. Gyönyörű, befogadó tájnak tartja, amivel könnyen tud azonosulni. Akkor meg minek hiányzik neki a régi? Miért telhetetlen ő? Ezek remek kérdések és ő maga sem tudja a választ. Kissé bánatos szemmel pillant ismét Ádámra, nézi, ahogy remélhetőleg írja a válaszát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=443815#post443815][b]Bakonyi Gergely - 2014.12.28. 21:50[/b][/url]

Megvárja, amíg megírja a válaszait, addig türelmesen nézelődik. Kicsit unalmas, de ő nem bánja, mindig is jól elvolt egyedül. Már éppen válaszolna szóban, mire végigolvassa és Ádám szerint nyugodtan válaszolhat írásban. Bólint egyet, úgy értelmesebbnek tűnik a társalgás, kevésbé egyoldalúnak. És aprócska titok, de írásban könnyebben ki tudja fejezni a gondolatait, mint szóban. Nem a szavak embere, nagyon nem.
- Földműves, szőlőültetvényeink és állataink is vannak, Szekszárd környékén. Az én családom is mugli. - Teszi hozzá, ahogy írja a válaszát, kicsit elkalandoznak a gondolatai. Újra Várdombon jár kicsit, sóhajt, ábrándozik. Hogy mennyire imádott ő az állatokra vigyázni, mennyire szeretett szüretelni, segíteni otthon. Szerette. Annak ellenére, hogy nem volt élete, nem is vágyott ennél többre. Egyedül, a természet közelségét élvezve, reggeltől estig a szabad levegőn... akkor igazán élőnek érezte magát. Ezzel szemben itt és most...
- Mondanám, hogy kérdezz körbe, de nem volna túl jó ötlet. Inkább elkísérlek. - Írja végül, miközben egy adagban jókedvűen kifúj egy kis adag levegőt, ami nála felér egy konkrét nevetéssel. Ádám nehezen kérdezne körbe, de majd ő megteszi. Bár kis fenntartásokkal áll alapból a dologhoz. Nem hallott jót a vízmágus nőről, csak annyit, hogy otthon gyógyít és a reménytelennek tűnő eseteket küldik hozzá. Mégis rémtörténetek keringenek róla, miszerint embereket támad le az utcán, kínoz és a pletykagépezet további termékeit már meg sem hallotta. Biztos jó ötlet lenne Ádámot odavinni hozzá?
- Nem is tudom, mit írhatnék. Talán még sosem voltam ennyire bizonytalan abban, hogy az életem jó irányba halad-e. - Foglalja össze végül az érzéseit, röviden és érthetően. Mert ami vele van, azt maga sem érti igazán, nehezen tudná megfogalmazni. Magának sem. Csak érzi, ő az érzelmek embere, túlérzékeny. Hiába nem látszik rajta, tényleg az. Néz rá, nézi Ádám arckifejezését, gondolkodik.
 - Ádám, nem kellett volna hazamennem, nem volt jó ötlet. Nem vagyok tőle boldog. - Vallja be végül, ír még három pontot a végére, majd rápillant, visszanyújtja a füzetet. Na, Ádámnak lesz most írnivalója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=445086#post445086][b]Bakonyi Gergely - 2014.12.31. 00:24[/b][/url]

Amíg a másik írja a szöveget, ő addig csendben figyel, csak kicsit bámulja az ismerős idegen környezetet, amit annyira szeret mégis. Inkább Ádám arcát figyeli, látja, hogy majdnem nevet, arra csak megemeli egyik szemöldökét. Aztán azt is látja, hogy elmosolyodik, viszont a végén már sóhajt egyet. Meg tudja állapítani, mikor érkezik a komolyabb részhez és igazából picikét bántja, hogy leírta és őszinte volt. Talán nem kellett volna, bár általában nem rajta múlik, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Illetve nem igazán képes rá, de mert nem volt senki, aki megtanította volna neki, vagy esetleg kikényszerítette volna belőle.
- Brr, képtelen lennék egy ilyen helyen lakni. - Írja, miközben tényleg kirázza a hideg, ha abba gondol, hogy őt egy nagyvárosba dugják. Néha még a kastély falai is szorosak neki, a szobája pedig direkt tetőablakkal rendelkezik, hogy az eget nézhesse. Számára egy sátor talán még jobb lenne, az a leginkább kulturált formája a természetben alvásnak. Bár neki igazából a kultúra sem számít annyira, csak ne fagyjon meg.
- Nehéz megtanulni jelelni? - Firkantja a kérdést, mert tényleg érdekli igazából. Jó, oké, nyelvtanulásban béna. Két szót nem tudna elnyökögni angolul. Pedig próbálkozott vele, révén világnyelv meg ilyesmi, de ő akkor sem... kiskorától kezdve nem erőltették nála azt, hogy a bámulatos kettesnél többet érjen el. Nincs hozzá érzéke. De vajon a jelnyelvhez sincs?
- Milyen döntés volt? Nem muszáj válaszolnod. - Írja a kérdést érdeklődve, mert nagyon komolynak tűnik és hátha Gergő is tud meríteni belőle valamit. Egy kis tapasztalat, talán nem lesz annyira tanácstalan, mint amilyennek most érzi magát. Talán megtalálja a helyét, hogy hova kell tartoznia.
 - Ez nem olyan egyszerű, nagyon sokkal tartozom a szüleimnek. Nem volt egyszerű, hogy elengedtek ide, és így sem vagyok otthon, hogy segítsek nekik. - Írja le, mert ő nem önző, minden csak nem önző. A szüleire gondol, a testvéreire, arra, hogy mi jó nekik. Még ha ő is szenvedett, még ha nehéz napja volt, akkor is ha egy kis örömet okozott a többieknek. Bár semmi ilyesmit nem látott, mintha az öccsének kicsit hiányzott volna. Végül a befagyott tóra emeli tekintetét, elgondolkozik.
- Nem próbáljuk ki, elbír-e a jég? - Teszi fel a következő kérdését, mert ő szívesen szórakozna rajta kicsit. Végtére is elég hidegek voltak, hátha nem törik be és nem fagynak meg. Próba szerencse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=445756#post445756][b]Bakonyi Gergely - 2014.12.31. 19:29[/b][/url]

- Legalább van valami előnye a hallókészüléknek. Mondjuk én elhiszem, hogy mindkét életnek megvan a maga varázsa. Ódákat tudnék írni Várdombról. - Írja le a sorokat, kissé ellágyult arcvonásokkal, meleg tekintettel. Mosolyogni nem igazán tud, talán nem is állna jól neki, de semmi baj. Nála ez már felér ilyesmivel. Vannak már néha apró gesztusai, amikből ki lehet barkochbázni a hangulatát, ha az ember alaposan megfigyeli és nem a jeget kémleli.
- Szívesen megtanulnám. - Írja végül a választ, ha már Ádám felajánlotta, nem akarja visszautasítani. És amúgy is érdekelné, mindig szeret új dolgokat megtanulni, felfedezni. Ezért jött ide a Bagolykőbe is, hogy egy teljesen új világot ismerjen meg és ezért tölt ennyi időt a könyvtárban, érdekesebbnél érdekesebb könyveket bújva. Eddig nem volt lehetősége gyarapítani a tudását... most viszont él vele. De jó ez így?
Aztán amikor elolvassa az írást a rossz döntésről, kell egy kis gondolkodási idő, mire rájött, miért volt annyira rossz döntés. Ádámra pillant, majd vissza a füzetbe és ismét ír bele.
- Azt hiszem, megértelek. - Írja le végül, mert elég elképzelnie az egyik szerette halálát, hogy máris megértse. Ő sem akarna Anna vagy Gábor nélkül élni, legalábbis elgondolkozna azon, mennyi értelme van így. - De azért örülök, hogy megbántad. - Teszi hozzá, kicsit lejjebb írva, de így lesz teljes a válasza. Elgondolkodik kicsit, majd nézi a következő írást, alá pedig máris írja a válaszát.
- Neked biztos furcsa az, ahogy mi éltünk... de ha szükségem lesz rá, elfogadom a segítséget. - Biztosítja erről a fiút, de nem tud semmi más konkrétummal szolgálni. Nem érzi, hogy szüksége lenne rá, hogy segíteni tudnak neki... magában kell lerendeznie a dolgokat első körben, majd utána foglalkozhat másokkal, segítséggel és minden egyébbel. Mert ha így marad, nem tud majd koncentrálni rendesen.
Ahogy elolvassa az utolsó sort, Ádámra kapja a tekintetét.
- Majd én bemegyek elsőnek és kipróbálom biztonságos-e. - Mondja hangosan, hogy felfigyeljen rá, majd odanyújtja neki a füzetet, hogy olvassa el és válaszoljon. Ő pedig a széléhez csúszik, óvatosan lecsúszik. Csak az egyik lábát rakja rá, aztán a másikat. Jó, eddig nem fulladt meg. Elengedi a stéget, a pozitív élmény hullámát meglovagolva majd egy kicsit rugózik rajta. Nem recseg, nem ropog, elég stabilnak tűnik, így megnézi a válaszokat a füzetben, majd kezét nyújtja Ádám felé.
- Félsz? - Kérdi tőle halkan, nyugodtan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=450731#post450731][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.09. 21:49[/b][/url]

Gyorsan elolvassa még a válaszokat, csak bólint rájuk egyet. Aztán kipróbálja a jeget, rugózik rajta kicsit, hátha reped. Közben fülel - hiszen ő meg teheti -, hátha hall valamit, de semmi. A jég egész jól hall és ha Gergő ficánkolását kibírja, nagy esélyjel Ádámmal sem lesz semmi baj, ha óvatosan mozognak. Így meri nyújtani felé a kezét, hogy fogja meg, kapaszkodjon bele. Nem hülye ő, látja a másikon, hogy fél, riadt... de nem igazán tudja, mit mondhatna, vagy tehetne, hogy ez elmúljon. Figyeli Ádám arcát, ahogy a felajánlott kezet nézi, attól fél, elkezd reszketni. De mielőtt még mondhatná neki, hogy lassú és óvatos legyen, a fiú már a jégen is áll, Gergő kezébe kapaszkodva, ő pedig csaj reméli, hogy nem úsznak meg a jeges vízben.
Jobban belegondolva, veszélyes, de még mennyire, amit csinálnak. De nem érdekli. Sosem félt a haláltól, sosem akarta menteni a bőrét minden áron, valahogy nincs meg benne ez az érzés. Talán kimaradt belőle, amikor összerakták. De egy biztos, sokkal inkább kockáztatja az életét, hogy a jégen jól, jobban érezze magát kicsit, mint hogy életét féltve ne tegyen meg valamit. És ő nem fél, talán ezért nem fél, talán ezért nem rohan menekülve egy vámpírtól. Talán ezért lenne képes hazamenni, vissza oda, ahol tudja, hogy sosem lehet boldog igazán. De nem csak a haláltól, a szenvedéstől sem fél, tudja, hogy ki fogja bírni, hogy erős. De talán mégsem akar annyira visszamenni, a honvágy talán alábbhagy. Talán, de csak találgatni tud, reménykedni, abban pedig nem túl jó.
Éppen csak elgondolkodik kicsit, amikor Ádám lép egyet, és már a jégen is van, ő pedig megdermed. Tudja a szabályt, semmi heves mozdulat. Inkább közelebb lép a stéghez, a biztos ponthoz. Abba kapaszkodik egyik kezével, a másikkal pedig a fiú felé nyúl. Ő, személy szerint nem találja olyan viccesnek, de legalább Ádám jól szórakozik, nem elrontója semmi mókának... illetve... igyekszik nem az lenni. Nem mindig sikerül neki.
- Gyere, segítek felkelni. - Magyarázza, miért kapaszkodik ő a stégbe, hogy ne csússzon ki ő sem, ha Ádám belekapaszkodik. Ha sikerült felállítani, akkor elengedi és egy-két mozdulattal leporolgatja róla a jeget, havat.
- Amúgy béna vagyok a jégen. - Na igen, most, hogy már itt vannak és mindezen átmentek, ezt is hősiesen bevallhatja, hogy igazából nem tud korizni és ritkán járt jégen régebben is. Szóval kicsit szerencsétlen, de ez nem olyan tükörjég igazából, szóval elég bátran csúsztatja talpát, csoszog rajta.
- De azért jobb lenne a stég közelében maradni, ha... - mégis beütne a krach. De inkább nem fejezi be a mondatot. Nincs szükség felesleges ijesztgetésre, pánikkeltésre. Nincs baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=456559#post456559][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.23. 21:21[/b][/url]

Eléggé hülye ötlet volt. Az még oké, hogy belőle hiányzik általában a mély félelem érzése, de ez nem feltétlen ok arra, hogy Ádival jégen mászkáljon és mindkettejük életét veszélybe sodorja. Ez körülbelül akkor tudatosul benne, amikor Ádám elesik, és megáll egy pillanatra benne az ütő. Amikor nem hall jég repedést, recsegést, kissé nyugodtabban ajánlja fel neki a segítséget. Ádám ügyesen fel is tornázza magát, nem dönti el mindkettejüket. Gergő pedig megvallja, hogy ő nem szokott ám jégtáncos herceget játszani, még csak vékony, testhez simuló jelmezeket sem hord otthon. Tulajdonképpen még korcsolya sem volt a lábán, ami azért nem egy biztató tény ebben a helyzetben. Ő viszont összefoglalja annyiban, hogy béna a jégen. Na igen, fogalmazhatunk így is!
Megvárja, amíg Ádám ír a füzetbe, már a stégről, ő addig a szélébe kapaszkodik. Megnézi a választ, majd hümmögve bólint rá, tetszik neki az ötlet. Könnyedén feltornázza magát, vissza a stégre, feláll, kezét Ádi felé nyújtja, hogy ha esetleg kell még segítség. De ahogy rápillant, mintha fekete tekintetében valami.. furcsa játékosság csillanna.
- De nem foglak kímélni. - Figyelmezteti őt, emlékszik még, mennyit kellett az öccsével játszania ilyesmit nyaranta. Amúgy profin húz szánkót is, hóember építésben sem utolsó és tapasztalatának köszönhetően még díjnyertes hóangyalokat is tud csinálni, ha úgy kívánja a sors. Most azonban más skillt kell hasznosítania, mégpedig a hógolyógyúrásit. Már megy is, ahogy Ádám is talpon áll, hogy hamar a friss, ropogós hóhoz érjen. De nem esik neki egyből, megfontoltabban indul, hogy egy viszonylag jó fedezéket keressen. Ott pedig leguggol, és sorra kezdi gyártani a hógolyókat. Nincs nagyon melegen felöltözve, de bírja ő, a kesztyű hiánya miatt azonban egyhamar zsibbadni kezd a keze a hirtelen hidegtől. Alig érzi, de ez nem állítja meg egy pillanatra sem, hogy kicsit pihenjen, tudja, hogy akkor szúrni fog. Inkább, amint elég muníciót gyűjtött, tekintetével Ádámot keresi, hogy tervéhez híven megsorozza a hógömbökkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=460778#post460778][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.02. 15:13[/b][/url]

Ádám sem rest, hogy fedezéket keressen, jól is teszi, hiszen ahogy Gergő meglátja a kibukkanó buksit, már dobja is az első hógolyót. Az eridonos fiúcska megússza, sikeresen lebukik, de amíg nem bújik elő rejtekéből, Gergő kihasználja az időt, hogy egy kidőlt fatörzsből álló bázisának alját telepakolja kis hógolyókkal. Csendesen, türelmesen vár, aztán ahogy Ádám támadni kezd, az elhajol-dob-elhajol-dob technikát követi. Elfogadható mértékű szerencsétlenkedés azért belecsúszik a dologba, egy-egy vállát, oldalát súroló hógolyóban nyilvánul meg. Viszont amikor Ádám kiugrik a fedezékéből, kissé meglepi vele. Ennek köszönhetően nem hajol, szép kis találatot kap a nyakára. A hó hamar elolvad, befolyik a ruhája alá, ettől már ő is libabőrös lesz, jegyezzük fel a naptárba. Viszont ahelyett, hogy hűtené a kedélyeket, csak tovább tüzeli őt. Habár ez kevéssé látszik arcán, vörös ujjain annál inkább, de még mindig nem törődik vele. Így egy szép, pontos hógolyót dob el, egyenesen Ádám mellkasába talál, amitől a fiú kissé megtántorodik.
Az eridonos fiúcska úgy dönt, hogy inkább egy közelebbi fánál bújik meg, pihenni, illetve valószínűleg a muníciója is elfogyott. Gergő ezt a kis szünetet használja ki, hogy kibújjon rejtekéből és közelebb szaladjon a fiúhoz. Egy jó ideig még folytatták a heves csatát, egészen addig, amíg Gergőnk meg nem unta, értelmetlennek nem titulálta ezt az adok-kapok játékot és bujkálást. Végül úgy döntött, bevállalja, amit kap érte, fedezékéből kiugorva indult meg Ádám felé, ignorálva az összes őt érő találatot, hogy elkaphassa a fiút és alaposan meghempergesse a hóban, ő se maradjon ki a jóból. Már amúgy is kezd egy kicsit fáradni, abban a naiv hitben él, hogy ez majd méltó vége lesz a csatának. Majd elválik, jól gondolta-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=462586#post462586][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.08. 17:15[/b][/url]

Természetesen kap ő is találatokat, főleg, hogy egy idő után feladja a sunyi hadműveleteket, a bujdosást, mert látja, hogy nem vezet kellő eredményre. Ő már amúgy is át van fagyva, nem érzi a lábujjait, kezeit még annyira sem, úgy érzi nincs veszítenivalója és amúgy is hiányzik belőle a félelemérzet... főleg, ha magáról van szó.
Szóval már szalad is, szembe Ádi hógolyóival, mit sem törődve a rajta csattanó hógolyókkal, amik később már nem is öltöttek golyó formát, csak úgy beterítette Gergőt, de ez sem menthette meg a fiút attól, hogy leterítse. Onnan pedig nagy lelkesedéssel öntötte az arcába a havat, ahogy csak tudta. Ádám eleinte próbálkozott a meneküléssel, azt nem hagyta, nem bizony. Nem szabadul meg ilyen könnyen, és úgy látszik a fiúnak is megvan a magához való esze: hamar leesik neki, hogy ez nem járható út. Erejét inkább másra koncentrálja, arra, hogy Gergő arcába toljon minél több havat. Ennek sem volt sok hatása, amíg ő nem látja elég vizesnek Ádámot, fürdeti szépen, mint anyakutyus a kölykét... csak kicsit kevesebb nyállal.
De ahogy kitárja a kezeit és feladja, ő is megáll, látja, hogy Ádám a tekintetét figyeli. Kicsit furcsa neki, mert ő ritkán szokott más szemébe nézni, belebámulni főleg nem szokása, de úgy érzi, ilyenkor illene állni a dolgot és visszabámulni. De veszít, mert egy idő után azért észreveszi magát, feltámaszkodik, egyik lábával térdel, másik térdére pedig könyökét támadja. Kicsit kimelegedett, így az arcára, hajára került hó hamar elolvadt, inkább megrázza magát, hogy ne fagyjon rá olyan sok. Vesz egy nagy levegőt, lassan kifújja, látja, hogy Ádám fáradt.
- Fel tudsz kelni? - Szólal meg halkan, nem lekicsinylés céljából. Csak ő is fáradtnak érzi magát, pedig jó kondiban van, Ádám pedig... hát, látta már, hogy nem éppen a legerősebb harcigépezet. Na nem mintha ezzel baj lenne, csak...
- Lassan ideje lenne mennünk. - Állapítja meg végül és őszintén büszke magára, amiért ilyen egyszerűen, helyesléssel vagy ellenkezéssel lereagálható kérdéseket tesz fel. Na nem mintha neki baj lenne, hogy nem kell sokat beszélgetni Ádámmal. Nem mintha baj lenne... de megígérte, hogy megtanítja jelelni. És ezt igenis be fogja hajtani rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=467687#post467687][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.26. 14:13[/b][/url]

Igen, pontosan ideje lassan hazamenni, átfagytak, átvizesedtek mindketten, egyáltalán nem volna okos dolog így maradni. Gergő immunrendszerének valószínűleg meg se kottyanna, tette már ki rosszabb dolognak is, de Ádáméban nem ennyire bízik, sőt. Látja a fiún, hogy fáradt, alig tud felkelni. Ennek ellenére nem nézi le őt, látja, hogy meg tudja ő csinálni egyedül is, szóval nem is segít neki.
A füzetért megy, ez hamar leesik neki, látja, hogy ír bele. Amikor visszaér, érdeklődve olvassa, mit is akart Ádám ennyire, hogy képes volt elmenni érte. És már meg is kapja az ajánlatot, hogy maradjon ott náluk... és éppen kérdezné, hol is van pontosan az a náluk, csakhogy Ádám már a fa tövében csücsül és el is szundított. Ő pedig sóhajt egy mélyet, a füzetet berakja felsője alá, hogy ne hagyja el, majd könnyedén a hátára veszi Ádámot és feláll vele. Remélhetőleg nem is ébreszti fel, ahogy sétálni kezd vele, vissza a falu felé.
Már csupán annyi gondja van a dologgal, hogyan fogja kitalálni, merre lakik az eridonos fiú, ugyanis nem volna túl bizalomgerjesztő, ha odamegy az emberekhez, és megkérdezgeti őket, nem tudja-e valaki, hova kell vinnie a kis szuszogó csomagot. Nem, ennél kevésbé problémás és félreérthető megoldást alkalmaz, felkelti kicsit Ádámot, legalább annyira, hogy megmutassa, merre is az arra, és már aludhat is tovább. Hiszen Gergő hű, hős hátasemberként viszi tovább a fiút. Bár tudja, hogy kénytelen lesz felébreszteni őt, hogy bemehessenek, de addig legalább pihen egy kicsit.
A fiú szobájában pedig lecsüccsen és abban a pillanatban úgy érzi, nem fog innen felállni. Eddig nem volt fáradt, de ha megpihen, akkor már egész más a helyzet. Na mindegy, annyi baj legyen, majd visszamegy a kastélyba másnap, csak nem eszik meg miatta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614086#post614086][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.25. 19:14[/b][/url]

Kamilla
I'm the loneliest boat on earth
I'm the last boat in the rough sea

Úgy döntött, kihasználja az utolsó nyári napokat itt, Bogolyfalván. Igazából nem az utolsók, de itt vannak a vizsgák, itt a VAV és minden egyéb a nyakán. A munkák, a tervek, csak úgy sűrűsödnek körülötte. Ennek okán pedig úgy dntött, megenged magának egy szabadnapot, amit a természetben tölt el. Nem merészkedik messze, a falu és a kastély körül mászkál csupán.
Délután egy óra körül érkezett a bogolyfalvi tavacska partjára. Jó ideig feküdt a stégen, lábát a vízbe lógatva, és az eget bámulva. A fülledt melegben nem ez volt a legjobb ötlet, de erre is volt megoldása - ledobta a felsőjét és a nadrágját, hogy alsóban ugorhasson be a tóba. Nem túl nagy, nem is olyan hihetetlen mély, de tökre jó érzés benne megmerülni kicsit. Egyhamar le is bukik a víz alá, de göndör tincsei még ezután se hajlandóak kiegyenesedni.
Lebeg egy kicsit a víz felszínén, nézi a napot, de aztán kezd melege lenni. Valami hűvösebb, vízalatti foglalatoskodást próbál ki végül. Lemerül a tó aljára és próbálja onnan összeszedni az igazi kincseket. Nem mintha találna bármit is, nem tudja, mire számított. Szemeit még csak ki sem tudja nyitni a víz alatt, mert neki az egyenesen fájdalmas élmény. Inkább csak hallgatja a víz morajlását, vakon tapogatózik az iszapban. Visszafojtja lélegzetét, mint a gyermekek karácsonykor, az ajándék kibontása előtt.
Akkor adja fel, amikor már tényleg elfogy a levegője és nem talál semmit. A stég mellett bukkan ki a feje a vízből. Egy mozdulattal kirázza a hajából a legtöbb vizet, fél kézzel a stégben kapaszkodik meg. Tekintete egyenesen Kamillára vándorol.
- Szia - köszön rá a másikra, és igyekszik nem úgy festeni közben, mint egy vízihulla, hátha akkor nem ijeszti meg a másikat. - Bejössz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614088#post614088][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.25. 19:56[/b][/url]

Kamilla
I'm the loneliest boat on earth
I'm the last boat in the rough sea

- Nem tudsz úszni? - kérdez vissza, mintha csak rosszul hallotta volna. Valójában, úgy is hiszi, hogy félrehallotta. Nem is tudja elképzelni, hogy lehet egy gyereket úgy felnevelni, hogy ne tudjon úszni.
- Az elég veszélyes. Főleg a stégen ücsörögni - teszi hozzá, egy jelentőségteljes pillantás kíséretében. Lehet, hogy Kamilla nem tudja, de Gergő rosszabb, mint egy nagymama, legalábbis túlféltés szempontjából biztosan. Annyira nem is volna furcsa, tekintve, hogy mindenki félti a szeretteit, barátait, de ő vadidegenekért képes aggódni. Sőt, képes idióta, önfeláldozós hőst játszani, és még fehér lova is volt hozzá odahaza. Most már meg kell elégednie Lángossal. Nincs mit tenni, javíthatatlan, egész életében ennyire reménytelenül romantikus marad már. Csak elég visszagondolnia arra, hogy mennyire meg akarta győzni Seth-et, hogy ő próbálhassa ki először a lebegődeszkáját. Be kell ismernie, hogy nagyon menőnek tartotta az ötletet, de a fő szempont az volt, hogy a másik ne sérüljön meg.
- Muszáj volt, már kellett - vonja meg a vállait, aztán feltámaszkodik a stég szélére, kinyomja magát a vízből és Kamilla mellé ül. Mindenhonnan csöpög belőle a víz, főleg a hajából, de a napon pont kellemes érzés. A hideget nagyon jól bírja, télen is pulcsiban mászkál kint, de a meleggel már nem birkózik meg ilyen jól.
- Üdv, Maya - mosolyog a kis állatra, miközben odanyújtja neki a kezét, hogy szimatolhassa meg. Biztosan tetszik neki a tó, az iszap ezer illata. És ha már megbarátkozott vele, egy simogatást is megkockáztat - annak ellenére, hogy a hatodik érzéke most nem működik. Aminek kifejezetten örül, mert sokkal békésebb így a kis világa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614098#post614098][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.25. 21:20[/b][/url]

Kamilla
We were all looking for gold
Too far away, too far away from home

- Meg kellene tanulnod, ha esetleg szükséged lenne rá - válaszolja, amikor Kamilla hebeg neki arról, hogy nem igazán tud úszni. Igen, halvány, lila gőze sincs róla, miért viselkedik a lány ilyen furcsán. Nem mániája a szemkontaktus, nem is szokott más embereket bámulni, így tulajdonképpen semmi baja nincs azzal, hogy Kamilla a haja mögé bújik. Noha idáig nem csinált még ilyesmit a közelében, nem rója fel neki. Mert ő már csak ilyen elnéző, megértő, kedves kis szemlélődő.
- Hiányzik kicsit - válaszolja, szűkszavúan, félreérthetően, miközben a tó túloldalát nézi, kitörli a vizet az arcából, hogy ne zavarja a látásban. Emlékszik, amikor legutóbb volt, itt, akkor is pont ezen gondolkozott és ez bántotta.
A régi életét akarja vissza. Távol az emberektől, távol mindentől és mindenkitől, a világ háta mögött. Ő lenne a saját főnöke, egyedül dolgozna, és a környék csodálatos élővilága venné körül. Nem lennének határok, sem szabályok, csak kedves távolságtartás és szimbiózis.
A kérdés csak az, vajon akkor nem ez az élet hiányozna neki? Nem akar cseverből vederbe kerülni.
- Hmm, most, hogy mondod, nem is emlékszem, hogy megfáztam volna, úgy... valaha - vonja meg a vállát, halvány mosollyal az arcán. - Amiatt ne aggódj.
A stég szélére kapaszkodva dől előre, miközben a vízbe néz. Eddig észre sem vette, hogy elborult az idő. Épp csak egy kicsit nézi a saját tükörképét, mert nem tudja, vizesen hogy fest. De egy pillanattal később máris esőcseppek torzítják el a képet, Gergő pedig felpillant.
- Esőben a legjobb fürdeni, tiszta meleg lesz a víz - mondja, csaknem lelkesen, mert az esőt is szereti, de nem is tudja, utoljára mikor fürdött esőben. Úgyhogy már mászik is vissza a vízbe, visszapillantva Kamillára, kinyújtja neki a kezét.
- Gyere!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614109#post614109][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.25. 22:47[/b][/url]

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

Kicsit meglepi, amikor Kamilla megfogja a kezét, két okból is. Egyrészt, éppen nagyon el volt bambulva a túloldalra, másrészt pedig ritkán használnak nála ilyen kedves gesztust. Úgy néz ki, mint valami érzéketlen Terminátor az esetek többségében, és valahol igazán érzelmi analfabéta. De egészen sokat tanult az emberektől, akik körülvették őt itt az évek alatt. Shayleentől, Ádámtól, Seth-től. És most valahogy egyikük sincs itt mellette. Elgondolkodtató, nem?
Ennek ellenére féloldalas mosollyal pillant Kamillára, de inkább nem szorít vissza, mert így is fél hozzáérni. Olyan, mintha méretekkel nagyobb lenne és bármikor összetörhetné szegényt.
- Igen, ebből a szempontból szerencsés vagyok - bólint, abszolút egyetért Kamillával. Szerinte a legjobb dolog a világon, hogy tulajdonképpen anélkül nőtt fel, hogy rendes fedél lett volna a feje felett. Régi, parasztház volt az övék, hideg, vályogfalakkal, egy kis kandallóval és igen kevés tüzelőfával. Hamar megedződött mindegyik gyermek szervezete. Kicsit sem voltak féltve, óvva, pátyolgatva soha, mégis túlélték, sőt, egészen életképes felnőttek lettek - legalábbis egészségügyileg biztosan.
Aztán jön az eső, Gergő pedig gondolkodás nélkül megy vissza a vízbe. A kinti, hűvös levegőhöz, hideg esőcseppekhez képest pedig a tó vize kellemes, meleg érzetet kelt. Pont ezért hívja Kamillát is, mert még mindig fogalma sincs róla, miért fél ennyire a víztől. Valószínűleg, ha tudná, akkor nem kérlelné, de naivan csábítgatja magával és elégedett, amikor a lány beadja a derekát.
- Vigyázok rád, ígérem - bólint egyet, majd amikor a lány leül a stég szélére, megfogja a kezét. Majd ismét kap egy figyelmeztetést, hogy vigyázzon rá, ő pedig halál komoly ábrázattal rá is bólint. Kamilla biztosan azért gondol ilyeneket, mert nem ismeri még Gergőt. Ha valaki, ő sosem hagyná, hogy baja essen. Amúgy a tó kellemes közeg úszni tanulni, nem túl mély és igen nehéz belefulladni... bár lehetséges.
Főleg, ha valaki olyan öngyilkos jelölt módjára dobja le magát és akar elsüllyedni, víz alá merülni, mint Kamilla. Ilyenkor Gergő birkatürelme kincs, ő egyáltalán nincs megilletődve. Ahogy fogja a kezét, tudja, merre van, egyszerűen a karjai alá nyúl, hogy úgy emelje fel.
- Na, ugye milyen jó? - kérdezi, halkan nevetgélve, miközben az eső már nem csak szolidan esik, hanem kifejezetten zuhog rájuk. Tulajdonképpen már alig hallani tőlük valamit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614114#post614114][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.25. 23:46[/b][/url]

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

Nem érti, Kamilla miért félt ennyire a bejöveteltől, de nem is számít. Ahogy tartja, érzi rajta, hogy hamar elengedi magát és átkarolja a vállát, hátradobja a haját. Az igazi felszabadultság érzése amit észrevesz - mindenféle különleges képesség nélkül. Talán csak az a nevetés, vagy az a tekintet, ahogy a lány rápillant, nem tudja pontosan miből állapította meg. De kivételesen egészen biztos a dolgában, és akár büszke is lehetne magára.
- Éppen itt volt az ideje - válaszolja, teljes határozottsággal. Az ő hangja mélyebb és alapjáraton erőteljesebb, mint Kamilláé, nem kell kiabálnia, hogy hangosabb legyen a viharnál. Eddig nem nagyon hallott dörgést, villámlást, ez egy egyszerű nyári zápor és valószínűleg hamarosan tovább is áll majd. Nem kell félnie attól, hogy beléjük csap a villám, vagy ilyesmi. (Mert ő bizony még ilyenekre is figyel a nagy mókázás közben.)
Kamilla kérdésére viszont megfeledkezik az időjárásról és kénytelen elvigyorodni.
- Nem. Ez az én világom - pontosítja, majd nem tartja tovább úgy a lány hátát, hagyja, hogy kicsit hátradőljön, a fejét leengedi a vízbe és forog vele egy kicsit, hogy érezze a víz simogatását, ami határozottan meleg lehet az arcát csapkodó esőcseppekhez képest.
Aztán, mielőtt még elszédítené mindkettejüket, megáll. Kamilla lapockái közé nyúl, finoman egyenesbe hozza ismét, elhúzva a kezét pedig megérinti a nyakát. Egy pillanatig nézi így, aztán kicsit ki is kapcsol az agya. Néha nem kell gondolkoznia - hála istennek, mert ha kellene, fogalma se lenne, mit kéne csinálnia -, így most is ösztönösen cselekszik. Csak kicsit oldalra hajlítja a fejét, tekintetét nem tudja levenni Kamilla ajkairól, ahogy közelebb hajol hozzá, és...
... és akkor, az eddig tétovázó, a stégen halkan nyüszítő Maya összeszedi az összes bátorságát. Legalább olyan bátran veti be magát a fiatalok közé, mintha egy pehelykönnyű kiskutya lenne. Ha a méretei nem is stimmelnek, a kölyökkori-lelkesedés még megvan, ahogy a csobbanás után evezget, úszkál körülöttük.
Gergő pedig csak őszintén nevet, miközben elengedi Kamillát egy kézzel, hogy letörölje magáról az ázott kutyaszőrrel keveredett, iszapos vizet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=614685#post614685][b]Bakonyi Gergely - 2016.08.29. 17:24[/b][/url]

Kamilla
The weight of the skin I wear
Was heavier

A romantikus, idilli pillanatot egy óriási, immáron vizes kutya szakítja félbe, kitörő lelkesedéssel. Az extázis megszakad, a külvilág pedig fájdalmasan kúszik vissza a fiatalok elméjébe. Az ösztönösség helyett, ahogy Kamilla szemébe néz, inkább furcsán érzi magát, mintsem elbűvölve. Nagyon ritkán érzi magát így, de konkrétan kellemetlenné vált az egész helyzet. Nem mintha meg tudná fogalmazni, hogyan érez, de amikor ismét a lány ajkaira pillant, akkor már egészen más jut az eszébe.
- Kicsit lila a szád - válaszolja végül, meg hát ez az, megvan a válasz, mi volt ez az előbb. Csak kicsit közelebb hajolt, hogy megnézhesse. És ha már ilyen zavarodott, legalább belekapaszkodik az egyetlen biztos érzésébe: az aggodalmaskodásba. Kamilla szája lila, ami nem túl meglepő, hiszen ez egy apró tó és napsütés nélkül nem is olyan kellemes a víz, csak a kinti időjáráshoz képest. Ott pedig kifejezetten hűvös lett, Kamilla haja pedig vizes, szóval fázik.
- Ki kellene mennünk lassan és felmelegedni - javasolja, de nem tud a szokásos halk hangján beszélni, helyette megemeli, hogy az eső zajától a lány is hallhassa, amit mondani akar. Nem mintha ő fázna, vagy bármi baja lenne ezekkel a körülményekkel, de a lány éppen nemrég utalt rá, hogy nem szeret beteges lenni, pedig az. Akkor pedig talán nem ez volt élete legjobb ötlete. Mármint, hogy becsábította ide. És valahogy azt is bánja, amit csinált, mert olyan, mintha játszana vele. Pedig nem akar zsákbamacskát árulni, nem direkt csinálja ezt, sőt, már érzi is a bűntudat furcsa keserűségét a szájában, ahogy a lányra pillant.
Ahelyett, hogy bármi mást mondana, finoman a stéghez közelebb evez vele, oda, ahol már leérnek a lábujjai és segít a lánynak kimászni a vízből - akár akarja, akár nem.