31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa
Stég - Nemes L. Izabella hozzászólásai (20 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. február 26. 18:43 | Link

Albert

Kora délután
Anyukám mindig azt mondta, hogy menjek ki a levegőre. Persze sosem hallgattam rá és inkább bebújtam az ágyam alá, csak hogy ne kelljen kimennem. Szívesebben játszottam, vagy olvastam a szobámban, mint kint az udvarunkon. Ám a kiskoromtól kezdődő fejfájások miatt úgy döntöttem, hogy keresek egy vízpartos helyet és ott tanulok. Naná, hogy tanulnom kellett. Felkaptam egy könyvet és rápillantottam a borítójára. Mosolyognom kellett az eredményen. Legendás Lények Gondozása. Szuper, ez a kedvenc tantárgyam.
Pár percig azon gondolkoztam, hogy hozzam-e a kedves kutyuskámat, de elvetettem az ötletet. Nem lehet tanulni, ha egy kutya körülötted ugrál. Mivel az időt kellemesnek találtam és úgy gondoltam, hogy nem tudok megfázni, nem öltöztem melegen. Nekem elég egy pulcsi is. Kiválasztottam a kedvenc pulóverem, magamra kaptam és összeszedtem a tanuláshoz szükséges eszközöket: könyv, pergamen, toll, és egy másik könyv, amin írok. Néhány napja hallottam két levitás lányt beszélgetni. Nem hallgatóztam, ugyanis hangosan beszélgettek, szóval még az is hallotta, aki nem rájuk figyelt. Egy tóparti helyről meséltek, a falu határában. Úgy gondoltam, hogy ez igazán ideális hely a tanuláshoz, így szedtem a cókmókomat és lesétáltam a faluba. Letértem az útról és a település végéhez siettem. Már messziről hallottam a patak/folyó/tó hangját, és próbáltam nem eltévedni.
Betértem egy mellékútra és pár perc séta után a tóparton találtam magam. Felmásztam a stégre, lepakoltam és levettem a cipőm. Bokáimat belelógattam a vízbe, közben pedig törzsemet elfordítva, ráhasaltam a stégre és felcsaptam a könyvemet. Figyelmesen elolvastam a szöveget, majd fogtam a pergament és a tollat, aztán lekörmöltem mind azt, amit fontosnak találtam.
Levettem a gyűrűm és a biztonság kedvéért a zsebembe rejtettem, nehogy elvesszen. Hajamat kibontottam és a csuklómra húztam a hajgumit. Megráztam a hajkoronám, amitől a szőke fürtjeim szépen egyesével az arcomba hullottak. Hátratűrtem és folytattam az írást. Közben egy dallamot dúdoltam, majd halkan énekelni kezdtem. Előtte persze alaposan körülnéztem, belestem a stég alá és ezért majdnem belezuhantam a vízbe. Meglóbáltam a lábam, ezzel megzavarva a víz egyenletes állását és elzavartam a halakat. Boldog mosolygással nyugtáztam, hogy nincs senki a közelben, így halk mormogással énekelni kezdtem a dalt.
Sokan mondták már, hogy nagyon jó énekhangom van, amit persze nem vettem komolyan és csak megmosolyogtam az illetőket. Most, hogy nincs egy árva lélek sem a közelben(a halakat leszámítva) felszabadultan kezdtem énekelni a refrént újra és újra. Mikor már hatodszorra daloltam ugyanazt a sort, illetve versszakot, kezdtem felszabadulni. A hangosságon még most sem változtattam, és nem szerettem volna arra eszmélni, hogy a hátam mögött hatalmas tömeg áll és engem tapsol. Na, ezt már nem. Felsóhajtottam és meglepődve láttam, hogy a tananyag helyett a dal szövegét írtam le a papírra.

" Just keep following,
  The heartlines on your hand!
  Just keep following,
  The heartlines on your hand! "

- Remek - morogtam és áthúztam az egészet, majd újrakezdtem az anyagot. Most fél óra munkám ment kárba. Vagyis nem egészen. Leírtam egy dal szövegét, csak sajnos ezt nem adhatom be, mint veszélyes lény. Nekiálltam hát, hogy leírjam mind azt, amit az Augurey-ről tudok. A toll gyorsan mozgott a kezemben, a hegye csak úgy tépte a papírt. A nagy sietségben egy-két helyen ki is lyukadt a pergamen. ~ Ha ezt a tanár így nem fogadja el, én egyenként tépkedem ki a hajam ~ sóhajtottam, ahogy végignéztem a kék madár leírásán. A papír - megjegyzem - nem nézett ki valami fényesen. De hát ez van! Belecsúsztattam a könyvembe, abba a részbe, ahol a madárról írnak, majd lapoztam, előszedtem egy újabb papirost és elkezdtem írni a tudnivalókat egy bizonyos porlock nevezetű lényről. Állítólag lovakat őriz, ezért nagyon megtetszett és kiírtam szinte mindent a könyvből. Időközben újra dúdolni kezdtem valamit és ez a valami ugyanaz a dal volt, amit először énekeltem. Vigyáztam, nehogy újra a szöveget írjam le, de párszor át kellett húznom a refrén első, második szavát. Ez így nem lesz jó... A tanár nem fogja elfogadni ennyi húzogatás után.
- Nem szabad énekelnem tanulás közben - motyogtam, és kuncogni kezdtem azon, hogy már megint daloláson kaptam magam. - Nem! - szóltam magamra szigorúan, de ez nem jött össze. Kiskoromban mindig is egy neveletlen kis csitri voltam, ahogy apám mondaná. Aztán amikor édesanyám meghalt, magamba zárkóztam és nem nagyon közeledtem senki felé. Menekültem a világ, apám, az emberek, mindenki elől. Egyedül Matthew-t és James-t engedtem magamhoz közel. A bátyáimra mindig is számíthattam. Egyedül ők voltak azok, akik próbáltak segíteni nekem. Apám még csak felém sem nézett. Jó, ez persze nem volt teljesen igaz, de nem kevésszer volt olyan, hogy arra értem haza a Matt-el vagy James-szel való sétámról, hogy apám otthon fekszik részegen. Szörnyű volt látni, ilyenkor bátyáim mindig elvittek fagyizni, vagy pizzázni, addig is próbáltatták velem elfeledtettni apám tetteit.
Ezekre a dolgokra iszonyú volt visszagondolni, a szemem előtt elhomályosult a világ és azt vettem észre, hogy sírok. ~ Nem! Aubrey, erősnek kell maradnod! Nem láthatják, hogy gyenge vagy! | Ugyan ki látná? | Bárki aki erre jár ~ veszekedtem magammal és ilyenkor mindig a második, az emberek számára ismeretlen nevemen szólítottam magam.

ruha
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 26. 18:45 Szál megtekintése

Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. február 27. 16:55 | Link

Albert ^--^

Nem szabad sírnom - ismételgettem magamban. Letöröltem a könnyeimet és mélyet sóhajtottam. Szemeim lehunytam és próbáltam megnyugodni. Rápillantottam a lapra és örömmel láttam, hogy nem lett vizes. A pulcsim viszont igen. Próbáltam megszárítani, de csak elmaszatoltam. Meglengettem lábaimat, ezzel újra összezavarva a vizet. Egy kis halacska távolabb kiugrott a vízből. Három kis szárcsa úszott felém. Úgy tűn, mindenki boldog, csak én nem. Nem szabad sírnom - ismételtem újra és ezzel kicsit megnyugodtam.
Mivel közeledett az este, folytattam az írást, ha még ma be akarom fejezni. Leírtam a porlock tulajdonságait, kinézetét, életmódját, táplálkozását, szinte mindenről szó volt a könyvben. Tanulságos - gondoltam. Igazából semmi kedvem nem volt tanulni, és már egyre mérgesebben írtam a tudnivalókat. A papír néhány helyen teljesen felszakadt és az egész lap ocsmányul nézett ki, ha szabad így fogalmaznom.
Hirtelen a semmiből egy fuvolaszóló hallatszott. Nem tudtam mire vélni a dolgok, hiszen rajtam kívül nem volt itt senki. Körbenéztem, végigpásztáztam az egész tópartot, de semmi. A stég alá nem volt merszem benézni, így csak gyorsan felhúztam a lábaim és felvettem a cipőm. Mivel visszamenni a kastélyba nem volt kedvem, türelmesen végighallgattam a játékot. A végén mosolyognom kellett, amitől jobb kedvre derültem. Lehet, hogy direkt erre az alkalomra játszották, Nekem. Ne álmodozz - szólalt meg az előbbi hang a fejemben. - Aubrey, ez a valóság! | Már megint Te - morogtam magamban a "társamnak".
A fuvola szóló végén kicsit megijedtem, de arcomon még mindig boldogság ült. Próbáltam megtartani ezt a formát, ami sikerült is. Meg akartam szólalni, de nem sikerült. Hang nem jött ki a számon. Torkomba gombóc telepedett, én pedig újra szomorú lettem. A víz ellenére hátradőltem a stégen és behunytam a szemem. Próbáltam felvidulni, ám hiába. A fuvolajáték után eszembe jutott még egy dal.
Hogy megnyugodjak ezt kezdtem el énekelni, de most már nem törődtem az emberekkel. Felszabadultan énekeltem, közben egyre jobban feloldódtam. Az előbbi játékot is elfeledtem, persze tudtam, hogy valóság volt, de mégis. Mintha valaki kényszerített volna arra, hogy elfeledjem. Kezeimet kiterítettem a stégre, lábaimmal ugyanezt tettem. Kiterülve, csukott szemmel feküdtem a fán, közben már hatodszorra énekelve a refrént.
" Unconditionally, unconditionally,
  I will love you unconditionelly,
  There is no fear now
  Let go and just be free
  I will love you unconditionally! "

Arra eszméltem, hogy valaki néz. Legalábbis valaki tekintetét éreztem magamon. Felültem és körbetekintettem.
- Ki vagy? - kérdeztem az előbbi fuvolázótól. Nem érkezett válasz. A szárcsák eltűntek az egyik nádasban, a halak sem ugráltak és egyedül voltam. Vagyis nem egészen...
Szál megtekintése

Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. március 2. 10:25 | Link

Albert

A stégen ültem, jobb lábamon, bal lábam pedig kinyújtottam. Szélgyerekek kergetőztek körülöttem, majd egyre feljebb merészkedtek és összeborzolták a hajkoronám. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán egy hang szólt hozzám. Egy fiú hangja volt. Úgy húsz évesnek tippeltem.
A hangja férfias volt, mégis lágy és finom. Mintha egy másik korból érkezett volna. Ahogy beszélt, egyre jobban éreztem azt, hogy a fiú másik korból érkezett. Albert néven mutatkozott be. Körbepillantottam, én viszont egy árva lelket sem láttam. A madarak eltűntek a folyón, a levegőben sem körözött már állat. Képzelődöm. Ez biztos. Pszichológushoz kell mennem - morfondíroztam magamban. A bemutatkozás után csönd ült a tóra és környékére. Biztos az várta, hogy majd én is elárulom a nevem, ám gombócot éreztem a torkomban. Akármennyire szerettem volna, nem tudtam megszólalni.
A neve viszont tetszett. Mindig is szerettem az Albert nevű embereket é találkozni akartam egyel. Viszont most csak beképzeltem magamnak. Míg ezeken rágódtam, Albert újra megszólalt. Elmagyarázta, hogy egy mágikus világban ragadt és a víz tükörképében meglátom. Becsukott szemmel kúsztam előrébb. Valóban.
A víz tetején/benne megláttam Őt. Nem, nem Voldemortot, hanem Albertet. Kék szemei igézően meredtek rám. Szőke fürtjei kócosan álltak a fején. Arca egészen különleges formájú volt. Nagyon helyes - gondoltam. Még mindig hallgattam, így Albert folytatta. Megdicsérte a hangomat, amit nem szerettem, ugyanis én úgy gondoltam, hogy rossz hangom van. Aztán a sírásom miatt érdeklődött. Legyintettem és lassan válaszolni is tudtam.
- I..Isobel Reeves - nyögtem ki a nevemet. Nem tudom mi üthetett belém, hiszen ahogy viselkedtem, úgy a fiúnak is kellemetlen lehetett. Összeszedtem magam és végre normálisan tudtam válaszolni.  
- Hogy érted azt, hogy kisebb mágikus baleset? - kérdeztem csodálkozva, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy miért csak a víztükrön keresztül kommunikálhatunk.
- Nem fontos, csak eszembe jutottak a régi emlékek. Ööö... - próbáltam másra terelni a szót. - Mesélj magadról. Hogy kerültél ilyen helyzetbe? Persze csak  ha nem gondolod úgy, hogy túl rámenős vagyok - mosolyodtam el, hátha attól kicsit feloldódok.
Szál megtekintése

Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. március 3. 18:40 | Link

Albert

A nap már kezdett lenyugodni, ám ezzel nem törődtem. Figyelmesen végighallgattam Albert történetét, amiben elmesélte hogy került tükörbe.  A történet elején még „faarccal” néztem előre, ám szám és szemem egyre jobban elkerekedett, ami azt eredményezte, hogy a végére már tátott szájjal bámultam előre. Albert élvezettel mesélt sanyarú sorsáról, de úgy láttam, hogy ő már beletörődött az életébe. Én nem tudtam volna elviselni. Bele is bolondultam volna, ha ezt át kellett volna élnem. Persze, mások vagyunk. Megfújta a hangszerét, amire elmosolyodtam. Becsukott szemmel ringattam magam az ütemre, aztán amikor abbahagyta, kinyitottam a szemem és újra őt figyeltem. Szerettem a zenét, de nem annyira, mint az állatokat vagy a könyveket. Könyvek! – kaptam észbe. Hiszen nekem tanulnom kellene! – gondoltam, de közben Albert újabb kérdést tett fel, amikre igyekeztem válaszolni.
- Szintén – mosolyogtam rá. – Igen, természetesen ide járok iskolába. Levitás vagyok, jelenleg még első évfolyamos, de ez rövidesen változni fog. Nem nehezek a vizsgák, viszont a felügyelő tanárok annál szigorúbbak.
Törökülésbe tornáztam magam és azon gondolkoztam, hogy mit kéne mondanom magamról. Végül más témát kerestem. Ez lesz a legjobb - gondoltam.
- Melyik korból érkeztél? - szegeztem neki a kérdést, ami leginkább furdalt. Nagyon szerettem a középkort, ha idő utazhatnék, oda mennék vissza. A legjobb ebben az időben az, hogy nincs levegőszennyezés, lovagolhatnék és nem kéne iskolába járnom. Reméltem, hogy a középkorból jött, mert akkor mesélhetett volna valami meséset onnan.
Szál megtekintése

Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. március 6. 21:04 | Link

Albert

A nap vészesen közeledett a Föld másik oldala felé, ami azt jelentette, hogy itt rövidesen este lesz. Ennek nem örültem, ugyanis semmi kedvem nem volt még visszamenni a kastélyba. Viszont ha nem akarok egy prefektus karmai között kínlódni, el kell indulnom valamikor. Albert meglepően örült, amikor megtudta, hogy Levitás vagyok. Állítása szerint a toronyban lakik, aminek én is nagyon örültem, hiszen így többet fogunk találkozni.
- De ugye nem leskelődsz? – suttogtam. A mosolyt, amit az arcára tett, kicsit furcsálltam, de nem gondoltam, hogy leskelődni. A „magamról” témát még mindig kerültem. Nem szívesen beszéltem másoknak az életemről. Az csak is rám tartozik, nem akartam már az első alkalommal elárulni a fiúnak. Persze nem azért, mert nem bíztam meg benne, vagy ilyesmi, hanem azért, mert ez számomra igen nagy csalódás és szenvedés volt. Ekkor megszólalt az a lágy hang, ami a fiútól származott.
- Szóval semmire nem emlékszel az életedből? – csodálkoztam a származását illetően feltett kérdésemre. Meglepett, de én szerintem én sem emlékeztem volna a középkori emlékeimre egy tükör fogságába esése után. Nem szerettem egyedül lenni, de most nem azt mondom, hogy én vagyok a társaság központja, de egymagam sem szerettem lenni. Elvoltam a kis állataimmal. Albert újra feltette a kérdését. Úgy láttam, nagyon izgatja a téma, egy egy nagy és halk sóhajtás után lehajtott fejjel mesélni kezdtem rövidke életem.
- Édesanyám öt éves koromban meghalt, apám pedig egy éven keresztül felém sem nézett. A bátyáim segítettek átélni ezt az időszakot. Miután apám már sokadszorra is részegre itta magát, Matthew – ő a legidősebb – munkát keresett neki és apám újraházasodott. Ekkor persze a bátyáim már elmentek Romániába, így egyedül maradtam. Becsapottnak éreztem magam. Napokig ki sem mentem a szobámból, félő volt, hogy depressziós leszek. Ám megkaptam a levelet, majd jött Matt és James, akiktől kaptam egy tündéri kutyust, így most vele és a csajokkal lakom a levita egyik szobájában – szinte végigsuttogtam a beszédet, nem akartam, hogy meglásson sírni, így egy kicsit lehajtottam a fejem.
Szál megtekintése

Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. március 28. 17:57 | Link

Albert

Úgy látszott, mintha Albert elpirult volna, ám ebben nem voltam teljesen biztos, hiszen a víz tükröződése nem volt tiszta. Amikor „megvádoltam”, hogy leskelődik a lányok után, már látszott, hogy elvörösödik. Kijelentette, hogy ő bizony soha nem tenne ilyet, hiszen jól nevelt fiú, amit meg is értek, hiszen már az első pillanattól kezdve látszott rajta, hogy nagyon illemtudó fiú.
- Bocsánat – motyogtam. – Nem akartam ilyet feltételezni rólad, csupán rosszul értelmeztem a szavaid.
Még mindig nem válaszolok a magamról kérdésére, így inkább az ő éltéről kezdek el kíváncsiskodni. Figyelmesen hallgatom végig a beszédét, viszont van egy pillanat, amikor a testem megremegett és bizony nem a hidegtől. Albert sok mindenre emlékszik az előző életéből, ám vannak homályos foltok is, hogy a szavaival éljek. Vannak olyan dolgok, amiket a tükörben való évek alatt vesztett el, és ezt meg is értem. Ha be lennék zárva egy sötét helyre, akkor biztos, hogy én sem emlékeznék ilyen dolgokra. Persze lehet, hogy nem sötét helyen volt, ez csak egy feltételezés. Amikor kitért arra az időre, amikor én öt éves voltam, erősen koncentrálni kezdtem, hátha emlékszem valamire, de semmi. Konkrétumokra nem emlékszem, de van egy-két dolog, ami rémlik.
De egyes alkalmakkor, mikor a tükör hidege szorít körül, nehezebb emlékezni a dolgokra, és olyan, mintha semmi nem akarna megmaradni az eszemben. Ilyenkor úgy érzem, hogy a tükör megpróbálja felemészteni a létezésem. Mintha egy költő írta volna a szavait, ámulatba ejtő, ahogy formázza a szavakat, majd a hangok végül elhagyják a száját. Imádtam az ilyen stílusú beszédet, ezért is volt élvezetes hallgatni Albert beszédét.
A hideg futkosott a hátamon, teljesen beleéltem magam a szavaiba. Elképzeltem, ahogy a tükör fogságában sínylődik, több mint… több, mint száz éve. Nem bírom a fogságot, én biztos, hogy már réges-rég megbolondultam volna.
- Persze, bocsánat… nem akartam felkavarni a régi élményeket – suttogtam. Nem akartam viszont, hogy abbahagyja a beszédet, így valami mást kellett kitalálnom. Mivel nem jutott eszembe hirtelen semmi jó téma, azért – Albert unszolására – elmeséltem az életem. Könnyeimmel küszködtem, mire a végéhez értem, de tartottam magam. A fiú bocsánatot kért, amit egy halvány mosollyal nyugtáztam, majd mélyen beszívtam a levegőt és lassan megnyugodtam.
- Semmi baj, nem tudhattad, ahogy én sem azt, hogy Veled mi történt a tükör mélyén – szipogtam még párat, aztán végleg befejeztem a sírást. – Kérlek, beszélj még!
Ez most komoly Issie? – korholtam magam. Mi az, hogy beszélj még??! Igen, ordibáltam magammal, miközben a düh egyre jobban elárasztott és az arcomon egy kis pír jelent meg.
- Khm… már mint, úgy értettem, hogy beszélgessünk még – a hangom elhaló volt, az arcom tiszta vörös, mint Albertnek pár perccel ezelőtt. – Na jó, nem kertelek, nagyon jó hallgatni, ahogy beszélsz.
Ennyi. Kész, passz. Kimondtam, nincs visszaút, nincs időutazás, megtörtént. A tücskök már ciripeltek a nád is esti susogásába kezdett, de ebben a percben nem gondoltam rájuk. Egyedül ketten voltunk, Albert és én. Most mi számítottunk, nem volt senki, aki ezt megzavarhatta volna. Az iskola szembe sem jutott, és ha elkap egy prefektus? Na, ez a legkisebb gondom…
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 14:51
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Nem szeretem a nyarat. Folyton meleg van és alig lehet megmaradni úgy, hogy nem sülnél meg. Az viszont jó volt benne, hogy hazamehettem anyuékhoz a birtokra. Előtte azonban le kellett vizsgáznom év végén, amit nagyon nem szerettem. Az egész évben a vizsgák voltak a legrosszabbak, amiket gondolom rajtam kívül még sokan nem szeretnek.
Reggel már úgy ébredtem fel, hogy a hasam görcsölt, hányingerem volt és a fejem is fájt. Szuper ~ gondoltam. Az nagyon nem lett volna jó, ha pont ilyenkor betegszem le. Mire felöltöztem és elindultam lefelé, hogy megreggelizzek, a lányok már mind elmentek. Hát persze, mit is vártam? Akár milyen korán is kelek fel, ők arra már eltűnnek. Vajon milyen korán kelnek fel? Mindegy, ezt majd máskor fogom kideríteni. Most azonban lesiettem reggelizni, ám a nagyteremben nem töltöttem sok időt, így két pirítós és egy pohár narancslé után újra felszaladtam a szobámba, ahol összeszedtem pár pergament, két könyvet és egy pennát, aztán a kutyám kíséretében elhagytam a kastélyt. Valami csendes helyre kellett mennem, ahol nyugodtam fel tudok készülni a vizsgáimra.
Amint kiértem a birtokról, a falu felé indultam. Lesétáltam a macskaköves úton, aztán a falu szélénél megtorpantam. Vatta hűségesen és farokcsóválva követett mindenhová, azonban most látszott rajta, hogy neki is melege volt. Gesztenyebarna szemeit rám emelte, de én már indultam is tovább. Végigsétáltam a falun, befordultam pár utcában, de végül is kiértem Bogolyfalváról. Letértem egy mellékútra, aztán pár perc séta után megérkeztem a keresett helyre. Felléptem a stégre, aztán kerestem egy száraz helyet, aztán letelepedtem rá. Lepakoltam a cuccaimat, aztán kinyitottam az egyik könyvem, a másik becsukottra helyeztem egy pergament és "szorgalmasan" körmölni kezdtem a tudnivalókat az unikornisokról.
Közben persze fel-felpillantgattam, hátha megjelenik Albert, de nem. Egyszer még tavaly találkoztam vele itt, amikor is... hát a vízfelszínen volt látható, de hús-vér ember volt. Azt hiszem. Azóta nem is láttam, nem találkoztam vele, de még csak nem is hallottam róla... semmit. Miután letettem Albert kereséséről, Vattát kerestem a szememmel. A collie biztos megint elcsatangolt valahová, amit nem bántam, hiszen tudom, hogy úgy is visszajön, de azért nem szerettem volna, ha nagyon messze megy tőlem. Végül megpillantottam, amint tőlem kicsit messzebb állt és a stég szélén nézegette magát a vízben.
Mosolyogva megráztam a fejem, aztán visszafordultam az írnivalómhoz. Hajj, de utáltam ezt csinálni!
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 18:58
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Hát jó, bevallom kicsit elmerültem abban, hogy a könyvemet tanulmányoztam, mert azt sem vettem észre, hogy Vatta közben mellém sétált, jól megnézett, majd visszatért a tükörképéhez. Igen, lehet hogy kicsit elragadtak a legendás lények, de hát ez van. Imádok olvasni és bármi leköti a figyelmem, amiben nem gyilkolnak... De ha már itt tartunk, akkor főleg az ilyen állatos  könyvek a nyerők, vagy a regények. Ohh, igen, azokat nagyon imádom.
Visszatérve a figyelmetlenségemre, még azt sem vettem észre, hogy közben az én drága jó kutyám úgy döntött, hogy hazamegy és engem pedig itt hagy. Éppen felnéztem, hogy Albertet keressem a szemeimmel, amikor megpillantottam a juhászkutyát leosonni a stégről.
- Vatta! - kiáltottam rá, a szokásosnál hangosabban. Tudom, hogy a hangom erőteljesebb volt, de egyrészt távol volt tőlem a kutya, másrészt pedig az állatokra következetesen kell rászólni. Amint a kutya visszaoldalgott a stégre, én is visszatértem a könyvemhez. Az írást már abbahagytam és inkább a kezembe vettem az olvasmányt, aztán belelógattam a lábam a hűs vízbe, majd olvasni kezdtem az unikornisok "bevándorlását" Magyarországba.
Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki megállt mellettem és köszönt. Ijedten összerezzentem, aztán tágra nyílt szemekkel felpillantottam. Egy fiú állt felettem, eltakarva a napot. Nem volt ismerős az arca, bár lehet, hogy láttam már... de így hirtelen nem tudtam.
- Szia! - Köszöntem, miután észbe kaptam. - Hát épp "tanulok", de úgy sem fogok sokra jutni, amíg a kutyám itt ugrándozik körülöttem.
A tanulok szónál idézőjeleket rajzoltam a levegőbe, amikor pedig Vattáról beszéltem, rápillantottam. A stég szélén feküdt, mancsaira helyezett fejét pedig a víz felé fordította.
- Egyébként Izabella vagyok - mutatkoztam be a fiúnak. Ha már idejött és köszönt, akkor bemutatkozok, hiszen ha sokáig marad, akkor még sem hívhat végig "lány"-nak, én pedig "fiú"- nak. Ez így kicsit furcsán hangzana.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 20:37
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



A fiú láthatóan meglepődött, amikor visszahívtam a kutyám. Nem is tudtam, hogy már azóta itt álldogált mellettem. Vagyis... hát, amikor még felnéztem, hogy rászóljak a collie-ra, még nem volt itt. Talán elbújt és hallgatózott volna? Na nem, azt én nem nézném ki belőle. Bár nem vagyok az az ítélkező típus, így nem volt róla kialakult véleményem.
Amint befejeztem a beszédet, ő rögtön rám zúdított egy rakat kérdést, én pedig pár percig köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam és válaszolni tudtam. Először is, amikor megkérdezte, hogy leülhet-e, én bólintottam, bár már helyet foglalt mellettem. Bran néven mutatkozott be, de nem hiszem, hogy ez a teljes neve.
- Bran... ez a teljes neved? - Tettem fel az első idétlen kérdésem. A macskáját is bemutatta, aki épp a fiú körül sétálgatott. Rámosolyogtam a cicusra, aztán megpróbáltam végiggondolni, hogy melyik kérdéseket tudnám összevonni, hogy egy választ adjak rájuk.
- Hát azt nem, és szerintem a cicád sem értékelné, ha összevizeznéd - pillantottam a kis fekete szőrmókra. - Igen, én is a kék ház lakója vagyok. Hogy tetszik nálunk?
Kellett valami, ami kicsit lenyugtatja a fiút. Nem volt idegesítő, de hát azét kell egy kis nyugalom, hogy tudjak válaszolni a kérdésre. Már, ha válaszolni akarok a kérdésekre.
- Kviddicsezel? - Csillant fel a szemem. - Tényleg? Ezt nem is tudtam... Kei nem is mondta.
Egész jól elmorfondíroztam magamban arról, hogy vajon miért nem szóltak nekem. Bár nem vagyok olyan nagyon fontos ember a csapatban... vagyis de, de az vagyok. Talán enyém a második, vagy harmadik legfontosabb szerep a csapatban. Bran ekkor szabadkozni kezdett, amiért ilyen sokat kérdezett, amit elhárítottam egy mosollyal.
- Második éve koptatom a padot - válaszoltam az utolsó kérdésére. Meglóbáltam a lábam a vízben, ezzel felkavartam a csendjét. Azon gondolkodtam, hogy Vatta mikor fog iderohanni és kérdő pillantásokkal illetni a kiscicát. Egyenlőre azonban még helyben maradt és nyugodtan feküdt a stégen.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 16. 13:52
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



A fiú teljesen fellelkesülve beszélt és beszélt és a változatosság kedvéért: beszélt. Bevallom, kicsit elgondolkoztam, hogy vajon hogyan került a Levitába, hiszen ilyen sok társalgás után én régen a pirosakhoz soroltam volna. Persze nem én döntök és ítélkezni sem szeretnék, de... na jó, egy picit ítélkezek. Mindenkinek vannak véleményei, ahogy nekem is, amiket nagyrészt nem hozok nyilvánosságra, bennem még attól ott vannak és nem tudok másra gondolni. Na jó, de tudok, de ez most nem lényeges.
Elárulta, hogy Norrey a vezetékneve és megerősítette, amit én fejben már kigondoltam: Brandon a teljes neve. Brandon Norrey... ízlelgettem magamban a nevét, aztán újra meglóbáltam a lábacskáimat, majd hallgattam az élménybeszámolóját. Amikor valami vöröses srácról beszélt, rögtön Márk jutott az eszembe, de őt már idén se láttam, szóval nem lehetett. Akkor még is ki....? Aztán észbe kaptam, hogy volt ez a test-izé csere, hiszen Dasha is "átalakult", ahogy még sokan mások is. Emlékszem, teljesen sokkot kaptam, amikor megláttam egy srácot a szobánkban. Fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda valójában ő és majdnem le is ütöttem... mivel is? Ja igen, egy könyvvel. Szóval, majdnem leütöttem egy könyvvel, amikor felkiáltott, hogy ő Dasha... mondanom sem kellett, tényleg nem ismertem fel, de akkor rózsaszín haja volt és nem narancssárga.
- Nem, nem ismerem - válaszoltam a Hyunos kérdésre. Tényleg fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. Amikor viszont megemlítette azt, hogy elsős, már tudtam, hogy csak Dasha lehet. - Vagyis... még is ismerem, szobatársam. Csak ő igazából lány.
Többet nem árultam el erről, majd kérdez, ha érdekli, vagy nem ért valamit. Többet között megemlítettem azt is, hogy másodéves vagyok, mire felcsillant a fiú szeme. De lehet, hogy csak a nap csillogott, mindegy. Rögtön a vizsgákról kérdezősködött és megint egy rakat kérdést rám zúdított. Ez egyrészt jó volt, hiszen megismeri az iskolát, viszont kellett egy kis idő, amíg újra összeszedtem magam.
- Hogy érted azt, hogy hogy mennek? - Érdeklődtem vissza. - Vannak ugye az órák hétköznapokon, azokra bejársz, ott lediktálják az anyagot és év végén összeállítanak egy tetszőlegesen hosszú vizsgalapot. Ha figyelsz az órákon és leírod, illetve megtanulod az anyagot, akkor nem lesz baj.
Úgy éreztem, hogy kellett egy kis önbizalmat öntenem belé, vagy nem is tudom. A macskája eközben belemászott az ölébe, aztán már ugrott is volna át az enyémbe, de a levegőben elkaptam és visszaraktam a gazdája ölébe.
- Ne haragudj, de nekem kutyám van - itt Vattára pillantottam - , aki nem igen szereti a macskákat. A szobatársam macskáját még csak-csak elviseli, de ha rajtam érzi a szagukat, hát akkor kitör a balhé.
A collie lassan felemelkedett a stégről és elindult felénk. Nyugton maradtam és figyeltem, hogy a juhászkutya a fiú mellé ért, aztán a macskára meredt. Egy apró kézmozdulattal magamhoz hívtam, ő pedig engedelmesen lefeküdt a jobb oldalamra - mert a fiú a bal oldalalom ült -, és a fejét az ölembe hajtotta. A kezemet a fejére tettem és lassan simogatni kezdtem a fejét.
- Ő tehát Vatta - mutattam be a kutyát, aki a neve hallatára felemelte a fejét, de aztán visszaejtette az ölembe és élvezte, ahogy simogatom. A fiúra mosolyogtam, aztán a vizet kezdtem el kémlelni.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 17. 20:07
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Brandon kicsit kiakadt, amikor megemlítettem, hogy Dasha valójában lány, holott ő azt hitte, hogy fiú. Hát igen, először én is azt hittem, hogy fiú, és... és ugye majdnem le is ütöttem, de! csak majdnem. A fiú utána pedig rögtön szabadkozni kezdett, és elmesélte, hogy hagyta vele cipeltetni a labdás ládát, meg egyéb ilyen dolgok. Nyugodtan hallgattam végig, hiszen tudtam, hogy Dasha fiúként és lányként is milyen erős, szóval szerintem nem esett nehezére a dolog. Ezt pedig nem bántásból, vagy ilyesmi célból mondom, de ismerem már annyira a szobatársam, hogy tudjam: elég erős ahhoz, hogy elbírja a ládát. Én még ugyan sosem próbáltam - na jó, egyszer -, de biztos vagyok benne, hogy nekem is sikerülni egyedül felemelnem.
Amikor a háztársam kicsit lenyugodott és abbahagyta a beszédet, én csukott szemmel élveztem azt a kicsike csendet, ami akkor közénk telepedett. Mi tagadás, igen is élveztem és mindig is élvezni fogom azt, ha egyikünk sem beszél, hanem hallgatunk. Én elüldögélnék itt síri csendben napestig is, de lehet, hogy neki ez egy idő után kínossá válna. Amint ezt végiggondoltam, a srác már nyitotta is a száját és sűrű bocsánatkérések közepette a kezem felé nyúlt, de én kedvesen elhárítottam.
- Biztos jó ötlet ez? Nem szeretnélek megsérteni, de egész eddig a kutyát simogattam. Nem azért mondom, mert hát tiszta állat, meg rendesen fürdetem, meg minden, csak hát... mások úgy gondolják, hogy nem egy tiszta állat.... - elharaptam a mondat végét és újra az állatot kezdtem el dögönyözni.
Brandon a vizsgákról érdeklődött, én pedig egy szép és hosszú válaszban fejtettem ki mindazt, amit tudnia kellene arról. Először nagyon megijedhetett, legalábbis én ezt vettem észre rajta, de amikor már én is válaszoltam a kérdéseire, akkor kicsit higgadtabbra vette a figurát. Elárulta azt is, hogy magántanára volt... pont, mint Vivinek ~ gondoltam.
- Értem - válaszoltam tömören, aztán a csillogó vízfelszínre emeltem kékjeimet. Nagyon szép volt a víz ebben az időben... tényleg, hány óra is van? Azt azért jó lenne tudni, hiszen nemsokára be kell mennem, hogy a cuccaimat lerakva újra kihozzam Vattát futni.
Brandon megdicsérte a collie nevét, de amikor a juhászkutya a macskára emelte gesztenyebarna szemeit, a fiú aggódóan közelebb húzta magához a macskáját. Kérdőn pillantottam rá, aztán amikor feltett egy kérdést, már értettem, hogy miért aggódott.
- Ezt hogy érted? - Kérdeztem vissza. Persze tudtam, hogy miért tette fel ezt a kérdést, de azért kíváncsi voltam, hogy erre mit felel.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 18. 14:24
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Nagyon bíztam benne, hogy a fiú nem haragszik meg rám azért, mert nem engedtem neki kezet csókolni. Amikor elmagyaráztam, hogy miért nem, ő elvörösödött, aztán maga elé nézett. Nem akartam megbántani ezzel, de hát vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy az állatok csak rühes dögök, akik nem jók semmire, csak arra, hogy házat őrizzenek, egeret fogjanak, vagy tudom is én, csak, hogy jó legyen a húsuk. Én totál nem értek velük egyet és már annak a határán állok, hogy vegetáriánus leszek. Az embereknek viszont teljesen mindegy, hiszen nekik ugyanolyan haszontalanok maradnak az állatok, bármit is teszek.
A valóságba Brandon rántott vissza, amikor is elkezdte magyarázni, hogy "mi lesz így rendben". Egész szépen kifejtette azt, amit én már a válasza előtt tudtam, így csak mosolyogtam és bólogattam. Amikor viszont felajánlotta, hogy elmennek, hevesen megráztam a fejem. Mármint nemlegesen. Ekkor viszont Brandon újra mesélésbe kezdett, én pedig megadóan hallgattam amit mond, hiszen még szerettem volna válaszolni a fejtegetős kérdésére. Az újabb kérdésre megint csak megráztam a fejem, aztán elmesélte, hogy mennyi hangszeren játszik. Figyelmesen hallgattam, hiszen tudtam, hogy úgy sem tudnék közbeszólni. Elregélte a hangszereken való tanulásának a történetét, de én már a zongoránál lemaradtam. Zongorázik?! De hisz ez fantasztikus! A bajára már nem is figyeltem, hiszen teljesen felpörögtem és egy kis mozgolódás után felé fordultam. A szemeim csillogtak az izgatottságtól, és alig bírtam leplezni a boldogságom.
- Szóval tudsz zongorázni? - A hangom kissé irritálóan magas volt, de hát nem tudok mit tenni ez ellen. - Hisz ez fantasztikus! Képzeld, én is zongorázok!
Tisztára fellelkesültem és már a határán voltam annak, hogy izegni-mozogni ne kezdjek. Hát igen, erről sem tehetek, ilyen vagyok és kész.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 18. 14:56 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. július 3. 11:47 | Link

Brandon Norrey


A tény, hogy Brandon tud zongorázni, egészen fellelkesített. Emlékszem, hogy én hogy kaptam meg az első zongorámat. Tavasz volt, egészen pontosan március 12-e. Pont a születésnapom. Nagyon boldogan keltem fel aznap, hiszen mindig valami fantasztikus ajándékot kaptam: egyedül felmehettem a hegyekbe – persze csak addig, amíg a birtokunk tartott -, vagy kedvem szerint hajkurászhattam a birkákat – amit általában minden nap megcsináltam, amikor anyáék nem figyeltek -, vagy elmentünk családostul fagyizni, de minden születésnapom más volt. Egyben hasonlítottak: mindegyik fantasztikus volt és csodás ajándékokat kaptam. Az ötödik születésnapomra kaptam meg a lovamat, a nyolcadikra enyém lehetett az aznap született kisbárány, aki persze az anyukájával élt, de nagyrészt én is gondoztam. Azonban a tizedik szülinapom volt a legjobb mindközül. Jó jó, az ötödik volt a legeslegjobb, és ez csak utána következett, de ez most nem lényeges. Amikor reggel felkeltem, még sejtelmem sem volt, hogy mit kapok, hiszen az utóbbi időben anyáék nagyon sok mindent összevásároltak és nem voltam benne biztos, hogy mi lesz az ajándékom. Amint beléptem a nappaliba, egy gyönyörű, ébenfekete zongora fogadott. Teljesen ledöbbentem, amikor megláttam. Körülbelül öt percig álldogálhattam ott, amikor belépett Vivien és rám nézett. Őt követte anya és apa, mindhárman mosolyogva fogadtak, a hangszerhez invitáltak és leültettek. Mivel már másfél éve tanultam játszani rajta, rutinosan felhajtottam és ujjaimat a billentyűkre helyeztem és „ösztönösen” játszani kezdtem. Családtagjaim a háttérbe szorulva figyelték a játékom, én pedig mérhetetlenül boldog voltam. Körülbelül fél óra múlva álltam fel a székből és rohantam oda anyámékhoz, akik még mindig ott ácsorogtak mögöttem. Szorosan magamhoz öleltem mindhármukat, aztán elmentem reggelizni, ezzel elrontva az illúziót.
Jó volt visszaemlékezni ezekre a dolgokra, ám Brandon közben újra beszélni kezdett, így muszáj volt figyelnem rá, hiszen illetlenség lett volna az, ha nem figyelek rá. Elmesélte, hogy a legjobbtól tanult zongorázni, és hogy különösebben nem volt nagy dolog az, hogy tudott játszani ezen a hangszeren. Nem értettem pontosan, hogy mire akart célozni ezzel, de amikor megemlítette, hogy a zeneiskolájában mindenki más is tudta használni a zongorát bólintottam, aztán amikor belenézett a szemeimbe kicsit elpirultam. Kérdésére csak megráztam a fejem.
- Nem tudom. Én személy szerint a szobámban tartok egy kisebb zongorát de… az akváriumban is van egy zongora a víz alatt, egyszer játszottam ott. Tompán szól ugyan, de szépen – meséltem az élményeimet a Nerellával töltött fél-napon. Brandon egy kis csend után újra megszólalt és újabb kérdésáramlatot zúdított rám. Ezekre viszont már sokkal felszabadultabban válaszoltam, mint az előbbiekre. Úgy látszik kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam, hogy újra emberi válaszokat adhassak.
- Hat és fél éve tudok zongorázni, azonban első saját zongorát csak öt éve kaptam. Én még nem hallottam senkit sem csellózni, szóval ez újdonság számomra – mosolyogtam, aztán folytattam. – Ne haragudj, de én nem vagyok még annyira „tehetséges”, hogy zenekarban is zongorázzak. Inkább megmaradnék magamnak. Nem tudom, ezt a házvezetővel beszéld meg, de ha sokan beleegyeznek, akkor több a valószínűsége a dolognak – folytattam. Nem voltam benne biztos, hogy a többiek örülnének annak, hogyha egy hatalmas zongora állna a klubhelyiségben, de hát ki tudja. Az én hangszerem még csak-csak elviselik a lányok, bár nem mondtak semmi olyat, hogy zavarja őket, vagy valami, de bízom benne, hogy majd szólnak, ha esetleg problémájuk van vele.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. július 3. 14:38 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. július 3. 16:06 | Link

Brandon


Amint megemlítettem, hogy az akváriumban is van egy zongora, Brandon rögtön rákapott és kérdezgetni kezdett mindenfélét. Olyan gyorsan beszélt, hogy felét meg sem értettem és csak pislogtam, mint borjú az új kapura. Egy darabig még néztem magam elé aztán megráztam a fejem és ránéztem. Próbáltam összeszedni, hogy miket is kérdezett, de nem igazán ment. A végén már csak csendben hallgattam, aztán amikor úgy látszott, hogy kicsit szünetet tart megköszörültem a torkom, ezzel jelezve, hogy én is mondanék valamit.
- Hát... bevallom az elején elvesztettem a fonalat olyan sok kérdést tettél fel, így csak arra válaszolok, amelyiket megjegyeztem. Először is, ne félj a házvezetőtől, nagyon kedves és megértő, de mondom, meg kell kérdezni pár embert, hiszen nem csak egyedül te laksz a Levitában - és ezzel gyakorlatilag le is rendeztem az összes kérdésre a választ, hiszen Brandon már bele is kezdett Mozart életébe. Nem igazán szerettem azt a férfit, olyan furcsa neve volt, de a muglik még egy édességet is elneveztek róla.
Az utóbbi időben nagyon átszoktam a varázsvilági "nyelvre", vagy hogy is mondjam. Kezdtem egyre közömbösebb lenni a muglik iránt és ez egy kicsit rosszul esett, hiszen az egyik unokatestvérem is mugli - igazából félvér -, sőt a nagybátyám is az. Nem értettem tehát, hogy miért viselkedtem így, de mindegy is volt.
Brandonra néztem, hátha mond még valamit, de nem. Vatta felemelte a fejét az ölemből, lassan feltápászkodott és elindult a stégen visszafelé a faluba. Kérdő tekintettel néztem utána, de nem tudtam, hogy hova akar menni. Végül megállt a stég szélénél, én pedig még pár percig néztem, nehogy elmenjen, aztán újra a háztársam felé fordultam.
- Hogy tetszik a Levita? - Tettem fel a kérdést, hiszen azon kívül, hogy bevették a csapatba még semmi olyat nem mesélt, ami a házra utalt volna, ez pedig egy jó alkalom lett volna, hogy meséljen róla.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2014. július 5. 14:11 | Link

Brandon ~ zárás


Megértettem, hogy őt is néha elkapja a hév, és hadarni kezd. Tavaly még én is ilyen voltam. Mondhatni ingadoztam az antiszociálisság és a társasági lét között. Na jó, ez most értelmetlen volt, igaz? Mindegy is, mindenki másmilyen és ha Brandon ennyire szeret beszélni, akkor ez van.
Nem válaszoltam.
Miután már másodszorra is meséltem el neki azt, hogy a zongorás ügyben nem egyedül ő dönt, végül beleegyezett, hogy majd rákérdez a Hv-nál. Ennek örültem, hiszen ha rákérdez, az már egy jó dolog, így alkalma lesz a háznak "összeülni" és megbeszélni, hogy ki van benne és ki nincs.
Brandon mosolyogva jelentette ki, hogy nem figyeltem én pedig egy vigyor kíséretében fogatni kezdtem a szemeimet, de amolyan barátságosan. Brandon macskája a folyamatos simogatás miatt halkan dorombolni kezdett, én pedig csillogó szemekkel figyeltem a gombolyag méretű kiscicát.
Még mindig nem válaszoltam.
Amikor Brandon a házas kérdésemre válaszolt, őszintén meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy így képes beszélni a házról. Megértettem, hogy furcsa ez neki, mert hát nekem is furcsa volt először, mikor idekerültem.
Amikor valami véleményről kérdezett, csak megráztam a fejem és összepakoltam a cuccaimat.
- Ne haragudj, de nekem lassan mennem kell - amint összeszedtem a dolgaimat felálltam és ránéztem a fiúra. Nem szerettem volna itt hagyni, de hát nem tehettem mást. Úgy éreztem, hogy magányra lenne szüksége, én pedig akár tetszik neki akár nem, elmegyek. - Majd még biztos találkozunk egyszer! Szia!
Ezzel el is köszöntem tőle és felkapva a stégen felejtett könyvem elindultam a kastély felé, közben pedig magamhoz hívtam a nádas szélén bóklászó kutyát.  
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. július 5. 14:11 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2015. július 14. 21:58 | Link

Mich


Az utolsó Madagaszkáron töltött egy hét alatt semmit se vártam jobban a hazatérésünknél, amikor is ez pedig bekövetkezett, csak becsaptam a szobaajtóm és bedőltem az ágyamba. Konkrétan átaludtam egy egész napot, és ez még nem is lett volna baj, hiszen szombat volt. Arra ébredni viszont szombat késő délután, hogy egy bagoly kopogtat az ablakodon és te a megérkezése után csak öt perccel később tudsz kikászálódni az ágyból, felébredni annyira, hogy eltudd olvasni, majd értelmezni a sorokat és rájönni, hogy van körülbelül tíz perced a elkészülésre és a lemenetelre a faluba, hát nem volt kellemes. Fél percig azt se tudtam ki az isten az a Michelle, meg hogy mit akar tőlem pont akkor amikor én alszom, aztán mikor leesett ki is az a Michelle, csak pislogtam a bagoly hűlt helyére - mert hogy az időközben megunta a buksimire való várakozást és tovább állt. Jól tette.
Másfél perces csúszásban voltam, de ez egy kicsit sem érdekelt. Hangulatom morcos volt az ébresztés miatt, nem is siettem annyira a készüléssel sem, ami egyébként csak abból állt, hogy a szekrényem legfelső darabjait magamra rángattam, aztán füttyentettem a kutyámnak, és szépen lassan elindultam a találkahely felé. Útközben ásítoztam is rendesen, még a naplemente sem tudta elvonni a figyelmem. Nagyon reméltem, Michelle-nek jó indoka lesz amiért felkeltett, jelen esetben semmi olyan dolog nem volt, amire azt mondanám, hogy oké, ezért érdemes volt felkelni. Tehát, körülbelül másfél perces késéssel érkeztem meg a falu széléhez, a szőke prefektus természetesen már a stég szélén üldögélt, és rám várt. Na jóó, talán kicsit sietni kellett volna.
- Felébresztettél - Közöltem vele durcásan összefont karokkal a mellette lévő helyre való letelepedést követően. A collie a másik oldalamra feküdt le, izgatottan figyelte a naplementét, amíg én Mich-re bámultam. - Nos, mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt iderángattál?
Talán még egy kis szarkazmus is érződött a hangomban, de nem igazán törődtem vele. El voltam foglalva a világ és főleg Mich utálásával. Mert hát mi lehet fontosabb az alvásnál? Egyáltalán ki mer olyat tenni, hogy felébreszt... miközben alszom?!
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2015. július 14. 23:07 | Link

Mich


Fogalmam sincs mennyi idő telt el a bagoly elröppenése óta, de biztos voltam a késésemben. Ennek ellenére nem siettem, habár nem is szerettem késni sehonnan. Szörnyű vagyok, néha még én sem tudom pontosan mit akarok. Mindegy, végül csak odaértem a stéghez, és sikerült is bejelentem a durcásságom okát.
- Jól van na. Mesélj - Megijedtem a rám villanó kékjeitől, a végén még leszúr az övéből előrántott késével és bedob a vízbe, a kutyámat meg hát biztos nem viszi haza magával. Bár igazából nála sosem lehet tudni, nem ismertem még annyira, hogy bármit is elmondhassak róla - tudom a születésnapja időpontját, ha az egy kicsit számít. Nem terveztem viszont elhalálozást a mai napon, szóval inkább csak befogtam és a csillogó víztükörre emeltem pillantásom. Vártam, hogy végre kinyögje miért is kellett kimásznom a puha ágyikómból, miatta még a vattacukorról álmodást is megszakítottam. Michelle, dupla bűnt követtél el.
- Micsoda? - A francia iskola nevére, na meg a 'fele annyit leszek itt mint eddig' említésére felkaptam a fejem, és tágra nyílt szemekkel meredtem a lányra. - Izé... azt hiszem most gratulálnom kellene.
Oldalra döntött buksival, érdeklődő arckifejezést magamra öltve fókuszáltam a szemeire, még nem végzett. Már a fiú nevének elhangzásakor kíváncsian dőltem picit közelebb hozzá, de azért nem másztam bele az arcába, csak hát ugye a múltkor is halkan említette meg a csávót. Még a végén ezt is suttogni fogja, mi van, csak nem kinyírta és ezt nem hallhatja senki? Mert hát oké, hogy egy gyilkosság bevallását nem kéne szétkürtölni, de nem. Nem nyírta ki. Azonban a dolog említése ugyanannyira lesokkolt, mint az első alkalommal közölt csók.
- Hááát még mindig nem tudom ki az a Vasil - Elhúztam a szám szemeimet még mindig a lányon tartva, hátha van még más is. De nem volt, én pedig emészthettem meg a dolgot. - De gratulálok. Sok boldogságot, meg minden. És egyébként mióta tart a dolog? Egyáltalán hogy jött ez össze?
Hazudnék ha azt mondanám nem lepett meg, bár őszintén szólva fogalmam sem volt róla ki a pasi, de hát biztos rendes. Meg kicsit idióta, hogy kitartott a lány mellett, de akkor ennyi erővel én is nagy idióta lehetek. Elvégre én sem menekültem Mich elől mindjárt az első találkozásunk után, sőt... Na tessék, máris szimpatikusabb a csávó.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2015. augusztus 11. 20:47 | Link

Michelle
Igen, tudtam, tisztában voltam vele, hogy kedvesebben is viselkedhettem volna, de hát kérem szépen, én alvás után mindig holdkóros állapotba kerültem, és ezen sajnálatos módon semmi sem tudott segíteni. Az ugyanolyan kómásan kinéző bagoly sem segített az állapotomon, ahogy a szintén morgós Michelle sem. De nem hibáztattam, igazából még örültem is, hogy nem ugrott a nyakamba és ölelte belőlem ki a szuszt. Mert akkor csak néztem volna rá amolyan "ki a fene vagy és mit tettél Michelle-l?" arccal. Talán még rá is kiabáltam volna amilyen állapotban megérkeztem, de ez utóbbiban nem voltam biztos.
- De...De hát Franciaország elég messze van, és.. - Az érdeklődés eltűnt az arcomról, helyette csak pislogtam magam elé meredve, közben pedig próbáltam a lehető leggyorsabban feldolgozni az előbb kapott információt, hogy aztán valami értelmeset is hozzá tudjak érdemben szólni a dolgokhoz. Mert azért gondoljunk bele, az előbbi dadogásom nem volt valami értelmes.
- Biztos láttam már, csak nem tudtam arcot párosítani a névhez, de ha ez így folytatódik tovább, kénytelen leszel bemutatnod nekem. Vagy engem neki, igazából mindegy - csak tudjam, ki a csóka. De nem, ez utóbbit természetesen nem tettem hozzá, így is eléggé lesokkolódtam, nem volt szükségem egy mérges Michelle-re. Akkor aztán tényleg nem tudtam volna mást tenni a dadogáson kívül, az meg, mint tudjuk, nem igazán a barátom.
- Szóval még Madagaszkáron - Biccentettem halvány mosollyal az arcomon, aztán végül leesett, ez mit is jelentett. - Még Madagaszkáron és csak most szóltál?! - Kiborulhattam volna jobban is a szemforgatásnál, de egyrészt álmos voltam, másrészt az előbb már rájöttem, hogy semmi értelme sem lett volna. De azért kicsit csalódtam, hogy ilyen későn tudtam meg a hírt, közben meg mégis örültem, hogy elárulta, mert ezzel még közelebb kerültünk ahhoz, hogy a barátomnak nevezhessem a lányt. Igazából fogalmam sem volt róla, mégis minek nevezzem. Egyszer üvölt velem, egyszer nem, aztán majdnem megint kiabál, aztán mégsem. Fene abba, aki ki tud rajta igazodni.
- Hát, látod, még élek. Az elkövetkezendő kviddics meccsig ez még így is lesz, aztán utána nem tudom. Lehet, legközelebb már a temetésemen fogsz állni, és a koporsómat bámulod - Ciccegve megráztam a fejem, hogy utána rögtön elmosolyodjak és a lányra pillantsak. Nos, ez volt az a pillanat, mikor valami nagy butaságra gondoltam. Aztán ki is mondtam. - Nem lenne kedved kiülni a következőre? Az Eridon ellen fogunk játszani, ez lesz az idény utolsó meccse, és talán nem kell majd sírnod a temetésemen, ami tudom, nem fog bekövetkezni - Mármint, az, hogy Michelle sírjon, a temetésből igazából még bármi lehet.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2015. augusztus 11. 20:48 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
400. Köszönöm <3
Írta: 2015. augusztus 13. 14:56
| Link

Michelle
Szomorkodva bámultam az összefont és combjaimon pihentetett ujjaimat, közben a másik oldalamon a kutyám is megmozdult néha, akkor például az ölembe fektette a fejecskéjét, és hol rám, hol pedig Michelle-re nézett azokkal a nagy, bánatos szemeivel. Pedig ő nem is értette annyira, hogy miről esett szó.
- Mindenképp. Furcsa hallani róla, miközben azt sem tudom, kiről beszélsz - Gyanúsan méregettem a mosolyát, de végül nem kérdeztem rá, elintéztem egy vállvonással, és inkább a sokat hallott Vasilra kentem. Egészen biztos voltam benne, hogy a srác miatt volt ennyire boldog, aminek természetesen én is örültem, csak furcsa volt így látni a lányt. Mármint, hát végül is nem üvöltött, meg kés sem volt a kezében. Ezt a kettőt tudtam így hirtelen - állandóan - hozzákapcsolni.
- Három nap. Azért az sok idő, ha belegondolsz - Nem, még mindig nem hisztiztem. Igazából ha a földhöz vertem volna magam, ez akkor sem változtatott volna a dolgon, nem értesültem volna előbb a hírről, és azon kívül, hogy Michelle valószínűleg belök a tóba - vagy rosszabb esetben kiköt egy fához a hajamnál fogva -, majd dühösen elviharzik és megutál, semmi sem változna. Inkább csak csendben örültem és bólogattam mondandója folytatásán, aztán mivel a kutyám úgy döntött, hogy ő megunja az egy helyben fekvést, és lelépett valahova a stég széléhez, kicsit oldalra csúsztam törökülésbe húzva a lábaimat.
- De ez a gurkót nem érdekli - Elkeseredetten mosolyogva megvontam a vállam, holott egyáltalán nem vágytam egy újabb vas általi halálra. Inkább hagyom, hogy valaki megkínozzon. Még az is jobb. Talán.
- Nem tudom. Csak úgy... jött - Még magamat is megleptem ezzel a semmilyen válasszal, de hát tényleg nem volt semmi előzménye a felkérésnek - ez az volt? -, de mivel már belement, nem is kell ezt tovább boncolgatni. Főleg nem amiatt, mert Michelle-nek valószínűleg boncolásra alkalmas kése is volt valahol. Nem akarom tudni. - Hát, tudod, mikor eltalál egy gurkó, az fáj. Nekem főleg, elég...alacsony a fájdalomküszöböm, őszintén szólva olyan, mintha a hét pokolban kínoznának, aztán megpiszkálnának egy tüzes vassal. Nem éppen kellemes érzés, olyankor tökre meg akarok halni érzésem van. De aztán ránézek Dashára, és rájövök, hogy elvitték a kvaffot. Ehh - Roppant bölcs okfejtésem végén szusszantottam és nagyra nyitott, érdeklődő szemeket meresztettem Michelle-re. Mintha ezzel el tudnám kerülni a gyilkos halált.
- Na és Vasilon kívül mi újság veled? Lemaradtam más roppant fontos dologról is az életedben, vagy csak ez volt az? - Őszintén szólva elég keveset tudtam róla az alap cuccosoktól eltekintve. Rellonos, szereti a késeket, valamiért megtűr maga mellett - és még a kutyámat sem fejezte le, hah! -, még mosolyog is rám néha, igazából félnem kéne tőle, van egy ikre, kviddicsezett, és mindezektől eltekintve szinte semmit sem tudtam róla. It's so sad.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 815
Összes hsz: 21631
Írta: 2015. szeptember 19. 21:12 | Link

Misell


Gondoljunk azért bele, mennyire furcsa is lehet a Vasil-Michelle-Iza találka már csak azt figyelembe véve, hogy ha az előbb felsorolt nevekből levennénk az utolsót, simán rá lehetne fogni, hogy a megmaradt kettő randizik egymással. De hát igazából sosem lehet mindig, minden jó, és így előre már csak abban reménykedtem, hogy nem lesz nagyon kínos az a pár órás program, amit velük fogok eltölteni. Ennyi áldozatot viszont igazán meghozhatunk annak érdekében, hogy végre kiderüljön, ki is az a bizonyos Vasil. A rejtélyes fiú, akiről egyre többet hallok, de a jó égért sem tudok vele összefutni. Pedig, ha rellonos, akkor már rég találkoznom kellett volna vele. Minél előbb meg szerettem volna ismerni, mivel kezdtem egyre jobban ragaszkodni Michelle-hez, és kezdtem érezni, hogy tényleg barátok voltunk.
- Most már kezd érdekelni. Mi a frászt csináltatok ti a javasasszonynál? – abban sem voltam biztos, hogy Michelle megúszta a rejtélyes találkozást a nem tudom micsodával, ami biztos nagyon fájdalmas lehetett, ha Vasil agyrázkódást kapott, és úúú, aranyos rész. Mert ez aranyos, akárki akármit is mond, még akkor is –főleg akkor-, ha ezt a szót nem igazán lehetne, illetve nem igazán kellene Michelle-l összefüggésben használnom. De én használom, mert ez a rövid, sejtelmes és semmit sem tudok róla mese igazán aranyos a maga módján, ahogy a kapcsolatuk is. Hát, még ha megismerem a srácot. Egyébként pedig Michelle sem rossz ember, nem kell tőle félni és tudomásom szerint nem evett még embert, ez a kapcsolat Vasillal meg csak még aranyosabbá teheti a rellonost, de nem kell ezért piszkálni; feljegyzés magamnak.
Inkább felvetettem, hogy üljön ki a közelgő meccsünkre, ő meg elég könnyen bele is ment. Tudtam, hogy valamikor ő is kviddicsezett és ugyanolyan poszton volt, mint én, hiszen ha nagyon jól emlékszem még játszottunk is egymás ellen. Én a pálya egyik felében, ő a másikban védte a karikákat. Védte. Múlt időben. Elég régen abbahagyta már a játékot, viszont nem volt merszem megkérdezni, nem akar-e újra csatlakozni. Elég nekem az is, ha eljön a temetésemre.
- Mert szeretem – ennyi. Ezt nem lehet túlmagyarázni, nem is én lennék aki megteszi. Csak szeretem. Ettől függetlenül nem élvezem, ahogy a gurkó valamelyik testrészemnek csapódik, hogy az utána következő fájdalom a gyengélkedőre küldjön. Tudtam, hogy ez a válasz nem fogja kielégíteni Michelle-t de abban is biztos voltam, nem boncolgatjuk tovább ezt a témát. Amúgy is csak a vállam tudtam volna vonogatni, az pedig ismételten nem lett volna normális válasz.
- Mindenképpen szeretnék kérni majd egy festményt, amit külön nekem készítettél – mosolyogva fordultam a lány felé még a válaszom előtt, s épp időben voltam; nem késtem le a mozdulatairól, amelyek miatt tulajdonképpen szélesre húzódott a szám. Nos, ha van valaki, aki el tudja érni, hogy őszintén mosolyogjak, akkor az Michelle. Ilyen pillanatokban szoktam rájönni, hogy tényleg a barátom és, ha egyszer szükségem lesz rá, ő segíteni fog nekem.
- Nem tudom. Mindent. Semmit – esetlenül megrántottam a vállam, tekintetem a csillogó víztükörre emelve. - Jövőre végzel, ugye?  
Szál megtekintése

Stég - Nemes L. Izabella hozzászólásai (20 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa